- Bocsi, Regi, de nem véletlenül nem járok az osztálytermetek közelébe se - mondta Lili őszintén elnevetve magát, miközben leszálltunk a buszról, a cukrászda felé sétálva, miután elmeséltem neki a mai eseményeket Lucáékkal kapcsolatban - Az a társaság egyszerűen csak trash. Luca a legnagyobb pick me a világon, a barátnői dettó, tudom, mert tavaly év elején voltam velük pár buliban, meg viszonylag jóban voltunk, csak rohadtul meguntam őket, az a helyzet, Bálinték meg ugyanez, csak fiúban, esküszöm, nekem kellemetlen lassan, hogy tényleg meg vannak győződve arról, hogy körülöttük forog a világ. Annyira gáz - nevetett Lili egyet rajtuk - És komolyan meg akarták hivatni magukat a szülinapi bulidra, mert ott lesz Szasza? Kiégek, de tényleg.
- Szasza elvileg visszautasította Lucát kétszer, nem?
- De, amin nagyot jót röhögtem akkor, szóval nem értem, mit próbálkozik még, pláne, hogy a legtrashebb exemmel kavar papíron.
- Dáviddal?
- Aha, mind a két hétig együtt voltam vele, aztán rájöttem, hogy alapból is egoista srácoknak nem fogok segíteni tovább építeni az egójukat, pláne, hogy még csak semmi különleges nincs is benne, nagy nulla, szóval nem leszek az egyetlen dolog, amivel érdemben flexelhet - közölte Lili egyszerűen, mire elmosolyodtam.
Szeretem Lili mentalitását.
Igazából általánosságban is elmondhatom, hogy szeretem az egész családjuk mentalitását.
Amikor megérkeztünk a cukrászdába, Lili egyből elém ugrott.
- Oké, csukd be a szemed, vezetlek.
- Mi? - nevettem el magam meglepetten.
- Csak csukd be - mosolygott rám Lili.
Bizonytalanul lehunytam a szemeimet, eltakarva az egyik kezemmel őket, Lili pedig a másikat megfogva vezetett maga után.
Érzésre már épp kezdtem azt hinni, hogy az egész épületet végigjártuk kétszer és egy tömeg embernek majdnem nekimentem, amikor megálltunk.
- Kinyithatod! - jelezte Lili, mire kinyitottam a szemeimet, a látvány pedig meglepetésként ért.
- Boldog szülinapooot!
A cukrászda legszebb, lefoglalt asztalánál voltunk, gyönyörűen megterítve, tortával, díszítésekkel, "Happy Birthday!"-felirattal a falon, tizenhetes-lufi a sarokban, ráadásul amire méginkább nem számítottam, hogy nem ketten voltunk Lilivel, ott volt Anya, Leni, Casso, Márk és nem utolsósorban Szasza.
El se hittem, amibe akkor cseppentem, annyira nem számítottam erre, és tényleg teljesen odavoltam, konkrétan lesokkolódtam.
Amint a fenti elhangzott tőlük, a következő másodpercben Márk el is indította a cukrászda hangszóróin keresztül az ABBA-tól a Dancing Queen-t, mire meghatottan elnevettem magam, szinte bekönnyezve nézve mindenkire, aki előttem volt.
- Köszönöm szépen, Úristen! - kerestem a szavakat hitetlenül mosolyogva, a szám elé kapott kezekkel.
- Ugye nem sejtetted? - kérdezte Márk jókedvűen - Mondd, hogy nem.
- Nem, dehogyis, te jó ég! - próbáltam összeszedni magam nevetve a boldogságtól, megilletődve megtörölve a szemem sarkát, mielőtt tényleg bekönnyeznék, a többiek pedig mosolyogva nézték, ahogy oda vagyok, meg vissza.
Soha nem volt még meglepetésbulim, nem is hittem, hogy lesz valaha, és annyira jól esett, hogy összehozták ezt, ráadásul ennyire profin, hogy a nevemet se tudtam volna megmondani a boldogságtól.
- Na jó, belekezdhetek? - kérdezte Lili a többiektől vigyorogva, majd rámnézett - Boldog szülinapooot! - ölelt meg jó szorosan, én pedig mosolyogva visszaöleltem, majd ahogy elengedtük egymást, Lili felvett egy jó nagy ajándékcsomagot az egyik asztalról és szökkenve egyet, odanyújtotta nekem - Erről azt kell tudni, hogy családként szeretnék adni, szóval nem csak az én ajándékaim vannak benne, reméljük, hogy tetszeni fognak.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá és mindenki másra is a családjából.
- Na, bontsd kiii! - ugrált Lili izgatottan.
- Mindenképpen - kezdtem el mosolyogva kibontani a szépen becsomagolt, masnival díszített dobozt a levegőben, egészen addig, amíg valaki nem húzott oda nekem egy széket, amire aztán lehuppantam, hogy bontsak.
Épphogy lehuppantam a székre, Leni jókedvűen odalopózott hozzám és mosolyogva egy tiarát rakott a fejemre, csak hogy igazán szülinapos királylánynak érezzem magam, mire meglepetten elmosolyodtam és nevetve megigazítottam a fejemen, majd folytattam a bontást.
A dobozban először, legfelül egy parfümöt találtam, amit természetesen megszagoltam.
- Anyával választottuk, szerintünk nagyon regis illata van - mesélte Lili lelkesen.
- Nagyon finom illatú - mondtam őszintén, kitágult szemekkel Lilire nézve, majd megillatoltam mégegyszer, mert imádtam.
A parfümön kívül kaptam egy koncertjegyet nyárra, párosat Lilivel, szóval ketten fogunk menni, Leni közreműködésével jegyeket kiállításokra, amikkel átlátott rajtam, mert eddig is nagyon szerettem volna megnézni őket, egy gyönyörű nyakláncot, amit egyből felvettem, szépségápolási csomagot és épp itt tartottam a bontásban, amikor a kezembe akadt egy póló, amit kihajtogattam és megnéztem a hátulját.
A sulis tánccsapatnak az egyenpólója volt, azé a csapaté, amiben Lili is táncol, mire a barátnőmre néztem.
- Csak ha esetleg valamikor megjönne a kedved csatlakozni - mosolygott rám Lili - A csinibb típusút kértem neked! - jelezte derűsen a "V" nyakú, derékban kicsit szűkített pólóra mutatva, mire elnevettem magam.
- Egyáltalán nem erőszak - röhögött össze Márk Szaszával az ajándékomra utalva.
- Nem veszem annak - nevettem, majd Lilire mosolyogtam.
Igazából még jól is esett.
A póló után egy kis boríték akadt a kezembe.
- Mi a szar, kajak lepénzelted? - röhögött fel Márk meglepetten a húgára nézve.
- Neeem, hülye - nézett vissza rá Lili nevetve.
Halkan nevetve kinyitottam a borítékot, amiben különböző képek voltak kinyomtatva, amiket mosolyogva néztem végig, majd Lili szólt, hogy fordítsam meg őket, úgyhogy így is tettem.
Mindegyik kép hátuljára Lili írt, a képen szereplő emlékekhez kapcsolódó pár sort, amik nagyon cukik voltak, és nagyon jól estek.
A képek közül az egyik a karácsonyi, közös kép volt, amit mindannyian aláírtak, plusz Márk odarajzolta magát a hátuljára, amin nevettem egyet.
- Nagyon szépen köszönöm az egészet - csuktam vissza a dobozt mosolyogva, majd felálltam.
- Mi otthon még ünneplünk egyet, úgyhogy én majd este - jelezte Anya kedvesen, mire rámosolyogtam.
Most, hogy befejeztem a bontást, mindenki egyesével odajött hozzám boldog szülinapot kívánni.
- Nagyon boldog szülinapot, Regi! - lépett hozzám Leni mosolyogva, majd a kezdeményezésére megöleltük egymást.
Mondtam már, hogy mennyire a szívemhez nőtt az egész család?
Szóval mindenkivel szépen megöleltük egymást, már tényleg azt se tudtam, hova szálljak a boldogságtól, amikor Szaszával kerültünk sorra.
Először csak mosolyogva megálltunk egymással szemben, egymáséba fúrva a tekintetünket.
- Most már értem, miért kellett mindenképpen kibírnom eddig ébren - mondtam mosolyogva, mire elnevette magát.
- Szar lett volna, ha miattam fújjuk le a meglepetésbulidat, amiért kidőltél délután háromkor - válaszolta szórakozottan.
Erre csak felnevettem, majd hosszan megöleltük egymást, én pedig mosolyogva magamba szívtam az illatát.
Kimondhatatlanul nagy hálát éreztem minden és mindenki iránt, ami körülvett akkor.

- Most már lelövöm a poént, egyébként csak sétáltam egyet a suliban, amikor beugrottunk Szaszáékhoz, semmit nem hagytam nála, csak időt kellett nyerni, mire Anyáék be tudják rendezni a helyet - mesélte nekem Lili, amikor már felvágtam a szülinapi tortát szeletekre és sütiztünk.
- Zitával csináltuk - egészítette ki Leni mosolyogva az anyukámmal összenézve.
- Meg Apával - tette hozzá Lili.
- Mi tesiről jöttünk, csak mondom - jelezte Márk a saját és Szasza nevében derűsen, hogy érzékeljük - Meg azért bocs, de volt egy elég befolyásos családtagom ezen a helyen - vigyorgott az anyukájára utalva.
- Saci is boldog szülinapot kíván neked, segített a rendezkedésben, csak sajnos nem tudott maradni délutánra - adta át nekem Leni kedvesen, én pedig természetesen visszaüzentem, hogy neki is köszönöm szépen.
- Nagyon profin összehoztátok - vallottam be őszintén - Mindenkinél teljesen bevettem a sztorikat, de tényleg - nevettem halkan.
- Hétvégén pedig buli nálunk - emlékeztetett Lili vigyorogva.
A sütizés közben egy csomót beszélgettünk, készültek képek is, majd amikor már jó sok időt voltunk ott, Anya és Lili szülei elindultak, hagyva még, hogy mint "gyerekek", maradjunk valamennyit, vagy csináljunk, amit szeretnénk.
- Előkészülök az otthoni ünneplésre. Azért este majd gyere - mosolygott rám Anya.
- Rendben - öleltem meg mosolyogva.

Amikor a szüleink elmentek, négyen még maradtunk, úgyhogy ezzel a lendülettel Márk a cukrászda konyhájából szerzett nekünk egy tál pogácsát, majd beszélgettünk tovább.
- Regi, amúgy kérhetsz zenét, elintézem, hogy azt rakják be, amit te akarsz - dobta fel Márk, ha már az övék a komplett cukrászda.
- Nincs különleges igényem - mondtam mosolyogva.
- Úúú, akkor kérek zenét én - pattant fel Lili kérdés nélkül, majd odaszaladt valakihez a dolgozók közül.
Mindhárman utánanéztünk, hogy ebből most mi lesz, majd nemsokára visszajött.
- Három zenét kértem, az első megint a Dancing Queen, csak most táncolunk is rá - nyújtotta nekem a kezét Lili vigyorogva, mire megadtam magam és úgy, ahogy voltam, hercegnős tiarával a fejemen, a tizenhetedik szülinapi dekorációmmal magam körül mosolyogva becsatlakoztam Lilihez a táncolásba.
Éreztem, ahogy Márk és Szasza közben a produkciónkat nézik, talán az előbbi vett is minket videóra, de nem zavart, csak nevetve táncoltam Lilivel, egymást megpörgetve, egymásnak énekelve, bulizgatva, mint a szülinapos és a legjobb barátnője, és ezek annyira jó pillanatok voltak, hogy ez alatt el is felejtettem, hogy létezik olyan, hogy boldogtalanság.
A legjobb szülinapomnak éreztem, a legjobbnak egész életemben.
Először éreztem azt, hogy nem csak légből kapott szavak voltak, amikor azt kívánták nekem, hogy boldog szülinapot, mert ma tényleg boldog voltam.
És annyira hálás vagyok ezért.

- Regi, írt anyukád - szólt Márk, aki előtt ott volt a telefonom az asztalon, mire ránéztem.
- Igen? - kérdeztem, mert valószínűleg akaratlanul már úgy is láthatta.
- Hívd fel, ha már eljöttünk innen és elindultál.
- Rendben, köszi - mosolyogtam rá.
A helyzet az, hogy erről a hívásról később elfeledkeztem, mert bár az eredeti terv az volt, hogy tömegközlekedéssel megyek haza (amikor még nem tudtam, hogy meglepetésbulim lesz és nem csak ketten leszünk Lilivel), akkor pedig biztos eszembe jutott volna, csak mivel Szasza és Márk az előbbi kocsijával jöttek egyenesen a sulijukból, amíg Lilivel mi buszoztunk, közösen indultunk el a cukrászdából, szóval így kiment a fejemből.
A kocsiban Szasza ült a volánnál, Lili és Márk pedig megbeszélés nélkül, egységesen hátra pattantak be, úgyhogy magamban elmosolyodva konstatáltam, hogy akkor én ülök előre, Szasza mellé.
Ahogy beültem az anyósülésre, utolsóként négyünk közül, Szasza mosolygó tekintettel pillantott rám oldalra, mire akaratlanul vigyorogni kezdtem, amit útközben az ablakon kinézve igyekeztem leplezni.
- Most akkor meg leszel ünnepelve megint? - kérdezte tőlem Márk előrehajolva.
- Igen, de nem tudom, hogy fogok tudni még tortázni ma - láttam be elnevetve magam, megigazítva a hajam, és ekkor realizáltam, hogy még mindig rajtam van a tiara, amit Lenitől kaptam - Tényleg, a tiarát visszaadom - vettem le a fejemről Lilire nézve, mivel úgy gondoltam, hogy ezt csak viccből rakták a fejemen.
- Nem, dehogyis, a tied, Regiii - ellenkezett Lili mosolyogva - Sőt, nézz ide, lefotózlak vele - vette elő a telefonját elvigyorodva, mire elnevettem magam.
Mosolyogva visszavettem a hercegnő-tiarámat, majd hátrafordulva Lili telefonjába mosolyogtam.
- Csinálok egyet Szasza telefonjával is - kapcsolta be Lili a bátyja telefonját jókedvűen, ami valahogy hozzá került, mire zavartan felnevetve Szaszára néztem, aki a halvány, megjelenő gödröcskéivel az arcán a húgára pillantott a visszapillantón keresztül.
Mivel a kép Szasza telefonjával készült, a legbájosabb mosolyomat igyekeztem elővenni, igyekezve nem tudatosítani, hogy mindeközben egy ezüst színű tiara van rajtam rózsaszín strasszokkal, az ölemben egy ajándékdoboz, és egy tizenhetes lufi.
- Az összes képet megcsináltad már róla, hagyd már - röhögte el magát Márk Lilire nézve, a védelmemben, mire felnevettem, a nevetésem közben pedig elkészült az utolsó három kép is.
- Úristeeen, Regi, olyan cuki képeket csináltam rólad! - lapozgatott Lili a saját- és a bátyja galériájában a képelőzményeket nézegetve.
- Megnézhetem? - fordultam hátra újra.
- Persze, itt van mindkettő - adta előre Lili a két telefont.
Szasza és Lili telefonja konkrétan ugyanolyan volt, legújabb iPhone természetesen, csak a tok színében volt eltérés.
- Tényleg cukik - láttam be mosolyogva, ahogy a képek között lapozgattam.
Tetszett a mosolyom, és a nevetésem a képeken, sőt, még a hajam esését is különösen jónak láttam, szóval örültem, hogy ezek egy része Szasza galériájában van.
Egy biztos, már ekkor érzékeltem, hogy soha nem volt még nagyobb drukkerem anyukámon kívül, mint Lili.

Mivel Szasza és Lili értelemszerűen egy helyre mentek, Márk pedig közel lakik hozzájuk, logikusan engem vittek haza először.
- Köszönöm szépen a délutánt, nagyon jól éreztem magam - mondtam mosolyogva, mindannyiukra nézve, amikor Szasza megállt az utcánkban, a társasház előtt.
Akárhányszor a lakásunk közelében járt eddig, az mindenképpen emlékezetes nap maradt az életemben.
- Alaaap - mosolygott rám Lili, én pedig kicsatoltam a biztonsági övemet, kinyitottam a kocsiajtót és igyekeztem kikecmeregni a cuccaimmal együtt.
- Ki tudsz szállni? - nézett rám Szasza.
- Persze, köszi - pillantottam vissza rá elmosolyodva, majd kiszálltam az autóból.
- Holnap találkozunk - dobott egy légpuszit Lili, integetve nekem.
- Sziasztok - köszöntem el mosolyogva, mielőtt becsuktam volna az ajtót, majd összetalálkozott a tekintetem Szaszáéval.
Nem tud róla, hogy mennyire boldoggá tett ma ő is.
Miután mindhárman elköszöntek tőlem, és én is mindhármójuktól mégegyszer, becsuktam a kocsiajtót, mielőtt pedig az autó kikanyarodott volna az utcából, úgy, ahogy voltam, lufival, ajándékkal, koronával, a boldogságtól kiragyogva integettem még utánuk egyet.
Abban a percben azt éreztem, hogy kezd rendbejönni az életem. Mint ha a sebek, amiket annyi ideig rejtegettem magamon, az utóbbi időben pedig szép lassan elkezdtem engedni őket levegőhöz jutni, gyógyulásnak indultak volna, azt a reményt keltve bennem, hogy egy nap majd nem lesznek ott, vagy legalábbis sokkal halványabban.
Vettem egy kellemesen nagy, mély levegőt, hagyva, hogy ez az érzés egészen átjárjon egy pár pillanatig, amíg még itt állok.
Pont olyan pillanat volt, ami épp elég szép volt ahhoz, hogy most először ne rossz érzéssel gondolhassak vissza az elmúlt hónapok nehézségeire, mert azok nélkül most nem lehetnék itt és nem érezhetném ezt.
Új érzés volt. És legszívesebben ki se szakadtam volna a pillanatból.

Az egészből az zökkentett ki, amikor eszembe jutott, hogy nem hívtam fel anyukámat, úgyhogy ebben a pillanatban már indultam is fel, nehogy aggódjon miattam, hogy hol vagyok, vagy akármi ilyen.
Beléptem a társasházba, és a cuccaimmal a kezemben elindultam a lépcsősor irányba. Mivel siettem, hogy minél hamarabb érjek fel a lakásba, ha már elfelejtettem telefonálni, sőt, válaszolni is Anyának, kicsit elterelődtek a gondolataim magamról és a délutánhoz kapcsolódó érzéseimről.
Csak egy elfelejtett hívás volt, amiben tájékoztathattam volna Anyát, hogy indulok, hogy tudjon mire számítani, esetleg, hogy számolni tudjon azzal, hogy hogyan készíti elő a szülinapi tortát, vagy úgy általában, hogy legyen információja rólam, mégis, ahogy most száz százalékig ez volt a gondolataimban, hogy hogyan mehetett ki a fejemből, valamiért rossz érzés fogott el, magam sem tudom, miért.
Megvan az érzés, amikor valamibe a legeslegrosszabbat gondolod bele, ami már irreális, mégis, valahogy nem olyan túlgondolásnak érződik?
Nyilvánvalóan csak azért kérte, hogy hívjam fel, amikor már elindultam, egyedül vagyok, már túl a szülinapi bulimon, hogy tudjon rólam, mi másért?
Bárcsak ne bíznék a megérzéseimben, mert az, hogy ebbe akaratlanul belegondoltam, megijesztett, és innentől megállíthatatlanul kattogott az agyam, egyre inkább túlgondolva a dolgot.
Csak egy hívás lett volna Anyának, hogy tudja, hogy mikor érsz haza, Regi, ez már nem az az életed, amikor ilyen apró bakik végzetes hibának érződtek.
Mégis, ahogy görcsbe szorult a gyomrom és verni éreztem a szívemet, mint ha a régi önmagamba helyeztek volna át.
Akkor éreztem magam utoljára így.
Meg lehet ijedni emlékektől, vagy ehhez újra valósággá kell válniuk?

Amikor felértem az emeletünkre, megálltam az ajtónk előtt, így a lépcsősorban üresen és ridegen visszhangzó lépteim hangjai megszűntek, én pedig magam sem tudtam, miért, de először haboztam benyitni a lakásba, akkor is, ha eddig siettem.
Nyilvánvalóan a legrosszabb, ami történhet, hogy Anya rámszól, hogy nem hívtam, és később tortázunk egy kicsivel, még jobb is, mert már teleettem magam a cukrászdában. Nyilvánvalóan.
Ez már nem az az élet, ahol ez nem ennyire nyilvánvaló.
Nem is realizáltam, hogy ezt háromszor elismételtem magamban, mielőtt benyitottam volna a lakásba.
- Megjöttem! - köszöntem Anyának, ahogy becsuktam az ajtót - Bocsi, hogy nem hívtalak, csak Szasza hazahozott - tettem hozzá gyorsan.
- Semmi baj, Kicsim! - hallottam meg Anya hangját a konyhából, mire egy másodpercre megkönnyebbültem.
Túlreagáltam.
Mivel kettőnk közül én értem haza később, bezártam magam mögött az ajtót, leraktam a cuccaimat, levettem a cipőmet, majd felakasztottam a kabátomat.
Ahogy ezekkel megvoltam, az előszobai tükörben szemezve magammal, kifújtam magam, és megállapítottam, hogy nem értem, mi volt ez az utóbbi két percben, és annyira ezzel a gondolattal kötöttem le magam, hogy fel se tűnt semmi, ami feltűnhetett volna már kapásból az előszobában, vagy Anya hangjában, így amikor beléptem a konyhába, a terveim szerint azonnal belekezdve a mesélésbe anyukámnak, a látványra teljes testemben lefagyva torpantam meg a küszöbön.

Mint azt még az elmúlt hónap előtt még teljesen biztosan állítottam, nincs új vagy régi élet, egy életünk van, így minden, ami korábban a része volt, végig velünk marad - az pedig, ha felszínre bukkanva azok térnek vissza később, amiket mindenáron magunk mögött akartunk tudni, szimplán csak az élet szörnyű fintora.

Új élet, új esélyek - majd egy következőben talán.

Kár, hogy soha nem hittem a lélekvándorlásban.