Lilitől még tegnap este tudtam meg, hogy ma nem lesz suliban, mert versenye lesz, szóval megígértettem vele, hogy majd küldjön képet vagy videót róla.
Ezenkívül Alíz se jött ma suliba, állítólag betegség miatt, amivel kapcsolatban már az első perctől kezdve éreztem valahol, hogy valószínűleg nem erről van szó, mindenesetre azért jobbulást kívántam neki, és megígértem, hogy lefotózom majd neki a füzeteimet, hogy a fontosabb tananyagok meglegyenek neki máról.
- Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma harmincegy, hiányzik... - nézett körbe Berta az osztályból, aki most volt éppen hetes és első óra elején jelentett a tanárunknak - Habán Csilla. Ja, és Török Alíz.
- Vajon miért - röhögte el magát Bálint Dáviddal összenézve, mire még jópáran nevettek egyet az osztályból.
- Mi történt Alízzal? - kérdezte a föcitanárnő.
- Detoxon van - lökte be valaki az osztályból poénból, ami osztatlan sikert aratott.
Konkrétan éreztem, ahogy felmegy a pulzusom, ahogy a legtöbben röhögni kezdtek.
- Lázas - válaszoltam a tanárnőnek őszintén, megtörve mindezt.
- Jobbulást neki - üzente a tanárnő Alíznak, mire bólintottam egy aprót, hogy átadom.

Amikor kicsengettek föciről, elpakoltam a cuccomat, majd nemsokára arra lettem figyelmes, hogy Bálinték először csak néznek, aztán Dávid meg is szólalt.
- Te is ott voltál azon a bulin amúgy? - kérdezte Dávid, mire ránéztem.
Nem kellett visszakérdeznem, elég egyértelmű volt, hogy arra a szilveszteri bulira gondol, ahol Alíz is volt.
- Nem - mondtam őszintén.
- Ja, mert te Liliéknél voltál.
- Igen - válaszoltam egyszerűen, közben bedobva már füzetet a táskámba.
- Kár. Foghattad volna a haját.
Ez hihetetlen.
Ha nem tudnám, mennyire bántó tud lenni az áldozat szemszögéből, hogy valakik ennyire fenn tudnak akadni ugyanazon a hülyeségen, már nevetnék ennek az egésznek a gyerekességén.
Lehet egy bántalmazás akármennyire gyerekes, nevetséges, vagy kívülről nézve komolyan vehetetlen, aki felé mindez irányul, annak ugyanúgy bántás.
Sóhajtva leraktam a kezemből a cuccaimat, és a három fiúra néztem.
- Tudtad, hogy a haverod nyomult rá Alízra és itatta le? - kérdeztem Dávidra egyszerűen.
- Mindenki ezt mondaná utólag - mosolygott Dávid derűsen.
- Annyi jobb sztori lehet ebben a suliban, kár egy olyan pletykán fennakadni, ami ráadásul nem is igaz, és csak feleslegesen bánt valakit - közöltem.
- Mindenki tudja, hogy bebaszott és rohadt gáz volt - röhögte el magát Bálint.
- Szerintem az, hogy mindenki tud valamiről, nem jelenti feltétlenül azt, hogy igaz.
- Haverom ott volt, tényleg offos volt, de már idegesítően - nézett rám Dávid - Kurva gáz volt.
- Mert te még nem voltál az soha, vagy mi? - hitetlenkedtem.
- Az ügyvédje vagy, vagy mi van? - kérdezte Örs, a harmadik srác elröhögve magát.
- Nem, csak nem az történt, ami terjed róla, és nem tudok azonosulni azzal a mentalitással, hogy ilyen szinten, ennyiszer bele kell rúgni valakibe, aki tehetetlen ebben az esetben.
- Lehányta a kanapét a csaj, oké, hogy neked nem azt mondta, de baszki, így volt, ennyi - mondta Dávid - Állj már le, nem kell védeni. Ez a detoxos meg csak poén volt.
- Szerintem nem vicces.
- Oké, akkor nem az, leszarom - hagyta rám.
Jellemzően érett konfliktuskezelés.
Ösztönösen megforgattam a szemem, majd ezzel lezártam a beszélgetésünket és befejeztem a pakolást a padomnál.
Talán Alíz soha nem fog tudni arról, hogy ez a beszélgetés lezajlott, talán unszimpatikus lettem a fél osztály szemében, talán semmit nem értem el vele, de legalább fogok tudni tükörbe nézni ez után.
Amikor én voltam az áldozat a régi sulimban, senkiben nem volt annyi, hogy kiálljon mellettem.
Gyűlölném magam, ha ugyanezzé válnék én is.

Amikor tanítás után hazaértem, Anyával megebédeltem, majd nekiláttunk, hogy elkészítsük a mai randijára.
- Szóval, mit is fogtok csinálni? - érdeklődtem, miközben Anya a ruhásszekrényéből válogatott, hogy mit vegyen fel - Egyébként jönni fog érted?
- Igen, aztán elvileg elmegyünk kávézni, és beszélgetni - válaszolta Anya.
Persze szülőként igyekezett kiegyensúlyozottnak és higgadtnak tűnni, de pontosan láttam rajta, mennyire izgul a délutántól.
- Délután ötkor kávé? - értelmeztem.
- Csak latte - legyintett Anya - De csak egy kevés. És sütit is lehet enni.
- Zsolt, ugye? - kérdeztem rá a férfi nevére.
- Igen. Pont fél évvel idősebb nálam egyébként - mesélte Anya - Januári.
- Ő is illusztrál? - érdeklődtem, ha már kolléga.
- Nem, ő szerkesztő. Eddig valami informatikai cégnél dolgozott, azt hiszem, és úgy került ide. Majd ma délután megtudom - vont vállat Anya mosolyogva.
- Szurkolok - mosolyodtam el.
- Egy kávézáshoz mit szokás felvenni? - bizonytalanodott el - Nem túl elegáns ez a szoknya?
- Nem, szerintem nem, inkább csinos.
- Felpróbálom és majd döntsd el - határozta el Anya, majd leszedte a szoknyát a vállfáról.
- Rendben - húztam fel a lábaimat magam elé.
Egy picit olyan volt, mint ha felcserélődtek volna a szerepek és az anyuka segítené a kamasz lányát elkészülni az első randijára, de én nagyon élveztem.

Amikor Anya elkészült, és Zsolt megérkezett autóval a házunk elé, egy öleléssel elköszöntem tőle.
- Sok sikert! - mosolyogtam Anyára.
- Vigyázz magadra addig, Kicsim - nyomott Anya egy puszit a hajamba.
- Itthon leszek - jeleztem.
- Akkor is - vont vállat Anya derűsen, mire elnevettem magam, majd egy utolsó köszönés után elindult itthonról.
Amikor egyedül maradtam otthon, az ablakon át kipillantva végignéztem, ahogy Anya beszáll a kollégája kocsijába és elindulnak, majd amint kikanyarodtak az utcából, adtam magamnak pár másodpercet, hogy eldöntsem, hogy mégis mihez akarok kezdeni magammal.
Végül úgy döntöttem, hogy ha már így péntek délután időm, mint a tenger, bekapcsoltam valami zenét a telefonomon, és hajat mostam, majd amíg az törölközővel a fejemen száradt egy picit, a kanapén telefonoztam valamennyit.
Kicsivel később épp a törölközőszáraz, tulajdonképpen még nedves hajamat fésültem a fürdőszoba tükre előtt, használva rá egy kis hajolajat is, amikor meghallottam a telefonomat rezegni a nappaliból.
Gondoltam, hátha Anya hív, vagy Lili, szóval leraktam a cuccokat a kezemből és kimentem a telefonomért.
A képernyőt látva hangosan dobbant egyet a szívem, olyan szaporán verve aztán tovább, hogy szinte kiesett a helyéről.
Soha nem hívott még fel ezelőtt.
Lélekben felkészítettem magam, akármiért is hív, még arra is, ha azt fogja mondani, hogy csak félreütött és véletlen volt, majd vettem egy nagy levegőt és igyekezve minden erőmmel természetesnek tűnni, a megemelkedett pulzusomtól enyhén remegő kézzel felvettem a telefont.
- Szia - köszöntem, de nem voltam elégedett a beszédhangommal, ami akaratlanul elvékonyodottnak hallatszott.
Mint valami kislány.
- Szia - hallottam meg Szasza hangját, mire éreztem, ahogy libabőrös leszek - Otthon vagy?
- Igen, miért? - kérdeztem meglepetten.
- Tudom, hogy elég random, de beengedsz kábé másfél perc múlva? - kérdezett vissza a világ természetességével, mire nem kicsit lesokkolódtam.
Szasza átjön hozzám.
Oké, ezt még mindig nem sikerült feldolgoznom.
Szilveszter óta reméltem, hogy keresni fog, attól viszont, hogy ez a remélt pillanat most van, teljesen lámpalázas lettem.
- Persze - válaszoltam hebegve, majd eközben már pakoltam is át mindent, ami a kezem ügyébe került, hogy jobban nézzen ki a lakás.
A tükörbe inkább bele se néztem, mert egyszerűen üvöltött rólam, hogy pontosan úgy festek, mint aki itthon tölti pihenéssel a péntek délutánt, a vizes hajam pedig csak megkoronázta mindezt.
Annyival tudtam vigasztalni magam, hogy látott már ébredés után, a hajnal közepén és ruhástul is a mecencéjükben, szóval ehhez képest a melegítő-vizes haj kombó még nem is volt annyira rossz.
Csak viselkedj természetesen, Regi. Csak természetesen.

Amikor sebesen dobogó szívvel, szinte megremegő kezekkel kinyitottam a lakás ajtaját, konkrétan szembetaláltam vele magam.
- Szia - köszöntem neki akaratlanul elhalkuló hangon, ahogy rápillantottam.
Azóta nem láttam, hogy elköszöntünk a szilveszteri bulin, miután talán, de csak talán felmerült közöttünk, hogy megcsókoljon.
Nem tudom elhinni, hogy ez tényleg megtörtént velem akkor.
Annyira hihetetlen így utólag.
- Szia - nézett rám egy apró mosollyal az arcán, mire megjelentek a gödröcskéi.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, és visszaidéződött bennem minden, ami a legutóbbi találkozásunkkor történt, olyan hangosnak éreztem a szívdobogásom, hogy nem csodálkoztam volna, ha az egész lépcsőházban visszhangozna.
- Most akartalak beengedni a lépcsőházba, hogy jöttél be? - kérdeztem, ahogy belegondoltam, miközben felpillantottam rá.
- Valaki innen pont akkor jött ki, mint amikor én be akartam menni - vont vállat lazán.
- Ő fogja először beengedni az összes betörőt - értelmeztem, mire egy apró, szórakozott mosoly jelent meg az arcán.
- Ja. Lehet én is az vagyok, ki tudja.
- Kiderül, ha átnéztem a lakásunkat, miután elindulsz majd - mosolyogtam jókedvűen, mire elröhögte magát.
- Kezdd a rajzaimmal - mondta a gödröcskéivel az arcán.
Erre felnevettem, ami az üres lépcsőházban picit hangosabbnak hatott, mint amire számítottam, de szerintem ott helyben erről egyikőnk se vett tudomást.
- Egyébként gyere be nyugodtan - esett le, hogy akár be is engedhetném, majd kinyitottam magam mögött az ajtót, bár annyira zavarban voltam, hogy a gyomromban éreztem, hogy izgulok, és nem lepett volna meg, ha hirtelen azt is elfelejtem, hogyan kell lenyomni egy kilincset.
- Igazából megvan, hogy te engednéd be először a betörőt, ugye? - kérdezte Szasza szórakozottan, visszatérve a témára, ahogy belépett a lakásunkba.
Nevetve ránéztem, majd becsuktam az ajtót, ő pedig lazán levette a dzsekijét.
- Felrakom - vettem el tőle ösztönösen, ha már kivételesen én voltam itthon és ő volt a vendég.
- Megoldottam volna amúgy - pillantott utánam halványan mosolyogva, miközben szépen felakasztottam a dzsekijét a fogasra a többi közé - De kösz. Anyukád? - kérdezte a lakáson végigpillantva, most, hogy kezdte érzékelni, hogy ketten vagyunk.
- Randin van - meséltem magam elé mosolyogva.
- Hoppá - nézett rám egy apró, derűs mosollyal az arcán - Egy jelölt idén karácsonyra, aki igazi fenyőt hoz nektek.
- Igen - nevettem fel, mert egyből tudtam, hogy melyik beszélgetésünkre utal vissza - Szóval nagyjából egy fél órája egyedül vagyok itthon.
- Amúgy csak erre jártam alapból, szóval gondoltam, gyorsan beugrok - mondta egyszerűen, csak hogy tudjam, hogy semmi konkrét nincs, ami miatt most itt van.
Talán csak látott volna.
- Bocsi, ha kicsit... kaotikus itt néhány dolog - túrtam a hajamba zavartan elnevetve magam - Mármint, kupit tekintve.
- Még anyám is azt mondaná erre, hogy rend van, nyugi - jegyezte meg jókedvűen.
- Oké, oké - védekeztem nevetve - Nem tudom, kérsz valamit esetleg? Enni, inni, mit tudom én - ajánlottam fel, és hirtelen teljes mértékben úgy éreztem magam, mint aki soha nem fogadott még vendéget életében.
Mondjuk ez a kijelentés eléggé megközelíti a valóságot.
- Ja, nem, kösz - válaszolta teljesen természetesen, miközben ledobta az edzőcipőjét.
- Zavarna, ha én közben innék?
- Itthon vagy - emlékeztetett szórakozottan rámpillantva, hogy mégis milyen kifogása lehetne ez ellen.
Belegondoltam, és tényleg szinte egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fogadtam vendéget, pláne ebbe a lakásba.
És ez szerintem ezen a ponton lett mindkettőnk számára egyértelmű.

Szasza és én bementünk a konyhába, ahol egyébként már ázott egy teafilterem az egyik bögrében, szóval gyorsan kiszedtem onnan és raktam a teámba egy kis mézet. Télen, a hidegben viszonylag sokszor szoktam teát inni.
Szasza eközben mellettem állva nekidőlt a hátával a konyhapultunknak és rámnézett.
- Mizu amúgy? - kérdezte egyszerűen, mire ösztönösen visszanéztem rá és megilletődve eligazítottam az egyik nedves hajtincsemet.
- Hát, év eleje van. Az egész suliban csak a szilveszterről hallani - mondtam őszintén, halkan elnevetve magam.
Ahogy egymás szemébe néztünk és a szilveszter került szóba, szinte éreztem, ahogy a lábaim elgyengülnek egy kicsit attól, amilyen hatással volt ez rám.
Hihetetlen, hogy én hoztam fel a témát előbb.
- Ja, Lili mondta - nézett a szemembe.
- Lili? - kérdeztem vissza meglepetten, ösztönből.
Átszaladt a fejemen, hogy vajon ez mit takarhat, és akaratlanul kihozta belőlem ezt a kérdést.
- Igen? - kérdezett vissza jókedvűen.
- Bocsi, csak nagyjából ő az egyetlen, akivel még nem volt szó a szilveszterről, amióta suliban vagyunk - szabadkoztam zavartan elnevetve magam.
- Mivel veled együtt szilveszterezett.
- Nem az, csak... mindegy - kaptam el a tekintetem a hajamat megigazítva.
Tuti, hogy elpirultam.
Szasza rajtam tartotta a tekintetét egy pár másodpercre, miközben én a teámat csináltam, majd végül erőt vettem magamon és én szólaltam meg előbb.
- Valamelyik lány az évfolyamomból szintén nálatok szilveszterezett, mármint velünk, és öhm... - nevettem el magam zavartan, ahogy rávettem magam, hogy elmesélem a pletykát rólunk, csak hogy tudjon róla.
- Ja, tudom, Márkkal és velem kavarsz egyszerre - fejezte be helyettem a terjengő sztorit egy apró mosollyal az arcán, kimentve a zavaromból, amit az okozott, hogy hogyan tálaljam neki a dolgot - Vágom.
Tehát Lili mesélte neki. Szóval Lilihez is eljutott.
Amennyire zavarban voltam, ő egy kicsit se tűnt feszélyezettnek, nagyjából, mint aki már ezer éve hozzászokott, hogy ebben a suliban valahogy a végén mindig mindenki rá van kattanva.
- Első nap a szünet után a három hangos lány az osztályomból letámadott az öltözőben, hogy meséljek nekik, eléggé meglepett - vallottam be őszintén elnevetve magam.
- Melyikek?
- Ismered az osztályomat?
- Nem, így most egy embert se tudnék mondani onnan, de konkrétan a fél sulitok követ valamiért Instán, voltak nálunk hatmillióan onnan, van a húgomnak pár exe és már vagy tíz évfolyamtársadat offoltam már - sorolta fel gondolkodás nélkül, teljesen természetesen.
Nem felvágásként, csak egyszerű tényekként, amik számára tényleg természetesek.
- Kékesi Lucáék.
- Szőke, rövid haj? - kérdezte egy gyors átgondolás után Lucáról, félig tippelve.
- Igen, és elvileg fotómodell.
- Biztos, offoltam. Kétszer.
Annyira lazán közölte ezt, hogy akaratlanul elnevettem magam halkan.
- Mikor? - nevettem.
- Fogalmam sincs, várj - vette elő a telefonját a gödröcskéivel az arcán, majd megnyitotta az Instát és hosszan legörgetett az üzenetei között - Tavaly április. Aztán június. Lili utálja őket amúgy - rakta el a telefonját derűsen.
Csak egy pillantásra láttam ez alatt a hátterét, ami annyira volt elég, hogy észrevegyem, hogy nem Emmáról készült kép az, legalábbis nem úgy tűnt.
- Szerintem féltékenyek rá - mondtam őszintén.
- Nyilván.
Ezt annyira magától értetődően mondta, hogy akaratlanul elmosolyodtam.
Szeretem benne, ahogy a húgához viszonyul.
Szasza pár másodperc múlva, amíg én kicsit elpakoltam a konyhában és elraktam azt a néhány cuccot, amit használtam, visszaugrott egy kicsit a témákban.
- Szóval mindenki a szilveszterről beszél - hozta vissza, csak mert ott egy kicsit félbeszakadt a téma és elkalandoztunk.
- Kezd nagyon kiborító lenni, és nem... szóval nem magam miatt. Vagyis de, csak... - túrtam a hajamba zavartan - Nem is tudom.
- Mi van abban a suliban? - röhögte el magát őszintén, majd rámnézett, hogy meséljek.
- Hát... - dörzsöltem meg az arcom egy másodpercre, majd igyekeztem normálisan felvázolni a helyzetet - Az egyik barátnőmről elkezdtek egy elég rosszindulatú pletykát terjeszteni a suliban. Alíz, aki Lili buliján is volt.
- Ja, aki a haverommal smárolt, megvan - biccentett egy apró mosollyal az arcán.
- Megbánta már - védtem ösztönösen.
- Mert a szőke sakkos sráccal akarja magát összehozatni, vágom.
- Csak hát Vince a semmiből megjelent itt karácsonykor, bejött hozzánk egy fél órára, és ezt Alíz megtudta tőle, amiért szerintem kiakadt rám, mert hátbaszúrva érzi magát, és összezuhant ettől az egésztől, és így ment el valami szilveszteri buliba, ahol rányomult valaki, meg kicsit többet is ivott a kelleténél, mindegy, mindenesetre azóta elég szemét sztorikat kezdtek el terjeszteni róla, hogy miket csinált, amiknek a többsége nem is igaz, legalábbis ebben a formában nem, vagy csak felnagyították, úgyhogy szegény teljesen jogosan magába zuhant ettől, ma nem is jött suliba, én pedig ma összevesztem három sráccal egyszerre az osztályból, akik ezt az egészet kezdték - vázoltam fel elhadarva, majd felegyenesedtem a guggolásból, miután elraktam a szalvétacsomagot egy lentebbi szekrénybe.
- Kikkel? - nézett rám a gödröcskéivel az arcán.
- Bálint, Dávid, Örs.
- Dáviddal asszem járt a húgom, de rohadt hamar dobta, szóval nem ismerném meg, ha szembejönne velem. A másik kettőről életemben nem hallottam még.
- Most, hogy mondod, újabb szilveszteri történet, Luca és Dávid kavartak - jutott eszembe elnevetve magam.
- Komoly fordulat.
Halkan nevetve a kezembe vettem a bögrémet, majd mivel kész voltam, átmentünk a nappaliba és leültünk a kanapénkra.

Ez az egész olyan zavarbaejtően hihetetlen volt.