Pénteken reggel Lucas ismét jön suliba, de mindenki próbál természetesen viselkedni. Ebédnél főleg az a téma, hogy J. J.-nek végre sikerült felhoznia a matek jegyét, így esélye lesz bekerülni az egyetemre, ahova annyira szeretne. Nagyon örülök neki, tudom, hogy mennyit készült és tanult éjszakákon át, hogy sikerüljön neki. Egy nap remek mérnök lesz majd belőle. Úgy beszéljük meg a srácokkal, hogy amíg J. J. elviszi Lucast a Chuk-E-Cheese-be, addig mi feldíszítjük a házat, aztán elrejtőzünk, hogy amikor megérkeznek, Lucas ne sejtsen semmit.

Ma nincs a srácoknak meccse, így suli után Campbell, Scott, Parker és én azonnal hozzánk megyünk. Míg a fiúk boldog születésnapos dekorációt akasztgatnak fel, addig én lefoglalom magamat a konyhában, és előkészítem a kaját. Lucas születésnapi tortája már a hűtőben várakozik, Julie intézte el az egyik cukrász ismerősével, akivel az esküvőkön együtt szoktak dolgozni. A torta amúgy zseniálisan néz ki. Négyzet alakú, és egy tökéletes focipálya van megcsinálva rajta marcipánból, a tetején pedig „boldog szülinapot" felirat van írva. Egy Lucas marcipánfigura ül a torta szélén a focis mezében, amin rajta van a neve és a száma. A Lucas figura egy lapot és ceruzát tart a kezében. A lapon a Brown egyetem logója látszik, de ezt csak akkor lehet észrevenni, ha nagyon közelről, tüzetesen nézi az ember. Remélem, tetszeni fog neki, és nem lesz túl mérges, amiért a háta mögött szervezkedtünk.

Miután a fiúk végeznek, ők is hazamennek átöltözni, hogy visszaérjenek, mire J. J. meghozza Lucast. Felszaladok az emeletre készülődni. Miután lezuhanyozom, gyorsan kisminkelem egy kicsit az arcomat, és megcsinálom a hajamat. Elöl, a bal oldalamon befonom a fülemig, a többit pedig kiegyenesítem. Fekete szoknyát húzok, ami épp megfelel egy ilyen alkalomra. Egyszerű, de pont ott simul rám, ahol kell, így kiemeli az alakomat, és pontosan annyit mutat a mellemből, ami tökéletes.

Épp a szandálomat ügyeskedem a lábamra, amikor valaki csenget. Az órára kapom a tekintetemet, az nem lehet, hogy máris itt vannak, ahhoz még túl korán van. Biztos, hogy valamelyik tökkelütött benézte az időt, vagy nem volt képes felfogni, hogy hétre legyenek itt, pedig most még csak fél hat van. Mindenesetre leszaladok a lépcsőn, hogy megnézzem ki az.

- Túl korán jöttél még nem vagyok készen... - mondom bosszankodva, miközben felrántom az ajtót, de azonnal elakad a szavam, ahogy meglátomLucast a verandán ácsorogni.

Meglepetten néz végig rajtam, és én is döbbenten nézek rá. Gyorsan teszek egy lépést előre, és behajtom magam mögött az ajtót, nehogy meglássa a boldog szülinapos girlandokat.

- Hát te? – kérdezem zavartan.

- Én csak...tudod, J. J. és én elmegyünk kajálni – zavartan a barátunk háza felé mutat -, és gondoltam, megkérdezlek, nincs-e kedved jönni. De látom, épp készülsz valahova? – kérdezi óvatoskodva, közben azt nézi, ahogy egy lábon bohóckodom, mire végül sikerül a szandálom pántját a sarokhajlatomra csúsztatnom. Ahogy felegyenesedem, a szandál magas talpa miatt a szám majdnem egy vonalban kerül az övével. Egy kissé hátrébb húzódom, hogy eltakarjam a testemmel az ajtórést. Most mégis mit mondjak neki? Hogy a te meglepetés szülinapi bulidra öltöztem ki?

- Hát én... épp csak... nemsokára találkozom valakivel – hebegem.

Lucas arca a válaszomra megváltozik. Eltűnik a zavartság, helyette most inkább mérgesnek tűnik. Szörnyen érzem magam. Szegény biztosan azt hiszi, hogy ahelyett hogy vele tartanék a születésnapján, inkább lepattintom valaki másért.

- Rothadtberggel találkozol? – kérdezi szinte fogcsikorgatva.

- Ne hívd így! A neve Rothenberg - korholom.

- Tök mindegy. Szóval akkor vele találkozol?

- Igen... vele – megyek bele a játékba. Majd később úgyis megbocsájt. Remélem...

- Az szuper – mormogja vissza, és meg sem próbálja elrejteni a haragját. – Akkor érezzétek jól magatokat. – Ezzel elfordul, hogy otthagyjon.

- Lucas! – kiáltok utána kétségbeesetten, mire megfordul. Reménykedést látok a tekintetében, talán mert a keresztnevén hívtam. – Később találkozunk, rendben? – Lucas csak némán biccent, aztán ismét elfordul. Zsebre dugja a kezét, majd lehajtott fejjel elindul J. J. háza felé.

Rettenetesen érzem magam amiatt, hogy ilyen búskomornak láttam, de ha meglátja, milyen szuper meglepetés bulit szerveztek neki a barátai, majd megenyhül.

A konyhába sietek, és minden harapnivalót kisebb tálkákba rendezek, aztán leveszek néhány poharat is, hogy tudjunk koccintani. Alighogy végzek, a bejárati ajtó felől kopogás hallatszik, de meg sem várják, hogy kinyissam, Campbell és Scott hangos ricsajjal vonulnak be a nappaliba.

- Effie, megjöttünk! – kiáltja el magát Campbell, így kidugom a fejem a konyhaajtón.

- Mindjárt kész vagyok, gyertek be! – szólok ki nekik.

Felteszem a tortára a gyertyákat, és kilépek a nappaliba.

- Ejha, kislány, te aztán jól kicsípted magad! – kurjant fel Campbell, amint észrevesz. – Ma estére szabaddá tudom tenni magam, ha szeretnéd. - Hála égnek Campbell és Mary éppen nincsenek jóban, így őt nem hozta magával.

- Megint egész este a mellem lesz a téma? – kérdezem ironikusan, és bosszankodást tettetve az égnek emelem a tekintetemet.

- Hát éppen az sem gyenge. Mizu van, bébi? – kérdezi viccelődve, ahogy megindul felém, közben felemeli a tenyerét, én pedig nevetve belecsapok.

- Ha rendbe jön a fejem, esküszöm, szétrúgom a segged a pályán.

- Már több hónapot kihagytál – mondja lekicsinylőn.

- Ja, de addig végre volt időd felzárkózni ahhoz, ami nálam adottság.

- Hát abban láthatólag bővelkedsz. – Felhúzza a szemöldökét, aztán a mellem felé bök a fejével, és hetykén beharapja a száját.

- Tűnj el, amíg életben vagy! – szólok rá mérgesen, de elnevetem magam, és Campbell is felröhög.

Ismét kopogás hallatszik, csak ezúttal meg is várják, hogy kinyissam. Parker és Cassie szélesen mosolyogva néznek rám, ahogy ajtót nyitok. Megölelem Cassie-t, aki egy bájos virágos ruhát vett fel, ami remekül áll a vörösesbarna hajához. J. J. odalesz érte, tudom, hogy mennyire szereti, ha Cassie így öltözködik.

- Nagyon csinos vagy, Effie – dicsér meg Cassie, és küld felém egy aranyos mosolyt is.

- Jah, végre másban is látni, mint a Darnelles egyenruhában vagy rögbis mezben – böki oda Campbell, miközben egy perecet töm a szájába.

- Az későbbre van! – szólok rá, mire visszaejti a markában lévő hatalmas adag chipset. Cassie-vel mindketten az égre emeljük a tekintetünket.

J. J. és Lucas bármelyik percben itt lehetnek, de Ashley még mindig sehol. Motorzúgást hallok, egy kocsi épp felparkol a felhajtónkra, a reflektora bevilágítja a sötét nappalit.

- Ashley az? – kérdezem az ablaknál leskelődő Scott-tól.

- Nem, de J. J. terepjárója épp most parkolt le a ház előtt. Ezek ők lesznek! – mondja izgatottan.

Nincs időm tovább Ashley miatt aggódni.

- Gyorsan, bújjatok el! – suttogom.

Egy perccel később már hallom is J. J zörgését, ahogy a zárba tolja a kulcsot. George adta azokat a Wilson családnak arra az esetre, ha valami gond lenne, amikor nincsenek itthon.

- Haver, nem nézhetjük itt a meccset, Effie nincs is itthon... - értetlenkedik Lucas, mire Scott felkapcsolja a lámpát, és mind előugrunk a rejtekünkből.

- Boldog születésnapot! – kiáltjuk mind egyszerre, mire Lucas egy ideig csak döbbenten néz minket. Lassan mosolyodik el, ahogy végignéz rajtunk, és felfogja, hogy mind azért vagyunk itt, hogy őt ünnepeljük.

- Szóval ezért mondogattad végig, hogy itt akarod nézni a hokit? – kérdezi bosszankodva J. J.- től.

- Boldog születésnapot, tesó – mondja J .J., közben a mellkasára húzza Lucast, és jól megpaskolja a hátát.

Amíg Scott és Campbell lefoglalják őt a köszöntésükkel, gyorsan kiszaladok a konyhába, és előkészítem a tortát a gyertyákkal. Meggyújtom mindet, és énekelni kezdem a boldog születésnapot. Campbell gyorsan lekapcsolja a lámpát, ahogy kilépek a konyhából. Először Cassie, majd a srácok is csatlakoznak a dalhoz dörmögő hangjukkal. Leteszem az asztalra a tortát, mire mind körbeálljuk, és éneklés közben mosolyogva az ünnepeltet nézzük.

- Ne felejts el kívánni, mielőtt elfújod – mondja J. J., amikor befejezzük a dalt.

Lucas végignéz rajtunk, aztán egy pillanatra megállapodik a tekintete rajtam. Megforgatja a szemét, és hitetlenkedve megrázza a fejét, majd enyhe félmosolyra húzza a száját, mire szélesen vigyorgok rá. Remélem, ez azt jelenti, nem haragszik, amiért hazudtam neki. Vesz egy mély levegőt, és egyszerre fújja el az összes gyertyát, mire mind tapsolni és ujjongani kezdünk.

- Hozom a tányérokat. Cassie segítenél, hogy... - de a kérdésemet az ajtócsengő szakítja félbe.

- Kit hívtál még meg? – kérdezi J. J. értetlenül.

- Nem hívtam senkit. Lehet, Ashley az. – Lucas felé sandítok, de ő nem néz rám. – Megyek, kinyitom.

- Addig én hozom a tányérokat – ajánlja fel Cassie.

Amikor kinyitom az ajtót, kikerekednek a szemeim. Ezt meg hogy a fenébe fogom kimagyarázni?

- Rosszkor jöttünk? – les be mögém Kate. Mellette Bianca áll, egyik kezében egy üveg bor, a másikban pizzás dobozok vannak.

- Nem... igen... - idegesen hátranézek. – Basszus – motyogom, ahogy meglátom Lucas döbbent arcát.

- Kate? Te meg mit keresel itt? – kérdezi. Mielőtt hozzánk érne, gyorsan kisurranok az ajtón.

- Találj ki valamit, de gyorsan! – mondom Kate-nek kétségbeesetten.

- Nem tudja? – suttogja vissza. – Azt hittem, elmondod neki.

- Nem tudtam. A fenébe, ki fog akadni!

Bianca mellettünk csak jókedvűen vigyorog. Nem is értem, hogyan képes még most is ilyen boldog lenni. Lucas felrántja az ajtót, és dühösen kiviharzik utánunk.

- Mi a fene folyik itt? Effie, miért van itt Kate? – záporoznak a kérdései.

- Nem tartozik neked beszámolóval minden lépéséről! Vagy esetleg elfelejtetted, hogy nem a barátnőd?! – szájal vissza Kate. Zavarba jövök és láthatólag Lucas is.

- Fogd be, Kate! Mégis mi ezt itt? – kérdezi, és a fejével a Bianca kezében lévő kajás dobozokra bök. - Mégis mióta ismeritek ti egymást ilyen jól?

- Együtt járunk matekra, oké? - feleseli Kate. Úgy civakodnak, mint két kisgyerek.

- Azt kérdeztem, mióta? – harciaskodik tovább Lucas, mire én csak kényelmetlenül toporgok mellettük.

- Már év eleje óta közös az óránk.

- Kate! – kiált fel Lucas türelmetlenül.

- Effie pár hete majdnem elütött – mondja Kate nemtörődöm módon, mire Lucas rám kapja a tekintetét. Lehajtom a fejemet, mint egy vásott kölyök. – Ne nézz már így rá! Nem történt semmi. Megrándult szegény bokája, ezért átvittem hozzád, aztán velünk vacsorázott.

- Miért nem mondtad el ezt nekem? – Vádló kérdését most hozzám intézi, de én továbbra is kerülöm a tekintetét.

- Már miért kellett volna elmondania neked? – csattan fel Kate ismét. - Nem mondhatod meg neki, hogy kivel találkozzon vagy kivel ne. Nem tartozik neked beszámolóval. Mint mondtam, nem vagy a pasija.

- Hé, elég! Nyugodjatok le! – szól közbe Bianca. - Effie néhány estét velünk töltött még te távol voltál. Azóta jóban vagyunk, ennyi az egész.

- Tudod, összejövünk és csupa csajos dologról csacsogunk - gúnyolódik Kate -, mint a divatról, meg a szőrtelenítésről, és tanácsokat adtam Effie-nek, hogyan ne essen teherbe Davidtől... -.

- Kate, elég! – szól rá Bianca a barátnőjére, mire ő elhallgat, de továbbra is fújtatva farkasszemet néznek Lucasszal. Egyértelmű, hogy csak fel akarja bosszantani a testvérét.

- Kate! – kiált fel lelkesen a házból kilépő J. J., így Kate elszakítja a tekintetét Lucasról. Elmosolyodik azon, hogy a barátom kitárt karokkal felé igyekszik. – De jó látni téged. Eltűntél mostanában. Effie, te hívtad meg? – kérdezi, és közben úgy megölelgeti Kate-et, hogy szinte eltűnik a karjaiban.

- Ah-ha – motyogom, miközben J. J. Biancát húzza magához. Félszemmel Lucasra sandítok, aki rosszallóan ingatja a fejét, de már nem tűnik olyan mérgesnek.

- Gyertek be – invitálja őket J. J. -, épp fel akartuk vágni Bailey születésnapi tortáját.

- Mióta tartotok születésnapi összejövetelt az öcsémnek? – kérdezi Kate meglepődve.

- Amióta Effie a szomszédságunkba költözött – válaszolja a barátom jókedvűen, és betereli a lányokat a házba.

- Szóval a te ötleted volt? – kérdezi Lucas, miután kettesben maradunk.

- Igen, gondoltam szívesen ünnepelnél a barátaiddal idén – válaszolom, mire Lucas arca megenyhül.

- Miért nem mondtad egyszer sem, hogy a nővéremmel barátkozol? – morogja suttogva, hogy a többiek ne hallják meg.

- Miért, baj? – kérdezem határozottan, mire beletúr a hajába.

- Nem, csak egyszer sem említetted. És majdnem elütötted Kate-et, és kificamítottad a bokádat? Miért nem mondtad el ezeket? – kérdezi enyhén kétségbeesetten.

- Figyelj, nem ütöttem el Kate-et, csak kiszaladt elém, és én nem figyeltem oda, mert... - hirtelen elhallgatok. – Mindegy – fejezem be, majd el akarok fordulni.

- Nem mindegy! – kapja el Lucas a karomat. - Miért nem figyeltél oda, mi történt? – kérdezi türelmetlenül, mire a földet kezdem rugdosni.

- Te is hallottad, Reed milyen pletykákat kezdett el terjeszteni. Át akartam menni hozzá és... nem is tudom. Rá akartam venni, hogy hagyja abba. Ekkor botlottam a nővéredbe.

- Mi? Át akartál menni Reedhez? Eff, meg vagy veszve? Azok után, amit csinált veled?!

- Hé, halkabban! – szólok rá, és ijedten a nyitott ajtó felé nézek, hogy nem-e hallott meg minket valaki.

- Eddig rohadtul nem sikerült betartanod az egyezségünket – mondja mérgesen. - Ígéretet tettél, de már több alkalommal is megszegted. Azt hittem, komolyan gondoltad a dolgot, de úgy tűnik, a könyörgés és az ígéretek csak üres beszéd volt a részedről. – Habár rosszul esik, amit mond, mégis teljesen megértem, hogy így érez. Tényleg nem voltam vele őszinte. Kissé közelebb húzódom hozzá, és suttogóra fogom a hangom.

- Nem akartam, hogy emiatt is aggódj, amíg a mamádról gondoskodtál. Szólnom kellett volna, tudom...

- Azt hittem, megegyeztünk!

- Tudom... sajnálom, Lucas - mondom letörten, és a neve hallatán az arca megenyhülni látszik.

- Akkor ezért döntöttél úgy, hogy felnyomod a tanácsadónál? – kérdezi.

- Igen, ezért is. És mert nem akartam, hogy ezt is megússza azután, amit Kate-tel csinált.

- Segíthettem volna, nem kellett volna egyedül csinálnod – erősködik.

- Tudom, de azt a döntést egyedül kellett meghoznom, és egyedül is akartam megtenni. Amúgy meg Kate velem volt, kint várt a kocsiban.

- Ennek örülök. Kate jófej, csak néha túl nagy a szája – mondja, miközben a nyitott ajtó felé fordul. Odabent a fiúk épp a lányokat üdvözlik.

- Vettem észre. - Erre mindketten halványan elmosolyodunk.

- Van még esetleg valami, amiről tudnom kellene? Esetleg jön még más meglepetés vendég is a bulira? – kérdezi ironikusan.

- Nem, szűk baráti kör kizárólag. Plusz egy családtag – teszem hozzá, és elnevetem magam. Megkönnyebbülök, amikor látom, hogy Lucas szája is mosolyra görbül.

- Gyere, te, bajkeverő – mondja játékosan, és a vállamra teszi a kezét, mire hangosan elnevetem magamat, aztán elindulunk a ház felé.

Mindketten megtorpanunk, amikor egy autó kanyarodik fel a felhajtónkra. A fényszórója megvilágítja a ház falát, majd leparkol J. J. kocsija mögött. Az autóból irtó hangosan dübörög a zene. Amikor hátrakapom a fejemet, meghőkölök, és megkövülten nézem végig, ahogy Ashley kiugrik a jeepből. Majdnem elesik, amin hangosan nevetni kezd, és a barátnői röhejesen vihognak vele. Mind nagyon részegnek tűnnek. Lucas keze ernyedten csúszik le a vállamról. Azt hiszem, ő csaknem annyira, ha nem jobban le van döbbenve, mint én.

- Ez meg mi? – morogja mérgesen.

- Gőzöm sincs – mondom elhűlve, ahogy a részeg lányok szerencsétlenkedését nézem. Egy srác vezeti a jeepet, akit még soha életemben nem láttam, ahogy Ashley barátnőit sem.

- Bocs a késésért, Édes, remélem még nem kezdtétek meg a tortát – mondja Ashley, és felénk botladozik.

A barátnői se szó, se beszéd, bemennek a házba. Az én házamba! Ashley szinte nekiesik Lucasnak, ahogy átfogja a nyakát, és rácsimpaszkodik. Úgy néz ki, arra sem képes, hogy megálljon a lábán. Próbál Lucasra fókuszálni, ahogy hátradönti a fejét.

- Ez meg mi? – kérdezi mérgesen Lucas, és lefejti Ashley kezét a nyakáról.

El akarok lépni, mert semmi közöm ahhoz, amiről beszélnek. Nem akarok fültanúja lenni a veszekedésüknek, de hirtelen mégis megtorpanok. Mintha csak az éjszaka sötétjéből tűnnének elő, három másik terepjáró parkol le a házunk előtt. Halálra váltan nézem végig, ahogy Seth Reed egy szőke hajú lányt ölelgetve kiszáll az egyik kocsiból. Az utca megtelik általam ismert és ismeretlen diákokkal, és mind a házam felé kezdenek özönleni.

- Ez meg mi a franc? Ő meg mit keres itt? – kérdezi számonkérőn Lucas a barátnőjétől.

- Nem tehetek róla, hogy összejöttek Heatherrel – válaszolja Ashley ártatlanul.

- Effie – szólít meg Lucas ijedten a reakciómat látva, mire megrezzenek.

Megfordulok, és szaladni kezdek a ház felé. El kell innen tűnnöm!

- Effie, várj, Effie! – kiált utánam Lucas, és elkapja a kezemet, így visszatartva a meneküléstől.

- Bailey! – szól rá indulatosan Ashley, mire Lucas megtorpan. Kihasználom a figyelmetlenségét, és kihúzom a kezemet az övéből, majd eltűnök a házban.

Miért van itt Reed? Ki hívta ide, Ashley? Mégis hogy került ide ez a rengeteg ember? Egy pillanat alatt megfájdul a fejem. A ház mögötti sufniban bújok el a ricsaj, az emberek és legfőképpen Reed elől. Egy régi kanapé mögött rogyok a földre, felhúzom és átölelem a térdeimet, majd ráhajtom a fejemet.

Sírni volna kedvem, de Reed miatt nem fogok, az biztos. Azt gondoltam, hogy miután felfüggesztették egy kicsit majd összehúzza magát egy időre, de láthatólag ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Máris egy másik lánnyal mutatkozik. A mellkasomban lévő nyomás ismét felerősödik, ha arra gondolok, hogy vele is azt teheti, amit velem. Mi ilyenkor a helyes cselekedet? Oda kéne mennem a lányhoz és figyelmeztetni? Hallgatna egyáltalán rám? A benső vívódásomat az ajtó csapódása szakítja félbe, miután Lucas mérgesen kiabálva betrappol a rejtekembe. Valaki van vele.

- Felfogtad egyáltalán, hogy ez valaki másnak a háza?

- Csak azért vagy ennyire dühös, mert a kis barátnőd kiakadt – mondja Ashley gúnyosan -, amiért Reed összejött Heatherrel?

- Egyáltalán minek van itt Heather? Minek van itt bárki is, aki nem a barátom? – háborog Lucas.

- Hiszen ők neked is a...

- Nem, Ash, ők nem az én, hanem a te haverjaid. Ez a buli itt, amit elkezdtünk, ők az én barátaim. Ők azok, akikkel el akartam tölteni a születésnapomat. Nem pedig a lerészegedett haverjaiddal és a gyökér sráccal, aki tönkretette a nővéremet! – kiabálja magából kikelve Lucas.

Persze arról fogalmuk sincs, hogy közben én itt gubbasztok tőlük egy méterre a koszos földön a kanapé mögött.

- Gondoltam, jó buli lesz így megünnepelni a születésnapodat – nyafogja Ashley.

- Ha nem tűnt volna fel, én nem akartam felhajtást – folytatja Lucas most már csendesebben, mégis feszült hangon.

- Nem értem, miért vagy ennyire dühös. Ez csak egy parti, Bailey!

- Nem, Ash, ez nem csak egy buli. Sokkal inkább arról van szó, hogy fogalmad sincs, vagy egyáltalán nem is érdekel, hogy ez most az utolsó dolog, amit akartam. Mégis mit akartál ezzel bizonyítani?

- Semmit sem kellene bizonygatnom, ha érdekelne egy kicsit is, hogy mi van velem. Hónapok óta megy ez már, hogy alig beszélünk.

- Te zártál ki engem, te nem veszed fel a telefont, te vagy folyton olyan rohadtul elfoglalt, hogy nem érsz rá meghallgatni engem.

- Hé, gyere ide – mondja Ashley csábítóan hívogató hangon.

Hallom, hogy valamelyikük megmozdul, és a ruhájuk surrogásából úgy hallatszik, épp ölelkeznek. Aztán hallom, hogy csókolóznak. Jézusom, meg akarok halni. Legalább a föld nyílna meg alattam.

- Hagyd ezt abba! – suttogja Lucas mérgesen.

- Csezd meg! – csattan fel Ashley durván. – Komolyan! Menj, és rohadj meg egyedül akkor! Mert pontosan ez lesz, miután velem már nem akarsz kefélni soha. - Ahogy Ashley kiejti a szavakat a száján minden szó keserű és gyűlölettel teli.

- Ashley, kérlek – szólal meg esdeklően Lucas. – Nem így értettem. Csak most nem tudok erre gondolni. Annyi minden történt az elmúlt időszakban. Úgy értem az apám... meg anya betegsége...

- Hogy oda ne rohanjak! – szakítja félbe Ashley cinikusan. – Ahhoz, hogy Halloween óta hozzám sem értél, semmi köze sem az apádhoz, sem pedig az anyádhoz. Az egyetlen, aki belejátszik az a kis barátnőd.

- Mondtam már neked – mondja Lucas nyugodtan –, Effie és én csak barátok vagyunk.

- Barátok? – kiált fel Ashley szarkasztikusan. – És mond csak, megcsókoltad már, talán meg is...

- Elég! – szakítja félbe Lucas éles hangja. – Csak egy jó barát, ennyi – nyomatékosítja határozottabban. - Ahogy J. J. és a többiek is. Csak próbálnak átsegíteni ezeken a... nehézségeken.

- Miért mindig minden rólad szól? – kérdezi Ashley dühösen. - Nekem is megvan a magam baja. Az egyetemre bejutás teljesen felőröl már, mégsem hagyom, hogy ez közénk álljon. Ennek ellenére állandóan a te gondjaid a téma.

- Bocs, de az anyám épp haldoklik! – kiált fel ironikusan Lucas, aztán néma csend áll be közéjük.

- Ez már nem elég jó indok, hát nem érted? – Ashley hangja síróssá válik.

- Sajnálom – mondja Lucas letörten. - Tudod, hogy nem ilyen vagyok.

- Sajnos már nem tudom, hogy ki vagy.

Ezután már csak a sufni ajtajának csapódását hallom, és azt, hogy Lucas mélyről jövőn felmorog, majd elkiáltja magát mérgében. A lábai durván trappolnak végig a poros földön, majd az ajtó megint hangosan becsapódik, aztán ismét néma csend áll be. Csak a saját ziháló légzésemet és a hevesen dobogó szívverésemet hallom. Veszek néhány mély levegőt, hátradöntöm a fejemet, és a kanapénak támasztom. Rosszul érzem magamat azért, hogy hallottam őket veszekedni. Főként, mert Ashley egyértelműen féltékeny rám, míg Lucas nem érez irántam semmit sem. Határozottan kijelentette, hogy nincs közöttünk más csak barátság. Ezt akartam hallani, vagy nem? Most mégis összeszorul a mellkasom, és nehezen kapok csak levegőt. Csüggedtnek és szomorúnak érzem magam a szavaitól. Felállok, és leporolom a fekete szoknyámról a port. Tudom, hogy vissza kell mennem a házba, és szembenéznem a dolgokkal, bármi is várjon odabent.

Egy csapat ismeretlen fiún és lányon verekszem át magam, mire végre be tudok jutni a konyhába. Valaki felállított egy söröshordót a konyhánk kellős közepén. Ha George most itt lenne, életem végéig szobafogságra ítélne. Töltök magamnak egy pohárral. Épp a számhoz emelem a sörös poharamat, amikor meghallom magam mögött a legjobban gyűlölt hangot a világon. A hátamon és a kezemen borzongás fut végig. Megfordulok, és utálkozva Reed képébe bámulok, ahogy épp gúnyosan engem méreget, majd beleiszik a poharába.

- Effie, micsoda öröm téged újra látni. – Ezzel fellengzősen végignéz rajtam, és szinte csorog a nyál a szájából, ahogy a melleimet bámulja. – Azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, amiért beköptél a dirinél?

- Nem, Seth – válaszolom olyan nyugodtan, amennyire csak képes vagyok tartani magamat. – De meg kell kérjelek, hogy távozz a házamból. Most!

- Távozzak? – kérdezi meglepődöttséget tettetve, és lazán hátratámaszkodik a pultra, ezzel kidomborítva a mellkasát. – És ez a kedves arcod? Van fogalmad róla, hogy azzal, hogy eljárt a szád, kirúgattál a csapatból, és tönkretetted, hogy valaha is sportösztöndíjat kapjak a Warringtonra? Az az állam legjobb üzleti egyeteme, de te elszúrtad nekem, mert nem bírtad befogni a nyavalyás szádat.

- Sajnálom, hogy azok után, hogy megütöttél és szexuálisan zaklattál, igazi következményei is voltak a tetteidnek.

- Kár, hogy ezeket a csodásan telt ajkakat arra pazarolod, hogy hülyeségeket onts magadból. Pedig mennyivel jobb lenne, ha arra használnád őket, hogy lesz... - Hirtelen, a kezemben lévő pohár tartalmát az arcába löttyintem. Reed prüszkölni kezd. Ökölbe kell szorítanom a kezemet, hogy ne tegyek valami olyat, amit később megbánnék. Pedig legszívesebben képen törölném, de akkor én sem lennék jobb tőle semmivel sem. Fújtatva nézek rá, mire Reed csak elröhögi magát.

- Ezt még meg fogod bánni – kiáltja utánam, mielőtt kiszaladnék a konyhából. Még hallom a gúnyos nevetését a hátam mögött.

Beszaladok a nappaliba, mire egyenesen J. J. mellkasának ütközöm. Ő és Cassie nyugtalanul néznek rám.

- Effie, minden rendben? Hova tűntél? Vagy fél órája téged keresünk – mondja Cassie. Beszéd közben tüzetesen végignéz rajtam.

- Sajnálom, csak... mindegy – legyintek. - J. J. - fordulok a barátomhoz türelmetlenül -, el kell tüntetnünk innen ezeket az embereket. - Ő beleegyezően bólint.

Mielőtt bármit tehetnénk Campbell csapódik hozzánk. Látszólag rendesen felönthetett a garatra, mert vizenyősek a szemei, és a beszéde is akadozott, amikor megszólal.

- Lelépünk innen! – kiabálja túl a hangzavart. – Megyünk a Rogue-ba.

Nem tudom, mi ez a hely, amiről beszél, de ha így elhagyja ez a sok idegen a házunkat, akkor benne vagyok. Scott és Lucas egymás vállába kapaszkodva botladoznak hozzánk.

- Megyünk a Rogue-ba! – mondja Scott is.

- Rúgassuk be Bailey-t! – kiáltja el magát Campbell.

- Felőlem oda megyünk, ahova akarjátok, csak segítsetek kiterelni az embereket – mondom nekik.

Erre a srácok szétszélednek, és oszlatni kezdik a tömeget. Mindenki azt kiabálja, hogy megyünk a Rogue-ba, amiről még mindig fogalmam sincs, hogy mi, de az említésére elkezdenek az emberek kitódulni az utcára. Néhány percen belül a ház kiürül, és a tömeg szétszéledni látszik. Nem hagynak mást maguk mögött csak káoszt és rendetlenséget. Az autók amilyen gyorsan megjelentek olyan gyorsan tűnnek el a felhajtónkról. Ashley eltűnt, de végre Bianca és Kate előkerül. Félrehívom Kate-et, amíg a srácok azon vitatkoznak, hogy ki vezessen.

- Itt volt Reed - suttogom idegesen.

- Mi? Itt a házatokban? Hogy került ide? – kérdezi döbbenten. Legalább neki sikerült elkerülnie.

- Ashley egyik barátnője hozta magával. Megmondtam neki, hogy takarodjon.

- Ezért utálom ezt a helyet. Folyton belefutni... Várj, te beszéltél vele? – kiált fel, mire nyugtalanul hátrakapom a fejemet, hátha valaki meghallott minket. Scott épp egy taxit próbál kérni, míg a többiek körbeállják, szerencsére senki sem figyel ránk.

- Halkabban – korholom Kate-et. – Beszéltem Reeddel, de most nem ez a lényeg. Véletlenül kihallgattam, hogy Bailey és Ashley veszekednek. Ő hozta ide ezt a rengeteg embert, Lucas meg kiakadt. Kiabáltak egymással. – Idegesen a hajamba fúrom az ujjaimat. – Azt hiszem, közöm van hozzá, hogy nincsenek jóban. Ashley azt hiszi, van valami köztünk.

- Hát jól is hiszi – vágja rá Kate.

- Nem, Kate! - rázom meg a fejem. - Lucas kijelentette, hogy csak haverok vagyunk.

- Ez hülyeség. Tuti, hogy ennél több vagy neki. Szeret téged.

- Ssshhh – pisszegem le gyorsan. – Nem szeret senki senkit.

- Hé, minden oké? – kérdezi Lucas, ahogy váratlanul mellettünk terem.

- Hello – mondjuk Kate-tel szinkronban.

- Jól vagy? – kérdezi tőlem, ahogy aggódva felém fordul.

- Már miért ne lenne? – kérdezi Kate magabiztosan.

- Semmi gond, jól vagyok – válaszolom. Lucas aprót bólint. Meglep a reakciója. Abból, amit eddig tudok róla, ez egyáltalán nem vall rá. Lucas makacs, sőt ez még enyhe kifejezés, ha a barátairól van szó. De ez furcsa volt. Bár mostanában minden furcsa velünk kapcsolatban. Mondhatni az, hogy szeretem, nem könnyít a dolgokon egy kicsit sem.

- Mi van már srácok, akkor indulunk? – szakít minket félbe Campbell, mire ellépek Kate-től, közben jelentőségteljesen nézek rá.

- A taxi mindjárt ideér – mondja J. J., és átöleli Cassie törékeny alakját. Azt hiszem, ő az egyetlen józan a srácok között.

- Ők is jönnek? – kérdezi Campbell a két lányt méregetve.

Kate elfintorodik, Bianca pedig csak elneveti magát. Campbell odalép a lányok közé, és a nyakukba teszi a kezét, aztán elindulnak az ajtó felé. Még látom, ahogy Kate le akarja rángatni magáról Campbell karját, mielőtt kimennek az ajtón. Mosolyogva nézek utánuk.

- Hé, jól vagy? – lép mellém Lucas, mire megrezzenek, majd rá fordítom a tekintetemet. Egy kicsit sem néz ki jól.

- Ne haragudj, hogy ennyire el lett rontva a születésnapod. Nem így terveztem. – A megkezdetlen születésnapi tortája felé fordulok. Az asztal tele van üres és felborult söröspoharakkal.

Lucas a süteményhez lép, és alaposan szemügyre veszi. A torta felé nyúl, és letöri a marcipánfigura kezében lévő lapot.

- Ez a te ötleted volt? – kérdezi, és közelebbről is szemügyre veszi a marcipánon lévő Brown logót. – Köszi, Effie – mondja, és bekapja a szájába, majd szétroppantja.