Esett a hó és telihold volt, amikor kinéztünk a nappali ablakán, így valamennyi idő elteltével közös döntés alapján kértem Szaszától öt percet, amíg átöltözök, hogy kimenjünk egy kicsit a levegőre, sétálni.
Mivel eddig melegítőben, smink nélkül, száradó hajjal beszélgettem vele, tehát a kinézetemről lényegében letettem, meg mert egyébként sem akartam érzékeltetni vele a kontraszot, nem stresszeltem azon, hogy hirtelen tökéletes külsőt varázsoljak magamnak, illetve életem során mindig a gyors elkészülésekhez szoktam hozzá, részben apukám, részben pedig a régi életvitelem miatt az edzéseimmel és a versenyeimmel, szóval szerintem nem várakoztattam meg nagyon.
- Általában úgy vagyok vele, hogy a hó csak decemberben hangulatos, de ez most nagyon szép - láttam be, ahogy kimentünk a társasházból és magamba szívtam azt a hűvös, de mégis friss téli illatot - Főleg a teliholddal együtt.
- Láttam a naptáratokban, hogy beirogatod a teliholdakat - jegyezte meg Szasza egy apró mosollyal az arcán.
- Mert olyan szép - nevettem el magam halkan - Egyébként legutóbb akkor volt telihold, amikor először voltam nálatok.
És amikor először találkoztam vele.
- Most meg te voltál nálunk először - gondoltam bele.
- Ja, direkt csináltam, megnéztem a holdnaptárat és rájöttem, hogy ezt nem hagyhatom ki.
Nevettem egyet az irónián, majd továbbgondoltam a dolgot.
- A következő február ötödikén lesz, addigra ki kell találni valamit.
- Imádom, hogy ezt így tudod - röhögte el magát őszintén.
- Apukám szülinapja - meséltem.
- Akkor valami program már lehet a következő teliholdra.
Valamiért megkönnyebbültem a tudattól, hogy bár Lilivel már beszéltem Apáról, valószínűleg nem adott tovább semmit a bátyjának.
Kellemetlenül elkaptam a tekintetem, majd a hajamat megigazítva válaszoltam.
- Nem tartom a kapcsolatot apukámmal, szóval... remélhetőleg olyan nap lesz, mint a többi - mondtam belátva - Mármint, szülinap-ügyben.
Meglepetésemre nem tűnt lesokkoltnak az információtól Apáról, talán valahol sejtette is, hogy ilyen a viszonyunk.
- Őt is tavasz vége óta nem láttad? - kérdezte rámnézve.
- Amióta elváltak Anyával, mi pedig elköltöztünk. De egyébként a válás előtt valamennyivel már elköltözött tőlünk.
Tehát lelépett.
- Tényleg elbaszott egy tavaszod volt akkor.
- Nem kicsit - nevettem el magam zavartan.
Eközben elindultunk a havas utcákon, amiken alig volt már valaki, a hópelyheket pedig a lámpák fénye világította meg.
- Legalább idén mindenképp jobb lesz - nézett rám.
- Igaz - mosolyodtam el ránézve.

Ahogy beszélgetés közben az utcákon haladtunk, egyre sűrűbben és szebben kezdett esni a hó, és az egész látvány olyan szép volt, hogy muszáj voltam elővenni a telefonomat, hogy csináljak egy videót, amiben a környezetünket veszem fel.
Ez alatt megálltunk, szóval Szasza zsebre tett kézzel bevárta, amíg videózok.
- Ez olyan szép - állapítottam meg körbenézve - Bocsi, hogy megvárattalak - szabadkoztam mosolyogva, ahogy elraktam a telefonom.
- Nem sietek sehova - vont vállat - Amúgy meg húgom van, hozzászoktam - tette hozzá szórakozottan, mire felnevettem.
- Köszönöm a türelmet - mosolyogtam rá, majd továbbmentünk.
Befordultunk az egyik utcára, majd nemsokára Szasza felhozott egy témát.
- Cuki volt a lakásotok amúgy - jegyezte meg, ha már ott volt.
- Én is szeretem - vallottam be - Eleinte fura volt, mert még Szentendrén házban éltünk, de most már hozzászoktam. Egyébként nem személyes, hogy nem hívtalak be a szobámba, csak kupi volt ott - tettem hozzá elnevetve magam - Legalábbis nem tudtam eldönteni, hogy mi fog eléd tárulni, ha behívlak oda.
- Úristen, a végén még belelátok az életedbe - mosolygott derűsen.
- Ki tudja, lehet, hogy beleolvashattál volna valamibe.
- Amit te írsz?
- Sokat írok kézzel, szóval fennállt volna az esélye.
- Miket írsz amúgy? - érdeklődött rámnézve.
- Változó - mondtam őszintén - Írok történeteket is, de mostanában inkább verseket, vagy novellákat. Az utóbbi időben jobban lekötnek a pillanatnyi ihletek, amiket megírok, és következőre jöhet valami más. Szeretek belehelyezkedni sok, különböző szemszögbe.
Szasza egy apró mosollyal az arcán hallgatott, és úgy éreztem, hogy még hallgatna erről, szóval folytattam.
- Páran már feldobták, hogy gondolkozhatnék azon a jövőben, hogy adjak ki könyvet, vagy ilyesmik, meg én is gondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha író lennék, de egyelőre úgy érzem, hogy ez nekem kicsit olyan, mint neked a rajzolás - láttam be.
- Akkor rendelnék egy pár novellát - jegyezte meg derűsen mosolyogva, ahogy egymás mellett mentünk, ha már az én szobámban az ő rajzai vannak kirakva, mire halkan elnevettem magam.
- Úgy értem, hogy szeretem csinálni, de jobbára csak magamnak és semmi komolyat nem tudok elképzelni vele - magyaráztam nevetve.
- Miről írtál legutóbb? - kérdezte, miközben a nevetésem hatására megjelentek a gödröcskéi az arcán és rámpillantott.
- Kicsit furán fog hatni, de egy rövid novellát írtam egy ügyeletes orvosról, aki újévkor van bent a rendelőben. Esküszöm, hogy szövegkörnyezetben érdekesebb téma - győzködtem elnevetve magam.
- Elhiszem, de érted, kitalálsz ilyeneket, és ezek mellett fát rajzoltattál velem - hozta fel röhögve a karácsonyi kiállításos-jelenetünket, én pedig nevetve a tenyerembe temettem az arcom.
- Jó, na, zavarba jöttem. És, te mit rajzoltál utoljára? - érdeklődtem, ha már ő is.
- Pfú, könnyebbet, nem tudom. De visszatérve rád - terelte vissza a témát halványan mosolyogva az írásomra - Írtál már részegen? - kérdezte jókedvűen.
A kérdésére zavartan elnevettem magam, mert egy példa azonnal eszembe is jutott.
- Egyszer mindenképpen - válaszoltam őszintén - Életem legrosszabb házibulija után.
És életem legrosszabb éjszakáján egyben.
- Ami miatt a mai napig határokat húzol magadnak az összes bulin? - kérdezett rá, még a medencéjüknél elmesélt történeteim alapján.
- Igen - túrtam a hajamba - Szóval akkor hazafele menet kiírtam egy csomó mindent magamból a telefonos jegyzeteimbe, de még soha nem olvastam vissza.
- Nem szoktad őket visszaolvasni, vagy csak azt nem?
- Csak azt. Nem volt lelki erőm megnyitni még - vallottam be őszintén - Ez az egész akkor történt, amikor már külön voltunk Bencével, a bulin kamu barátokkal voltam körülvéve, egy csomóan a semmiből megutáltak úgy, hogy semmit nem csináltam, ott volt az a lány is, akivel megcsaltak korábban, a szüleim pedig... szóval Apa a rákövetkező napon költözött el tőlünk. Kicsit kiborultan írtam.
- Miért utáltak meg amúgy? - kérdezte érdeklődve.
- Mert Bence elhordott mindennek, vagyis ő kezdte az egészet, aztán ez szép lassan elkezdett terjedni és... nagyjából ennyi - zártam le röviden, a tekintetemet elkapva.
- Az megvan, hogy ezek után maximum azért lett volna szabad elmenned vele nemrég bárhova, ha bele készülsz keverni valamit a piájába? - rökönyödött meg a karácsony utáni "randimra" utalva.
- Túl sokszor próbáltam már felmenteni az utóbbi időben - láttam be.
Szasza hitetlenül pislogva nézett rám.
- Konkrétan megcsalt egy random ribanccal, otthagyott, amikor a szüleid elváltak, elbaszta a megítélésed az egész régi környezetedben, és néhány hónappal később még neki áll feljebb, dobja be a szar felszedős szövegeit és próbál visszamanipulálni azzal, hogy mi volt köztetek, és én még csak rohadtul nem is tudok mindenről, bocs, de hogy, vagy mivel tudod egyáltalán felmenteni ezek után? - foglalta össze teljesen kiégve a helyzeten.
- Sokáig könnyebbnek éreztem volna a történteket, ha nem az a tudat párosul hozzá, hogy mindezt ő csinálta velem.
- Ja, tényleg, azt kihagytam, hogy mindemellé még kibaszott toxikus is a csávó.
- Kiszolgáltatott helyzetben könnyű rossz emberhez kötődni - mondtam őszintén, mire Szasza először nem mondott semmit.
Néhány pillanat után végül megtörte a csendet.
- Nem vagyok szent, de kurva gáz, amit csináltak veled, Regi - közölte egyszerűen, tényként - Nem tudom, milyen emberekkel voltál körülvéve, de esküszöm, jobb is, hogy megszabadultál tőlük, mert ez tényleg kibaszott gáz. Konkrétan fel tudom baszni már magam rajta - túrt a hajába megrökönyödve.
Kínosan elmosolyodtam, majd őszintén ránéztem.
- Ugye megkérhetlek, hogy amiket elmondtam neked... - kezdtem zavartan, elkapva a tekintetem - Mármint, nyilván nem óriási titok, csak nem szeretném, ha...
- Nincs is miért vagy kinek továbbadnom, meg amúgy sincs senkinek semmi köze hozzá, még nekem se amúgy, nyilván nem sztorizom el, nyugi.
- Nem feltételeztem, csak azért megkérdeztem - védekeztem.
Nem mondta, hogy "bízhatsz bennem", nem kért meg külön, hogy bízzak meg benne, mégis valamiért annak tűnt, akivel kapcsolatban nem merül fel bennem, hogy hátbaszúrna.
Ettől az érzéstől félek a legjobban.
Az eddigi tapasztalataim alapján mégis biztonságban érzem magam mellette.
- És, te rajzoltál már részegen? - tértem vissza a témára rámosolyogva, mire a hajába túrva elröhögte magát.
- Párszor. Nem mondom, hogy másnap mindig meg tudtam fejteni, hogy mit akartam kihozni belőlük eredetileg - mosolygott szórakozottan.
- Elképzeltelek egy házibuliban leülni rajzolni - gondoltam bele nevetve.
- Ja, nagyon reális - röhögte el magát - Rohadt sokan nem is tudják rólam, hogy tudok rajzolni - gondolt bele őszintén - Haverjaim közül se. Szóval nem ülök le buliban rajzolgatni.
- Pedig szerintem sokan, akik tehetségesek lennének benne, abba se tudnák hagyni a menőzést.
- Nem nagyon veszem komolyan, szóval nincs miért. Ebben nem olyan vagyok, mint Anya, hogy kitaláljak mindenféle kompozíciókat, összerakjak témák szerint kiállításokat, meg hogy konkrétan a rajzolás legyen a keresetem, miután kijártam a Képzőművészetit és ez az egész életem, azzal van mit flexelni, én konkrétan random talált lapokra dobok össze valamiket, ha eszembe jut.
Ahogy ezeket mondta, egy picit mosolyogtam magamban, mert hihetetlen, hogy egy olyan tehetséges srác, mint ő, ráadásul több dologban is, ennyire lazán veszi ezt az egészet.
Ha valakinek, neki tényleg határozottan egészséges az önbecsülése.
- Azért szerintem van benned művész - néztem rá kedvesen - Nem csak az, meg inkább az introvertáltabb pillanataidban tudom elképzelni, de van.
- Újabb analízis - pillantott rám halványan elmosolyodva.
- Láttalak már rajzolni és gitározni is, sőt, valójában annyit is elég volt látnom ehhez, ahogy leütöttél pár hangot egy zongorán, amin elvileg nem tanultál játszani - mosolyogtam rá - Nem vagy az a klasszikus, földtől elszállt, rózsaszín világban élő művészlélek, mert sokkal racionálisabb vagy, és a gondolkodásod sem feltétlen művészi szemszögű, vagy ahogy nézel a világra, legalábbis általában, de tény, hogy van benned művész. Mármint, én így látom rajtad.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett rám, majd miközben előrenézett, gondolkodás nélkül válaszolt, felsorolva rólam pár dolgot ezek alapján.
- Kell, hogy legyen. Benned is van, csak egy részéhez hozzákötsz pár szar dolgot a múltadból és elzárod magad tőle, szóval másokban éled ki - mondta egyszerűen - Alternatívákban. A gondolkodásod amúgy megvan a művészetekhez, csak mindenre, mindenáron racionálisan akarsz nézni, és megfogalmazni őket szavakban, hogy tények legyenek, amiket elbizonytalanodás nélkül követhetsz, néhány területet meg tudatosan kerülsz, de egyébként simán megvan benned, ami kell ezekhez. Nem úgy állsz hozzá, mint akitől bármi idegen lenne a művészetekből.
- Örülök, hogy így látod - mosolyodtam el.
- Nagyjából a második beszélgetésünk után már neked is adtam egy rajzomat, mert olyat láttál bele, amit még én sem, aztán anyám kiállításán lazán letoltál egy olyan elemzést, ami meggyőzött - emlékeztetett, mire halkan elnevettem magam.
- Imádtam azt a kiállítást. És nagyon cuki volt az ötlet anyukádtól, hogy jótékony célra fordította a bevételeit.
- Biztos, hogy most télen még fog jótékonykodni, valami idősek otthona volt szóban valamelyik nap.
- Anyukád olyan aranyos - vallottam be, hagyva kitörni magamból a gondolatot - Az első perctől kezdve nagyon kedvelem. És olyan menő, hogy barátnők anyukámmal - gondoltam bele.
- Még nem karácsonyozott nálunk Lili egy barátnője se előtted, szóval asszem ő is bír téged. Miután elmentetek tőlünk, az volt a téma a családomban, hogy jó volt, hogy itt voltatok, szóval gondolom.
- Ez jól esik - mosolyogtam - Egyébként mi is nagyon jól éreztük magunkat. Anyukád és Lili produkciója különösen tetszett.
- Tudod, hányszor hallgattam azt már végig?
- Én igazából bárhányszor végig tudtam volna hallgatni, mert nagyon szép volt - mondtam mosolyogva - Sőt, másnap motivált a gitározásra otthon.
- A kihagyásod után először akkor is az enyémen játszottál - hozta fel a gödröcskéivel az arcán.
- A mai napig nem tudom, miért kötöttem ki ott akkor - nevettem el magam.
- Tudjuk a választ - mosolygott szórakozottan, a buliban elfogyasztott alkoholmennyiségre utalva.
- Nem ittam sokat, csak fel voltam oldódva.
- Imádom, hogy így fogalmazod meg - fordította el a fejét röhögve - Nem tilos bebaszni, hihetetlen lesz, Regi, de még neked se - jelezte szórakozottan.
- De nem basztam be - vágtam rá ösztönösen.
- Hopp, első káromkodás, kezdesz elzülleni - mosolygott jókedvűen, én pedig nevetve a tenyerembe temettem az arcom.
Mosolyogva megráztam a fejem, elkapva a tekintetem róla.
- Szigorú vagy magadhoz - jegyezte meg őszintén, a poénkodós témától függetlenül komolyan.
- Nem, csak a határaimon belül érzem magam biztonságban - vallottam be.
- Miért, jobb ha magadat szivatod, mint ha mások? - fordította le a gondolatmenetet.
- Nem szivatom magam - védekeztem.
Eközben egy gyalogos átkelőhöz érkeztünk, szóval amíg bevártuk, hogy zöld legyen a jelzőlámpa és át tudjunk menni az úttesten, megálltunk az út szélén egymás mellett, Szasza pedig rámnézett.
- Csak egy napra próbáld ki, hogy elengeded. Úgy mindent.
- Magamat ismerve akkor fogom elszúrni a dolgokat - láttam be.
- És?
- Nem azért adtam magamnak új esélyeket, meg kezdtem újra egy csomó mindent, hogy elszúrjam - mondtam őszintén, a szemébe nézve.
- Oké, csak mondom, hogy ha így nézel ezekre, nem kezdtél újra semmit, csak más helyen vagy, meg mások között, nem ugyanaz a kettő.
- Ez a "változás bennem van", csak kicsit érthetőbben megfogalmazva?
- De komolyan - nézett a szemembe halványan elmosolyodva rajtam.
Hihetetlen, hogy így átlát rajtam. Valahogy az az ember a szememben, akinél egyszerűen nem érzem azt, hogy működne a jól felépített álcám, mert hamarabb belém lát, mint hogy én felismerném a saját érzéseimet és elrejteném őket előle.
Ebbe az érzésbe pedig nehéz nem beleszeretni.
Akárhányszor beszélünk, szó szerint azt érzem, mint ha minden egyes szava a szívemig hatolna, apránként megváltoztatva bennem valamit.
- Anyukám biztos egyetértene most veled, szóval ebből következtetve valószínűleg igazad van - nevettem el magam halkan, a földre pillantva.
- Ennyi - mosolygott szórakozottan, majd a jelzőlámpa felé pillantott, ami akkor lett zöld, szóval átmentünk az úttesten.
Igyekeztem egy picit oldalra fordítani a fejem, hogy ne lássa rajtam, hogy akaratlanul mosolygok a közelségétől.
Nem tudom nem belátni, hogy minden egyes alkalommal egyre közelebb kerül a szívemhez.

Ahogy sétáltunk a környező utcákon, szinte fel se tűnt, hogy pontosan mennyi ideje is vagyunk együtt, mert tök jól elbeszélgettünk, majd amikor újra az utcánk közelébe értünk, belegondoltam.
- Szerinted anyukám hazaért már? - kérdeztem, miközben zsebre tett kézzel sétáltam mellette és ránéztem.
- Fogalmam sincs, én se értek a felnőttkori randizásokhoz - vette elő a telefonját szórakozottan, visszaidézve engem még a nappalinkból, majd megnézte rajta az időt - Most már lehet mondjuk.
- Tulajdonképpen felnőtt vagy - jeleztem mosolyogva, ha már elvileg nem ért a témához.
- Mind a másfél hónapja - nézett vissza rám a gödröcskéivel az arcán.
- November huszonhét? - kérdeztem rá a szülinapjára.
- Oké, ezt honnan? - röhögte el magát őszintén.
- Lili mesélte, még amikor összebarátkoztunk, mert azelőtt nem sokkal volt a tizennyolcadik szülinapod, én pedig megjegyeztem, mert szerencsésnek tartottalak, hogy a kedvenc évszakomban van a szülinapod - mosolyogtam jókedvűen.
- A szülinapom általában a határvonal, ami után a húgom és anyukám hivatalosan is karácsonyi hangulatba kerülnek.
- Az én szülinapom az a határvonal, amikor már véget ért a téli szünet - jeleztem, ha már erről beszélünk - A te szülinapod megnyitja, az enyém pedig lezárja az ünnepi hangulatot.
- Nálatok lehet, Anya február végi, és volt már nálunk, hogy a szülinapján még volt fent karácsonyi dekor a házban - mesélte, mire felnevettem.
- Igazából nálatok nem tudom elképzelni, hogy ne lenne karácsony-hangulat - mosolyogtam őszintén.
- Mivel nálunk random elkezdődik októberben és jó, ha januárban lezárul, én se nagyon.
Erre nevettem egyet, majd bekanyarodtunk az utcánkba.
- Az idei karácsony egyébként szerintem nagyon szép volt - láttam be mosolyogva - Legalábbis nekem mindenképp, szóval részemről tarthat még.
- Akkor még élvezd ki, hogy kaptál a húgomtól december huszonhatodikán egy karácsonyi pulcsit.
- Imádom azt a pulcsit.
- Egy karácsonyi vásárban barátkoztatok össze, szóval gondoltam - közölte a gödröcskéivel az arcán, majd a társasházunkra pillantott, ahogy a közelébe értünk - Amúgy hazaért anyukád - állapította meg a felkapcsolt villanyról, ami az ablakunkból szűrődött ki.
- Majd kifaggatom - mosolyodtam el - Remélem, jól sikerült neki a délután.
- Ha már mindenki ma randizik... - hozta fel a megállapításomat korábbról derűsen, mire halkan elnevettem magam - Első randi volt?
- Igen, de nem csak ezzel a kollégájával, úgy általában is a válás óta, szóval nagyon szurkoltam - mosolyogtam - Mondjuk, nem akarok babonás lenni, de telihold van, hullik a hó és első péntek van az idei évben, amibe vele ment át, szóval ezek a jelek megkövetelnek egy sikeres első randit.
- Ja, ezen múlik úgy is - biccentett jókedvűen.
Közben megérkeztünk a társasház elé pár lépéssel, és mivel Anya már itthon volt, este volt már, meg egyébként is jó sokat voltunk együtt, érződött, hogy már nem jönne be újra hozzánk, szóval megálltunk egymással szemben.
A hó azóta is gyengéd pelyhekben hullott, a levegő tiszta volt, az égről gyönyörű, ezüstösfehér fény világított ránk, együtt néhány utcai lámpával és pár fent felejtett karácsonyi fénysorral a házakról, mindezt pedig szívmelengetően idillinek éreztem.
- Egyébként örülök, hogy bejöttél hozzánk - vallottam be őszintén, rámosolyogva, ahogy egymás szemébe néztünk - Meg ez a sétálás is nagyon jó volt.
- Legalább most már nem az az első mondatod, hogy nyugodtan mehetek másokhoz, ha már meguntalak - nézett rám szórakozottan, a korábbi esetekhez hasonlóan, mire halkan elnevettem magam.
- Szilveszterkor azt mondtad, hogy elvileg jó velem beszélgetni, szóval igyekeztem túltenni magam ezen - igazítottam meg az egyik hajtincsemet nevetve.
Szasza halványan mosolyogva, zsebre tett kezekkel nézett rám.
Közel álltunk egymáshoz, így picit felfelé kellett néznem rá, neki pedig a hópelyhektől kicsit nedves hajtincsei a homlokába lógtak, szóval bár nem lepett meg, megdobogtatta a szívem a sokkolóan tökéletes látványa.
- Amúgy... - hozott fel egy témát egy pillanatra elkapva a tekintetét, majd visszanézve rám - Tudod, hogy nem off volt, amikor még fent, nálatok a szilveszterről volt szó, ugye? - kérdezte, csak hogy egyértelmű legyen.
- Nem vettem annak, teljesen érthető, ahogy állsz úgy... az egészhez - válaszoltam picit zavartan - Meg szilveszterkor még barátnőd is volt, ráadásul mesélted még egyszer, hogy tök kellemetlen volt, amikor Lili egyik barátnője úgy vette, hogy akarsz tőle bármit, meg önző sem akarsz lenni Lilivel szemben, vagy kockára tenni a barátságait, meg igazából szilveszterkor papíron csak beszélgettünk, meg táncoltunk, oké, néhány plusz fizikai kontaktussal, de egy bulin belül volt, szóval nem feltételeztem, hogy arra akarnál építeni... bármit. Mondtad is, hogy nem azért jöttél át, szóval nem értelek félre. Legalábbis nem akarlak - foglaltam össze mindent röviden, nem kicsit zavartan.
- Oké, most akkor átbeszéltünk engem. Veled mi van? - kapta el a tekintetemet, az én szemszögemről érdeklődve, annyira természetesen, hogy szinte zavarba hozott.
- Mármint, ezt hogy érted? - illetődtem meg teljesen.
- Így.
- Most mondtam el - pislogtam teljes zavarban.
- Engem mondtál el, Regi. Rólad kérdeztem, hogy te hogy állsz ehhez.
Hangosan dobogó szívvel néztem rá.
Annyira közvetlen volt, hogy azt se tudtam, mit mondjak.
És törődő. Zavarbaejtően törődő.
- Hát... - igazítottam meg a hajam - Igazából nem tudom, mit mondjak - nevettem el magam zavartan - Vagyis, amit nem mondtam eddig.
Ekkor realizáltam, hogy bármikor beszélek mások érzéseiről, törődök velük, gondolkodom rajtuk, igazodom hozzájuk, de amikor egyenesen a sajátjaimról kérdeznek, meg se tudok szólalni, mert minden, amit mondani tudnék, máséhoz kapcsolódik.
- Tök jól éreztem magam szilveszterkor - mondtam őszintén, igyekezve összeszedni a gondolataimat - És utólag is jó emlék, csak azóta kicsit attól tartottam, hogy nem annyira, legalábbis kevesebbet fogunk beszélni, vagyis... nem tudom - zavarodtam össze teljesen - Mármint, amiket az előbb elmondtam rólad, amiket én látok, tökre bennem vannak, és igyekszem ahhoz igazodni. Nem szeretem illúziókban ringatni magam.
Szasza, ahogy hallgatott, velem ellentétben rajtam tartotta a tekintetét, majd mivel ezzel egy kicsit meg lettem lőve, hogy mégis mit tudnék mondani még, megszólalt ő.
- Oké, tehát olyan érzésekhez igazítod a sajátjaidat, amiket még csak nem is én mondtam ki neked egyben - értelmezte egy apró mosollyal az arcán rámnézve.
- Nem, mármint nem teljesen, csak nyilván figyelembe veszem a te oldaladat is - védekeztem.
- Próbáljuk ki, hogy nem veszel figyelembe.
- Én ilyet nem tudok - temettem a tenyerembe az arcom szinte már elpirulva.
Szasza halványan mosolyogva nézett rám, hagyva, hogy azért próbáljam meg, és most először őszintén, csak magamra fókuszálva tudjak beszélni az érzéseimről.
Sok mindent átértékeltem az életemből, most, hogy ez ennyire nehéz feladatnak tűnt.
- Ezen a helyen Lili az első olyan barátnőm, aki tényleg szoros barátnőm, és mondjuk eleinte kicsit nehezen nyíltam meg, de nagyon megszerettem a barátságunkat és nagyon régen, talán soha nem volt még ilyen jó barátnőm - vallottam be őszintén, valami jelentéktelen ponton tartva a tekintetemet, erőt véve magamon, ahogy próbáltam értelmesen beszélni neki - És a családodat is nagyon megkedveltem, a szüleidet, Márkékat... de nyilván a legszorosabban Lili áll hozzám közel, szóval nem szeretném ezt elrontani, és persze nem érzem azt, hogy veled... szóval hogy veled elrontanám, csak te ezt érzed, és valószínűleg okkal. Meg nem is nagyon tudok bármit feltételezni rólad, mert kicsit hamar változott meg minden az utóbbi egy hónapban, és egyébként is... szóval Lili által ismertelek meg, van saját életed a családodon kívül, én pedig a húgodhoz kapcsolódok valamilyen szinten, úgyhogy... nem tudom, igazából tényleg - nevettem el magam teljesen zavartan a hajamba túrva - Nem tudom nem figyelembe venni a te részedet, mert valahol nekem is közöm van hozzá. De összességében tényleg jól éreztem magam szilveszterkor, meg most is.
Régen voltam ennyire szétcsúszva.
Ahogy végigmondtam, összetalálkozott a tekintetünk, majd Szasza megszólalt.
- Mégis tudsz ilyet akkor - jegyezte meg egy alig látható mosollyal az arcán - Amikor azt mondtam, hogy nem csak azért jöttem be hozzád, mert hogy mi volt közöttünk szilveszterkor, elég nagy részben arra gondoltam, hogy erről akartalak hallani beszélni. És a saját szemszögedről, nem az enyémről, azzal azért tisztában vagyok.
- Jó módja a megismerésnek - láttam be elnevetve magam a megkönnyebbüléstől, hogy túlvagyok a nehéz részen - De legközelebb kérdezz nyugodtan.
- Már rég levágtam, hogy könnyebben meg lehet ismerni téged, ha annyit mondasz csak, amennyit akkor éppen akarsz, és nem én faggatlak.
- Mikor ismertél ki így? - néztem rá halkan nevetve.
- Kábé a második beszélgetésünknél.
- A nappalitokban korizás után?
- Akár - nézett a szemembe halványan mosolyogva.
Az emlék hatására én is elmosolyodva ösztönösen megigazítottam a hajam.
Egy pár pillanatig csak egymás szemébe néztünk, majd végül én törtem meg a csendet.
- Most már, gondolom, nem terveztél feljönni. Mármint, szívesen látnánk, csak valószínűleg nem véletlenül itt álltunk meg - tippeltem - De ha szeretnél, tényleg gyere nyugodtan.
- A húgom valószínűleg már stalkol minket lokátoron, szóval most már lehet lassan indulok - túrt a hajába elröhögve magát - De amúgy tényleg jó volt ez most.
- Hol voltál egyébként eredetileg? - érdeklődtem, ha már elvileg csak erre járt, mielőtt feljött volna hozzánk.
- Találkoztam egy haverommal innen pár utcányira. Tényleg csak beugrottam - ismételte meg magát szórakozottan mosolyogva - Itt jöttem volna el az utcában, aztán ha már itt voltam és szilveszter óta csak annyit hallottam rólad, hogy a sulidban arról van szó, hogy velem kavarsz, gondoltam, benézek hozzád.
- Örülök, hogy így döntöttél - vallottam be elmosolyodva.
- Én is. Szülinapodon mit csinálsz amúgy? - érdeklődött, témába hozva.
- Leginkább suliban leszek, mert hétfőre esik. Aztán hazajövök és ünnepélyesen meghallgatom a Dancing Queen-t egyszer, mert Lili a lelkemre kötötte, hogy ezt kell tennem.
Szasza erre elnevette magát, és én is, majd nemsokára azért elkezdtünk köszöngetni egymástól.
- A szülinapod miatt a közeljövőben valószínűleg úgy is összefutunk - nézett a szemembe.
- Remélem - mosolyogtam - Akkor viszont... legyen szép estéd. És köszönöm, hogy beugrottál.
- Neked is, Regi - pillantott rám halványan mosolyogva, majd odaléptünk egymáshoz egy ölelésre.
Az illatát magába szívva, hevesen dobogó szívvel öleltem át, majd mindettől kicsit meggyengülve engedtem el, amikor elléptünk egymástól.
Megvan az az érzés, amikor egy pillanat olyan, mint ha befejezetlenül hagytuk volna?
- Szia - köszöntem el tőle egy apró intés kíséretében, miközben valahol bennem motoszkált az érzés, hogy ez a perc egyelőre valamiért nem teljes.
- Szia - kapta el a tekintetem halványan elmosolyodva, majd hátralépett, hogy továbbinduljon.
Egy helyben állva néztem utána, ahogy azt az egy lépést megteszi, irányt változtatva, majd már épp engedtem volna el azt az egy, félkésznek érzett pillanatot, amikor a következő mint ha belassult volna.
Szasza egy, kívülről rövid, akkor viszont mégis sokkal hosszabbnak érzett pillanat erejére megállt, majd végül, láthatólag egy "kit érdekel, egyszer élünk" végigszaladó gondolattal magában, visszafordult, majd az apró gödröcskéivel az arcán odalépett hozzám, és megadva magát a kicsit jobb elköszönés kísértésének, magához rántva kérdés nélkül megcsókolt.
Úristen.
Ahogy megéreztem az ajkait az enyéimen, abban a pillanatban megremegtem belül, minden egyes porcikámban, a lehető legkellemesebb értelemben, amitől szinte levegőt is elfelejtettem venni, a gyomromban pedig olyan intenzíven kezdtem el érezni azt a pillangószerű érzést, hogy mindez szédítő hatással volt rám, és ösztönösen a tarkójára szöktek a kezeim.
Hosszan csókolt meg, magabiztosan és szédítően, annyira tökéletesen, mint amilyenben még soha életemben nem volt részem, és az egész testemet végigjárta a libabőr.
A csókja után egy picit elemeltük egymásétól az ajkainkat, pont annyira csak, hogy amíg lenyűgözve a szemeibe néztem egy pillanatra, beláthassam, hogy mindez milyen hatással volt rám.
Menthetetlenül beleszerettem.
Ahogy a tekintetünk összetalálkozott, mindketten mosolyogva egy pillanat alatt kiolvastuk egymáséból, hogy nem szeretnénk elválni ennyivel, a következő másodpercben pedig szinte vele egyszerre, most én hajoltam oda hozzá, viszonozva a csókját, még szenvedélyesebbé téve mindezt.
Szasza kezei a derekamra szöktek, majd ahogy a csókunk közben picit oldalra fordítottuk a fejünket, jobban belemélyedve a pillanatba, egyre közelebb simulva egymáshoz, a nyakát átölelve, lábujjhegyre állva ösztönösen a hajába túrtam.
Minden egyes érintését végigfutni éreztem az egész testemen, az illata elszédített, a csókja pedig szinte a csillagok közé repített.
El se tudtam hinni, hogy ez az álomszerű pillanat velem történik meg.
Amikor elengedtük egymást, szaporán verő szívvel, akaratlanul mosolyogva ránéztem, miközben még mindig a vállain pihentek a kezeim, ő pedig a derekamat ölelte át.
Szasza elhajolt tőlem, majd az ajkaimról elszakítva a tekintetét, egy gyönyörű mosollyal az arcán a szemeimbe nézett.
- Asszem ezzel már lógtam - mondta egyszerűen, a gödröcskéivel az arcán, a szilveszteri erkélyes-jelenetre utalva.
Halkan elnevettem magam, majd letörölhetetlen mosollyal az arcomon néztem fel rá.
- Talán - mosolyogtam.
Szasza szórakozottan mosolyogva nézett fel a lakásunkra egy másodperc erejére.
- Lehet anyukád is tanúsíthatja majd, hogy bepótoltam - pillantott rám újra egy gyönyörű mosollyal az arcán - Az elsővel. A többi csak úgy jött.
Mosolyogva én is felnéztem a lakásunkra, de nem láttam senkit az ablakunkban, úgyhogy vigyorogva beleharapva egy picit az ajkamba, visszanéztem Szaszára.
- Majd találkozunk, Karácsonylány - kapta el a tekintetemet halványan mosolyogva.
- Igen - vigyorogtam, majd elengedtük egymást, és ahogy hátralépett, hogy most már tényleg elinduljon, ösztönösen integettem neki egyet, mire rajtam elmosolyodva visszaintett és a hóesésben elindult az utcánkon.

Ekkor már tényleg az volt a legkevesebb, ami leköthetett, hogy vajon hülyének nézett-e századszorra is az integetésem miatt, és talán Anya nem nézte végig az ablakból, ahogy percekig vigyorogva a kapunkban maradtam.

Egyszerűen csak hihetetlen.
***************************************
Nagyon boldog karácsonyt és áldott ünnepeket kívánok mindenkinek! ❤️❤️❤️