Egy örökbe fogadási szerződés volt. Iszonyúan megdöbbentett. Szóval nem azok az igazi szüleim akiket annak hittem. Igazából legfőképpen csalódottságot éreztem magamban dühvel keverve. Csalódtam a szüleimbe vagyis azokba akiket a szüleimnek neveztem. És dühös is voltam rájuk amiért így a szemembe hazudtak éveken keresztül. Fogtam a táskám és beleraktam a mappát a telefonommal együtt, felkaptam egy pulcsit és igyekeztem ki a házból. Szerencsétlenségemre, anyáék észrevették, hogy kifele igyekszek.

- Hova mész? - kérdezte apa.

- Kicsit felfedezem egyedül a környéket. Oké? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

- Persze. Menj csak, de a telefonod legyen felhangosítva. - engedett el anya. Én rohantam is ki a házból. Mikor kiértem az utcára tanácstalanul néztem körbe, hogy merre menjek de végül elindultam balra. Sírva sétáltam az utcákon míg egyszer csak észre vettem, felettem egy elsuhanó piros alakot. Arra lettem figyelmes, hogy egyszer csak felkapott és
elrepült velem egye ház tetejére.

- Mi a franc? - fakadtam ki magyarul mikor letett. A sírást is abbahagytam. A mondatomra kaptam egy (szerintem) értetlen pillantást.

- Tessék? -kérdezett vissza.

- Semmi, nem fontos. - mondtam már angolul. - Egyébként miért kellett felröptetned ide? Mi vagy te? Valami szuperhős? - árasztottam el a kérdéseimmel.

- Nyugi, egyszerre csak egyet. Azért hoztalak ide mivel láttam, hogy nem érzed jól magad és gondolom örülnél, ha beszélgetnél valakivel. És igen egy szuperhős vagyok. Egyenesen a barátságos és közkedvelt Pókember. - mutatkozott be a rugdalózós srác. Mire csak bólintottam egyet, és leültem a háztető szélére és a gondolataimba merültem.

- Szeretnél róla beszélni? -kérdezte. Aprót bólintottam és nekiálltam elmesélni.

- Tudod, én Magyarországon születtem. Ma költöztünk át ide. Még a régi házunkba találtam, egy dossziét a nevemmel. Ma jutottam el odáig, hogy megnézzem mi van benne. - mondtam, és igyekeztem nem elsírni magam. Pókember valószínűleg látta rajtam, hogy nem vagyok jól, és odajött és átölelt. Jól esett az ölelése és, hogy meghallgat. - Mint kiderült a lapokból a szüleim örökbe fogadtak, és ezt 15 éven keresztül titkolták előlem. - mondtam, mire elsírtam magam, csak most kezdtem felfogni, hogy ténylegesen mit jelent az a papír.

- Hány éves vagy? - kérdezte a rugdalózós.

- 16. - feleltem a kérdésére. - Egy éves koromban fogadtak örökbe.

- És tudsz valamit a szüleidről?

- Nem néztem meg, hogy írnak e valamit róluk. Amint megláttam, hogy örökbe fogadtak, eljöttem a házból. Anyáék úgy tudják, hogy csak felfedezem a környéket. - meséltem.

- Nálad van a papír?

- Igen. - mondtam és elővettem a táskámból. - Megnézed? Én most nem tudnám megnézni. - kértem.

- Biztos? Személyes adatok is lehetnek benne. - kérdezte.

- Igen, megbízok benned, hisz szuperhős vagy. Csak nem fogod ellenem felhasználni a dolgokat.

- Honnan tudod? Lehet, hogy egy szuper gonosz vagyok aki csak meg akar téged ölni de előbb a bizalmadba próbál előbb férkőzni, hogy adatokat szerezzen tőled. - mondta, mire elnevettem magam. - De, ha tényleg szeretnéd akkor elolvasom neked. - váltott komolyabb hangra. Én csak bólintottam egyet. Ő elkezdte olvasni, én pedig néztem Queens utcáit a háztetőről.

- Szép neved van. - jegyezte meg egyszer.

- Köszi. - válaszoltam – Bocs, hogy nem mutatkoztam be.

- Semmi baj, nem is azért mondtam. - mondta, és tovább olvasta a szöveget. - Nézd! -szólalt meg pár perc elteltével mire odahajoltam hozzá. - Itt az áll, hogy anyád meghalt a szülésben apád pedig lemondott rólad. - mutatott az egyik bekezdésre.

- Szuper. - mondtam szarkazmussal a hangomban.

- Gondolj arra, hogy legalább az egyik szülőd életben van.- próbált jobb kedvre deríteni.

– Aha, de neki se kellettem. - mondtam még mindig rosszkedvűen. Pókember nem talált semmi többet a papírokban, így beszélgettünk, olyan dolgokról mint például az iskola. Ugyanis sikerült kiderítenem, hogy még ő is suliba jár. Én 14 és 20 év közé tippelném az életkorát. Nem sokat mesélt magáról ami érthető is. Ellenben én igen sokat meséltem. Elmeséltem neki, hogy mennyire kiközösítettek Budapesten amiért szerettem a fizikát, hogy mennyit piszkáltak amiatt, hogy a szabadidőmben programozok nem pedig Fortniteal játszok, és még egy csomó mindent. Észre sem vettem de már négy óra lett. Laura felhívott. Mármint anya. Nem tudom. Oké? Nem vettem fel, csak lenémítottam és megvártam, amíg kicsöng. Utána kikapcsoltam a telefonom és betettem a táskába.

- Nincs kedved enni valamit, - kérdeztem a rugdalózóst.

- De, persze. Ismerek egy tök jó szendvicsezőt nem messze. Az jó lesz?

- Igen. - bólintottam. Felkapott és elhálózott velem a szendvicsezőhez. Ott ő kért egy Sajtos sonkásat, én pedig egy sajtos sonkás gombás kukoricás lila hagymásat. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy én fizessek. Miután megvettük, visszavitt a tetőre és elkezdtünk enni. A maszkját nem vette le csak lehúzta a szájáról. Ettünk és közben tovább beszélgettünk.

- Tudod, hogy melyik suliba fogsz járni? - kérdezte.

- Azt hiszem a Midtownba. - válaszoltam, mire az arcáról (már amennyit láttam belőle) kis döbbenetet olvastam le. Na ebből egyből arra asszociáltam, hogy ő is oda jár. Gyanúsan kezdtem méregetni, mire ő valószínűleg zavarba jöhetett, és inkább evett. Végül hagytam a témát és elkezdtünk másról beszélni. Jó pár óra múlva se tudtuk abbahagyni a hülyéskedést ugyanis kitaláltuk, hogy szuperhősöket utánozunk, amin jókat röhögtünk. Egyszer megpróbáltam őt leutánozni ami valahogy így nézhetett ki:

- Én vagyok a csodálatos Pókember. Rugdalózóban repülök a városban és taknyot lövök a kezemből! - kiáltoztam össze vissza és próbáltam utánozni azt, ahogyan hálót lő, valamint ugrándoztam is közben. Persze erre mindkettőnkből kitört a röhögés. Ezután úgy egy negyed óráig nem sikerült megnyugodnunk. Miután megnyugodtunk észrevettem, hogy az egyik ház ég. Azonnal szóltam Pókembernek.

- Nézd az a ház nem ég?

- De! - mondta – Én megyek dolgozni. Majd még találkozunk. -mondta és elhálózott. Ekkor jöttem rá, hogy engem meg itt hagyott egy random ház tetején. Körbenéztem és észrevettem, egy tűzlétrát amin sikeresen le is jutottam. Mikor leértem visszakapcsoltam a telefonom. 15 nem fogadott hívás és vagy húsz sms volt. Hát igen. Pókemberrel olyan jól elvoltam, hogy elfelejtkeztem a nevelő szüleimről. Észrevettem, hogy Laura megint hív, és azt felvettem.

- Hol vagy Flóra? Halálra aggódtuk magunkat. - mondta a telefonba.

- Most megyek haza. Ott megbeszéljük. Oké? - kérdeztem

- Igen de siess. - hallottam apa vagyis György vagyis George (Mégis, hogyan kéne hívnom őt? Na mindegy.) hangját a telefonba.

- Jó – mondtam majd kinyomtam a hívást és elindultam hazafele. Pár perc alatt már a ház előtt voltam. Nagy levegőt vettem és bementem a házba. A nevelő szüleim már ott voltak a nappaliban a kanapén. Levettem a cipőm és leültem velük szembe a fotelba.

- Mit csináltál, hogy ennyi ideig elvoltál? - kérdezte Laura vagyis anya.

- Sétáltam a városban, és megismerkedtem a helyi szuperhőssel. Ezenkívül megpróbáltam megemészteni ezt. - mondtam mikor elővettem az örökbe fogadási szerződést. Láttam a szüleimen a döbbenetet és egy kis félelmet is.

- Ezt- ezt hol találtad? - kérdezte George.

- A padláson a régi házban. - feleltem.

- Sajnálom, hogy nem mondtuk el. Csak nem tudtuk mikor lennél elég idős, hogy megértsd. - mondta Laura. - nem kell anyának meg apának hívnod minket, és teljesen jogosan lehetsz dühös ránk.

- Először is, megbocsájtok. Nem örülök neki, hogy nem mondtátok el de megbocsájtok. Másodszor szeretnélek titeket a szüleimnek hívni. Harmadszor pedig már annyira nem vagyok. Egy Queens-i szuperhősnek sikerült megvigasztalnia és jobb kedvre derítenie. - mondtam. Aztán az estét végigbeszéltük, de mivel másnap már suliba kellett mennem így 11-kor elküldött anya aludni. Sajna ők sem tudtak többet az igazi szüleimről mint én. De szerintem itt határoztam el azt, ami fenekestül felforgatta az egész életem. Elhatároztam, hogy kiderítem, hogy kik a szüleim, és beszélek apámmal ha még életben van. Nagyravágyó célok mi? Ezeket a sorokat utólag írom és szerintem lehet jobb lett volna, hogy azt a nevemmel ellátott dossziét otthagyni abban a dobozban és örökre elfelejteni, és úgy felnőni, hogy nem tudok semmiről. De hát nem jöhet minden össze egy embernek. Hisz a hősök is a történetük legmélyebb pontjából születnek.

Peter Parker/Pókember szemszöge:

Mivel ma elmaradt a suliban az utolsó két óra Olyan dél körül el tudtam kezdeni a járőrözést. Egy szer csak egy lányra lettem figyelmes aki sírva sétál a városban. Úgy döntöttem, hogy elviszem az egyik háztetőre , hogy beszélgessek vele és felvidítsam. Odahálóztam hozzá, és felkaptam. Elmentünk az egyik közelben lévő ház tetejére és leraktam. Mondott valamit amit nem értettem, így vissza kérdeztem. Szerencsére a sírást abbahagyta bár valószínűleg a döbbenettől.

- Tessék? -kérdeztem vissza.

- Semmi, nem fontos. Egyébként miért kellett felröptetned ide? Mi vagy te? Valami szuperhős? - árasztott el a kérdéseivel. Úgy tűnik most költöztek ide.

- Nyugi, egyszerre csak egyet. Azért hoztalak ide mivel láttam, hogy nem érzed jól magad és gondolom örülnél, ha beszélgetnél valakivel. És igen egy szuperhős vagyok. Egyenesen a barátságos és közkedvelt Pókember. - mutatkoztam be mire ő csak enyhén elmosolyodva bólintott és leült a háztető szélére. Leültem mellé.

- Szeretnél róla beszélni? - kérdeztem mire ő megint csak bólintott, és elkezdett beszélni.

- Tudod, én Magyarországon születtem. Ma költöztünk át ide véglegesen. Még a régi házunkba találtam, egy dossziét a nevemmel. Ma jutottam el odáig, hogy megnézzem mi van benne. - mondtam, és láttam rajta, hogy majdnem elsírja magát. Gondoltam egyet és átöleltem. Úgy tűnt jól esett neki és kicsit meg is nyugodott. - Mint kiderült a lapokból a szüleim örökbe fogadtak, és ezt 15 éven keresztül titkolták előlem. - mondta és elsírta magát. Megsajnáltam. Igaz én elvesztettem a szüleim és a nagybátyám is de nem éltem hazugságokban.

- Hány éves vagy? - kérdeztem tőle.

- 16. - feleltem, szóval nagyjából egy évvel idősebb nálam - Egy éves koromban fogadtak örökbe.

- És tudsz valamit a szüleidről?

- Nem néztem meg, hogy írnak e valamit róluk. Amint megláttam, hogy örökbe fogadtak, eljöttem a házból. Anyáék úgy tudják, hogy csak felfedezem a környéket. - mondta.

- Nálad van a papír? - kérdeztem meg hátha most el tudja olvasni. Igaz valószínűleg Keren meg tudta volna mondani, hogy mi történt a szüleivel és minden egyéb adatot is de inkább kikapcsoltam, hogy egyenlő esélyekkel barátkozzunk.

- Igen. - mondta és elővette a táskájából. - Megnézed? Én most nem tudnám megnézni. - kérte. Persze én egyből visszakérdeztem, hisz nem akartam a magánéletében vájkálni

- Biztos? Személyes adatok is lehetnek benne.

- Igen, megbízok benned, hisz szuperhős vagy. Csak nem fogod ellenem felhasználni a dolgokat. - mondta.

- Honnan tudod? Lehet, hogy egy szuper gonosz vagyok aki csak meg akar téged ölni de előbb a bizalmadba próbál előbb férkőzni, hogy adatokat szerezzen tőled. - vicceskedtem amin szerencsére elnevette magát. - De, ha tényleg szeretnéd akkor elolvasom neked. - váltottam komolyabb hangra. Elkezdtem olvasni a hivatalos papirokat. Persze az elején ott virított a neve. Mármint a mostani. Flora Bianca Light.

- Szép neved van. - jegyeztem meg.

- Köszi. - válaszolta - Bocs, hogy nem mutatkoztam be. - kért elnézést.

- Semmi baj, nem is azért mondtam. - mondtam, és tovább olvastam a szöveget. - Nézd! - szólaltam meg pár perc elteltével mire odahajolt hozzám. - Itt az áll, hogy anyád meghalt a szülésben apád pedig lemondott rólad. - mutattam az egyik bekezdésre.

- Szuper. - mondta szarkazmussal a hangjában.

- Gondolj arra, hogy legalább az egyik szülőd életben van.- próbáltam jobb kedvre deríteni.

– Aha, de neki se kellettem. - mondta még mindig rosszkedvűen. Nem találtam semmi fontosat a lapokban de megjegyeztem magamnak, hogy otthon utánanézek, így beszélgettünk, olyan dolgokról mint például az iskola. Sikerült rávenni, hogy elmondjam, hogy még suliba járok. Igyekeztem a lehető legkevesebbet mesélni neki magamról ezért inkább őt kérdezgettem, meg ő mesélt magáról. Elmesélte hogy mennyire kiközösítettek Budapesten amiért szerettem a fizikát, hogy mennyit piszkáltak amiatt, hogy a szabadidőmben programozott nem pedig Fortniteal játszott, és még egy csomó mindent. Teljesen együtt tudtam vele érezni, csak neki még rosszabb volt mert egy barátja sem volt nekem pedig ott van Ned. Észre sem vettük de már négy óra lett. Valaki felhívta Florát de ő csak lenémította és amint kicsöngött kikapcsolta a telefonját és eltette a táskájába. Feltételezem a szülei hívták.

- Nincs kedved enni valamit? - kérdezte.

- De, persze. Ismerek egy tök jó szendvicsezőt nem messze. Az jó lesz? - kérdeztem vissza.

- Igen. - bólintott. Felkaptam és el háló hintáztam vele a szendvicsezőbe. Ott ő kértem egy sajtos sonkásat, ő pedig egy sajtos sonkás gombás kukoricás lila hagymásat. A kis mázlistának sikerült meggyőzni, hogy ő fizessen. Miután megvettük, visszavittem a tetőre és elkezdtünk enni. A maszkomat csak lehúztam a számról de az arcom többi részét takarta. Szerencsére nem zavarta, hogy én maszkban vagyok és titkolom a személyazonosságom.

- Tudod, hogy melyik suliba fogsz járni? - kérdeztem tőle evés közben.

- Azt hiszem a Midtownba. - válaszolta, mire enyhén lefagyott az arcomról a mosoly és a helyét a döbbenet és a félelem kis keveréke vette át. Valszeg feltűnt neki mivel gyanúsan méregetni kezdett. Komolyan ez a lány rosszabb a kutató pillantásokban mint MJ. Végül hagyta a témát és elkezdtünk másról beszélni. Jó pár óra múlva se tudtuk abbahagyni a hülyéskedést ugyanis kitaláltuk, hogy szuperhősöket utánozunk, amin jókat röhögtünk. Egyszer megpróbált engem leutánozni ami valami ilyesmi lett:

- Én vagyok a csodálatos Pókember. Rugdalózóban repülök a városban és taknyot lövök a kezemből! - kiáltozott össze vissza és úgy csinált mintha hálót lőne a kezéből. Persze egyből elröhögtem magam ezen a csapnivaló alakításon, és ő is velem nevetett. De az meglepett, hogy rugdalózónak hívja a ruhám. Pont mint Mr. Stark. Végül is ha jobban megnézem őket hasonlítanak is. Nem. Ezt ki kell vernem a fejemből. Kétlem, hogy rokoni kapcsolatban állnának. Miután megnyugodtunk a nevetésből Flora szólt nekem valami miatt.

- Nézd az a ház nem ég? - mutatott az egyik házra. Ilyenkor átkozom magam, hogy kikapcsolom Kerent.

- De! - mondtam – Én megyek dolgozni. Majd még találkozunk. - köszöntem el tőle és hálóztam a házhoz. Mikor odaértem a tűzoltók még nem értek ki így egyedül próbáltam megmenteni az embereket. Szerencsére csak kettő kisgyerek maradt bent így hamar kihoztam őket, utána pedig hálóval vettem körbe a házat, hogy ne essen össze. Mikor megérkeztek a tűzoltók és elkezdték oltani a tüzet, én fojtattam a járőrözést. Mára az volt megbeszélve, hogy a toronyban alszok és segítek Mr. Starknak egy új fegyver prototípusában, így elindultam a torony felé. Az egyik erkélyen keresztül mentem be az épületben. Ott gyorsan bementem a szobámba és átöltöztem valami egyszerűbe és mentem is le a laborba. Mikor megérkeztem Mr. Stark már ott volt.

- Szia kölyök! - köszönt.

- Jó estét Mr. Stark. - mondtam mire megforgatta a szemét.

- Hányszor mondtam, hogy ne Mr. Starkoz rugdalózós. - mondta mire nem mondtam semmit. - Mindegy, ide adod a részecskegyorsítót? - kérte

- A 3.4-eset? - kérdeztem vissza.

- Igen. - mondta és odaadtam neki. Az egész estét a laborba töltöttük, de mivel másnap suli lesz ezért Mr. Stark 10-kor elküldött aludni. A szobámban lezuhanyoztam és átöltöztem pizsamába, majd beültem az ágyamba és elkezdtem utánanézni Flora múltjának.

- Keren kérlek keress rá Flora Bianca Lightra. - kértem a mesterséges intelligenciámat. Ő kivetítette nekem Flora adatait de nem találtam semmit arról, hogy kik voltak a szülei. - Keren akkor keress rá arra, hogy kik voltak Flora eredeti szülei. - kértem.

- Mindjárt, főnök. Sajnálom de nincs hozzáférésed. - mondta mire totál ledöbbentem.

- Mi van? És ki tiltott ki ebből e részből? - kérdeztem.

- Mr. Stark. - válaszolt mire csak tovább gyűlt bennem a gyanú, hogy valamilyen rokoni kapcsolat van köztük. Ezért előhoztam egy képet Floráról és egyet Mr. Starkról. Igencsak hasonlítottak.

- Keren kérlek nézd meg, hogy van e genetikai egyezés kettőjük között. - kértem.

- Máris. - mondta és elkezdte futtatni a programot. 99%-nál azonban megállt és Keren megszólalt. - Hozzáférés megtagadva. - mondta mire én megint csak döbbenten meredtem magma elé. Hisz Keren programját én írtam meg és elméletileg mindent fel is tudna törni de ezt valamiért nagyon nem akarja. Akiknek pedig megadtam Keren forráskódját azok Ned, és Mr. Stark. Ned nem értem, hogy miért csinálna ilyet és belőle amúgy sem nézem ki. Szóval nincs más megoldás mint, hogy Mr. Stark valamilyen oknál fogva nem akarja, hogy tudjak, vagy bárki tudjon arról, hogy kik Flora szülei. Így, ezernyi kérdéssel a fejemben feküdtem le aludni. Már félálomba voltam mikor a szuper hallásomnak köszönhetően meghallottam, ahogy valakik beszélgetnek az ajtóm előtt.

- ...nézett utána? - hallatszott egy lágyabb női hang ami valószínűleg Pepperé.

- Igen. - hallottam meg Tony hangját is.

- Szerinted tud valamit? - kérdezte Pepper. A választ már nem hallottam mivel már elhaladtak a szobájuk irányába. Utána szinte azonnal elaludtam és reggel már nem is emlékeztem ennek a párbeszédnek pár mondatára.