- "Menjünk be egy meleg-bárba! Tök jó lesz!" - elvékonyítva hangom utánoztam Byun tegnapi ötletének jelenetét.

- Nem gondoltam, hogy ide mindenkit beengednek. Miért nem zárják be? - ráncolta szemöldökét. Ez az egész hely egy nagy szemétdomb. A falon, aminek nekidőltem, nem a stílus miatt nincs vakolat. Az ropog a lábam alatt.

- Na húzzuk el a csíkot! - karolta át JongIn KyungSoot.

Megindultunk, Park és Byun elől, előttem Kim és Do, én hátul, mellettem pedig a végtelen sötét üresség, amit szingliségnek becéznek.

- Mit csináltok az este további részében? - kérdeztem fapofával a szerelmeseket.

- Fú...passz. Byun? Éhes vagy? - az említett bólintott - Akkor mi szerintem beülünk valahova.

- Nekem terveim vannak Kyungsoo seggével...szóval... - halkult el JongIn.

- Értjük, holnap találkozunk. Érezzétek jól egymást! - intettem nekik, mire elköszöntek, és hármasban hagytak minket.

- Most elég szókimondó volt JongIn. - állapította meg Chan.

- Azért én sajnálom KyungSoot... - felvont szemöldökkel néztünk rá, mire folytatja - Állítólag kicsi JongIn sokkal veszélyesebb, mint a tulaja. - kis gondolkodás után Yeol törte meg a csendet.

- Végül is, még a saját lábán jár. Nagy baj nem történhet. Na menjünk Byun. - unta meg Baek folytonos pocakmoraját Yeol.

Ez az én formám. A baráti körből csak én vagyok egyedül. Szép életnek nézek elébe. Asszem veszek vagy nyolc macskát, a nevüket majd kitalálom...

- Ha nem tudsz fizetni, miért iszol?!? - esett a valaki a lendülettől. A kicsit sem kedves hangnem a tulajszerű férfi felől jött, aki most dobta ki ezt az alakot. Bár ennek az épületnek csak adósa lehet valaki, tulaja nem. A szavak egy srácnak szóltak. Fiatal, vékony, a haja dús volt. Tizenkilencnek tippelem. De ennyi évesen mit keres egy fiú egy meleg-bárban?

- J-jól vagy? - segítette volna fel Baekhyun, ha nem löki el a segítőkezeket az idegen. Baekhyun értetlenül felénk fordult, de mire visszapillantott az idegenre, az dühösnek látszani akaró arccal méregeti. Baek meghátrálva Chanyeol mellé állt. A fiú egy ideig mérgesen szemlélt minket, majd kifújta a benntartott levegőt, és térdein támaszkodva bámult maga elé.

- Minden oké? - kérdezte újra, ezúttal Chanyeol.

- Persze...menjetek csak. - legyezett kezeivel a levegőben. El nem tudtuk hinni, mi baja van. Rosszul lenne? Részeg?

- Mi történt? - kezdtem faggatózni.

- Semmi csak...- várt, majd nyelt egy nagyot - Törődjetek magatokkal!

Ez még rosszul is esett volna, ha nem egyenesedett volna ki, fordult volna meg, és kezdett volna hadonászni a levegőben...mintha ott lennénk, pedig nem is... Mi a f~

- Nem tűnik józannak... - súgja Baekhyun. - Szerintem hívjunk mentőt.

- Vagy a diliházat... - javasolta Yeol.

Miközben azon tanakodtak, mit csináljunk ezzel a szerencsétlennel, nekem megfordult a fejemben, hogy miért gondolkodunk ezen? Egy csomó részeg van Szöulban. Miért foglalkozunk pont vele? Vagy felcsaphatnánk józanítóknak! Egy csapat tele melegekkel, akik segítenek a részeges fazonokon és neccesebb helyzetekben még gyomormosást is vállalnánk!

- Oké SeHun? - kérdezte Yeol. O-ó...

- M-mi? - pislogtam.

- Mondom vidd haza, aludjon nálad, majd ott rendbe szedi magát, aztán másnap hazaengeded. Úgy is egyedül vagy. - magyarázta Chanyeol, közben Byun egyre perverzebbé torzuló arcát figyeltem.

- Várj...azt mondod, vigyek haza egy idegen srácot, ágyazzak meg neki, ezzel használjak el némi energiát...

- Igen, pont ezt próbáltam elmagyarázni neked.

- Hé idegen! - szólt Baekhyun - Nem mennél haza ezzel a sármos Oh Sehunnal haza? - a válaszára én is kíváncsi voltam. Nem arra hogy jön-e velem, hanem hogy sármos vagyok-e.

- Nem! Nem megyek én senkivel sem haza.

- Sehun! Kísérd "haza" a fiatalembert. - közelebb lépett és ezt súgta - Fel sem fog neki tűnni, hogy nem lesz ismerős neki a hely.

- ...oké. Gyere - karoltam át a srácot, várva, mikor rókázza le a cipőmet - hazakísérlek. - Jó éjszakát! Ti is érezzétek jól egymást! - minden szart rám bíznak. Persze. Menjetek csak, vacsorázgatni, én meg majd törlöm fel ennek a szerencsétlennek a hányását a padlómról.
Kínos csöndben lépkedtünk a kihalt utcákon. Félútnál megszólalt.

- Hova viszel? - rájött, vagy nem emlékszik rá? Tettessem az ártatlant?

- Haza viszlek. A házadba. - mosolyogtam rá tudatlanul.

- De hát nekem nincs is házam... - persze, én meg most jöttem le a falvédőről... - És amúgy is...ki vagy te? - ajjaj...kezd észhez térni.

- Hogy érzed magad? - tereltem a témát.

- Először én kérdeztelek. - vette le magáról a karom. - Magadhoz viszel?

Nagyot sóhajtva emeltem arcom az ég felé. Most jött el az életemben az a nagy nap, mikor ki kell magyaráznom magam egy félrészeg fiúnál?

Mikor megérkeztünk, már teljes józansággal ellenkezett, hogy "márpedig ő biztos nem lesz a szexrabszolgám" merthogy "elraboltam" és "a filmekben ez szokott lenni". Mégis milyen filmekben?!?
Na meg azt, hogy végig azt kérdezte, hogy miért rabolom el, közben ő követett engem, ugyanis miután elengedtem, én mentem elől.
Na az ajtón már be kellett ráncigálnom. Csak öt percbe kerünt invitálnom hajlékomba.