A jégpályán, ahogy az emberek körbe-körbe haladtak, miközben a hangszórókból egymást váltották a népszerű zenék, jónéhány karácsonyival közöttük, a fényszórók megvilágították a csillogó jeget, a levegőben különféle illatok terjengtek, társaságok, barátnők, szerelmespárok haladtak el mellettem nevetgélve, egymásnak mesélve, vagy fotózkodva, körbepillantottam.
Minden annyira idilli volt, megtöltötte a szívemet az a boldogság, ami az emberekből áradt.
Tegnapelőtt volt telihold, úgyhogy bár kicsit fogyott azóta, azért még betöltötte az eget az a fehéres fény, amit tükrözött, még ha a Hold maga a felhőktől alig látszott is.
Nagyon szeretem a Holdat.
Már jó ideje itt voltunk és a záróra is kezdett közeledni, szóval társaságilag megegyeztünk, hogy még megyünk néhány kört, mielőtt indulnánk.
- Regi, milyen gyorsan tudsz menni? - nézett rám Ambrus vigyorogva, ami egy felhívás volt egy versenyre, úgyhogy elnevetve magam, elhaladtam mellette és belehúztam, ő pedig utánam indult.
De régen versenyeztem korcsolya-gyorsaságban.
- Milyen gyors vagy, hallod - hallottam meg a végzős srác hangját röhögve, én pedig szórakozottan néztem vissza rá, majd mentem tovább az embereket kerülgetve, miközben a barna, kiengedett hajam is lobogott egy picit a gyorsaságtól.
Mivel mentünk már két nagy kört eddig, ahogy Liliékhez értem, akik közben minket néztek, belassítottam.
- Ettől elfáradtam - vallottam be nevetve a barátnőmre nézve, aki vigyorogva tapsolt nekem, mivel legyőztem Ambrust.
A következő pillanatban Ambrus suhant felénk, és nem igazán volt ura a helyzetnek, hogy lelassítson, szóval odébb húzódtam, így továbbcsúszott tőlünk.
- Gyere már vissza! - kiáltott utána Emma nevetve, aki Szasza mellett ácsorgott, mint egyébként egész végig.
- Megyek mégegy kört! - szólt vissza nekünk Ambrus intve egyet, aminek következtében majdnem nekiment valakinek, de aztán gyorsan kitért az útból.
- Várj már, akkor én is! - indult utána Peti.
- Megyünk mi is egy kört? - nézett rám Lilien kedvesen.
Természetesen benne voltam, csak kikötöttem, hogy ez most történjen normál tempóban.
- Amikor visszaérünk, lefotózol minket? - kérte meg Lili a bátyját meggyőzően mosolyogva.
- Ki mondta, hogy én itt maradok? - kérdezett vissza Szasza derűsen.
- Majd én lefotózlak titeket - ígérte meg Emma ránkmosolyogva.
- Na látod, Emma mondta - vigyorgott Lilien a bátyjára, mire Szasza elröhögte magát.
- Ezt megjegyeztem - nézett Emmára szórakozottan mosolyogva.
Lilien és én elindultunk körbe a jégpályán, Szasza és Emma pedig a pálya szélénél maradtak.
Nagyjából a kör felénél lehettünk Lilivel, amikor feléjük pillantottam, mert valahogy odavonzódott a tekintetem.
Beszélgettek, Emma Szaszát nézte, Szasza pedig akkor éppen minket, talán ezért pillantottam oda ösztönösen, majd kaptam is el a tekintetemet vele egyszerre, ahogy összetalálkozott az övével.
Egy darab másodperc volt, mégis azon kaptam magam, hogy amikor Lilivel már egy témával odébb jártunk beszélgetésben is eszembe jutott.
- Te nem vagy éhes? - kérdezte Lili, miközben csak úgy forgott egyet korizás közben.
- Nem annyira, te? - néztem rá.
- Én se, csak ennék - válaszolta egyszerűen - Valami forrót. Te nem?
- Végülis - gondoltam bele.
- Otthon csinálunk goffrit? - csillantak fel a szemei az ötlettől.
Ritkán eszek goffrit, mert nincs goffrisütőnk otthon, úgyhogy belementem, végülis miért ne.
A kör hátralévő részében átbeszéltük, hogy melyikőnk mit szokott a goffrijára rakni, és épp azt állapítottuk meg, hogy szeretjük a Nutellát a goffrin, amikor visszaértünk Emmáékhoz.
Szasza és Emma azóta is beszélgettek, de Szasza észrevett minket, úgyhogy Emma felénk fordult és az ígérete alapján lefotózott minket, mire Lilien ösztönösen mosolyogni kezdett a telefonba, szóval én is.
Készült rólunk pár kép, egymás mellett korcsolyázós, egymás kezét fogós, Lili át is ölelt az egyik kép közben oldalról (ránézésre egymagasak vagyunk egyébként), viszont Emma telefonján voltak, úgyhogy ezután elindult a hadművelet, hogy hogyan jussanak el Lilihez és hozzám anélkül, hogy romlana a képminőség.
Ahogy megérkeztek hozzám a képek, első dolgom volt továbbküldeni őket anyukámnak.
"De szépek vagytok! Puszilok mindenkit!" - írta vissza Anya két másodperccel később, ahogy megérkeztek neki a képek.
- Kirakjuk őket Instára? - nézett rám Lilien.
Az Instámon az utóbbi fél évben nem sok aktivitást mutattam, story-t is ezer éve nem raktam ki, így valószínűleg, ahogy ezt most megtettem, a legtöbben, akik követtek, még értesítést kaptak róla.
Nyilván nem ezzel a szöveggel, de valami olyasmi jelentéssel, hogy "kedves világ, minden próbálkozás ellenére még élek".

Amikor hatan úgy döntöttünk, hogy indulunk haza, a jégpálya széle felé vettük az irányt.
Ahogy onnan jöttünk le, a többiek mögé kerültem, mert végignéztem mégegyszer a pályán, csak úgy, mielőtt itthagynám, majd ahogy visszafordultam, valaki mögülem a kontrollt elveszítve száguldott felém, és már majdnem nekemjött, amikor...
- Vigyázz - szólalt meg ösztönösen Szasza, majd egy pillanattal később elkapta a karom és odébbhúzott, hogy ne jöjjenek belém.
A hirtelen mozdulatra kicsit meglepődtem, majd felnéztem rá.
- Köszi - pillantottam rá meglepve az egésztől.
Túlságosan védelmező mozdulatsor volt ahhoz, hogy hozzá lettem volna szokva.
Összetalálkozott a tekintetünk, ő pedig elengedett.
- Szasza, jössz? - hallottuk meg Emma hangját odébbról, mire mindketten odanéztünk, és ezzel már el is léptünk egymástól.
Szasza odament Emmához, én pedig vele egyszerre Lilienhez.
Nem akarom tudni, miért dobogott a szívem ennyire.
Talán csak megijedtem.

- Nagyjából mennyi, mire visszaérsz? - kérdezte Lilien a bátyjától, amikor már a kijáratnál voltunk, mivel az volt a terv, hogy Szasza elviszi kocsival a többieket, aztán Liliért és értem jön vissza.
- Tíz perc kábé - válaszolta neki Szasza, majd Emmára pillantott, aki akkor éppen Petivel osztozkodott egy forralt boron - Húsz - javította magát a húgának - Emmát viszem haza utoljára.
- Komolyan? Fagyoskodjunk itt még perceket tovább azért, hogy lesmárolhasd a házuk előtt?
Szasza elröhögte magát, én pedig Lilien mellett sétálva hallgattam őket.
- Rám vagy szállva, Hugi.
- Nem, csak nem akarok szétfagyni azért, mert te csajozol.
- Oké, egyrészt örülj neki, hogy elviszlek, másrészt meg ez hogy jött, vagy mi van? - nézett rá Szasza szórakozottan.
- Jézusom, honnan jött? - pislogott rá Lili értetlenséget színjátszva, majd rámnézett - Regi, szerinted honnan jött? - kérdezett jókedvűen bentmaradva a szerepében.
Szaszával összenéztünk, majd a húgára pillantott, mielőtt erre bármit válaszolhatnék.
- Ha egyszer lekapnám, Hugi, az most már a te kedvedért lesz - mosolygott rá Szasza szemtelenül jól elszórakozva a helyzeten.
- Az én kedvemért inkább gyere értünk korábban - mosolygott vissza Lili.
- Átgondoltam, inkább smárolok.
Lilien erre felnevetett, ezzel egyszerre pedig meglökte a bátyja karját, aki jókedvűen mosolyogva hagyta neki.
- Lespoilerezem Emmának, hogy le akarod kapni - fenyegette meg Lili.
- Hajrá.
- De hé, ijedj már meg, vagy valami - nevetett Lili.
- Mitől? - kérdezte Szasza röhögve, mire mindketten ránéztünk, Liliennek pedig elkerekedtek a szemei.
- Miii, várj, ti már smároltatok? - tátotta el a száját Lili.
- Na jó, Hugi, állj le - zárta le a témát Szasza szórakozottan, a gödröcskéivel az arcán.
- De hallod, akkor mi volt ez a "csak barátok vagyunk" szöveg? - kapott rá a témára Lili, az idézése alatt elváltoztatva a hangját.
- Nem is mondtam semmit, mi a szar - röhögött rajta Szasza - Amúgy barátok vagyunk, de nem mint ha feltétlen közöd lenne hozzá.
- Hé, a húgod vagyok, ne csináld már.
Szasza halványan elmosolyodva a megszeppenten ránéző Lili felé fordította a fejét, majd szórakozottan átkarolta oldalról a vállát, ahogy közben a parkoló irányába mentünk.
- Részvétem - mondta neki a gödröcskéivel az arcán, majd hagyta, hogy Lilien nevetve lelökje a karját a válláról.
Észre se vettem, hogy mosolygok, ahogy hallgattam őket.
Azt pedig meg se tudom mondani, hogy pontosan mitől mosolyogtam.

Amikor Szaszáék elmentek, Liliennel a Hősök terén maradtunk, csináltunk pár képet magunkról, egymásról, a helyről, csak hogy lekössük magunkat és ne fázzunk, körbesétáltunk, meg ilyenek.
- Smash, pass, pass, smash - sorolta Lili poénból, ahogy a különféle királyok szobrai előtt mentünk el, én pedig felnevetve hallgattam.
Mit is mondjak, elég jól elszórakoztattuk egymást.
Épp az egyik szobor előtt ücsörögtünk és azt beszéltük meg, hogy milyen szép ma az ég, amikor begördült az utcába Szasza a kocsijával.
Szerintem nem kell külön kihangsúlyoznom, hogy az apukájáéhoz hasonlóan ez is tipikusan az a fajta autó volt, amibe megtiszteltetésnek éreztem, hogy beülhetek.
- Szeretnél előre ülni? - kérdezte Lili, ahogy odaértünk Szasza kocsijához.
Természetesen azt mondtam, hogy dehogy is, nyugodtan üljön ő előre, de végül én kerültem az anyósülésre, mert gyorsan kellett bepattanni és így jött ki.
- Szia - köszöntem Lili bátyjának, ahogy kinyitottam az ajtót.
Ahogy beültem Szasza mellé, azt vettem észre magamon, hogy kicsit indokolatlanul jó érzéssel tölt el, hogy itt ülök.
Szaporán verő szívvel írtam Anyának, hogy Lilien bátyjának a kocsijában vagyok, és megyünk hozzájuk, majd ahogy elküldtem, örültem, hogy Szasza és Lili épp egymással beszéltek valamit, mert az ablakon kinézve megpróbálhattam tudatosítani a bennem kavargó érzéseket.
Egy végzős, helyes srác, akinek alakulója van és a barátnőm bátyja, nyilvánvalóan zavarban vagyok egy kicsit, mert egyébként is hozzájuk megyünk.
Pontosabban, Lilienhez megyek, és ha ez így megy tovább, venni fog a komfortérzetemből a bátyja jelenléte.
Szaszára néztem, aki épp akkor kanyarodott be az egyik utcába, így a kormányra szökött a tekintetem, amit olyan lazán fogott, mint ha ezer éve vezetne.
Bőrkarkötő volt a csuklóján, a másik kezén pedig volt egy fekete gyűrűje. Basszus, de jól állt neki.
A kézfején minden kézmozdulatával megjelent pár ér, mármint feltűnőbben, mert alapból is látszódtak a kezén, ráadásul volt egy kisebb anyajegy a jobb kézfején, ami nem tudom, miért, de valahogy tökéletesen passzolt oda.
Tökéletesen férfias kézfejei voltak, és ahogy ezt megállapítottam magamban, a belső énem legszívesebben leütötte volna saját magát.
Azt hiszem, csak túlreagálom ezt az egészet.
- Kapcsolsz zenét? - kérte meg Lili a bátyját.
- Öt perc múlva otthon vagyunk.
- Öt percbe még pont belefér egy jó zene - mosolygott Lilien.
- Öt perc, mire eldöntöd, hogy mit hallgassunk - közölte Szasza a visszapillantón át ránézve.
- Most nem, jó lesz az első, amit bedob a rádió.
Szasza végül megadta magát, és bekapcsolta a rádiót.

"'Cause it's too cold
For you here
And now, so let me hold
Both your hands in the holes of my sweater..."

A szám hallatára azonnal bevillantak az emlékek. A közös számunk volt.
Ha akarnám, se tudnám megszámolni, hányszor hallgattam meg az utóbbi hónapokban összetörten, az emlékektől fájó szívvel, és most is bennem voltak az emlékek, de valahogy máshogy.
Egy pillanatig olyan érzés volt, mint ha ugyanazok az emlékek most nagyobb mértékben jelentek volna meg az eszemben, mint a szívemben, de mivel azt észleltem, hogy nem eléggé a szívemben érzem őket, tudatosan elkezdtem volna őket átterelni az eszemből odáig.
Más hatással volt rám, mint máskor.
Pontosabban, kisebb és fakóbb hatással, mint eddig bármikor, és ami a legfurább az egészben, hogy ez nem jó érzésként érintett.
Vagyis, nem is tudom, hogy érintett, mert épphogy azt éreztem, hogy alig érint meg, legalábbis mindenképpen kevésbé, mint amihez hozzászoktam az elmúlt hónapokban, teljesen elfogadva már a jelenséget.
Mint ha valahogy minden felborult volna.
- Regi, neked jó ez a szám? - kérdezte Lili, kizökkentve a gondolataimból.
- Persze, persze - válaszoltam szinte visszaesve a valóságba.
Furcsa, hogy akkor valahogy attól éreztem volna jobban és biztonságosabban magam, ha ez a "persze" nem lett volna igaz.

Érdekelne, hogyan leszek pszichológus a jövőben, ha néha saját magamat sem értem.