„Nem lesz hűség, csak a Párt iránt. Nem lesz szeretet, csak a Nagy Testvér iránt. Nem lesz nevetés, csak az ellenség fölött aratott diadal kacaja." - George Orwell: 1984

Jelen szöveg a fény szempontjából jelentős információkat tartalmaz. - Éjszakai Őrség

Jelen szöveg a setét szempontjából jelentős információkat tartalmaz. - Nappali Őrség

Jelen szöveg az egyensúly szempontjából jelentős információkat tartalmaz. - Inkvizíció

A reptéren folyóként hömpölygött a tömeg. Volt valami furcsa lüktetése az egésznek, ahogy a fémdetektor hangja megtörte a sorban állók suttogását, ahogy a kiszállók bőröndjeinek kerekei futottak a kőpadlón... szinte már zenének tűnt. Embertől emberig hullámoztak a hangok, néha elhaltak, néha felerősödtek, de a csend sosem talált utat. A reptéren zaj van. Ez afféle alapszabály. Lüktető, tompa zaj.

A két alakot senki nem vette észre. Egészen külön álltak, láthatóan nem készültek beszállni, nem volt náluk poggyász, ami esetleg kellett nekik, azt minden bizonnyal a zsebükbe rejtették. Az egyik szájából meggyújtott cigaretta lógott, de nem szóltak rá... a társa pedig a telefonját nyomkodta, méregdrága, márkás készüléket. Vártak valamire, vagy valakire, egy reptéren inkább ez utóbbi valószínű, de senki nem fordult feléjük, nem kérdezett, mintha a két férfi ott sem lenne. Érzékelték őket, de nem jutott el a tudatukig a jelenlétük.

Aztán megjelent a nő, kisméretű bőrönddel. Vékonyszálú haját copfba fogta, így az arca egészen fiús volt, ezen pedig nem segített az egyenes vonalú orr, és az éles tekintet sem. A férfiak láthatóan felismerték, mert amint kilépett az árnyékból, megindultak felé. Nem tűnt baráti találkozásnak, ellenkezőleg... a két fél úgy méregette egymást, mintha azon töprengenének, egy esetleges összecsapásból melyikük kerülne ki győztesen. A hidegháborúk számító pillantásai, és fagyos légköre lengte be a pillanatot, míg a nő hűvösen meg nem szólalt.

- Igazán kiváló munka. - megfigyelte a járókelők tompa tekintetét, amivel szinte átnéztek rajtuk. Tökéletes álcázóbűbáj... nem őket magukat tüntette el, csak az emberek érdeklődését szűntette meg. - A Nappali Őrség nem tétlenkedett.

- Regisztrációs munkákat végzünk. - vonta meg a vállát az egyik férfi, miközben szinte nőies mozdulattal két ujja közé fogta a cigarettáját, és a földre pöccintette a forró hamut. - Nem hagyhatjuk ki. Ritkán köszöntünk hármas szintű fénypártit. - a nő felhorkant.

- Nem hittem, hogy ekkora szenzáció leszek. Mit terveznek, bejegyeztetnek? Mikor elmentem, még szó sem volt ilyesmiről.

- Változnak a szabályok. Nem tudhatjuk, mire készülnek a fejesek. - vonta meg a vállát a másik, fel sem nézve a telefonjából.

A nő tekintete néhány pillanatig ugrált a beszélgetőpartnerei között, majd mintha a tömeget vizslatta volna. Valami láthatóan feltűnt neki, gyors egymásutánban pislogott kettőt, majd mosolyt erőltetve az arcára visszafordult a két férfi felé.

- Rendben, akkor mondják. Mit diktáljak, hová menjek... ha nagyon messzire hurcolnak, remélem, állják a költségeket. Maguknak lehet, hogy jól megy, de mi éjszakai őrök ritkán halmozzuk fel a pénzt. - a kijelentésben érezni lehetett az enyhe, gúnyos élt.

- Mondja a nevét. - darálta a mobiltelefonos.

- Tímea. - biccentett a nő. - Jókai Tímea.

- Szint?

- Pontosan tudják. Az előbb mondták. - morgott.

- Adminisztráció. - vonta meg a vállát a férfi.

- Hármas, fénypárti, harci mágus. Elviekben.

- Érkezésének oka?

- Magyar vagyok. - morogta a nő.

- Távozásának oka?

- Kiküldetés. Két év, London, Éjszakai Őrség.

- Remek. - biccentett a férfi. - Valamilyen mágikus tárgyat tart magánál?

- Ha nagyon tudni akarja, szkenneljen, de éhes vagyok, fáradt, és iszonyú sokat utaztam. Szóval hálás lennék, ha leléphetnék, és bejelentkezhetnék a saját őrségem központjában.

Ez a megjegyzés már kiváltott valamilyen reakciót a mobiltelefonosból is. Ahogy felnézett, a napszemüveg a hajáról a szemére csúszott, és szerencsétlenül próbálta fél kézzel visszarakni. A cigarettázó újabb adag hamut pöccintett a kőre, majd beszélni kezdett.

- A központot ne nagyon keresse. - a nő idegesen felvonta a fél szemöldökét. Az Őrségeknek szívügyük volt a központjuk. A Nappali Őrségé mindig elegáns, drága helyekre került, ahol kellőképpen kiszolgálták őket, az Éjszakai Őrség tagjai pedig jelentősen szerényebb módon rendszerint a villamosművekre csaptak le. Ez azt is jelenthette, hogy lemondhattak az elegáns szolgálati járművekről, és be kellett érni jóval kevesebb luxussal, de hamar megszokták. Nem is a jó-gonosz ellentéte választotta el a fényt a sötéttől, sokkal inkább az önzésé, és az altruizmusé. De mégis, legyen egy méregdrága szállodában, vagy a villamosművekben, a központ az központ, és mint olyan, a szembenálló felek is tiszteletben tartották. Tímea számára ezért tűnt teljes képtelenségnek, hogy az Éjszakai Őrség budapesti központja megszűnt volna.

- Mi a frász történt, amíg külföldön voltam?

- Bonyolult ügy, és nincs a munkaköri leírásunkban a tájékoztatásra való kötelesség.

- Majd lesz. - ciccegett a nő. - És mi a helyzet a licencekkel? Központ nélkül hogy adják ki? Nincs semmi probléma bizonyos vérszívók igényeivel?

- Nem minden setét fegyelmezetlen. A vámpírok kifejezetten jól kezelik a kontroll hiányát.

- Ha azt gondolja, hogy ezt elhiszem, akkor ostobább, mint amilyennek látszik.

- Mondtam, hogy nem mondhatok semmit. - a nő felsóhajtott, és rosszkedvűen biccentett a fogadóinak.

- Egy élmény volt uraim. Most ha megbocsátanak...

A bőröndöt maga után húzva nemes egyszerűséggel áttört a két setét között, az egyikük kezéből a cigarettát is sikerrel kiverve. A férfit nem zavarta túlságosan... belenyúlt a kabátzsebébe, előhúzott egy újabb csomaggal, majd rágyújtott. A maró füstöt egy arra járó fiatalember arcába fújta, aki azonnal köhögni kezdett, körbepillantott, majd továbbhaladt.

Eközben a hazatérő éjszakai őr kilépett a reptér komplexumából, és végignézett a parkolón. Lassan lépdelt, ügyelve a jelekre... sosem a megérzések jelentették az erősségét, de most mégis pontosan azt a szorító... nem, nem fájdalmat... kényelmetlenséget érezte a gyomrában, amit az ember akkor szokott, amikor valami igazán borzalmas készül. Diákkorban érezni ezt leggyakrabban... akármennyit tanulsz, akármennyire figyelsz, pontosan tudod, hogy el fogod hibázni. Vagy az idő hiánya, vagy a kifogyó tinta a tollban, netán a beszélgető társak, akiktől képtelenség odafigyelni, de valami meggátol abban, hogy sikerrel járj.

A nő ugyanezt érezte, az arcán az a jellegzetes bukás-grimasz suhant át, miközben apránként itta magába Magyarország részleteit. Mintha két év alatt a parkoló is teljesen átalakult volna. Aztán megakadt a szeme valamin, és hirtelen minden értelmet nyert. A szorító érzés. A két setét... hirtelen az egészben volt logika, bár a következtetései még távol álltak a bizonyosságtól.

Az egyik korláton egy varjú ült.