Az apám volt bent, és Nick Fury a SHIELD igazgatója. Az öltönyös akinek még mindig nem derült ki a neve bekísért és leültetett egy székre. Enyhe félelemmel néztem a teremben lévőkre várva, hogy elkezdjék mondani amit akarnak.

- Ms. Light, nem akar mondani nekünk valamit? - kérdezte Fury.

- Csak annyit, hogy kérem Ms. Starknak szólítson. - mondtam mire síri csönd lett a teremben. Az apám, hú de fura ezt így kimondani, na mindegy. Szóval Vasember sóhajtott egyet, majd elkezdett beszélni.

- Nem így terveztem elmondani.

- Ha nem így akkor, hogyan? - vágtam közbe. - Tudja mit? Nem érdekel a magyarázkodása. Ja, és igen én törtem fel a SHIELD-et ha ezt akarta tudni, Fury. - mondtam és indultam kifelé a teremből. Mikor nyitottam volna ki az ajtót az kattant egyet és bezáródott.

- Komolyan? - néztem a plafonra. - Ezt miért kellet Péntek? - kérdeztem az MI-től.

- Ms. Stark! Kérem üljön vissza. Szeretnénk beszélni önnel normálisan. - mondta a kalóz mire én megforgattam a szemeim és durcásan leültem az egyik székre.

- Egyébként ő ki? - mutattam az öltönyös fickóra.

- Nem illik mutogatni! - szólt rám Stark, mire ráförmedtem.

- Ha eddig nem neveltél ne most kezd el! - mondtam mire egy kínos csönd szállt a teremre, amit Fury tört meg.

- Ő Cuolson ügynök. - mondta mire csak bólintottam. Ekkor megszólalt Péntek.

- Ezt azt hiszem látniuk kell. - indított el egy tévé adást. Mindenki odakapta a fejét. Döbbenten meredtem a képernyőre, azt hiszem a mai nap már sokadszorra. Ezt az alkalmat választotta egy ügynök, hogy bejöjjön. Valamit beszélt Furynak, de én csak arra a pár szóra koncentráltam ami a hangszórókból hallatszott. Túlélőket még nem találtunk. Pár másodperc múlva, mikor magamhoz tértem a sokktól, felpattantam és elindultam kifele. Útközben viszont megragadott egy kéz.

- Nem szabad odamenned. - szólt rám csendesen Stark – aki ezt csinálta lehet, hogy még a közelben van. A legbiztonságosabb ha eljössz velem a toronyba.

- Biztos, hogy nem. - jelentettem ki mire ő megrázta a fejét, majd Pénteknek szólva, felvette a páncélját. Erősen megfogott és kirepült velem.

- Tegyél le! - sikítottam, mire ő elengedett. Mármint az utca fölött hetedik emelet magasságában. Én természetesen bepánikoltam és sikítva zuhantam. Az utolsó pillanatban természetesen elkapott Vasember de utána enyhén remegve, csöndben vártam végig az utat. Majd, mikor végre letett a Stark torony leszállópályáján a földre rogytam és egy pár percig élveztem azt, hogy szilárd talajt van a talpam alatt. Mikor végre rendeztem a légzésemet is, felálltam és bementem a toronyba, mert Stark természetesen már bement. Egy nappaliba nyílt z ajtó, ahol Tony már elfoglalta a helyét az egyik kanapén, a kezében egy pohár alkohollal.

- Nagyszerű! Egy alkoholista szuperhőssel leszek összezárva. - jegyeztem meg , mire ő csak megforgatta a szemeit.

- Péntek! Vezesd őt a szobájába! - szólt a mesterséges intelligenciának.

- Ms. Stark, kérem kövesse a kék fényeket. - mondta Péntek és a falon elkezdett megjelenni egy kék világító csík. Beletörődve a helyzetembe elindultam a fény irányába. A szobám jóval nagyobb volt mint eddig bármilyen hálószoba amit láttam. - A bal oldali ajtó a gardróbba vezet az utána lévő pedig a fürdőszobába. Próbáltam türtőztetni a lelkesedésemet, te szerintem látszódott rajtam, hogy örültem egy ilyen szobának. Péntek ezután látszólagosan elment, én pedig átkutattam a szobám. Semmi különöset nem találtam. A szobám amúgy többnyire barack és fehér színű némi türkizzel. Van egy erkélyem is. Végül leheveredtem az ágyra és bekapcsoltam a tévét. Épp akkor mondták az áldozatok nevét amikor odakapcsoltam. Abby Lockheart, Laura és George Light. Elsírtam magam. Szóval meghaltak azok akik felneveltek. Meghaltak a szüleim, akik még ha nem is a vér szerintiek még akkor is felneveltek. Meghaltak. Olyan fura ezt így kimondani. A gyász eluralkodott rajtam. Eluralkodott rajtam ez a fájdalmas, de mégis üres érzés. Összetörtem. Péntek lekapcsolta a tévét, és besötétített. Én pedig sírva kuporodtam össze az ágyamon. Ezután elvesztettem az időérzékemet.

🕷🕸🕷

Azt hiszem két hónap telt el. A suliból Tony kivett, én pedig magamba fordultam. Nem olyan rég elkezdődött a nyári szünet. Azóta már betöltöttem a tizenhatot. A szülinapomon nem volt semmi. Pár nappal anyáék halála után volt. Én a szobámba zárkózva voltam. Melodyval azóta nem beszéltem, amitől borzasztó lelkiismeret-furdalásom van. Nem szerettem volna vele ezt tenni. Pókemberrel sem nagyon beszéltem. Egyszer kétszer látom őt, hogy Stark vele beszél, vagy éppen elsuhan a város fölött de semmi több. Azóta rászoktam arra, hogy este kijárok a tetőre csillagokat nézni. Egy pléddel a kezembe az azóta fölfedezett titkos ajtón keresztül megyek fel, és csak bámulom a csillagokat és gondolkozok. Már jobban vagyok. Azt hiszem. Például tegnap nem sírtam. Bár nekem elég hullámzó ez az időszak. Van, hogy egész jól vagyok de van, hogy mozdulni sem tudok. Akkor csak akkor eszek ha Tony hoz fel nekem kaját. De ha elfelejt (már pedig főleg így szokott lenni) akkor nem eszek egész nap semmit. Azóta rendesen lefogytam. És, hogy most, hogy vagyok? Hát, őszintén szarul. Fáj a szüleim halála, fáj, hogy Tony ennyire leszar, fáj, hogy nem tudok találkozni Melodyval, mivel azon kívül, hogy nem lettem volna képes beszélni vele, Tony megtiltotta, hogy rajta kívül bárkivel is találkozzak ami elméletileg egy „biztonsági óvintézkedés", így a bosszúállókat is csak Péntek kameráin keresztül láthatom. Nos ja. Most szerintem megyek és szerzek magamnak valami kaját.

Így a rész végén szeretnék kérdezni valamit. Legyenek e a régi 1000 - 1500 szavas részek vagy jók ezek a 800 - 900 szavas részek?