A sötét estét hamar felváltotta az új lehetőségekkel teli reggel. Az erdő csendes volt, a fák ágai néha megmozdúltak egy-egy fuvallatra, a folyó csendesen sodródott a medrében, a természet nyugott volt.
- Akkor további jó utat neked, Sasuke. Épségben hozd ide a hugomat, kérlek. - búcsúzott el a hercegnő.
- Mindent megteszek. - biccentett Sasuke.
- Jó utat. - köszönt el Gaara is.
- Sok siker, Sasuke. Hamar gyere haza, hiányzik az a fancsali képed Avarrejtekből. - veregette meg barátja vállát Naruto mosolyogva.
Ryoko Gaarát és a sárga hajú fiúrt szugerálta, de azok nem igen akarták megérteni a célzást, így karon ragadta a két nála jóval termetesebb egyént s egészen a hídig rángatta őket. Ott a fákkal szegélyezett részen aztán elengedte őket, de még meggyőződött róla, hogy biztos nem látja-e a búcsúszkodókat vagy ők őket.

Az út többi felét négyen, Sasuke társasága nélkűl tették meg. Nem történt semmi említésre méltó, Naruto bosszúságára.
- A sivatagig még két mérföld sincs, most pihenjünk meg, mert ott jobb lesz sietni. - állt meg az utolsó folyónál, amit érinthettek az út alatt Gaara.
- Veszélyes hely? Természeti adotságai vagy a benne élő emberek miatt? - tudakolta Ryoko, Sakura az elmúlt két napban ritkán beszélt, amíóta Sasuke elment nagyon lelombozódott.
- Is is. Remélem nem most van kedve egy homokviharhoz a sivatagnak. - ült le az árnyékban a hazatérő fiú.

Ahogy lassan beértek a perzselő nap földjére, a hercegnő ruhát váltott, egy elszáradt bokorcsoport mögött.
- Sakura kérsz egy kendőt a súlyos köpeny helyett? - kérdezte a táskályában turkálva a hó hercegnő.
- Egyet elfogadnék, köszönöm. Egyébként, hogy hozol magaddal ennyi ruhát? - érdeklődött a másik lány, miközben elvett egy napsárga virágokkal díszített hatalmas leplet.
- Nem csak fegyvereket lehet tekercsekbe rejteni. - kuncogott Ryoko. Hosszú ujjú ruhája bő nadrágban végződött, amely a bokánál feszessé vált, az anyaga a selyem és a könnyed függöny anyag között egyensúlyozott. A haját és az arcát egy bordó kendő takarta el, úgy hogy csak a szeme és a homloka látszott ki, a ruhája okkersárga volt.
- Hűha. Ha nem tudnám, hogy te vagy fel sem ismernélek. - tátotta el a száját Sakura.
A hercegnő elpirult. - Hadd segítsek a kendővel. - majd nekiállt a rózsaszínű hajú lány felöltöztetésének.
A barna utiköpenyt egy hosszú, lebegően könnyű anyagból készűlt váltotta fel, melynek csuklyarésze és arcvédője volt.
- Te aztán jól fel vagy készűlve. - bologatott elismerően Sakura.
- Csak figyelek minden részletre utazás előtt. - vette át a vállán a táskáját a hercegnő.
Gaara álla leesett, amikor a két lány kisétált az ,,öltözőből".
- Nos, mehetűnk? - kérdezte inkább a hercegnő, s próbált nem megint elpiruni a sivatagi fiú arcát látva.
A kis csapat újra megindult, de ezuttal nem a hűvös árnyékban, hanem a világ legnagyobb sütőjében.

Egész nap gyalogoltak, a tűző nap égette a bőrüket, mire a Homok körvonalai kirajzolódtak Gaarán és Ryokón kívűl a csapat többi tagja a nyelvét logatta a meleg és a fáradság miatt.
- Ezek ketten még mindig úgy jönnek, mintha most indultunk volna el... - jegyezte meg Naruto.
Mikor a falu kapujánál az őr meglátta közeledni a Kazekagét és a kísérőit a kürtjébe fujt.
- Mi csata előtt fujúnk a kürtbe vagy ha ellenség jön. - jegyezte meg a hercegnő.
- Nálunk több kürt van, aminek a hangját hallottuk a Kazekage visszatértét jelzi, ez sokkal magasabb hangon szól, mint az ellenséget jelző. - magyarázta Gaara.
A kapunál egy fekete ruhát viselő, kifestett arcú fiú fogadta az érkezőket.
- Ő a testvérem, Kankurou. Kankurou ő itt a Hó Országának hercegnője, Ryoko. - mutatta be egymásnak őket a Kazekage.
- Örvendek a találkozásnak, felség. - hajtotta meg a fejét illedelmesen a fiú.
- Úgyszintén örvendek, de kérlek szólíts csak Ryokonak. - mosolygott rá Kankuroura a lány.
- Ryoko, rendben. - mosolyodott el a fiú is, majd a többi vendégre nézett. - Rég nem találkoztunk, Naruto. Csak Temarinak van ideje nálunk kirándulni. Jó látni téged is, Sakura.
- Üdv. - inetett Sakura, próbált vidámnak tünni, de a fáradtságtól majd nem kidőlt ott helyben.
- Kankurou nincs itt valami pihenő hely? - dölt neki Naruto a hatalmas falnak, amely a Rejtett Homok falut védte a kaputól jobbra és balra.
- Biztos nagyon fáradtak lehettek, hercegnő... bocsánat, Ryokot egy villában szállásoltunk el, titeket, pedig egy tőle nem messze lévő tömpházban. - ismertette a helyzetet Kankurou, s közben elindult befele, a faluba.
- Majd én elkísérem Ryokot a szállására, te meg vezesd oda Narutóékat az övékhez. - ajánlotta fel Gaara a segítségét testvérének.
- Remek, köszönöm. Akkor Naruto, Sakura erre gyertek. - fogadta el azonnal az ajánlatott Kankurou, s a két vendéget beterelte egy utcába.
- Nem szép dolog csak így lerázni az embereket. - ingatta a fejét a hercegnő.
- Én akartam megmutatni az új otthonunkat. - hangja tele volt szeretettel Gaarának.
- A mi otthonunkat? - kapta a szája elé a kezét meglepetten Ryoko.
- Nem érdekel, ha minden nap ki kell reggel másszak az ablakon, vagy a hátsó ajtón át beosonjak este, ha így veled tudok lenni, megteszem. - halkan beszélt menet közben a fiú, minden szavára nagyott dobbant a lány szíve.
A falú legvégén egy dombokkal elválasztott rész volt, a kis magaslatok mögött egy hatalmas villa állt, egy vékony patak folyt a villa előtt, mégis egy impozáns híd vezetett át rajta.
- A családomé volt régen, de már a nagyszüleim sem laktak itt, Temari régi vacaknak nevezi, Kankurouról nem is beszélve, így nekem maradt. - mesélte Gaara, miközben a ház felé ballagtak.
- Gyönyörű. - nézett fel a lány a magas, fehér épületre.
A kapuban Gaara maga elé engedte, Ryoko kicsattanó örömmel nézte az épületet.
- Köszönöm. - szökött a fiú nyakába, pár boldogság könny gurult le az arcán.
A természet megérezhette a hercegnő hatalmas örömét, s lassan kibontakozott. A földön a kiszáradt fűfoltok helyett, mélyzöld takaró lett, a korhadt fák a magasba emelkedtek dús koronával, a virágágyások sziporkáztak.
Mikor Ryoko elengedte Gaarát, mindketten csodálkozva néztek szét, az eddig kihalt hely, most egy oázisra hasonlított.
- Ryoko, megértem ha nemet fogsz mondani, hisz még életünk elején vagyunk, de én attól még megkérdezem. Soha nem fogok senkit sem úgy szeretni, ahogy téged, senki sem fog ennyire közel lenni a szívemhez soha, mint most te. Hozzám jönnél feleségűl? - majd fél térdre ereszkedett Gaara.
Rykok szeméből sorra hultak a földre a könnyek, ott állt a fiú előtt, akit a legjobban szeretett.
- Igen.. Igen... - mondta elhaló hangon, Gaara, nem tudni honnan egy gyűrűt vett elő, a világ leggyönyörűbb ékszere volt, amit Ryoko valaha látott.
- Szeretlek. - csókolta meg a sivatagi fiút a hó földének lánya.