Amikor Bence tegnap feldobta a beszélgetés lehetőségét, az első húsz órában teljesen egyértelműen közöltem magamnak, akárhányszor eszembe jutott, hogy ki sem teszem a lábam a házból, várjon csak rám, akárhol és akármikor is teszi ezt, nem az én problémám, nem megyek sehova.
Aztán eltelt egy óra, kettő, három, a negyedikben pedig azon kaptam magam, hogy teljesen befeszülve, magamtól idegesen öltözök át a melegítőmből, és tíz perce azon gondolkodom, hogy mit vegyek fel.
Ez kicsit sem egy randi, csak egy előre leszervezett veszekedés a volt barátommal, aki tönkretette a fél életemet.
Felhúztam magam azon, hogy ennek ellenére mégis újraterveztem egyszer a szettemet, sminkeltem, megcsináltam a hajam és gondosan kiválasztottam egy jó illatú parfümöt, amit használhatnék. Már ott csalódtam magamban, hogy egyáltalán elkezdtem készülődni, nemhogy még arra is energiát áldoztam tudatalatt, hogy ha megjelenek előtte, bizonyítsak egyet a szemében.
Nevetséges vagyok.
- Kivel is találkozol? - érdeklődött Anya, amikor indultam volna.
Jót tett volna a büszkeségemnek, ha erre tudtam volna kapásból hazudni valamit.
- Bence beszélni akar pár szót velem - vallottam be végül, miután néhány másodperc gondolkodás után feladtam, hogy valaki mást mondjak az exem helyett.
Anya erre elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Én se akarok találkozni vele, csak addig győzködött, hogy valamit akar mondani személyesen, hogy inkább túlesek rajta - tettem hozzá magyarázatképpen.
- Nem örülök neki - mondta őszintén.
- Én se.
- Ne engedd be az életedbe újra, Regi, ezt komolyan mondom. Ne hagyd neki, hogy tönkretegye az új esélyeidet is.
- Csak meghallgatom, és hazajövök, én akarom az életembe a legkevésbé őt.
- Rendben - nyugtázta Anya, de nem tűnt úgy, mint aki tényleg belenyugodott a témába.
- Sietek haza - vettem fel a cipőmet - Sőt, valószínűleg rohanni fogok.
- Hol lesztek?
- Elvileg a Széll Kálmánon lesz.
- És, beültök valahova, vagy mi?
- A legideálisabb az lenne, ha öt perc beszélgetés után már jöhetnék is el, szóval nem tudom - válaszoltam a kabátomat felvéve - Majd jövök.
Ezen a ponton pedig már meg is fogadtam magamnak, hogy terveim szerint anyukámon kívül senkinek nem mondom el, hogy mivel telt a mai délutánom, mert a tükörbe nézve saját magamat is megvetettem tőle.
Hol vannak az elveim?

Amikor megérkeztem, körülnéztem a téren, hogy tényleg itt van-e, vagy csak hülyét csinált belőlem, de ahogy észrevettem, ez az utóbbi sejtésem kivételesen nem jött be.
Ahogy rámnézett, amikor észrevett, szavak nélkül elmondta, hogy pontosan jól tudta, hogy itt leszek annak ellenére, hogy azt mondtam, hogy nem, amikor pedig ezzel szembesültem, hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak újracsinálhatnám az utóbbi tizenkét órámat, hogy tényleg ne jöjjek el és kevésbé érezzem magam szánalmasnak.
- Nekem eléggé úgy tűnik, hogy itt vagy - jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán, amikor odamentünk egymáshoz, részemről megtartva a tisztes távolságot.
- Még - válaszoltam egyszerűen, jelezve, hogy nem szívesen.
Bence beletúrt a szőke hajába és rámnézett.
Sajnos tökéletesen értem a nyolcadikos önmagam, hogy miért estem belé régen - ha újrakezdeném az életem, kicsit máshogy alakulnának a dolgok és most ismerném meg, talán ismét megtenném.
Ha soha nem viszonozta volna az érzéseimet, nem jöttünk volna össze és nem ismertem volna meg igazából, csak a felszínt láttam volna, kiegészítve a saját fantáziámmal, annyira idealizálva, amennyire csak lehet, talán még a mai napig szeretném.
- Tudok egy jó helyet, beülünk amúgy? - kérdezte, miközben már el is indult az egyik villamosmegálló felé velem együtt.
- Nem tudunk itt beszélni? - kérdeztem vissza.
- Most voltam beteg, és rohadt hideg van.
- Soha nem vagy beteg - furcsálltam.
- Most mégis - vont vállat egyszerűen - Jó hely lesz, eskü.
- Messze van?
- Nem, pár megálló csak villamossal. Egyszer voltam ott és jó volt.
Ekkor már inkább nem számoltam, hányadik elvemet rúgtam fel pár órán belül azzal, hogy nagy nehezen belementem.

A villamosút alatt jobbára felszínes beszélgetéseink voltak, ami szörnyű volt, olyan témákra terelte a szót, mint hogy mit csináltam az ünnepek alatt, melyik suliba járok, milyen volt náluk a sulis karácsony, aminek ugye régen még én is a részese voltam, tök jó, hogy esett idén párszor a hó, meg ilyenek, majd leszálltunk és pár perc séta után megérkeztünk az általa felhozott jó helyhez.
Gyöngyvirág cukrászda.
Ezt nem hiszem el.
- Voltál már itt? - kérdezte Bence rámnézve.
- Igen - nyögtem ki nagy nehezen - Tényleg jó hely.
Főleg, hogy a legjobb barátnőm anyukája és Márk anyukája hozta létre az egészet.
- Na, akkor jól emlékeztem, hogy te bírod ezeket - biccentett Bence.
- Aham - hagytam rá, majd elé lépve benyitottam a cukrászdába.
Tulajdonképpen csak az egész Varga család bármelyik tagjával futhatok itt össze potenciálisan akármelyik percben, semmi vész.
Biztos vagyok benne, hogy a környéken van vagy száz másik hely, ahová mehettünk volna, de nem, sikerült pont ezt kinézni, és félreértés ne essék, Bence nélkül itt lennék legszívesebben mind közül, szóval nem a cukrászdát kritizálom ezzel.

Leültünk az egyik szabad asztalhoz egy-egy sütivel, majd megszakítva a felszínes beszélgetésünket, rátértem a lényegre.
- Miről akartál beszélni? - kérdeztem rá egyszerűen.
Bence erre rámnézett, majd újra beletúrt a hajába.
- Rólad - vont vállat - Hogy mi van veled.
- Ennyi?
- Csak általában, mert úgy kábé fél éve nem láttalak, csak egyszer, amikor összevesztünk, ami jó szar volt - közölte egyszerűen.
- Tudod, miért nem láttál? - kérdeztem vissza erősen utalóan, hogy konkrétan azért, mert elüldözött a régi életemből.
- Vágom, hogy ki vagy rám akadva, de nem csak neked volt szar most a tavasz.
Idegesen elnevettem magam, csodálkozva eltátva a számat, hogy ilyet mert mondani nekem.
- Sajnálom, hogy kifárasztott megcsalni, eldobni magadtól, aztán bemocskolni a nevemet az egész régi ismerettségi körömben. Megterhelő lehetett mindenkinek gondosan kiteregetni a magánéletemet.
- Oké, bocs - nézett rám.
- Bocs? Ez most ugye csak valami vicc?
- Ezer éve rá se néztem Szonjára, a te családi cuccaidról meg nem beszél már senki.
Szonja az a lány volt, akivel félrelépett.
- Hónapok óta be se tettem a lábam Szentendrére, ahol konkrétan felnőttem, szóval engem ez már se nem érint, se nem vigasztal.
- Most jön az, hogy elbasztam az életed, ugye? - dőlt neki a szék támlájának fáradtan elsóhajtva magát.
- Tekintve, hogy akkor elveszítettem miattad az összes barátomat, régi ismerősömet, az önbecsülésemet, mindent nagyjából, ami fontos volt nekem, hónapokig minden egyes nap egy újabb megaláztatás volt és egy teljesen másik helyen kezdhettem mindent előröl... - soroltam csak úgy, ami eszembe jutott - Nem, igazából teljesen korrekt voltál, nem is értem, miért neheztelek még rád - mondtam enyhe iróniával a hangomban.
- Nézz már magadra, Regi - nevette el magát - Jobban nézel ki, mint valaha, elit budai gimikbe jársz, szalagavatón keringőzgetsz, otthon már gondolom, nincsenek is gondjaid, bulikba járkálsz, egy haveromtól hallottam vissza, hogy az egyikben látott téged valami végzős, menő sráccal, miközben elvileg rohadt jól néztél ki, egy csomó srác utánad meg a barátnőd után csorgatta a nyálát, lehetsz rám kiakadva, de nézd már ezt az egészet reálisan.
- És akkor most legyek hálás neked, vagy mit vársz tőlem?
- Nem, csak hogy lásd be, hogy ezerszer jobb vagy, mint anno.
- És te most jelensz meg - mondtam ki tényként - Most már valahogy hirtelen beszélni akarsz velem személyesen. Nem is tudom, amikor májusban éppen mindenki ellenem volt és teljesen össze voltam omolva, valahogy nem igazán éreztem a törekvést erre.
- Nem akarok veled rosszban lenni.
- Erről lecsúsztál, nagyjából attól a perctől kezdve, hogy elkezdted kiteregetni a fél sulinak, hogy alkoholista apával nőttem fel, aki bántalmaz és egy lelki sérült vagyok, aki mindenkire teher, akinek csak a közelébe kerül.
- Azért nem ezt mondtam - védekezett ösztönösen.
- Nehogy most kezdd el kimagyarázni - nevettem el magam feszülten, szinte hitetlenül attól, hogy azért megpróbálta.
- Utána próbáltalak bevédeni, eskü - tette fel a kezeit.
- Te ezt most nem mondod komolyan, ugye? - tágultak ki a szemeim kiakadva.
- Mert mit kellett volna még tennem ezen kívül?
- Egyrészt nem tetted meg, másrészt meg alapból nem elhordani mindennek a barátnődet, akivel egy éve jársz és feltétel nélkül szeretett téged! - borultam ki, hagyva kitörni magamból a gondolataimat - A mai napig nem értem, hogy képes bárki arra, mint amit te csináltál velem, és őszintén remélem, hogy te vagy a legrosszabb barát a világon, mert senkinek nem kívánom azt az érzést, amit én éreztem miattad.
- Egy éven át számíthattál rám, baszki, nehogy már egyből én legyek a legszarabb barát kapásból.
- Az egészben az a legszomorúbb, hogy még mindig nem érzed, még mindig nekem kell elmagyaráznom, hogy mi bántott, mert nem magától értetődő neked, hogy olyat, amit te csináltál velem, senkivel nem csinálunk, azzal se, akivel utáljuk egymást, nemhogy a barátnőnkkel, aki szeret minket. Hátbaszúrtál, Bence, eszméletlenül, megaláztál mindenkinél, kiteregettél rólam mindent, amit azért mondtam el neked, mert megbíztam benned, hazudtál nekem, hazudtál rólam a saját szórakozásodra, mindennek a tetejébe pedig még meg is csaltál, innentől kezdve nincs miről beszélnünk, senkit nem érdekel a világon, hogy hogy vagyok most, hogy hogy nézek ki most, és bizonyos szemszögből engem se, ha csak azt nézem, hogy te miből mivé tudtál válni a szememben.
- Na, tök jó, akkor utálsz, itt tartunk.
- Aminek egyedül te vagy az oka.
- Azért akartam dumálni veled, Regi, hogy továbblépjünk ezen.
- Ne te szabályozd meg nekem, hogy mikor lépek túl. Sőt, van, amin nem is fogok túllépni, csak hogy megőrizzem tanulságnak a későbbiekre.
- És ha kompenzálom?
- Mivel akarod te mindezt kompenzálni? - nevettem el magam kínosan.
- Gondolom, itt, az új életben nem sok mindenkinek beszéltél apukádról, főleg, hogy már külön éltek.
- Ezt miért kérdezed?
- Ha valami gáz van, nekem mondhatod, tudok mindent, érteni foglak.
- És hála neked, egész Szentendre is, ennyi erővel nekik is mondhatnám.
- Úgy értem, hogy régen is mindig megdumáltuk ezeket, szóval fordulhatsz hozzám.
A gyenge pontomat találta el, a témát, ami miatt sokáig a legjobban fájt a hiánya.
Hogy rá tényleg támaszkodhattam, amíg rendben voltunk, aztán hirtelen eltűnt az a biztonságos támasz, amit nyújtott és teljesen összeomlottam tőle.
Kínosan mosolyogva magamban, elkaptam a tekintetem.
- Sok okot fel tudnék hozni, amiért nincs erre szükségem - mondtam végül ránézve.
- Oké, csak feldobtam.
Erre nem tudtam mit mondani, úgyhogy a feszültség levezetése érdekében vágtam egyet abból a sütiből, ami egyébként méltatlanul került egy ilyen beszélgetés kísérőjeként az asztalra.
- Komolyan örökké meg leszel sértődve rám? - kérdezte Bence.
- Túlléptem már azon, hogy megsértődjek rád, egyszerűen csak elvágtad magad a szememben, amit nem tudsz helyrehozni. Elvből nem.
- Úgy, mint hogy azt mondtad, hogy nem leszel itt, mi?
Erre a mondatára megállt a villa a kezemben egy pillanatra.
Utálom azt a gyenge pillanatomat, ami miatt itt ültem most.
- Most őszintén, egyáltalán miért akartál beszélni? Hogy rendezd a viszonyunkat és kevésbé kelljen szemétnek érezned magad? - néztem rá teljesen őszintén.
- Mert fél éve nem láttalak, csak akkor, amikor összevesztünk, és dumálni akartam veled.
- Miután a legutóbbit megelőző utolsó találkozásunkkor kijelentetted, hogy egy teher voltam számodra és szemrebbenés nélkül tettél tönkre heteken át?
- Ez fél éve volt. Más vagyok, eskü.
- Hihető.
- Dumálni akartam, mert hiányoztál - mondta a szemembe nézve - Egy csomó ideig a barátnőm voltál, tök közel voltunk egymáshoz.
Ahogy összetalálkozott a tekintetünk, talán három másodperc telt el, amikorra újra meg tudtam szólalni.
Az első másodpercben akaratlanul beláttam, hogy ez a mondat szíven ütött.
A másodikban eszembe jutott az a beszélgetés Szaszával, amikor két napja, karácsonykor egymás mellett ültünk a lépcsőn, és amit mondott rólam Bencével kapcsolatban.
A harmadikban pedig utáltam a gondolatot, hogy igaza volt, igaza volt úgy, hogy alig ismer, és ettől szinte libabőrös lettem, de ezzel egyszerre legszívesebben tükörbe se néztem volna többet.
- Értem - mondtam végül halkan, inkább magamba tartva, hogy mennyi mindent tudtam volna erre mondani - Ha ezzel most azt akartad mondani, hogy számítok neked, akkor remélem, mások, akik számítanak még, nem azt a bánásmódot kapják tőled, mint amit én kaptam.
- Úgy csinálsz, mint ha én nem számítanék neked.
- Elhiheted, hogy minden, amit érzek veled kapcsolatban, köze sincs ahhoz, amit egy éve ilyenkor éreztem.
- Aha.
A tehetetlenségtől elnevetve magam, hátradőltem a székemen, ösztönösen megigazítva a felsőmet, hogy ne mutasson többet, mint kellene.
- Mint ha nem láttam már volna mindent belőled - jegyezte meg halkan, amit csak én hallhattam, de én tisztán hallottam és akárhogy értelmeztem ezt a mondatot, egyszerűen csak azt éreztem, hogy ez volt az a döfése, amire már nem tudok mit mondani.
- Mindjárt jövök - álltam fel gondolkodás nélkül, hogy alibiként otthagyhassam és elmenjek mosdóba.
Megkönnyebbülés volt kikerülni a társaságából.

Amikor visszaértem az asztalhoz, és leültem Bencéhez, abban a pillanatban nyílt a cukrászda ajtaja, és belépett rajta Márk, aki az azt követő másodpercben, hogy észrevettem, szintén meglátott minket, mire esetlenül intettem egyet.
Basszus.
Tudtam, hogy felismerte Bencét, látta a szalagavatón is, és valahogy biztos voltam benne, hogy egyből tudta, ki ül velem egy asztalnál.
- Helló - lépett hozzánk Márk lazán, egy pillanatra a volt barátomra nézve, de inkább rám.
- Szia - álltam fel hozzá egy mosolyra húzva a számat, majd köszönésképpen lábujjhegyre állva megöleltem, mert jópárszor köszöntünk már így egymásnak.
Márk egy fehér kapucnis pulcsiban volt, világos, bő farmerban, edzőcipőben, a sötétszőke, tarkóig érő haja pedig lazán ki volt engedve, és őszintén, felszabadító érzés volt, hogy itt volt velünk.
- Cső - intett Bencének Márk, csak hogy valami legyen, nem is erőltetve bármilyen bemutatkozást, kézfogást, vagy bármi ilyet, majd visszanézett rám - Látom, bejött a hely - pillantott rám derűsen, tekintve, hogy tőlük teljesen függetlenül talált itt valakivel.
- Én meg láttam, hogy kint vannak Leni festményei, nagyon szépek - néztem körbe a téli képeket látva, amiket eddig a volt barátom miatt meg se tudtam nézni.
- Jaja. Nem flex, de azt a fénysort én raktam fel amúgy - mutatott az egyik fal irányába szórakozottan.
- Zseniális - nevettem el magam halkan.
Éreztem eközben a volt barátom figyelmét rajtam és az előttem álló végzős, sportos srácon, akinek az anyukájáé mellesleg a cukrászda, amiben voltunk, amit valahol egy kicsit élveztem, akkor is, ha nem ezt neveztem volna a legérettebb érzésemnek életem során.
- Na jó, amúgy én megyek, mert az öcsém kinyír, hogy megvárattam, de harmincadikán tali akkor - köszönt el tőlem Márk egy kicsivel később.
- Oké, majd szóljatok, hogy mikor hova menjek. Üdvözlöm Krisit - mosolyogtam rá.
- Átadom - röhögte el magát Márk, majd mivel már ültem és nem akart felállítani, egy apró mosollyal az arcán játékosan megborzolta kicsit a hajam tetejét, mire halkan elnevettem magam.
Amikor Márk elment, utánapillantottam, majd a velem szemben ülő volt barátomra néztem, aki szintén rám nézett.
- Vele kavarsz? - kérdezte Bence.
- Nem kavarok Márkkal - válaszoltam őszintén, mert nem éreztem magam rászorulva arra, hogy rejtélyes válaszokkal idegesítsem.
Bence a fejét elfordítva beletúrt a hajába, majd pár másodperc múlva elröhögte magát és visszanézett rám.
- Asszem sokan szeretnének ilyen elbaszott életet, Regi.
- Nem szeretném, ha ezt mégegyszer a fejemhez vágnád úgy, hogy pontosan jól tudod, mivel küzdök egy életen át - jelentettem ki határozottan.
- Már nem küzdesz.
Erre felvontam a szemöldököm, hogy ezt mi alapján meri így kijelenteni.
- Vagy lelépett apukád, nem? - kérdezte.
- Elváltak a szüleim.
- És, tartod a kapcsolatot apukáddal?
- Nem - mondtam elkapva a tekintetem.
- Nem lep meg mondjuk. Attól függetlenül, hogy kábé végig védted, amíg együtt voltunk, jó nagy gyökér volt.
Nem válaszoltam, hogy ejthessük a témát.
- Érdekes, hogy apukádat védted folyamatosan, nekem meg azóta is azt tudod mondani csak, hogy mit basztam el az életedben - gondolt bele, ha már itt tartottunk.
- Nem tudom, mit reagáljak erre - mondtam egyszerűen.
Bence erre egy halvány mosollyal az arcán nézett rám.
- Hoppá, valamire nincs megfelelő válaszod, ilyen is történt.
- Kicsit nehéz olyan megállapításra válaszolni, amiben alapból nincs összefüggés.
- Mindig ilyen tudalékos voltál, vagy csak a végzősök vannak rád ilyen hatással?
- Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ennek a végzős-történetnek, mint amit kellene, és ez kezd fárasztó lenni.
- Ezt most mondd ki mégegyszer úgy, mint ha nem jönne be, hogy körül vagy rajongva velük - nézett rám egy apró mosollyal az arcán, amit a lehető legkevésbé sem éreztem kedvesnek.
- Miért érdekel ennyire, hogy milyen fiúk vannak körülöttem?
- Mert érdekel, hogy továbbléptél-e, vagy csak úgy csinálsz.
- Nem kell úgy csinálnom.
- Ja.
Bence erre csak idegesítően mosolygott rám, én viszont elraktam a zsebembe a telefonom.
- Oké, nekem ennyi elég is volt - közöltem kellőképpen felidegesítve a délután során, majd  felálltam, hogy felvegyem a kabátom.
- Most lelépsz? - nézett rám meglepetten.
- Ide se kellett volna jönnöm - nevettem el magam kínosan.
- Mégis itt vagy.
- Mert volt egy olyan eltévedt elképzelésem, hogy fogok hallani bármi értelmezhetőt - válaszoltam, miközben felvettem a kabátomat - Ennek ellenére semmi értelme se annak, hogy itt vagyok, se a beszélgetéseinknek.
Bence feszülten elnevette magát, én pedig, mivel már ki volt fizetve a sütim és el is fogyott, bármiféle bűntudat nélkül kimentem a cukrászda kijáratán.
Pár métert mentem csak, amikor Bence utánam jött, a karom után kapva, de ezt megelőzve inkább visszapördültem magamtól, megtartva közöttünk a távolságot.
- Miért jöttél el egyáltalán, ha ennyire utálsz? - kérdezte Bence érdeklődésképpen, miközben közelebb lépett hozzám.
- Mert mondtad, hogy valamit akarsz mondani, meg személyesen beszélni, és mivel nem vagyok akkora szemét, és azt hittem, hogy valami konkrét, fontos dolog lesz, idejöttem, de a végén most lett egy pontosan ugyanolyan céltalan beszélgetésünk, mint legutóbb a szalagavatón.
- Mit vártál, mit fogok mondani?
- Bármi jobb lett volna annál, mint hogy most nekem kellett hatszor elmagyaráznom újra, hogy mi a problémám veled. Valamiért azt hittem, hogy fél év után azért leesett már.
- Azt vártad, hogy bocsánatot kérek, meg hogy lenyomok egy monológot arról, hogy szar vagyok, hogy megnyugodjon a lelked, vagy mi?
- Semmit nem vártam tőled. Most meg már pláne.
- Oké, tudod mit? Sajnálom, bocs, elbasztam az életed, ne haragudj.
- Ez komoly? - nevettem el magam kínosan.
- Ennyit akartál hallani, nem? - kérdezett vissza felém mutatva.
Fogalmam sincs, mi idézte elő bennem, de erre, ahogy ránéztem, olyan csalódottságot éreztem, mint amit ritkán szoktam.
Egy apró, keserű mosollyal az arcomon elkaptam a tekintetem, majd erre inkább nem mondtam semmit, csak hátraléptem egyet és továbbmentem.
Néhány lépést tettem csak meg, mire végül megtorpantam és egy mondat erejére visszafordultam hozzá.
- Jó érzés ennyire tönkretenni magad valaki más szemében? - kérdeztem őszintén, hagyva kitörni magamból ezt az egy kérdést.
- Most hívtalak meg, hogy találkozzunk és beszéljünk rólad, hogy helyrehozzam ezt - védekezett egyből.
- Biztos vagyok benne, hogy nem a jelenlegi sulim érdekelt ennyire - nevettem el magam feszülten - Most, hogy kezdenek jól alakulni a dolgaim, beilleszkedtem egy teljesen új helyre, túlléptem rajtad és kezdek túllépni azokon, amik értek régebben, és tudod mit, igen, bekerültem új társaságokba, fiúkhoz és lányokhoz, hallhattad egy haverodtól, hogy látott egy buliban valaki mással, neked most kell megjelenned, most kell megdicsérned, most akarsz jóban lenni velem, most kell azt mondanod, hogy hiányzom, felhozni, hogy mi volt közöttünk, mik voltunk egymásnak, most akarod helyrehozni a dolgokat, amikor már semmit nem akarok, csak túltenni magam rajtuk, ez annyira önző, és biztos vagyok benne, hogy nem a véletlen műve, mert mint ahogy te engem, én is ismerlek téged. Most már ismerlek.
Még ha ennek az elmúlt fél év volt is az ára.
- Üldözési mániád van, Regi.
- Üldözési mániám? - kerekedtek el a szemeim hitetlenül.
- Vágom, hogy szar dolgok történtek veled, át lettél baszva, meg minden, de beteg, hogy már amögött is átverést, meg árulást látsz, aminek amúgy köze sincs ahhoz.
- Nem bízom benned - közöltem őszintén - Erre meg elég sok és nagy okom van, szóval ez nem üldözési mánia.
- Senkiben nem bízol, hagyjuk már - röhögte el magát feszülten - Bezárod magad a kis burkodba, mutatsz valami képet magadról a külvilágnak, ami nem is igazi, csak egy kamu, aztán csodálkozol, hogy ha kiderül, hogy nem is az vagy, mint aminek látnak, nem vet túl jó fényt rád. Nem azzal vágtad el magad mindenkinél régen, hogy milyen a családod, hanem, hogy te vertél át mindenkit, eladva magad a tökéletes lánynak.
- Te terjesztettél el rólam mindent, ezerszer undorítóbb formában beszélve rólam, mint ahogy én valaha tudtam volna őszintén az életemről! - vágtam rá kiborulva.
- Ha csak kell valaki, akit okolhatsz minden szarért, csak nyugodtan, okolj engem. Ettől függetlenül utálhatsz, de nem én basztam el az életedet.
- Komolyan ezért beszélgetek veled, hogy a végén rámkend az egészet?
- Csak szembesítelek azokkal a dolgokkal, amikkel senki más nem fog tudni. Bekockáztatom, hogy még anyukádnál is jobban képben vagyok azzal, hogy mit hogy éltél meg akkor, meg előtte másfél évig, az összes otthoni szar alatt melletted voltam.
- Aztán a legnagyobb bajban hagytál ott, minden mást is tönkretéve, amire támaszkodhattam volna - válaszoltam kimérten.
- Azzal, hogy elmondtam pár dolgot néhány haveromnak?
- Elterjesztetted a titkaimat, amiket csak rád bíztam, nem hiszem el, hogy ebből is megpróbálod magad kimagyarázni! - hitetlenkedtem.
- Mert szerinted külön odamentem mindenkihez és elmeséltem neki? Nem mindenkinek én mondtam, nem én kezdtelek el bullyingolni, és pláne nem én utáltalak ki egyesével minden társaságból.
- Egy szent vagy! - csattantam fel idegesen, enyhén ironikusan.
- Egy csomó mindennel már te rontottál a saját helyzeteden, Regi, nehogy már minden az én saram legyen - védekezett tovább - Ott volt az az árokba esős sztori is, baszki, az már kurvára nem az én kezem alatt volt.
- Az a sztori egy undorító pletyka volt, a rohadt életbe is! - vágtam rá teljesen kiakadva az egészen.
- Láttak téged ott - kötötte az ebet a karóhoz Bence.
- Nem történt meg, hogy láttak volna? - nevettem fel feszülten - Tudod, mi történt aznap este, amiről mindenki azt kezdte el terjeszteni, hogy annyira berúgtam, hogy egy árokban aludtam, meg valami hülye csávóval enyelegtem részegen? Nem tudod, mert akkor már úgy viselkedtél velem, mint egy idegennel, magamra hagyva életem legrosszabb korszakában, ellenem fordítva mindenkit, szóval innentől kezdve semmi jogod neked is ítélkezned felettem, pláne kioktatni!
- Oké, ettől függetlenül ne legyen már minden az én hibám, azon a bulin ott se voltam, nem én kezdtem el terjeszteni rólad.
- És akkor te most ettől kevésbé érzed magad rosszul? Csak mert én ezt nem tapaszaltam magamon.
- Nem az, csak gáz, hogy már abban is negatívat látsz, hogy rád írtam, hogy boldog karácsonyt, meg hogy dumálhatnánk.
- Nem a szándékod miatt, hanem, mert rólad van szó.
- Mert, az vigasztal, hogy legalább tudsz kire mutogatni, hogy miért vagy ilyen szinten bizalmatlan úgy kábé mindennel? Biztos meg fogja vigasztalni a következő palidat, hogy azért vagy full kétszínű, mert volt egy exed, aki elvileg tönkretette az életedet. Leszokhatnál arról, hogy régi dolgokra hivatkozol a rossz tulajdonságaidban, mert rohadt fárasztó egy idő után, és senki nem fogja úgy bírni, mint én.
- Most mondjam azt, hogy köszönöm?
- Nem az, csak nem véletlen mondtam azt a múltkor, hogy nem fogsz jobbat találni nálam.
Egy pár másodpercig egymás szemeibe néztünk, majd a kabátomat jobban összehúzva elfordítottam a fejem egy pillanatra.
- Akkor majd egyedül leszek - válaszoltam végül, minden más helyett, amit tudtam volna mondani, majd hátraléptem egyet, hogy otthagyva továbbmenjek.

Egy másik életben, amikor hazaérve csak felkavarodott érzésekkel eldőltem az ágyamon, azt se tudva megfogalmazni, hogy mi van bennem, a kezembe vehettem volna a telefonom, hogy felhívhassam azt a srácot az életemből, aki ezt az egészet jelezte nekem előre, és már a megismerkedésünkkor azt mondta, hogy ennél sokkal jobbat érdemlek. Na, igen.

Ez tapasztalat alapján nagyon nem az az élet.