- Figyelem! Mindenki most azonnal jöjjön fel az emeletre, köszönöm - csinált Baekhyun tölcsért a kezéből, és az ágyon állva hangosbemondósat játszott. Már késő este volt, de valahogy senkinek nem jött álom a szemére, céltalanul járkáltunk a kunyhóban.

Baek parancsára mindnyájan feltelepedtünk az emeletre és kiválasztottuk a legszimpatikusabb helyet, ahol takaróval bebugyolálva egy körbe ültünk.

- Azt terveztem, - csapta össze tenyerét Chanyeol izgatottan - hogy ugye mi végignéztük, megtapasztaltuk ahogy a mi kis Sehunnink párra lelt. - mutatott felént mindettudó áthatottsággal - De, ti nem tudjátok azokat a történeteket, ahogy én és Baek, vagy Jongin és Kyungsoo jöttek össze. Tehát, ez lesz a mai estimese a két fiatalnak. Mit szóltok hozzá? - villatotta az ezer wattos mosolyát felénk.

- Én benne vagyok! - szólalt meg Sehun és én is bólogatni kezdtem. Az első mesélő páros Jongin és Kyungsoo.

Visszaemékezés másfél évvel ezelőttre
Jongin szemszöge

Éppen az édes álmomvilágban szálldogáltam, mikor egy oda nem illő zaj kezdett visszarángatni a valóságba. A csengő csörrent meg egy rövid időre, ami azt jelenti, hogy valaki lent, az ajtónál beütötte a kódot az ajtószámommal. Valahogy tudat alatt ráébredek a tényre, hogy azt rajtam kívül csak az anyám tudja, de ő meg szólt volna, ha jön.
Ám ennek ellenére sincs önuralmam, hogy esetleg felálljak a kanapéról és fogadjam az ismeretlen vendéget. Félálomban nyammogok párat, és csak akkor tápászkodok fel, mikor a lift meghozza a jövevényt, és az nem kezdi el kulccsal kinyitni a ajtómat.

Várjunk csak...MI? Csak nekem van ahhoz az ajtóhoz kulcsom. Az egyetlen másolat a mikró alatt van vészhelyzetre. De akkor...KI AKAR BEJÖNNI?

Felpattantam a kanapéról és mit sem törődve hiányos öltözetemmel, az ajtóhoz rohantam. Egy fiú állt az ajtóban, az arcára döbbenet volt kiülve.

- E-elnézést... - hajolt meg - Lehet furcsán fog hangzani, de...ez az én házam... - leblokkoltam.

Csak néztül egymást, a padlót, a plafont, azon gondolkodva, hogy mi a franc folyik itt. Jóval alacsonyabb volt mint én, szinte szabájos tálka vágású fekete haja tökéletesen szegéjezte makulátlan arcát. Szemei a meglepődöttségtől eltekintve is nagyok voltak, ajkai pedig gyönyörű szív formába záródtak. Nem beszélve az alakjáról. Lefogadom,hogy olyan formás comboka takar a nadrág srmeim elől, hogy már ha csak meglátnám, végem lenne. Hogy is fogalmazzak? Csíptem a külsejét. Elég sok idő telhetett el, mikor támadt egy ötletem.

- Mi lenne, ha bejönnél, és tüzetesebben átbeszélnénk ezt a furcsa szituációt? - bólintott, majd két bőröndjét az előszobába húzva beinvitáltam a nappali részlegre. Ekkor ugrott be, hogy az ímént itt aludtam, tehát díszpárnák, pokrócok szertendő szana széjel górálva, nem beszélve meztelen felsőtestemről... - Oh! Csak egy pillanat, hadd rakjak rendet. - felvettem a pólót, amit alvás előtt vetettem le magamról, majd elkezdtem a földről felszedni a párnákat és aránylag csinosan felrakni a kanapéra. A fiú szó nélkül segített, és olyan gyorsan és ügyesen összehajtogatta az egyik legnagyobb pokrócot, hogy csak na.

- Hogy hívnak? - szakította meg a csendet.

- Jo-Jongin. Kim Jongin. És téged?

- Do Kyungsoo. - mosolyodott el halványan.

- Kyungsoo. - ízlelgettem nevét. Szívesen mondogatnám ezta nevet mondjuk...főzés közben, jaaa...

- Tehát - huppantunk le egyszerre az ülőalkalmatosságra, ő pedig mesélni kezd - Az a helyzet, hogy én ezt a lakást egy hónappal ez előtt kibéreltem. Elvileg már a dobozaimnak is meg kellett volna érkezni, ugyanis ma költözök be. De amint látom...

- Ez teljes lehetetlenség. Én mát egy éve itt lakok. Nem adhatják el a fejem felől a tetőt csak úgy. Tisztességes, adófizető állampolgár vagyok, kikérem magamnak. - csaptam combomra poénkodva. Bevált, ugyanis Kyungsoo kuncogni kezd.

- De ennek így semmi értelme...elnéztem volna a háztömböt?

- Áh! Az hatalmas figyelmetlenség lenne. És a szintek? Lifttel jöttél ugye? Oh! Megvan! - csettintettem fel megvilágosodva - Elolvastad a lift ajtaján lévő cetlit?

- Nem. Azt hittem valami hirdetés... Miért? Valami fontos van rajta? - érdeklődött szinte türelmetlenül.

- Úgy is fogalmazhatunk. Nem rég elromlottak a lift gombjai és rosszul lettek bekötve.

- Így néhány emelet száma össze lett cserélve. - fejezte be helyettem, közben homlokát dörzsölte szégyenkezve. Ahogy felemelte kezét, megpillantottam egy hat színű gumikarkötőt. Felcsillantak szemeim. Még esélyem is lehet!

- Tehát nem is ezen a szinten lakok. Szuper. Akkor nem is zavarlak tovább. - készült felállni. Gyerünk Jongin, most, vagy soha!

- Ne, ne, ne! Ne menj még! Egyáltalán nem zavarsz! Maradj,ameddig akarsz! - mondjuk úgy cirka örökké.

- Öhm... Szívesen maradnék, tényleg. De amint mondtam, ma költöztem. A dobozaim egy másik lakásban várnak a kicsomagolásra. Majd...talán később. - küldött felém egy meleg mosolyt. Nekem legalább is melegem lett tőle.

- Hadd segítsek neked kipakolni. - csillant meg bennem a remény. Lehet túlságosan rámenősnek érzékeli, de perpillanat bármire képes lennék, hogy tovább maradhassak vele. Olyan vonzó számomra. Még magam sem tudom mi tetszik benne annyira. Talán a nemes egyszerűsége, vagy csak szimplán a lénye. Vagy hogy annyira kanos vagyok, hogy talán egy szobanövénnyel is összeállnék.

- Köszönöm, ez nagyon kedves. Nos...ha nem zavar, hogy dolgozni kell, akkor...felőlem jöhetsz. - húzta fel aranyosan vállait, miközben zsebre dugta kezeit.

Ezer örömmel pattantam fel, majd egy gyors ajtózárás után meg is fejtettük a lift rejtélyét. A szint, amin most vagyunk, és a felettünk lévő gomb érzékelője felcserélődött,így amikor a saját szintjének gombját nyomta meg, csak az én szintemig jött fel a lift.

Gyorsan fellépcsőztünk egy szintet. De valami még mindig nem stimmel. A kulcs. Az én záramba is jó volt, holott az az ő ajtajához tartozik. Nos ez szimplán véletlen. Nagyon hasonlóak a két kulcs fogazatai, így nyitotta az enyémet is.

Nekiálltunk a dobozoknak és estérebe is fejeztük a pakolgatást. Minél több időt töltöttünk együtt, annál jobban beleszerettem. Minél több cuccát pakoltam ki, annál közelebb éreztem hozzá magam. Legszívesebben egyből az én lakásomba pakoltam volna a holmiait.

- Na, ezzel is megvolnánk. - tettem csípőre kezeim, miután az utolsó könyveket is feltettem a polcra.

- Fantasztikus. Engedd meg, hogy megháláljam segítségedet. Elfogadsz egy pohár vöröset? - nézte meg jobban a zöld üveg cimkéjét. Elkezdett gyorsan verni a szívem. Egy ilyen kezdetű estéből bármi kisülhet...

- Köszönöm. - ugyanis mikor válaszolni tudtam volna, ő már öntötte a poharakba a bordó italt. Helyet foglaltunk a kanapén, de nem csak szimplán, mint ahogy az én házamba, hanem már egymás felé fordulva. Jól érzékelhető a közeledés, mindketzőnk irányából.

- Mesélj magadról! - támasztottam könyököm a háttámlára.

- Hm. Nincs mit mesélnem. - korotyolt bele borba. Nem tudhatom mennyire bírja az italt, de majd kiderül.

- De mégis. Mit tanulsz az egyetemen, vannak-e testvéreid, szülőkkel mi a helyzet? Tudod. Szeretnélek jobban megismerni. - tettem fel az első eszembe jutó kérdéseket.

- Nos, jogot tanulok, egyke vagyok és semmi gond nincs a szüleimmel. - nevette el magát miután válaszolt a kérdéseimre. Nyilván érezte, hogy nem csak ennyi érdekel - Nem tudok többet. Unalmas vagyok.

- Dehogy is vagy unalmas! - legyintek kuncogva, hisz nekem koránt sem nevezhető unalmasnak. Egyszerűen mindent tudni szeretnék róla.

- Azt mondod? - ült egy hangyányit közelebb hozzám és a lehető legmélyebben belenézett szemeimbe.

- Uhum. - bólintottam, közben viszonoztam az érzelmes gesztust.

Sokáig néztük így egymást. Nem, cseppet sem volt unalmas. Nem szóltunk semmit, mégis megértettük egymás. Legalább is remélem, hogy ez a hosszas, meghitt, egymás szemébe nézős, borkortyolgatós pillanat nála is azt jelenti, mint nálam.

- Nem hittem volna, hogy így végezzük. - nézett poharába filózgatása közben.

- Mármint hogy? - ittam egy újabb kortyot, amivel be is fejeztem az első poharat. Kyungsoo rögtön elkérte tőlem és bő félig öntötte az amúgy öblös poharat.

- Először is, amikor megláttalak a lakásomban - az utoslsó szónál idézőjeleket karcolt a levegőbe -, azt hittem, el fogsz küldeni a francba.

- Hm... Nem vagyok olyan típus.

- Hát milyen? Oh, tényleg! Hisz te még nem is meséltél magadról. - végzi ki ő is poharát, majd tölt magának egy újabb kört.

- Egy művész suliban vagyok tánctanár. Nem rég kezdtem, olyan fél éve. A munkahelyemen amolyan...hiphop balerinonak vagyok elismerve.

- Várj, hogy micsoda? Hiphop balerino? Ez a kettő hogy jön össze? - sejtettem, hogy rákérdez.

- Először balettoztam, aztán más műfajokban is kipróbáltam magam. És hát...egész jól megy mind a kettő. - bólogattam magamat elismerve.

- Azta...na látod, mondtam, hogy az én életem unalmas. A tiédhez képest legalább is biztosan.

- Ne mondj ilyen! Butaság. - de ha így érzi, én szívesen vinnék egy kis izgalmat az életébe. Lássuk vevő-e rá.

- Késő van. Hazamegyek. - jelentem ki egyszerűen.

- Mi? Máris? -pillant a faliórára és tudatosul benne, hogy igen, tényleg késő van, fél tíz múlt - Akkor kikísérlek.

- Jó éjt ölelés? - tártam szét karom az ajtónál, egy hirtelen öltettől vezérelve.

Hitetlenkedve felkuncogott, de elfogadta a gesztust, sőt vissza is ölelt. Úgy odabúlj hozzám,hogy le sem tagadhatná a nemi identitását.

- Jó éjt Jongin! - lépett az ajtóhoz miután elengedtük egymást, fejét az ajtónak támasztva.

- Szép álmokat Kyungsoo. - addig mosolyogtunk, míg el nem tűntünk egymás elől a közénk záródó ajtó miatt.

Bár, én még akkor is mosolyogtam, míg haza nem lépcsőztem. Sőt, míg el nem aludtam, és még álmomban is végig vigyorogtam, mert leírhatatlanul boldog voltam. Éreztem köztünk azt az érdekes vibrálást. Hogy ennek a dolognak így kellett történnie. A sors akarta, hogy találkozzunk. Csak nem ellenkezhetek a sorssal...

Vissza a jelenbe

- Nem is akartam. - mosolygott maga eleredve Jongin, miközben felidézte a történteket. Idő közben Sehun ölébe kerültem, felemet nyakába hajtva hallgatom a sztorizgatást.

- És aztán? - kérdezi izgatottan Sehun.

- De hisz te már hallottad a sztorit... - értetlenkedik Kyung.

- Tudom, de olyan izgalmas. Olyan jól tud Jongin mesélni, hogy akár ezerszer végighallgatnám, sosem unnám meg.

- Aztán Kyungsoo még párszor eltévesztette az emeletet, és nálam kötött ki, bá később kiderült, hogy igazából direkt csinálta. - sandított a ravasz említettre, mire elszégyellve magát sokadjára is elmosolyodik. - Aztán egy esős napon megtörtént a dolog. Körül-belül három héttel a megismerkedésünk után.

- Ahhoz képest, elég hamar. - állapítja meg Chanyeol számolgatva fejében.

- Úgy tűnik, mindőnk kapcsolatának benne van a sors keze. - jelentem ki elgondolkodva.

- Azért tűnik úgy, mert még nem hallottad a mi sztorinkat. - mosolyog büszkén Chan.

- Akkor hadd halljuk. - csaptak össze tenyereim a fáradtság ellenére kíváncsian.

- O-hó! A mi történetük teljesen különbözik a tiétektől, vagy a Kyungsooékétől. Ami nem jelenti azt, hogy kevésbbé kalandos. - kacsint Baekhyun - Az egész kapcsolat nekem köszönhető. Chanyeol miattam lett meleg.