Nyugalom, kellemes illatok, varázslat. Avagy a könyvesbolt 3 szóban. Nem véletlenül a városban lévő üzlet az egyik kedvenc helyem.

– Kell segítség Tess? – lépett el mellettem egy kupac könyvvel Hannah.

– Tulajdonképpen igen – fordultam felé. – Egy ma megjelent könyvről lenne szó.

– Áh, az Elveszett holtakra gondolsz? – találta ki.

– Pontosan! Júliusban jelentette be Jenny a megjelenését, azóta számolom a napokat. Talán ez az egyetlen ok, amiért ma túléltem az órákat a pokolban – utaltam kedves iskolámra. – Mindegy, a lényeg az, hogy végignéztem minden zugát a boltnak és nem találom!

– Ja, hát 4 órával ezelőtt hozták meg a példányokat, csak még nem jutottam el a kipakolásukig, ezek miatt – legyintett az imént letettek felé. – A főnök parancsolta meg az átrendezésüket minimum kéthetente! Érted, minimum! - mormogta. - Na meg rakjam hátrébb a kevésbé vásároltakat. Ne aggódjatok drágáim, attól még, hogy senki más nem, én örökké szeretni foglak titeket – simogatta meg két kötet borítóját. Aztán megszagolta lapjaikat és elégedetten bólintott.

– Öhm, Hannah, igazán nem akarok véget vetni ennek a rendkívül megható pillanatnak, de akkor meg tudnád mutatni a...

– Persze, persze, bocsi! – megrázta a fejét, gondolom az elméje kiürítése érdekében, majd a raktár felé irányított.

Izgatottan követtem őt. Nevetséges ennyire várni egy új könyvet? Biztos.
Kulcsát előszedve eltűnt az ajtó mögött, majd fél perc múlva visszatért egy gurulós kocsival, rajta nagyjából harminc köteggel az Elveszett holtakból. Élőben még gyönyörűbbek voltak.

– Aztarohadt! – ámultam el.

– Vedd el nyugodtan bármelyiket. Vagy akár többet is, hogy támogasd a boltot és a fizetésemet – tette hozzá.

Lehajolva kihámoztam egy, majd meggondolva magam két példányt a fóliából. Hannah több fizetéséért, éljen! A kasszánál letettem őket és miután megvoltam, boldogan sétáltam a kijárathoz.

– Legyen további szép napod! – köszöntem el.

Éppen kiléptem az utcára amikor figyelmetlenségem miatt nekimentem valakinek, aki épp be akart jönni.

– Basszus, ne haragudj!

– Dehogyis, semmi baj – legyintett mosolyogva a nagyjából velem egyidős fiú. Azonban a tekintete megakadt a kezemben tartott köteteken. – Már megérkeztek? – kérdezte csillogó tekintettel.

– Aha – a legértelmesebb válasz, amit ki tudtam préselni magamból. Egy másik Jenny Winston rajongó ebben a kisvárosban? Vannak még csodák.

– Klassz. Akkor esetleg fél lépéssel odébb tudnál menni, csak hogy megvehessem... érted.

– Jaj, bocsi megint! – vettem észre, szerencsétlen előtt elállom az utat.

– Köszi.

Rendkívül helyesen nézett ki. Akarom mondani, kedves volt. Igen, igen, ezt gondoltam elsőnek is. Csak kedves. Megdörzsöltem a fejem zavarodottságomban.

A könyv felénél járhattam, amikor megzavartak az olvasásban.

– Tess, itt vagy? – kopogott be anya. Már csak az a kérdés mikor ért haza, mert mikor én jöttem még nem volt itt. Egy kissé berántott a történet.

– Igen – válaszoltam mialatt lapoztam.

– A világért sem szeretnélek megzavarni – kezdte ahogy bejött -, de nem ártana, ha néha innál valami folyadékot – nyomta a kezembe az eddig tartott teát. – A lapok nem fognak hidratálni.

– Mi van ha mégis? – billentettem oldalra a fejem.

Anya lemondóan sóhajtott és inkább az olvasmányomról érdeklődött.

– Ez Jenny könyve. Mégis mit gondolsz?

– Oké, nem zavarlak tovább – simította meg a karom nevetve.

Folytattam a mondatot ott, ahol abbahagytam pár perccel ezelőtt, csakhogy anya visszafordult.

– Oh, majdnem elfelejtettem. Ma én is jártam Hannahnál, mesélt valamit egy Connor nevezetű fiatalemberről.

Kérdőn néztem rá.

– Azt mondta ő is majdnem olyan izgatottan ment ezért, mint te – mutatott a könyvemre.

Ó, hogy arra gondolt akinek nekimentem!

– A lényeg, ami lényeg – tért a tárgyra – , Hannah beszélgetett vele és megtudta, hogy nemrég költöztek ide meg eléggé szeret olvasni.

– Mire célzol ezzel? – húztam fel az egyik szemöldököm.

– Na most térnék ehhez a részhez. Nagyon tetszett neki a bolt úgyhogy megígérte, a holnap délelőtt folyamán ismét be fog térni.

– Anya te most azt mondod...

– Én? Mégis mit mondtam? Csak gondoltam érdekelhet az infó. Tudod ősszel milyen hangulatos a pékség is, nem? Élvezetes lehetne ezzel a fiúval eltölteni ott egy napot – mosolygott mindenttudóan, majd most már tényleg kiment a szobámból.

Jött egy új fiú a városba, kiderül, hogy hasonló az érdeklődési köre, mint nekem és anyám össze akar hozni vele. Remek.

***

Ennek ellenére fél tizenegykor a könyvesbolt előtti zebrán futottam át.
Sok átöltözésbe került mire elindultam. Magam sem hittem volna, hogy ennyi időt el fogok vacakolni a kinézetemmel. Csakis anya lelkesedését tudtam okolni miatta.

– Szia Hannah! – integettem amint megláttam.

– Nocsak, nocsak, valaki találkozni szeretne a város legújabb könyvmolyával.

– Amúgy is jöttem volna.

– Te. Szombat délelőtt. Persze, hiszen nem Theodora Anderson az, akit szombaton tilos megzavarni, mert az egész napját csak az olvasásnak és a tanulásnak szenteli.

Nem tudtam vele vitatkozni ezért, inkább a fantasy részleget kezdtem el tanulmányozni. Ő azonban a győztesek nevetésével nyugtázta a helyzetet. Ajtó nyitódása hallatszott, majd megjelent Connor.

– Üdv! – vigyorgott Hannahra.

– Szia Connor! – mosolyodott el.

Jobban meg tudtam nézni magamnak, mint tegnap. Lehet nem kellett volna. Még helyesebben nézett ki az emlékeimhez képest, a kicsit kócos sötétszőke hajáról nem is beszélve. Zavaromban rögtön hátat fordítottam neki, tovább vizslatva a polcot.

– One dark window? Ha még nem olvastad ajánlom, iszonyat jó történet – szólalt meg a mögülem. Hogy mikor került oda? Fogalmam sincs, kicsit elbambultam.

– Tessék? – lepődtem meg hirtelen felbukkanásán.

– Amit a kezedben tartasz – mutatott Connor a kötetre, amit valamikor levettem.

– Ja, hogy úgy! Gondolkozom már egy ideje rajta, de még nem igazán jött meg a kedvem hozzá.

– Oké, mindenesetre mindenképpen ajánlom.

A következő 3 és fél óra hihetetlen gyorsasággal elrepült.
Kezdetben eléggé ideges voltam, ám rövid időn belül feloldódtam. És milyen helyesen tettem. Soha senkivel nem beszélgettem még olyan jót, mint Conorral. Természetesen esett szó könyvekről is, kiderült az ízlésünk majdnem teljesen megegyezik és mindkettőnk kedvenc kliséje a friends to lovers, valamint hatalmas rajongója Jenny Winston munkásságának, akárcsak én.

– Hogyhogy erre a városra esett a választásotok költözésnél?

– A hangulata. Nyugodt, csendes környéknek tűnt, a ház, amit találtunk jól nézett ki és vagyonokba sem került.

– Tényleg nagyon hangulatos hely – bólintottam egyetértően. – Na és milyen eddig az itteni élet?

– Csak 2 hete jöttünk ide, de máris összefutottam a legkedvesebb lánnyal, akivel valaha találkoztam. Szóval kifejezetten tetszik – jelentek meg gödröcskék a szája sarkában.

Az arcom rögtön piros lett a bóktól.

– Öhm, izé, köszi – tűrtem egy tincset a fülem mögé. – Én sem beszéltem még nálad jobb társaságú emberrel – vallottam be az igazat.

Most az ő arcán jelent meg valami rózsaszín féle. Jól nézhettünk ki. Ezt pedig valakinek hangosan meg is kellett jegyeznie. Ugyanis Hannah, aki a könyveket pakolta ördögien felnevetett.

– Hallom ám! – kiáltottam neki még vörösebben.

– Mégis micsodát? – kérdezte ártatlanul.

– Semmit – ráztam meg mérgesen a fejem.
Connor szórakozottan nézett rám.

– Te is hagyd abba! – mutattam rá.

– Igenis hölgyem! – komolyodott el, ám a szeme még mindig nevetést tükrözött.

***

– Theodora Anderson! – ébresztett fel reggeli merengésemből anyám hangja.

– Nyugi, a szívrohamot hozod rám! – töröltem morogva a kiömlött kávémat.

– Ne haragudj drágám, de este 8-kor értél haza és még semmit semmit sem említettél meg Conorról? – csapott bele mindennek a közepébe.

– Először is, kérlek ne csinálj úgy, mintha még nem lettek volna barátaim. – mire kétkedő tekintettel reagált. – Jól van na, nekem is furcsa a szitu – ismertem be – , de attól még nem ér az embert vasárnap reggel letámadni!

– Bocsánat – veregette meg a vállamat elnézését kifejezve.

– Köszönöm.

– Visszatérve... mi történt tegnap?

– Nem fogod elengedni a dolgot, ugye? – dörzsöltem meg a homlokom.

– Nem.

Imádtam anyát, ám ha szerelemről volt szó (legalábbis azt hitte arról van), akkor hirtelen átváltozott egy 16 éves gimissé. Kész rémálom.

– Oké – adtam meg magam. – Igazából egész helyes – haraptam be az alsó ajkam, ahogy rá gondoltam.

– Hahaha, a lányomnak tetszik valaki! – tapsolt örömében. Meg. Fogok. Őrülni.

– Nem is! Csak tény, hogy nem néz ki rosszul.

– Átlátok ám a hazugságokon Tess – vigyorgott tovább. – Na és szóba került egy következő találkozó?

– Ami azt illeti nem, viszont megadta a telefonszámát, szóval bármikor elérhetem.
Jaj nekem! Lehet ezt kihagyhattam volna a mondandómból, mert ő ezt úgy vette, mintha már párt alkotnánk Conorral. Legalábbis az arckifejezése erről árulkodott.

– Na, van magánéletem, majd ha történik bármi említésre méltó megosztom, de addig kérlek ne zaklass ezzel – könyörögtem neki.

– Oké, megegyeztünk – bólintott boldogan.

***

Elütött egy autó. Vagyis majdnem! Valaki ugyanis megmentett.

– Nem biztos, hogy 16 évesen meg kéne öletned magad – szólt Connor a karomat még mindig tartva, ugyanis annál fogva húzott vissza az úttestről.

– Véletlen volt, nem néztem körbe – sütöttem le a szemem.

– Hála szerény személyemnek, viszont épségben vagy – karolta át a vállamat.

1 hónapja találkoztunk először, azóta pedig jóban lettünk. Úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna őt. Valamint ugyanabba a suliba iratkozott be ahova én jártam, szóval ott is ő lett a legjobb barátom. Na meg az egyetlen, ám ez már részletkérdés.

– Köszi amiért nem hagytad, hogy kilapítsanak – öleltem át fél kézzel én is. Barátilag.

– Még szép, mégis kivel beszélnék akkor könyvekről és a delfinek cukiságáról? – pillantott rám.

– Hannah is szereti a delfineket.

– Áh, az nem az igazi. Ő nem te.

A szívem kihagyott egy ütemet.

– És merre tartottál majdnem bekövetkezett halálod előtt? – tért át másra.

– Tulajdonképpen a pékség felé. Megkívántam a fahéjas csigát.

– Van kedved együtt beülni? Fahéjas csiga és kakaó a tökéletes őszi kombináció – mondta ki helyettem a gondolataimat.

– Persze! – örültem meg a gondolatra, de aztán megjelent a fejemben anya és az, hogy ő megmondta az elején. A pékség + Connor párost.

– Csak utánad – terelt előre a következő zebra felé. – Ne felejts el körbenézni!

– Haha – nevettem szarkasztikusan.

– Most miért, csak vigyázok az épségedre – tettetett sértettséget.

– Kösz – forgattam meg a szemem szórakozottan.