{18+os tartalom!}

------------------------

Na, jó... Tényleg fogalmam sincs, hogy mégis, hogy a pékbe kerültem ilyen helyzetbe. Minden olyan volt, mint mindig, egy átlagos nap. Bejöttem, elintéztem, amit diákelnökként meg kell csinálnom, leszidtam a többi diákot a folyosón, ha futottak. Demmi előjele nem volt annak, hogy ide kerüljünk. De már kezd elgémberedni a karom. Kicsit megmozdultam.

- Ne ficánkolj [Név], mert még meg hallanak.

- Mintha te olyan halkan beszélnél senpai. Miből gondolod, hogy itt nem fognak megtalálni azok a libák.

- Mert mindig ide rejtőzők el. Azt hiszik, hogy zárva van az ajtó. Még a tanárok is pont így tudják. Csak én kinyitottam már tanév kezdete után pár nappal. Ez a legjobb rejtekhely az egész suliban. De most van társaságom is.

Nagyot sóhajtottam a válaszán... Bele se merek gondolni, mit tennének velem azok az őrült nőszemélyek. Ha megtudják, hogy a 4. emeleti padlásfeljáró ajtaján mögött rejtőzök a hátam mögött Dazai Osamu-val.

Dazai a suli Ikemen-je. Minden lány odavan érte. Egyet leszámítva ez pedig én lennék. Ismerem már kisiskolás korunk óta. Sok slamasztikából húztuk ki egymást akkor. De az idő engem kicsit megkomolyított. Ellenben őt nem... Lehet, hogy egy évvel idősebb, de nem lett felnőttebb. Mindig is a bátyámként vagy haverként bántam vele. De valahogy a senpai utótag sosem tudott eltűnni a neve mögül. Nem is bántam. Hiszen ha nem tenném mögé, akkor még ezért is nekem ugrottak volna az rajongói. Az egyedüli, aki közvetlenül beszél vele és ellenkező nem tagja, leszidja, néha megveri, az én vagyok. De a diákelnökként muszáj kordában tartalom ezt az eszement öngyilkosjelölt kötszerpazarlót. Mivel ilyen „jó" a kapcsolatunk, így sokszor kaptam utalásokat az őrültektől, hogy tartsam magam távol tőle. Mintha tudnám. Dazai is a húgaként kezel engem. Én vagyok az, akit lehet heccelni, piszkálni, meg rejtekhelyekre berángatni. Bezzeg ő nem érdekli mi lesz számomra a következménye ezeknek a kis akcióinak.

Dazai imádja, hogy ennyi lány esedezik a kegyeiért. Valentin napon látni kell a szekrényét. Nem lehet elmenni mellette a folyosón, annyi csokoládét kap. Nem tudom mit csinálni vele, de van egy tippem. Dazai-nak van egy haverja Rampo senpai, egy évfolyammal felette jár. Ő imádja a csokit. Szerintem neki adja az összeset. Dazai nem akar ezektől semmit. Már azzal is felhagyott, hogy kettős öngyilkosságra kérje őket. Nem. Már csak egy valamire kellenek neki. Még pedig 1-1 egyéjszakás kalandra. Ezt mindenki tudja. Ha Dazai ágyba visz valakit, annak a legszebb éjszakát adja, amit valaha kaphat egy lány. De soha többé még csak meg sem fogja szólítani. Állítólag nem lehet űberelni Dazai éjszakáit.

Ezért is sok ellensége van a fiúk között. De hiába akarták már számtalanszor megverni az iskola önjelölt zsarnoki hercegét. Esélyük sem volt. Dazai képzett harcművész, több emberrel is elbír. Plusz ott van neki segítségnek a szomszéd iskolából Chuuya, ha tényleg nagy bajba keveredve. Mondjuk, úgy nem nehéz komoly balhéba kerülni, ha általában te vagy az, aki kezdeményezi. Ugyanis Dazai az iskolaidőn kívül nem herceg, hanem egy eszelős bandatag. Akit nem érdekel senki és semmi csak a saját szórakozása. Chuuya azért van mellette, hogy nehogy komolyan kinyírása egyszer magát.

Szóval ilyen ez a mi Dazai senpai-unk. És, hogy most miért rángatott be ide, azt nem tudom. Viszont gondolataimból kizökkentett mikor rálehet nyakamra.

- Í- sikítottam volna, de befogta a számat egyik kezével.

- Css~ csendesen... Még meghallják... lassan levette ujjait számról így megint tudtam beszélni.

- Eszednél vagy Dazai senpai? Ne fújkáld a nyakamat!

- Gomenne. Ritkán van felkötve így a hajad és fedetlen nyakad látványa késztetést hozott. Nehezen álltam meg hogy ne tegyem meg.

- Nem is álltad meg! – puffogtam magamban.

- Fordulj felém [Név]. Így nem látlak. Túl sötét van.

- Mi ütött beléd senpai? - fordultam meg lassan lehetőleg minél szúrósabb tekintettel.

Bár nem sokáig bírtam, úgy nézi rá. Megtámaszkodott a fejem mellett, úgy hajolt még közelebb. Nyeltem egy nagyot. Sosem volt még ennyire közel hozzám. Már éreztem, hogy nyitott szájából arcomra leheli, a tüdejében tartott, forró levegőt. Az ajtó szellőzőjén beszivárgott annyi fény, hogy lássam az arcát. Különös eddig sosem látott tekintetét tapasztalhattam meg. Gesztenyebarna szemei érdekesen csillogtak. Nem tudtam mire vélni. Addig, amíg elmém hátuljából fel nem ugrott egy beszélgetés foszlány. Pár hónapja történt és akkor nem tulajdonítottam neki túl sok jelentőséget. Most mégis elő előre került. Az egyik őrült lány mesélte a többieknek a folyosón. Milyen volt az éjszakája az előttem álló barnahajú kötszerrel fedett sráccal. Túlságosan is sok részletet mondott, ahogy visszaemlékezett. És akkor, arra a lányra, azon az éjszakán, ugyanúgy nézett, mint most rám. Csillogás a szemében a vágy volt.

- Da-Dazai senpai...

- [Név]... - hajolt olyan közel, hogy ajkai már súrolták az enyéimet.

- N-ne... - csuklott el a hangom, ahogy éreztem, hogy elpirulok a közelségétől.

- Kérlek! Csak... most az egyszer.

- Hülyeségeket beszélsz senpai. - toltam el magamtól - Mindketten tudjuk, hogy ha most megteszed, akkor annak mi lesz a vége.

Láttam rajta, hogy rosszul esett neki a válaszom. Még mindig mellettem támaszkodott mindkét kezével. De egyikkel hirtelen átkarolt és magához húzva átölelt, egy nagy, szomorú és fájdalmakkal teli sóhajtás közepette.

- Nem bírom tovább [Név]!

- Senpai? - megint el akartam tolni, de túl erősen fogott.

- Legalább ezt engedd! Szükségem van erre az ölelésre. És te vagy az egyetlen lány az egész iskolában, akitől úgy kaphatom meg, hogy nincsenek hátsó szándékai.

- Dazai senpai... Én-

- Most igazán elhagyhatnád már azt a nyüves senpai-t!

Megcsókolta a nyakamat, megszívta a bőrömet, majd több helyen apró puszikat kényeztetett. Amikor megérezte, hogy megszorítottam egyenruhájának anyagát, áttért a fülemre, puszilgatta, harapdálta. Akaratlanul is felnyögtem, hiszen hihetetlenül jól csinálta. De már nagyon nagy gyakorlata van benne. Nem is kellene, csodálkozom rajta. Egyre hangosabb sóhajokat csalt elő belőlem. És tudtam, ha nem csengettek volna be közben, akkor meg is hallhatta volna valaki. De így most üres volt a folyosó, nem kellett vissza fognom a hangomat. Mégis megpróbáltam.

- Kérlek ne... - nyögtem – E-ezt nem sza-szabad.

- Miért nem? - nézed megint a szemembe.

- M-mert... N-nem akarom, hogy eldobj... - vallottam be neki is és magamnak is – Ha lefektetsz, akkor engem is elhajlítasz majd, mint a többi lányt. Nem akarok összetörni általad!

Megdöbbentette a válaszom, de ez volt az igazság. Fontos nekem Dazai barátsága és nem akarom, hogy pont így érjen véget. Nem sokáig bírtam állni, azt a tekintetet, ahogy rám nézett. Így inkább lehajtottam a fejemet, homlokomat a mellkasának döntöttem. Úgy kerestem menedéket.

- [Név] ölelt át szorosan - téged nem dobnálak el.

- Gomenne... De bárhogy is akarok, nem tudok hinni a szavaidnak, azért, amiért a tetteid az ellenkezőjét mutatják.

Elengedett egy kicsit, hogy a vállaimnál fogva eltolhasson. Még mindig nem néztem fel rá. Így ujjaival az állam alá nyúlt, úgy emelve meg a fejemet. Az a vágy még mindig ott ült a szemében, de mellette, egy hihetetlenül komoly elhatározottságot is felfedeztem.

- Mivel bizonyíthatnék neked?

Meglepett a kérdése, elnyíltak ajkaim a döbbenettől. Íriszei erre, levándoroltak a számra, így kérdezett még.

- Mond csak [Név]... Ha bebizonyítom neked, hogy nem foglak eldobni akkor most megcsókolhatlak?

- Dazai? Miért? ... Miért akarod ezt ennyire?

- Kerestem valamit... - engedte el az államat - Egy érzést. Sok lányban kutattam, de nem találtam meg. Aztán egy nap, úgy két hónapja, azon kaptam magam, hogy ha beszélgetünk és nézlek téged, akkor azt érzem. – megsimította arcomat - Pontosan azt az érzést, amit kerestem. Gyorsabb lesz a pulzusom, elönti a testem egy meleg kellemes bizsergető valami. Ha megérintesz, akkor még inkább fokozódik. – ujjai végigsimították a nyakamat, a kulcscsontomat és a dekoltázsom mögé is becsúsztak - Megtaláltam, amit kerestem!

- Dazai? - kerekedtek ki a szemeim.

- Végig itt volt az orrom előtt. A lány, akit képes lennék szeretni. Nem is! Nem jó kifejezés... A lány, akit képtelen lennék eldobni, mert szeretem. Te vagy az [Név]! Beléd szerettem!

Annyira megdöbbentette vallomásra hogy

.

.

.

Megcsókoltam...

.

.

.

Azonnal viszonozta és pillanatokon belül át is vette a vezetést. Forrón és hevesen falta ajkaimat. Éreztem minden mozdulatán hogy régóta vár erre. Engem is elkapott a hév. Túl jó a technikája, így nem csoda, ha elvette az eszemet. Nekidöntött az ajtónak úgy préselte magát hozzám. Testeink egymáshoz simultak. Végignyalt ajkaimon, hogy engedjem be. Nem ellenkeztem. Nyelve felfedezte szájüregemet. És olyan gyengeséget hozott a lábaimba, hogy neki kellett megtartania. Erős karjával magabiztosan fogott. Míg a másik sem tétlenkedett. Végigjárta testem érzékenyebb pontjait. Végigsiklott oldalamon, belemarkolt a fenekembe a szoknyám alá is benyúlva. Combomat felhúzta és lökött is rajtam egyet a csípőjével. Amitől belenyögtem a csókba. De hiába váltak el ajkaink egy pillanatra. Nyelveink megint megtalálták egymást, újabb csókba és csatába hívva a másikat. Nagyon nehezen tudtam elszakadni tőle. De mikor észrevettem, hogy csókolózás közben kigombolta az ingemet, az kizökkentett annyira a hatásából, hogy el tudjam lökni.

- Nem hiszem el, hogy itt kezdtél el vetkőztetni!

- Nem bírok magammal! – lihegte – Akarlak [Név]! Sosem akartam még semmit sem ennyire! Ad nekem magad! Kérlek!

- Tudod, hogy nem tehettem! Még nem bízok, benned ennyire...

- Vagyis még van remény? - találta meg egyből a kiskaput a mondataim közben.

- Nem adod fel egykönnyedén...

- Hogy adnám fel, hogyha eddig ezt kerestem és most végre megtaláltam?

- Akkor sem tehetjük meg, itt a lépcsőfeljáróban! Még megtalál minket valaki!

- Akkor gyere el hozzám, ma este!

- Nem hiszem, hogy addig kitart az a lendület, amit most elindítottál

- Akkor elindítom újra este! Kérlek [Név]! Bele fogok őrülni, ha nem kaplak meg! Tudod hol lakok! Gyere át, könyörgöm!

Nem felejtem semmit. Féltem attól mi lesz? Mi van akkor, hogyha nem tudja betartani azt, amit ígér nekem? Mi lesz, ha mégis eldob? Nem bírnám ki! Talán én is már túlságosan közel vagyok hozzá, hogy a barátjának nevezzem magam. Lehet már én is azok közé tartozott, akiket megvertek. Az összes többi lányt az iskolában. Mindig is örültem annak, hogy Dazai és köztem nem olyan a kapcsolat. És most mégis valahogy megváltozott minden. Ez furcsa és ijesztő.

Végül is szavak nélkül váltunk el, amikor kicsengettek. Kiléptem az ajtón és megpróbáltam elfelejteni a gondolataimat és azt, hogy mi történt ott a padlásfeljáróban. Próbálkoztam vele, ugyan de nem volt sok sikerem. Dazai-t egész nap kerültem. Nem bírtam a szemébe nézni. De, hogyha a folyosó végéről visszanéztem rá láttam, hogy még mindig engem néz. Fájdalmas volt látni, ahogy szenved. Lehet, hogy mégis komolyan gondolja. Sose láttam még ilyennek, ennyire szenvedve. Ez nem az a Dazai, akit ismerek. Ő valaki új. Egy teljesen új Dazai aki elvileg azért született, mert mellette voltam. Eltelt a nap, elvégeztem a diákelnöki feladataimat is, így hazamentem, tanultam. De egy apró, kis ördög mindig ott ült a vállamon. A gesztenyebarna szemével, sötétbarna hajával, kötéseivel. És az idegesítően tökéletes mosolyával. Megráztam a fejem.

- Nem hiszem el, hogy csak rád tudok gondolni. Ki kell űznöm téged a fejemből! Miért csinálod ezt velem Dazai?

Meg rezdült a telefonom, egy üzenetet kaptam az említettől.

- „Várlak. Nem felejtetted el, ugye a találkozónkat!"

- Milyen találkozónkat? - mordultam fel- Nem is beszéltünk meg semmit!

De Dazai mégis arra vár, hogy elmenjek hozzá. Magamat sem értettem... Miért teszem ezt? Miért zavar, hogy ennyire szenved? Fél óra múlva miért tébláboltam a háza előtt a kapuban kezeimet tördelve idegesen.

- Nem vagyok normális! Minek jöttem én ide? – megfordultam, hogy hazamegyek, de ekkor vágódott ki az ajtó mögöttem

- Hát mégis eljöttél? – csillogtak barna szemei boldogan.

- Ne gondold azt, hogy jókedvemben teszem! Elrontottad az egész napomat azzal, hogy a fejemben ültél végig!

- Kiengesztellek mindenért, hogyha bejössz most. - állt arrébb, hogy be tudjon engedni.

Nagyot sóhajtottam, ahogy végignéztem rajta. Tudtam jól, mi lesz, ha átlépem azt a küszöböt. Nincs visszaút. Még mindig féltem, de valahogy Dazai közelség és az, ahogy ugyanúgy nézett rám, mint iskola közben a rejtekhelyen. Ugyanazzal a vággyal. Valahogy elmulasztotta bizalmatlanságomat. Beléptem a házba. Le segítette a kabátomat, felakasztotta majd, átölelt hátulról.

- [Név]... - suttogott a fülembe, amibe beleborzongott a testem - Úgy örülök, hogy itt vagy. Hogy mégis eljöttél. Nagyon féltem, hogy mégse jössz.

- De biztos, ami biztos elküldted azt az üzenetet.

- Reméltem benne, hogy ezzel rábírlak még venni. És sikerült itt vagy végre megint a karjaim között. – fúrta fejét a nyakamba.

- Zavarba hozol...

- Pedig ez az igazság. És hogy igazoljam, hogy te tényleg más vagy. Különleges vagy, elárulok neked valamit.

- Micsodát?

- Te vagy az első lány, aki a lakásomban jár. A többieket sose hoztam ide. Mindig hotelszobádba, motelek bementünk. Te vagy az egyetlen, akivel itt akarok együtt lenni. És senki más nem kell nekem mostantól! Csak te [Név]!

Fülig vörösödtem a szavaiból és attól, hogy utána elkezdte csókolgatni a nyakamat. Nem volt visszaút. Átragadt rám az a vágy, ami belőle állat. Megfordultam és hagytam, hogy megcsókoljon. Szinte kértem. A hátam mögé dobtam a félelmeimet és a következményeket. Csak a mostra akartam koncentrálni és arra, hogy vele vagyok!

Nagyon hamar átvezette hozzám a nyelvét. És ugyan olyan hévvel és vággyal csókolt, mint korábban. Átkaroltam a nyakát, hogy kapaszkodni tudjak benne, mert tudtam, hogy nem fogja sokáig bírni a lábam ezt a tempót. Dazai a derekamra fonta egyik kezét, hogy megtartson, ha szükséges. Vigyázott rám. Mert bár tudta, hogy nem ez lesz az első alkalmam nem akarta, hogy összetörjek alatta. Lassan terelt a hálószoba felé ügyelve, hogy ne menjek neki semminek. És miközben folyamatosan csókolóztunk, elkezdte lehámozni a ruháimat is. Párszor nekidöntött a falnak és hozzám simult. Ilyenkor éreztem, hogy már odalent is készen áll, és kicsit meg is lepődtem, hogy mekkora dolog fog várni, ha bejutunk az ágyába. Esetlenül, ugyan de én is levettem a felsőjét kikapcsoltam az övét. A nadrágját már maga rúgta le, nem kellettem hozzá. Olyan könnyedséggel csomagolt ki ruháimból, hogy magam is meglepődtem mikor egy mozdulattal kikapcsolta melltartómat. Mire beértünk a hálóba rajta már csak a kötései, meg egy boxer volt. Ellenben én már teljesen fedetlen bőrrel dőltem a franciaágyra, mikro meglökött.

Amíg én bentebb csusszantam az ágyon, ő ledobta az utolsó ruhadarabot is magáról és a védekezésre is gondolt. Ez után magasodott csak fölém. Megcsókolt, elmélyített, nyelvemet érzéki táncra hívva, és közben simogatva, néha rámarkolva a melleimre. Majd a nyakamat kezdte kényeztetni.

- Gyönyörű vagy! – súgta a fülembe.

A hangjától képes voltam már eljutni a csúcsra. Így nem csoda, ha a fejemben az a kérdés ugrott fel, hogy. „Mi lesz itt még?"

- Dahzaih – ziháltam a nevét.

Ahogy végigsimította a bőrömet, már ettől nyögni és sóhajtozni kezdtem. Hogy miért? Mert bár már volt kapcsolatom, jelenleg a szerelmi életem a béka segge alatt van. És a rengetek inger túltelítette a rendszeremet.

- Még nem is voltam benned, de te mindjárt elélvezel. Ezt hogy?

- Ah te hibád az egészh! Minek khellett elcsavarnodh ah fejemet?

- Hhhaaaa... Így gondolod?

Éreztem a hangjában, hogy gonoszkodik. És mikor megéreztem magamban az egyik ujját felsikítottam. Bár próbáltam elfojtani a hangomat, ahogy elkezdte mozgatni bennem.

- Ne fogd vissza! Enged ki a hangod [Név]! Hallani akarlak! – csókolgatta a nyakamat és harapdálta a fülemet.

Már három ujja volt bennem. Fantasztikusan tudta használni őket. S mivel már így is felizgultam miatta, éreztem, hogy ha így fojtatja, az ujjai juttatnak a csúcsra.

- Dahzaih ... ah.... Khérlek... Téhg-hed akharlakh...

- Ahogy szeretnéd egyetlenem! – suttogott a fülembe

Kihúzta ujjait és magát tette bejáratomhoz. Lassan hatolt be, hogy ne érezzek fájdalmat. De mikor már majdnem egész hosszával volt bennem, lökött rajtam egyet. Megütve egy olyan pontot, ami miatt fejemet hátravetve sikítottam egyet a gyönyörtől.

- Ennyire élvezed? Édesem?

Már nem tudtam válaszolni sem, de hallottam a hangján, hogy ő is olyan állapotba került, mint amilyenbe engem juttatott. Mozogni kezdett. Ha tudtam volna se fogtam volna vissza a torkomból előszökő hangokat. Dazai gyorsított a tempón. Mélyebbeket, nagyobbakat és erősebbeket lökve rajtam. Két kézzel kapaszkodtam a hátába, és ha nem lettek volna a kötései én karmolom véresre a hátát. Majdnem egész hosszát kihúzta belőlem, majd egyetlen erős lökéssel vissza. Azt hittem ott van végem. De nem még párszor meg tudta csinálni, és kettő kötött lassabb tempót diktálva tartott szünetet. Az ötödik ilyennél végem volt. Gerincem ívben megfeszül. Dazai kezeit oldalamra fogva emelt fel és lökött még egyet rajtam. Amivel elérte, hogy a nevét sikítva élvezek el. De nem állt le még mozgott egy darabig. Majd éreztem, hogy tagja megfeszül és megremeg bennem. Ő is eljutott a csúcsra.

...

A mellkasára döntöttem a fejemet úgy pihentem. Még mindig nem hittem el, hogy megtettük. Hogy lefeküdtem Dazai Osamu-val. De már hittem azoknak az elbeszéléseknek, amiket a kiválasztott lányok meséltek a többieknek. Dazai-al a sex tényleg fantasztikus volt. Viszont ezzel együtt visszaköltözött a félelem a szívemben. Féltem, mikor tűnik el mellőlem. Megszorítottam kicsit az egyik gézcsíkot a mellkasán. Ezt pedig már ő is észrevette.

- Mi a baj, Kicsim?

- Semmi... csak azon tűnődött, meddig maradhatok itt. Mikor teszed ki a szűrömet. Mikor állsz fel, valami ürüggyel, hagyod el a lakást, hogy soha többé ne szólj hozzám.

- Hányszor mondjam még el? – rántott magával szembe hogy a szemembe nézhessen - Téged nem doblak ki! [Név] higgy nekem! Veled akarok lenni! Te vagy az, akire vártam. Téged szeretlek! Mit tegyek, hogy bebizonyítsam? – magához ölelt, én pedig beletemettem arcomat a kötéseibe.

Nem tudtam felelni, valahogy fájt az, ahogy küszködik. Meg akar győzni az igazából. Hinni akartam neki. Még is nehezen tudtam, sőt még mindig nem. Pedig hogyha ennyire bizalmatlan leszek, akkor tényleg nem fog tudni meggyőzni és a kapcsolatunknak az előtt szakad, vége mielőtt elkezdődne. Ezt pedig nem akartam. Bármennyire szeretném elhinni a szavait. Hogy én más vagyok. Én vagyok a különleges. Engem választott, hogy mellette legyek örökre. Még mindig fájt az, hogy milyen volt másokkal. Ez volt a félelmem alapja. De az, ahogy könyörgött megolvasztott. Elkezdtem hinni neki. A csendet megint ő törte meg.

- Egy második körrel tudnék bizonyítani?

Felkaptam a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. Nem hittem el, amit hallok. Dazai egy lánnyal csak egyszer fekszik le. Nincs második menet. Ha vége van, egy kicsit hagyja pihenni aztán, otthagyja. Elmegy. Nincs többé. És most itt vagyok. Rajta fekszek. És azt kérdezi, van-e kedvem második menethez. Nem kellett válaszolnom, hiszen íriszeim csak úgy csillogtak az örömtől és ezt látta a mellettem fekvő ikemen is. Dazai mosolyogni kezdett, de nem azzal az elégedett mosollyal. Hanem azzal a megkönnyebbült fajtával.

- Ezek szerint a válaszod igen.

- Dazai... te tényleg ugyanaz a Dazai vagy, aki már annyi lányt levett a lábáról.

- Igen én vagyok. De te leszel az utolsó, akivel megteszem. Hiszen téged [Név] annyiszor akarlak levenni a lábáról amennyiszer, csak lehet. Megengeded ezt nekem? Bármit megteszek érted! Tényleg kérj akármit.

Hihetetlenül jó érzés volt ezt hallani tőle, hiszen erre vártam. Már biztos voltam benne mit érzek. Szeretem Dazai-t és hiszek neki. tudom, hogy nem hagy el. Bízok benne, hogy velem marad! És csak engem fog szeretni! És igazából lett is volna ötletem, hogy mit kérjek tőle.

- Mond, mit tehetek érted kedvesem?

- Ami azt illeti, van itt valami...

- Micsoda?

- Azt akarom, hogy az egész iskola tudja, már nincs szükséged rájuk. Csak én vagyok neked! Engem választottál. Nem akarom, hogy körülötted legyeskedjen annyi lány! Küldd el őket! Nem akarom, hogy megpróbáljanak elvenni tőlem. Nem akarom, hogy eldobj valami másik fruskáért. Megteszed ezt nekem?

- Megteszem! Hogyne tenném meg? Engem is idegesítenek már. De nem lesz annyira gyors, mint ahogy szerintem szeretnéd. Remélem megérted!

- Kapsz rá egy hónapot. Ez elég idő?

- Teljesen. Egy hónap múlva, sőt már akár egy hét múlva is mindenki tudni fogja, hogy hozzám tartozol, ahogy én tehozzád! Szívem örökre csak a tiéd [Név]. Elégedett vagy így édesem?

- Igen és nagyon örülök, hogy engem választottál.

- Én pedig annak, hogy hagytad magad. És engedted, hogy téged választalak.

Megígérte nem fog eldobni. Az övé vagyok örökre és ő pedig az enyém. Sose voltam még ilyen boldog, mint most. De tudtam, hogy ezek után még lesz nem egyszer részem ebben a boldogságban. Hihetetlennek tűnt, hogy Dazai pont engem választott. De nagyon jó érzés. Hinni akartam neki. Hittem neki. Tudtam jó abból, ahogy rám nézett, abból hogy utána megcsókolt, megpecsételve ígéretét, nem fog becsapni. Meg fog tenni mindent azért, hogy kikiáltsa a világnak: Csak én kellek neki.

Bepillantás a következő iskolai napba:

Dazai a padján ülve beszélgetett az egyik haverjával, mikor beléptem az ajtón. Nem azért mentem a termébe, mert látni akartam, hanem azért mert megláttam, hogy mit csinált pár nappal azelőtt. Mielőtt, még összejöttünk volna. Diák elnökként érkeztem a terembe, azért leszedjem a fejét, amiért össze grafitizte a falat a tornaterem mögött.

- Dazai Osamu! - kiáltottam a teljes nevét, amire összerezzent - Nem hiszem el hogy megint megtetted! Hányszor mondjam még el neked, hogy az a fal nem művészeknek van fenntartva!

- Művésznek tartasz?

- Egy fenét! Egy nyavalyás vandálnak tartalak! - kaptam el a gallérját, ami úgy könnyű volt, hogy a padon ült és így egy magasak voltunk - Ma délután odamész és letakarított! Fogtad?

- Hai, hai, Igenis elnök asszony! Kérésed parancs a számomra!

- Nagyon helyes! És nem akarom még egyszer meglátni, hogy összefirkáltad! Mindig engem szívnak le érte a tanárok, amiért nem tudok rendet tartani.

- Többet nem fordul elő... egy feltétellel... - mondta kicsit sejtelmesen hangon.

Felállt és felém lépett. Én viszont automatikusan tettem egyet hátra. Beleütköztem a mögöttem lévő padba. Dazai két kezét megtámasztotta az említett eszközön, így karjai ketrecbe zárva.

- Mi-mit akarsz?

- Kettőt találhatsz drágám... ezzel kacsintott egyet és hozzám hajolva megcsókolt.

Viszonoztam a csókját és elmélyítettük. Forró volt, és heves. Pont olyan, mint amilyenre számítottam, és amilyet aznap reggel is kaptam tőle, mikor elváltunk az utcán. Csókunkat csak egyvalami szakította félbe. Mégpedig az a hihetetlen kiállítás, amit az összes szemtanú egyszerre hajtott végre. Aznap délutánra már mindenki tudta. Dazai Osamu már foglalt és én vagyok a kedvese.