/1 – Összegabalyodás

--------------------------------------------------------------

Már egy ideje tudom a titkát az évfolyam legnagyobb ikemen srácának. Mondjuk annyira nem volt nehéz felfedeznem. Hiszem, magam sem tartozok a normális emberek közé. Becky Night vagyok boszorkány. És egy bentlakásos egyetemen tanulok méghozzá tudományokat. Főleg kriptozoológia irányába akarok szakosodni, hogy azért ne csak normál emberi dolgokban találhassak munkát.

Az ember azt hinné, hogy a boszik már régen kihaltak. De a modern korban is velünk élnek. Csak már nehezebben lehet felismerni őket. Minden, amit a mesevilágokba sorolnak, az emberek az létezik. Így a többi természetfeletti lény is. Közöttük a vámpírok is. És én ismerek is egyszerre kettőt.

Dazai Osamu az évfolyam legmenőbb sráca, aki előtt térden csúsznak a lányok, csakhogy beszédbe elegyedjen velük. Mindig is úgy láttam, hogy olyannyira fennhordja az orrát, hogy néha beveri az ajtófélfába... Ami mondjuk azért is esélyes, mert olyan magas... De ez még régen volt. Meg azelőtt, hogy a titkára rájöttem volna.

Egyik délután a könyvtárból jövet meghallottam valami zajt. És mivel a kíváncsiságom nagy volt így rajtakaptam Dazai Osamu-t amint az élettan professzorunk Mori Ogai sensei vérét fogyasztja. Nem mondom meglepett. És ahogy jobban odafigyeltem rajuk láttam, hogy a Sensei szája is veres. Két vámpír, akik egymás vérét isszák. Furcsa látvány. De annyira nem tudtam sokat akkor meg róluk így arra gondoltam biztos van valami fura szokásuk, amivel magyarázni lehet. A sensei lila szeme meg is talált engem. De nem tett semmit. Természetfeletti tanárként valószínűleg tudja, hogy boszorkány vagyok. Az irataimban ott van, de az emberek nem látják. Ezért csak egy jelentőségteljest pislogott. Én bólintottam, majd távoztam a helyről.

Furcsa volt a helyzet. Tudtam, hogy a vámpírok általában ketten járnak. De mindig más okból. Ha valaki nem vámpírnak született az azzal szokott maradni, aki azzá tette. Van, hogy egy párt alkotnak, így mindig együtt költöznek. És van az alárendelt-mester kapcsolat. Nem tudtam eldönteni hova tartozik ez a páros. Dazai sosem mutatta, hogy vámpír lenne. Pedig, aki embernek született azon felfedezhető viselkedési formák vannak. Az ifjú pedig ezek egyikét sem mutatta. Annyit nem lehetett együtt látni a senseiel, hogy egy párnak tartsa őket az ember. Így maradt az alárendelt-mester viszony. De ha Mori san a mester, akkor miért engedte, hogy igyon a véréből. Ez nem így szokott lenni, hanem fordítva.

Mivel pár nap múlva két nehezebb vizsgám is lesz így, akkor nem gondolkodtam sokat a látottakon. Ellenben úgy egy-másfél hónappal később már igen.

A nagyelőadóba mentem, mert akkor majdnem a teljes évfolyam egy órán volt. De így is volt olyan sor ahol csak egy két ember ült. Nem volt kötelező az órára járás. Csak ajánlott. Ez azt jelenti a tapasztalt hallgatóknak, hogy amit az órán elmond a professzor, abban olyan is benne lesz, ami a kiadott anyagban nem. És azt bizony visszakérdezi a vizsgán is. Ennek mindig nagyon örül az ember lánya.... Így inkább egyetlen alkalomról sem lóg el. Ilyen voltam én is. És Dazai is. Nem tudtam valójában hány éves, de tapasztalt hallgatónak tűnt, így tudhatta ezeket a tanári szófordulatokat.

Az utolsó pillanatban lepett be a terembe. Közvetlenül a professzor előtt. Még meg is kapta tőle, hogy „Gyorsan üljön le, mert már kezdünk is". A rajongótábora a terem felső székein vackolta be magát és integetni kezdtek neki, hogy foglaltak neki helyet... a felig üres teremben....

De meglepetésükre ő az első sorba ült, abba, amelyikben én is voltam. Csak 7 székkel arrébb. A lányok szinte egyből elkezdtek csomagolni, hogy lejönnek hozzá. Rossz ötlet volt.

- Mindenki marad az ülepén. Nincs járkálás az órámon! Ahova leült ott marad a végéig!

Elnémultak.

- Dazai magának hol a könyve?

- Elnézést tanár úr de-

- Hát ezt nem hiszem el. Legalább ne első padba ülne. Nehogy még egyszer előforduljon!

- Nem lesz ilyen eset megint.

- Night! Üljön mellé és nézzék egy könyvből!

- I-igenis!

Olyan hirtelen ért, hogy rám kiáltott a professzor, hogy majdnem leestem a székről. Tudtam, hogy nagyon komolyan veszi az előadásait. És nem tűri, ha nincs könyve az embernek. Ami mellesleg vagy 700 oldal és piszkosul nehéz. Ezért mindig hoztam. De, hogy pont én üljek Dazai mellé? Miért nekem kell ezt csinálnom? Már hallom, ahogy óra után rám támadnak azok a libák, akik odafenn a lelátón most elképzelt gránátokat vágnak hozzám.

Na, mindegy felálltam és odaültem a vámpírsrác mellé. Kinyitottam a könyvet és kettőnk közé helyeztem. Elkezdődött az óra. De nem nagyon tudtam figyelni, mert Dazai furcsa hangokat hallatott. Ahogy rá pillantottam feltűnt, hogy nincs jó színe.

Nemcsak, hogy falfehér volt. Ami a fajtája alap jellemzője... De meg kicsit talán zöldes árnyalatú is. Verejtékezett. Nehezen vette a levegőt. De az arca piros volt. Mint akinek ételmérgezése és láza van egyszerre.

- Dazai... jól vagy?

Súgtam neki, amire összerezzent. Lassan nézett rám majd bólintott. De az a tekintet. Rossz érzés fogott el ahogy a szemembe nézett. Nem beteg. Sokkal rosszabb!

- Night! Miért nem figyel?

- Sensei! Engedélyt szeretnek kérni, hogy Dazai-t elkísérjem, a gyengélkedőre mielőtt összehányja a termet!

- Micsoda?

Tett felénk egy pár lépést, de mikor meglátta Dazai zöldülő fejét inkább megtorpant.

- Rendben menjenek!

- Én is szívesen elkísérem!

Pattantak fel a hátsó sorban egyszerre vagy 6-an.

- Nem! Ha ez valami fertőző, akkor semmi szükség arra, hogy mások is elkapják. Night-nak már úgy is mindegy ő kíséri el. De ajánlom, hogy bepótoljak az anyagot.

- Értettem sensei. És köszönjük!

„Én főleg azt, hogy ennyire mindegynek veszi azt, ha én is lebetegednék...."

A könyvet visszacsúsztattam a táskámba és karon fogva a szédelgő fiút kisegítettem a padból. Áthúztam a karját a vállaim felett, hogy támaszt adjak neki. De pont emiatt az orrom a mellkasát súrolta. Éreztem, ahogy kifújja a levegőjét. Gyorsan lélegzett. Nagyot nyeltem, mert nem tudtam mi vár még rám és elindultam az ajtó felé. Út közben a pakkomat letettem a tanári pódium mellé. Nem volt kedvem cipelni. De ha otthagyom, ezek széttépik. Sikeresen kisegítettem őt a teremből.

- Engedj el!

- Még mitnem! Ha megpróbálnál egyedül járni, akkor összeesnél. Nagyon rossz bőrben vagy.

- De nincs szükségem a segítségedre. És a gyengélkedőre sem- ... ami, mellesleg nem is erre van.

- Tudom. De nem oda viszlek.

- Mi?

- Dazai... Mori sensei hány napja nincs az egyetemen?

- Miért kérded?

- Csak válaszolj.

- 5 napja.

- Remek.... és mikor jön vissza?

- Nem tudom.

- Meg jobb....

Eltámolygott a támaszommal egy ritkán használt felújításra szánt teremig. Nyitva volt az ajtaja. De miután bementünk belülről bezártam. Bent teljesen üres volt. Csak két szekrény meg a tábla árválkodott odabenn.

- Minek hoztál ide?

Nyűglődött, amíg leültettem a földre és nekitámasztottam a harát a falnak.

- Jól sejtem, hogy te 5 teljes napja nem ettél?

- M-miről beszélsz?

- Boszorkány vagyok. És tudom, hogy te meg vámpír vagy. Válaszolj a kérdésemre!

Csak félre fordította a fejét. De nem szólt egy mukkot sem.

- Ezt igennek veszem.... hhh nincs mit tenni...

Kigomboltam az ingem felső, négy gombját és odatérdeltem elé. A közelségemtől megint rávette magát, hogy rám nézzen. Amikor meglátta, hogy még a hajamat is felkötöm egy kontyba és ezzel teljesen fedetlenné teszem a nyakamat látványosan nyelt egyet. Éhes! Méghozzá nem is kicsit. Nem tudom milyen idős, de fiatal vámpírnak tűnik. Akiknek pont, mint az embernek azért naponta egyszer étkezni kell. Két nap koplalás után már érzik, hogy éhesek. De Dazai már majdnem egy hete nem ivott vért. Lehet, hogy emberi kaját fogyasztott. De ez nem elég egy fejlődésben lévő vámpírnak.

- Most az egyszer segítek rajtad. De nem ihatsz sokat értetted?

- Nem kell!

- Mi?

- Én nem iszok más véréből csak Moriéból. Nem akarok embereket bántani.

Felszaladt a szemöldököm rendesen. Ilyen vámpírról sem hallottam még. Az igaz, hogy még senki sem panaszkodott sebről a Dazai-al töltött éjjelük után. De nem gondoltam volna, hogy ez a fiú tényleg csak a sensei vérén él. Viszont becsületre és tiszteletreméltó dolog tőle, hogy így tesz. Talán mégsem annyira pökhendi, mint az első látásra gondoltam.

Viszont megesett a szívem rajta. Ha nem tudja mikor tér vissza az idősebb vámpír, akkor meg egy darabig biztosan éhezni fog. Ez pedig veszélyforrás. Ha nem kap enni, akkor egy idő után nem fog ilyen tisztán látni és lehet, hogy megtámad valakit. Akkor pedig nagyon nagy bajba kerül. És ha vizsgálat indul. Más természetfelettieket is megtalálhatnak. Nem szabad hagynom, hogy ez megtörténjen.

- Hé...

Tettem két kezemet az arcára, hogy magam felé fordítsam.

- Hm?

- Nézz a szemembe!

Megtette

- Az hogy nem akarsz bántani másokat az egy nagyon szép és becsülendő dolog. De ez így nem mehet sokáig. A következő két napban csak gyakorlataink lesznek. Mi van, ha valaki megvágja magát? Mindig előfordul. Te meg most éhes vagy. Nem kicsit, hanem éhezteted magad. Rá fogsz valakire támadni. Meg akkor is, ha nem akarod. Az éhség nagy úr nem irányíthatod. És arra sem várhatsz, hogy majd Mori sensei időben visszatér. Nem tudod, mikor érkezik. És amilyen íze vagy nem telefonálsz rá, hogy baj van.

- Nincs is mobilja.

- Akkor még nagyobb a gondotok. De én segíthetek. Nem lesz baj abból, ha most egy kicsit eszel. Én nem mondom el senkinek. Azzal magamat is bajba sodornám.

- Akkor sem. Téged sem akarlak bántani.

- De ha ezt folytatod, akkor valakit mindenkeppen fogsz.

- Nem.

- Makacs öszvér!

Fújtam egyet, hogy tisztábban gondolkodjam. Nem volt nálam semmi éles dolog. amivel sebet ejthettem volna magamon. hogy előcsaljam belőle az éhező denevért. De akkor eszembe jutott. hogy mindig van nála kés. Mutogatja, a lányoknak hogyan tudja pörgetni az ujjai között. Ha nem csal az emlékezetem, akkor a jobb oldali nadrágzsebébe szokta tenni. El kell terelnem a figyelmét.

- Nincs más választásom...

- Mire készülsz?

- Csak figyelj.

Teljesen levettem az ingemet. Jött is ki rá a szeme, mint a csigának. De mire szolhatott volna az ölébe ültem. Lovaglópózba...

- O-oi? M-mit művelsz?

- Ne beszélj. Dazai... csak élvezd... most az egyszer csinálom ezt neked.

Megcsókoltam. Forrón nyálasan és nyelvesen. Dazai-nak a nők a mániája. És ha el akarom terelni a gondolatait az evésről. akkor ez annak a legjobb módja. Hamar elkezdett küzdeni a vezető szerepért. De még nem engedtem neki át. Teljesen hozzá simultam és ő belemart a fenekembe. Felkeltettem benne a férfit... három gombot nála is kikapcsoltam, a felső kettő amúgy is úgy volt. Így már nem tartotta össze csak alulról a második... de aztán csak lecsúsztattam a kezemet egészen a zsebébe. Ott volt a kis összecsukható bicska. Lassan, észrevétlenül emeltem el a helyéről. Csak utána engedtem el az ajkait.

- E-ez mire volt jó?

Zihálta. És egyik kezével az oldalamat markolta éppen úgy, hogy a melltartómhoz egy kicsit hozzá érjen.

- Erre itt.

Emeltem fel a megszerzett fegyvert. Megijedt, amikor felismerte a tulajdonát a kezemben. De nem tudott ellene már tenni. Kipattintottam es egy kis vágást ejtettem a saját nyakamon.

- Becky!

- Csak engedd el magad!

Megragadtam a tarkóját, míg kiesett a kés a kezemből és odahúztam magamhoz az éhes vámpírt. Ajkai elérték a sebet a nyakamon.

- Ne fogd vissza magad. Dazai...

Megharapott. Fájt, amikor belém mélyesztette a fogait. Főleg, hogy az egyik egyenesen a nyílt sebbe szúródott. De onnantól, hogy bennem voltak az agyarai már csak furcsa volt. Nem tudtam mihez hasonlítani azt az érzést, amikor elkezdte kortyolni a véremet. Csak azt éreztem, hogy az adrenalin áramlik a testemben. És muszáj volt jobban kapaszkodnom belé. Átkaroltam a nyakát, amire ő is elkapta a derekamat úgy szorított magához. Éhes volt ezt éreztem, mert mohon nyelte az én életben tartó vörös folyadékomat. Mégis valamiféle vágyat is éreztem közben. Nem tudtam miért vagy hogyan. Csak a saját testem rezzenéseiben észleltem a változást. Már én is zihálva vettem a levegőt. Libabőrös lettem. És még egy kicsit a csípőmet is közelebb mozdítottam hozzá és a férfiasságához.

Ahogy ivott először remegett. Utána lassan megerősödött az, ahogyan a karjaiban tartott. Majd egy olyan aura lengte körbe, mint aki nem akarja abbahagyni. Egy telhetetlenség vagy valami hasonló áradt belőle. Kezdtem szédülni és éreztem, hogy baj van. Nem hagyta abba. És lassan elfogyott az életben maradáshoz szükséges vérem.

- Da-Osamu!

Nyögetem mire hirtelen felocsúdott és eltolt magától. A vállaimat fogta és kinyújtott kézzel tartotta magát távol tőlem vagy fordítva. Maga elé bámult és megint reszketett. Majd lassan belenezett a szemembe.

- B-Becky?

Ijedt volt. Ami különös volt egy magafajta menő sráctól. Megérintettem az arcát.

- Semmi baj. Elengedtél. És már nem vagy éhes. Igaz?

Nem mondott semmit csak megcsókolt. Váratlanul ért, hogy úgy ajkaimra tapadt. De úgy éreztem miközben csókol, hogy már nem szédülök annyira. Viszonoztam a csókot. Ami engedélyt is jelentett a folytatásra neki. Azt nem tudom, hogy hogyan csinálta, de a hátamra döntött és mivel korábban lovagló ülésben voltam rajta így már a lábaim közé térdelt. Kettőt pislogtam és közben volt egy suhanás is. Mire kinyitottam a szemem már egy másik helyen voltunk. Egy még régebbi raktárépület szerűségben ahol azért több bútor is volt. Köztük egy asztal is és mire észbe kaptam volna már annak a lapján feküdtem a lábaim között egy vámpírral. De mindezek ellenére.... be kell vallanom... Egyre jobban létem. Valamiféle vámpír mágiát használhatott rajtam, mert mintha meggyógyultam volna.

- Jól vagy?

Kérdezett mikor elvált ajkaimtól. Én csak kapkodtam a levegőt és próbáltam feldolgozni, hogy hol vagyok.

- D-Dazai? Hova hoztál?

- Egy biztonságosabb helyre. Ez az én privát bunkerem. Ide nem léphet be senki.

- És miért csókoltál meg?

- Mert te is megtetted.

- Eléggé jól lehetsz, ha már ilyen helyzetbe rántasz. Pontosabban döntesz.

- Csókolózás közben úgy tűnt nincs ellenedre a dolog.

- De azt sem mondtam, hogy hagyom, hogy megfektess. Nem vagyok egy a rajongótáborodban hemzsegő cicákból.

- Nem te tényleg nem vagy az. Te különleges vagy.

- D-Dazai?

- Éppen ezért akarok most veled szexelni.

- Nem!

- Naaaa már úgyis belemelegedtünk. Tekintsd jutalomnak, amiért segítettél nekem.

Beleütöttem a vállába

- Áu! Ezt miért?

- Mert megérdemelted! Fogd vissza magad vámpírúr, mert nem egy emberrel beszélsz!

- Miben különböztök ti boszik az emberektől?

- Mondjuk abban, hogy a képzésünk során kapunk pár órát vámpírvadászatból is....

- Tusé.... szóval mit tegyek, hogy megkapjalak?

- He? Ennyire akarsz?

- Igen. Nagyon megkívántalak mivel irtó finom a véred.

- Dazai... jól sejtem, hogy te most először ittál egy lánynak a vérét?

- Ha úgy érted hogy nem vámpír nő vérét akkor igen. Te vagy a szerencsés első.

- Ez megmagyarázza miért vagy ennyire rám kattanva.

- Ó ez nem csak amiatt van.

- Hanem?

- Vérszívás után mindig megjön, a kedvem egy kis hancúroz. Erre vannak a libák körülöttem. Viszont így mindig keresnem kellett egyet közülük, ami megtöri a lendületet. Te viszont most itt vagy kéznél.

Lerántottam magamhoz a az ingénél fogva.

- Ajánlom, hogy ne sorolj közéjük, hanem tekints egyenlő félnek!

- Az vagy Becky velem egyenlő.

- K-komolyan?

- Te tényleg különleges lány vagy. És ez tetszik. Bár már az is izgat, hogy te nem vagy olyan, mint ők.

- Ezt hogy érted?

- Te nem koslatsz utánam. Nem hatnak rád a bűbájaim. Nem is nézel rám. De most mégis azonnal segítettel nekem. Önszántadból megmentetted az életemet.

- Azért nem csak miattad tettem.

- De nekem ez akkor is sokat számit. Valamint.

- Igen?

- Te vagy a legszebb boszi, akit valaha láttam.

- Dazai?

- És embernek sem vagy utolsó

- Ugye, tudod, hogy ha nem feküdnél rajtam, most pofon csapnálak.

- De nem teszed. Valld be, hogy te is akarod.

- Egy frászt.

- Amikor ittam a véredet a tested nem így reagált.

Belecsókolt a nyakamba. Pont oda ahol megharapott. És belőlem feltört egy nyögés. Majd még egy és nem bírtam ki hogy ne sóhajtozzak, és ne gyűrjem össze Dazai ingének hátát. Kapaszkodtam belé. De nem tudtam eldönteni, hogy most el akarom cibálni a nyakamtól. Vagy inkább meg közelebb akarom tudni a testét az enyémhez.

- Látod. Élvezed, hogy így foglalkozok veled...

Súgta, amitől mindenem bizsergett. Megint megcsókolt és én tényleg vágytam erre. Régóta nem volt senkim. Ki voltam éhezve egy kis intimitásra. Amikor éreztem, hogy kicsiszározta a szoknyámat akkor elváltam ajkaitól.

- Nos?

- A fenébe is! Rendben legyen! De az nem ér, hogy rajtad meg minden fent van.

Gyorsan kigomboltam a maradék 1 gombot is és egy pillanat múlva már a meztelen felsőteste simult hozzám. Amíg én azzal bíbelődtem, hogy az ingétől megszabadítsam, ő levette rólam a szoknyát és a bugyit is. Sőt meg a védekezésre is gondolt. Elmerült bennem én pedig felsikítottam. Majd kezemet a szám elé kaptam.

- Hééé.... ne fogd vissza a hangod. Messze vagyunk az épülettől. itt senki sem hallja meg mit művelek veled.

- M-mi?

- Sőt tényleg érezd magad megtisztelve.

- Ha?

- Itt meg egy lányt sem fektettem meg. Nem tudják, hol van. Csak neked mutatom meg ezt a helyet. És csak veled szeretkezek itt.

- O-Dazai

- Neee.... a keresztnevemen szólíts! A többi lány mindig azt hajtogatja szex közben, hogy Dazai Dazai. Azt akarom, hogy egyedül te nyögd azt, hogy Osamu.

- O-Osamu....

- Ezt akartam hallani.

A következő pillanatban mar egy puha díványon tálaltam magam.

- Megérdemled, hogy ne csak simán az asztalon csináljuk. Így kényelmesebb nem gondolod?

Nem tudtam válaszolni neki, mert mozogni kezdett bennem és az érzés túl intenzív volt ahhoz, hogy bármilyen értelmes mondat elhagyja a számat. Csak a nevét mondtam. Hol súgtam, hol nyögtem. Hol kiáltottam, mikor hirtelen tövig lökte magát belém. Biztosra vettem, hogy véresre karmoltam a hátát közben. És a derekát meg a csípőjét. Mert mikor nem tudtam neki mondani, hogy merüljön mélyebbre, akkor próbáltam magamat húzni közelebb, de ő értett a mozdulataimból. Egy idő után képes voltam felvenni a ritmusát is. És ahogy kapaszkodtam belé úgy ellentétes ütemben mozogtam én is.

- Tökéletes vagy Becky...

- Mmm?

Pont annyira vagy szűk amennyire szeretem. Mindened pont olyan amilyen az ideális nekem. A melled a feneked. Mindened. Nagyon tetszel nekem.

- Ohsahmu?

- Ha te is koslattál volna utánam, akkor téged az elsők között fektettelek volna le. De ami késik, nem múlik

- Gonosz vagy. Ha ennyire különleges vagyok neked, akkor lehetnél kedvesebb is.

- Gyengédebb vagyok.

- Mih?

- Most először nem magam miatt teszem ezt. Hanem azért hogy te élvezd. A többieket csak megdugtam.

- Ahhh....

- Oja oja.... ezek szerint szereted ha mocskosul beszélek közben?

- Uhummm....

- Pedig téged tényleg nem csak megdugni akarlak, hanem szeretkezni veled. De ha szeretnéd, hogy inkább csak kemény legyek akkor szólj, és majd legközelebb leszek gyengéd...

- Le-legközelebb?

- Jól hallottad. Te vagy az első lány, akiben annyira jó lenni, hogy akarok még többször. Mit szólsz ehhez?

- Ahhh...

- Mi az kedves? Gyorsítsak?

- I-igen gyorsabban akarom!! K-kérlek!

- Ahogy kívánod hercegnőm.

- Osamu!

Gyorsabb tempót kezdett diktálni és már közel jártam a végéhez, amikor egyszerre megállt.

- De nem feleltél az előző kérdésemre

- N-ne álj meg! Folytasd!

- Előbb halljam!

- Mit akarsz, mit mondjak?

- Hogy szeretkezhetek még veled máskor is?

- I-igen!

- Köszönöm szívem. Akkor most ideje feljuttatnom téged a csúcsra.

- Osamu!

Sikítottam mikor megint mozdult. Nagyon ki voltam már abban a pillanatban.

- Ennyire közel vagy? Akkor jobb lesz, ha belehúzok, hogy utolérjelek.

Nagyokat lökött rajtam. Mindenem megfeszült, amikor újra és újra a teljes hosszát éreztem belém csúszni. Már nem irányítottam a testemet, de ő egy pillanatra sem engedet el. Átkarolta a derekamat az egyik kezével és a bőrömbe marva tartott, hogy keményebben és erősebbeket lökhessen. Sikítottam a gyönyörtől és a végére utol ért, mert csak még egyet kellett mozdulnia ahhoz, hogy érezem tagját elsülni bennem.

Remegtem, ahogy kihúzódott belőlem. De nem állt fel. Nem fordult le rólam. A mellembe temette arcát úgy ölelt tovább. Addig, amíg el nem kezdtem fázni, nem szólt semmit.

- Fázol?

- Kicsit.

- Na, várj.

Előrántott valamelyik felületről egy takarót és kettőnkre borította. Mellettem feküdt már. És magához fordított majd átölelt. A mellkasának döntöttem a fejemet úgy pihegtem tovább.

- Jól vagy?

- I-igen...

Egy jó darabig megint nem szólt. Megvárta, míg a szívverésem és a légzésem a normális tartományba kerül. Azt akarta, hogy tisztán gondolkodjak. A korábbi kérését zsarolással csalta ki belőlem. Abban a pillanatban bármit megígértem volna azért, hogy folytassa.

- Mond csak Becky... ez megismételhetjük máskor is?

- Mi?

Az a Dazai Osamu aki egy lányt általában csak egy alkalommal visz ágyba ilyet kérdez tőlem? Nem hiszek a fülemnek.

- Jó volt veled. Először éreztem aztl hogy nem csak unalomból vagy hasonlok miatt feküdtem le egy lánnyal. Élveztem. U-ugye te is

- Én is elveztem...

A vallomásom hátasára jobban magához szorított. Igazából hihetetlenül jó érzés volt odabújni hozzá. Maradtam volna ott még sokáig. Megcsókoltam a bőrét.

- Becky?

- Túlságosan is jó volt ez.... Osamu.... de....

- Mi a baj?

- Nem akarok a háremed tagja lenni.

- Szívem... nem jöttél még rá?

- Mire?

- Hogy te sokkal fontosabb vagy nekem, mint azok a libák?

Megcsókolt. Szenvedélyesen. Olyan jól csókol, hogy beleremegtem.

- O-Osamu?

- És szeretném, hogy tudj meg valamit. A többieket egyszer sem csókoltam meg. De téged már hány alkalommal. Finomak az ajkaid. A véred édes, mint a méz. A tested gyönyörű. A hangod az első, amit hosszabb időn keresztül is élvezettel hallok. És a szemed. Mint az ég. Becky... benned egy kincsre bukkantam. És nem szándékozom elengedni. Legyél a barátnőm!

- He? HEEEEEEEE?

Teljesen kiakadtam. Csak néztem a szemébe a vámpírfiúnak, aki teljesen kibillentett az elmúlt fél órában a komfortzónámból. Nem tudtam mennyire gondolja komolyan. Elvégre minden csaj utána bomlik. És ő ezt tűri. Szoknyapecér. Akkor miért ragadna le egy lánynál? Valóban igaz, hogy más lányt a többiek közül még valóban nem csókolt meg. Még szex közben sem. Hallottam hírét. De ez ennyit jelentene neki? Tényleg fontos vagyok? Vagy csak játszik velem? Annyi a bizonytalan tényező. És mégis úgy dübörög a mellkasom, mint még eddig soha.

- Osamu... ugye nem csak szórakozol velem?

- Nem. Sőt hogy lásd mennyire komolyak a szándekaim. Meg azt is megígérem, hogy soha többe nem döntök meg más lányt rajtad kívül.

- Mi?

- Kellesz nekem! Végre egy lány, aki belém lát. Látod, milyen vagyok. Ki vagyok valójában. Előtted nem kell az álca. Te vagy a tökéletes lány nekem.

- Osamu...

- Kérlek Becky. Téged akarlak. Sose találnék másik olyat, mint te. Akit nem csak a pénz meg a külsőségek érdekelnek. Te észrevetted, hogy rosszul vagyok. Pedig szinte nem is nézel rám. Ők halandóan bámulnak, és mégsem látnak előre.

- Nem lehet Osamu...

- Miért nem? Van valakid?

A kérdés hirtelen ért. Becsuktam a szemem, mert az a kiskutya tekintet azokkal a barna szemekkel a lelkemig lát, ha nem vigyázok.

- Ezt vegyem igennek.

- Gyűlölöm....

- Kicsim?

- Akaratom ellenére van jegyesem....

- Micsoda?

- Apámat megmentette egy idős 80+os varázsló. Az adósává tette. És pár éve egyszer megjelent a házunknál. Amikor meglátott engem a fejébe vette, hogy elvesz feleségül. Hiába tiltakoztam ellene. Nem tehettem semmit. A szüleim próbálták meggyőzni, hogy ez nem helyes. De ragaszkodik hozzám. És nem enged. Az akkori fiúmat megölette, hogy ez se tartson vissza. Annyi engedményt kaptam csupán, hogy vár, amíg készen nem állok. Most a halálát remélem. De túl jól tartja magát. Meg fogja élni a 100at is. És nem engedi, hogy más férfi a közelembe jöjjön. Próbáltam. De minden udvarlóm elmenekült.

- Én nem fogok.

- Akkor téged is megölet. Nem akarom, hogy téged is elvegyen tőlem.

Kicsúszott az utolsó szó, de nem vonhattam vissza és nem is akartam, főleg miután észleltem a reakcióját. Akkorát dobbant a szíve hogy meg en is ereztem. Megcsókolt, úgy ahogy korábban is. Majd az érzelmektől kicsordult könnyeimet letörölte arcomról.

- Ezek szerint mégis tetszek neked?

- Osamu?

- Mond, ha ő nem lenne, akkor igent mondanál a kérésemre?

Bólintottam.

- Szívem. Megszabadíthatlak tőle? Megengeded?

- E-ezt, hogy érted Osamu?

- Nem közönséges vámpír vagyok, hanem nemesi. Nem is akármilyen nemesi. Én, megmenthetlek tőle.

- Hogyan?

- Mondj igent. És ha az enyém leszel, a védelmem alá kerülsz. Bármilyen nagy varázsló is legyen az a vén szivar. Ellenem nem tehet semmit.

- T-tényleg?

- Igen. Nos? Mit mondasz édesem.

- Szeretnék a baratnőd lenni....

- Akkor kérj meg.

- Ments meg Osamu!

Megcsókolt. Megpecsételve a kérésemet és a sorsunkat. Éreztem a csuklómon is valami bizsergést. De addig nem nézhettem, meg míg ajkaink el nem szakadtak egymástól. Ahogy lepillantottam a bőrömön egy régi nyelv rúnái izzottak körbe a kezemen.

- Mi ez Osamu?

- Megjelöltelek. Már az enyém vagy. És ez ellen ő nem léphet fel. Hiszen ha jól értettem csak szóban jegyzett el. Nem kaptál gyűrűt vagy mást igaz?

- N-nem tudtommal nem.

- Ez viszont már valódi. Vagyis én kértelek feleségül hamarabb. Enyém az elsőbbség.

- F-f-f-fe-feleségül?

- Mondtam, hogy komolyan gondolom. Mégpedig ennyire. Senki sem vehet el tőlem.

- Osamu?

Kopogtak. Én odabújtam a mellkasához, hogy legalább az arcomat ne lássa, aki belép. Éppen ezért a beszélgetésüket csak hallgattam nem láttam.

- Mori san?

- Dazai san remélem nem zavarok. Visszatértem. Gondoltam szólok.

- Gyere be.

- Nyílt az ajtó es a sensei belépett.

- O... csak nem Becky Night kisasszonyhoz van szerencsém. Nem hittem volna, hogy az úrfi meg kegyedet is behálózza.

- Fékezd a nyelved Mori san.... Becky a barátnőm és a jövendőbelim.

- Micsoda?

- Az imént jegyeztem el. És ezzel együtt feladatom van a számodra.

- Mi lenne az?

- Meg kell tálalnod egy varázslót, aki el akarja őt venni tőlem idős és Becky apja tartozik neki. Közöld vele, hogy ő az enyém és felejtse el az esküvőt. Maris indulhatsz.

- Értettem. De nem akar előtte táplálkozni.

- Nem. Becky kisegített. És ilyen téren nincs is többé szükségem a szolgálataidra.

Na, ezt már nem hallgattam tovább. Felkaptam a fejemet és a legszúrósabb tekintetemmel néztem a szemébe.

- Osamu csak nem azt akarod mondani, hogy mostantól kizárólag belőlem táplálkozol?

- A te véred a legfinomabb, amit valaha kóstoltam. Miért baj hogy megszerettem?

- Mondjuk, hogy az enyém!

- Ne félj. Többé nem fordul elő, hogy akkora adagot igyak, mint ma. Naponta két korcs bőven elég lesz, és utána azonnal meggyógyítom a harapásnyomodat. Vigyázni fogok rád. Ígérem.

- Osamu?

- Nagyon fontos vagy nekem édesem... nem is... életem... nem hagyom, hogy tovább szenvedj.

Folytatása következik...

------------------------------

Sziasztok. Ez lenne annak a 2-3 fejezetes szösszenetnek az első fele amit beharangoztam egy hónappal korábban hogy Halloweenre meg akartam írni.....

Ciki de már megint késtem vele. De az ihlet az ilyen csak akkor jön amikor valami mást csinálna az ember....

Na de itt van és megírtam és az eredetivel ellentétben még lemon is került bele. Remélem tetszett és várjátok majd a folytatást!

Most az OC-mmel írtam a sztorit Osamu kérésére. Akiről ide fel is teszek egy képet. Aki Instán követ már találkozott ezzel a rajzommal. Lehet hogy az elejére kellett volna tennem... De majd a következő fejezetben tudjátok milyennek képzeljétek el.

Instán is követőimnek írom hogy a rózsaszín hajú lány és ez a boszi ugyan az a személy csak különböző alakban.

----------------------------------------

Meg iderakok egy vérre éhes Dazai Osamu-t is! 

❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤