A levegőt halovány fahéj, bútorok fa és a nyitott teraszajtón belengedező természetillat tölti meg. Hajópadló kellemes mogyoróbarna és cseresznye vörös árnyalatban ölelkezik össze, s maga neszezve cuppanó hangján fogadja mezítelen talpam, ahogy kedvesem után tartok ki a helyiségből. Nyaralónkat, a kicsiny, mégis oly tágas faházat kívülről kő burkolja, legalábbis a fal alsó feléig. Aranyos építményt kis kert öleli körbe cserjékkel és duci, alacsony tujákkal, mögötte kőzúzalékos bekötőúttal, előtte pedig lélegzetelállítóan gyönyörű óriási tóval. Távolban, merre csak szem ellát, szürke hegyek magaslanak ködbevesző csúcsaikkal és sejtelmes ábrázatukkal. Tónak tiszta vizén csónakokban néha csendes magányában, vagy szerelmük perzselésében összebújó árnyalakokat látok, s ilyenkor kedvesemmel utánuk menni vágyok. Mögé lépek s hasánál átölelve magamhoz húzom, hagyom, had fészkelje fejét nyakam alá, és ahogy állam fejére hajtom, együtt csodáljuk a tó vizén szikrázva mosolygó narancsvörös naplementét.