- Elmondaná mi történt a támadás estéjén? - a tiszt hangja kellemesen csengett a fülemben, de ez nem könnyítette meg az emlékek kellemetlenségét. Körülbelül apámmal egy idős lehetett a férfi, talán még hasonlított is rá arcra, viszont a szemei különös bizalmat ébresztettek bennem. Igaz lehet a mondás, hogy a szem a lélek tükre.

- Szilveszter éjszakája volt... az apám és a nevelőanyám elutaztak még korábban, azt mondták majd csak másnap fognak érkezni.

- Gyakran csináltak ilyet?

- Nem. Nagyon ritkán... általában ha elakarta az apám valamiről terelni a mostohám figyelmét.

- Mint például? - vonta fel érdeklődve a szemöldökét a férfi.

- Hogy apám megvert, vagy mert eltörte az orrom.. ilyenek.. - rántottam vállat. Engem is meglepett milyen könnyedén jött a válasz.

- És ez az utazás is ezért történt? - felsóhajtottam és visszaemlékeztem arra a vacsorára. Kezdett egyre jobban zavarni az a sok kérdés amit feltett, mert így egyre több emlék tolult fel az elmémben.

- Igen. - válaszoltam végül. - Még azután ígérte meg neki, hogy először bántotta. Pár hónapja történt, és ezzel az utazással akarta biztosítani, hogy nem történik meg többször. - hangom a kezdeti magabiztosság után, egyre jobban hangult. Mintha lassan kezdett volna kiszállni belőlem az erő, amit idáig gyűjtögettem magamban.

- És így volt? Nem bántotta utána? - a hang kíváncsi volt, én pedig értetlen fejjel néztem fel rá, sőt majd hogy nem dühösen. Hirtelen visszanyertem a hangom...

- Dehogynem! - vágtam rá azonnal. - Előtte csak engem bántott... ezzel tartott sakkban mind a kettőnket. De ezután az eset után többször is bántalmazta Eloist, volt hogy csak ellökte vagy felpofozta.. állandóan tele volt kék-zöld foltokkal... de sose úgy csinálta hogy lássam.

- Miért? - vágott közbe a szóáradatomba. - Hiszen úgy tudjuk téged rendszeresen Elois előtt bántott! -felsóhajtottam, mert valóban így volt.

- Volt egy ki nem mondott egyezségünk. Nem ütök vissza, ő pedig nem bántja a mostohám - mélyen a férfi szemeibe néztem, aki egy nagyot bólintott, majd tovább írta a hallottakat.

- Kicsit eltértünk.. tehát azt mondod, hogy egyedül voltál azon az éjszakán. - kanyarodtunk vissza a történethez.

- Igen. Olyan 10 óra körül eljött értem Matt, a barátom, és elmentünk az edzőtermükbe a szilveszteri buliba. - igyekeztem részletesen de mégis egyszerűen elmondani, hogy minél kevésbé fájjon.

- Értem. Mikor mentél haza? - fel se nézett a monitorról úgy kérdezett tovább. Már kevésbé éreztem a bizalmat az irányába... inkább kötelességtudat volt az, amit láthattam. Végülis, az is egy szép tulajdonság.

- Azt hiszem hajnali 3 óra volt... - válaszoltam egy kicsit megkésve.

- Mi fogadott mikor megérkeztél? - és egy újabb kérdés.

- Sok minden... apám kocsija a felhajtón, tárva nyitva hagyott ajtó és állatias ordítozás.

- Ki ordított? - vágott közbe a tiszt.

- Az apám. Tudtam, hogy mit csinál, így azonnal rohanni kezdtem, és a nappaliban kaptam rajta.

- Mit láttál? - kérdezett sokadjára.

- Éppen a nevelőanyámat rúgdosta, aki a földön feküdt - az ujjaim görcsösen kapaszkodtak a székem karfájába, újból ott éreztem magam. Megint meg akartam ütni az apám, és megint és megint. Ő is észrevette a bennem lezajló változást és érdeklődve figyelte a testbeszédemet.

- Mit tettél ezután? - nagyot nyeltem. Azt mondták nem csináltam semmi illegálisat azzal, hogy megvédtem a nevelőanyám. Viszont, ahogy most a tiszt szemeibe nézek elbizonytalanodok. Hiszen véresre vertem... olyanná váltam mint az apám. Ha pedig az apámat elítélik, akkor engem is el kellene!

Akármekkora félelem játszódott le bennem, minden részletet elmeséltem. Semmit nem hagytam ki... ha ezek után engem is lecsuknak, teljesen megértem. Megérdemlem... hiszen az apám megmondta már korábban, hogy oda való vagyok.

Ahogy minél többet meséltem annál jobban éreztem, hogy kezdek kiborulni. Sosem mondtam még el idáig senkinek azt, hogy mi történik velem a ház falain belül. Mondjuk az is igaz, hogy senki nem is kérdezte...  de így ahogy kitárom a kártyáim, olyan érzésem van, mintha teljesen lecsupaszítanám a lelkemet és ez rémisztő!

De legjobban az viselt meg, amikor a múltról kérdezett, a gyerekkoromról, és az akkori bántalmazásokról. Olyan érzésem volt, mintha újból az a tehetetlen, gyönge kislány lennék, akit bárki képes eltaposni.

Meggyötörten léptem ki az irodából, igazából sokáig abban sem voltam biztos, hogy valóban engednek szabadon elmenni. Kísértett az a gondolat, hogy engem is le fognak csukni...

A folyosón már Matt várt, és amikor észrevett azonnal felpattant. Olyan megnyugtató volt, ahogy rám nézett és szó nélkül bújtam bele az ölelésébe. 

- Jól vagy? - kérdezte félve, mire hevesen bólogatni kezdtem, a mellkasának szorítva a fejem. 

- Most már sokkal jobban! - néztem fel rá, és adtam egy gyengéd csókot az arcára. Elmosolyodott és ő az ajkaimra viszonozta a gesztusom.

- Büszke vagyok rád - suttogta a csókunkba, és az én szívem feltétel nélkül elhitte a szavait. Hálás voltam a mindenségnek, hogy ez a fiú mellettem áll, és ilyen szemekkel néz rám a nap bármelyik pillanatában. 

- Kérsz egy csokis palacsintát? - húzódott hátrébb, miközben kérdőn nézett rám. Felnevettem. Mindig tudta mikor mit kell mondani...

- Iszonyat jól esne.. - vigyorogtam, mire ő cinkosan rám kacsintott és a kijárat felé biccentett.

Amikor megérkeztünk a szokásos kávézónkba, rögtön beleszippantottam a finom illatokba, amik a helyiséget körbe lengték.

- Áh... csokipuding és őrőlt kávé! - hunytam be a szemeim és adtam át magamat a képzeletnek. Valahogy máris jobban éreztem magam, főleg ha ezeknek nemcsak az illatát, hanem az ízét is megérezhetem majd....

A fiú csak mosolyogva figyelt engem, miközben leadta a szokásosra a rendelést. Leült velem szemben a székre, majd az asztal felett átnyúlva megfogta a kezem.

- Beszéltél ma Eloissal? - kérdezte kíváncsian, mire megráztam a fejem.

- Tegnap bementem hozzá elköszönni, még este küldött egy üzenetet, hogy megérkezett George bácsiékhoz, de ma még nem hívtam.. - rántottam vállat. - Hagyom. Majd hív, ha lesz ideje - mosolyogtam rá, míg igyekeztem, hogy ne látszódjon, hogy mennyire kellemetlenül érint, hogy a nő ilyen távol van tőlem.

Tegnap engedték haza a kórházból, és onnan egyenesen a nagybátyjáékhoz ment. Innen kb. 500 km-re van az a település, ahonnan származik. Azt mondta nincs még ereje visszatérni a régi lakásba, szeretne pár hetet a családjával tölteni. És ki szólhatná meg ezért? Hiszen évekig kellett őket nélkülöznie... miközben hatalmas szeretettel vannak irányába.

Pár hét és hazajön. Visszamegyünk a házunkba és újból együtt fogunk élni. Azzal a különbséggel, hogy nem lesz jelen az életünkben az apám. Igen, végre úgy élhetünk, ahogy szerettünk volna. Mivel a nevelőanyám már több éve, így automatikusan ő kapta meg a hivatalos gyámságomat. Amit a szavaiből kiszűrve egyáltalán nem bánt... ennek örültem, mert az érzés kölcsönös volt.

- Engem ma hívott George... - a fiú hangja megváltozott és hunyorogva kezdtem el méregetni.

- Történt valami velük? - kérdeztem puhatolózva. Nem tetszett Matt hangulatváltozása...

- Azt akarta, hogy én mondjak el neked valamit..  - a szemei az asztallapot stírölték, miközben nekem remegni kezdett a bal kezem. Rossz előérzetem támadt.

- Basszus, Matt.. - szóltam rá. - Mi történt Eloissal? - fakadtam ki, mert a lelki szemeim előtt már láttam, ahogy vérbe fagyva fekszik a hálószobája padlóján.

- Nem akar visszajönni... - gyorsan hadarta el, és a szavai úgy értek, mintha váratlanul mellkason szúrtak volna. A hallgatásomra végre felnézett és engem figyelt. Nekem idő kellett míg a hallottak eljutottak a tudatomig, de még úgy se igazán értettem.

- Mi az, hogy nem akar visszajönni? - vontam össze a szemöldököm. Nem akartam felfogni a valódi jelentését ennek a mondatnak. - De hát itt a munkahelye, a ház, meg persze én... - értetlenül dőltem hátra. Mégis mit akar ez jelenteni? Nem akar már a gyámom lenni? Ennyi.. már meg is bánta, hogy elvállalta? A bal kezem egyre jobban remegett. Az én szemeimben gyülekezni kezdtek a könnycseppek, viszont én katonásan visszautasítottam őket.

- George-ékhoz akar költözni...veled. - a szavak hatalmas súlyként nehezedtek a szívemre. Az nem lehet.. biztos félreértett valamit... nem. Biztosan nem tenné ezt velem a mostohám.. hiszen tudja mennyire kötődöm Matthez! Tisztában van vele, hogy szeretem! Akkor mégis, hogy kérhetne tőlem ilyet? Nem.. ez biztosan nem igaz...