fehér színed, vöröslő vér foltokat rejt a magányban.
Klór szagod, a sok használó piszkát. Kéklő pecséted a Kórház, s ami a tintád,az a vér.  Nem fakulsz soha, Nem szólsz semmit. Csak éjszakánként, mikor az éj szenderül, akkor és csak akkor egy halk nyögéssel tovább szenderülsz.
Nincs benned kétség, semmi féle védség, hisz te csak síkan csúszol a podló felé, míg a nővér vissza nem teper az ágy vas kemény tartó pillérei közé.
Te vagy kiért senki nem szól, s te vagy akit használat után csak a földre dobnak és megtipornak.