Sápatag narancsos fény szüremlik be koszos és viseltes ablaktáblán, megtöltve múló fénnyel lepusztult helyiséget, félhomályt, majd testvérét, a szurok sötétséget hívva életre. Annyira talán nincs még hideg, hogy mindenképpen szükség legyen rá, mégis gyufát vetek a bekészített fahasábokra, tűz pedig, akár csak gyengülő alkonyfény, narancs ruhába öltözve kezdi táncát járni, pattogó és sziszegő hangon társalogva szobának kietlenségével. Dacára annak, hogy a házról csaknem mindenünnen ordít jó ideje nem lakja senki, rozsdálló vasszegekkel levert deszkapadlója tiszta. Már amennyire lehet azt annak tartani. A jókora durva kövekből rakott kandallóra kihamuzva talált rá, benne frissen vágott fahasábokkal, sőt, a kövekből kiálló vén vasrudakon nyugvó dupla csöves vadászpuska is meg van tisztítva. Levegőben, túl a tűz kesernyés füstjén, kissé tömény parfüm illata lengedezik, mint amit az aranynőkön szokás érezni. Lábnyomok azonban nincsenek, pedig még nem halványult el az eső emléke. mégis, amint megüti füleit a lágy és könnyed kacaj, tudja, hogy nincs egyedül. Egyre közelebbről hallja, a hang azonban nem erősödik, és hiába várja, akkor sem lát senkit, mikor már szomszéd szoba megviselt ajtófélfái közül sejti. Dörren az ég, csakhogy az ablakon beáradó alkonyfény nem tűnik el. Nincs sóhajtozni kezdő szél, vagy kopogó esőcseppek, ahogy kikémlelve haragvó fellegek sem. Az égmoraj viszont szakadatlanul jön. Leemeli helyéről a fegyvert, helyére parancsolja torkába szökkent riadt szívét, majd átmenetel. Amit ott talál, attól földbe gyökeredzik a lába, ugyanabba a szobába lépett be ugyanis. Az-az, hogy mégsem. A kandallóban ugyan zavartalanul pattognak tűz lángnyelvei, tartóvasain azonban ugyanúgy ott van a puska, kosztól és rozsdától mocskosan. Kint vihar tombol, szél sikít, villámok lila fényei lobbannak fel az eső szaggatta sötétségből, dörgések azonban nincsenek sehol. A levegő száraz és dohos, mindenünnen dől az idő szaga. Kivéve a parfümillatot. Ismét megüti füleit a kacaj, ezúttal már lépéshangokkal együtt, amik viszont nem jajonganak, mint talpai alatt. Megfordul, hogy ismét nyomába eredjen, csakhogy útját ajtó állja. Roppant vasajtó rajta jókora kerékkel, mint a szekereken. Életében nem látott még csak hasonlót sem, így meghőkölve behátrál. Villám fénylobbanása tölti ki a helyiséget, szeme sarkából pedig alakot sejt meg túlsó oldal kopasz ajtófélfái között álla. Ami kijárat előbb még nem volt ott. Lábai, meg sem várva ledöbbent elhatározását, mindjárt arrafelé szökkennek vele. Szoba ezúttal is ugyanaz, csakhogy ablakon egybefüggő fehér fény árad be, a kandalló üres, fegyver pedig nincs ott. De még tartó vasai sem. Peremén két darab tömzsi lőszer azonban igen. Ezúttal is csak annak ébred tudatára, hogy a megtört fegyver csöveibe tolja be azokat, majd visszahajtva kibiztosítja. Alig hallgatnak el a fémes kattanások, újra hallja. A szomszédban kandallóban ropogó tűz, üres fegyvervasak, ablakon beáradó narancs alkonyfény fogadja. Nincsen ajtó, minek nem kellene léteznie, nincs borulatlan égből érkező moraj, parfümillat azonban van. Megfordul és azonnal földre rogy, kezeiből eltűnik a puska. Ott áll a gyönyörű, ártatlan nő hullámos gesztenye barna hajjal, szeplős arccal, fekete ruhákban. Gyengéd pillantással, kacagva.