-Amugy a srácok megkérdezték, hogy jársz-e Luke-kal.

-Hogy micsoda?!?!
-Mondom. Megkérdezték, hogy jártok-e Luke-kal.
-Jesszusom... és mit mondtál nekik?
-Természetesen azt, hogy nem...
-Hála istennek! - sóhajtottam fel hangosan - Ki hozta fel a témát egyébként is?
-Oh, hát igazából amikor visszajöttek a srácok még akkor nézett ki még egyszer James, majd ő kérdezte.
-Áh értem.
-Valaki nemcsak szerelmes?
-Mi? Én? Ismerjük mi egymást?
-Naa, de most komolyan.
-Liz lassan öt éve hallgatjuk a bandát, szerinted nem elmondtam volna, hogyha tetszene James?
-Jogos-jogos... Amúgy elég finomak a fánkok - mondta Liz, mire észrevettem, hogy egyetlen egy darab maradt a zacskóban.
-Váljon egészségedre! - mondtam miközben a fejemhez emeltem a kezem.

Két nap telt el a fotózás óta. A srácokról semmiféle hírt nem kaptunk, szóval egyenlőre otthon lézengtünk. A cég által kért fényképeket is megszerkesztettük és leadtuk. Minden simán haladt az életünkben. Egy dolgot leszámítva. Luke. Luke-kal nem beszéltem a kis pofonos incidens óta és egy kissé zavar is a dolog. Nem mintha tetszene vagy akármi, csak olyan érzés mintha a bátyámat veszteném el. Vagy lehet, hogy igazából bejön nekem? Még mindig nem tisztáztam magamban a kérdéseket. Nagy filozofálásomban megszakított egy kopogás az ajtómon:
-Gyere be! - lassan az ajtó kinyílt és ott is állt kedves lakótársam, az ajtókeretnek támaszkodva:
-Nem tűnik fel mennyi az idő?
-Ööö... fél tizenegy?
-Ééés?
-Valahova mennem kéne esetleg?
-Nos kedves Annie. Magának van elintéznivalója a mai nap folyamán is.
-Mi ez a komoly beszéd? Hová akarsz engem kiráncigálni, mert ha nem tűnne fel nagyon kényelmes az ágyamban pihengetni.
-Hát jó! - majd hallottam ahogy az első lépcsőfokon megállt. - Akkor elmegyek én egyedül. Téged pedig itthon hagylak... Talán beugrok a kávézóba is. - "Igen igen.. menj már el" gondoltam magamban. Várjunk csak! Azt mondta, hogy kávé? Nem mondhatok nemet erre az alkalomra! Gyorsan felkaptam egy farmert és egy kényelmes pólót majd egy perc sem kellett már lent vártam Liz-re az ajtóban.
-Hoppá, ki gondolta meg magát ilyen könnyen? - nem tudtam mást tenni csak forgatni a szemem.

A kávézóban ücsörögtünk és néztünk ki az ablakon.
-Neked nem ismerős ez a helyzet valahonnan? - kérdeztem Liz-től mosolyogva.
-Persze! Hogyan is felejthetném el! Még amikor frissen költöztünk el a szüleinktől. Régi szép emlékek...
-Amúgy, csak két hete történt. - mondtam kinevetve Lizzy-t.
-Nem vicces! - mondta miközben összekulcsolta a kezeit.
-Itt hagyom a cuccom, el kell mennem a mosdóba. Pillanat és itt vagyok.- majd azzal leraktam a telefonom az asztalra és elindultam a kávézó hátsó részébe.

"Mi a fenét csinálhat ennyi ideig a Wc-n Annie? Még hogy egy pillanat. "-gondoltam magamban miközben csak a teámat bámultam. Nem sokáig tehettem ezt hiszen meghallottam egy telefoncsörgést. De nem is akárkiét. Annie mobilja. Egy ismeretlen szám, legalább is nincs elmentve neki a névjegyzékbe. Nem sokat gondolkoztam rajta és felvettem a telefont:
-Háló?
-Te vagy Annie Jones?
-Nem, maga kicsoda?
-Akkor nem mindegy, ha úgy sem te vagy az akit keresek.
-Na álljon meg a menet. Mit képzel ki maga?
-Neked ahhoz semmi közöd. Egyébként is miért van nálad Annie telefonja?
-Neked ahhoz semmi közöd. - válaszoltam ugyanazzal a hangszínnel amit az ismeretlen alak használt.
-Na jó. Nem fogom ilyen magadfajta libákra pocsékolni az időmet- majd megszakadt a vonal. Visszaraktam a telefont az asztalra. - Mekkora egy bunkó.. - suttogtam magamnak miközben a csészét a számhoz emeltem
-Kicsoda bunkó? - majdnem ittam volna egy korty teát amikor meghallottam Annie hangját. Elmondjam neki, hogy mi is történt? Vagy majd miután hazaértünk? Mit kéne tennem?

-Minden rendben Lizzy?- kérdeztem tőle.
-Persze, minden tökéletes Jones százados.
-Százados? Soha nem szoktál így szólítani. Netalántán ideges vagy? Hallottam, hogy lebunkóztál valakit.
-Oooh igen! Valaki kint ment az utcán és ööö-
-Majd otthon elmeséled, okés? - mondtam neki mosolyogva. De érzem, hogy valami nincs rendben. - Egyébként is hova akartál menni? Mert ahogy én ismerlek, te nem szoktál önakaratból csak úgy kávézós kalandokat élni.
-Oh igen! El akartam menni a hangszerboltba!
-Hangszerboltba?
-Igeeen! Szeretném ha mind a kettőnknek lenne egy gitárja.
-Liz, te is tudod, hogy nincs erre időnk egyébként sem. Másrészt miért akarsz újra gitározni? Nem emlékszel mi történt pár nappal ezelőtt?
-Igen tisztában vagyok a történtekkel. De azért te is hallottad, hogy azt mondták jók vagyunk!
-Esetleg kedvességből mondták?
-Ne legyél már ilyen! Tudom, hogy te is szeretnél egy saját gitárt. Nem úgy mint gimiben vagy az egyetemen, hogy az iskola hangszereit használtuk, és még azokat is titokban tegyük hozzá!
-Jó-jó! Menjünk el, de nincs is nálam a másik pénztárcám amiben a bankkártyám lenne, és kétlem, hogy harminc dollárból tudnánk venni akármilyen hangszert. - amint elhangzott ez a mondat Lizzy a táskájából előkapta az Én pénztárcámat:
-Mi nincs nálad? - mondta egy önelégült mosollyal.
-Még képes volt elvenni a pénztárcám is...
-Ezen múlik a rocksztárságom! Még jó, hogy!
-Öhöm...
-Úgy értem, ööö a Mi rocksztárságunk!

Már lassan szerintem húsz perce csak a basszusgitárokat nézegettük. Ha megpróbáltam körülnézni a bolt másik részein, Lizzy megragadta a kezem és visszarángatott a kis csodavilágba.
-Ennyi lesz?
-Igen... - hallatszott egy eléggé ideges hang.
-Szóval 2 húrszett és egy 15 darabos pengetőcsomag.
-Igen, siessen már! - hallom ennek az embernek sem kellemes a napja.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. Legyen szép napja!
-Aha - milyen kedves válasz. Már éppen hallottam, hogy elindult az ajtó irányába a személy, amikor megcsörrent a telefonja.
-Nem! Nem tudom! Nem is ő vette fel a telefont! - lehetett hallani a hangján, hogy egyre idegesebb. Felemeltem a fejem, hogy ránézzek Liz-re aki a nagy basszusgitározást hirtelen abbahagyta.