Kezdjük azzal, hogy az úgy történt, hogy Anyának elmeséltem a Lilienékkel töltött hétvégémet, Anya pedig annyira boldog lett, hogy ragaszkodott hozzá, hogy ezt az egészet (barátkozás, Szasza rajza, szalagavató, meg minden egyben) megünnepeljük valahogy.
Így kötöttünk ki a Gyöngyvirág cukrászdában az egyik kettes asztalnál.
- Ez annyira nagyszerű! - lelkesedett Anya sokadszorra a történtekkel kapcsolatban, ahogy leültünk az asztalhoz a sütikkel.
Még nem voltam itt ezelőtt, de a környék egyik legnépszerűbb cukrászdája, és most szembesültem vele, hogy nem is ok nélkül, mert egyszerűen valami fenomenális volt a hely, imádtam, tényleg.
- Szasza és Márk egyébként osztálytársak? - érdeklődött Anya.
- Nem, évfolyamtársak csak. Szóval nem Szaszával egy osztályban fogok keringőzni - válaszoltam meg igazából a fő kérdését.
- Akkor nem marad más, mint összeszervezni egy párcserét - vigyorgott Anya.
- De ez nem így működik - közöltem tényként, csak hogy lezárjam a témát.
- Egy kicsit sem tetszik neked? - kérdezte Anya kedvesen.
A kérdésére először megakadtam, majd igyekeztem higgadtan válaszolni.
- Nem - válaszoltam, de nem éreztem magam elég meggyőzőnek, sőt, kifejezetten nem voltam az, szóval folytattam - Szasza Lilien bátyja, idősebb és ha nem is barátnője, de alakulója van. Nem szeretnék tőle semmit, de ha akarnék, se akarhatnék - magyaráztam.
- Úgy beszélsz arról, hogy idősebb, mint ha ez valami gigantikus probléma lenne.
- Nem önmagában a korral van baj, hanem, hogy megvan neki a saját korosztálya és mások a céljai az életben, mint nekem.
- Azért nem tíz évvel idősebb nálad, Regi, csak most lett tizennyolc éves.
- Az pont elég - válaszoltam - Érződik, hogy idősebb, érett, férfias, van önbecsülése, tervei, határozott...
- És mindketten tudjuk, hogy ezek a gyengéid, Szívem - mosolyodott el - Amivel nincsen semmi baj.
- Mert keresem ezeket a tulajdonságokat és vonzódok hozzájuk, jórészt Apa miatt, meg a természetemből fakadóan is, plusz a korombeli fiúk nagy része éretlen, és emiatt jó, talán vonzódom hozzá is valamennyire és megfog ezekkel, de akkor sem tudok elképzelni Szaszával bármit. És nem is szabad elképzelnem, mert irreális.
- Túlgondolod, Kicsim.
- De mindezen kívül is pont elég indok szerintem, hogy Bence után nem annyira ragaszkodok ahhoz, hogy bárkihez olyan közelségbe kerüljek mégegyszer - tettem hozzá.
- Nem minden fiú olyan, mint Bence.
- Nem Bencéről van szó legfőképp, egyszerűen az emberek ilyenek, Anya, ő, meg egyébként mindenki a régi sulimból és a barátaim közül csak megtanítottak erre.
- Szerinted Szasza vagy Lilien képesek lennének megtenni veled ugyanezt?
Erre egy másodpercig megálltam, de végül erőt véve kimondtam.
- Benne van a pakliban.
- Nézd meg őket, hogyan viszonyulnak hozzád - győzködött Anya.
- Ebből nem indulhatok ki. Már viszonyultak hozzám hasonlóan régen is.
- Ők mások.
- Vagy nem - válaszoltam - Másnak tűnnek, jól is érzem magam velük, csak... ez bonyolult. És nem szeretnék pofára esni.
- Megértelek, amiért bizonytalan vagy, de nem húzhatsz fel magad köré falakat csak azért, mert...
- Nem vagyok bizonytalan - szögeztem le - De visszatérve, mindentől teljesen függetlenül nem akarok semmit Szaszától, és nem tetszik.
- Rendben - hagyta rám Anya - Akkor szedjük le a szobádban a rajzát a falról.
- Az egy szép rajz, csak történetesen ő csinálta.
- Rendben - ismételte meg magát, de pontosan jól tudtam, hogy csak rámhagyta a dolgot.
Ebben a másodpercben nyílt a cukrászda ajtaja, és bejött rajta Márk.
Igen, Márk.
Mi van?
Mivel észrevettük egymást, intettem neki, ő elvigyorodva lazán visszaintett, majd gond nélkül bement a pult mögé, és be valami ajtón.
- Anyukád itt cukrász? - kérdeztem meglepetten, miután Márk visszajött onnan egy sütivel a kezében és csatlakozott hozzánk, hogy köszönjön.
- Anyámé a cukrászda - közölte egyszerűen, mint ha mi sem lenne természetesebb, majd Anyára nézett - Jó napot.
Anyával bemutatkoztak egymásnak, majd Márk hozzátette.
- Velem fog táncolni Regi - tette hozzá Márk.
- Igen, mesélte - mosolygott Anya.
- De várjunk, ezeket a képeket akkor Lili anyukája csinálta? - tereltem vissza a témát Márkra nézve, mivel egy csomó tök szép festmény volt a falakon dekorációul.
- Ja, meg egy csomó dizájn az övé még, a logót is ő tervezte, tudod, illusztrátor. Együtt vágtak még bele ebbe a helybe, mert Anyának ez volt az álma, asszem - nézett körbe Márk.
- De menő - csodálkoztam - Nagyon szép hely.
- Kösz, átadom - biccentett Márk, majd beletúrt a sötétszőke, fiú létére igazságtalanul szép hajába.
Márk egyébként egy fehér pólóban volt, rajta egy kockás, laza inggel, nyaklánccal, mindehhez egy bő, zsebes farmerral és az edzőcipőjével, ami a téli időjárást tekintve arra engedett következtetni, hogy kocsival van, és csak beugrott ide.
Amíg Márk egy pillanatra nem felénk nézett, elkaptam Anya tekintetét, aki egyszerre vigyorgott a szemeivel, és biccentett egy elismerő "az igen" félét.
Anya az utóbbi időben olyan, mint valami szerelmi-jótündér, sokkal jobban szeretné, ha rámtalálna a szerelem, mint én, így az összes számára szimpatikus fiú létezésétől, akik körülöttem vannak, képes belelkesedni.
- Holnap tanítás után lesz táncpróba amúgy - nézett rám Márk - Hány órád lesz?
- Hét. Fél háromkor csengetnek ki.
- Elugorjon érted valamelyikőnk? Megoldható szerintem.
- Nem kell, eljutok hozzátok, de azért köszi.
- Tuti?
- Persze, nem nagy dolog - mondtam őszintén.
- Oké, de szólj, ha mégis. Számom megvan amúgy?
- Nem, nincs - vettem elő a telefonom - Mondhatod.
Márk lediktálta a telefonszámát.
- Amúgy ha nem veszem fel, hívhatod Szaszát is, az övé megvan? - kérdezte.
- Nem, az övé se - lapozgattam a névjegyzékemet.
- Akkor mondom az övét is - kapcsolta be a telefonját.
Miután Márkkal ezeket lebeszéltük, meg hogy ha valami kérdés van, vagy ilyenek, el tudom érni így meg így, de majd dumálunk úgy is, nemsokára neki mennie kellett, úgyhogy elköszönt tőlünk.
Nos, szerintem nem kell mondanom, milyen széles vigyor ült Anya arcára, amikor újra ketten maradtunk.
- Egyik jóképűbb, mint a másik - jegyezte meg Anya egy mosollyal az arcán.
- Az egész család az - közöltem tényként.
De tényleg.
- Ha választhatnál... - hozta fel a témát Anya.
- Anya! - tágultak ki a szemeim, jelezve, hogy szálljon le erről a témáról.
- Oké, csak érdekelt - védekezett maga elé mosolyogva.
Tévedtem, amikor Anyát jótündérnek neveztem, ő maga az önként reinkarnálódott Ámor, de úgy minden viccet félretéve.

Amikor hazaértünk, Anya elment zuhanyozni, én pedig felmentem a szobámba.
Tényleg gyönyörű az a rajz.
A világ legtermészetesebb dolgaként raktam ki a parafatáblámra tegnap, most viszont realizáltam, hogy ez tényleg a világ legtermészetesebb dolga volt, megkérdeztem magamtól, hogy de mégis miért, egy idő után pedig azon kaptam magam, hogy három perce ott állok a tábla előtt a rajzot nézve, a gondolataimba mélyedve.
"De akkor szard le az exed és menj vissza művészkedni" - jutott eszembe, ahogy ezt mondta a rajzért cserébe, mire elsóhajtottam magam. Hát, ha ezt úgy értette, hogy egy hét múlva keringőzzek az unokatesójával a szalagavatójukon, akkor részemről teljesítve.
Együtt fogunk szalagavatózni, csak nem egy táncban, szóval látni fogom a fellépésüket.
Nem szeretnék hazudni magamnak, nem szívesen fogom látni, ahogy Emmával táncol.
Hamarabb vallottam be Anyának, mint magamnak, hogy tényleg vonzódni kezdtem hozzá, és nem tudom, milyen szinten, talán szimplán csak vonzónak találom, ennél többet nem tudok elképzelni magamról és nem is akarok elfogadni magamban, mindenesetre akárhogy is, kevésbé volt semleges érzés belegondolni abba, hogy egy szalagavatón leszek a párosukkal, mint amire számítottam.
Hihetetlen, hogy ilyen érzések kezdtek kialakulni bennem a barátnőm bátyjára gondolva.
Vajon milyen lehet azzal, aki barátnő-közelségbe kerül hozzá?
Egy kis idő után azon kaptam magam, hogy túlságosan belemélyedtem gondolatban a témába, úgyhogy kiszakítottam magam ebből az egészből, és leültem a laptopomhoz, hogy nézzek valami sorozatot.
Nem érzem magam jól attól, hogy a gondolataimba tud férkőzni szimplán azért, mert vonzónak találom mint a külsejét, mint a kisugárzását, mint az egész személyét, Lilien bátyjáról van szó, te jó ég, a saját elveimet árulom el, és minden ilyen alkalomban csalódok is magamban. Rá kéne jönnöm már, hogy csak túlreagálom ezt az egészet. Lehet úgy vonzónak tartani valakit, hogy nem érzek iránta semmi különösebbet, nincs mitől aggódnom, mert pontosan ez van nálam is, csak feleslegesen megijedek tőle.
Szasza vonzó, mert eszméletlen helyes, gyönyörű, tiszta kék szemei vannak, amik a szívedig hatolnak, ha találkozik a tekinteted az övével, tökéletes vonásai vannak, beszédhangja, szép mosolya, mosolygödröcskéi, homlokára lógó, rosszfiús haja, stílusa, tetkó a nyakán, sportos testalkata, bőrkarkötő, fekete gyűrű, érett, határozott, magabiztos, domináns, férfias kisugárzás, mindehhez az a titokzatosság is, ami megvan benne, sőt, még tehetséges is, ezer évig sorolhatnám, miért tud megfogni bárkit, és engem is megfog, de ennyi.
Legalábbis nem tudom, hogy tudnék tükörbe nézni, ha egy nap mindez többé válna, de nem fog, mert rajtam múlik, és nem szeretném, hogy többé váljon, úgyhogy ez nem történik meg.
Épp ezt gondoltam végig, amikor sikerült végre visszazökkennem a sorozatomba, úgyhogy kicsit visszatekertem a részt, mert egyáltalán nem figyeltem oda.
Egy romantikusabb jelenet következett, és őszintén, arra számítottam, hogy Bence fog eszembe jutni, visszahozza az emlékeinket, belelátom a régi helyzetünket és mindezt érezni fogom a szívemben, de még őszintébben, először a volt barátom eszembe se jutott, csak később, amikor arra gondoltam, hogy neki kellett volna eszembe jutnom.
Eszméletlenül szánalmas vagyok.
Ez ennyi.

- Annyira cuki, nem? - suttogta Alíz, amikor másnap a suliban az egyik folyosón ácsorogtunk ketten az angolterem előtt, ami be volt zárva, szóval jó lett volna, ha érkezik már egy tanár, akinek van kulcsa.
A folyosó másik felén Vince volt a tejfölszőke hajával és az ismét bő cuccaiban, és épp ekkor ment be az osztálytermébe.
- Szerinted tudja, hogy ki vagyok? - kérdezte Alíz.
- Igen. Legalábbis Bécsben tudta - válaszoltam.
- Komolyan? - csillantak fel a szemei - De várj, miért voltam szóban?
- Mert mondtam, hogy alapvetően veled jöttem volna.
- És a nevemet mondtad?
- Igen, és onnan már megvoltál neki.
- De jó! - lelkesedett - De honnan tudja a nevem? - gondolkodott el.
- Évfolyamtársak vagytok, szóval elég sok oka lehet - mondtam őszintén.
- Úristen, de jó! - szökkent egyet Alíz teljesen feldobottan - Egyébként nem beszélt arról, hogy milyen szakkörre jár? Mert akkor én is jelentkeznék oda, lenne közös óránk, meg minden.
- Nem, nem tudom - gondoltam át.
- De amúgy ti jóban vagytok?
- Egyszer beszélgettünk csak.
Meg egyszer köszöntünk egymásnak a büfénél.
- Esetleg megpróbálod megtudni tőle? - kért meg csillogó szemekkel.
- Hogy milyen szakkörre jár? - pislogtam.
- Igen, vagy bármit! Légysziii!
- De... - akadtam meg, majd végül a hiperlelkes Alízra néztem és megesett rajta a szívem - Jó, oké, megpróbálom - adtam meg magam.
Nem tudtam nemet mondani, ez van.

Tudomásom szerint Vince c-s, szóval egyik szünetben egészen véletlenül a termükhöz közel lévő babzsákfoteleknél olvasgattam a föcit, és nagyjából három perc után már össze is futottunk.
Vince kiszúrt a foteleknél, én felnézve integettem neki, ő pedig odajött hozzám és lehuppant a mellettem lévő babzsákba.
- Hogyhogy erre? - kérdezte, ahogy már mellettem ült.
- Nemrég fedeztem fel ezeket a foteleket - paskoltam meg azt, amin éppen ültem.
- Dogát írtok? - pillantott a füzetemre.
- Csak holnap. Mondjuk Farkasdy már beteg vagy egy hete, szóval az se biztos, hogy lesz holnap.
- Ja, nekem is elmarad a sakkszakköröm, mert ő tartja alapból.
Hát, ez gyorsabban ment, mint az hittem.
- Sakkszakkörre jársz? - kaptam rá a témára.
- Aha. Valószínűleg hülyén hangzik, de tökre kikapcsolja az agyam. Mármint, érted, mivel gondolkodni kell, minden mást kikapcsol benne.
- Persze, értem.
- Te is sakkozol?
- Nem, én sudokuzom.
Kicsit abszurdnak éreztem ezt a beszélgetést.
- Azt is bírom amúgy. Végülis számok vannak benne - gondolt bele - Amúgy hogyhogy nem a mi osztályunkba jöttél?
- Csak a nyelviben volt hely. Az a szerencsém, hogy amúgy mindhárom osztálynak az irányával tudok azonosulni, szóval... - vontam vállat.
- Sportolsz?
- Versenyszerűen táncoltam.
- Otthagytad?
- Igen, a közösség miatt.
Ha sosem akarnék józan lenni életemben, csak be kellene vezetnem magamnak egy olyan szabályt, hogy annyiszor kelljen innom, ahányszor ezt elmondom valakinek.
- És te? - fordítottam felé a fejem, továbbra is a sport-témában.
Vince ezen röhögött egyet.
- Csak nézz rám szerintem - közölte derűsen, mire én is felnevettem - Nem, amúgy jártam egy csomó sportra, csak egy idő után kábé mindenhol hátrány lett, hogy ha egy kicsit nagyobb a légmozgás, akkor már meg kell kapaszkodnom valamiben.
Nevetve hallgattam.
- De egyébként szeretek mozogni, csak inkább a sakk - tette hozzá szórakozottan.
- Végülis az is sport - mosolyogtam.
- Hát, ja.
- A sakkon kívül egyébként mi fogott még meg a matek-természettudomány osztályban? - érdeklődtem tovább, hátha megtudok még valamit Alíznak.
- A matek, meg a természettudományok.
Mosolyogva biccentettem egyet, belátva, hogy oké, ez jogos.
- Én vagyok a reálos furagyerek, tudod - mosolygott Vince.
- Ha nem jutottál el odáig, hogy periódusosrendszer van a szobád falán és Newton-os plüssel alszol, akkor nem zavar - néztem rá nevetve.
- Nyugi, az azért nem.
- Egyébként gondolom, ezen a vonalon akarsz majd elindulni...
- Ja, a mérnökin gondolkodtam. Vagy orvosi. De inkább egy épületet szúrjak el, mint hogy kinyírjak véletlen egy embert, szóval inkább mérnöki. Te?
- Pszichológus szeretnék lenni - válaszoltam gondolkodás nélkül.
- Nővérem is pszichológiát tanul.
- Hol?
- Pécsen. Tavaly leköltözött oda a barátjával.
- Akkor ő most tizenkilenc éves?
- Most már húsz. Na, de mesélj, hogyhogy pszichológia? - helyezkedett el a mellettem lévő fotelben kényelmesebben, hogy figyelhessen rám.
- Minden egyes pácienssel, akin sikerült segítenem, úgy érezném, hogy hozzátettem a világhoz. Plusz sokan küzdenek azzal, hogy nem kapják meg a megfelelő támogatást, segítséget, vagy egyedül maradnak a problémáikkal, szóval szeretnék az ilyeneken segíteni.
- Ez menő. Humán-agy vagy akkor?
- Fogalmam sincs. Imádom az irodalmat, még a töri is érdekel, és rá is tudok hangolódni, de a reál tárgyakat is tudom ugyanennyire magaménak érezni. Amit a helyzet megkövetel, leginkább.
- Amúgy ez full jó. Én halál hülye vagyok a magyarhoz, meg a törihez. Most ha megkérdeznéd, hogy melyik uralkodó mikor meg hol volt, valószínűleg azt válaszolnám, hogy igen, kedd van.
- Engem a töriben a folyamatok fognak meg, meg a politika. Érdekes tud lenni, hogy azok a nagy történelmi személyek miért döntöttek úgy, ahogy, sokszor a legapróbb dolgok miatt, mégis milyen hatással lettek a világra.
- Ja, végülis.
- De ne aggódj, ha engem hirtelen elkezdenének faggatni az elektromosságról, akkor szemrebbenés nélkül rávágom, mégcsak nem is a keddet, hanem azt, hogy csütörtök van.
- Na, és a gazdaságföldrajz? - pillantott Vince a föcifüzetembe.
- Az még alakulóban - nevettem el magam őszintén.
Mindenről is érdeklődtem Vincétől, ami belefért, szóval miután elköszöntünk és becsengettek, fizika első öt percében felírtam a telefonos jegyzeteimbe néhány infót, nehogy elfelejtsem.

Nos, tulajdonképpen ha Alízt az első páciensemnek tekintjük, azt kell, hogy mondjam, hogy teljes sikert arattam, mert egész következő szünetben ölelgetett, hogy mennyi mindent megtudtam róla, és de jó, hogy sakkozik Vince, mert akkor ő is elmegy sakkszakkörre.
Ezzel két problémát láttam, az első kapásból, hogy Alíz nem tud sakkozni, a második pedig, hogy végülis megtanulhat, csak személyiségéből adódóan tipikusan annak a lánynak tűnik, aki öt perc után ráun, de úgy voltam vele, hogy végülis Vince egész jó motiváció lehet.

Mindenesetre jó érzés volt látni, hogy ennyire boldog.
Nem tudom, hogy szeretném-e azt kívánni, hogy bárcsak átélhetném ezt én is újra.