Halott kertem égbe kiáltja
fájdalmát, Üresség járja át
testem minden porcikáját.
Feladtam mindent. Egyedül,
társam hiányában bolyongok
emberek közt, míg Eljő értem.

Lelkem izzó palástja
takarja feltámadt parázs
lüktető Fényét. Remény.

Remény a holnapban,
benne s szerelmében.
Óh Magasságos! Fáj!
Még hasítja szívem
bánatnak pengéje,
még nem állok készen.

Lelkem forrongó palástja
védi parázsnak fényét.
Vágy; Hozzd el őt nékem!

Utánad Vágyakozva, bízva
Krizantém helyett rózsa
ajándéka sebzett szívemnek.
Érted epedezem; félelmem
hűvös fuvallata nyakam fogja.

Lelkem tüzes palástja védi
Lángom Fényét; Erőm teljében
Kérem Napot, Holdat többé
ne törjön meg halandók indulata!