Ma van az utolsó tanítási nap a karácsonyi szünet előtt. Bailey egész héten különösen gorombán viselkedett mindenkivel. Tudom, hogy csak azért ilyen, mert aggasztja a ma esti idényzáró meccs, ráadásul a játékmegfigyelő ismét kijön megnézni őt, ami tovább növeli nála a tétet. Azt is tudom, hogy a mamája állapota is nyomasztja, és hogy valami nem stimmel közte és Ashley között.

Viszont ma semmi nem ronthatja el a kedvemet, ugyanis a reggeli postával jött meg a levél arról, hogy az én képeimet választották ki, hogy lehozzák a januári fotós magazinban. Azokat a képeket adtam le, amiket Bailey-vel készítettem az ócskásnál a porcelánbabáról. Indulás előtt még gyorsan felhívom a bátyámat Orlandóban. Ő és Julie együtt örülnek velem. Megbeszéljük, hogy amikor Londonba érek, közösen megünnepeljük a sikeremet. Izgatott vagyok, hogy holnap végre hazamehetek.

Nagyon türelmetlen vagyok az évadzáró meccs előtt, viszont már az első öt perc után rájövök, hogy semmi okom tovább aggódni. A fiúk hozzák a szokásos formájukat. Bailey és J. J. a jól összeszokott passzokat játsszák ki, mégis valamiért úgy érzem, Bailey nem olyan aktív, mint máskor. Egy kívülállónak valószínűleg fel sem tűnik, de mivel már elég jól ismerem, látom, hogy figyelmetlen. A tömeg felhördül, amikor a földre kerül amiatt, hogy tévesen ítél meg egy olyan helyzetet, amibe máskor sosem ment volna bele. Ez a hiba nemcsak pontveszteséggel jár a csapatának, de egy komoly sérülést is bezsebelhetett volna. Amikor látom őt a földre zuhanni, én is felugrom a székemről. J. J. rohan oda hozzá, és felhúzza a földről. Bailey leveszi a sisakját, aztán váltanak néhány szót, mire J. J. megpaskolja a vállát, és visszaszalad a posztjára. Mielőtt újra felállhatnának kezdéshetz, hála égnek a bíró félidőt fúj. Egy pillanatra úgy látom, mintha Bailey felém nézne, de gyorsan el is fordul, és Miller edző felé kapja a fejét. A mester haragosan int neki az öltöző felé. Bailey a sisakját a kezében tartva, a füvet mérgesen rugdosva kullog el az öltöző felé. A csapattársai aggodalmasan követik őt. Ilyenkor taktikai megbeszélést tartanak, és valószínűleg Miller mester ad majd Bailey-nek egy alapos fejmosást is.

Amikor a szünet leteltével a többiek visszaszaladnak a pályára, Bailey a sisakjával a kezében megáll a pálya szélén. A szemei szikrákat szórnak. Láthatólag a mester lecserélte, mert amikor a többiek visszaállnak a helyükre, ő a pálya szélén marad. A játékközvetítő harsogva közli, hogy Bailey helyét Campbell veszi át. Legszívesebben lenyomnám a torkán a mikrofonját. Aggódva figyelem Bailey-t, mert látom rajta, hogy dühös, de a játékmegfigyelőnek bőven volt ideje véleményt alkotnia így is. Amikor elkezdődik a második félidő, Bailey felugrik a kispadról, és a pálya széléről lelkesíti a csapattársait. Látom, hogy nehezére esik kezelni a tehetetlenséget, de becsületére váljon, ahogy támogatja őket. Nem sok irányító lenne képes ilyen tisztességesen végigcsinálni egy ilyen fontos meccset.

Az állás végig nagyon szoros, hol az egyik csapat, hol a másik vezet néhány ponttal. Amikor Parker az utolsó előtti percben átviszi a labdát a vonalon, ezzel touchdownt szerezve a csapatnak, az állás visszafordíthatatlan lesz. A bíró lefújja a játékot, ezzel a Darnell Wolves csapata bajnok lett. Bailey berohan a társaihoz, akik a vállukra veszik, és úgy viszik körbe. Nem bírok a helyemen maradni, izgatottan szaladok le én is a pályára. A srácok mind körém sereglenek, és együtt ugrálunk és kiabálunk örömünkben. Hogy nekem ez mennyire hiányzott!

- Effie – von félre J. J. – Innen egyenesen a buliba megyünk. Jössz te is velünk? – kiabálja túl a harsogó ricsajt.

- Haza kell előtte mennem.

- Jössz utánunk kocsival?

- Igen! Jaj, nem, várj. Az autóm szervizben van...

- Majd én felveszlek – lép mellém Campbell, és a vállamra teszi a kezét. – Nem gond, útba esik. – Hálásan mosolyogok rá.

Végre Bailey is közénk keveredik, miután a társai végre leteszik őt a földre. Összeölelkeznek J. J.-vel, és lelkesen egymás hátára csapnak. Mindig is szerettem így látni őket, akárcsak két testvér.

- Jössz te is, öreg? – kérdezi J. J. a barátját az adrenalin lökettől felfokozottan.

- Nem lehet... van egy kis dolgom. – J. J. kissé lelombozódik a választól és én is. Azt hittem, ma mind együtt fogunk ünnepelni. - El kell még intéznem néhány dolgot mielőtt elmegyek – teszi hozzá.

- Esküszöm, ha azért nem ünnepled meg velünk az utolsó meccsünket – kezdi Campbell felháborodva -, mert meg kell farkalnod Asht, akkor...

- Állj le! - Bailey durván kiállt fel, és fenyegetően Campbellre mutat az ujjával.

Mind megrökönyödve nézünk rá. Korábban sosem láttam ilyennek. Aztán se szó, se beszéd, fogja magát, és eltűnik. Valami nagyon nincs rendben nála, az biztos, és érzem, hogy ez már túlmutat a mamája betegségén, vagy az egyetemi bejutáson. Csalódott vagyok, hogy nem jön velünk, így már nincs is sok kedvem menni, de J. J. és a srácok számítanak rám, így ott a helyem.

- Tíz felé érted megyek, oké? – szól oda Campbell ismét, mire bólintok, aztán elszalad, hogy tovább őrjöngjenek a csapattal.

~

A szobámban állok a tükör előtt. Egy sötétkék rövid derekú toppot veszek fel, amin hátul mindössze két vékony pánt fut, így szabadon hagyva a bőröm. Magas derekú nadrággal nagyon jól néz ki. Habár odakint egy kissé hűvös van, de tudom, hogy a házban iszonyatos meleg szokott lenni az összezsúfolódott testek miatt, így nem bánom.

Megrezzen a telefonom az éjjeli szekrényemen. Campbell üzent, hogy lent vár a ház előtt. Felveszek egy farmerdzsekit, hogy eltakarjam a kivágást, majd felkapom a kulcsokat meg a telefonom, és leszaladok hozzá.

Amikor beszállok mellé az autóba, épp telefonon beszél.

- Ne! Ne tedd le! Esküszöm Mary, ha most... - Dühösen kinyomja a mobilját, és a műszerfalra dobja.

- Minden rendben? – kérdezem óvatoskodva, miközben ő az ablakhoz könyököl, és idegesen a hajába túr.

- Persze, bocsi ezért. Folyton ezt csinálja. Felhúz, aztán meg kinyom. Baromi éretlen – sóhajtja nehézkesen.

- Nem értem, miért vagy Maryvel. Mármint mi értelme, ha folyton veszekedtek? – Campbell felsóhajt, és a hüvelykujján lévő körmét kezdi rágni.

- Hallottál már a békülős szexről? – kérdezi kajánul. - Isteni! Ki kéne próbálnod. Segít levezetni a feszkót.

- Ennyi? Ezért vagy vele, mert segít levezetni a „feszkót"? – rajzolok idézőjeleket a levegőbe.

- Pont ezt mondom. És ez mindkettőnknek jó így – teszi hozzá. Hitetlenkedve fordulok el.

Ezután csendben nézem, ahogy sebességbe teszi a kocsit, és ráhajt a főútra. Elgondolkozom azon, amit mondott. Ennyire felszínesek lennének a kapcsolatok? Hova tűnt a megértés, és az egymás iránti tisztelet? A hűségről nem is beszélve! Na, jó. Mondom ezt én, aki azért smárolt Reeddel, hogy Elice-t bosszantsam, aztán meg Bailey-vel ölelkeztem, amikor barátnője van. De valamire mégis csak rámutatott Campbell. Lehetséges, hogy Bailey azért viselkedik velem olykor túl barátian, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget, amit az apja és mások okoznak nála? Aztán ha már kellemetlen neki a dolog, egyszerűen visszamegy Ashley-hez? Csak játszik velem? A felismeréstől irtó rossz kedvem lesz.

Amikor leparkolunk a ház előtt, azonnal hatalmas tömeg fogad már odakint a gyepen. A zene persze dübörög, hogy majd kiszakad a dobhártyám. Felismerek jó néhány focistát idekint hülyéskedni. Ma mindenki duplán jókedvű és önfeledt a téli szünet, na meg a győzelem miatt.

Campbell megáll a ház előtt a csapattársaival dumálni, de most nincs kedvem velük tartani, így tovább megyek a ház felé. Az ajtó mellett egy pár elmélyülten smárol, így elsietek mellettük. Bent minden a Darnell Wolves vörös-fehér színeivel van feldíszítve, ami a pompon lányok keze munkáját dicséri. A levegőben mindenfelé konfetti fecnik repkednek, vágni lehet az alkohol émelyítő szagát, és mindenhol összepréselődött testek imbolyognak. Amikor utoljára itt jártam, Reedtől kaptam egy csinos kis monoklit, és egy felrepedt szájat. A gondolatától is libabőrös leszek, úgyhogy ma este biztos, hogy nem iszom egy kortyot sem. Szükségem lehet a józan ítélőképességemre, ha netán felbukkanna, márpedig nem az a fajta, aki egy ilyen bulit kihagyna.

A konyhába sietek, a barátaim általában ott szokta összegyűlni. Ahogy belépek, azonnal ki is szúrom Cassie pompon lányos ruháját, miközben J. J. körül rázza magát. Odasietek hozzájuk.

- Na végre, hogy idetaláltál! – mondja Cassie. Nehezen pörgő nyelve arról árulkodik, hogy ő már sokadik poháron van túl.

Miközben a vállára húz, hogy megöleljen, kinézek az udvarra a nyitott ajtón át, és meglátom pontosan velem szemben, ahogy Elice Deveroux és Seth Reed undorító módon egymást falják. Egy pillanatra bennem reked a levegő. Arra nem számítottam, hogy ma este Elice-szel fogom itt találni. A megalázottság, amit azóta érzek, hogy kezet emelt rám, ismét elárasztja a testemet. Küzdeni próbálok ellene, mégsem múlik a szégyen, amit bennem keltett.

- Látom kiszúrtad az álompárt – mondja Cassie, és ő is feléjük fordul. – Még jó, hogy szakítottál vele, mert totál nem volt hozzád való. Reed agyi kapacitása egyenlő egy kitömött oposszuméval. – elmosolyodom és elszakítom róluk a tekintetemet.

Egy rossz érzés fog el. Tudom, hogy Elice ronda hazugságokat terjesztett rólam, de azért azt nem akarom, hogy Reed esetleg vele is erőszakos legyen.

- Gyere, táncolj velem! J. J. tök uncsi már. – Cassie nyafogása húz fel a mélységből, amibe zuhanni kezdtem.

Lerángatja rólam a dzsekimet, amitől szinte meztelennek érzem magam, majd ledobja a konyhapultra. Otthagyjuk J. J.-t, és Cassie maga után húzva a nappaliba vezet, hogy táncoljunk.

J. J. szó nélkül követ minket a holminkkal. Alig pár perc múlva Campbell, Scott és még néhány jókedvtől és az alkoholtól mámoros srác lép oda hozzánk. Ahogy körbevesznek minket, szépen lassan elfelejtkezem az előbbi rossz érzésekről. Campbell a vállamra teszi a kezét, majd egy pillanattal később Parker is csatlakozik hozzánk, mire mind összekapaszkodunk. Együtt ugrálunk a dalok refrénjénél, és torkunk szakadtából üvöltjük a szöveget. Aztán egyszer csak Scott eltűnik, és legalább öt shotos pohárral a kezében tér vissza. Mindenkinek jut egy, mivel én elutasítom. Már így is épp elég részegnek tűnnek, de mivel ma a bajnokságot nyerték meg, mind őrülten boldogok és önfeledtek. Campbell felkurjant, ahogy lehúzza az átlátszó folyadékot. Így, a barátaim körében, az idegességem már egyre inkább eloszlik, és teljesen megfeledkezem Reed jelenlétéről. Kár, hogy Bailey nincs most itt velünk, csak ő hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a csapat. Nemsokára mindenki egyetemre megy majd, és nem leszünk már ennyit együtt, ezért most úgy érzem, ki kell használnunk minden ilyen önfeledt és boldog pillanatot, amíg még lehet. Nem tudom, hány számot ugrálunk és kiabálunk végig, de kezdem elveszíteni a hangomat. Később Campbell eltűnik Maryvel az emeleten, a srácok pedig a medencénél, jobban mondva a medencében folytatják az ünneplést.

Cassie nevetve elkapja a kezemet és megpörget, de hirtelen botladozva megtorpanok, amikor kiszúrom a tömegben az épp a házba lépő Bailey-t. A szívem kihagy egy ütemet. A baseball sapkája a szemébe van húzva, körbe sem néz, nem keresi a barátait. Az biztos, hogy nem miattunk jött ide.

Amikor megáll, a vállai megfeszülnek, látom a testtartásából, hogy nagyon ideges. Túl jól ismerem már azt, amikor dühös. Egy fekete hajú lány lép oda mellé, a kinézete alapján félig ázsiai, félig pedig amerikai származású lehet. Valamit Bailey fülébe kiabál, majd az emelet felé mutat, mire Bailey fel akar rohanni, de a lány megfogja a kezét és visszahúzza. Ahogy egy kissé jobban felém fordul, rájövök, hogy már láttam a lányt korábban, mégpedig a moziban a srácokkal. Ő fogta a Kate nevű lány kezét. Mond valamit Bailey-nek, amitől ő megnyugodhat, mert aztán együtt indulnak fel az emeltre.

- Effie, jól vagy? – fordít vissza maga felé Cassie. Ő ebből a közjátékból semmit sem vett észre.

- Jól, csak... mindegy. Szomjas vagyok – kiabálom túl a dübörgő zene basszusát. Cassie bólint, aztán máris J. J. előtt rázza magát, aki végig testőrként figyelt minket.

Felbosszant, hogy annak ellenére, hogy Bailey azt mondta, nem jön ki a buliba, most mégis megjelent itt. És még arra sem méltatta, hogy köszönjön az állítólagos barátainak.

Átverekedem magamat a tömegen. Mindenkit szabályosan félrelökök, azt hiszem, rajtuk próbálom kitölteni a dühömet. Töltök magamnak egy kis vizet a csapból, és próbálom kiverni a fejemből, hogy megjelent itt. Úgy érzem, megfulladok idebent, ezért fogom magam, és kimegyek a ház elé, majd felülök a sövény előtti kőfalra. A dzsekimet bent felejtettem, így libabőrös lesz a karom, de a hideg legalább elvonja a figyelmemet egy kicsit.

Előszedem a telefonom a nadrágom hátsó zsebéből, és még egyszer lecsekkolom a gép indulási adatait. Már csak ezért sem akarok túl sokáig maradni, holnap időben kell kelnem, hogy elérjem a gépemet. Fogalmam sincs, hogyan fogok Bailey-vel együtt utazni, miután ilyen dühös vagyok rá. Mert igen, együtt repülünk Londonig. George és Julie Orlandóban vannak, hogy az évfordulójukat ünnepeljék, így egyedül kellett volna hazarepülnöm. Bailey felajánlotta, hogy amennyiben kapok jegyet az ő járatára, mehetünk együtt. Így holnap együtt utazunk haza Angliába. Ráadásul George elintézte, hogy egymás mellett ülhessünk. Eddig örültem is a dolognak, de a mai viselkedése után talán jobb lett volna, ha egyedül megyek.

Váratlanul egy árnyék takarja el előlem a házból kiszűrődő sárgás fényt. Felkapom a fejem, és döbbenten látom, hogy Reed ocsmány vigyorral a képén méreget. Hihetetlen, hogy a múltkori után most van képe ide tolni a gusztustalan pofáját. Azonnal elfut a méreg. A hajamhoz akar nyúlni, mire elrántom a fejemet.

- Mit akarsz tőlem? – Dühös vagyok, hogy megpróbál közeledni felém, azok után, amit velem csinált.

- Cica, ne csináld már! – Ezért a becézgetésért legszívesebben képen törölném.

- Szállj le rólam, Seth! Rohadtul elegem van belőled!

Ott akarom hagyni, de elállja az utamat, ráadásul megjelenik az idióta barátja, Mike Sanders is, akit egyenesen ki nem állhatok, főleg amiért mocskos pletykákat indított rólam. Zsebre tett kézzel, és fölényesen fenntartott fejjel néz rám, amikor megáll előttem. Közrefognak, és elállják az utam, mire teszek egy lépést hátrafelé. A térdem enyhén megremeg, de nem adom meg nekik azt a szívességet, hogy félni lássanak.

- Még te is? – kérdezem felháborodva Sandersre nézve. Ez a két majom márpedig nem fog megijeszteni. - Nincs jobb dolgotok, mint utánam koslatni? Mondjuk megtanulni férfiként viselkedni?

- Csak nem hagyod, hogy így beszéljen veled egy kiscsaj? – hergeli Mike Reedet.

- Ha már amúgy is mindenki arról beszél, hogy hogyan döntöttelek meg, akkor miért ne alapozzuk meg a pletykát? Mike barátom is beszállna. – Erre a haverjára mutat, és kajánul egymás tenyerébe csapnak. - Hidd el, baromira élveznéd, ha kettőnktől kapnád meg, ami jár – mondja elmélyített hangon. Nézem az önelégült képét, és elönt a tehetetlen düh, amitől ökölbe szorul a kezem. Mike röhejesen felvihog.

- Hogy te mekkora egy szemét alak vagy! – Meglököm a mellkasát, de meg sem rezzen. – Azzal miért nem dicsekedsz el a kis ölebednek, hogy megütöttél? – kérdezem fogcsikorgatva.

- Van ám benne spiritusz mi? – Reed összeröhög Mike-kal, aki még csak meg sem rebben attól, amit mondtam. Lehet, hogy megtörtént ez már korábban is, csak valaki mással? Érzem a leheletükön az alkoholt, mire elfog az undor. – De mennyivel jobb lenne, ha a szád valami mással lenne ennyire szorgos. Mondjuk a...

- Be ne merd fejezni ezt a mondatot! – figyelmeztetem, és a mutatóujjamat fenyegetőn az arca elé emelem.

- Vagy mit csinálsz? – kérdez vissza fölényesen, azzal durván elkapja a csuklómat, és megszorítja a karomat. Hátrálni kezdek, de a lábam nekiütközik a kőfalnak. Nem bántana ennyi ember előtt, vagy igen? A testemet elönti az adrenalin, amitől kapkodni kezdem a levegőt, és szédülni kezdek. Úgy érzem, az idő megállt a fejemben. Mike pedig csak áll velem szemben, és habár biztosan látja rajtam, hogy meg vagyok ijedve, mégsem állítja le Reedet. Rángatni kezdem a kezemet, de Reed egyre erősebben szorítja. Magához akar rántani, de minden erőmmel próbálom eltolni magamtól. Elkapja a derekamat, és a mellkasához ránt.

- Ezzel a rángatózással baromira beindítasz – súgja mocskosan a fülembe, majd megint elkapja a csuklómat, és elkezd a hátsó kert felé rángatni.

- Hé, te! – kiabál rá valaki, mire Reed megpördül a hang hallatán.

Amikor meglátom Bailey-t, kifut az arcomból a vér. A sapkája enyhe árnyékot vet az arcára, így a szemei majdnem feketék. Mögötte egy lány ácsorog, alig áll a lábán, rémültnek tűnik, és nagyon részegnek. Találkoztunk már, ő a másik lány a moziból, Kate, akivel közös matekon vagyok, bár mostanában csak hébe-hóba jár be. Nem értem, mi folyik itt Bailey és e között a két lány között, de most ez a legkisebb gondom.

- Szállj be a kocsiba! – szól rá Bailey visszafojtott, mégis utasító hangon a mögötte ácsorgó lányra, miközben ő és Reed farkasszemet néznek. Kate engedelmeskedik, és elbotladozik Bailey terepjárójához. Reed összeszűkült szemekkel nézi, ahogy a lány eltűnik a sötét kocsiban, majd dühösen kidomborítja a mellkasát. Mike is megfordul, így beszorulok a kőfal és a bástyaként tornyosuló testük közé.

- Te is! – Bailey egyenesen rám bámul, ahogy elnéz Reed és Mike válla között. – Gyerünk, Effie, most az egyszer tedd azt, amire kérlek! – morogja, de hiába az utasítása, a lábaim legyökereztek, képtelen vagyok megmozdulni.

Reed bármiféle figyelmeztetés nélkül egy üvöltéssel megindul Bailey felé.

- Ő az enyém, értetted? – ordítja Bailey arcába, majd ütni próbál, de Bailey ügyesen elhajol előle, viszont Reed ettől csak még dühösebbé válik. Agresszívan csapkod Bailey felé, aki meg sem próbál visszaütni.

- Hagyd ezt abba, Reed! – szól rá figyelmeztetően. A hangja nyugodt és tiszteletet parancsoló.

Reed meg sem hallja, teljes testével Bailey felé lendül, közben felordít, és leviszi őt a földre. Azt hiszem, ekkor kezdek el hisztérikusan ordítani. Pontosan az történik, amit annyira próbáltam elkerülni. Mindketten elterülnek a füvön, de Reed kerekedik felülre.

- Azt. Mondtam. Az Enyém. – ordítja magából kikelve Reed, és minden egyes szó között beleüt Bailey hasába, majd kétszer megüti az arcát.

Bailey erre fájdalmasan felnyög, de lelöki magáról Reedet. Erőfölényben lenne, hiszen míg Reed taccs részeg, addig ő nagyon is józannak tűnik, mégsem üt vissza egyszer sem. Reed elterül a földön, akárcsak Bailey, akinek véres az arca. Most amikor szükség lenne rá, nincs itt senki, hogy segítsen. Sőt a hangos kiabálásból ítélve épp valamit ünnepelnek odabent. Reed máris az oldalára gördül, hogy ismét felugorjon, de odarohanok hozzá, és elé térdelek, hogy eltakarjam előle Bailey-t.

- Veled megyek, csak hagyd békén! – kérem, és könyörgőn nézek Reed dühtől vérvörös szemeibe. – Veled megyek – ismétlem meg önmagam, de a hangom alig erősebb a szellőnél.

Mögöttünk Bailey nyöszörögve próbálja négykézlábra tornászni magát. A hasára szorítja a kezét és fulladozva köhögni kezd.

- Effie, ne csináld! – suttogja nehézkesen, majd ismét köhögni kezd. Reed felugrik a földről, elkapja a csuklómat, és felránt a földről.

- Takarodj innen, vagy a szemed láttára fogom megdugni – acsarkodik tovább Reed, és belerúg Bailey oldalába. Felsikkantok, és megragadom Reed karját, hogy magamra vonjam a figyelmét.

Úgy érzem, az egész karomat kiszakítja a testemből, ahogy maga után kezd húzni. Nem tudom, hogy mit akar csinálni velem, vagy, hogy hova akar vinni, de jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy így békén hagyja Lucast. Botladozva lépkedek Reed után, közben hátranézek Lucasra. Nehézkesen a térdére támaszkodva álló helyzetbe tornázza magát. Próbálom lelassítani Reedet, amennyire csak képes vagyok rá az erőmből, de ő durván ránt egyet rajtam, mire majdnem elesem.

- Effie! – ordítja utánam Bailey. – Effie!

Megpróbál utánunk indulni, közben az oldalára szorítja a kezét.

- Engedd el! – üvölt utánunk dühösen. A mellkasa hullámzik, ahogy a szemembe néz, miközben Reed a karomnál fogva maga után rángat. Reed hirtelen megtorpan, elengedi a kezemet, és megint megindul Lucas felé. Úgy mozog, mint egy megvadult bika a viadalokon. Úgy látszik, egyáltalán nem képes kontrollálni a mérgét, olyan mintha megőrült volna.

- Hát nem volt elég?! – morogja Reed.

- Valaki állítsa le őket! – sikítom.

Mike már elsunnyogott valahova a háttérbe, a kiabálásra a házból kiözönlő néhány ember pedig csak körénk gyűlik, és úgy nézik az egészet, mintha csak egy film jelenete lenne. Ha valaki nem állítja le őket, baj fog történni. Nagy baj.

Reed ismét Lucas felé veti magát, de elvéti az ütést, és a lendülettől elterül a földön. Hála égnek ekkor J. J. töri át a bámészkodók gyűrűjét.

- J. J. állítsd le őket! – könyörgök neki, és idegesen a hajamba markolok.

Egy pillanattal később megjelenik Campbell és Scott is, és félrelökik a körülöttünk álldogáló embereket, majd a fiúk közé sereglenek. J. J. azonnal Bailey elé lép, mert attól tart, hogy nekitámad Reednek, de ő teljesen nyugodt marad, és hagyja magát lefogni.

Reed kifulladva elterült a földön. A szemei pont olyan állatiasan villognak, mint azon az estén, amikor nekem esett. Feltolja magát a karjával, és maga mellé köp a fűre. Gúnyosan vigyorog Bailey-re, akit még mindig lefognak a barátai.

- Azóta lettél ilyen puhány, mióta a csaj széttette neked a lábát? – mutat felém Reed.

Scott lép oda hozzá, és dühösen felrángatja a földről.

- Szét vagy esve, Reed. Húzzál haza a büdös francba! – förmed rá Scott, és gyakorlatilag a pólójánál fogva ráncigálja el a közelünkből.

J. J. elengedi Bailey-t, akinek a szája széle felrepedt, és vér szivárog a szemöldökétől végig az arcán. Nézem, ahogy lassított felvételként megtöröli a száját. Leengedi a kezét, én pedig követem a szememmel a mozdulatát. A véres kezét bámulom, mire hányingerem támad, forogni kezd velem a világ, és majdnem összeesek. Minden olyan gyorsan történik, mégis mintha lelassult volna az idő. Az alakok elhomályosodnak előttem. A kezemet a térdemre támasztom, mert úgy érzem, összecsuklok.

- Állj le, haver! – szól rá valaki Bailey-re, de a hangok sem tiszták már a fejemben.

J. J. hozzám lép, a hátamat simogatja.

- Jól vagy? Bántott valamelyik barom? – Kissé tagadólag megrázom a fejem, de jelenleg ennél többre nem vagyok képes.

Próbálok mély levegőt venni, hogy csillapítsam a hányingeremet. Felnézek, és látom, ahogy Bailey kitépi magát a fiúk gyűrűjéből. A fehér pólóján vércsíkok piroslanak. Ismét letörli a szájáról a vért, és beletörli a farmerjába. A szemei szikráznak, amikor rám néz. Dühösen lép oda hozzám, megragadja a könyököm, és a kocsija felé kezd vonszolni. Hagyom magam, mert képtelen vagyok ellenkezni. Zakatol a fejem, így botladozva követem. Hirtelen megállít, a kezét a lábhajlatomhoz teszi, és egyszerűen felkap a karjába.

- Mit csinálsz? – kérdezem mérgesen, de a hangom erőtlen suttogás csak.

- Most meg hova viszed? – kiállt utánunk J. J. is.

- Bárhova, csak minél messzebb ettől a helytől – morogja vissza Bailey.

A rosszulléttől, és a felszabaduló adrenalintól alig állok a lábamon, amikor Bailey letesz, hogy kinyissa előttem a kocsija ajtaját. A részeg lány a hátsó ülésen fekszik, és összegömbölyödve alszik. Bailey gyengéden fogja a karomat, amíg besegít az autóba, majd beugrik a volán mögé. J. J. értetlenül bámul utánunk, ezért intek neki, hogy minden rendben lesz.

- Kapcsold be a biztonsági öved! – szól rám Bailey dühösen.

Engedelmeskedem neki. Alig van a kezemben erő, ahogy próbálom magam elé húzni az övet. Bailey beindítja a kocsit, eltekeri a kormányt az út felé, és őrült tempóban hajt el a háztól.

- A kesztyűtartóban van víz, igyál! – parancsol rám.

Kiveszem és megiszom a felét. Jólesik a hideg víz, a fejem máris kevésbé sajog. Mélyeket lélegzek, hogy csillapodjon a hányinger és a remegés. Ezután egy szót sem szól hozzám. Végig a véres száját bámulom. Könny szökik a szemembe, de gyorsan letörlöm az arcomról a kibuggyanó könnycseppet. Összeszorítom a szemem, hogy ne kövesse több.

Az autó zökkenve megáll. Amikor kinyitom a szemem, Bailey épp engem néz, de nem szólal meg, csak némán elfordul, amikor a lámpa ismét zöldre vált. Gyorsabban vezet, mint szokott, így alig tíz perc alatt a lakásához érünk.

Amikor megáll a felhajtón, és leállítja a kocsit, a fejét egy pillanatig a kormányra hajtja.

- A rohadt életbe! - Felindultan a kormányra csap, amitől megriadok. Vesz néhány mély levegőt, aztán sokkal nyugodtabb hangon szólal meg. – Fel kell vinnem magamhoz. – Hátrafordul, és a hátsó ülésen alvó lányra néz. Róla majdnem megfeledkeztem.