Kábé tíz éves korom óta nem öltöztem be Halloweenra. Ettől függetlenül az itteni középiskolásokat a koruk láthatólag nem veti vissza abban, hogy kiélhessék magukat, és egy estére valaki más bőrébe bújhassanak. Mondjuk úgy, hogy nyomás hatására végül is halott menyasszonynak fogok beöltözni, ami tudom, hogy nem valami eredeti, de ezt is csak az után találtam ki, hogy elutasítottam Campbell javaslatát arra nézve, hogy dögös ápolónő legyek.

Így történt, hogy most a szobámban Cassie épp egy fehér fűzőt próbál meg rám adni, amit a mamájától kért el. Szerzett valahonnan egy csupa tüll szoknyát, amit rövidre vágtunk, valamint egy fátylat is, és jó sok művért. Miután a fűző rám kerül, és alig kapok levegőt, besütöm a hajam nagy loknikba, majd kicsit szétzilálom a tetejét, hogy ne legyen olyan tökéletesen rendezett. Cassie kisminkeli az arcomat, és amikor belenézek a tükörbe, elképedve látom, milyen remek munkát végzett. Az arcomat fehér púderrel világosította ki, a szemem körüli területet pedig szürkével árnyékolta. Kihúzta a szemem fekete ceruzával, és kissé elmaszatolta. A számat vörös rúzzsal kente be, és még egy sebhelyet is rajzolt az arcomra. A végeredmény döbbenetes. Így már totálisan úgy nézek ki, mint egy őrült, halott menyasszony.

- Készen vagytok már? – szól be a szobámba J. J., és résnyire nyitja az ajtót.

- Bejöhetsz! – ujjong Cassie. – Ta daaaa! – mutat felém, mintha valami cirkuszi attrakció lennék.

- Szuper jól nézel ki – dicsér meg a barátom, majd Cassie-hez lép, és megcsókolja a halántékát - Szuper munkát végeztél – mondja neki kedvesen, és magához öleli. Pontosan olyan, mint ahogy George bánik Julie-val. Amúgy nagyon jól néznek ki az összepasszoló jelmezükben. Cassie indián lánynak, J. J. pedig cowboynak öltözött be. Mázlista páros.

J. J. kocsijával megyünk a buliba. Úgy beszéltük meg, hogy majd ott találkozunk a többiekkel. Mire odaérünk a sulihoz, a focipálya melletti terület zsúfolásig van emberekkel. Le akarom venni a magas sarkú szandált, de aztán Cassie sértődött képet vág. Nem akarom megbántani, mert tényleg nagyon sokat segített a készülődésben, ezért visszahúzom a lábamra a cipőt. Cassie tapsikolva, én pedig savanyú képpel szállok ki a kocsiból. Iszonyatos a tömeg, úgyhogy J. J. felhívja Bailey-t, hogy megkérdezze, merre vannak. Mindenféle rémisztő jelmezbe bújt emberen kell átverekednünk magunkat, amikor végre a kerítés mellett összetalálkozunk a többiekkel. Amikor odaérünk hozzájuk tátott szájjal bámulnak rám.

- Te magasságos ég, Effie! Ezeket eddig miért rejtegetted? – lép hozzám Campbell idétlen vigyorral, és a vállamra teszi a kezét. – Minden nap fűzőt kéne húznod.

Azon is meglepődöm, hogy tudja a ruhadarab nevét.

- Nincs neked véletlenül barátnőd?!

- Érted bármikor szingli leszek, bébi. – Elnevetem magam.

- Az lehet, hogy magassarkú cipő van rajtam, de még így is simán leviszlek a földre, ha még egyszer megbámulod a mellem – figyelmeztetem, majd nevetve lerázom a kezét magamról, a többiek ráadásul jól kiröhögik.

- Még jó, hogy nem szexis zombi ápolónő lettél – mondja Cassie nevetve.

- Ja, mégis ki öltözik ápolónőnek Deveroux-n kívül? – röhög fel Scott. Ahogy ránézek, látom, hogy be van kötözve a bal karja. Fogadni mernék, hogy már megint egy új tetoválással bővült a karján lévő gyűjteménye. Ahogy elindulunk a puncsos asztal felé, fél szemmel Bailey-re pillantok, aki eddig nem szólt egy árva szót sem. Elég kedvetlennek tűnik, amit meg is értek, hiszen a mamája éppen kórházban fekszik. Egyelőre én vagyok az egyetlen, aki tud róla, így nem akarom felhozni a dolgot. Tudom, hogy ha készen áll majd rá, elmondja a többieknek is. Küldök felé egy apró mosolyt, de amikor zavartan elkapja rólam a tekintetét, úgy döntök, inkább Scotthoz csapódok.

- Ezúttal mit varrattál magadra? – kérdezem. Scott megáll, hogy eltolja a kötést, hogy azzal felfedje az új tetoválását.

- Király, nem? – kérdezi büszkén. Olyan, mintha egy puzzle darab formájú bőrt vágtak volna ki belőle, ami alatt gépalkatrészek látszanak. Az árnyékolás miatt úgy tűnik, mintha háromdimenziós lenne.

- Tényleg állati – mondom álmélkodva. Scott visszaigazítja a kötést, és ismét elindul a többiek után.

Campbell mindenkinek kioszt egy pohár puncsot. Lassan kortyolgatni kezdem az édes italt, amikor váratlanul meghallom magam mögött Elice-t és Maryt, ahogy vinnyogva üdvözlik a többieket. Nem tudom eldönteni, hogy náluk ez alapállapot vagy máris részegek. Lassan emelem a tekintetemet rájuk, mire majdnem kiköpöm az italomat, amikor meglátom, hogy Elice dögös ápolónőnek van öltözve. A többieken is az látszik, hogy fulladozva próbálják magukba fojtani a röhögést. Mary és Campbell azonnal falni kezdik egymást, úgy látszik, ma este együtt vannak, persze ez még nem jelenti azt, hogy együtt is maradnak. Borzasztó ez a se veled se nélküled dolog, ami közöttük zajlik. Elice Lucas mellé áll, és ide-oda billegeti a csípőjét.

- Bailey, édes, te minek öltöztél be? – kérdezi édesgető hangon, majd a karjára teszi a kezét. Hányingerem lesz attól, ahogy kiejti az „édes" szót.

- Zombi focistának – válaszolja nyilvánvaló egyszerűséggel, és észrevétlenül egy kicsit arrébb húzódik, hogy Elice keze elengedje a karját. Bailey amúgy csak egy régi mezét vette fel, amire jutott művérből bőven.

- Te aztán baromi kreatív tudsz lenni, öregem – mondja röhögve Campbell, mire mind felnevetünk, még Bailey is elmosolyodik, Elice pedig konkrétan felvihog. Ennél rosszabb műnevetést még nem hallottam. Elégedettséggel tölt el, amikor látom, hogy ennél több figyelmet Bailey nem szándékozik rá fordítani. A parkban történt beszélgetésünk után úgy érzem, a barátságunk egy új, bizalmasabb szintre lépett, aminek nagyon örülök. Jó érzés, hogy megbízik bennem annyira, hogy elmondta mi bántja annyira.
Mivel a fiúk nem igazán foglalkoznak Elice-szel, aki viszont állandóan a központban szeret lenni, ezért hála égnek úgy dönt, hogy nem örvendeztet minket tovább a jelenlétével. Megragadja Maryt, és szó szerint lerántja Campbellről, majd a karjánál fogva elrángatja a közeléből. Erre olyan röhögés tör ki közöttünk, hogy majd meg fulladunk.

A buli nem valami nagy szám, annak ellenére, hogy ennyi embert idecsődítettek. Pedig meghívtak valami zenekart is. Egy ideig a színpaddal szemben ácsorgunk, és a bandát hallgatjuk, de az elsős lányokon kívül nem táncol senki más. Bailey-n egyértelműen látszik, hogy csak a látszat kedvéért van itt, és ez J. J.-nek is kezd feltűnni, ugyanis folyton a barátja felé pillantgat.

Campbell becsempészett valami iszonyatos szagú alkoholt, és mindenkinek tölt a puncsos poharába. Beleiszom, de amikor lenyelem, végig égeti a torkomat, így fulladozó köhögésben török ki.

- Mi ez a cucc? – kérdezi J. J., még az ő szemei is könnybe lábadtak.

- Apám alkoholos szekrényéből vettem el. Valami ötven éves whisky – mondja nemtörődöm hangon, majd ismét tósztra emeli a poharát. – Csirió, fenékig! – kiálltja, de ő maga nem is iszik bele.

Összekoccintjuk a poharunkat, és leerőltetek még egy kortyot. Ezután vagy egy percig hányinger kerülget, de végül nem dobom ki a taccsot. A whisky felkúszik az agyamig, és szinte érzem, ahogy kiüti az érzékszerveimet. Mielőtt tiltakozhatnék, Campbell ismét tölt mindenkinek. Amikor ismét a számhoz akarom emelni a poharat, Bailey a karomra teszi a kezét, és finoman jelzi, hogy szerinte ennyi elég volt. Fél szemmel rásandítok, mire megrázza a fejét. Elveszem a poharat a számtól, és leteszem a puncsos tál mellé. Tudom, hogy igaza van, az orvos szerint nem szabad innom alkoholt. Na nem mintha itt legális lenne. Elszakítom a tekintetem Bailey-ről, amikor váratlanul a fiúk egyik focista csapattársa csapódik hozzánk.

- Lelépünk erről a gáz buliról. A háznál találkozunk. Oltári nagy parti lesz!– kurjantja.

Mivel a srácok mind unatkoznak, ezért egyöntetűen amellett szavaznak, hogy máris induljunk el a házhoz. J. J. önmagát és Campbellt jelöli ki sofőrnek, minket pedig szétoszt a két kocsi között. Természetesen én vele és Cassie-vel maradok, és hála égnek Bailey is jön velünk. Mind elindulunk az autóink felé, de a hepehupás füvön, na meg az egyensúlyérzékem hiányában, amikor a szandálom sarka belefúródik a puha földbe, majdnem elbotlom. Bailey, aki eddig a hátam mögött jött, szerencsére elkap a derekamnál fogva, én pedig pánikszerűen belekapaszkodom a karjába, nehogy esés közben közszemlére tegyem a fenekemet az egész suli előtt.

- Köszönöm – suttogom hálásan.

A bőre meleg, mint mindig. Rám mosolyog, de ugyanolyan gyorsan el is komorodik, amikor a hátam mögé pillant. Váratlanul egyenesbe ránt, és olyan hirtelen enged el, mintha megégettem volna. Aztán rájövök miért viselkedett ennyire furán, amikor valaki a nevét kezdi kiabálni:

- Bailey! – Ismerem ezt a hangot, Ashley az. Meglep, hogy itt van, hiszen eddig egyszer sem jött még ki velünk bulizni. De talán ennél is meglepőbb, hogy Bailey is megdöbben.

Egy pillanatra összenézünk, mire úgy látom, mintha Ashley féltékenyen méregetne. A mellettem ácsorgó Bailey karjai közé simul, és szenvedélyesen megcsókolja, a kezét pedig a hajába fúrja. Az egész egy kicsit valamiféle shownak tűnik, mintha azt akarná megmutatni, hol is van a helyem. Viszont az is lehet, hogy mostanra már teljesen megőrültem és tévképzeteim vannak. Amikor szétválnak, látom Bailey-n, hogy zavarban van amiatt, hogy mi mind ott állunk körülöttük. Próbálok úgy tenni, mintha észre sem vettem volna őket, és ügyetlenül leveszem a magassarkút, ami miatt majdnem elhasaltam az előbb. Ashley megöleli az összes srácot, és régi ismerősként üdvözli őket. Egy kicsit örülök, amikor látom J. J.-n, hogy kimérten fogadja Ashley-t.

- Próbáltalak hívni, bébi... – mondja Ashley kissé megrovón, amikor visszalép Bailey mellé, aztán elfordul, hogy mi többiek ne halljuk, mit mond. – De... kinyomtál? – A hangját egészen lehalkítja, de minthogy majdnem közvetlenül mellettük állok, így én is hallom, amit mond.

- Mostanában kezd bekattanni a telefonom, folyton kikapcsol – magyarázkodik Bailey. - Épp indultunk a házhoz – folytatja sokkal hangosabban, hogy mi többiek ismét be legyünk vonva a beszélgetésbe. Ashley kelletlenül felénk fordul, és mosolyt erőltet magára.

Mégis ki ellen vétettem odafent ekkorát, hogy ebbe a helyzetbe kerültem? Az élet valami csúfos játékot űzhet velem. Félúton járunk a ház felé, J. J. vezet, mellette Cassie ül, hátul pedig Bailey közém és a barátnője közé szorulva feszeng. Komolyan, mint egy rohadt horrorfilm. Az ajtónak préselődöm, hogy még véletlenül se érjek hozzá, és az ablakhoz támasztom a fejem. Szédülök az alkoholtól, amit Campbell erőltetett ránk. Félszemmel látom, hogy Ashley elveszi Bailey kezét az öléből, és összekulcsolja az ujjaikat. Nem kéne, hogy zavarjon, nem is kéne, hogy érdekeljen, mégis mereven ülök, és az egésztől hevesen ver a szívem, miközben nyomást érzek a mellkasomban. Amikor végre megállunk a ház előtt, elsőként pattanok ki az autóból.

- Nem kéne mezítláb mászkálnod – korhol J. J. – Lehetnek üvegszilánkok is a földön.

Belátom, hogy ebben igaza van, így visszamegyek a kocsihoz a szandálomért.

- Menjetek csak be, majd megyek utánatok – szólok nekik hátra. J. J. odadobja nekem a kulcsokat, aztán mind elindulnak befelé.

Visszaszállok az autóba, hogy kényelmesen fel tudjam venni a szandálom, de amikor lehajolok, hogy becsatoljam a pántokat, a padlón észreveszem Bailey telefonját. Ahogy hozzáérek, felvillan a képernyő. Tehát hazudott Ashley-nek arról, hogy ki volt kapcsolva, csak azt nem értem, miért? Ha nem akar vele lenni, miért nem mondja meg neki? Azt hiszem, az alkohol is közrejátszik abban, hogy nem tudom kontrollálni az érzéseimet, de mérges leszek rá. Felveszem a szandálom, és a telefonnal a kezemben elindulok a többiek után. Kint találom őket a medence mellett, máris mindenki kezében pohár van. Kihasználom az alkalmat, hogy Scott épp az új tetoválását mutogatja Ashley-nek, így háttal fordulok nekik, és Bailey-hez lépek.

- Ezt a kocsiban hagytad – mondom, és felé nyújtom a telefont, ami erre ismét felvillan. Idegesen néz rám, látszik az arckifejezésén, hogy tudja, hogy lebukott előttem. Ellenben nem én vagyok az, akinek magyarázkodnia kell, így felhúzom a szemöldököm, és bosszankodva elfordulok tőle. Mielőtt Ashley visszalépne hozzá, gyorsan a zsebébe csúsztatja a telefont.

- Most már találkoztam az összes haveroddal, mindenkinek köszöntünk, mehetünk végre? – nyafogja Ashley. - Ray és Christi várnak ránk. Nem akarom megsérteni őket sem. – Azzal Bailey kezébe csimpaszkodik.

- Jól van, csak hadd köszönjek el tőlük – kéri Bailey, és meg sem próbál ellenkezni.

Nem tudom, miért, de mérges leszek rá, hogy ilyen egyszerűen beadja a derekát Ashley javára. Ráadásul alig öt perce érkeztünk. Lehet, hogy csak nem akar veszekedni, és le van törve, de akkor is. Gyorsan kezet ráz a haverjaival, de Ashley megragadja a karját és húzni kezdi, mielőtt tőlem is elköszönhetne. Bailey kedvetlenül követi, még látom, hogy hátra néz, és némán elsuttog egy „bocsánat"-ot, de nem törődően elfordítom a fejemet. Bemegyek a házba, mégpedig egyenesen a konyhába, hogy töltsek magamnak egy pohár italt. Dühös vagyok amiatt, hogy Bailey ilyen könnyedén lemond rólunk, a barátairól, csak mert Ashley azt akarja, hogy inkább az ő barátaival legyenek. Folyton őt választja helyettünk. Helyettem. Ezért zavarna ennyire? Képek kúsznak a fejembe arról, ahogy Ashley keze Bailey hajába markol, aztán csókolóznak. Irigység fog el, amiért ő bármikor megérintheti. Megsimogathatja a haját és az arcát, hozzáérhet Bailey meztelen testéhez. Na ebből elég! Sürgősen le kell állnom ezekkel a gondolatokkal. Barátok vagyunk és semmi több! Bailey barátként bánik velem, mert azok is vagyunk! Korholó gondolataim hirtelen félbeszakadnak, amikor egy kéz simul a derekamra. Körbenézek, de J. J. és a többiek már eltűntek. Megpördülök, és Reed alkoholtól ködös szemével nézek szembe.

- De jó, hogy összefutottunk – mondja flörtölve.

Megfordulok, de ő még mindig nem veszi le rólam a kezét. Meglepett képpel vigyorog rám. Tisztán látszik, hogy részeg.

- Nagyon állati dögös vagy ebben a cuccban.

A szeme a melleimre tapad. El akarok lépni, de a keze végigsiklik a karomon, megfogja a kézfejemet és megállít. Megint végigmér. A múltkori verekedés és a részeg telefonhívása óta nem beszéltem vele.

- Azt hittem, elég érthetően fogalmaztam a múltkor.

- Ne csináld már, Effie. Gyere, táncolj velem! – A hangja megváltozik, szinte édesgetővé válik. Esdeklően néz rám, így megforgatom a szemeimet, és bosszankodva kifújom a levegőt. Megadom magam, nincs erőm veszekedni, és azt hiszem, az alkohol is közrejátszik a határozatlanságomban.

Reed megragad a karomnál fogva, és elráncigál a nappaliba, ahol minden bútort a fal mellé toltak, hogy elég hely legyen táncolni. A hely zsúfolásig tele van emberekkel, sokukat a jelmez miatt fel sem ismerem. Először csak egymással szemben táncolunk, közben Reed egyik haverja a kezünkbe nyom egy-egy poharat. Lehajtom, bármi is az, pedig soha nem szoktam elfogadni másoktól italt. Talán ez alól J. J. vagy Bailey az egyetlen kivétel, most mégsem ellenkezem. Reed megfogja a kezemet és megpörget. Aztán újra és újra, mire szédülni kezdek. A negyedik pörgetés után már nem is engedi el a kezem. A lendülettől nekiesem a mellkasának, eszeveszettül szédülök, forog körülöttem a szoba. Nem is tudom már, hányadik számot táncoljuk végig, közben a haverja folyamatosan hozza a poharakat, és én egytől egyik felhajtom mindet. Szédülök, és bár az agyam működik, valahogy minden olyan elmosódott. Egy új Fifth Harmony szám kezdődik, aminek szexi ritmusára Reed közelebb húz magához. A kezét a csípőmre teszi, összesimulunk. Teljesen meg vagyok őrülve, hogy miután kiraktam a szűrét, most vele lógok, ráadásul, ha Bailey megtudja, ki fog akadni. De kit érdekel? Ő itt hagyott engem, csakhogy a barátnőjével hetyeghessen, én pedig nem tartozom neki elszámolással arról, hogy kivel mit csinálok.

- Ne haragudj a múltkori miatt. Elborult az agyam, és az a srác rám támadt. Megérted, nem? – kezdi Reed.

Pontosan tudja Bailey nevét, akkor meg miért úgy emlegeti, hogy a „srác"? Amúgy meg totál úgy beszél, mintha én nem lettem volna ott, és nem láttam volna, hogy ő ütött először. Reed meg sem várja, hogy válaszoljak, ismét megragadja a kezemet, és a fejünk fölé emeli, majd közelebb húz magához. Nem ellenkezem. A kezét lecsúsztatja a karomon, amit még mindig a fejem fölött tartok, végigsimít az oldalamon, a hüvelykujja hozzáér a mellem széléhez, majd a csípőmön állapodik meg. Belém markol és magához ránt. Én most komolyan Seth Reeddel flörtölök? Már megint? Azok után, ahogy viselkedett, ez szánalmas. Amikor megfogja a karomat, és a nyaka köré helyezi, a testünk már szinte teljesen összeér. A szemembe bámul, aztán a szeme lejjebb siklik a számra. Felém kezd hajolni, olyan közel, hogy a szánk már majdnem összeér, és mielőtt tiltakozhatnék, az övét az enyémnek préseli. Érzem, hogy a nyelvét a számba akarja tolni, de ekkor erősen ellököm a mellkasánál fogva, és dühösen nézek rá. Elfordulok, és botladozva elrohanok. Majdnem beleszaladok egy táncoló párba, észre sem vettem, hogy ennyire részeg vagyok. Hallom, hogy Reed a nevemet kiálltja, de nem akarok megállni. Forog velem a világ, és hányingerem van. A kijárathoz vezető folyosón nekitántorodom a falnak. Miért hagytam, hogy megcsókoljon? Ha józan lennék, már nemzőképtelen lenne. Ennyire elvakított az, hogy Bailey-re haragudjak? Ennyire el lennék keseredve? Totál szánalmas vagyok.

J. J.-t keresem a tekintetemmel, és megkönnyebbülök, amikor meglátom a medence szélénél pár haverjával beszélgetni.

- Effie? Jól vagy? – kérdezi idegesen, amikor hozzá lépek, és megkapaszkodom a karjában, de időm sincs válaszolni, mert Parker rohan oda hozzánk.

- J. J. segítened kell hazavinni Campbellt, mert totál szétcsapta magát – mondja kifúlva.

- A fenébe, ne már, megint? Az apja totál ki lesz rá akadva – mondja bosszankodva, és az égre emeli a tekintetét, de aztán azonnal el is indul Parker után. - Megint összevesztek? – kérdezi, de erre Parker csak megrántja a vállát. Én is utánuk rohanok, már amennyire a lábaim engedik. Követem őket a ház előtti gyepre. Campbellt a ház melletti sövénynél találjuk meg, előregörnyedve a térdein támaszkodik, és épp rókázik. Jobbnak látom a háttérbe húzódni, nem akarom én is kidobni a taccsot látványtól. J. J. és Parker nyalábolják fel két oldalról, majd besegítik J. J. terepjárójába. A szemei szinte fennakadnak, el sem tudom képzelni, mennyit ihatott, hogy ilyen állapotba került. Szegény azonnal eldől a hátsó ülésen, és nyöszörögni kezd.

- Öreg, ha berókázol a kocsimba, esküszöm, hogy ráveszem a mestert, hogy ültessen kispadra! – fenyegetőzik J. J.. Eltakarom a kezemmel a mosolyomat.

- Veled megyek, oké? – lépek a barátom mellé.

- Ha maradni akarsz, maradj nyugodtan, visszajövök érted. – A szeme ismét barátian mosolygósra vált.

- Nem, azt hiszem nekem ennyi elég volt. Veled megyek. – A beszédem akadozott, biztosan látja is rajtam, hogy ittam. Bemászom az anyósülésre, Parker pedig hátra, Campbell lábához. Hála égnek elhajtunk a buliból.

Egész úton a hasunkat fogva nevetünk azon, ahogy Campbell a hátsó ülésen nyöszörög. A Reeddel történt incidenst az agyam egy hátsó zugába süllyesztem, azzal majd máskor foglalkozom. Amikor leparkolunk J. J. háza előtt, az autó órájára pillantok. Még csak fél tizenegy van. Pedig úgy éreztem, hogy órák teltek el, míg Reeddel voltam. Nem beszélek J. J.-nek arról, hogy mi történt kettőnk között, biztos hülyének gondolna, és igaza is lenne, hogy megint kikezdtem vele a sok őrültség után.

- Figyu, Effie, nem vihetem haza ilyen állapotban. Az apja nagyon komolyan veszi a foci pályafutását, és ha ilyen állapotban meglátná, nagy bajba kerülne. Fel kell vinnem a szobámba kijózanodni. Vissza tudnál menni Cassie-ért és hazavinni? Nem akarom ezt a tökfejet felügyelet nélkül hagyni, mert még valami hülyeséget csinál.

- Semmi gond J. J., természetesen visszamegyek érte – mondom, pedig egyetlen porcikám sem vágyakozik visszamenni oda.

Megöleljük egymást, ő kimászik a kocsiból, majd Parkerrel közösen vállra vetve viszik be a házukba szerencsétlen Campbellt. Átmászom a volán mögé, majd veszek néhány mély levegőt. Közel sem józanodtam még ki teljesen, erősen érzem az alkohol hatását, így leengedem az ablakot, hogy a menetszél segítsen kijózanodni. Lassan és meggondoltan vezetek.

Mire visszaérek, az utca már teljesen megtelt autókkal, úgyhogy csak az utcasarkon túl tudok leparkolni. Egy kicsit feszélyez a ház körüli sötétség, még sosem jöttem ide egymagam. Sietősen visszaszaladok a házhoz, nem akarok itt lenni a szükségesnél tovább.

Odabent még mindig rengetegen vannak, a különbség csak az, hogy sokkal többen mászkálnak taccs részegen. A nappali zsúfolásig telt táncoló emberekkel, néhány lány, köztük Elice is, felmásztak az asztalra, és most ott riszálják magukat. Hiába pásztázom a szobát, Cassie-t sehol sem látom. Kimegyek a hátsó kertbe, de ott sincs. A konyhában meglátom Maryt, aki épp egy vörös hajú, vékony srácon tekereg. Ennyit a hűségről. Gondolom ez is az oka, hogy Campbell ennyire leitta magát. Mary a srác nyakát csókolgatja, de mintha a fiút ez totál hidegen hagyná. Ő az utolsó, akivel beszélni akarok, ezért inkább felmegyek az emeletre. Minél több idő töltök a házban, annál nagyobb a lehetősége, hogy ismét belefutok Reedbe, ezért kapkodva rohanok végig az emeleten. Az egyik szoba zárva van, a másikban meg a lány épp lovaglóülésben ül a fiún, és csókolóznak. Legalább ruha még van rajtuk. Gyorsan becsapom az ajtót, és kiiszkolok. A fürdőt is megnézem, de Cassie-nek nyoma sincs. Sajnos nem maradt más lehetőségem, mint megkeresni Maryt, talán ő tudja, hol keressem. Épp lefelé szaladok a lépcsőn, amikor velem szemben az említett vörös srác kézen fogva húzza Maryt az emelet felé.

- Mary – szólítom meg, és megállok a lépcsőn, de ő mintha levegőnek nézne, rám se pillant, csak elmennek mellettem. – Mary! - szólok rá erélyesen.

Erre meglepetten megtorpan, és végre rám néz. Alapból is magasabb nálam, de így, hogy én két fokkal lejjebb állok, totál jelentéktelennek érzem magam. És láthatólag az ő szemében én az is vagyok. De nem bájcsevegni jöttem, ezért határozottan szólalok meg ismét.

- Cassie-t keresem, nem láttad?

- Hazament – nyögi ki nagy nehezen. – Elment Christivel.

- Remek – mondom csalódottan. Szóval a semmiért jöttem vissza. Nem köszönöm meg az infót, nem lenne értelme, csak elfordulok, és elindulok lefelé a lépcsőn.

- Effie? – szól utánam Mary. Szinte már vártam, hogy még valami szemétséget utánam kiabáljon. Lassan megfordulok, és kérdőn nézek rá. – Ne mászkálj egyedül. Menj szépen haza.

Teljesen meglepődöm. Mary most komolyan aggódik értem? Ironikus. Mást nem mond, csak elfordul, és elindul felfelé a kis vörös barátja után.

Leszaladok a lépcsőn, és visszasietek a kocsihoz, a kulcs már készenlétben a kezemben van. Már éppen nyúlni akarok az ajtó felé, hogy feloldjam a zárat, amikor valaki megragadja a karomat a könyökömnél, és megfordít.