Sehun szemszöge

- Chanyeol, fázom! Nem vehetem alacsonyabb fokozatra a kondit? - húzta magát össze Baekhyun az anyósülésen.
- Ne merészeld! - szólt Luhan Baekhyunra mielőtt még tekert volna a gombon, közben gyors tempóban legyezte magát a baseballsapkával, amit én adtam neki.

Ugyanis itt hátul alig érzünk valamit a légkondiból és attól tartunk elevenen fővünk meg mire odaérünk. Gusztustalan, tudom, de biztos vagyok benne, hogy izzadtságfoltjaim is vannak már. Két ujjammal összecsípem mellkasomnál a pólómat, azzal legyezem magam.

- Nem érződik hátul a klíma? - néz Chanyeol a visszapillantótükörbe a kérdés erejéig.

- Nem nagyon. Konkrétan megsülünk. -  veti Luhan fejét a támlának kikészülve. Szegényt még a Nap is süti. Üvegen keresztül meg aztán perzselni is képes.

- Hmm...pedig esküdni mernék, hogy hártulra is van szerelve...Á-há! Le volt zárva a leghátsó kimenet. - hallottunk egy kattanást, majd pár másodperc múlva meg is érkezett az áldás.

- Úr Isten, de üdítő! - tette le a legyezéstől fáradt kezét és élvezte a hűsítő klíma szellőjét Luhan.

- Jongin nagyon csendben van... - fordult hátra kívancsiskodva Baek a középső sorban ülők felé.

- Ssh - hallottam Kyungsoo csitítását - Elaludt. - valóban elszenderedett a kreol bőrű. Övét lazára engedve, fejét Kyungsoo ölébe hajtva terült végig az ülésen.

- Aaahw... - színlelt Baekhyun olvadozást, majd úgy elordította magát, hogy még a volánnál ülő Chanyeol is megugrott - JONGIN-JA!

- NEM ALSZOK! - pattant fel val'szeg kómásan, de én csak a szerteágazó haját láttam hátulról.

- Srácok... - szólalt meg Chanyeol kissé bizonytalan hangon, miután kinevettük magunkat Jonginon - Volt már valaki Busanban?

- Nem...miért? - kérdezte Luhan miután mindenki megrázta fejét.

- Nem tudom...csak követem a GPS utasításait, már lejöttünk az autópályáról... De csak szerintem, vagy tényleg egyre több a fa?

- Ne aggódj Channie, egyszer csak letisztul az erdő és elöttünk lesz a gyönyörűséges vízpart. - nyugtatta Baekhyun.

Ahogy egyre tovább haladtunk az erdős részen, hegyek kezdtek el körül venni minket. Újabb tíz perc csend után, hosszú kanyargós utat megtéve újból megszólal a GPS, le kell térünk egy mellékútra.

- Ahj...forduljak le? - teszi ki az irányjelzőt Chanyeol, de nem fordul le.

- Fordulj! Majd lesz valami. Max visszafordulunk, ha nem jó irányba megyünk. - legyint Jongin.

Chanyeol beveszi a kanyart így a baromi döcögős úton haladunk tovább lépésben.

Az út csendben folytatódott hisz mind azt lestük, hogy mi hova fogunk kilyukadni.
Az út egyre keskenyedett, míg nem épp a két sor kerék fért el rajta.

- Ez kifejezetten nem jó... - jelentette ki Chanyeol, mikor megállt az autóval. Mind az utat néztük...volna, ha lett volna út. Viszont nem volt, helyette földúton kitaposott keréknyomok voltak előttünk.

- Vége van az útnak. - sóhajtott Baek - Fordulj meg!

- Hol? - nézett rá kissé zaklatottan.

Nyilván való, hogy nem fogunk tudni megfordulni, hisz körülöttünk cserjék és bokrok vannak, ráadásul még magasabban is van a talaj, simán fenn is akadhatnánk.

- A GPS vétel megszakadt. - szólalt meg a készülék jól ismert női hangja, mire a szószoros értelmébe majrézni kezdtünk.

Egy kezet érzek meg enyéimben. Luhan fogta meg anélkül, hogy rám nézett volna. Megszorongattam biztatás képpen, hogy ne legyen annyira ideges, mire egyszer visszazsorított. Megzabálom az alsó ajkát harapdáló frusztrált arcát.

- Chanyeol! Menj tovább egyenesen. - hallottuk meg az egyetlen határozott hangot. A hang forrása Kyungsoo volt, így Chanyeol nem is merte kérdőre vonni, esetleg visszautasítani.

Gázt adott az autónak, ami szépen rátért a földútra. Az út a hegyre vezetett fel minket, így érthető, hogy az miért váltott át szerpentinbe.

Csak mentünk, és mentünk, és mentünk. Már mindenki legalább egyszer kijelentette, hogy bedugult a füle a nyomáskülönbség következtében, vagy hogy kezd szédülni, esetleg hányingere van.
Egyszer csak, csodák csodájára...eleredt az eső... Az egész szituáció kezdett horrorisztikusba fordulni. A klímát átállítottuk fűtő funkcióra, hisz mindannyian lengén vagyunk öltözve és itt a hegyekben jelentősen hidegebb van, mint a városokban.

- Nézzétek! Egy tábla! - mutat a távolba Baekhyun. Valóban van egy fatábla abban az irányban, az út mellett, felirattal ellátva. Ám minél közelebb értünk hozzá, annál jobban láttuk rajta a kopottságot.

- Di-ák-szál-ló. - olvasta le nagy nehezen Chanyeol a tábla mázolt szöveget.

- Ez azt jelenti, hogy ha tovább megyünk, akkor házakat fogunk találni? - találgatott Baek reménykedve.

- Vagy már rég elbontották azokat, a táblát meg elfelejtették kivenni és tulajdon képpen a semmi közepe felé haladunk. - aggodalmaskodott sofőrünk.

- Ne parázz már ember! Majd lesz valami. Csak nem falnak fel minket a vadállatok. - Jongin nyugtatónak szánt, ám annál nagyobb félelmet keltő kijelentése után síri csönd lepte el az autót. Az szakadó eső miatt az ablakokon is alig láttunk ki, a szélvédőmosó a leggyorsabb fokozaton is alig győzte törölgetni a vizet az üvegről.

- Házak! - kiáltott fel Baekhyun - CIVILIZÁCIÓ!! Megmeneküldtünk! - tapsikolt örömében, de azonnal abba is hagyta amint közelebb értünk a viskókhoz.
A három faházzal ugyanúgy jártunk, mint az őket jelző táblával. Távolról nem tűnnek ilyen lepukkantnak. Mind a három úgy nézett ki mint egy-egy háromszög. Nagyon magasnak tűnt alapjához képest, oldalfala meg szinte nem is volt.

- Megnézzük? - miután a többség bólogatni kezdett, közelebb hajtott a házakhoz. Leállította az autót a házak előtti tisztáson, majd összecsapta a tenyerét.

- A terv az, hogy mindenki megfogja a bőröndjét, és egyszerre megrohamozzuk az autóhoz legközelebbi házat. - az elázást megúszása érdekében tényleg ez a legreálisabb ötlet - Ha megfogtátok a cuccaitokat, visszaszámolok.

- Sehun... - hallom meg Luhan remegő hangját, így Chanyeol helyett rá figyelek.

- Három, kettő, egy! - nyílnak az ajtók és ordibálva kirohannak az esőbe. Csak ketten maradunk az autóba.

- Mondd cica! - kérdezem tőle a lehető leglágyabb hangon, ezzel is megnyugvásra bírni.

- Semmi, csak...olyan... - sóhajt - úgy félek... Mi van, ha itt ragadunk, és annyi a vakációnak? - kerüli tekintetem.

- Ne félj baba, nem lesz semmi. Letértünk az útról, de hamarosan folytatjuk és nem soká' a parton fogunk napozni és homokvárat építeni. - bár ez jelenleg eléggé hihetetlennek hangozhat, hogy az autó tetejét csak úgy veri az eső, de próbálkozni lehet. Odahajoltam hozzá egy csókért, amit a megszokottnál bátortalanabbul viszonzott.
Ennyi nem elég neki, hogy felbátorodjon. Akkor fogom csak elengedni, ha a csókot is határozottabban fogja adni. Még közelebb férkőzök hozzá, hogy jobban el tudjam mélyíteni a folyamatot, egyik kezemet derekára, másikat nyakához vezetem, míg ő még mindig az ülésbe kapaszkodik. Nyelvemmel is hevesebben kezdem táncba hívni Luhanét, de csak nem reagál. Vagyis egy ideig. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kellemes célzattal belemélyesztem ujjbegyeimet derekába, mire kezei megtalálják vállamat és végre, valahára csatlakozik az ajkainkkal játszott forró tangóba. Egy ideig még kiélvezem a pillanatot, majd eszembe jut, hogy lehet menni kéne a többiek után. Elválasztom ajkainkat, amit még egy-két hajszálvékony nyálcsík köt össze, majd ezeket is elszakítva megállapítom.

- Látom felbátorodtál. - harapom be ajkaimat, mikor realizálom, hogy lihegésig sikerült hevítenem LuHant.
Csak megmosolyogja, majd összeérinti orrunkat.

- Egy mester vagy, tudjuk, de most menjünk szerintem. - említettem már, hogy imádom, amikor megdicsér? Egyébként, küldetés teljesítve.

- Rendben. Hozd az én cuccomat, az enyém könnyebb mint a tiéd.

Megfogtuk a táskákat, előrehajtottuk az üléseket, majd mi is a többiek után rohantunk. A cipőink tiszta sár lett és a vízből is kaptunk egy-egy adagot a nyakunkban, de elértük a házikót, ami csupán tíz méterre volt az autótól, de legalább harmincnak tűnt.

A többiek az ajtó felé kiugró tető alatt vártak minket, úgy össze voltak bújva mint a fázó birkák.

- Miért nem mentetek még be? - kérdezte Luhan, közben összekocogtak fogai, kezével két karját dörzsöli. Olyan hideg van, hogy látjuk a leheletünket.

- Veletek egyszerre akartunk bemenni. - toporgott az ajtóban Baek - Egy gond van... - kézte körbe az ajtót - Nincs is csengő.

- Csak nyiss be, az isten szerelmére! - fakadt ki Kyungsoo.

Be is nyitott. Az ajtó alja végig dörzsölte a PVC padlót, nem belszélve arról, hogy az ajtó majd beesett tokostól a szobába. Amint beléptünk a faviskóba, megcsapta orrunkat a kellemetlen, dohos szag.

A helység ránézésre négyzet alakú volt, de lehet csal a szemem. Egyik sarka le volt választva, ez a füdőszoba. A mellette lévő fal a konyharészleg. Ezen kívül van még három szekrény, öt fotel és egy dohányzóasztal. Egy meredek lépcsőt is felfedeztünk, ami a felső szintre vezet. Az emeleten öt ágy volt, még két szekrény és egy vélhetően nem működő tévé.

- Na mi legyen? - kérdezte Chanyeol csípőre tett kézzel a szoba közepén megállva. Ám abban a pillanatban, hogy befejezte a mondatot, megdörrent az ég - Akkor maradunk. - tette fel végekezően kezeit. Inkább nem száll vitába a természettel.

- Sehun! - megint ez a remegő hang. Luhan futott felém kétségbeesetten, de inkább csalódottan.

- Mi az baba? - öleltük meg egymást.

- Mi az, hogy 'mi az'? - fúrta arcát mellkasomba - Azt hittem ez lesz életem legszebb hete, erre annyi az egésznek. - igyekezett úgy beszélni, hogy csak én halljam, nyilván nem akart nyávogósnak tűnni a többiek szemében.

- Tudom, hogy most kiláthatatlan helyzetnek tűnik, amiben vagyunk, de hidd el, hogy minden rendbe fog jönni.

- Hogyan? Ha egész éjjel esni fog, a földutat elmossa és még el is akadhatunk. Még térerő sincs, hogy segítséget hívhatnánk. Itt ragadtunk, míg el nem áll az eső. - wow... Hát, tény, hogy el van keseredve. Érdekes, eddig azt hittem, hogy Luhan a legpozitívabb ember a világon, erre ebben a szituációban ő a legnegatívabb. Ideje, hogy felnyissam szemeit a jó dolgokra is. Most nekem kell pozitívnak lenni.

- Nézd a jó oldalát! Legalább mind együtt vagyunk. És élünk. Akár út közben balesetet is szenvedhettünk volna, de nem, itt vagyunk mindannyian és igen is jól fogjuk érezni magunkat, akármennyi ideig maradunk itt. Rendben? - bizonytalanul bólogat.

- Hjaaaaaj. Olyan éhes vagyok, mint egyszer. - ül le nyúzottan Chanyeol egy fotelba, mire mindenki helyeselt - Kár, hogy nincs nálunk semmi kaja. Ha bezabálunk a chipsből, másnap mindenkinek menni fog a hasa.

- Hm. Mire mennétek nélkülem... - szólalt fel magabiztosan Baek, majd kiboríotta a rengeteg instantlevest a konyhapultra.

- Baekhyun! - pattant fel Chan - Mondtam már, hogy imádlak?! - odafutott hozzá, szorosan megöletle, ledugta Baek torkán a nyelvét, majd miután elengedte és ugrándozva kiabálta - Nem! Halunk! Éhen! Nem! Halunk! Éhen!

- Valaki segítsen nekem főzni! - nézegette Baek a gáztűzhely gombjait. - Még sosem láttam ilyen tűzhelyet. A mágneses főzőlaphoz vagyok szokva, nem az ilyen tekerős, szikráztatós bigyóhoz.

- Ezt valahogy...így kell. - gyújtotta be pillanatok alatt Kyungsoo a gázrózsát.

- Én is segítek! - pattant fel Luhan, és dolgos fiulúcska módjára elkezdte kivágni a zacskókat, míg a másik kettő vizet forralt.

- Nincs itt sötét? - nyúlt a kapcsoló felé Jongin, ám akkor lepődött meg a legjobban, mikor a lámpa fel is kapcsolódott - Ó! Van villany. Nem is olyan szar ez a kóceráj.

A srácok kapcsoltak egy lámpát a konyhában is, és elkészítettek öt főnyi levest, ami ránézésre is bőven elég lesz hatónknak. Az összes leves fűszerét összekeverték, így a végeredmény illata is már köhögésre ingerelt minket, ám ez cseppet sem zavart minket, ugyanis ilyen hűvös időben a fűszeres ételek tudnak igazán felmelegíteni. Tálakat és pálcikákat vettünk elő a - teljesen jól felszerelt - konyhaszekrényből, és leültünk enni. Baekhyun és Chanyeol összetoltak két fotelt, Jongin és Kyungsoo a dohányzóasztalra ültek, mi pedig a padlóra telepedtünk le. Két talpamat összeérintbe lábamból kört alakítottam, ebbe ült Luhan.

A ház megtelt fújó, szürcsölő, csámcsogó hangokkal, mi pedig jóízűen termeltük befele az egyszerű ételt. Nem is tudom mikor ettem utoljára ilyen jóízűen. Az eső még meg is dobta a hangulatot. Baekhyun sem állhatta meg, hogy elsüssön egy szóviccet.

- Tudjátok, miért jó most enni?

- Mert éhesek voltunk? - kérdezi Chan, de megrázza fejét.

- Miért? - kíváncsiskodott Luhan.

- Mert most jól esik. - nézett ki vigyorogva az ablakon, mi pedig egytől egyik hangosan felnevettünk.

Mikor Luhan végzett, megköszönte, letette tálkáját és hozzámbújt, arcát nyakamba fúrta, így kénytelen voltam átkarolni, hogy tudjam rendesen mozgatni a karom és befejezhessem az evést.
- Köszönöm szépen! - tettem tányéromat Luhanéba, és elvettem az asztalról a nekünk kiöntött jegesteát, amivel leöblíthetjük kicsit kellemesen lángoló nyelőcsövünket.

- Még jó, hogy nem rakattuk vissza veled a leveseket. - ismerte el Jongin Baekhyunnak köszönhető szerencsénket.

Evés után mindenki lefekszik egy kicsit. Kiderült, hogy a fenti ágyak nincsenek is olyan rossz állapotban, így én és Luhan fent alszunk egy fél, egy órát, míg a többiek inkább lent maradtak.
Luhan még mindig nagyon majrézik, pedig még nem is tudja, hogy míg a fürdőszobában volt, a többiekkel megbeszéltük, hogy itt maradunk egy éjszakát.
Én tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakult, de nem lenne biztonságos így elindulni. Ebéd után az eső is csendesedett, hátha estére el is áll, egész éjszaka száradhat a talaj, és mi is újult erővel fogjuk folytatni utunkat.

Ezeken gomdolkozom félálomban, mikor észre veszem, hogy Luhan mocorog. Megfordul, majd végigsimít arcomon és kisepri belőle a hajam. Talán a jól eső érzés, talán a fáradtság miatt, de nem nyitom ki szemeim. Tovább simogat, végig a hajam tövén, elérve állam, majd alsó ajkamon érzem meg ujjbegyén.

- Sehunnie... - szólal meg suttogva - Sehunnie...alszol? - igen Lulu, alszok. Mondj el bármit, úgy sem hallom. Maximum beleépül az álmomba, amit kelés után talán örökre elfelejtek. Szóval mondj bátran akármit - Sehunnie... Remélem tudod, hogy jól és biztonságban érzem magam veletek. Nagyon örülök, hogy megismerettem a barátaidat és persze téged. Tudod, néha eltöprengek azon, hogy mivel érdemeltelek ki téged, és hogy talán álmodok, mert ez túl szép, hogy igaz legyen. Te is túl szép vagy, hogy igaz legyél... - borzasztó nehéz alváts szílnelni, mikor egy angyal ilyeneket suttog neked, közben pedig puha kezeivel kényezteti hol az arcod, hol q nyakad - Sokat töprengtem azon, hogy hogyan hálálhatnám meg, hogy vagy nekem. Arra jutottam, hogy talán a héten történhetne valami olyasmi, amit még sosem tapasztaltunk. Szerintem nagyon romantikus lenne, ha ezen a kiránduláson veszítenénk el a szüz~ - szegény csak eddig jutott el a monológjában, mert a hallottak után kipattantak eddig fáradt szemeim.

- Hogy micsoda?! - igaz nem látom magam, de szinte előttem van az őrülten boldog arcom.

- Se-Sehun! - vörösödik el azon nyomban - Nem illik hallgatózni!

- Úgy hallottam, én voltam a szöveg címzettje. - érintettem össze orrunkat mosolyogva.

- Akkor is! - fordul át hátára.

- Na de baba...igaz az, amit az előbb mondtál? Tényleg ezt tervezted? - ölelem át jó szorosan, még a lábammal is a takaró alatt.

- Igen... - bámulta tovább a plafont - Ezért voltam annyira elkeseredve, mikor egy hotel külön szobája helyett ezt a vacak faházat kaptuk.

- Értem. De...még koránt sincs vége a hétnek. - emelkedtem fölé.

- Ez így van. - tápászkodik fel egy csók erejéig.