LuHan szemszöge

A történelem megismétli önmagát. Ezt nem tudom elhinni. Ugyan az történik, mint akkor, ugyan azt érzem mint akkor. Majd szétszakad a péniszem és perpillanat az tűnik a legjobb ötletnek, hogy szépen leosonok a fürdőbe és elintézem magamnak a dolgot.

Óvatosan leveszem magamról Sehun ölelő karját, és felülök az ágy szélére. Megragadom a pillanatot, amikor Baekhyun és Jongin majd' egyszerre eget rengető hanggal belégzést végeznek és talpra állok a recsegős laminált padlón. Majd újabb horkolás alatt a létra meredekségű lépcsőhöz sietek.

Ahogy a földszintre érek, egyből a fürdő felé veszem az irányt. Beérve megkönnyebbülve magamra csukom az ajtót, a wc lehajtott tetejére ülök és már venném elő a kis havert, de ekkor nyílik az ajtó.

Legrosszabb esetben egy Kyungsoo lenne az ajtó mögött, de igazából nem is tudom hogy hirtelen kire számítsak.
Szerencsémre csak Sehun jön be és hibámból tanulva magunkra zárja az ajtót. Ezután gyengéd mosollyal közelíteni kezd felém, majd lábaim közé térdel.

- Megint ugyan az? - néz fel rám aggódó tekintettel én pedig bólintok - Segíthetek?

- Kérlek. - pillantok félre, mint minden ilyen meghitt, de számomra kínos pillanatkor.

- Jellemző. Te bajba kerülsz, én pedig kihúzlak a pácból. - kezdi kikötni melegítőalsóm madzagját, néha forró alhasam bőréhez érve és ettől a hideg kezd futkosni a hátamon.

- Akkor megoldom magamnak. - jutott el agyamig csípős megjegyzése.

- Dehogy oldod! Minek vagyok neked, ha nem az ilyesfajta problémáid orvoslására, huh? Különben is szívesen csinálom. - jól esett amit mondott, és egyben fura is. Folytatja a nadrág madzag kikötését, majd teljesen bokámig lehúzza a nadrágomat. Már rég túl vagyok azon, hogy szégyenlős legyek előtte boxerben. Sorszor látott már így otthon, vagy néha magánál, de nagy meglepetésemre egyikőnk sem reagálta túl a dolgot - Vegyük le ezt is? - simított hüvejkujjával a textilre combhajlataimnál. Nem voltam olyan állapotban, hogy tudjak gondolkodni, hogy lenne a legjobb - Tudod mit? Csak lehajtom. - mintha bele látna a fejembe. Mintha tudná, mennyire üres most...

Fenekem feléig letolta hátul, majd elöl is lentébb húzta, mire a szó szoros értelmében kipattant onnan a kishaver. Ekkor megkezdődött nálam a pirulások hosszas sorozata.

- Tudtad, hogy a vörös a kedvenc színem? - utal arcomra, mire megforgatom szemeim.

Hosszas bámészkodás után végre ráfog hosszamra - vagyis inkább rövidemre -, én pedig türelmetlenül kifújom a levegőt, és hátra hajtom fejem. De ő mégsem mozdul.

- Nem csinálod? - nézek rá összehúzott szemöldökkel.

- Nem kérnéd szépen? - mosolygott rám huncutan.

- Ez nem vicces! - lököm el csuklóját, és saját kézbe veszem a dolgokat. Pont kellően megszorítom és bemelegítésképp lassan mozhatni kezdtem rajta kezem, így a jóleső érzésre teljesen ellazultam.

- Türelmetlen vagy. - jelenti ki sóhajtva, leveszi kezemet tagomról, és most már rendesen elkezdni a kínzásom. A kelleténél jobban szorít rá, így felszisszenek, de mégis pumpálni kezdenek ereim. Vagyis valójában tetszik a dolog. Nem annyira, hogy végig ezt szeretném érezni, de mindem esetre érdekes.

Lazít a szorításon, majd gyors tempóban kezdi cibálni szegény kishavert, nekem pedig kéjes nyögések szaladnak fel torkomból. Lábaimmal a talajon hol lábujjhegyre, hol sarokra állok, és térdeimet sem bírom kontrolálni, szétnyitom, vagy összefogom a közöttük guggoló Sehunt. Lélegzésem felgyorsul és a hiperventilláció is sikeresen beindul szervezetemben, perpillanat majd meg akarok gyulladni.

- Sehunnie~ - kísérelem meg a kommunikálást - Sehunnie~ - de csak ennyit tudok hajtogatni, ami elég kínos ilyen helyzetbe, mert ahhelyett, hogy elmondhatnám neki, hogy lassítson, azt súgallom, hogy baromi jó amit csinál, és inkább rátetéz.

Ahogy sejtettem, fordítva értelmezte üzenetem, így hát a lehető leggyorsabb ütemre váltott, rajtam pedig végigsöpört a gyönyör megállíthatatlan hulláma, vékony, berekedt hanggal nyöszörögve póbáltam túlélni önmagam.

- Ügyes vagy. - állt fel a guggolásból és egy puszit nyomott homlokomra.

Egyik tenyerét az égnek tartva lépkedett a csaphoz. Megnyitotta a vizet és lemosta kezéről gyönyörnedvemet, én pedig a hátam mögötti falnak dőlve figyeltem amit csinál. Visszabújtattam kishavert rejtekhelyére, majd erőtlenül nadrágomat kezdtem visszavenni.

- Hadd segítsek. - helyezkedik el újból előttem. Visszaadja rám a szürke ruhadarabot. Nem kerülte el figyelmem, hogy végig vigyorgott.

- Egyébként...azért szóltam volna, hogy lassíts. - világosítom fel Sehunt, hátha máskor nem lesz ilyen baki.

- Ja...tényleg? Na mindegy. Ha lassítottam volna, csak később végeztünk volna. - mondjuk ez igaz, de jobb inkább tisztázni a dolgokat, hátha máskor nem lesz ilyen sietős a dolgunk. Márpedig lesz olyan, amikor rá fogunk érni tovább enyelegni, meg húzni az időt.

- Miért mosolyogsz? - tettem fel a kérdést, miután nagyjából tisztán tudtam gondolkodni, és mást is ki tudtam mondani a "Sehunnie" szón kívül.

- Semmi. Csak...áh mindegy. Ha elmondanám megint elvörösödnél - legyint, majd készül elhagyni a helyiséget.

- Mondd el, kérlek! - nézek rá kutyusszemekkel. Kis gondolkodás után végül beadta derekát.

- Olyan szépen tekergetted a csípőd. Szeretném, ha majd más helyzetben is megmutatnád nekem ezt a rejtett tehetséged. - mosolyog rám, mintha csak annyit mondott volna, hogy "jó éjt", vagy "szia". És hogy mennyire ismer engem...a vér a kishaverből újfent az arcomba talált szökni.

Ezzel el is hagyta a fürdőt - gondolom, túl feltűnőnek találja, ha egyszerre megyünk fel -, magamra hagyva a piszkosabbnál piszkosabb gondolataimmal. Teljesen, vagy csak nagyon vagyok őrült, ha elképezeltem azt a helyzetet?

Várok egy kicsit, majd én is megcélzom az emeletet. Sehun már a helyén, de valami mégis változott. A horkolás abbamaradt... Lehet csak átfordultak az oldalukra. Olyan sötét van, hogy alig látom ki az ágyunk helyét.

- Várj Lu, kapcsolok lámpát. - megdermedtem. Ez nem Sehun hangja. Nagyon is nem!

- B-Baek. Fent vagy? - suttogtam a hang felé, vele ellentétben, ugyanis ő normál hangerővel beszélt. És mikor felkapcsolódott a lámpa...

- Mind fent vagyunk. - öt, azaz öt éber személy ült az ágyakban, mind álmosan rám meredve, vagy perverz mosolyt küldve felém.

- Oh...hangosan mentem pisilni...bocsesz. - próbáltam menteni a menthetőt.

- Egyem meg! - öleli át párnáját Chanyeol álmodozást színlelve - Még csövelés közben is téged emleget. - hát ennek ennyi.

- Tudják. - jelenti ki Sehun az egyértelműt.

- Segáz srácok! Szerintem tök édes. - próbál nyugtatni minket Jongin, miközben az ágyunkhoz sétálunk.

- Amúgy szerintem is. Még rendesen fel is izgultam. - jelenti ki Baek nemes egyszerűséggel.

- Te felizgultál Luhan hangjára? - fordul felé Chan vegyes érzelmeket tükröző arccal.

- Ja. De nekem nem kell segíteni. Szeretek így mászkálni. - senki sem értheti Byun Baekhyun észjárását. Ki szeret merevedéssel mászkálni? Ja, ő.

- Jó, szerintem aludjuk egyet, hátha úgy kelünk fel, hogy álomnak könyveljük az egészet, és nem emlegetjük többé. - javasolja Kyunsoo szemét dörzsölve, amit nagyon is jó ötletnek találok. Borzasztó ciki ez a szitu. Ezek szerint mindent hallottak? Tudják, milyen...olyankor a hangom? Hisz azt csak Sehunnak kéne tudni...

A többiek bólogatva megfogadták Kyung tanácsát és visszafeküdtünk aludni.

...

Halk beszélgetésekre ébredtem. Jongin, Chanyeol és Baekhyun hangját ismertem fel közülük, ezzel minden hangforrást beazonosítva.

Sehun mozgolódnik kezdett mögöttem, majd ölelő karját éreztem meg magam körül. Ezek szerint még alszik.

Felemelem kómás fejem, hogy körülnézhessek, és egy ütemet kihagyott a szívem, mikor ráeszméltem, hogy a faházban vagyunk az otthoni ágyikó helyett.

- Szép jó reggelt Lu! - köszöntött mosolyogva Baek, aki először meglátta szeme sarkából a fészkelődésem.

Hátamra feküdtem, hogy szemeimet dörzsölgetve rávegyem magam az ébredezésre. Oldalra fordítva felyem, Sehunnie állapotát is felmérem. Már fent van. Vagy inkább most kelt, mert aránylag pici szemei mégkissebbnek hatnak a reggeli órákban.

Megsimogatom arcát, amit elégedetten áll. Visszacsukja szemeit.

- Nem azért simogatlak, hogy visszaaltassalak... - világosítom fel kuncogva, amire csak egy rekedt morgás a válasza.

- Egy arcon csapás biztosan felébresztené. - javasolta Chanyeol, de én helyette két ujjam közé csíptem azt a nagy orrát, mire vette a fáradságot és elvette kezem az arca közeléből. Mi tagadás, szeretem így piszkálni, és nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen türelemmel bánik velem.

Hirtelen felült és nyögve kiropogtatta nyakát, amitől a hideg ráz engem. Egyszer billetve marad a feje, és kétségbeesetten fog kapálózik a segítségemért, mert kitörik a nyaka. Hiába mondom neki, hogy ne csinálja, állítása szerint jól esik neki. Előbb utóbb a feje fog jól esni...

- Keltsd fel Kyungsoot! - szólt Bakehyun Jonginnak, aki azonnal a takarókupachoz fordult.

- Bogyeszom...ideje kelni... - kezdi el sikogatni a takaróból kilógó hajat. A tagaró mozogni kezd, majd két vérszomjas kar elkapja Jongint és magához rántja a fenevad védtelen áldozatát. Egy reggeli ölelésre. Még nyöszörög is hozzá.

- Kyungsoo reggel a legaranyosabb. - mosolyog Chanyeol - Ilyenkor kevésbbé félek tőle.

- Kyungsoo aranyos! - kezdi paskolni párnáját Bakehyun a másikon görcsölve. Ám amint felemeli a fenevad a fejét és Jongin válla fölött Baekhyunra pillant, azonnal megváltozik a véleménye - Jesszus Kyung! Aludtál te rendesen?

- Nem. Nem tudok valami jól aludni idegen helyeken...

- Majd a kocsiban kipihened magad. - ahogy Chanyeol az autót említette, egyből bevillant, hogy ma folytatjuk a kirándulást és kellesem bizsergés lepte el a testem.

- Te meg mit vigyorogsz itt mellettem? - kérdezte Sehun rekedtes hanggal, mosolyogva.

- Semmit. - bújtam hozzá, közben próbáltam elfolytani kitörni akaródzó izgatottságomat.

- Azt mondom, ha mindenki magához tért, üljünk autóba és hagyjuk itt ezt a kócerájt. - javasolta Jongin, mire újból végigfutotta az a bizonyos bizsergés a testem.

És bár az elején nagyon nem örültem ennek a kellemetlen meglepetésnek, hogy így elkeveredtünk eredeti úticélunktól, mégsincs hiányérzetem. Oké, egy nappal később érkezünk a szállásra...na és? Ettünk egy jót, mind egy szobában aludtunk - bár azt a kis mosdós incidest inkább kiradíroznám - de együtt voltunk és jól éreztünk magunkat. Végighallgathattam Kyungsoo és Jongin romantikus történetét...na meg Chanyeol és Baekhyun első alkalmát...ami kissé furán jött ki és túlságosan is szaftosra sikeredett, de oktatási célnak megfelelt.

. . .

Amint térerőhöz jutottunk, Chanyeol felhívta az apját, aki lesajnálóan közölte velünk, hogy a szálloda honlapján rossz koordináták voltak megadva, és már rengetegen jelentették a hibát, de nem javították ki. Megkaptuk a pontos és remélhetőleg helyes fekvését a szállodának, így bár egy nappal később, de boldogan folytatjuk a kirándulást. Az út alatt először a hullafáradt Kyungot nyomta el az álom, majd szépen lassan engem is.

. . .

- Vááá! De gyönyörű! - Baekhyun izgatott kiabálására kezdtem ébredezni  - Luhan! Nézd milyen szép a víz! - fordult hárta teljesen felpörögve.

- Anyád picsáját ordibálj! - kezdte el csapkodni Kyungsoo, hirtelen felocsúdva az alvásból.

- Á-áu Kyungsoo! Ez fáj! - olyan mintha egy komédiát játszanának, mikor ezek ketten összekerülnek. Pedig ők tényleg ilyenek. Húzzák egymás agyát, verekednek, mint két fiútestvér, ennek ellenére nem tudnám elképzelni, hogy vészhelyzetben nem segítenének teljes erőbedobással egymáson.

A part mellet vagy húsz méterrel húzódik az út és Chanyeolon kívül mindenki a kékségre szögezte szemeit.
A parton már vannak emberek, de nincs hatalmas tömeg, a fehér homokos partot néhány napernyő színesíti.

- Huszonöt méter után eléri úticélját. - mondja monoton szövegét a GPS, de ez a mondata valahogy másképp hatott ránki, mint az úton elhangzottak. Ugyanis elhangzott benne az úticél varázsszó. Tapsviharban törtünk ki. Részben, mert a hosszas utazás után végre megérkezni készülünk, részben mert Chanyeol biztonságban elhozott minket és őszintén minden elismerésem az övé.

- Megérkezett útécéljához. - jelentette ki a GPS egy fehőkarcoló mellé érve. Na jó, talán nem volt felhőkarcoló, de hatalmasnak bizonyult és nagyon modernnek tűnt. Na meg persze drágának... Az autóval félrehúzódva gyanakodva néztünk körbe. Mindkét oldalán visszafogottabb szállodák voltak, így természetes a kételkedésünk.

- Biztos, hogy ez az? - kérdezte bizonytalan hangon Jongin.

- Apa? Szia. Öhm, igen megérkeztünk - beszélt Chanyeol a mobiljához - Csak nem biztos, hogy jó helyre... Igen. Tényleg? Rendben. Oké, köszi. Szia! - kinyomta a készüléket, majd felénk fordult - Srácok, megjöttünk.

Közelebb hajtottunk a hotelhez és csak ekkor vettük észre, hogy egy vékonyka srác nagyon mosolyog felénk.

- Kérdezzem meg mi baja? - kezdte járszani Sehun a passzívagresszívet, mire felnevettünk.

- Segíthetek valamiben? - húzta le az ablakot Chanyeol amikor lazán az autó mellé sétált a fiú.

- Öhm...leparkolnám az autót, ha megengedné.

- Ja, persze. Csak kivesszük a bőröndöket.

- Nem szükséges, hívom a londinert. Hány bőrönd lesz? - anyám! Ezt nevezem!

A két másik, kissé izmosabb srác szempillantás alatt kikapkodta a bőröndjeinket és egy trollyra pakolták.

Az autóval lehajtott a csontos a parkolóba, majd futva jött vissza.

- Ajjaj...ez tuti koccolt egyet, kettőt. - riasztgatta Baekhyun az autó tulaját.

- Ne csináld már Baek, ne íjesztgess! - majd a lihegő parkolófiúra kezdett figyelni - Valami gond van?

- Nem, nincsen semmi. Hatkor lesz váltás, a következő srácnak csak a rendszámot mondják és felhozza az autót, amúgy 24 órában szolgálatukra állunk. - tájékoztatott minket, biztos észre vette, nem vagyunk jártasok az ilyen szolgáltatásokban.

A hatalmas üvegezett forgóajtóhoz gyönyörű térkövezett járda vezetett. Az ajtó két oldalán egy-egy robosztus, kigyúrt izompacsirta állt. Esküszöm, ha érkezésünket látva nem mosolyognak ránk, nem mertem volna bemenni. Az ajtó ráérős tempóját kivárva tátott szájjal néztünk körbe a hallban. Nem tudom, hogy lehetséges-e ötvözni a modernt az elegánssal. Mert én bárhova nézek, ezt látom. Két oldalon két-, és négyszemélyes beszélgetősarkok, hatalmas csokor virágok kőoszlopokra helyezve, szemben, középen egy ovális márványpult mögül mosolygott ránk három recepciós. Két oldalon ívelten futott végig két széles lépcsősor, ezekhez egészen a bejárattól vörös szőnyeg vezetett.

- Jó napot! Miben segíthetek? - fogad minket az egyik hölgy.

- Jó napot! Három szoba lesz Park Sungjin névre.

- Már előre kivették?

- Igen. - válaszolt Chanyeol, majd a nő elkezdett keresgélni az érintőképernyős monitoron.

- Áh, meg is van! Ha jól tudom, az apja nevére van írva...tegnap kellett volna érkezniük. Valami közbejött? - néz ránk meglepődve.

- Hát, igen, fogalmazhatunk úgy is. - vakarta tarkóját Chanyeol.

- Semmi gond, az egy napi ellátás árának a felét vissza tudjuk utalni. Tehát, három szoba, hat főre. Ötödik emelet, 17, 19, 20-as szobák. Ezen az emeleten magukon kívül csak egy pár lesz még, de biztosan nagyon jól ki fognak jönni egymással. - miért érzem kínosan magam, mikor egy nálam egyértelműen idősebb nő magáz? - A két londiner felkíséri önöket a szobákhoz.

- Végig lépcső lesz? - nézett végig Kyungsoo a gyönyörű márványlépcsőkön.

- Sajnálatos módon az első emeletre csak lépcső vezet, onnantól használhatják a liftet. Elnézést kérünk önöktől. - mentegetőzik a hölgy. Bár Kyung nem a recepciósnak szánta, ő mégis meghallotta. Ez rettentő figyelemre utal.

- Jaj, nem, semmi gond, akár végig is lépcsőzném az öt emeletet. - csitította a pirongó nőt, aki érthetetlen módon kellemetlenül érezte magát.

- Semmi gond, a lépcsőzéstől jó lesz a fenekünk, nem igaz Kyung? - csapott Baekhyun az említett testrészére, közben a recepciósra kacsintott. A hölgy megkönnyebbülten nevetett fel. Ez aztán tudja, hogy kell oldani a feszültséget.

A gyönyörű lépcsőket szedve hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy kisherceg lennék, ahogy onnan fentről lepillantottam a hallra, az egyre zsugorodó emberekre.

- Tetszik, mi? - csúsztatta Sehun kezét enyémbe, így összekulcsolt ujjakkal sétáltunk tovább. Bólintottam.

- El sem hiszem, hogy egy hétig itt fogunk maradni. - Jongin majd kitöri a nyakát, úgy néz szét. Mikor megbotlik az egyik lépcsőfokban, úgy dönt, inkább annak szenteli a figyelmét.

Az emeleten vagy négy hosszú asztal sorakozott, gondolom itt lesz a reggeli és a vacsora, mivel félpanziót ígértek. A szemközti falban két lift volt. Az egyikben a londinerek a bőröndökkel, a másikban egy újabb egyenruhás férfi várt minket.

- Az ötödikre lesz. - szólt Chanyeol a londinereknek, majd mi is beszálltunk a felvonóba. A gyönyörű, tapétázott falú dobozban kellemes jazz zene szólt, de a filmhatást a beállt síri csönd koronázta meg. Egymásra néztünk a többiekkel, akik alig bírták ki nevetés nélkül. A megfelelő szint elérését halk csengőszóval és az ajtók nyílásával konstatáltuk.

A folyosóra kilépve, egy hangulatos sötét térbe érkeztünk, hatalmas bordó márványjárólapok, sötétbarna futószőnyeggel és lambériával. A nagy sötétséget a falra ragasztott apró mintás bézs tapéta törte meg. A folyosó mindkét oldalán két-két ajtó, rajta a négy számmal.

- Tehát akkor a miénk a 17-es, 19-es és a 20-as. Egy biztos, Sehunéké a 17-es. - néz körül Chanyeol, miután átvettünk a bőröndjeinket a londinerektől.

- Miért? És ha én nem a 17-est szeretném? Ha nekem másik szoba tetszik? - tiltakozott a terv ellen, ami igazából teljesen haszontalan, valószínűleg mindegyik szoba ugyanolyan, semmivel se több, se kevesebb.

- Ne aggódj Sehunnie! - paskolta vállon Baek. Egy pillanat! Sehunnie-nak hívta? - Nem fogod megbánni.

Végül elfogadta a nélküle hozott döntést és a táskámat felkapva benyitott.

- Na jó, mi ez az egész? - torpant meg az ajtóban. Széles válla fölött lábujjhegyre állva pillantok el, de nem jártam túl sok sikerrel, nem láttam semmit. Végül háta simogatásával vettem rá, hogy félreálljon egy pillanatra.

- Úr isten! Hát ez... - nem fogok túlozni, csak az mondom, amit látok. Amit látok, pedig elképesztő. Az egész padló tele van szórva fehér és vörös rózsaszirmokkal, az ablakban, éjjeliszekrényeken és komódokon mécsesek, és az ágy...a bordó lepedőre eg szív formába nagy betűkkel: SH+LH - Te tudtál erről? - fordultam Sehunnie felé, aki gondolkodás nélkül kezdte rázni fejét.

- Semmit nem tudtam.

- Meglepetés! - ront be a csapat másik fele - Ezt az apukád küldte, Luhan. Azt üzente hozzá, hogy bár mostanába elég ritkán fogtok találkozni, ő ugyanúgy szeret és továbbra is szívesen lát otthon, ha ő is Koreában van.

- Hát ez egyszerűen... csodálatos. - bólogatok elismerően. Talán még egy kicsit túlzás is. Mintha a nászéjszakánkon lennénk. Bár szerintem az első alkalom van olyan nagy dolog, mint egy nászéjszaka, szóval nagyon nem lőttek mellé.

Most már gond nélkül elkezdődhet az igazi vakáció. Ugye?