H E L L O K A !

Mivel még nincs kész a következő rész, ezért kaptok egy kis shorty sztorit (Jelentés: rövid befejezetlen történetek, amikkel az érzelmeimet, vágyaimat írom ki magamból, nem naplószerűen, hanem a karakterekbe ültetem be őket), ez éppen a mostani korszakom szüleménye: nagyon szeretnék egy kétoldalú románcot.
Remélem segít majd a várakozásba! :)

Jó olvasást!

- Lena! Gyere már segíteni! – számat egy fájdalmas sóhaj hagyta el, ahogy végigpillantottam a házon. Nem volt vele semmi baj. Sőt, egyszerűen gyönyörű volt! Mégis, ahogy tekintetem újból és újból körbefutotta az előttem álló épületet, folyamatosan egyfajta rossz előérzetem támadt. Nem az a halált hozó, inkább, mint amikor az ember megérzi, hogy itt és most valami új dolog veszi kezdetét. Valami, ami miatt gyökerestől megváltozik minden.
- Az Isten szerelmére! Hol vagy már? – hallottam meg anyám türelmetlen hangját ismételten.
- Megyek már! – válaszoltam, majd tekintetem erőszakkal levéve a házról siettem be anyához. Belépve az ajtón a már megszokott látvány fogadott. Dobozok és bőröndök mindenhol.
- Na, végre! Azt hittem már elraboltak vagy valami... - motyogta az orra alatt, majd egy kósza tincset füle mögé tűrve fordult felém teljes testével.
- Csak a házban gyönyörködtem. Nem is tudtam, hogy nekünk ilyenekre is futja. – magyaráztam meg anyának, azonban a hellyel kapcsolatos balsejtelmeimet inkább megtartottam magamnak.
- Drágám, ez egy kisváros. A házak sokkal olcsóbbak és takarosabbak. Remélem, hogy itt, majd azért tovább maradhatunk. – válaszolta, majd egy kisebb dobozt nyomott a kezembe, amely a felirat alapján a konyhába való.
- Mintha említetted volna, hogy valami új munkatárs jött a céghez, aki ugyanilyen bevállalós az utazással kapcsolatban... - jegyeztem meg neki a dolgot, amire nagyon is tisztán emlékeztem.
- Oh, igen! Ha jól sejtem, akkor mostantól őt fogják költöztetni össze vissza. A múltkor megemlítettem a főnöknek, hogy nem lenne rossz, ha találna egy állandó munkahelyet egy nyugisabb környéken nekem, tekintve, hogy már nem vagyok olyan nagyon fiatal, mint ahogy kinézek. – mesélte, majd a végére egy kisebb kuncogás hangzott fel belőle. Ajkaimon vidám mosoly jelent meg.
- Nos, igen. Nem mindenki nézhet ki olyan jól, mint te anya, nem igaz? – forgattam meg szemeim.
- Pontosan. Te pedig most már tényleg kereshetnél magadnak valakit! Nemsokára már unokákat akarok! - közölte, mire szemeim kikerekedtek és tátott szájjal fordultam anya felé. Ez most tényleg megtörtént?
- Anya! – szóltam rá dühösen, mire egy pimasz vigyor kíséretében rám kacsintott. A kis huncut!
- Igazad van, nem tilthatom meg a lányomnak, hogy ő legyen II. Szűz Mária.
- Micsoda?! Én nem is akarok Szűz Mária lenni! Ezért most kapni fogsz, te nőszemély! – mondtam fenyegetőn, miközben engedtem egy kis vizet az egyik pohárba, amit a dobozból szedtem ki nemrég. Azonban édesanyám sem volt hülye, ahogy meghallotta a vízcsobogást kifutott a házból, így rögtön utána is eredtem.
- Gyere csak ide! Szerintem beléd bújt a Sátán! Mindjárt meggyógyítalak egy kis szenteltvízzel és utána végre megnyugodhatsz, hidd el! – mondtam kicsit hangosabban, hogy biztosan hallja. Majd halkan a bejárati ajtóhoz sétáltam.
- Bosszú, bosszú, édes bosszú! – suttogtam halkan egy ördögi vigyorral arcomon és ki is léptem a szabadba.
- Vá! – üvöltött rám.
- Ááh! – ijedtemben a pohár tartalmánal felét magamra öntöttem, miközben egy hangosat visítottam. Anya meg csak nevetett. Na, megállj! Nem üres még az a pohár...
- Te gonosz lélek! Ezért most meglakolsz! – mondtam mérgesen, majd rögtön a nyakába öntöttem a kezemben lévő pohár tartalmát.
- Áh! – visított fel ijedten ezúttal ő a hideg víz hatására, mire egy diadalittas mosoly terült szét ajkaimon. A bosszú édes íze. Ó, de még milyen édes!
- Ne mosolyogj, te kis pimasz! – szidott le, mire én hangosan hahotázni kezdtem.
- Igen? Nem tudod kivel húztál ujjat, lányom! – mondta, majd az ajtóhoz lépve bezárta azt, a kulcsot zsebre tette és a slaghoz lépett. A terve pedig abban a pillanatban világos lett számomra, így a mosoly rögtön lehervadt az arcomról és visítva kezdtem a lehető legtávolabb futni, az ördögi kacajt hallató anyámtól. Azonban túl késő volt már addigra.
- Hova futsz? – kérdezte, majd rögtön utána egy hatalmas vízsugár csapódott hátamnak és egész testemet beborította vízzel.
- Segítség! – kiáltottam nevetve, majd oldalra fordulva átmásztam a kerítésen. Azonban tekintve, hogy nem vagyok valami nagy akrobata ezt nem sikerült 2 másodperc alatt kiviteleznem. Tehát immáron elől s hátul is csurom víz voltam.
- Bakker! – szitkozódtam szolidan, ahogy sikeresen átmászva a kerítésen megálltam és bebújtam a falapok mögé.
- Azt hiszed, elbújhatsz a nagy és erős slag elől? – kiáltotta kérdőre vonva.
- Oh, de még mennyire! – feleltem hatalmas mosollyal ajkaimon.
- Nos, akkor remélem, hogy még egy ideig meleg lesz! – mondta egy ördögi kacaj kíséretében.
- Mi? Miért? – vontam össze szemöldököm zavart arckifejezéssel azonban az egyetlen válasz, amit kaptam az az ajtó csapódás és a zár kattanásának hangja volt.
- Francba! – pattantam fel ijedten, majd megfordultam és elindultam a bejárat felé. Mármint indultam volna el, ha nem ütközöm neki valakinek. A nagy sietségem miatt teljes erővel csapódtam neki egy igencsak kemény mellkasnak, ami miatt elvesztettem az egyensúlyom és borulni kezdtem hátrafelé. Szerencsére az idegen gyorsan reagálva fonta derekam köré izmos karjait és rántotta testemet övéhez, megmentve attól, hogy egy hatalmasat essek a betonra. Egy pillanatra a szívem is megállt, ahogy nedves testem az övének préselődött. Csak ekkor vettem észre, hogy szemeim le vannak csukva, így kinyitva őket rögtön az ismeretlen arcára vetettem tekintetem, hogy elnézést kérjek, azonban a látvány olyan szinten letaglózott, hogy a szavak a torkomon akadtak. Két gyönyörű tengerkék szempár pillantott vissza rám hatalmas pillákkal övezve. Szemeiről lentebb vezetve tekintetem egy férfias állkapocs és telt ajkak fokozták a látványt, teljesen megfosztva az összes levegőmtől. Arcomat hirtelen tűzforró lángok kezdték nyaldosni, szemeimet pedig lesütve próbáltam nem bámulni az illetőt. Viszont, ahogy tekintetem még lentebbre vezettem, egy őrjítően izmos mellkas került elém, amelyre már kissé átázva tapadt rá a sötétkék rövid ujjú anyaga. Ó, anyám!
Tekintetem visszavezetve arcára észrevettem, hogy ő sem pazarolta az előbbi perceket egyszerű ácsorgásra, szemeinek élénk íriszei hozzám hasonlóan a mellkasomról tévedtek vissza arcomra, majd meredtek újból szemembe. Arcom, ha lehet még pirosabb lett és ajkaim is kiszáradtak a látványra. Ajkaimon végigszántva nyelvemmel szántam rá magam, hogy végre megszólaljak.
- Bocsánat. – szólaltam meg meglepően rekedt hangon, amitől még inkább zavarban kezdtem érezni magam.
- Semmi gond. Egy élmény volt. – mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, majd elengedve derekam ellépett mellettem, majd hátat fordítva elindult ugyanabba az irányba amerről érkezett. Mi a fene? Ki volt ez?
- Gyerünk be akkor, azt hiszem... - tárgyaltam meg magammal rendkívül összezavarodott érzéseimnek hála, majd megindultam a bejárat felé.
- Mi volt ez? – kérdeztem még mindig döbbenten magam elé meredve. Úgy viselkedtem, mint valami rossz hormonbajos tinédzser! Mondjuk, sosem voltam még szerelmes, ki tudja? Mi? Hogy juthatott eszembe a szerelem pont erről? Pompás. Megbolondultam.