Fandom: Marvel

Karakter: Bucky Barnes

Szituáció: Bucky megismer még a 40-es években és lassan egymásba szerettek, de a háború szétszakít titeket.

Kérte: buckysplumtea

Szavak száma: 2700

Sosem gondoltad volna, hogy ennyire szemet szúr majd neked. Az anyád szerint hiba beleszeretni egy katonába. Végzetes hiba, amivel egy nő a boldogtalansághoz láncolja magát. Az életed minden aspektusát irányítani akarta, így éppen ellenkezőleg vélekedtél. Mást sem akartál, mint titkon egy katonával találkozgatni. Nem is akármilyennel. Az édesanyád messze járt attól, hogy az ábrándjaid is megszabja. Bárcsak látta volna azokat a bűnbe ejtő kék szemeket! Nyomban elolvadtál, amikor elkaptad a tekintetét.

Talán jó példát akart mutatni, vagy talán a szél sodorta ide, de Bucky a templomban kötött ki. Valamit igazán meg kellett ezek szerint gyónjon. Először a templomban szemeztél vele. Ő a férfiakkal ült, te a nőknél. Éppen egymással szemben. Nem volt idegen az arca, mégis félénken néztél a szemébe James Buchanan Barnes az utcátokban nőtt fel. A szemed előtt, akár együtt is nőhettetek volna fel. Ha a szüleitek nem gyűlölték volna ennyire egymást. Így ő nem maradt más, mint egy elvesztegetett lehetőség.

Ugyanakkor, nem maradt neked közömbös. Tisztában voltál, hogy nemrégen sorolták be katonának, s már csak idő kérdése, hogy kihelyezzék valamelyik frontra. Figyelemmel követted ugyan az életét. Egy kis részed mindig fülig szerelmes volt belé, még akkor is ha nem futottál vele össze minden egyes nap.

Mindig udvarias volt veled, s jól bánt mindenkivel. Álmatlan éjszakákat okozott minden beszélgetés vele, a gondolataidba költözött a kellemes hangja és a mosolya. Éjszaka is az ablakban ültél és vártad, mikor csinál egy tiszteletkört a robogójával a környéken. 

Szeretted volna azt hinni neked teszi. De valószínűbbnek tartottad, hogy csak bosszantani akarta a pökhendi szomszédokat. Bucky sosem félt sem visszavágni sem kiállni magáért. Csodálltad őt emiatt. Azt kívántad, bárcsak te is kiszabadulhatnál a szüleid elvárásai és szabályai alól. 

Már kifelé ballagtál a templomból, ám még mindig Elkalandoztál a gondolataidban, míg a nővéred oldalba nem bökött, hogy levedd végre a leendő katonáról a szemed. Ám a dolog balul sült el, mert kiesett a kezedből az énekeskönyved, ami szépen elterült a földön. Lehajoltál volna utána, de egy alak jelent meg előtted. Felemelted a tekinteted és szemben találtad magad éppen Buckyval.

- Tudod, nem lenne jó, ha felfalnál a szemeiddel... még a végén ki megy háborúba, ha belőlem semmi sem marad?

Noha viccelődve mondta, amikor lehajolt a könyvedért, te mégis bepánikoltál. Még szerencse, hogy a nővéred odébb várt rád, mert igencsak nagyot nézett volna erre. Ennyire nyilvánvalóan néztem? Fülig vörösödtél, nem kaptál szavakat. Bucky szeme nevetett rád, te viszont vörös voltál. Ő volt sokszor a fantáziáid témája, gyermeteg ábrándozásod főszereplője éppen itt állt előtted.

- (Név)! - kiáltott utánad az anyád, a nővéred mellett állt a templomnál.

Megvetően nézett rád, készen, hogy korholjon, amiért szóbaálltál a férfival. Bucky átnyújtotta neked a könyved, majd mint aki jól végezte dolgát zsebre dugta a kezét és tovább állt. Mintha beléd csapott volna a villám, földbe gyökerezett lábakkal pillantottál utána. Alig hitted el, hogy flörtölgetett veled.

x

Az utcán mentél, a két kezedben zöldségekkel teli szatyrokkal. Elküldtek a piacra, hogy bevásárolj a családodnak. Nem kerested a bajt és inkább megtetted, amire anyád kért. A vállaidat húzta a nehéz csomag, de baktattál előre. Elhaladtál egy bár előtt, oda sem figyelve kik iszogatnak a teraszon. Egyszer csak egy alakot láttál magad mellett, felkaptad a fejed és rájöttél ki szólított meg. Bucky állt melletted, intett a kezével, hogy közelebb jöjj. Vonakodva engedelmeskedtél neki, nem értve mi célja veled.

- Egy ilyen hölgynek nem kellene egyedül cipekednie - szólított meg - Pattanj fel.

A motorjára célzott, a nagy szerelmére. A kerekei csillogtak az utcai fényben, szépen karban tartva volt. A férfi végighúzta a kezét a bőrülésen és meglapogatta. Akármennyire is hívogatott inkább csak megráztad a fejed. Csábító lett volna nyomtalanul eltűnni Buckyval, de a szüleid azonnal gyanut fognának. Felvontad a szemöldököd és kacéran rámosolyogtál. Igazán felbátorított a templomos találkozásotok. 

- Ha felszállok arra a masinára az anyám kitér a hitéből.

Bucky felnevetett a mondatodra. Felemelte a kezét, védekezően nézett rád igazán nem akarva hogy megbántson. Ellépett a járgánytól, eléd. A szemei bemértek téged, tetőtől talpig. Eszedbe jutott, hogy azzal viccelődött hogy te etted meg őt a szemeiddel. Fordul a kocka. Remélted nem csak a csöppnyi alkohol tette ennyire bevállalósra.

- Nos, Isten ments hogy édesanyádat ateistává tegyem - viccelődött Bucky, a ragyogó kék szemei rád nevettek.

A kocsma felé intett és néhány pillanat múlva már Steve-t láttad erre felé somfordálni. A szpke férfit is jól ismerted, gyermekkori barátok voltatok. Őt legalább a szüleid nem tiltották el tőled. Közel érezted magad hozzá, sokszor vigyázott rád és hazakísért ha későig kint maradtatok. Minden szép és jó volt egészen addig, míg a szüleid megpróbáltak vele összeboronálni. Megállapodtatok, hogy ez nem fog működni, mert egyikőtök sem érez semmit a barátságon túl. Szerencsére a szüleid is alább hagytak az ötlettel. Így továbbra is barátodnak tudhattad. Nos, Steve volt az egyik kapocs közöttetek.

- Steve, vigyázz rá - intett a férfinek - Elkísérem hazáig a hölgyet.

A szőke hajú srác nyomban odasietett és készségesen bólintott. Kicsit színleltnek találtad a lekesedését. A szemei kíváncsian futottak át rajtad, igenis azt üzenve, hogy látja a szikrát közöttetek. Egy pimasz mosoly kíséretében Steve szalutált. 

- Uram igen Uram - mantrázott, majd az idősebb barátjára kacsintott - De akkor te vigyázz rá. 

Steve rád célzott. Egy katona védelmében mi bajod eshetne? Rózsás arccal pillantottál Buckyra, aki óvatosan elvette a válladról a csomagokat. Libabőrös lettél a kósza érintésétől. Imádtad, hogy Bucky ennyire lovagias veled. Jól esett, hogy felfigyelt rád és a segítségedre sietett.

Lassan ballagtatok az utcátok felé, te pedig szinte érezted az emberek átható pillantását. A szemed sarkából figyelted őt. Azon gondolkodtál, hogyhogy nem zavarja, hogy a szüleid teljesen ki lesznek akadva, hogy együtt látnak titeket? Mintha csak a gondolataidban kutatott volna, megszólalt:

- Ne haragudj meg, de minél jobban tiltanak tőlem a szüleid... én annál jobban törnék borsot az orruk alá.

Megszeppentél a szavai hallatán.

- Én.. csak nem tehetek meg akármit. Az anyám...

- Neki csak az fáj, amiről tud - szólalt meg szinte már parancsnok hangján Bucky- Itt az ideje, hogy a sarkadra állj.

Csak próbált felébreszteni, hogy egy kis tuszakolással a jobb irányba haladj. De annyira rosszul esett, mintha a tanácsa dorgálás lenne valójában. A tény, a valóság, hogy nem vagy képes magadért kiállni szinte arcon ütött. A szemöldököd összevontad és szúrós szemmel fordultál hozzá.

- Nézd, tudom mekkora szoknyapecér vagy - vágtad rá hevesen - Nem tudom mit akarsz velem elérni, de tőlem maradj távol!

Bucky hozzád hasonlóan megtorpant. Az arcán először dühöt láttál, egy mély sértődöttség is kirajzolódott ezzel egyetemben. A mély kék szemeiben valami különös csillogott, a mozdulatai darabosak lettek, nyomban feléd fordította a fejét.

- Ugyan miből hiszed, hogy bármi is igaz, amit beszélnek mások? Sértő, hogy azt hiszed mivel katona lettem már nőcsábász is.

Egy kicsit bűntudatod lett, azért amiért ennyire elhamarkodottan reagáltál, de nem hitted el, hogy igazán jót akar neked. A manipuláció és az igazi jóakarat között egy ugrásnyi a távolság. Tudta ő is, mit beszélnek azokról, akiket besoroltak. A katonáknak volt vonzerejük és ezzel nem haboznak visszaélni. Szeretik a női figyelmet és elcsavarják a fiatal nők fejét, de közben minden nap máshoz futnak. Lesütötted a tekinteted, a fényes orrú fekete katonacipőjét bámultad inkább. Bucky megenyhült, intett, hogy induljatok tovább. Most már egy szót sem szóltál. Nem is értetted, hogyan vághattad ezt a fejéhez, hiszen most is tisztes távolságot tartott közöttetek. Közeledtél a házadhoz, Bucky megállt és feléd nyújtotta a csomagod. Eddig volt biztonságos, hogy elkísérjen. Nem akart drámát a szüleid részéről és semmiképpen sem akart téged bajba sodorni.

- Az ajánlat áll, ha mégis meggondolnád magad - kacsintott rád, jól esett látni, hogy mégsem neheztel - Én és a masinám várunk rád.

x

Hangos kopogást hallottál az ablakod felől. Félve közelítetted meg az ablakot, ami nyitva volt, valaki a mégis benyújtózott és kopogtatott. Halálra rémülve sikoltottál fel, a kezedbe vettél egy nehéz tárgyat önvédelem gyanánt. Az ablakban Bucky-t fejét pillantottad meg. Kint sötét volt már, de a szobádban az éjjelilámpád fényében felismerted a férfit.

- Mit keresel itt? És hogy jutottál be, hogy nem ugrott neked a kutya? - kérdezted elképedve.

A hideg futkosott a hátadon, mélyen lélegeztél be. Megkönnyebbültél, hogy nem az életedre törnek éppen. Oldalra döntötted a fejed, nem értetted a férfi mit keres itt. Nem hallottál kutyaugatást, ami különös volt, mert Borzoska igazán aktív éjszaka és még a járókelőket is felkonferálja.

- Borzoskával mi jó barátok vagyunk - nevetett rád Bucky, majd intett - De most nincs idő sutyorogni, fogd meg a karom. 

Keresztbe fogtad a karod, hirtelen rádöbbentél, hogy pizsamában vagy. Kicsit el is szégyellted magad és szemérmessé váltál. Nem tudod hova hívott, de tuti nem lenne szabad vele menned. Bucky-nak volt ám vonzereje. A férfi az ablakkeretnek támaszkodott, a szeme szenzuálisan végigfutott a tekintete rajtad. Kellemesen égnek állt a szőr a hátadon.

- Az anyám kinyír.

- Csak ha megtudja.

Bucky rád kacsintott. A mosolya sármos volt, szinte elolvadtál tőle. Mélyen beszívtad a levegőt, beadtad a törölközőt. Magadra kaptál egy köntöst és kimásztál az ablakon vele, lecsúsztál a létrán, amit az ablakhoz állított. Bucky lehajolt, hogy megsimogassa a kutyát, aki játsszani akart vele. Olyan jól esett látni a katona gyengéd oldalát is. A kapunál már ott várt Bucky motorja, amitől gombóc lett a torkodban. Mellé lépett és meglapogatta a bőrülést. Magabiztosan felpattant rá, a helyed mögötte volt.

- Csak ölelj át, (Név).

Engedelmeskedtél. A karjaid összekulcsoltad a férfi kemény, kigyúrt hasánál és magadhoz húztad. Az arcod elöntötte a vörösség. Egymáshoz bújva olyan volt, mintha egy szerelmespár lennétek. Egy tó partjánál kötöttetek ki, a teliholdat bámulni egy nyári nap mindennél jobb szórakozás.

- Az igaz, hogy besoroltak?

Bucky bólintott. Próbálta álarc mögé rejteni a vegyes érzéseit. Szomorú és izgatott volt egyidőben. A háború nem piskóta és sokan elbuknak. Aggódtál érte, nagyon is. A férfi válasza csomót kötött a torkodba. Azt hitted menten sírva fakadsz, egyből a legrosszabbat láttad magad. Hogy megsérül és soha sem tér vissza hozzád... Az úgy tűnik való igaz, hogy aki egy katonába szerelmes annak bőven jut az érzelmi hullámvasútból. De egek bocsássanak meg, aki ilyen jóképű ne menjen katonának!

A férfi elkapta a kíváncsi tekinteted, nyugtatásképpen megérintette a combjaidon tartott ökölbe szorított kezeid. Az érintése felvillanyozott, amikor a bőrötök egymáshoz súrlódott. Elmosolyodott, mindig annyira édesnek találtad a mosolyát. Az égszínkék szemektől földbe gyökerezett a lábad.

- Nem tudni mit hoz a jövő - kezdett bele a férfi - De (Név), nekem tudnom kell, hogy lesz valakihez visszajönnöm? 

Bólintottál. Ezerévig várnál rá. És még tovább. Bucky mélyen beszívta a levegőt, teljesen bemérte az alakod újra. Ezt a választ éhezte tőled. Közelebb csusszant hozzád a fűben, az arcod pásztázta remélve nem futsz el tőle. Majd mikor a te szemedben is ugyanazt a tüzet látta, előre hajolt és neked nyomta az ajkait. Látva, hogy nincs ellenedre a dolog, határozottabban kezdte megkóstolni az ajkaid.

Várni fogsz rá. Ezer évig is, ha kell.

x

Összetetted a kezed és imádkoztál azért, hogy épen visszatérjen a háborúból. Csak ebben mertél már hinni. Többet kezdtél templomba járni, mint eddig soha. Éppen onnan jöttél, amikor egy ismerős szőke hajú férfi megállított.

- Steve - üdvözölted, de a mosolyod nyomban lefagyott az arcodról - Érte imádkoztam. Mondj valami jó hírt.

A barátod baljós tekintettel nézett rád. A zsigereidben érezted, hogy valami szörnyű dolog történhetett. A férfi szótlanul állt előtted, mintha csak várná mikor gyűjti össze az összes lélekerejét. A szőke férfi megrázta a fejét, búsan meredt rád.

- Bucky nem fog már visszatérni...

A kezedből kiesett a taskád, abból pedig kicsúszott a Bibliád. Sárral áztak át a lapok, de téged nem érdekelt. A földbe taposnád az egész Szentírást is abban a pillanatban. Képtelenek voltak őt neked visszahozni! A szíved vérzett, megállíthatatlanul.

- Sajnálom - hallottad, Steve szavai ezután üresen visszhangoztak a gondolataidban, úgy érezted nem hallassz már semmit a gondolataid egyedül Bucky és az emléke töltötte be.

x

- Igaz, hogy férjhez mész?

Megtorpantál. Háttal álltál neki, a közelgő vihar szele meglibbentette a hosszú szoknyádat. Olyan, mintha folyton csak esne, mióta Bucky nincs. Ő volt a fény az életedben. Az egyetlen mentsvárad. Anyádnak egy dologban igaza volt, szenvedésre ítéltetik az, aki katonába szerelmes. Nem érdekelt, inkább éltetted az emlékét, mintsem más férfire nézz. Te hű maradtál az emlékéhez.

- Nem hibáztatlak, így legalább tovább léphetsz.

Hevesen megfordultál és nyomban előtte termettél. A magassarkú cipőd kopogott a macskaköves utcán. Az arcod vörös tenger volt a düh és a megvetés miatt. Steve elképedve nézett végig rajtad, nem számítva arra, hogy kikelsz magadból.

- Azt mondod jobb ötlet lenne elfelejteni? Nem megyek hozzá ahhoz a disznóhoz, Steve. Soha!

Steve védekezően felemelte a kezeit. Az ajkadba haraptál, hogy visszafojtsd a többi dühös szavaidat is. Nem akart rosszat, láttad az arcán. Közelebb lépett, a kezét vígasztalóan a válladra tette. Megértette a gyászodat, hiszen ő maga is ezt érezte. Ez kellett neked igazán, hogy valaki karjaiban kisírd magad. A szüleid nem értették meg mennyire szeretted a férfit. Steve viszont igen.

x

- Hozzá mész és kész! - csapott az asztalra apád, a dühét már képtelen volt fékezni.

- (Név), lányom legyen már eszed! - követte nyomban szavakkal anyád, aki sosem kímélt ilyen helyzetben.

A szídások és a szüleid megvető szavai elszálltak a füled mellett. Nem tágítottál, nem akartad, hogy arra használjanak mint egy valutát. Egy árucikk legyél, egy kötelességért élj. A szíved már réges régóta Buckyé és senki másé.

El akartál szökni, összeszedni mindened és elmenni a világ végére. Steve sem volt már ott neked, hogy támaszt nyújtson. Minden férfit bekebelezett ez a háború. Gyűlölted minden percét, hogy meg kellett tudnod ők már nincsenek. És mégis úgy érezted hiába áldozták fel magukat a dicsőséges háború oltárán. Az ördögbe is, mindketten itt hagytak! 

Kimásztál az ablakon, ahogyan Bucky tanított. Megsímogattad Borzoskát, majd hátizsákkal a hátadon elindultál. Sötétség leple alatt akartál elszökni, buszra szállni és elhagyni a várost. Magad mögött hagyni az elvárásokat és a szenvedést.

Sosem hitted volna, hogy az utad még az utca végén egy csapat feketébe öltözött alakkal kereszteződik. Egy csapat idegen fogott el, egy furgonba vágtak. Ijedten vetted a levegőt és kétségbeesetten feszítetted a kötelet, ám mindhiába. Mit fognak velem csinálni? Átkozni kezdted a meggondolatlanságod. A szemeidben könny gyűlt a félelemtől.

- Kik vagytok?

Semmi válasz.

A furgon megállt, te a falnak ütődtél, felmordultál. Aztán az ajtó kinyílt és a földről rángattak fel, durván. A karod fájt és ellenkeztél, az erőd viszont nem bizonyult elégnek. Kétségbeestél. Itt a vég.

- Egy tesztalany sosem árt - morogta az egyikük - Az ő életét elpocsékolni érdemes.

Megtorpantál, nem értettél semmit sem, csak kapálóztál, ám vonszolni kezdtek. Erős alakok voltak és hol angolul hol oroszul szóltak hozzád. Teljes erődből ellenkeztél, remegtél a félelemtől. Átkoztad a szerencséd és azt kívántad bárcsak itt lenne most Bucky, hogy megmentsen.

- Bolond lány! Indulj már előre.

A hideg a csontodig hatolt.

x

Évtizedekkel később tértél újra magadhoz. Azt mondták, hogy lefagyasztottak. Hibernáltál száz évig. Ürességet éreztél, mélyre hatoló űrt. Egy csapat talált rád, a Bosszúállók. Nem értettél semmit, az elején rettegtél is tőlük mert nem tudtad kik. Egy hatalmas Toronyba vittek és intenzív ellátásban részesültél. A hibernálás mellékhatásokkal is járt, a végtagjaid kevésbé tudtad mozgatni.

Segítségre volt szükséged, hogy mozogj. Egy vörös hajú nő beszélgetett veled, próbált megnyugtatni. Natasha volt a neve. Szinte mindentől összerezzentél, a tehnológia szárnyalt a negyvenes évekhez képest. Az élet annyira más volt, a mellkasodra kötött gép pityegett és ez nagyon zavart. De legalább életben maradtál. Eszedbe jutott a családod, akik már biztosan meghaltak és el is felejtették az eltünésed. Halk kopogást hallottál az ajtó felől.

- Szia - köszönt be az ismerős, vörös hajú nő volt újra - Hoztam egy vendéget.

Felültél az ágyon, eltépted a szemed az elképesztő kilátásról, amit a torony nyújtott. Szavakhoz sem kaptál, amikor egy barna hajú férfi jelent meg az ajtóban. Lehet, hogy az élet annyira más volt, de ő nem. Bucky nem változott. Leesett állal bámultál rá, de mozdulni sem bírtál. Ő viszont hozzád sietett, a szemei könnybe lábadtak.

- Megvártál - suttogta neked, majd hevesen megcsókolt.