∘✩ 9 ✩∘

– A második ház jobbra – mutatok ki az ablakon.

Lucas az utcára befordulva lelassít, majd lehúzódik az út szélére, és megáll. Kikapcsolom a biztonsági övet, a vállamra kapom a táskám, majd a mekis zacskót az egyik kezemben szorongatva kinyitom az ajtót. Kiszállok az autóból, azonban mielőtt még visszacsuknám az ajtót, megszólalok.

– Köszönöm, Lucas. Mindent. – Komolyan gondolom, amit mondok.

Óvatos mosolyra húzza a száját.

– Jó éjt, Stella – köszön el.

– Jó éjt!

Becsukom a kocsiajtót, aztán az utcán állva az elhajtó autó után bámulok. Egy idő után összeszedem magam, és bemegyek a házba.
Apu nincs otthon, holott már kilenc óra is elmúlt. Kezet mosok, aztán a kajával a kezemben a konyhába sétálok. Bámulom egy ideig a zacskót, majd megrázom a fejem, és érintetlenül a szemetesbe dobom.

Töltök magamnak egy pohár narancslevet, majd belekortyolok. Az ital marja a sebes ajkamat, így gyorsan kiöntöm, helyette vizet töltök a poharamba, aztán bevonulok a szobámba. Megállok az egész alakos tükröm előtt, ami a szoba falának van támasztva, közvetlenül az ajtóm előtt. Megszemlélem magam. Kócos, fésületlen haj, sápadt arc, karikás szemek. Hatalmas pulcsi, ami egészen a térdemig ér, és teljesen rálóg a kézfejemre. Bő nadrágot viselek, amiben egyáltalán nem látszik, milyen vastag a lábam.

Csúnya vagyok. Ápolatlan. A tükör előtt állva ezeket a dolgokat tudatosítom magamban, de csak megvonom a vállam. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel.

A táskám az íróasztalom mellett ledobva a földön hever. Nem nyúlok hozzá. Nincs energiám, sem kedvem a sulival foglalkozni. Helyette inkább bezárom az ajtót, és az ágyamhoz ballagok. Ledőlök az egyik párnára, és magamra húzom a takarót. Nagyon kimerültnek érzem magam, most nincs semmi másra szükségem, csak alvásra. Vélhetőleg jó sokra.

✧

Kopogtatásra ébredek. A szememet dörzsölgetve ülök fel az ágyamban, és hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. A telefonom kijelzője szerint reggel fél nyolc múlt.

– Stella, fent vagy már? Ideje iskolába menned.

Apu az, aki már egy jó ideje kopogtat, és aki felvert az álmaimból. Jaj.

– Ébren vagyok – szólalok meg, csak hogy megnyugodjon.

– Az szuper, de igyekezhetnél, mert el fogsz késni.

– Oké, máris – motyogom, és visszadőlök a párnákra. Lehunyom a szemem. Semmi kedvem suliba menni, tanulni és főleg, semmi kedvem embereket látni.

Sóhajtva állok fel, és elindulok a fürdőszobába. Komótosan, egyáltalán nem sietve állok be a zuhany alá, és megengedem a forró vizet. Miután végzek a zuhanyozással, fogat mosok, aztán újracsinálom a hajam (ugyanúgy becopfozom, ahogy eddig is volt), majd felöltözöm.

Visszamegyek a szobámba, és átpakolom a táskám, aztán a telefonomat a tenyerembe zárva kisétálok a konyhába. Apu az asztalnál ül, és morcosan néz rám.

– Nem szólt az ébresztőd? – kérdezősködik.

– Elfelejtettem beállítani – ismerem be, miközben elpakolom a tízóraimat. – Mennem kell. Szia.

Gyorsan otthagyom, nincs kedvem beszélgetni. Kisétálok a házból, és elindulok az utcán. A busz már rég elment, így kénytelen vagyok gyalogolni. Hirtelen támad egy ötletem. A sulival ellenkező irányba indulok el, és besétálok a városba. Megállok egy pékségnél, és előveszem a pénztárcám. Veszek magamnak kávét, és vajas croissant-t (ami a kedvencem), aztán besétálok a parkba, és keresek egy eldugott padot a bokrok között. Leülök, és kényelmesen megreggelizem.

Miután befejezem az evést, körülnézek, azon töprengve, hova menjek, mit csináljak a délelőtt hátralévő részében. Felállok, vállamra veszem a táskám, és az összegyűrt croissant-os papírt kidobom egy szemetesbe. A kávémból maradt még, a papírpoharat a kezemben szorongatva indulok el, és elhagyom a parkot. A városban sétálva nézelődöm, majd megakad a szemem a könyvtáron. Tökéletes hely, ott csend van, nyugalom. Nem véletlenül tartozik a kedvenc helyeim közé.

Halkan köszönök a nőnek, aki a számítógép előtt ül, majd hátravonulok, hogy ne legyek benne a látóterében. Leemelek egy könyvet a polcról, aminek megfog a címe, majd leülök a sarokba, és bedugva a fülembe a fülhallgatóm, fellapozom. Úgy belemerülök, hogy észre sem veszem, máris eltelt pár óra, dél van. Nem tudom, miért, de elálmosodom. Becsukom a könyvet, és rövid gondolkodás után arra jutok, hogy apu nemsokára elmegy dolgozni, akkor hazamehetek, és alhatok egyet.

Felállva a fotelből kinyújtózom, majd visszateszem a könyvet a helyére, és kisétálok a könyvtárból. A városban mászkálgatok, betérek pár ruhaboltba, körülnézek, aztán, miután úgy érzem, már hazamehetek, elindulok.

Óvatosan nyitok be a lakásba, félve, hátha apu még nem ment el, de már nincs otthon.
Megkönnyebbülten vonulok a konyhába, hogy keressek valami kaját, mert szokásomtól eltérően elég éhes vagyok. A szekrényben talált penne tésztából és sűrített paradicsomból gyorsan összedobok egy kis paradicsomos tésztát, majd reszelek rá sajtot, és az asztalhoz ülve elfogyasztom az ebédem.

Miután végzek, elmosogatom a piszkos edényt, aztán a szobámba vonulva ledőlök az ágyamra, és szinte azonnal el is nyom az álom.

_________________________

to be continued
06/02

•

kedves olvasóim!
újabb péntek, újabb fejezet. eseménytelenre sikeredett, de remélem, ennek ellenére élvezhető volt. köszönöm, ha hagytok nyomot magatok után vote/komment formájában.

követhető fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3