Nagy levegőt véve pillantottam az előttem lévő, szinte élettelennek érződő farengetegre. Mióta megszűnt a természettel a kapcsolatom az egész világ megváltozott körülöttem. Ha valamihez hasonlítanom kellene... olyan nagy a különbség, mint egy élő állat és egy kitömött között. Vagy talán egy robot állat? Nem is tudom, mert bár nem érzem, hogy él, ha ránézek, látom és tudom, hogy még nagyon is él. Talán közelebb lenne, ha egy érzékszerv elvesztéséhez hasonlítanám. Bár az is igaz, hogy azzal együtt, hogy ezt elvesztettem, egy másikkal gazdagabb lettem. Először még nem vettem észre, de egy ideje már nem csak a negatív érzelmeket érzékelem, hanem a halált is. Bár ez még túlságosan új számomra ahhoz, hogy el tudjam magyarázni vagy fel tudjam fogni, mivel is jár. A démonok majd úgyis megtanítják, hogy hogyan is kezeljem ezt az erőt, felesleges ezzel bajlódnom már most.

Az utóbbi időben folyamatosan egy fura érzés kavarog bennem. Bármi történt, mindig volt valaki akire számíthattam, ami fura. Eddig mindig mindent egymagam oldottam meg. Nem volt senki sem ott mellettem, hogy fogja a kezem és elkísérjen, nemhogy támogasson. Észre sem vettem, de átléptem és ebben a pillanatban magam mögött is hagytam egy különleges szakaszát az életemnek. Habár sok mindennel gazdagodtam ez alatt az idő alatt, sajnos még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy meg tudjam mindezt védeni. Ha maradnék azzal csak folyamatos veszélybe sodornék mindenkit. Így is bizonytalan még, hogy belekeverednek-e majd abba a sok kavalkádba, amit okozni készülünk a démonokkal. A legjobb az, ha ők is meg én is igyekszünk erősödni és óvatosabb lenni. Szerencsére Aaron biztosított róla, hogy figyelemmel tartja a várost, hogy elkerüljük, hogy valami e-féle megakadályozzon bennünket a jövőben, bármi is legyen az, amin éppen dolgozunk.

Egy nagy sóhajt eleresztve léptem az újonnan beszerzett szekrényre az ideiglenesen kinevezett szobámban. Mivel nem részesültem kiképzésben gyerekkorom óta, Aaron egyszerre zúdított rám mindent az utóbbi pár nap alatt. Bármennyire is értem a logikát a dolgok mögött, ha valami szar, az szar és kész. Viszont belegondolva, ideje lesz magam mögött hagyni ezt a kényelem-orientált látásmódot, mert ha túl akarom élni az előttem álló csatákat és nem az ellenfél irányítása alá zuhanni, akkor ez a szemléletmód előbb vagy utóbb, de az utamba fog állni. Vége a tinédzserkornak. Vége a kényelemnek. Itt az ideje, hogy igazán felnőjek és kezembe vegyem az irányítást. Egészen eddig össze-vissza kóvályogtam anélkül, hogy bármit is megtudtam volna, egyetlen céllal, hogy megismerjem magam. Viszont most, hogy ismerem a múltam és a jelenem is, ideje, hogy szembenézzek a jövőmmel is. Elhatározásomhoz híven, elszánt tekintettel neki is álltam az ezen az úton elsőként rám váró lépésnek. Megemeltem az állam, majd határozottan kitártam a szekrényajtókat és magam elé húztam a táskát, benne minden dolgommal, amit eddig még lustaság okán benne hagytam. Bepakoltam a ruháimat, pár üres vázlatfüzetet, illetve egy tolltartót tele dolgokkal, amiket rajzoláskor használni szoktam. Nem volt sok minden, amit el kellett pakoljak. Még pár szükséges dolgot leszámítva begyümüszöltem valahova, majd kész is voltam. Elégedetten hátraléptem és visszacsuktam a szekrényajtókat.

Körbenéztem az újdonsült otthonomban és közben megpróbáltam szoktatni magam a gondolathoz, hogy mostantól itt fogok lakni. Többnyire sikertelenül. Bár ez nem nagy csoda. Az ilyesmi nem történik meg pár perc lefolyása alatt. Meg aztán egy kicsit nehéz volt magam mögött hagynom a Cora-val töltött emlékeket az eddigi otthonomban. Nem akartam még megválni tőlük. Bár nem is szabadna ezt ennyire szigorúan felfognom. Végül is nincs szabály arra, hogy csak egyetlen egy otthonod lehet. Még, ha el is fogadom ezt a helyet otthonomként, semmi sem kényszerít arra, hogy az eddigit magam mögött tudjam. Olyan ez, mint egy hosszú kirándulás vagy utazás. Talán, csak úgy kellene gondolnom erre az egészre, mint egy különálló térre. Ez pedig itt az én terem, nem kell feltétlen otthonnak nevezni, főleg, hogy csak egyetlen sötét kis szobáról van szó. Hamarabb hasonlítanám egy zugra. Pontosan. Ez lesz az én kis zugom! Az eddigi elszánt tekintetem egy pillanat alatt eltűnt az arcomról és helyette egy szórakozott mosoly kúszott ajkaimra. Viszont nem mintha valaha is hagyta volna a sors, hogy nyugton eltölthessek pár boldog percet a nehezebb időszakaim során.
- Üdv újra itt. – jelent meg hirtelen Tony az ajtóban, amit hallva kicsit összeugrott a testem. Úgy tűnik az első dolog amiről le kell, hogy szokjak az a belső monológokban való elmélyedés lesz...
- Mhm. Most már tényleg elintéztem mindent, úgyhogy ne kímélj! Nincs sok időnk hátra. – válaszoltam egy fanyar mosollyal arcomon. Túl sok időt vesztegettem el. Legalább a mostani botrány egyszerre hozott magával bajt meg egyúttal szerencsét is.
- Már épp itt volt az ideje, kislány. Bár látom nem üres kézzel távoztál. – pillantott a szívem irányába, ahol a sötét energiák általában összpontosultak a testben. Kezemet mellkasomra tettem, majd egy fájdalmas mosoly kíséretében szorítottam rá a ruhaanyagra. Semmi sem jön ingyen.
- Most szerencsém volt ezzel, de kétlem, hogy még egyszer így lesz. Már nem érzek semmi más erőt magamban, úgyhogy tényleg rám férne, hogy végre megtanuljam használni. A szörnyekről egymagamban is meg tudok ismerkedni, de ezzel nem. Ráadásul, már csak pár nap és ...
A szavak hirtelen a torkomban ragadtak és nem tudtam, hogy folytassam. Valahogy nehezemre esett megemlítenem a kiválasztás nevét is az utóbbi időben. Minden egyes alkalommal, mikor erre készültem, elfogott egy baljós érzés, mintha megfelejtkeztem volna valamiről. Mintha valami borzalmas dolog közeledne. Sajnos, ezek az érzések eddigi tapasztalataim alapján sosem csak a stressz miatt fogtak el.
- Tudom. Én is tudom. Szóval ma neki is kezdünk. – mondta Tony egy sóhajt eleresztve a végén.
- Hozzátenném, hogy eleve ez volt a terv, csak ebből a jól kidolgozott tervből te ellógtál két egész napot, szóval ezek után ne is merj alvásra még csak gondolni se. – figyelmeztetett kezeit összefonva a mellkasa előtt.
- Értettem, főnök! – válaszoltam kihúzva magam egy mosollyal az arcomon. Bármi is legyen az amire az ösztöneim figyelmeztetni akarnak... Nem mintha tudnék bármi mást tenni, mint szorgosan tanulni és edzeni. Nem igaz?

Nem. Nagyon is nem. Bár abban igazam volt, hogy nem sok más lehetőségem volt, a következő napok mégis hatalmas csapásként értek és képtelen voltam nem arra gondolni, hogy bárcsak hamarabb visszataláltam volna apámhoz, bárcsak hamarabb rájöttem volna, hogy miféle szörnyetegek várnak rám lesben. Na meg, hogy soha többet nem engedhetem el magam és minden pillanatból ki kell hozzam legalább az ötszörösét annak, amit tudok. A legfontosabb pedig, hogy bármennyire is elítélem az angyalokat, annak az érzésnek semmi köze a képességeikhez és soha többet nem becsülhetem alá őket.

Kérésemnek, na meg Tony ígéretemnek megfelelően a következő napokban felhozta nekem a Poklot magát a Földre csak az én kedvemért, és kegyetlen módon a földbe tiport és felépített egy folyamatos ördögi kört alkotva. Még csak időm sem volt gondolkodni olyasmiken, hogy mennyire érzem magaménak a nemrégen kinevezett zugom, vagy hogy mit csinálhatnak a többiek, de még csak arra sem, hogy milyen ruhát akarok felvenni másnap, mikor eljön az ideje egy cserének, mert romokban van, amit éppen hordtam. Észre sem vettem, de már szinte gond nélkül használtam harc közben az erőmet. Nem úgy mint eddig, hogy egyszerre felhasználtam mindent és ész nélkül nekimentem mindennek, ami mozgott, nem gondolkodva semmin sem, csak az ösztöneimet követve. Tony megtanított, hogy minden harc elején az első lépés, amit meg kell tenned mielőtt bárminek is neki kezdenél az az, hogy felméred az ellenséged erejét, és ha egy idiótával találkozol, akkor még talán az összes trükköt is, ami az ellenfél tarsolyában van. Ezek után pedig, az összegyűjtött információ alapján pedig meg kell keresnem a lehető leghatékonyabb módot arra, hogy legyőzzem az ellenfelet. Ami a démonok és az angyalok esetében is csak az egyik fél halálával következhet be. Nem számít, hogy mit gondolsz, mennyire gyengítetted le az illetőt, abban a pillanatban, hogy hátat fordítasz, talán az utolsó látványt tárul majd eléd, amit még élve megtekinthetsz. Tehát, soha semmi okból kifolyólag sem gyengülhetsz el és hagyhatsz hátra egy kiszámíthatatlan tényezőt. Ami még a legjobb esetben is visszajön, hogy fenéken csípjen, mikor a legkevésbé számítasz rá vagy még jobb, mikor a legkevésbé van szükséged rá. Mint például egy erősen megerőltető és előnytelen harc közben vagy valamelyik gyengébb pillanatodban egy-egy izzasztó akciót követően. Tony jó hosszan ecsetelte ezt a részt, a végén kijelenthettem, hogy még ha bármi ellenállás vagy kétely volt is bennem ezzel kapcsolatban a morális értékeimből fakadóan, már nincs. Erősen gyanítom, hogy agymosás áldozata lehetek. Bár nem áll szándékomban ellent állni, mert keresztül mentem elég dolgon ahhoz, hogy megértsem ennek a jelentőségét. Bár eddig sem hagytam sok mindenkit életben, ez eddig nem feltétlen tudatosan történt, hanem inkább amiatt, hogy nem tudtam sokat állítani az erőm fokozatain. Vagy beleadtam mindent egy harcba vagy semmit sem.
- Már megint elkalandoztál. Fókuszálj! – kiáltott rám hirtelen Tony, amitől sikeresen kizökkentem gondolatmenetemből és riadtan vettem észre, hogy mekkora erőtömeget gyűjtöttem össze a karomba. Még egy pici és az egész karom fekete lesz, mint valami mítikus lénynek. Aztán meg nézhettem volna, hogy hogyan megyek utcára így. Bár nem mintha sok esélyem lenne mostanában emberek közé menni...
- Bocs. – válaszoltam röviden, majd visszatereltem a szükségest meghaladó energiát a szívemhez.
- Tartsunk egy kis szünetet. Nem árt, ha egy kicsit átgondolod mindazt, amit eddig tanultál. Kövess. – mondta, amit hallva nyeltem egyet, majd egy kicsit bűntudatosan követtem mozdulatait és törökülésbe ültem, majd lehunytam szemeimet.
- Ha meghallom, hogy alszol véged. Gondolj vissza az elmúlt napok gyakorlataira. Emlékezz vissza mit mondtam, a hibáidra, hogy sikerült-e kijavítanod őket, ha igen, hogyan és hogy esetleg lehetne valami hatékonyabb módon, hozzád jobban illő módszerrel helyettesíteni. Ha pedig nem sikerült valamit még mindig elérned, akkor gondold át, hogy mi akadályoz ebben és, hogy hogyan változtathatsz rajta. – magyarázta türelmesen. Csendben hallgattam, majd mikor egyértelművé vált, hogy nem jön több jó tanács neki is álltam teljesíteni kéréseit.

Miután felmérte a képességeimet, Tony azt mondta, hogy a támadási stílusom egy előnyös vad fajta, ami egyértelműen úgy alakult ki, hogy nem tanított senki, csak egyszerűen ösztönösen és tapasztalással fejlesztettem magam. Azonban ez csak kezdésnek jó. Amint szembetalálom magam egy rendesen kiképzett és erősebb ellenféllel, hiába lesz nagyobb potenciál az én kezemben, ha azt nem tudom kihasználni. Ilyen például a teleportációs képességem, amit eddig csak menekülésre használtam, és arra is csak pár alkalom hozható fel tapasztalatként. Minden képességet, amit a tarsolyomban tartogatom, a lehető legtöbb módon ki kell, hogy használjak. Bár nincs sok félvér, akiről tudomásunk van, egynél kétség nélkül több van és sosem tudhatjuk, hogy mikor döntenek úgy, hogy nem nézik tovább a dolgokat a kispadról, hanem közbeszólnak és a földbe tipornak bárki is kerüljön az útjukba. Nekem pedig, mint egy még „meg sem született" félvérnek, esélyem sincs ellenük. Tehát fontos, hogy felkészüljek előre, és a lehetőleg képes legyek a minimumra: védekezni és elmenekülni.

A legfontosabb probléma, amivel elsőként foglalkoztunk az az volt, hogy az erőforrás, amit eddig használtam eltűnt és egy szinte új energiával kellett megtanulnom együttműködni. Ez szerencsére sikerült és, amennyiben nem kószálódnak el a gondolataim ezzel nincs is probléma. Bár a jövőben, Tony szerint, az lesz a cél, hogy ösztönösen, koncentráció nélkül is képes legyek fenntartani ezt az állapotot, ezt természetesen pár nap lefolyása alatt nem várja el tőlem. A sötét energiák használatának tanulása közben felváltva ráfókuszáltunk egy-egy képességemre, amit harc közben hasznosítani tudok. Egyelőre csak végigmentünk rajtuk, mindegyiket felszínesen átbeszélve.

Tony szerint a legtöbb dolog, amire képes vagyok, arra valamilyen fokozatig az angyalok és a démonok is képesek. Én, mint félvér, abban az előnyben részesülök, hogy ezek a képességek fejleszthetőek. Valamint, mindenkinek van egy fő képessége, amiben a legjártasabb és, amit a legtöbb esetben kevesebb energiahasználattal, nagyobb mértékben tud kihasználni, mint mások. Példának vehető ide, a telepatikus képességem, amit az angyalok is rendszeresen használnak arra, hogy gondolatban kommunikáljanak szavakkal. Viszont azok, akik ezen a téren erősebbek, azok tudnak emlékeket és gondolati alapon létrehozott képeket is közvetíteni, mint például, ha elképzeled egy barátod valami nevetséges jelmezben és azt továbbadod gondolatban valakinek. Azonban az, hogy én magukkal a lélekhez tartozó emlékekkel is tudok babrálni, és nem csak meglesni őket, az azt mutatja, hogy nekem egyértelműen ez az egyik legerősebb pontom. Ez nem feltétlen egy harc közben felhasználható képesség, de ha elég jártas vagy benne, akkor természetesen ezt is ki lehet valamilyen úton-módon használni. Egy másik előnyöm itt még az is, hogy a kötelékek, amiket felállítok két elme között, sokkal részletesebbek és sokkal nagyobb távokat kibírnak, mint egy ebben jártas, nem félvéré. Viszont az is fontos, hogy sose bízzam el magam, mert mindig vannak extrém esetek, na meg sosem tudhatom, hogy nem-e egy félvérrel állok szemben, aki abban leli jókedvét, hogy egy átlagképességű démonnak, angyalnak vagy akármi másnak adja ki magát.

A következő képességem, amit átvettünk, az a készségem, hogy különböző módon ki tudom használni az energiámat, néha mint egy pajzsot, néha pedig, mint egy riasztórendszert. Ezen a téren nem mentünk nagyon bele, mert Tony szerint ez egy olyan dolog, ami tapasztalással fejlődik a leginkább, úgyhogy elég, ha sokat gondolkozok rajta a jövőben, hogy mikor és hol tudnám kihasználni ezt a tulajdonságom. Viszont azt kipróbáltuk, hogy mennyire megbízhatóak a védőbúráim. Ez a része különösen tetszett a gyakorlásnak, jó volt látni, ahogy végre ő erőlködik, én meg csak figyelem, hogy éppen mire készül. Igazán felfrissítő volt egy teljes nap pokoli edzést követően.

A második nap végére érve váltottunk át a teleportációs képességem kihasználására, ami egy kész csalással ért fel és sokkal megkönnyebbítette a dolgom, de pont emiatt nem is használtuk sokat, csak amíg ráéreztem, hogy nehogy elkényelmesedjek tőle és kárba menjen minden eddigi erőfeszítésünk. Arról nem is beszélve, hogy a végén Tony felfedte, hogy tekintve, hogy még nem vagyok túlképezve egyáltalán, egy szemfülesebb ellenfél egyszerűen kiismer egy perc leforgása alatt és utána már egy kisebb erőfeszítés árán fejben ki tudja számítani, hogy mik lehetnek a következő mozdulataim és aszerint felkészül majd minden lépésemre, amivel talán nem tud teljesen kivédeni, de mindenféleképpen el tudja húzni az időt, hogy aztán valaki más a segítségére jöjjön vagy előre lefárasszon engem egy másik ellenfél számára. Vagy ki tudja mi mást még ki lehet tervelni ennek segítségével.

Ezek alapján pedig aztán, elértünk az utolsó, és egyben leggyakrabban használt képességemhez, az alakváltáshoz. Tony szerint ennek a képességnek inkább stratégiai erősségei vannak, mivel sok esetben az emberi test felépítése sokkal előnyösebb, mint más állatoké. Meneküléshez, információ gyűjtéshez vagy rejtőzéshez viszont rettentő fontos képesség ez, és mint félvér, nem sok korlátom van ezen a téren. Nem félvérek ezzel a képességgel úgy teljes egészében nem rendelkeznek, kivéve, ha ez faji sajátosságuk, mint például a vérfarkasoknak. Az angyalok és a démonok is annyival vannak előnyben ezen a téren, hogy mindkettőjüknek vannak szárnyaik, de ahhoz, hogy előhívhassák őket már eleve szükséges egy bizonyos erőmennyiséggel rendelkezni, valamint a vérvonal is sok szerepet játszik ezen a téren. Én nekem egyelőre ez nem lehetséges, mert zöldfülű vagyok, valamint egyelőre még „meg sem születtem" és még ki sem alakulhatott bennem ez a jellem. Bár pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy ki sem fejlődött vagy nőtt. Csak az kicsit bizarrnak hangzik még nekem egyelőre. A lényeg itt leginkább elméleti volt, így itt a koncentrációmat fejlesztettük, hogy mennyire tudok odafigyelni a harcra és egyszerre arra, hogy mit beszélnek nekem. Volt, hogy pár dolgot többször is el kellett mondjon az elején, de idővel ebbe is belejöttem. Tony még azt megemlítette, hogy bár sok állat formáját fel tudom venni, ez csak akkor működik, ha teljesen tisztában vagyok az állat fizikai tulajdonságaival és képességeivel. Nyilván mindkét téren változni fog a végeredmény, de a lényeg, hogy nemsokára nem csak a természetfeletti lények tárházát kell majd magamévá tennem, ha ezt a képességem is fejleszteni akarom. Bár azt mondta Tony, hogy ez vitaképes, mert nem mindenki tud hozzászokni a különböző mozgásformákhoz és a súlypont megváltozásához. Ezt viszonylag én magam is kitapasztaltam, amikor először vérfarkassá változtam, így csak egy bólintással jeleztem, hogy megértettem.

Az elmúlt öt nap tapasztalatai alapján azt mondanám, hogy a legnagyobb szükségem erre a gondolatmenetre volt, hogy igazán felfogjam mindazt az új információt, amit Tony belém gyümüszölt, valamint egy jó kis alvás sem esne rosszul, de az meg van jelenleg tiltva. Tony szerint alszom majd eleget a Kiválasztás alatt. Ha valakinek szüksége van alvásra az ő, meg a többiek, akik Aaron-nal együtt azon dolgoznak, hogy a lehető legzökkenőmentesebben át tudjam vészelni a szülinapom. Erre sajnos nem tudtam semmit sem szólni, mert teljesen igaza van, de valami legmélyen azt súgta, hogy ez az edzésterv akkor is valamilyen mértékben személyes bosszú...

Mindenesetre, ha Tony kérdezi, akkor jelenleg arra van szükségem, hogy a démoni energiákat minél precízebben tudjam kezelni, a többi az velem van már egy jó ideje, és ha máshogy nem is, de kritikus esetben ösztönösen elő szoktak kerülni.

Hirtelen szuszogás hangja ütötte meg fülemet, amit hallva rögtön a hang forrása felé fordultam és tátott szájjal vettem tudomásul, hogy a személy, aki megtiltotta, hogy aludjak, teljes testi nyugalommal merült el az álmok világában két lépésre tőlem.
- Ha! Hihetetlen. – motyogtam az orrom alatt, majd feladva mindent, lecsuktam újból a szemeimet és szorgalmas diák módjára folytattam az eddig tanultak emésztését gondolatban.