December kilencedike, két hét és egy nap múlva karácsony, mi sem bizonyíthatja jobban mindezt annál, hogy most már aztán tényleg akárhova nézek, fénysorokat látok és karácsonyi zenéket hallok. Azt hiszem, kezdek idén is lassan az egyetlen ember lenni, akit mindez nem zavar.
Ez a karácsony valahogy más lesz, mint a többi.
Ahogy leszálltam a földalattiról, és a hangulatomhoz illő zenéket hallgatva elindultam felfele a lépcsőkön, írtam Liliennek, hogy nemsokára ott vagyok. Azt válaszolta, hogy ők épp most keresnek parkolóhelyet, szóval nagyjából egyszerre érünk majd oda. Ők.
Nem tudom megmagyarázni, miért éreztem azt, hogy kicsivel gyorsabban dobog a szívem, miközben épp a Hősök tere mellett sétáltam el. Volt egy másodpercem, amikor legszívesebben elbújtam volna valamelyik szobor mögött és ott maradtam volna egész estére.
Mondjuk, ennyi erővel a Szépművészeti Múzeumba is bemehettem volna, azt még élvezném is.
Tényleg, miért is nem oda tartok egyébként?

A bejárat és a bejárat előtt húzódó sor közelébe érve felhívtam Lilient.
- Szia, merre vagytok? - kérdeztem körbepillantva.
- Szia, most álltunk be a sor legvégére. Úúú, én már látlak! - jelezte lelkesen, ebben a másodpercben pedig már láttam én is, ahogy a tegnap este megtervezett szettjében, a sapkája alól kilógó, fényes, szőke hajával, csillogó szemekkel integet nekem.
- Most már én is - mosolyodtam el akaratlanul, majd letettük a telefont, én pedig odasétáltam a társasághoz.
Lili a többiek körében volt, látszólag tökéletesen beépült oda, valószínűleg már rég összebarátkozott az összes taggal, viszont ahogy odamentem hozzájuk, kilépett a többiek közül és felém lépve vigyorogva megölelt.
- De jó illatod van - dicsért meg Lili, miközben gyakorlatilag az egész társaság figyelmét magunkon éreztem.
- Köszi - mosolyogtam, majd elengedtük egymást.
Ahogy visszaléptünk a sorba, Lili bemutatott a többieknek, akikkel köszöntünk egymásnak, majd ezután hagytam magamnak egy pár pillanatot, hogy megnézzem, kik vannak itt rajtunk kívül, de Lilien, mivel ekkor éppen nem voltunk benne a többiek beszélgetésében, magától bemutatott nekem mindenkit halkan.
- Szóval, innen mindenki Szasza osztálytársa - kezdte. Lilien bátyján kívül, akivel egyszer összetalálkozott a tekintetünk, amikor idejöttem a többiekhez, ezért onnantól kezdve igyekeztem kerülni, hogy ránézzek, még két srác volt ott, és egy lány - Peti, Ambrus, Emma - sorolta fel a neveket - Peti és Ambrus a bátyám haverjai, Emma pedig... - pillantott Lilien a derékig érő, barna hajú, szép lányra, aki ekkor épp valamelyik fiú poénján nevetett egyet, Szasza mellett ácsorogva, és magam sem tudom, miért vártam annyira, hogy befejezze a mondatot - Igazából a társaság része ő is. Egyébként nagyobb a társaság, csak most négyen vannak itt. Annyi, hogy Szasza Emmával táncol a szalagavatón jövő héten, de nem annyira tudom követni, hogy most van-e köztük valami, vagy csak barátok... fogalmam sincs. Amúgy kérsz kürtőskalácsot? - kínált meg a semmiből - Málnás.
- Málnás? - lepődtem meg.
- Aha, nagyon finom, kóstold meg.
- Köszi - törtem belőle egyet, elvonatkoztatva attól, hogy még elég forró volt.
Létezik, hogy valami, ami finom és alapból ízlene, pillanatnyilag mégis úgy érződik, mint ha elfelejtettél volna ízeket érezni?
És ennek az érzésnek semmi köze a biológiához vagy a szervezetem működéséhez.
Elszakítottam a tekintetem a barna hajú, csinosan öltözött, porcelánbőrű lánytól, és azon kaptam magam, hogy anyukám jut az eszembe, pontosabban a tegnap reggeli beszélgetésünk.
Valami ilyesmiről beszéltem.

Ahogy beértünk a jégpálya területére, az értékeinket leadtuk megőrzésre és a korcsolyákat is felvettük, a jég felé vettük az irányt.
- Nem kéne bebaszni kori előtt, nem? - játszott el a gondolattal az egyik srác, azt hiszem, ő volt Peti.
- De, légyszi, én megnézném - vigyorgott rá Lilien, majd ő már fel is ment a jég szélére könnyedén.
- Jól van, a koris - röhögött Peti.
Eközben én is felléptem a jégre, az első másodpercben kicsit bizonytalanul, de aztán, mint a biciklizésnél, valahogy átkapcsolt a lábam "korcsolya"-üzemmódba, és már be is voltam biztosítva. Régebben egészen sokat koriztam, szóval valamennyi rutint szereztem az évek alatt.
- Ezer éve nem koriztam, el fogok esni - nevetett Emma, miközben a már jégen álló Szaszára nézett, neki címezve a szavait.
Szasza a húgához hasonlóan olyan természetesen állt a jégen, mint ha a szobája szőnyegén tenné ugyanezt, nyilvánvalóan, versenyszerűen hokizik, és ez csak akkor jutott eszembe.
Egyébként a fekete korcsolyája (saját, természetesen) és a laza farmerja mellett ugyanaz a sötétszürke dzsekije volt rajta, mint legutóbb, most viszont nem volt kapucni a fején, ráadásul a sötéttől függetlenül a jégpálya meg volt világítva, így kicsit jobban láthattam.
Így, fényben még annál is helyesebb volt, mint amire emlékeztem.
A haja legutóbb sötétbarnának tűnt, most viszont úgy láttam, hogy annál kicsit világosabb barna, aminek az enyhén hullámos tincsei jó értelemben keszekuszán lógtak a homlokára. Ha van tökéletes fiú-haj, az az övé.
Ahogy oldalról láttam, észrevettem, hogy van egy tetkó a nyakán, egészen pontosan bal oldalt. Hasonlított arra a tetkóra, mint amilyet az apukáján is láttam, és ami mindkettőjükön olyan jól áll. Sportoló srác, így az alkata is olyan, magas, széles vállú, ránézésre is jó kondiban lévő. És sokkolóan tökéletes oldalprofilja van, kivehető vonalakkal az állkapcsánál, mint ha rajzolták volna, férfias, de mégsem túlzottan markáns - egyszerűen csak tökéletes.
A lányra nézve egy halvány mosoly jelent meg az arcán, így a gödröcskéi is előjöttek, a ragyogó kék szemeivel pedig felé nézett, majd közelebb csúszva a pálya széléhez, lazán kinyújtotta a kezét.
- Nem fogsz, nyugi - fogta meg a lány kezét egy apró mosoly kíséretében, majd felsegítette a jégre.
- Könnyen mondod hokisként - nézett rá Emma nevetve.
Emma nagyjából olyan magas lehetett, mint én, így ahogy Szasza közelébe ért, szinte már felfele nézett rá, és valahogy ránézésre éreztem, illetve a félbeszakított mozdulatsorából is kiszúrtam, hogy ha valamiért nem akarná visszafogni magát, már a mellkasára támaszkodott volna.
Csak barátok, persze.
Már önmagában az egymásra nézésük elárult mindent.
- Azért szerintem majd kapj el, ha azt látod, hogy zuhanok - kötötte a lelkére Emma.
- Azt terveztem, hogy végignézem, miután én löktelek fel, de oké.
Emma nevetve nézett rá, Szasza pedig rajta szórakozva pillantott odébb, a haverjai felé, elengedve a kezét.
Ha tippelnem kellett volna, tipikus példái az "elvileg barátok vagyunk, egyelőre, de ki tudja" stádiumnak. Az a fázis, amikor persze egy baráti társaságban vannak, csak valami hatására, mondjuk tökéletes példa erre heti sok szalagavatói próba, elkezdett kialakulni valami vonzalom a másik iránt a barátság mellett (ami egyébként simán lehet, hogy plátói érzések miatt eddig csak "oké, beérjük ezzel is, csak legyünk a közelében" barátság volt), amit maguknak már bevallottak, de egymásnak és másoknak még nem, csak mindenki érzi, úgyhogy bár hivatalosan még barátok, vagy valami olyasmik, igazából már nem, senki szemében sem, csak még nem mondták ki.
Hogy miért, annak elég sok oka lehet, mondjuk, hogy még nem szánták el magukat annyira, hogy bevállalják, hogy felhagyjanak a barátsággal és megpróbáljanak valami többet, aminek szintén elég sok oka lehet.
Ismerem a helyzetet, mert átéltem.
Azt viszont bármiféle bizonytalanság nélkül ki merem állítani, önmagában a lány tekintetéből leszűrve, vagy a nevetéséből, ahogy Szaszára nézett, hogy ő kétségkívül bele van esve.
Ahogy ezt megállapítottam magamban, csak később tudatosult, hogy mindehhez hozzátettem gondolatban azt is, hogy megértem.
Persze, nyilvánvalóan, mégiscsak egy helyes, végzős srácról van szó, aki a barátnőm bátyja, sportoló és még népszerű is, amit önmagában a kisugárzásáról meg lehet állapítani.
- Megyünk egy kört? - szakított ki a gondolataimból Lilien, aki kedvesen mosolyogva nézett rám.
- Nem leszek olyan gyors, mint te - szögeztem le őszintén elnevetve magam.
- Egy tempóban megyünk, nyugi - legyintett Lili derűsen.
- Csak ne lepődjek meg, ha néha ugrasz egy dupla Axel-t - tettem hozzá szórakozottan, mire Lilien felnevetett.
- A te kedvedért triplát is - vigyorgott.
Ketten indultunk el a körben, így egy kicsit leváltunk a többiektől, akik a pálya szélén elvoltak még valamivel.
- Annyira jó lenne, ha nem lennének itt az emberek, tökre bemutatnám neked a rövidprogramomat - mesélte Lilien - Jövő hét után lesz versenyem. Országos lesz, itt Budapesten.
- Azta, sok sikert - néztem rá őszintén - Egyébként meg lehet nézni?
- Megnéznél? - csillantak fel a szemei.
- Persze - válaszoltam gondolkodás nélkül.
- De cuki vagy! Meg lehet nézni, igen - mosolygott rám - Tizennyolcadikán lesz, majd átküldöm a részleteket. Ez most olyan jól esett, megölelhetlek? - lassított le kedvesen rámnézve.
- Nyugodtan - nevettem el magam, majd mosolyogva megöleltük egymást.
Lilien vigyorogva szorított magához.
- Bocsi, szeretetrohamaim vannak néha - vallotta be nevetve, miközben jó hosszan öleltük meg egymást, mire én is halkan elnevettem magam - Úgy örülök, hogy barátnők lehetünk, Regi - mondta mosolyogva, amikor elengedtük egymást - Tudom, hogy igazából nyolc napja beszéltünk először, de annyira menő, hogy már is ilyen jóban vagyunk! Egyébként a szüleim mondták, hogy tökre kedvelnek téged.
- Én is nagyon kedvelem a családodat - vallottam be mosolyogva.
- Vááá - borult a nyakamba vigyorogva újra, én pedig nevetve öleltem vissza.
Őszintén, tényleg megszerettem Lilienéket, akkor is, ha valóban elég kevés ideje vagyunk közeli viszonyban. Valahogy, amit éreztetnek velem, mint ha olyan érzés lenne, ami már hiányzott, most pedig rátaláltam.
Nem szoktam ezt sűrűn bevallani magamnak, mert akkor már is tartani kezdek attól, hogy elveszítem.
- Na várj, ha már eljössz a versenyemre, akkor mutatok neked egy kis trailert - távolodott el tőlem vigyorogva.
- Maradjak itt?
- Aha, remélem, nem rontom el így bemelegítés nélkül - készült fel egy kicsit lelkileg, majd a kezembe adta a telefonját, körbenézett és keresett egy részt, ahol kicsit kevesebben voltak - Ugorjak neked egy Axel-t?
- Szívesen megnézném - mosolyogtam rá - Felvegyem?
- Aha - vigyorgott.
Bekapcsoltam a telefonját, ami a kezemben volt, és elindítottam a videót.
Lilien nekindult, forgott párat, rákészítette magát, majd fel se eszméltem, amikor már felugrott és ugrott egyet a levegőben megpördülve kétszer, aztán egy lábra megérkezve és úgy csúszva tovább, mint ha mi sem történt volna.
- Úristen! - néztem rá döbbenten kitágult szemekkel a telefonja felett.
- Tetszett? - mosolygott Lili elégedetten.
- Ez nagyon menő volt!
- Várj, mutatom a jelenlegi kedvenc forgásomat - készített fel, majd a kellő lendület után beállt egy tökéletes pózba és forgott vagy hatot egymás után.
Tulajdonképpen az egész környék őt nézte, ahogy a csini, nőiesen öltözött, álomszép Varga Lilien lenyűgözően villogtatja meg a tehetséget a jégpályán, de meg is érdemelte, mert egyszerűen gyönyörű volt, ahogy mozgott.
Ahogy Lili vigyorogva visszacsúszott hozzám, páran ösztönösen meg is tapsolták, mire Lilien feléjük mosolygott, majd rámnézett.
- Hú, ez de jól esett - vette vissza a telefonját természetesen.
- Nagyon ügyes voltál - dicsértem meg.
- Köszi - mosolygott rám.
Időközben a hozzánk tartozó négyfős társaság is odaért Lilihez és hozzám a körben, mivel mi egy helyben álltunk.
- Láttál? - vigyorgott Lilien a bátyjára.
- Ja, feltűnt, hogy random sztároltad magad egy sort - mosolygott rá Szasza szórakozottan.
- Akinek van mivel... - vont vállat Lili vigyorogva, mire a bátyja elröhögte magát, és elhaladva mellette, játékosan összeborzolta a húga haját (ekkor már nem volt Lilin a sapkája, mert melege volt) - Elszúrtad a hajam? - fordult utána Lilien kitágult a szemekkel.
- Úristeeen, csak azt ne - mosolygott rá Szasza jókedvűen, a hangját utánozva.
- Tönkreteszem neki én is, figyelj - nézett rám Lilien derűsen, újra a kezembe adva a telefonját, mire elnevettem magam.
Szasza, ahogy Lilien felé indult a jégen, mosolyogva megforgatta a szemeit, adott neki pár másodperc előnyt, majd elkezdett hátrálni, elhajolva a húga elől.
- Felejtsd el - közölte vele szórakozottan, majd megfordult a hátrálásból és a válla felett visszanézve rá, lazán elindult a jégen, a húga pedig utánaeredt.
Nos, ahhoz képest, hogy mennyire meg se kottyant nekik, amilyen sebességben és amilyen bevetett technikákkal szelték végig a pályát, nagyjából körbe-körbe az emberek között, pontosabban kergette Lilien Szaszát, aki mosolyogva néha hagyott neki egy kis előnyt, hogy izgibb legyen, néha meg lehagyta, eszméletlenül profik voltak mindketten, és úgy kellett követni őket, hogy éppen most merre járnak, kétségtelenül menők voltak.
Na igen, a hokis és a műkorcsolyás, Varga Szabolcs és Varga Lilien személyében, drámai küzdelem, és kifejezetten élvezetes volt nézni.
- De hogy az Istenbe - röhögött fel Ambrus, ahogy hárman ottmaradva őket néztük.
- Nap kérdése - biccentett Emma derűsen.
- Amúgy melyik fogja előbb abbahagyni? - kérdezte Peti mindannyiunk véleményét kikérve.
- Személyiség alapján egyik se - nézett rá Emma, majd vissza Szaszára.
Lehet valaki úgy sokkolóan vonzó, hogy mindeközben a húgát szivatja?
- Ja, tartásból - értett egyet Peti.
- Akinek előbb feltűnik, hogy nemsokára rájuk fognak szólni - szólaltam meg, mire mindhárman rámnéztek.
- Van benne valami - biccentett Ambrus, majd pár másodperc múlva rámnézett - Regi, ugye?
- Igen - mosolyodtam el.
Amikor Szasza a közelünkbe ért, hátrafordult Lilienhez, körbepillantott, majd ránézett újra.
- Hugi, már utálnak itt minket szerintem, legyen döntetlen - mondta szórakozottan, tekintve, hogy elég veszélyes volt a tanuló-korisokra nézve, ahogy száguldoztak közöttük körökön át.
- Igen, szerintem is - nevette el magát Lili, majd odacsúszott a bátyjához, és attól még vigyorogva a hajához nyúlt, hogy kicsit összeborzolja ő is, amennyire elérte.
- Kemény bossszúid vannak, hallod - röhögte el magát Szasza, mire Lilien vigyorogva belebokszolt a vállába, de a bátyja ránézésre meg se érezte, csak mosolyogva hagyta neki.
Nehezen tudnám elmondani, mennyi mindent megadnék egy tesóért.

Ahogy Szasza és Lilien visszajöttek hozzánk, egy pillanatra akaratlanul a barátnőm bátyjára tévedt a tekintetem. Egy kicsit se tűnt fáradtnak, csak egy icipicit, minimálisan kipirult, majd beletúrt a hajába, és a gödröcskéivel az arcán lepacsizott Ambrussal.
Csak egy pillanatra néztem rá, ő viszont a pillanat felében elkapta a tekintetem - ahogy összetalálkozott a tekintetem azzal a ragyogóan kék szempárral, ösztönösen elnéztem valahova máshova, mint ha ez az összenézés sosem történt volna meg, vagy legalábbis nem vettem volna róla tudomást.
- Nagyon gyorsak voltatok - adtam vissza Liliennek a telefonját.
- Áhh, dehogy, itt voltak az emberek - legyintett - De azért köszi, remélem, szórakoztató volt - nevetett fel.
- Elitnek érzem magam, hogy ezt majd láthatom megint a meccseden - hallottam meg Emma mosolyogva Szaszának intézett szavait.
- Ha ezt látod, kikaptunk - közölte Szasza elröhögve magát.
Csak egy másodpercre néztem feléjük, majd inkább feldobtam Lilinek, hogy van-e kedve esetleg enni valamit.
- Persze, mehetünk - egyezett bele gondolkodás nélkül.

A korcsolyapályán kívül először elmentünk mosdóba, ettünk egy kis kürtőskalácsot, majd vettünk forralt bort is.
- Tényleg, egyébként az jó, ha Szasza visz majd minket hozzánk kocsival? - kérdezte Lilien, amikor a forralt borunkkal ücsörögtünk a pálya szélén.
- Persze, de a többiek...?
- Elviszi őket az első kanyarban valameddig, aztán visszajön értünk és hárman hazamegyünk. Mármint hozzánk - magyarázta - Nyugi, tök jól vezet.
- Nem aggódtam. Köszi - mosolyodtam el, úgy mindenre egyben.
- Alap - mosolygott vissza rám - Egyébként tök jól korizol.
- Te mondod?
- Jóóó, de én a jégen élek, az más - mosolygott rám - Meg a bátyám is, csak ő több ideje él, úgyhogy még kihívás utolérnem gyorsaságban - tette hozzá derűsen, mire halkan elnevettem magam.
- Mióta csináljátok egyébként? - érdeklődtem, mármint a sportjaik elkezdéséről.
- Mindketten kábé öt éves korunk óta. Ő inkább közelebb a hathoz, mert novemberi - számolta át - Én viszont júniusi vagyok, úgyhogy én pár hónappal múltam csak öt. De egyébként kicsiként még nem kizárólag ezt csináltuk.
- Sosem veszett el a motivációtok?
- De, néha, nyilván voltak hullámvölgyeink, viszont alapból mindketten szeretjük a sportunkat, úgyhogy nem hagytuk abba. Szaszának volt pár éve egy mélyebb pontja, mert tudod, a fiúk általában akkor változnak a legtöbbet, mármint így érettségben, hirtelen kinyílik a világ, bulik, lányok, haverok, pia-cigi-lázadás, meg minden, és akkor kicsit kevésbé volt aktív a sportjában, de Apával nagyon jó viszonya van, mármint, nyilván mindenkivel a családból, de apukámmal tényleg nagyon jó, Apa meg ugye régen otthagyta egy rossz korszak miatt a versenysportját, és most a bátyám kezdett affelé hajlani, mint ő, de végül apukám hatására nem fajultak el a dolgok, és nem is hagyta ott. Hálistennek - tette hozzá - A bátyám is úgy van vele, hogy rohadt nagy szerencse, hogy hallgatott Apára, leginkább, mert most a legsikeresebb a sportban. Nekem inkább csak hullámvölgyeim voltak, néha kicsit sok volt ez az egész, de néha meg imádtam, most nagyon jól érzem magam benne. Nekem is nagyon sokat segítenek mindebben a szüleim, önmagában már azzal is, hogy tök motiválóak, meg támogatóak is - mesélte.
Kétféle apuka létezik, az övé, aki támogatja őket a sportban és átsegíti őket a nehezebb korszakokon, hogy sikeresek legyenek benne és tudják azt csinálni, amit szeretnek és ami a szenvedélyük, és az enyém, aki miatt én már a legfőbb szenvedélyem gondolatára is gyomorgörcsöt kapok.
Most teljesen őszinte leszek, ha azt mondanám, hogy féltékeny vagyok Lilienékre, abban a pillanatban már érezném is, hogy ez nem igaz, a lehető legkevésbé sem.
Van különbség a féltékenység, és aközött, hogy mindennel, ami neki megvan, emlékeztet arra, hogy nekem mindez nem adatott meg. Örülök neki, hogy ő megkapta ezeket az élettől, szívmelengető azzal találkozni, hogy milyen egy egészséges családi háttér, sőt, valahol jó érzés is, kicsit javít a világon a szememben, hogy láthatom, hogy van ilyen.
De azért néha lehetek kicsit szomorú tőle, hogy én nem ebbe a világba születtem, ugye?
Könnyebb valaminek a hiányával együtt élni úgy, ha nem tudjuk meghatározni, mi hiányzik.
- Ez tök jó - mosolyogtam rá őszintén.
- Remélem, te is visszatérsz majd a tánchoz valamikor - nézett rám kedvesen - Biztosan jót tenne, legalább csak egy esély erejéig.
Esélyek. Azt hiszem, azok az én szótáramban már szinonimáivá váltak az "önámítás" szónak.

Arra meg lassan már allergiás leszek.