Ahogy Márkkal táncoltam a táncparketten a sok-sok körülöttünk lévő párral, végzősökkel, ismerősökkel és rokonokkal együtt, kicsit kerülgetni kellett a többieket, de ez épp ettől dobott a hangulatán.
- Amúgy Szasza mondta, hogy lehet kihagyod az aftert - hozta fel Márk, mire ránéztem és zavartan elnevettem magam.
- Még nem tudom.
- De miééért? - kérdezte Márk mosolyogva, szándékosan gyerekesen elnyújtva a végét.
- Nem igazán érzem magam afterparty-képesnek.
- Majd az leszel, ha eljössz. Gyere már.
- Ha el is megyek, korán eljövök, mert Anya mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy elhozzon onnan kocsival, ha szólok neki, én pedig nem szeretném, hogy csak miattam sokáig kelljen ébren maradnia.
- Hallod, eskü te vagy a legjobb fej gyerek, akit valaha láttam - röhögte el magát - Egyébként taxizhatsz velünk nyugodtan, és akkor nem kell jönnie érted.
- Anyukám mindig bevár ébren.
- Akkor jöjjön anyukád is - dobta be végső ötletként poénból, mire felnevettem.
- Reális - mosolyogtam.
Ezzel ideiglenesen lezártam az afterparty-témakört, majd ösztönösen átpillantottam Márk válla felett.
Szasza és Emma épp ekkor jöttek fel a táncoló párok közé - Szasza a lány kezénél fogva húzta magához, majd miközben valamin mindketten felnevettek, a többiekhez igazodva ők is beszálltak a táncba, mire elkaptam a tekintetem róluk.
Megvan az érzés, amikor mint ha kettészakadna a szíved?
Ahogy vége lett a zeneszámnak, Márk poénból megajándékozott egy lovagias kézcsók-imitációval, mire elnevettem magam.
- Amúgy bemutatlak anyámnak, ha már veled táncoltam - biccentett kifele a táncparkettről - Meg ha már így imádod a cukrászdáját - tette hozzá szórakozottan mosolyogva.
- Részemről a megtiszteltetés - mosolyodtam el, majd gondolkodás nélkül követtem.
Miközben elhagytuk a táncteret, valahogy mint ha megéreztem volna, hogy vissza kell néznem, úgyhogy gondolkodás nélkül pillantottam hátra, mielőtt eljöttem volna onnan.
Emma a táncolásuk közben Szasza vállára hajtotta a fejét, így ő nem láthatta, ahogy Szasza utánunk pillantott, amikor kijöttünk a táncoló párok közül.
Azt pedig még maga Lilien bátyja se, hogy milyen érzések jelentek meg bennem attól, hogy összetalálkozott a tekintetünk arra az egy másodpercre.
És ezúttal szeretnék kifáradni a "világ hülyéje"-díjamért.

Kicsit nagy volt a tömeg, szóval hogy ne hagyjuk el egymást, Márk utat törve megfogta a kezem, majd ahogy a családjához értünk, lelassított és elengedtük egymást.
- Szia, Lengyel Saci vagyok, Márk anyukája - nyújtotta a kezét egy sötétszőke, szemüveges nő mosolyogva.
Tipikusan az a nő volt, akiből szinte csak úgy áradt a vidámság, a pozitív energia és az életkedv, mindez az öltözetén is látszott, ami persze elegáns volt és ízléses, de különleges is, mert egyáltalán nem rettent meg a színektől és a kiegészítőktől.
Az a nő, aki egyszerűen nem lehet nem szimpatikus.
Egyébként én nagyon szépnek találtam, illetve egyből világossá vált, hogy Márk tőle örökölte a hajszínét, a szemszínét pedig részben. Márk anyukájának csodálatos, nagy, zöld szemei voltak.
- Sziráki Regina - mutatkoztam be szintén elmosolyodva.
- Apa merre? - nézett körbe Márk az anyukájától kérdezve.
- Ú, szerintem elindult megkeresni Leniéket - nézett körbe Saci.
Nos, Márk apukája még ezen a percen belül megérkezett hozzánk Lilien szüleivel együtt, akikkel egész felénk tartó úton szórakoztak valamin, mert Levendula (Lilien anyukája) olyan önfeledten nevetett, hogy tényleg megmosolyogtató volt ránézni.
Ennél már csak az volt megmosolyogtatóbb, ahogy Lili apukája nézett rá közben, a családilag szinte mindenkinél jelenlévő mosolygödröcskéivel az arcán egy puszit nyomva a hajába.
Márk apukáját nézve meglepetten, de mégsem meglepve tudatosítottam magamban, hogy igen, ebben a családban tényleg mindenki szerencsés genetikát tekintve. Első ránézésre is lejött, hogy Lili és Szasza apukájának az ikre, külsőre és kisugárzásból is. Mindketten feltűrt ujjú ingben voltak, szabadon hagyva a legfelső egy-két gombot, és ugyanúgy taroltak volna a "legjóképűbb férfiak" listán, ha ilyen létezne hivatalosan. Márk apukájának a nyakában volt egy bőrnyaklánc, hasonló kék szeme volt, mint az ikrének, Lilinek, vagy Szaszának, és barna haja, viszont neki a válláig ért és meglepően jól állt neki.
Ebben a családban tapasztalataim alapján az összes fiú szeret ütni az apjára.
Bár, tegyük hozzá, hogy ha ilyen apukám lenne, én is szívesen ütnék rá.
Márk apukája, ahogy a felesége mellé ért, vigyorogva lelopta róla a szemüvegét, mire Saci nevetve utánakapott, de aztán visszavehette.
- Sziráki Regina - mutatkoztam be Márk apukájának kedvesen.
Közben a háttérben láttam, ahogy Saci és Levendula csak úgy, szorosan megölelgetik egymást. Vajon nekem is lesz olyan gimis barátságom, ami ennyi idő után is ilyen szoros marad?
- Varga Richárd, helló - mosolygott rám ezek szerint Richárd, ahogy kezet fogtunk.
- Ricsi - tette hozzá Márk nekem, csak hogy hívhatom így.
- Róékat ismered már? - kérdezte Ricsi tőlem, Lilien szüleire mutatva.
- Igen, persze - bólintottam elmosolyodva.
- Ricsiiii! - jelent meg közöttünk Lilien a semmiből, majd vigyorogva a nagybátyja hátára ugrott.
Magassarkúban. Azta.
Bár Lilien ennél százszor durvábbakat szokott ugrani a jégen két fémpengén, szóval gondolom, ez neki meg se kottyant.
- Megjelent a kismajom - nézett hátra Ricsi az unokahúgára röhögve, majd köszönésképpen összeborzolta a haját, mire Lili felnevetett.
- Szia Saci - mosolygott Lilien Márk anyukájára is kedvesen, aki nevetve integetett neki egyet - Úúú, de jó, bemutattad Regit Saciéknak? - csillant fel a szeme Márkra nézve - Ő a nagynéném - tette hozzá nekem magyarázatképpen, biztos, ami biztos - Képzeld, van egy cukrászdája itt a közelben - mesélte Lili.
- Már volt ott és szét is dicsérte - ölelte át a vállamat Márk vigyorogva, mire összemosolyogtam Márk anyukájával.
- Tényleg nagyon szép hely - dicsértem meg Sacinak őszintén.
- Krisi hol van? - kérdezte Lili a családjától, Márk tízéves öccsét keresve.
- A táncparketten összebarátkozott valami másik kisfiúval, elvileg arról volt szó, hogy ide fog jönni majd - mesélte Levendula.
Ezen senki nem tűnt nagyon meglepettnek.
- Szóltam anyukádnak, hogy itt leszünk, akkor épp telefonban volt, de nemsokára ő is csatlakozik hozzánk - mosolygott rám Levendula (Anya szinte végig velük volt a szalagavató során).
- Köszönöm, már úgy is írni akartam neki.
Attól tartottam, hogy valaki rákérdez majd, hogy "na, és apukád, ő nem jött el?", de szerencsére ez nem történt meg.
Vannak dolgok, amiket még ha akarnék, se tudnék titkolni - ilyen például, hogy a jelenlévők közül senki nem látta még apukámat, szóval hiába kamuznék, hogy "csak dolga van", vagy ilyesmiket, ennyi alkalom után már abszolút nem lenne hihető.
És függetlenül attól, hogy szó szerint egy tökéletes család-modell társaságában voltam, valahogy nem éreztem magam kellemetlenül, sőt, kifejezetten komfortos volt.
Őszintén, megszerettem Lilienék családját.

Jópár percet töltöttem velük, időközben Anyával kibővülve, aki egyébként mint az számomra nyilvánvalóvá vált, Lilien anyukájával konkrétan összebarátkozott, de a többiekkel is közelebb került csak a mai, egymás mellett végigült szalagavatónak köszönhetően.
A tánctér felé pillantottam, már sokadszorra akaratlanul - ekkor már nem láttam ott Szaszát és Emmát, se a táncoló párok között, se a szélén beszélgetni, se mással táncolni (Emma például természetesen táncolt a férfi családtagjaival, pont úgy, mint ahogy a szabad tánc során Szasza az anyukájának és Lilinek is megadta magát, hogy táncoljanak), amiről arra következtettem, hogy viszonylag nagy az esély, hogy idejönnek hozzánk.
Ahogy láttam, Szasza és Emma először Emma családjához mentek, ott ment valami jópofizás, beszélgetések, meg minden, majd Emma ottmaradt, Szasza pedig átjött hozzánk.
- Milyen volt korábban menni Emmáékhoz, mint hozzánk? - vigyorgott rá Lili, mire Szasza szórakozottan ránézett.
- Megnövelted az esélyét, Hugi, hogy visszamenjek - közölte elröhögve magát.
- Bemutatkoztál Emma szüleinek? - kérdezte Szaszától az anyukája.
- Már ismertek, de attól még nem volt kevésbé gáz - mondta Szasza, mire Levendula elnevette magát.
Márk ekkor épp az apukájával és Szasza apukájával csinált valamit, amin jókat röhögtek időközben, Lili anyukámmal beszélgetett (ők ma találkoztak először, de már is nagyon belemélyedtek valami beszélgetésbe), Levendula pedig Sacival, szóval Szasza odajött hozzám.
- Hogyhogy itt? - kérdezte egy apró mosollyal az arcán.
- Márk idehozott, eredetileg, hogy bemutasson az anyukájának, mivel a szalagavatós párja vagyok, meg egyébként is szétdicsértem a cukrászdáját korábban, szóval... - magyaráztam elnevetve magam - Igazából csak Márk szüleinek kellett bemutatkoznom, mindenki mást ismerek már.
- Ja, most hogy mondod, azt láttam, hogy Márkkal lelépsz - biccentett, miközben leült a közelben lévő padra, én pedig a hófehér ruhámban mellé.
A ruha terjedelme miatt kicsit odébb kellett húzódnom tőle a padon, így a kezemmel is kényelmesen megtámaszkodhattam magam mellett, majd felé fordítottam a fejem.
Ahogy ő helyet adott nekem, egy pillanatra összeértek a kezeink, mire olyan érzés fogott el, mint ha libabőrös lettem volna belül.
Mint ha melegen rázott volna ki a hideg.
Tényleg csak így tudom megfogalmazni ezt az érzést.
Utálom, hogy a volt barátom által felébresztett gondolataim miatt nem tudtam ugyanúgy élvezni mindezt.
- Márk megpróbált rávenni, hogy menjek veletek az afterre - mondtam magam elé nézve.
- Ezek alapján csak próbált akkor.
- Szívesen mennék, csak... - túrtam a hajamba, majd gondterhelten elsóhajtottam magam.
Még bennem voltak Bence szavai arról, hogy mi lehetek Márk és Szasza szemében, egy tizenhat éves, lelkileg labilis lány problémákkal és komplexusokkal, és akaratlanul hatással voltak rám, így inkább nem folytattam.
- Mindegy - kaptam el a tekintetem.
Szasza egy pár másodpercig nem válaszolt, majd végül megtörte a csendet.
- Volt valami az exeddel?
Megdobbant a szívem a tudattól, hogy az utóbbi másodpercekben azt futtatta végig a fejében, hogy mit takarhat az a "mindegy", amivel lezárni akartam a témát, hogy ne rá zúdítsam a problémáimat.
Egy akaratlan, kicsit kellemetlen nevetés hagyta el a szám.
- Most nem felejtettem el leütni - mondtam egy furcsa mosollyal az arcomon.
Szasza erre felém fordította a fejét.
- Ha megbántott, remélem, elég nagyot ütöttél.
- Bár így érezném - láttam be zavartan elnevetve magam, miközben elkaptam a tekintetem.
- Itt van még?
A kérdésére akaratlanul felgyorsult szívveréssel pillantottam a tánctér felé.
- Nem látom - válaszoltam, bár a bennem kavargó érzésektől azon se csodálkoztam volna, ha olyan erőtlen lett volna a hangom, hogy el se jutnak hozzá a szavaim.
- Szerencséje.
Picit elfordítottam a fejem, hogy ne lássa rajtam, hogy a mosolygást akarom visszafojtani.

Nemsokára bemondták, hogy most már az utolsó pár zeneszám következik, szóval aki akar táncolni, az még most tegye meg.
- Te hányat táncoltál eddig? - kérdeztem tőle.
- Ahányat beígértem, sajnos - válaszolta a szemét megdörzsölve egy röhögés kíséretében, majd rámnézett - Te?
- Csak Márkkal. Előtte Bencével beszéltem, mindezt elmeséltem Lilinek, táncoltam Márkkal, azóta pedig itt vagyok a családoddal - néztem a többiek irányába.
- Oké, gyere - rakta ki elém a kezét egy apró mosollyal az arcán, rászánva magát, valami olyan üzenettel, hogy "nehogy már egy táncon kívül egész végig csak ücsörögj".
- Nem akarlak beráncigálni, ha eleged van a táncolásból mára - szögeztem le mosolyogva, miközben megfogtam a kezét, ő pedig felhúzott a padról.
Reméltem, hogy nem tűnik fel neki a kezemet fogva, hogy engem mindeközben olyan melegség töltött el belülről, hogy kishíján elájultam tőle.
- Egy már nem oszt, nem szoroz - röhögte el magát őszintén, de egyáltalán nem sértően, sőt, még el is mosolyodtam rajta.

Amikor felértünk a tánctérre, épp egy új zene indult, szóval megálltunk valahol a táncoló párok között, én pedig odaléptem hozzá.
Szasza a karom alatt átvezette az egyik kezét, amivel gyengéden, mégis tökéletes határozottsággal és a lehető legkevésbé sem félénken megfogta először a derekam, aztán kicsit feljebb a hátam, ami a ruhám kivágása miatt ott pont fedetlen volt. A keze valamennyivel hidegebb volt a bőrömhöz képest, pont kellemes különbséggel a kettő között.
Egy kicsit sem éreztem bizonytalannak, ahogy átfogott, kicsit közelebb húzva magához, a másik kezével megfogva a jobb kezemet, így én a vállára tettem a balt. Tökéletes vállai vannak.
Talán még soha nem voltam ilyen közelségben hozzá - ezúttal tökéletesen kijött a köztünk lévő magasságbéli különbség, nagyjából a válláig értem, így a közelsége és az érintése mellett az illatát is eléggé érezhettem ahhoz, hogy minden másodpercben egyre inkább közelítsek az összeeséshez.
- Köszi, hogy felkértél - mondtam őszintén ránézve, miközben már rutinból elkezdtük azokat a tánclépéseket.
- Nehogy már te ülj a tánc alatt - nézett rám egy apró mosollyal az arcán.
Erre én is elmosolyodtam.
Egy pár másodpercig csend volt közöttünk, aminek aztán én vetettem véget.
- Kedvelem a családod - pillantottam rá elmosolyodva - Még nem találtam olyat közületek, akit ne kedvelnék.
Szasza erre egy bujkáló mosollyal az arcán rámnézett, ha már ez rá is vonatkozott.
Úgy tud mosolyogni, amitől már szinte te akarsz önként szerelembe esni.
A mosolyából olvasva elnevettem magam.
- Én is bírlak - mosolygott rám szórakozottan.
- Ezt nem egészen így akartam mondani, de köszönöm - láttam be nevetve.
Szasza magában mosolyogva, rágózva elkapta a tekintetét, majd pár másodperc múlva visszanézett rám.
- Amúgy hallom, anyám meghívott titeket karácsonyra - hozta fel.
- Kicsit én is meglepődtem, amikor Anya mesélte, csak mert Lilivel továbbra is két hete vagyunk jóban, és már együtt karácsonyozunk, meg ismerem a fél családot, de köszi a meghívást.
- Amúgy ez azért komoly - látta be elröhögve magát a két hétre utalva - Lili barátnőinek a feléről azt se tudom, kicsodák, de komolyan. Nem mint ha nagyon törném magam, hogy kövessem, csak érted.
- Ezt megtiszteltetésnek veszem akkor - mosolyodtam el.
- Random a rajongója lettél az egyik leggyorsabban összedobott rajzomnak, aztán fél órán át nézted anyám festményeit, nyilván megjegyeztelek. Plusz kihúztad Márkot a szarból.
Plusz...?
Hihetetlen, hogy vártam még valamit a felsorolás végére.
Őrültség azt hinni, hogy valaha is tetszeni fogok neki.
- Igazából kiraktam otthon a rajzodat - vallottam be.
- Komolyan? - röhögte el magát hitetlenül.
- Igen, mert érdekes lett, és mindig mást látok benne.
- Tudod, miért cserébe adtam - emlékeztetett halványan mosolyogva rám.
- Szarjam le az exem és menjek vissza művészkedni - idéztem vissza.
- Ja, és ez továbbra is áll.
- Tulajdonképpen csak ma keringőztem egy szalagavatón, most éppen veled táncolok, Bencével pedig összevesztem és leütöttem.
- Mit mondott neked? - kapta el a tekintetem.
A szemébe nézve, ahogy megjelent bennem a válasz, egyből zavarba jöttem egy kicsit, hogy erre most mit mondjak.
- Hosszú lenne elmagyarázni, de... - pillantottam el mellette a befejezésen gondolkodva - Még sosem éreztem ezelőtt, hogy ennyire félreismertem valakit.
Szasza a hátamon lévő kezét a derekamra csúsztatta, a simítása pedig végigjárta az egész testemet.
- Ha életben akarod tartani, szurkolj neki, hogy ne fussunk össze.
Hangosan megdobbanó szívvel néztem rá, mire összetalálkozott a tekintetünk.
Csodálatosnak találtam.
Lenyűgözött, önmagában annyival, hogy ezzel egy kicsit közelebb kerültem ahhoz, hogy megismerjem.
Ahogy újra megéreztem magamon a simítását, visszavezetve a kezét a hátamra, minden egyes porcikámat megborzongani éreztem, miközben belülről pillangószerű érzés töltött el.
A tekintetemet elkapva akaratlanul elmosolyodtam, majd pár másodperc múlva visszanéztem rá.
Nem éreztem úgy, hogy erre tudok elég tökéletes választ adni, de nem is várt semmilyen választ, úgyhogy csak magamban mosolyogva hagytam, hogy ez az egy mondata a szívemben visszhangozzon tovább, mélyen belém vésődve.
A következő másodpercben Szasza egy tekintetet megérezve oldalra pillantott, mire én is.
Emma vett észre minket a táncparkett széléről, mosolyogva integetett Szaszának, majd összetalálkozott a tekintetünk.
Kedvesen nézett rám, tényleg kedvesen, de éreztem valamit a tekintetében, halványan, ami valószínűleg nem feltétlenül ellenem szólt - tulajdonképpen akármilyen lány táncolhatott volna Szaszával, valószínűleg ugyanezt a tekintetet kapta volna, és nem is hibáztatom őt ezért.
Ahogy Szaszával újra egymásra néztünk, egyből belém nyilalltak a volt barátom szavai.
Legjobb esetben is úgy tekinthet csak rám, mint egy kishúgra.
- Nem zavarja Emmát, hogy felkértél, ugye? - szólaltam meg erőt véve magamon, mire rámnézett.
Bármeddig bele tudnék veszni abba a kék szempárba.
- A húgommal is táncoltam - mondta lazán, hogy ha az nem zavarta, ez se zavarhatja.
Ez fájt.
- Oké - nevettem el magam zavartan.
Szasza erre egy halvány mosollyal az arcán rámpillantott.
- Cuki vagy, hogy ezt mindig megkérdezed - jegyezte meg szórakozottan.
- Csak nem akarok figyelmetlen lenni.
- Ha valaki, Regi, te nem vagy az, ne aggódj - mosolygott rám derűsen.
Ahogy erre összetalálkozott a tekintetünk, az, ahogy nézett rám, együtt azzal a gyönyörű mosolyával, szívbe érő hatással volt rám, és akaratlanul libabőrös lettem tőle.
Annyira belevesztem akkor a szemeibe, az érintésébe, az illatába, vagy úgy általában, a jelenlétébe, hogy először fel se tűnt, hogy a mögöttünk lévő pár egyre közelebb van hozzánk, egészen addig, amíg hirtelen belém nem jött valaki, amire egyáltalán nem számítottam, illetve magassarkúban is voltam, így egy pillanatra kidöntöttek az egyensúlyomból.
Szasza ösztönösen utánam kapott, az egyik kezével teljesen lazán megtartva, hogy ne essek hátra, majd miközben visszahúzott, a másik kezével a derekam mögé nyúlt, hogy még ennél is kisebb erőfeszítést kelljen tennem abban, hogy visszaálljak az egyensúlyomba.
Ahogy visszahúzott, az a karja, amivel megtartott, hogy ne essek el, egy pillanatra megfeszült az izmaitól, amik a lazán feltűrt ujjú, fehér ingjében tökéletesen látszódtak, az alkarján lévő tetoválással együtt, én pedig hevesen dobogó szívvel kapaszkodtam meg a vállában, ahogy újra állóhelyzetbe kerültem.
Hihetetlen, hogy lehet ennyire vonzó egy olyan mozdulatsora, amit teljesen ösztönösen vitt véghez, bármiféle erőfeszítés nélkül.
Talán épp ez benne a leglenyűgözőbb.
Az első pillanatban, amikor már újra rendesen a lábamon álltam, a vállát biztosítékként, ösztönösen megfogva, ő pedig a derekamnál megtartva, zavarbaejtő közelségbe kerültünk.
Az arcunk között lehetett talán tíz centi, de ez a távolság is csak azért volt meg, mert olyan közel álltunk egymáshoz fizikailag, hogy én a vállaira helyezett kezeimmel felnéztem rá, ő pedig a homlokára lógó tincséivel, alig észrevehető mosollyal az arcán le rám.
- Te sem - mosolyogtam rá zavartan, ha már a figyelmességnél tartottunk, miközben még mindig az elmúlt másodpercek hatása alatt voltam. Ösztönösen elléptem tőle egy kicsit, majd visszarázódtunk a rendes tánctartásba - Köszi.
Teljes szívből reméltem, hogy ez nem látszott rajtam kívülről, de a közelségünkre szédítően elkezdett hullámozni a mellkasom, a végtagjam kicsit elgyengültek, a szívem pedig úgy dobogott, hogy szinte hallani lehetett.
- Veszélyes hobbid van, hallod - mosolygott szórakozottan, mire elnevettem magam.
- Hihetetlen, hogy ezerszer felléptem tök bonyolult koreókkal magassarkúban, most pedig majdnem feldöntött egy apuka - néztem körbe saját magamon kiégve.
- Ez kábé olyan volt, mint amikor a húgom letolta egy full nehéz versenykoreóját a jégpályán hiba nélkül, aztán akkor esett el a palánknál, amikor lejött a jégről.
Erre egy őszinte nevetés hagyta el a számat.
- Szegény Lili - nevettem.
- Utána lebaszott minket, hogy az esését miért nem vettük videóra.
- Azért szerintem, amit most én csináltam, is megért volna egy videót.
- Az egész este folyamatosan dokumentálva van minimum öt kamerával, vissza fogod látni.
- A tánckarrierem mélypontja lenne az a videó, szóval nem biztos, hogy akarom - nevettem el magam, mire szórakozottan elmosolyodott.
- Még hátravan ma egy after, amin javíthatsz a megítéléseden.
- Nem fogok sokáig maradni az afteren - jegyeztem meg minden poénon kívül, miután nevettem egyet a megszólalásán.
- Ja, mindenki ezt mondja a bulik előtt, akik aztán végül ottmaradnak még két napig.
- Anyukám miatt tényleg nem szeretnék sokáig maradni. Mármint, igazából nem kérte, hogy korán jöjjek, csak... - kaptam el a tekintetem - Nem szeretném - fejeztem be végül.
Szasza erre csak biccentett egyet, hogy oké, persze, megérti, ahogy akarom.
- Jó kapcsolatod lehet anyukáddal amúgy - jegyezte meg pár másodperc múlva.
- Az van - mosolyodtam el.
- Ketten vagytok, nem?
Teljesen természetes volt a kérdése, és nem is úgy kérdezte, mint ami máskor, mástól zavarba szokott hozni.
Ő kérdezte tőlem, és ezért valahogy biztonságban éreztem magam, mert róla már kitapasztaltam, hogy soha nem megy tovább egy ponton az érdeklődéssel, addig, amitől már rosszul érzem magam.
- Igen, egy ideje már - válaszoltam őszintén - Ti viszont vagytok egy páran - tereltem el a témát elmosolyodva.
- Ja, akad egy-két ember nálunk.
- Igazából csodás családotok van - néztem rá, bármiféle szépítés nélkül.
- Szétdicsérsz minket, hallod - röhögte el magát.
- Mert így van - nevettem én is - És ez tök jó.
- Kösz. Vagy mit tudom én, mit kell ilyenkor, sokat nem tettem hozzá - látta be szórakozottan - Anyukád is cuki amúgy, pár szót beszéltünk.
- Mikor? - lepődtem meg.
- Ma, még az előadások előtt. Egy az egyben rá hasonlítasz amúgy.
- Köszönöm - néztem rá teljesen elolvadva.

Az egyik legnagyobb bók volt, amit csak hallhattam volna tőle.
Nem csoda, hogy a szívem ebben a pillanatban látta be visszavonhatatlanul, hogy igen, szimpla vonzalmon kívül is kötődni kezdtem hozzá.

Kötődöm a barátnőm bátyjához.
Azt hiszem, volt okom ezt eddig tagadni magamban.