~25.~
Destiny:
-Szóval te, meg Cam-pillantok Carinára a pirosnál, miközben haza felé viszem, hogy át tudjon öltözni az első órája előtt és ne a tegnapi ruhájában kelljen mennie.
-Lebuktunk-süti le a szemét és az arcát elönti a pír.
Carinára ez a viselkedés nem igazán jellemző. Én sem nagyon vagyok a csendes és visszafogott, csak bizonyos esetekben, de Carinát szinte sosem láttam még ilyennek, pedig elég rég óta ismerem. A legjobb barátnőm, aki gyönyörű. Megszokta, hogy az összes pasi a lábai előtt hever, mégis, ahogy szóba kerül Cam, olyan zavar ül ki az arcára, mintha ő lenne neki az első, minden téren. Egy hét alatt belezúgott Cameronba és a jelek szerint össze is jöttek, mint egy pár.
-Szereted?-Harapok az alsó ajkamba mosolyogva a zavarán.
Már tudom a választ, a reakciója elárulta, mielőtt bármit is mondott volna.
-Ő-kezdi, de aztán kicsit elbizonytalanodik.
-Mondd csak Car, tudod, hogy nem ítéllek el. A legjobb barátnőm vagy.
-Sokkal több annál, mint aminek látszik-néz a szemembe az alsó ajkát rágcsálva.
-Tudom-szökik újabb mosoly az ajkaimra.-De nem ez volt a kérdés.
-Hülyeség lenne azt mondani, hogy igen?-Piszkálja a körmét és egyre nagyobb a zavara, amitől egyre inkább hasonlít egy kistinire, akire rámosolygott a kiszemeltje.
-Mért lenne? Az érzelmeknek nem lehet parancsolni, ezt mindketten tudjuk.
-De egy hete jöttünk össze és a szex volt az első dolog, amit együtt tettünk.
-Azért nem-rázom meg a fejem, miközben elindulok, ahogy a lámpa zöldre vált.-Előtte beszélgettetek, meg flörtölgettetek a buliban.
-Aztán leléptünk és keféltünk.
-Figyelj Carina, ismerlek. Tudom, hogy nem vagy olyan, aki csak úgy szerelmet kiált és ismerlek ezer éve. Tisztában vagy vele, hogy mennyire utálom azt a kijelentést, hogy "úgy néz rád", de az, ahogy Cam és te egymásra néztek, abból látszik, hogy mit éreztek. És emiatt tudom, hogy nem csak kefélés volt aznap este, úgyhogy ki vele, hogy mi történt és a mi Cameron Grey-ünk mivel vett le a lábadról.
-Hát egyébként eszméletlen az ágyban-tér vissza az a Carina, akit a mindennapokban látok.-A pletykák igazak, hihetetlen dolgokat művel, életem legszebb éjszakája volt. Heves volt, vad és szenvedélyes, de közben mégis annyira figyelmes. De igazad van. Nem a fenomenális szex miatt szerettem bele. Ismersz, nem szoktam ott maradni a kalandok után, mert utána tök kellemetlen tud lenni néha, de vele más volt. Ragaszkodott hozzá, hogy aludjak nála és mikor feküdtünk az ágyban, elkezdtünk beszélgetni. Teljesen megnyíltunk egymásnak pillanatok alatt és olyan édes volt. Biztonságban éreztem magam, mintha mellette semmi bajom nem eshetett volna. Aztán másnap nem akarta hogy elmenjek. Ott töltöttem a napot, filmeztünk a szobájában és még többet beszélgettünk, kábé mindenről. Utána hazavitt és minden nap keresett és beszéltünk, meg elvitt vacsorázni, meg minden. Talán gyerekesen hangzik, de olyan volt, mintha szerelem lett volna első pillantásra. Beleszerettem és ő is belém.
-Már kimondtátok egymásnak?-Kerekednek el a szemeim a döbbenettel társuló örömtől.
Tudom, hogy Cam sokkal több, mint aminek látszik, ezt nekem is bizonyította már és azt is, hogy egy csupaszív fiú, hiába nem vallja be ezt nyilvánosan. De az, hogy egy hét után kimondja azt, hogy szerelmes, az őszintén meglep. Tudom, hogy a pasiknak alapból nem könnyű kimondani az "sz" betűs szót és egy olyan csődörnek, mint Camnek az elköteleződés biztos új lehet.
-Igen, de igazából elég véletlenszerű volt a dolog-tér vissza a kisiskolás lénye.
-Hogy lehet véletlenül kimondani azt, hogy szeretlek?
-Úgy, hogy pár napja, amikor náluk aludtam, megleptem egy reggelivel és ágyba vittem neki azt a kávéjával, ahogy szereti, az ő mezében. Elkezdtem keltegetni, meg minden, aztán, ahogy meglátta, hogy mit csináltam, megcsókolt és azt mondta, hogy eszméletlenül szeret. Mikor leesett neki, hogy mit mondott, visszakozni kezdett, de elmondtam neki, hogy én is szeretem. Aztán behúzott maga mellé és megettük a reggelit. Szóval így lehet véletlenül kimondani-mosolyodik el kislányosan.-Őszintén szeretem őt Des. Komolyan.
-Elhiszem és szerintem jó hatással lesztek egymásra. A legnagyobb rajongótok már megvan-vigyorgok rá, amint leparkolok a ház előtt.
-Veled és Liammel mi a helyzet?
Na igen, ez egy nagyon jó kérdés.
Liammel lassan egy hónapja vagyunk egymás életében, de azon kívül, hogy a szexuális életünk monogám lett, nem jutottunk előbbre. Tudom, hogy ez az én hibám is és most, hogy hallottam, hogy egy hét alatt bele lehet szeretni valakibe és ki is lehet mondani ezt, még jobban szégyellem magam, de nem akarom úgy leláncolni, hogy talán ő egyáltalán nem így érez.
-Megvagyunk-felelem végül, miután lepörgettem a fejemben az eszmefuttatásom.
-Kicsit többről van szó, nem igaz?-Dönti a halántékát az ülés fejtámlájának.
-Ezt miből gondolod?
-Az ő házukban laksz, pedig Jason és én már jó ideje kérünk, hogy költözz hozzánk, főleg, ha anyukád elvonóra kerül. Neki egy kérés után megtetted. Egy szobában vagy vele; az ő felsőjében aludtál és készítettél reggelit neki...
-Azt a fiúknak csináltuk-szólok közbe, de leint és folytatja.
-Puszival köszöntötted reggel; nem ellenkeztél, amikor azt mondta, hogy meglátogatja a barom főnököd; megnyíltál neki és ahogy megláttad, a szemed felcsillant és elmosolyodtál, pedig tegnap még kisírtad a szemed. Szóval mondd el, hogy mit érzel, ő mit mondott és hogy álltok.
-Szeretek vele lenni-sütöm le a szemem.-A családja úgy kezelt, mintha én is a része lennék, jó volt megint tartozni valahova. Mármint, tudom, hogy ti és Jasonék is bármikor szívesen láttok, de tudod, hogy hogy értem-piszkálom a körmöm, de ő a kezét az enyémre teszi.
-Tudom, és örülök, hogy van neked és ilyen pozitív élményeket ad neked, úgyhogy nem kell szégyelned magad. Folytatsd.
-Amikor vele vagyok, akkor biztonságban érzem magam. Szeretem, amikor beszélgetünk, vagy csak csendben ülünk és nézzük a csillagokat. Azt is szeretem, amikor hülyéskedik, mert megnevettet-szökik mosoly az ajkaimra, s felpillantok Carinára.-Beleszerettem Car. Komolyan és teljes szívemből.
-Akkor mondd el neki-mondja határozottan, mégis kedvesen.-Liam White a Campus legnagyobb játékosa, szerintem kábé mindenki megvolt neki a csajok közül, de lehorgonyozott nálad.
-Valószínűleg csak megsajnált-húzom el a szám elkeseredetten.
-Hidd el, hogy nem-rázza meg a fejét.-Látszik rajta, hogy szeret. A pasik nem mutatnak be a szüleiknek, hacsak nem zúgtak teljesen beléd-veszi fel a táskáját mosolyogva.
-Jól van Mrs. Fraud, menj, mert nem fogsz elkészülni-forgatom meg a szemem, de az ajkaim felfelé görbülnek.
-Beszélj vele-mutat rám szigorúan.
-Jól van már.
-Örülök, hogy boldog vagy-ad puszit az arcomra, majd kiszáll a kocsiból.-Bent talizunk és gondold át az összeköltözést.
-Át fogom, puszi-intek neki még mielőtt belépne a házba, majd elindulok a Campus-ra.
Nem sokkal később már le is parkolok a parkolóban. A cuccaimat szedem ki a kocsiból, amikor valaki mögém lép és a kezeit a csípőmre teszi.
-Ebben a pózban dugnálak meg elsőnek-morogja, miután lemerevedtem ijedtemben.
-Mit keresel itt?-Egyenesedem ki és fordulok felé.
-Képzeld Kincsem, tegnap, amikor hazaértem, te nem voltál otthon. Eltűnt az összes cuccod, a pénzed, a ruháid, a könyveid, minden. Még az alkoholista anyád is-nevet fel, elkezdve simogatni a testem.
-Anyát elvitték, elvonón van-szorítom a táskám pántját.-Én pedig elköltöztem, hamarosan a papírokat is átíratom, hogy a leveleim ne oda menjenek. Magadra maradtál Frank, neked kell megoldanod. A házat meghagyom, nem rúglak ki, hogy eladjam, mivel többet kéne költenem a felújításra, mint amennyit ér, de többet nem tartom el a segged. Innentől a tiéd, ahogy a felelősség is, ha nem lesz áram, vagy melegvíz-indulok el mellette az épület felé.
Vagyis csak indulnék, de elkapja a csuklóm, visszaránt és az autónak nyom. A kezeit a két oldalamon támasztja meg, s a testét nekem dörzsöli, amitől hányingerem lesz.
-És mégis mit kezdesz egyedül? Kinek kellenél? Egy kibaszott sztripper vagy Des. A klubban bármikor uralhatlak. Az enyém vagy, nem tudsz lerázni ennyivel. Mégis hova költözöl? Hm? Ki fogadna be egy ekkora ribancot? Az egyik egyéjszakás kalandod? Az a gazdag ficsúr, aki érted jött a múltkor? Mért tenné? Bárkit megkaphat, te egy senki vagy hozzá képest. Vagy felkoppintott? Ekkora kurva vagy, hogy a gumit sem tudod használni? Senkinek sem kellesz Des. Én vagyok az egyetlen, akihez fordulhatsz, mert elviseli a hisztis picsa éned. Csak napok kérdése és rájon az a kölyök, hogy semmi szük...
Mielőtt befejezhetné a kis monológját, valaki lerántja rólam őt és a földre löki. Frank nem megrémül, inkább csak elneveti magát. Vigyorogva pillant fel a fiúra és alaposan végigméri.
-Mi van, te vagy az új alany?-Kérdezi gúnyosan, miközben engem valaki a karjaiba zár.
Nem tudom ki az, fel sem fogom az egészet. Csak állok és nézem a nevelőapám, aki a földön úgy röhög, mint egy eszelős.
-Vagy te lennél?-Pillant az engem körbeölelő karok tulajdonosára.-Mind a kettőtöknek szét teszi a lábát azért, hogy eltartsátok? Remélem, hogy ki is használjátok az alkalmat és a lelket is kikefélitek belőle, tök mindegy, ho...
Egy ököl csattan az arcán, ami ismét beléfojtja a szót. Az engem ölelő is megfeszül, de nem enged el. Viszont az ütést indító újra lecsapni készül a már vérző orrú Frankre, aki a földön fekve jajgat, de egy harmadik elkapja és lefogja.
-Emmett, higgadj le, állj-rángatja arrébb, s Adam hangja felébreszt a sokkból, így kibújok az erős ölelésből.
-Jól vagy?-Találom szembe magam Cammel, ahogy felnézek.
-Persze, minden rendben. Köszönöm-simítom meg az arcát, aztán Emmettékhez sétálok.-Shh-teszem a kezem az arcára.-Vége van, nincs baj.
-Így nem beszélhet veled-próbál kiszabadulni Adam szorításából, de magamra irányítom a tekintetét, amitől lassan ellazul.
-Menjünk innen-tanácsolom Adamre nézve, aki csak biccent.
-Liam mindjárt jön, csak az edzővel kell beszélnie-karol át Cam, miközben elindulunk befelé.
-Ribanc-szól utánam Frank, amitől megmerevedek.
Kibújok Cam karja alól, majd visszamegyek a még földön fekvő férfihez, s leguggolok elé.
-Nincs igazad Frank-nézek a szemébe-, talán volt egy munkám, ami egyeseknek nem tetszik, de nem magamtól vállaltam. Anyával nehéz dolgokon mentünk keresztül, mégis eltartottam a szottyadt segged. Nem vagyok sem ribanc, sem kurva, sem rossz ember. A szüleim sem voltak azok és én sem vagyok. Sok rosszat éltem meg, de én nem váltam rosszá. Ezek az emberek dugás nélkül szeretnek és én megérdemlem, hogy szeressenek és viszont szeressem őket. Már ők a családom és ezt jobb lesz, ha elfogadod, mert különben legközelebb nemhogy nem fogjuk le egymást, de én leszek az, aki betöri a képed-állok fel lenézve rá, majd előszedek egy zsepit.-Van valami piros az arcodon-ejtem a mellkasára, majd ismét elindulok befelé.
-Ez súlyos testi sértés és fenyegetés.
-Te éveken át molesztáltál, fenyegettél és emeltél rám kezet, csak ahhoz is élettelen vagy, hogy eltalálj. Menj csak a bíróságra, ha akarsz, nekem hat tanúm van ellened, neked viszont egy sincs. Okosabb vagy te ennél-felelem meg sem fordulva, majd ott hagyom.
Komolyan gondolom, amit mondtam neki. Nem vagyok rossz. Mostantól szabad vagyok és boldog leszek, mert az akarok lenni.
Liam:
-Ő egy igazi energia bomba-mosolyodik el Cam a kocsiban ülve, ahogy szóba jön Carina.-Ismertek, vágjátok, hogy nem akartam kapcsolatot, de ez a lány...
-Mért mondtad, hogy csak szex, ha közben beleestél?-Pillant rá Emmett pajkos mosollyal.
Jason is velünk ül egy autóban úton a klub felé, s bár nem mindig zökkenőmentes a kapcsolatunk, most kifejezetten jól érzem magam így. Persze ez kissé abszurd, tekintve, hogy épp egy sztriptíz klubba megyünk, hogy megmentsük onnan az egyik szerettünk, de ezen ráérek ott agyalni.
-Mert eleinte nem akartam bevallani, hogy mi van-túr a hajába Cameron.-Tudjátok, hogy mennyire nem vagyok jártas a kapcsolatokban. Utoljára gimiben volt, még gólyaként. Carina viszont egy hét alatt elérte, hogy beleszeressek.
-Szóval tényleg szereted?-Néz a szemébe Jason kíváncsian.
-Ugye nem stoppoltad le? Engedélyt kellett volna kérnem?-Poénkodik a szőkeség, mire a vörös megrázza a fejét.
-Carina mindig olyan volt nekem, mint egy testvér, azért kérdezem. Ha megbántod, sajnos el kell, hogy verjelek Haver-teszi a kezét Cam vállára egy megjátszott grimasszal Jason, mire a barátom felnevet.
-Hidd el, hogy nem akarom megbántani-vált ismét komolyra.-Komolyan szeretem őt, bármennyire őrültség egy hét után.
-Ajánlom is, mert nem akarok balhét-bólint Jason, de az ajkai felfelé görbülnek.
-Na és Des?-Néz rá mellőlem Adam a visszapillantóból.
-Mi van vele?
-Ő is amolyan tesó volt számodra?
-Destiny és köztem barátság volt extrákkal, de ettőlmég az egyik legfontosabb ember az életemben.
-Hány ilyen fontos ember van még?
-A családom, Carina, Des és Sabrina. Nyilván Erin is fontos nekem, mert olyan, mintha a családtagom lenne, de mindegyikük máshogy fontos.
Adam, amikor meghallja Erin nevét, mintha összerezdülne. Másnak nem tűnik fel, de én a perifériámból jól látom, még vezetés közben is.
-Sabrina?-Döbben le Cameron a vörös mellett.
-Mostanában találkozgatunk. Nagyon jól érzem magam, ha mellettem van. Vele azt érzem, hogy nincsenek akadályok. De nem sietünk, még csak ismerkedünk.
-Amikor Des és közted volt az extrák dolog, akkor másokkal is kefélhettetek?
-Igen-vágja rá azonnal, mintha mi sem lenne természetesebb.-Ha kettesben voltunk és úgy volt, akkor szórakoztunk, de amúgy nem volt semmilyen kikötés. Tényleg fontosak vagyunk egymásnak, a legjobb barátom és talán pontosan ezért működött ez.
A gondolat, hogy Des és Jason bármit is csinálnak, ami meghaladja a barátzónát, megjeleníti a kellemetlen érzést a mellkasomban, de igyekszem kisöpörni onnan. Tudom, hogy Des és Jason már nem járnak össze. Neki ott van Sabrina, s remélem, hogy Des is tudja, hogy már én is neki. Ha akarnék sem tudnék nem vele lenni, ugyanis folyamatosan ő jár a fejemben. Nem is értem, hogy Jason hogy tudta ezt a dolgot úgy uralni, hogy ne zúgjon bele ebbe a lányba.
-Erin tudja, hogy te és Sabrina most alakultok?-Teszi fel a következő kérdést Emmett, s Adam ismét összerezzen.
Ezt még később megtudakolom, hogy miért.
-Persze. Valószínűleg mindent megbeszélnek. Sőt, az sem lepne meg, ha Carinát is bevonnák a beszélgetésbe és kifaggatnák, hogy mit kell tudni rólam-nevet fel jó ízűen.
-Minden csaj ezt csinálja-sóhajt fel Emmett.
-Megjöttünk-jelzem, mielőtt leparkolok.-Nem balhézni jöttünk, oké? A lehető legvisszafogottabban intézzük ezt, úgy, hogy Des-nek ebből később ne legyen gondja.
-Van valami terved is?-Néz a szemembe Jason komoly tekintettel.
-Bemegyünk, beszélünk Craiggel, elkérem a papírokat és elmondom, hogy mi van.
-Ha nem működik, akkor szépen elégetjük a szerződést-vesz elő Adam egy öngyújtót, mire biccentek.
-És, ha nem adja oda a szerződést?-Néz a szemembe Cam.
-Van egy másolatom, amit anno Des-nek adott, az bizonyítéknak elég, nem legálisan szerződtette.
-De akkor hogy gyújtjuk fel az ő példányát?
-Elvesszük-jelenti ki mellőlem Adam ellenkezést nem tűrően, végigfuttatva rajtunk a tekintetét, amiben heves tűz ég.
-Nekem majd még beszélnem kell valami Daniellel, hogy elmondjam neki, hogy Des jól van és már máshol lakik, de aztán megyünk is. Nem hiányzik senkinek sem dráma a mai után-pillantok Emmettre, aki csak bólint egyet, majd kiszáll.
Nem mintha, hibáztatnám, én is betörtem volna Frank arcát, de Emmett kifejezetten nehezen viseli, ha egy férfi kihasználja az erejét egy nővel szemben. Valószínűleg azért, mert az édesanyjával régen erőszakoskodott az egyik barátja, amikor az édesapja nem volt otthon, s Emmettnek kellett közbelépni. Azóta még annál is jobban gyűlöli az ilyen embereket.
Mikor belépünk a klubba, egy pillanatra sem állunk meg. Régen bulizni jöttünk ide, szórakozni a csapattal. Főleg, ha valakinek szülinapja volt abból, de most már a gyomrom is felfordul, hogy tudom, hogy milyen ennek a helynek a főnöke. Kikerülve mindent és mindenkit, felmegyek oda, ahol először is megtaláltam Craiget, mikor Des csuklója miatt jöttem ide és kopogás nélkül nyitok be. A férfi az asztalánál ülve, egy pohár whiskey-t szürcsölget, s úgy pillant fel rám.
-Miben segíthetek? Megint ki akarod kérni az egyik lányt a hétvégi melókról?
-El akarom vinni innen Des-t, végleg-lépek az asztala elé, amitől a két gorilla a sarokban, készenlétbe helyezik magukat.
A barátaim mögöttem, szorosan követnek. Ez a két biztonságiőr ötünknek nem ellenfél és ezt ők is tudják. Látszik a szemükön. Craignek sem tetszik a helyzet, ugyanis fészkelődni kezd a székben.
-Destiny a legjobb táncosom. Rá van a legnagyobb igény, ugyan mért adnám?
-Mert nem volt jogszerű, ahogy idekerült-tornyosulok fölé, amennyire csak tudok.
-Jogszerű?-Horkant fel a whiskey-jéből kortyolva.-Ezek sztriptíz táncosok, hol van a jog ebben az egészben?
-Destiny kiskorú volt, amikor aláírattad vele ezt, ami tizenhetedik törvény, harmadik paragrafusában található szöveggel ellenkezik, miszerint kiskorút nem dolgoztathatunk. Továbbá Des még betegen is bejött dolgozni, ami az egészségügyi előírással is szembe megy, hogy ki ne hagyjam a testisértést, aminek egy repedt csukló lett az eredménye, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülés. Ha csak ezt nézzük, akkor is egy olyan ügyvéd ellen, mint Des-é, esélytelen a győzelem és legalább öt évet kaphatsz érte. Ha hozzávesszük, hogy kiskorút dolgoztattál, nem voltak megfelelők a körülmények, egészségi helyzetek és megfenyegetted, hogy odalököd a nevelőapjának, ha nem csinálja, amit akarsz, plusz folyamatosan taperoltad, ami szexuális zaklatás, akkor kaphatsz alsó hangon húsz évet, de akár többet is, csak a bíró jóindulatán múlik és a felsőbb bíróságén. Persze nem kell így lennie, ha most odaadod a szerződés azon részét, amit megtartottál és többet nem keresed Des-t.
-És, ha nem adom?
-Elvesszük magunktól és találkozunk a bíróságon-vágom rá az asztalra támaszkodva.-Rajtad áll, hogy milyen végkimenetelű lesz a dolog, de a vége mindenképpen az, hogy te elengeded Destiny-t.
Craig arca megrándul és a homlokán izzadtság cseppek jelennek meg. Egy ilyen féreg nem akar börtönbe kerülni, mivel a kiskorúakat bántalmazó emberek a bent lévőktől is háromszor olyan kemény dolgokat kapnak és ezt ő is tudja.
-A börtönben majd megtanulja, hogy milyen rúdon mozogni, ha érti, hogy mire gondolok-szólal meg mögöttem Cameron, s bár teljesen jogos a kijelentése, nagy önuralomra van szükségem, hogy ne nevessem el magam ezen.
Pontosan azt érdemelné.
-Ha elengedem őt, akkor végeztünk? Többet nem jöttök a klub közelébe se?-Néz a szemembe mérhetetlen ijedtséggel.
-Nem, akkor nem-ígérem-még vendégként sem.
Pár pillanatig habozik, aztán hatalmasat sóhajt, előszedi az iratokat a fiókból, majd a kezembe nyomja.
-Örvendtem-biccentek, majd elindulok kifelé, vissza sem nézve.
Mikor végre otthon belépek a házunkba, hihetetlen megkönnyebbülés önt el. Des szabad és Dan tudja, hogy hol keresse, ha kell. Tartok tőle, hogy Frank még fog fejfájást okozni, de végre nagyobb hangsúlyt kaphat a kapcsolatunk. Vagyis amiből kapcsolatot szeretnék csinálni. Ha még Camnek is sikerült, akkor csak nem lehet olyan nehéz. Na jó, nem nézem le a haverom, de ő egy hét alatt megcsinálta. Én is szeretem Des-t. Egy hónap alatt beleszerettem csak tennem kellene valamit, amivel ezt kimutatom neki. Még nem mondhatom ki, mert nem tudom, hogy ő mit érez, és nem akarom elijeszteni, de rajta vagyok az ügyön.
Viszont a szobámba érve minden normális gondolat elszáll a fejemből és csak nézek magam elé az ágyon fekvő szépségre. A mezem van rajta, alul pedig csak egy tangabugyi, ami hangsúlyt ad a kerek fenekének. Hason fekszik, a lábujjait egymásba akasztva, a haja a vállaira omlik és édes mosollyal olvassa az egyik könyvét. Szemérmetlenül méregetem őt keményedő farokkal, egészen addig, amíg észre nem vesz és rám nem néz. Az arca felderül, leteszi a könyvet, majd leszáll az ágyról és odarohan hozzám egy csókért.
-Nem esett bajotok?-Kérdezi, miután elvált.
-Épen és egészségesen értünk haza mind. Többet a klub közelébe se kell menned és Dan hamarosan keres majd.
-Köszönöm-csókol meg újra, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy a kezeim a fenekére vezessem.
Legszívesebben minden nap erre a látványra jönnék haza.
-Menjünk le, csináltam kaját és...
Egy csókkal beléfojtom a szót. Nem tudok semmi másra sem figyelni, csak rá. Nem érdekel a kaja, érezni akarom az ajkai ízét.
Finoman az ágy felé kezdem tolni, miközben ő a mellkasomon pihenteti a kezét.
-Liam, a többiek és a ka...
-Nem érdekel semmi, csak te-húzom magamhoz a fenekénél fogva újabb csókra.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro