A reggel vakítóan hasított bele a sötét éjszakába. Avarrejtek utcáin megindult az élet, a kereskedők elkezdték kinyitni a boltokat, az emberek munkába siettek, az iskola kapuját gyermekek lépték át, minden a megszokott volt.

Sakurát mély álmából az erős reggelire főzött tea illata ébresztette fel. Mellette az ágy üres volt, mosolyogva lépkedett ki a konyhába, ahol a pultnak nekidőlve Sasuket találta, amint a friss teát szürcsölgette.
- Köd rejteki gyöngyfű tea, a kedvencem... - vette el a fiútól a feléje nyujtott bögrét.
- Tudom, azért hoztam neked. - mosolyodott el a fiú. Sakura imádta nézni ahogy a srác mosolyog, nagyon megnyugtató volt.
- Köszönöm. - hajolt a lány közelebb, a forró csók összekeveredett a tea édes ízével...
Csing-csing-csing... (Csengő)
- Vársz valakit? - tette le maga mellé a csészét Sasuke. Bátorsággal a szemében nézett a bejárati ajtó irányába, fel volt készülve minden veszélyre.
- Hány óra van? - forgolódott Sakura. A csengő tovább énekelt eközben.
- Mindjárt negyed 5, miért?
- Akkor ez Naruto lesz. Készülődnöm kell, mert ma is mi vigyázunk a hercegnőre. Szolnál neki, hogy várjon egy keveset? - de válaszra sem várva adott a fiú szájára egy puszit Sakura és azzal betipegett a fürdőszobába.
Sasuke kelletlenűl lenyomta a gombot, ami beengedte a kapu előtt várakozót. Alig telt el egy perc már valaki kopogott.
- Szabad. - kiáltotta ki Sasuke a konyhából, jóizűen iszogatta a teát, amit nem rég tett utazágatása alatt szerzett.
- Hol vagy már Sakura? A banya leharapja a fejünket ha elkésünk... - lépkedett be Naruto a szobába, de a szó egyből a torkában aladt ahogy meglátta barátját. - Hát te meg? Mit keresel itt ilyen korán? - húzta össze a szemét értetlenűl a sárga hajú fiú.
- Semmi különöset. - vont vállat Sasuke.
- Hol van Sakura? - nézett szét Naruto a lányt keresve.
- Készülődik. - felete kurtán.

Ezalatt a hercegnő már javában gyokorolt, egyszerű rövid fehér ruhájában a villához tartozó tó fölött szaladt, és kunainokat dobált a céltáblák közepébe. Kecses mozdulatai egy hattyúéval vetekedtek.
- Azt hittem a hercegnők ilyenkor még mélyen alszanak, bocsánat ha megzavartam, felség. - állt meg a vízparton Kakashi.
- Minek köszönhetem a látogatást? - látott át egyből a helyzeten a lány.
- Édesapja küldött önnek egy levelet. Azt hoztam el önhöz személyesen, persze senki sem nézett bele, felség. - nyujtott Ryoko felé egy hófehér borítékot, rajta a királyi család feltöretlen pecsétjével, mely egy oroszlán szájából kiszökni készülő galambot ábrázolt, akik egy rózsán vannak.
- Köszönöm. - vette el kissé remegő kézzel a lány, fogalma sem volt hogy vajon mit akarhatna az apja. A boríték hűvös volt, még érezni lehetett rajta a jég birodalmának csípős hidegét.
- Ha bármiben is segítségére lehetek, ne habozzon értesíteni, hercegnő. - hajolt meg Kakashi.
- Rendben és köszönöm. Magamra hagyna? - emelte meg magyarázat képpen a borítékot Ryoko.
Kakashi egy mély hajlás kiséretében köddé vált.
A levélt a legfinomabb papírra írta a jég birodalmának az ura. Ryoko ovatosan bontotta ki, félt attól, hogy mi lehet a tartalma. Az apja kusza betűit látta meg, ahogy szétnyitotta a lapot. Gyorsan végig futotta az első pár sort, s ledöbbent. Alig tudta magát a víz felszinén tartani, ahogy tovább olvasta, egyszer csak azt vette észre, hogy összecsuklik a lába, s feje fölött átcsapnak a hullámok. A csillogó kék víz keringett körülötte, ellepve egész testét, s ő csak tehetetlenűl süllyedt, mert még mindig nem hitte el, hogy hogy irhatott ilyet neki az édesapja.