Fénylett az ég, csattant az ostor, süketítő csend telepszik világra, s síró szél jajdul; láthatatlan égi szörnyeteg természet szeszélyének parancsol. Mosómedve patak partján, fényes dolgot vízben babrál. Vajon mi lehet az, miért figyeli áhítattal holló a fáról, amiért szomszédos üregből kileső szurikátakedélyt félelem határol? Mit tudhat magáénak a drága kleptomániás, mellyel szemben ily haragvó az időjárás? Eső esik, szakad az ég, meneküljön mindenki, amerre csak akad száraz hajlék. Megcsillan az imádott tárgy, mosómedve karmai közül elragadja hirtelen az álnok vízsodrás. Hiába fut, űzi métereken át, sodrás gyorsabban lopja, mintsem loholhatna, eljött a pillanat, mikor ki kell mondania; viszont látás.