Figyelem!
Ebben a részben 18+os részek vannak. Ha nem akarod, ne olvasd el őket.✋✋🔞🔞🔞❤❤❤❤

Destiny:
Pont a zuhany alól lépek ki, amikor megcsörren a telefonom és Liam neve és képe jelenik meg kijelzőmön. A lányok lent várnak a nappaliban, de képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a hívást. Magam köré csavarok egy törülközőt, majd mosolyogva felveszem a telefont.
-Sziaa-szólok bele kislányosan és az ajkaimra idétlen mosoly szökik.
-Szia, Kicsim-hallom az ő mosolygós hangját is, amitől a mellkasomat elönti a forróság.
-Milyen ott? Mikor játszotok majd? Meg kikkel? Milyen napod volt? Hogy vagy? Mikor láthatlak?-Ülök a kád szélére, s izgatottan várom a válaszait a belőlem kiömlött kérdésekre.
-Te is hiányzol-érkezik a válasz meleg hangon elérve, hogy az arcom égni kezdjen.
-Te is nekem, nagyon-játszom a hajammal, s lehunyom a szemeimet.
Liam szerda reggel elutazott a csapattal, mert az edzője csapatépítőre vitte őket a meccsek előtt. Talán nem is tűnik soknak az a három nap, amíg nem láttam, de mióta kimondtuk, hogy szeretjük egymást, azóta kábé egy nap is sok. Ez nem azt jelenti, hogy nélküle nem tudok létezni és rossz kedvem van, csak érzem, hogy valaki hiányzik mellőlem. És most ez a három nap nagyon sok, ha abból indulok ki, hogy eddig nem telt el egy nap sem a kapcsolatunk alatt anélkül, hogy ne találkoztunk volna legalább egy ebéd erejéig.
-Előbb te meséld el, hogy milyen napod volt, aztán én is elmondom-szólal meg pár perc múlva kedvesen, de határozottan.
-Nekem a szokásos volt. Reggel elmentem futni; aztán megcsináltam a reggelinket; majd Carinával a suliba mentünk; délután dolgoztam, most nagyon sokan voltak, szóval rohangálós nap volt; este meg még edzettem egyet, mielőtt a lányok ideértek volna.
-Tényleg, ők ott vannak. Nem akarok zavarni, akkor h...
-Nehogy lerakd-szakítom félbe azonnal pánikolva.-Meséld el, hogy neked milyen napod volt.
-De nem zavarok?
-Dehogy zavarsz, ne viccelj. Három napja alig tudunk beszélni, örülök, hogy végre rendesen hallom a hangod.
-Hát jó. Reggel edzettünk; délelőtt elemeztük a Doane elleni meccsünket, mert holnap ugye visszavágó van ellenük; délután jött a csapatépítő, most pedig leugrunk majd biliárdozni egyet a takarodó előtt. A többiek már lent vannak, csak én hallani akartam a hangod. Úgy érzem magam, mint gimis koromban egy osztálykiránduláson-sóhajt hatalmasat, s a hangja meggyötörtnek tűnik.
-Valami baj van? Szomorúnak tűnsz, ahogy hallgatlak-harapok az alsó ajkamba aggódva.
-Nem, minden rendben, csak nagyon hiányzol. Nekem és kicsi Liamnek is.
Ismét mosolyog. Ezt jól hallom a baritonján, s a szavai az én ajkaimra is újabb mosolyt varázsolnak.
-Kicsi Liamnek is?-Vonom fel a szemöldököm.-Akkor ne említsem, hogy mielőtt hívtál, akkor léptem ki a zuhany alól?
A torkából morgás tör elő és szinte látom magam előtt, ahogy nagyot nyel.
-Vagyis most meztelen vagy?-Kérdezi rekedtes hangon, én pedig ösztönösen végigmérem magam.
-Nos, csak majdnem. Van rajtam egy törülköző-piszkálom az anyag szegélyét.
-Csak egy törülköző? Azt igen csak könnyű onnan eltűntetni. Ha ott lennék, már nem lenne rajtad.
A puszta szavaitól kiráz a hideg, miközben a kezem a csomóra siklik.
-De tudod, az oda van kötve. Egy kis csomón múlik az egész Mr. White.
-Az a csomó nagyon könnyen ki tud oldódni, különösen, ha ott vagyok-reagál azonnal, s nekem az ujjaim elkezdik kibontani azt.
-És mit tennél, ha itt lennél és szétjönne az a fránya gumbanc?
-Hogy mit tennék? Szépen levenném rólad a törülközőt-búgja a telefonba, én pedig helyette is megteszem a dolgot.
-És, ha ez megvan?-Nyelek nagyot, mivel pontosan tudom, hogy hova fog vezetni ez az egész.
Nem csak neki hiányzom testileg, de ő is hiányzik nekem. Vágyom a csókjaira, az érintéseire, arra, hogy a teste az enyémhez simuljon és, hogy piszkos dolgokat suttogjon a fülembe, miközben szinkronban mozgunk.
-Magamhoz vonnálak és megcsókolnálak-folytatja az elképzelésének a bemutatását, s hallom, hogy kicsatolja az övét.-Aztán az egyik kezemmel lassan végigsimítanék az oldaladon a combodtól kezdve.
Ugyan ő nincs itt, de én megteszem helyette a dolgot és elképzelem, hogy tényleg az ő keze az, amitől ismét libabőrös leszek.
-Majd a kezembe venném a szuper cickóidat és addig játszanék velük, amíg a lábaid remegni nem kezdenének-meséli tovább, aztán a hangja parancsolóvá válik.-Tedd meg Des. Hallani akarom, ahogy a telefonba nyögsz.
-Folytasd, hogy mit tennél-vezetem a kezem tovább a mellemre, s ahogy ő mondta, elkezdem izgatni magam, amitől kitör belőlem az a kért nyögés.
-Amikor már könyörögnél, hogy hatoljak beléd, akkor a szabad kezem levezetném és elkezdenék szép lassú köröket írni rád a falnak nyomva. A lábaidat terpeszbe raknám, hogy jobban hozzád férjek.
A térdeim jobban szétnyílnak egymástól, miközben a kezem az új útasítást követi. A fejem hátra csuklik, ahogy az ujjaimat mozgatni kezdem lent, s egyre élénkebben látom magam előtt Liamet, ahogy ő teszi ezt. A szívem hevesen ver, s a feszültség egyre csak nő a lábam között, ahogy gyorsul a légzésem.
-Majd elindulnék lefelé a csókokkal, de persze a melleidet sem hagynám hoppon, mert tudom, hogy mennyire érzékenyek. Amikor pedig leérnék, oh Kicsim addig kényeztetnélek, amíg a nevemet nem visítanád.
Hallom, hogy a vonal túlvégén ő is küzköd. Egyikünk sem akarja, hogy vége legyen ennek, de közben a testünk megkönnyebbülésért kiált.
-Ne hagyd abba-nyöszörgöm egyre közelebb ahhoz a hihetetlenül csábító csúcshoz.-Liam kérlek, mondd tovább.
A hajam tövében izzadtság cseppek jelennek meg, s tudom, hogy újra kell zuhanyoznom majd, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Három napja távol vagyok a barátomtól, akarom azt, hogy együtt menjünk el, mégha nem is vagyunk egy helyen.
-Istenem-hördül fel a vonal másik végén.-Amikor elérnél a csúcsra, az ölembe kapnálak és a falhoz szorítva tennélek magamévá. Szépen lassan mozognék benned, kiélvezve, hogy szétkarmolod a hátam és, hogy remegsz a gyönyörtől. Addig mozognék, amíg csak tudnék és közben egy pillanatra sem szakadnék el az ajkaidtól. A fenekedet markolnám, hogy ott maradjon a kezem nyoma és olyan dolgokat suttognék a füledbe, amiktől csillagokat látnál.
A kezem gyorsulni kezd, amíg aztán meg nem találom a pontot, amivel a testem teljesen megfeszül.
-Liam, Liam-kapkodom a levegőt, miközben az orgazmus forró hullámként söpör végig rajtam, elérve, hogy a párom is elmenjen.
-Szeretlek-suttogja a telefonba a levegővel küzdve, s én is próbálom összeszedni magam közben.
Forróság önt el, amiért ezt mondja egy ilyen élmény után.
-Én is téged-motyogom kábultan még remegve az előbb átéltektől.

***

-Szia-futok oda az autónál álló Danielhez másnap, aki elvisz minket a fiúk meccsére, amiről egyébként ők nem tudnak.
-Szia Te-kap fel és megpörget.-Ahj, de hiányoztál.
-Te is nekem-adok puszit az arcára, majd bemutatom Carinának.
-Ennyien leszünk?-Kérdezi miután váltottak pár szót, természetesen mosolyogva, mivel Carina kisugárzása mellett nem lehet nem mosolyogni.
-Igen, a többiek Jasonnel mennek-bólintok izgatottan.
-Akkor beszállás Hölgyeim-nyitja ki nekünk az ajtót mosolyogva, majd ő is beszáll.-Ugyan hiányoztál, de nem bánom, hogy nem látlak többet a klubban-indítja be a motort, majd lehajt a feljárónkról.
-Elhiheted, hogy én is-döntöm a fejem az ablaknak az anyósülésen ülve.
-Szerintem mindannyian-jegyzi meg hátulról Carina, majd Danielre pillant.-Na és veled mi a helyzet Dan? Mit kell tudni rólad? Destiny mesélt pár dolgot, de nem sokat. Én viszont nem ülök be egy idegen mögé a kocsiba-hajol előre és elkezdi Danielt fürkészni, de a szemében huncutság csillog.
-Ez igazán bölcs dolog tőled-mosolyodik el Daniel, s most, hogy már nem a rémálmomban állunk mind a ketten, sokkal jobban néz ki, mint ott.
Persze nem vagyok hülye, a klubban is láttam, hogy mennyire jól néz ki a kék szemeivel és a vörös, göndör hajával, de most van egy plusz pozitív kisugárzása.
-Tudom-bólint a legjobb barátnőm vidáman.-Szóval hadd halljam Daniel, hogy ki vagy te.
-Nos, Craignek dolgozom. Nekem kell vigyázni arra, hogy a lányoknak ne essen baja és ne kezdjék el őket taperolni. Destiny az elejétől kezdve más volt nekem, mint az ottaniak. Mindig sokkal többet láttam benne. Valamiért a kishúgomra emlékeztetett-pillant rám, majd azonnal vissza az útra.
-Van egy húgod?-Lepődöm meg, ugyanis még egyszer sem említette nekem ezt a részletet.
Igaz, hogy alapból a magánéletéről sem sokat mondott, de ez most meglepett.
-Csak volt-feszül meg, nekem pedig összeszorul a szívem.-Öt éve elhunyt rákban. Csak tizenhárom éves volt, de a szemében ugyanolyan fény csillogott, mint a tiedben. Már csak anyáék vannak nekem.
-Részvétem-teszi a fiú vállára a kezét Carina, én pedig megfogom Daniel váltón pihenő kezét és finoman megszorítom.
-Köszönöm-biccent összeszorított ajkakkal.-Amikor Liam és a haverjai megjelentek, először azt hittem, hogy kuncsaftok-tér rá egy másik témára.-Aztán rárontottak Craigre, akinek fogalmam sincs, hogy mit mondtak, de a csávó utána sápadt volt egész este-nevet fel jóízűen.-Majd Liam közölte velem, hogy Des többet nem jön és azt üzeni, hogy hívjam fel, mert velem tartani akarja a kapcsolatot, nekem pedig hatalmas szikla esett le a szívemről. Mondd csak, húgi-fordul felém a pirosnál-, ez a Liam gyerek jól bánik veled? Ő az igazi?
Az ajkaimra megint az az idétlen mosoly görbül, ami mindig, ha szóba kerül a barátom, majd bólintok.
-Igen, azt hiszem, hogy ő az. Nagyon szeretem-kezdem piszkálni a hajam.
-Rendesnek tűnik-gondolkozik el, de Carina nem bírja ki, hogy ne kezdjen el cukkolni.
-Várj egy kicsit és elkezd dalolni róla. Mindig ezt csinálja és fülig pirul, amikor rájön, hogy mit csinál. Olyankor nagyon kis ártatlannak tűnik, de ne tévesszen meg. Meséld el a te drága fogadott bátyádnak, hogy hogyan is mondtátok ki egymásnak először a szeretlek szót. Ez jó lesz, figyelj-vigyorog, nekem pedig égni kezd az arcom, s lesütöm a szemeimet.
-Rájuk rontottam az öltözőben-motyogom, mire Daniel szemei elkerekednek.
-Hogy mit csináltál?
-Rájuk rontottam az öltözőben-ismétlem meg hangosabban, kicsalva belőle egy kacajt.
-Na jó, ezt hallanom kell. Valaki mesélje el.
-Ezer örömmel-húzza ki magát Carina, majd elkezdi mesélni az "első szeretlek" sztorinkat Liammel.
Azt hiszem, hogy ezt még az unokáim is hallgatni fogják, ha Carinán és Jasonön múlik.

Liam:
A csapatban a feszültség tapnitható, amikor az öltözőbe lép az edző és komoly hangon elkezdi mondani a meglepően hosszú monológját:
-Figyeljetek, tudom, hogy oda fogjátok tenni magatokat és, hogy okosan játszotok majd, szívvel-lélekkel. Ahogy azt is tudom, hogy a Doane játékosai előszeretettel hergelnek titeket és szólogatnak be, de próbáljátok meg kizárni őket, oké? Egész héten tanultuk, hogy hogyan tudtok ilyen esetben segíteni egymásnak és azt, hogy mi a trükkje az ellenfélnek, jó? A fejvadászok miatt is nagy a nyomás rajtatok ma, de azt szeretném, ha szívből játszanátok, ahogy akkor játszanátok, ha nem lenne ez más, csak egy sima edzőmeccs, rendben?
-Rendben edző-válaszolja egyszerre a csapat határozottan, s biztosítékul bólintunk.
Attól függetlenül, hogy negyedik napja nem látom Des-t és kicsit visszarepültem a gimis éveimbe, nem volt rossz ez a pár nap. Amúgyis egy összetartó csapat vagyunk, de az elmúlt három nap még jobban összekovácsoltak minket és ez most kifejezetten jót tesz, amikor ennyire feszkós a helyzet. A múltkori meccs miatt én még idegesebb vagyok, ugyanis már akkor is nehezen fogtam vissza magam, hogy ne üssem le őket azok után, ahogy a barátaimról és Des-ről beszéltek, de most tartok tőle, hogy ez még nehezebb lesz.
Ráadásul itt vannak a már említett fejvadászok, akiktől függhet a jövőm. Ugyan kaptam már nem egy ajánlatot, de azért nem szeretném most a célegyenesben elcseszni ezt az egészet és ez még egy stresszfaktor.
A francba, kell Des, hogy azt mondja, hogy minden rendben lesz!
Talán ez gáz, de akkor is szükségem van a barátnőm bíztató szavaira és csókjára egy ennyire fontos meccs előtt. Idén is meg akarjuk nyerni a bajnokságot, nem kaphatunk ki az első meccsünkön és főleg nem a Doane játékosaitól. Ugyan egyszer már nyertünk ellenük, ezért nekünk van plusz egy pontunk, de ez azt is jelenti, hogy ők most kétszer olyan elszántak lesznek és szemetebbek. A tisztességes játék az ő szótárukban nem ismert. Úgy igazából a tisztesség maga nem ismert a csapatukban és az edzőjük fejében sem.
-Akkor rúgjuk szét a seggüket-kiáltja el magát az edző magabiztosan, ezzel kiszakítva a kicsit sem pozitív gondolataimból.
Én vagyok a csapatkapitány, össze kell szednem magam.
Az edző vet rám egy pillantást, majd biccent, jelezve, hogy én is mondjak valamit, aztán távozik, amint kap valami visszajelzést.
-Jól van srácok-állok fel.-Nem is olyan régen ugyanilyen idegesen ültünk az öltözőben, mert tudtuk, hogy milyen az ő játékuk, de már egyszer bebizonyítottuk, hogy nem lehetetlen így is legyőzni őket. Mellettem voltatok a jégen, amikor elkezdtek provokálni és segítségre készen álltatok, ha úgy hozta volna a sors. Most is ezt kérem. Az elmúlt napokban hülyébbnél, hülyébbnek tűnő játékokban vettünk részt, de baromi nagy jelentősége volt. Ez az utolsó évem ebben a csapatban és azt akarom, hogy legyen értelme ennek. Szóval menjünk ki, nyerjük meg és hozzuk el azt a győzelmet magunknak, mert én arra lettem jelölve, hogy győzelemre vezessem a csapatomat.
A szavak csak úgy kiömlenek belőlem. Olyan, mintha igazságszérumot ittam volna. Eddig bele sem gondoltam, hogy mennyire fontos nekem ez a csapat, mert természetes volt, hogy mellettem vannak. De most rá kell jönnöm, hogy ez a meccs egyike az utolsóknak, amiket még velük játszom. Nem sokára bekerülök egy új csapatba, ahol én leszek a friss tag és talán senkit sem ismerek majd. Ez egyszerre ijesztő és ösztönző.
A korábbi negatív gondolatok eltűnnek és helyette a győzni akarás jelenik meg. S ez a vágy csak fokozódik, amikor a csapatom csatakiáltásokat hangoztatva felállnak, majd elindulnak a jég felé.
-Tudod-lép mellém vigyorogva Cam-, igazán szívhez szóló volt ez a beszéd Liam. De kezdek tartani tőle, hogy te leszel a csaj a kapcsolatotokban.
-Kapd be-lököm meg, majd bemutatok neki, de képtelen vagyok nem mosolyogni.
Mindegy, hogy mekkora pöcs a haverom, de imádom. Őt és a másik kettőt is, akik legalább olyan nagy mosollyal követnek minket.
Amikor kiérünk, a hideg levegő megcsapja az arcomat, ezzel egy kicsit kitisztítva a fejemet. A tömeg visongani kezd, amint megjelenünk a palánknál, s nekem az ösztönöm azt súgja, hogy nézzek fel a lelátóra. Eleget is teszek neki, s amikor ez megtörténik, a mellkasomban forróság robban. Destiny ott ül Jasonnel és a lányokkal, miközben valamit nagyon magyaráz az éppen mellé ülő Danielnek.
Nyerni akarok a csapatommal.
A sulinak, a csapatnak, az edzőnek, a fejvadászoknak és Des-nek.
Miután bemutatnak minket, felcsúszunk a jégre, s szembe találom magam a gonoszul vigyorgó O'Briennel.
-Na mi van White? Megint itt vagyunk? Ezúttal nem leszünk olyan kegyesek, mint amilyenek a legutóbb voltunk.
-Ezt minden vereségetek után elmondod, de a bizonyítékot valahogy azóta sem látom-mosolyodom el kissé önelégülten, amivel belőle egy gyilkos pillantást váltok ki.
Újra szóra nyitja a száját, de a bíró sípja megelőzi, én pedig úgy csenem el a korongot előle, mintha az életem múlna rajta. Az adrenalin elönti a testemet és felgyorsítja a szívemet, ahogy a kapu felé iramodom. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi hajt ennyire a céljaim közül, amiket kitűztem magam elé ma, de az biztos, hogy nincs semmi, ami megállíthatna abban, hogy elérjem azokat.
Átpasszolom a korongot Adamnek és blokkolom azt, aki épp neki akar menni, majd ahogy visszakerül hozzám a kapura lövöm és megszerzem az első gólunkat.
Amilyen könnyen indul az eleje, úgy lesz egyre nehezebb, ahogy a Doane játékosai felhergelik magukat és egyre nagyobb szabálytalanságokat követnek el, csak hogy minket provokáljanak. Oly' annyira sikerül szorosra és komolyra fordítani a dolgot, hogy még a közönség is csak akkor mer reagálni, ha gól születik és felharsan a dudaszó. Ez a meccs kísértetiesen hasonlít arra, amit egy hete a gyerekcsapatom játszott, ugyanis legalább annyira szorosan haladunk egymás mellett. A különbség csak az, hogy amikor a meccs végén lefújják azt és a kijelzőn nekünk van eggyel több pontunk, akkor a Doane játékosai nem gratulálnak olyan könnyen, mint a kicsik az enyémeimnek múlt héten. A másik nagyon nagy ellentéte a két meccsnek, hogy amíg a gyerekek elintézik annyival, hogy megvígasztalják egymást, hiába vannak másik csapatban, én arra megyek ki a stadion elé, hogy az ellenfeleim a barátnőm körül lézengnek és úgy köröznek körülötte, mint valami préda körül a vadállatok.
Nem tudom, hogy hol vannak a többiek. Csak gondolom, hogy mosdóba mentek, de amikor meglátom, hogy O'Brien túl közel kerül Des-hez, nem is érdekel, hogy mért nem maradt a többiekkel. Eldurran bennem valami és öles léptekkel indulok el feléjük, majd oda érve megfogom Des kezét és behúzom magam mögé.
-Azonnal szállj le róla-sziszegem a fiúnak, s az izmaim megfeszülnek.
-Ne izélj már, csak dumálunk vele. Destiny nem mesélte, hogy összefutottunk a bisztróban, ahol dolgozik és kicsit beszélgettünk? Kifejezetten jó volt, csak aztán jöttek a drága barátaid és félbeszakítottak minket sajnos.
-Éppen elég volt a dumából, úgyhogy húzzatok el-sziszegem a fogaim között.
Pontosan tudom, hogy mi történt aznap a bisztróban. Des és Adamék szemszögéből is hallottam és egyszer sem tetszett a történet. Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna, ha nincsenek ott a barátaim és nem vigyáznak Erinre és Des-re.
-Liam-fogja meg a kezem Des.
A hangja finom és lágy, akárcsak az érintése. Meg akar nyugtatni, tudom jól, de ezeknek a fiúknak járna már, hogy beverje valaki az arcukat.
-Liam, menjünk innen-simogatja a karom óvatosan.
-Hallottad Liam?-Folytatja O'Brien.-Szólt a nőd, akkor menni kell.
-Pofa be!-Rivall rá Destiny a fiúra.-Liam nem fogja szétrúgni a seggeteket, mert nem engedem azért, hogy ne kerüljön bajba, de az nem jelenti azt, hogy én nem rúgok oda, ahol a legjobban fáj nektek.
A szemében felloban a tűz, ami akkor, amikor velem kiabált az öltözőben és ettől feléleszti a vágyat bennem, amit már napok óta érzek.
-Uh, de tüzes-nevet fel az egyik idióta, de mielőtt jobban elfajulhatna, kijön az edzőjük és villámokat szóró tekintettel a buszukhoz parancsolja a fiúkat.
Meglepetésemre azok nem kezdenek el visszapofázni, vagy tovább kötekedni, csak teszik, amit mondanak nekik, s amint elég messze vannak, én Des felé fordulok.
-Jól vagy?
-Persze, minden rendben, csak pár barom-von vállat, de látom, hogy egy kicsit megviselte a dolog.
-Annyira sajnálom-ölelem magamhoz.-Hol vannak a többiek?
-Még bent. Elmentek mosdóba, meg ilyenek-bújik hozzám, majd felnéz rám.-Annyira hiányoztál.
-Te is nekem-simítom meg az arcát, majd lehajolok és finom csókot lehelek az ajkaira, amit ő azonnal viszonoz.
-Szeretlek-suttogja a csókba lábujjhegyre állva, forrósággal árasztva el engem.
-Én is téged-húzom közelebb magamhoz, s kiélvezem minden érintését, amiket napok óta nem éreztem és hiányoltam.