Amikor már Márkéknál voltunk, Lili önkéntesen előszedte a jégkrémeket Márkék hűtőjéből, amiből mindenki vett egy kehellyel, kivétel Szasza, illetve én csak egy kis adagot ettem, majd beültünk a nappaliba a tévé elé a kanapékra, mert Lili talált valami jó filmet, szóval egy darabig azt néztük.
Az egyik kanapén Lili és én ültünk, Márk befoglalt egy fotelt a középen lévő asztalra támasztva a lábát, Szasza egy másik kanapén ült félfekvésben, Emma pedig bemászott az ölébe és a mellkasán pihentette a fejét, miközben a jégkrémét eszegette, amivel néha megkínálta a barátját is.
- Na jó, bocs, de ez egy szar film - közölte Márk olyan negyed óra elteltével.
- Miii, tök jó - védte be Emma - Engem legalábbis érdekel.
- Engem is, olyan cuki benne a srác - olvadozott Lili a kehelyével a kezében.
- Szasz, hátramegyünk? - nézett Márk a kapucnis pulcsis srácra.
- Mehetünk - ment bele Szasza gondolkodás nélkül, majd nemsokára, ahogy Márk felállt a fotelból, kirakta az öléből a barátnőjét.
- Itthagysz? - nézett rá Emma kedvesen rámosolyogva.
- Érdekel, nem? - biccentett Szasza a tévé képernyője felé egy jókedvű mosollyal az arcán.
- Kimaradtok a szipiszupi lányos programból - mondta Lili a bátyjának vigyorogva egy nyelvnyújtás kíséretében.
- Csak azt ne - röhögte el magát Szasza, majd Márkkal kimentek a nappaliból.

Egy darabig hárman filmeztünk, véleményeztük egymásnak az eseményeket, majd megkérdeztem Lilit, hogy merre van a mosdó.
- Végigmész ott és a végén jobbra - mutogatta el Lili a kanapéról hátrafordulva az irányba.
- Köszi - álltam fel lerakva a jégkrémes kelyhemet, majd ez alapján elindultam a házban.
Márkék háza Liliékéhez hasonlóan jó nagy volt, tágas és ránézésre se egy olcsó darab, de nagyon egyedi berendezése volt, tetszett, ahogy kombinálva voltak a színek és a tárgyak, tök otthonos volt az összhatás.
Ahogy az egyik folyosó-szerűn mentem, kiszúrtam egy képkollázst az egyik falon, úgyhogy lelassítottam és megnéztem. Négyes családi kép (Márk, Krisi, Saci és Ricsi), bővebb családi kép (Liliékkel kiegészülve, meg még egy-két családtaggal, talán Leni nővére lehetett az egyikük, csak a hasonlóságokat nézve), kép Márkról és Krisiről, ahogy valami játszótéren hülyülnek (igen, Márk tizenhét évesen), négyes kép Leniről, Saciról, Ricsiről és Cassoról, meg még egy-két társasággal, szóval volt egy pár, de összességében nagyon megmosolyogtató volt az egész.
A mosdót hamar megtaláltam, majd ahogy végeztem, már épp mentem volna vissza Liliékhez, amikor meghallottam valamerről tompán egy elektromos gitár hangját kiszűrődni, szóval halkan a hang irányába lopóztam, hogy egy kicsit meghallgathassam.
Egyből biztosra vettem, hogy Szasza játssza, és ehhez azt se kellett átgondolnom, hogy kizárásos alapon is csak ő lehet.
Túl tökéletes volt ahhoz, hogy ne ő legyen.
Tanultam gitározni, bár én inkább akusztikuson játszottam, apukám viszont szintén gitározott, elektromos gitáron, végighallgattam általa az összes ikonikussá vált rock-klasszikust, meg egyébként sem érzem magam képzetlennek a témában, de egyből lenyűgözött, amennyire profi volt, pedig csak pár hangot hallottam addig tőle.
Ez a pár hang pont elég is volt ahhoz, hogy tudjam, hogy egyrészt brutálisan tehetséges, másrészt hihetetlenül profi, harmadrészt pedig a lehető legjobb értelemben ütött szíven, hogy eddig is lenyűgözőnek találtam, és még csak most szembesültem az egyik igazi szenvedélyével először.
Ha eddig éreztem bármit iránta, ahogy hallgattam az egyik ajtóhoz közel settenkedve, hevesen dobogó szívvel láthattam be, hogy ezzel sikerült még az eddigieket is beszoroznia.
Szó szerint az első másodperctől kezdve libabőrös voltam.

Amikor kinyílt a fentebb említett ajtó és visszazökkentem a való életbe, akaratlanul összerezzentem és gyakorlatilag szembekerültem Márkkal.
Mire Márk észrevett, hálistennek ösztönből sikerült áthelyezkednem úgy, mint ha csak most jöttem volna ki a mosdóból, szóval nem vette ki magát furán a dolog.
- Cső - borzolta össze a hajam mosolyogva, ahogy elhaladt mellettem, nyitva hagyva maga mögött az ajtót, majd továbbment, felteszem, valamiért átment egy másik helyiségbe.
Ahogy Márk továbbment, nem akartam egyből lelépni, vissza a nappaliba, úgyhogy kíváncsian benéztem a szobába, ahonnan kijött.
Márk szobája lehetett, legalábbis én annak tippeltem, alapból onnan következtetve, hogy volt bent egy dobszett, egyébként játszásra készen. A szobában elöl volt még a gitár, amin Szasza játszott, egy erősítő, két egyelőre bontatlan sör, és egy cigisdoboz, utóbbit épp akkor dobta le Szasza az asztalra, amikor beléptem a szobába.
Amikor megjelentem az ajtófélfa mellett, Szasza rámpillantott, én pedig megszólaltam.
- Csak hallottam, hogy játszol. Tök jó volt.
- Kösz. Márkkal jobb lesz - biccentett a dobszett felé egy halvány mosollyal az arcán.
- Ketten játszotok? - léptem be a szobába, majd körbenéztem - De menő.
- Rá vagyunk kényszerítve, hogy csináljunk valamit, kábé azóta, hogy Lili felfedezte a kosztümös-romantikus filmeket.
Erre felnevettem, Szasza pedig egy apró mosollyal az arcán nézett felém.
Picit megilletődve jöttem még beljebb a szobába, miközben Szasza a gitártokjából szedett ki egy másik pengetőt.
Egy másodpercig rajta pihentettem a tekintetem, hagyva, hogy megmelengesse a szívemet az előttem lévő srác látványa, majd újra megszólaltam.
- Egyébként ez a te gitárod? - érdeklődtem a hangszerre nézve.
- Ez csak úgy itt van - vont vállat - Csak hogy ne kelljen mindig áthozni az enyémet otthonról ide.
- Akkor jól emlékeztem, hogy a tiéd más fajta volt. Mármint, amit a szobádban kipróbáltam egyszer.
- Ja, arra emlékszem - pillantott rám a halvány gödröcskéivel az arcán.
Halkan elnevettem magam, majd újra a gitárra néztem.
- Megnézhetem? - kérdeztem felé nyúlva.
- Nyugodtan. Rád merem bízni - jegyezte meg mosolyogva, tekintve, hogy gitározok, plusz apukám is gitározott, szóval nem remeg meg a kezem, ha a kezembe kerül egy gitár és rendeltetésszerűen is használom.
Leültem a kanapéra a gitárral a kezemben, picit igazítottam az erősítő zsinórján, majd csak próbából végigpengettem a húrokat, utána pedig néhány akkordot.
Szasza közben behúzta a tokja cipzárjait, lerakta valahova, majd leült mellém a kanapéra, lazán felrakva a lábát az előttünk lévő erősítőre, a fejét pedig nekidöntötte a kanapé háttámlájának.
- Mit mondtál, mennyit gitároztál? - kérdezte, miközben én csak úgy megpróbálgattam a gitárján néhány dolgot.
- Hat évet, de mentségemre szólva az utóbbi fél évben két alkalom kivételével nem nyúltam gitárhoz - válaszoltam őszintén.
- Legalább az egyik az én gitáromon volt. Flex.
- A másik meg azt követő nap, hogy nálatok karácsonyoztunk és anyukád eljátszotta a Last Christmas-t - mosolyodtam el - Szóval ezért bénázok.
- Amit eddig láttam, nem vagy rossz amúgy egyáltalán.
- Köszi - pengettem tovább mosolyogva.
Mindketten az ujjaimon és a gitáron tartottuk a tekintetünket, én pedig elkezdtem pengetni az egyik régebbi darabomat, csak úgy visszaidézve.
Ekkor vettem észre, hogy a szolid, fekete körmeim közül az egyiken egy picikét lejött a lakk, szóval reméltem, hogy ezt ő nem látja.
Nem is tudom, mi hozott jobban zavarba és mitől vert sebesebben a szívem, attól, ahogy nézte, hogy játszom, vagy attól, hogy egyáltalán mellettem ült azon a kanapén, ketten velem a szobában és nem tudtam elvonatkoztatni a közelségétől.
Néha kifejezetten gyengének éreztem a kezeimet, mint ha az összes végtagomon végigszáguldott volna ez az egész jelenet - annyit reméltem csak, hogy nem veszi mindezt észre rajtam, bár onnantól kezdve, hogy eddig is úgy olvasott bennem, mint egy könyvben, nem sok esélyt láttam erre, ami csak fokozott a zavaromon.
Szasza egy apró mosollyal az arcán nézett, majd amikor elrontottam az egyik hangot, a kezemhez nyúlt és az egyszerűség kedvéért csak átrakta az egyik ujjamat a jó helyre, nem megmagyarázva, ebből pedig egyértelművé vált, hogy ismerte ezt a darabot.
Persze, sejthettem volna, hogy ismeri a legtöbbet, amit tudok, csak ez például az egyik kedvencem volt régen, és mindig alulértékeltnek találtam.
- Apukád miatt kezdted el, nem? - kérdezte természetesen, a gitártanulásomról érdeklődve, ha már egyszer, még a medencéjüknél beszélgettünk erről.
- Igen - válaszoltam őszintén.
Mint ahogy ő is, annyi a különbség, hogy vele az szerettette meg, hogy az apja csinálja, én pedig azért hagytam abba, amikor Anyával elköltözünk, mert apukámra emlékeztetett.
- Néha meg voltam győződve arról, hogy valójában egy hatvanas évek-beli amerikai rockzenész reinkarnációja - tettem hozzá egy halk nevetést kihozva magamból hozzá - Függetlenül attól, hogy nem hiszek a reinkarnációban - gondoltam bele - De kivétel erősíti a szabályt.
- Pedig már meg voltam győződve, hogy buddhista vagy - nézett rám szórakozottan, ha már így leszögeztem az ideológiámat.
- Ki tudja, lehet, hogy valójában én vagyok a dalai láma - szálltam be a viccbe elnevetve magam.
- Aha - biccentett elröhögve magát - Szóval apukád nyomta amúgy - tért vissza a témára.
- Az idealizált lánya valószínűleg gitárművész lett volna - mondtam belátva.
Szasza erre egy másodperc erejére rámpillantott.
- Mondanám, hogy még simán lehetsz, de ha otthagytad a gitárt kábé azzal egyszerre, hogy elváltak a szüleid és fél évig nem nyúltál gitárhoz, akkor gondolom, nem az a fő cél.
Nem lepett meg, hogy összerakta a dolgokat időben, valahogy jól is esett, de ezzel egyszerre megéreztem, hogy megint kezdek túl egyértelmű lenni.
- Nem zárható ki, de egyelőre nem tűnik úgy - vallottam be őszintén - De ettől még szeretem persze, csak mostanában inkább a passzív fél vagyok a gitár-témában.
- Ja, most is elég passzívnak tűnsz - jegyezte meg a halvány mosolygödröcskéivel az arcán, miközben azt nézte, hogy játszok.
- Jó hatással van rám a családod, amiben nagyjából mindenki zenél - nevettem el magam őszintén, majd ezzel egyszerre visszaadtam neki a gitárját - Te játszol valamit? - kértem meg kedvesen.
- Majd ha visszajött Márk - rakta le a gitárt az előttünk lévő asztalra - Nem jött be a film amúgy? - kérdezte egy bujkáló mosollyal az arcán, rátérve arra, hogy egyébként hogyhogy lecsatlakoztam Liliéktől.
- Nem volt rossz, csak alapból még a fürdőbe mentem be, aztán hallottam, hogy játszol és benéztem - válaszoltam őszintén.
- Mindjárt kapsz egy koncertet akkor, ha a húgomék nem ráncigálnak vissza addig.
- Azt még megvárom - húztam fel a lábaimat magam elé mosolyogva - Egyébként Márk hova ment?
- Passz, csak azt mondta, hogy mindjárt jön - vont vállat, majd nekidöntötte a fejét a kanapé háttámlájának, először fáradtan megdörzsölve az arcát, egy pár másodpercre lehunyva tartva a szemeit.
Eközben én a lábaimat felhúzva oldalt felé fordultam a kanapén, szintén nekidőlve a támlának, és rajta pihentettem a tekintetem.
Olyan tökéletesen helyes, amit már nem lehet átadni szavakkal.
Először azt se tudtam, mit nézzek rajta, az állkapcsa vagy a nyaka vonalát, a tetkóját, a haját, a karját, a felsőtestét, amit csak egy fekete rövidujjú takart el, gyakorlatilag az összes négyzetmilliméterére rá tudtam volna szánni perceket, hogy kigyönyörködjem magam bennük.
- Fáradt vagy? - kérdeztem halkan, akaratlanul elmosolyodva egy kicsit.
- Ja, mondjuk így - túrt a hajába, majd továbbra is a támlának nekidöntve, felém fordította a fejét, hogy rámnézzen, így szembekerültem azokkal a megigéző szemeivel.
Tehát nem önmagában fáradtságról van szó.
- És még csak holnap lesz szilveszter - jegyeztem meg mosolyogva.
- Pfú, ne is mondd - nevette el magát őszintén - Azt se tudom, hogy lesz az.
- Végül nem nálatok leszel Lili buliján, ugye? - érdeklődtem a holnapról.
- Nem, alapból nem - mondta, mire magamban éreztem, hogy kicsit letör ez a tudat - De annyit beígértem neki, hogy beugrok majd közben valamennyi időre, még nem tudom, hogy egyedül, másokkal, éjfél előtt vagy után, mindenesetre valameddig ott leszek.
- Valahogy majd lesz - biztattam.
- Ja. Te nálunk leszel?
- Igen - néztem rá - De nem hinném, hogy Lilin kívül sok mindenkit fogok ismerni.
- Figyelj, a húgom baráti társaságairól általánosítva annyit, hogy kábé három részre lehet osztani őket, akik nyalnak neki, akiket Lili akar valamiért közel tartani magához, meg akik normálisak és tényleg csak jóban vannak a húgommal, szóval lesz néhány selejt, de amúgy el leszel - vázolta fel egyszerűen - Nem olyan gáz, akik azok lennének, azokat nem hívja meg.
- Persze, nem aggódom ettől.
- Iszol pár felest, és megnyílsz, nyugi - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
- Nem úgy volt, hogy nem te akarod leitatni a tizenhat éves húgod kiskorú barátnőjét? - hoztam fel mosolyogva még az egyik korábbi beszélgetésünket, mire elnevette magát.
- De, amíg nem ismertelek meg jobban, és vágtam le, hogy úgy is kontrollálod magad ilyenkor - nézett vissza rám, mosolyogva utalva a medence melletti beszélgetésünkre, amikor én magam beszéltem erről - Téged kábé csak azért nem lehet bekontrollálni kívülről, mert mindenkit beelőzve már ezer éve felállítottad a saját határaidat, szóval nem is kell.
Valamiért jól esett, hogy ezeket mondta, akkor is, ha olyan lazán tette mindezt, mint ha a világ legtermészetesebb témájáról beszéltünk volna.
Félreértem, vagy csak megértem, ha arra gondolok, ami először jutott eszembe a mondatai során?
Kétféle ember van, én, akit nincs szükség kontrollálni, és ő, akit meg nem lehet, de tulajdonképpen mindkettőnk esetében azért, mert megvannak a saját elveink és szabályaink.
Talán inkább úgy mondanám, hogy nekem határaim vannak, neki pedig alapelvei, ami bizonyos szemszögből ugyanaz, bizonyos szemszögből meg mégis valahol más.
- De amúgy beugrok majd úgy is, szóval addig elintézem neked, hogy le legyél kötve - tette hozzá derűsen.
- Köszönöm - nevettem el magam halkan.

Márk hamarosan visszaért két ütővel a kezében, majd kiszúrt minket a kanapén, ahogy beszélgetünk.
- Random megtaláltam a régi ütőimet a garázsban, hallod - mesélte Szaszának - Én full azt hittem pedig, hogy Portugáliában hagytam őket tavaly nyáron.
- Mi? - nevettem el magam őszintén a történettől.
- Ezt fogom most használni, figyeld majd - mutatta nekem Márk az ütőket, majd megpörgetve az egyiket a kezében, ráütött az egyik dobra a szettből.
Szasza közben felállt mellőlem a kanapéról, majd lazán felkapta a gitárját és odament Márkhoz.
- Reginek beígértem egy koncertet - mondta neki a gödröcskéivel az arcán felém biccentve.
- Jó, nyomjuk - ment bele Márk, majd bepattant a dobszett mögé - Aztán kövire te is beszállsz - mutatott rám az egyik ütőjével jókedvűen.
- Inkább nem, ha nem baj - mosolyogtam vissza rá a kanapén ücsörögve.
- Úgy is beszállsz, nem kérdés volt - közölte Márk röhögve, majd elhelyezkedett, a kezébe vette az ütőket és Szaszára nézett.
- Jössz a helyemre - pillantott rám Szasza egy alig látható mosollyal az arcán, majd visszanézett Márkra.
Szasza még gyorsan beleivott egy ásványvizes palackba, ami ott volt a környéken, majd miközben azt letette, Márk kiengedte és újrafogta a haját, aztán mivel valószínűleg úgy is csak dobbal indult a zene, amit spontán játszani készültek, elkezdett dobolni, amíg Szasza is ráérősen becsatlakozott.
Megvan az az érzés, amikor gitározni hallgatsz valakit, és néhány hang fizikailag olyan érzést kelt benned, mint ha az összes létező porcikádon végigjárt volna, ahogy az megszólalt?
Szeretném kijelenteni, hogy tapasztalat alapján szerelembe lehet esni hangoktól egymás után.
Most valahogy teljesen más érzés volt azt nézni, ahogy ő játszott, mint amikor régen apukámat hallgattam, mert az soha nem volt rám ilyen hatással.
Ugyanaz a hangszer, ugyanaz a szenvedély, talán még a zene is lehetett olyan, amit hallottam már régen, mégis, valahogy teljesen más volt, olyan, amitől libabőrös lettem, és ami nem csak, hogy lenyűgözött, de kérdés nélkül szerelmes lettem, az egészbe, úgy, ahogy volt.
Soha nem láttam még fiút, akinek a kisugárzásához ennyire illett volna a gitár, mint hozzá, még a külsőségeket nézve is - akaratlanul a kezére szökött a tekintetem, az alkarján lévő tetkóra, azokra az erekre a kézfején, az ujján lévő fekete gyűrűre, te jó ég.
Hihetetlen, hogy mindezt a gyakorlatilag legjobb barátnőm bátyjáról fogalmaztam meg, és még hihetetlenebb, hogy alig tudtam ez alatt nem mosolyogni.
Márkot is figyeltem egyébként, és megállapítottam, hogy eszméletlen jók ketten, túl azon, hogy profik, valahogy a harmóniájuk, ahogy néha poénkodtak közben, ha eszükbe jutott, röhögtek egyet, párszor csak szórakozottan összenéztek, tényleg, mint ha ikertesók lennének, mint az apjaik.
Üvöltött rajtuk, hogy gyakorlatilag születésük óta olyan szoros viszonyban vannak, hogy konkrétan azóta egymás legjobb haverjaik, és ezt olyan jó volt látni.
Lehetne ez a család ennél is tökéletesebb?

- Ez nagyon jó volt - dicsértem meg őket őszintén, mosolyogva, ahogy vége lett - De tényleg!
- Te jössz - nézett Márk derűsen mosolyogva, miközben nekitámaszkodott a dobszettjének.
- Én nem tudok semmit így - védekeztem elnevetve magam.
- Valami alap csak megvan, amit mindenki szokott - győzködött tovább Márk - Tudod, ilyen Smoke on the Water, Smells Like Teen Spirit, Seven Nation Army, Eye of the Tiger, Song 2... - sorolta szórakozottan.
- A gitár Für Elise-ei - értelmeztem mosolyogva, mire mindketten egyszerre elröhögték magukat, Szasza pedig lazán a kezembe adta a gitárját és leült a kanapéra, szóval ezzel egyszerre kényszerítve éreztem magam, hogy én meg menjek a helyére - Tényleg nem tudok mit játszani most ezeken kívül fejből - mondtam Márknak.
- Akkor házi feladat kövi alkalomra betanulni valamit - kötötte a lelkemre mosolyogva, miközben pörgetve feldobta az ütőjét és elkapta, csak úgy, saját maga szórakoztatására, én pedig nevetve bólintottam egyet - Szasz, dobsz egy sört? - nyúlt át a dobszett felett, mire Szasza felvett egyet az asztalról és egyenesen odadobta neki, Márk pedig lazán elkapta - Ne szóljunk Liluéknak amúgy, hogy idecuccoltunk? Csak vége lesz valamikor annak a szar filmnek.
- Szóljak nekik? - kérdeztem Márktól.
- Idetalálnak szerintem - nyúlt előre Szasza az asztalhoz a másik sörért, majd felbontotta.
- Nem vezetsz ma még? - néztem rá ösztönösen megkérdezve.
- Ezerszer aludtam már itt - vont vállat, majd még mielőtt beleivott volna, átgondolva felállt a kanapéról és kilépett a szoba ajtaján - Emma! - szólt át a barátnőjének a nappaliba.
- Igen? - hallottuk meg Emma hangját.
- Hazadobjalak ma? - kérdezte tőle Szasza egyszerűen.
- Egy pillanat!
A hangok alapján eközben Emma felállt a kanapéról, hogy odajöjjön hozzá, és majd csak utána válaszoljon.
- Igen-nemes kérdés volt - nézett Szasza Márkra kiégve, amíg bevárta Emmát az ajtónál, mire Márk elröhögte magát.
Mindenesetre, amíg Szasza Emmát várta, pár lépést kijjebb ment a folyosóra, így nem láttam, csak annyit hallottam, hogy Emma halkan mond valamit Szaszának.
- Te haza tudsz menni, nem? - kérdezte Márk rámnézve közben.
- Persze, szerintem Anya jön is értem, de ha nem tud, akkor is.
- Oksa - biccentett Márk, miközben kicsit oldalra hajolva kipillantott Szaszára és Emmára.
Szasza és Emma még kint voltak, amikor Lili bejött hozzánk és lehuppant mellém a fotelra.
- Olyan cuki volt a film vége, kár, hogy nem láttad - mesélte Lili - Majd megnézem veled is.
- Ne öld meg a keringőpáromat, köszi - szólt közbe Márk röhögve Lilire nézve.
- Tényleg szép film volt, csak te nem értékeled - válaszolta Lili elnevetve magát - Meg Szasza se.
- Reginek bejött a koncertünk amúgy - mesélte neki Márk elégedetten mosolyogva, miközben kimászott a dobszett mögül és odajött hozzánk.
- Játszottak neked? - csillantak fel Lili szemei rámnézve.
- Igen, tök jó volt - mosolyodtam el.
- Oké, így már értem, hol voltál eddig - nevette el magát Lili - Már azon voltam, hogy beragadtál a fürdőbe. Jézus, csukd már be! - fordult hátra Márkhoz, aki kinyitotta az erkélyajtót, hogy szellőzzön a szoba.
- Kint jobb a levegő - védekezett Márk.
- De hidegebb is, megfagyok!
Lili és Márk elküzdöttek egy darabig az erkélyajtó-kérdésen, majd végül kiegyeztek egy kompromisszum-megoldáson, miszerint az egyik ablak lesz kinyitva bukóra, Szasza és Emma pedig ezalatt továbbra se tudjuk, mit csináltak odakint.

- Milyen volt a délután? - kérdezte Anya, amikor késődélután értem jött kocsival és beültem mellé.
- Jó volt - mondtam őszintén.
- Szasza? - kérdezett rá kicsit pontosabban, hogy az ő tekintetéből milyen volt a napom.
- Ma hallottam gitározni. És ő is hallott engem.
- Tényleg? - mosolyodott el Anya - Na, és milyen volt hallani gitározni?
- Nagyon jó volt - vallottam be.
- Gondolom, ügyes volt.
- Hallanod kellett volna.
Anya erre halványan elmosolyodott, majd pár másodperc múlva megszólalt újra.
- Amikor apádat megismertem, engem is a gitártudása fogott meg - mesélte - Vonzó dolog.
- Ez most teljesen más volt, mint akárhányszor Apát hallottam.
- Örülök, hogy így gondolod - pillantott rám Anya mosolyogva.
- Megpróbáltak Márkkal rávenni, hogy én is játsszak valamit úgy, hogy Márk közben dobol hozzá, de semmi nem jutott eszembe - meséltem tovább - Vagyis, ami eszembe jutott, azokhoz meg nem volt kedvem.
- Esetleg leporolhatnád otthon a gitárodat, hogy legközelebb legyen miből válogatni - dobta fel Anya.
- Majd egyszer - zártam le a témát.
- Rendben, te tudod.
Néhány csendes másodperc után végül én szólaltam meg először.
- Végül mit fogsz csinálni holnap? - kérdeztem Anyától, a szilveszterre rátérve.
- Néhány új kollégám szervezett egy szilveszteri összejövetelt, és meghívtak rá, nagyon kedvesek voltak - mesélte Anya.
- De jó - mosolyodtam el.
Anyának eddig mindig stresszesek voltak az újévkezdések, így szívből örültem neki, hogy ebben az évben most lehet egy felhőtlen szilvesztere.
- Hányra mész át Lilienékhez holnap? - kérdezte Anya.
- Olyan hat-hét körül, azt hiszem, de majd még megkérdezem. Egyébként Szasza be fog ugrani egy rövid időre, de alapból máshol fog szilveszterezni.
- Ez teljesen normális. De legalább beugrik, ez rendes tőle - mosolygott Anya.
- Olyan jó kapcsolatuk van Lilivel - mondtam őszintén.
- Én is így látom. De neked is jó kapcsolatod van velük, nagyon szerethetnek téged - tette hozzá Anya kedvesen.
- Gondolod?
- Persze. Egyébként, holnapután új év lesz, tudod, hogy ez mit jelent... - pillantott rám Anya derűsen, mire elnevettem magam és nekidőltem az ülés háttámlájának.
- Új év, új én - fejeztem be a gondolatmenetét, mire Anya mosolyogva bólogatott egyet.

Meglátjuk, hogy ebből mennyi valósul meg majd.