Fandom: Avatar a víz útja

Karakter: Neteyam

Szituáció: az Olvasó Na'vi testbe kerül egy kísérlet gyanánt. Quaritch ezredest és csapatát követi Pandórára, ahol útjába akad egy érdeklődő Na'vi.

Szavak száma: 4100

Túlságosan élveztem elmerülni ebben az univerzumban. Írjak külön könyvet ezzel a történettel?

- Anya! Anya! - ordítoztál.

A falakat döngetted, már hosszú percek óta. Felkeltél valami furcsa gépezetben, amiből aztán kitörtél leszakítva a kábeleket, amik lekötöttek. Egy gépezet élesen visítő hangja sípolt és bippelt óhatatlanul. Azt sem tudtad hol vagy és hol van az édesanyád.

A fehér falakon ablakok voltak, amiken keresztül egy bázist láttál. Mindenhol nagy képernyős gépek és fehérbe öltözött tudósok. Ismerős volt, de mégsem. Az utolsó emléked arról volt, hogy édesanyád magához ölel a Pandórára tartó hajón. A szemei könnyesek voltak, nem tudtad miért. Látni akartad őt, a hiánya a szívedet mardosta. Teljesen átjárt a rémület és a kétségbeesés. Be voltál zárva ide.

Ide, ebbe a testbe.

A visszatükröződésed ismeretlen volt. Nem is magadat láttad, hanem valami nagyon furcsa lényt. Tizenhat éves lány képe kellene rád visszatekintsed, ehelyett a bőröd erős kékes színeződésű, tornyosuló magasságod is meglepetés volt. Idegen volt ez a test.

- Valaki hallgattassa már el! - kiáltott fel egy erős férfihang odakintről, amire összerezzentél - Jó, akkor megyek én. 

Egy hozzád hasonló külsejű férfi lépett be az elszigetelt szobába és ingerülten, erősen rácsapott egy gombra. Csend lett. Megrémített a csend is a folytonos ordítozás után. A férfi óriásként tornyosult föléd, ahogyan belépett. Az ajtó amin átment olyan kicsinek tűnt mellette, mintha csak egy törpének tervezték volna.

- Mi történt velem? - szólaltál meg remegő hangon - Hol van anya?

- Én Quaritch ezredes vagyok, ennek a hajónak az úra - szólalt meg, a hangja meglepően mély és nagyon emberi volt - Te pedig kis vakarék egy selejt kísérlet eredménye. 

A derogatív megnevezés nem volt a legmegrázóbb része ennek a szemtől szembeni találkozásnak. A fejedben köd volt, annyi kérdés, csupán próbáltad összerakni amit mond. Lazán a falnak dőlt, nem sokra méltatott a figyelmével, csupán egy pillantásra. A sarokba bújtál, onnan figyelted. Úgy tekintettél rá, mint egy fenevadra, rettegtél mit tehet veled ezek után. Ez a férfi teljesen úgy néz ki, mint egy... Na'vi.

- Anyád, aki már nincs egy jelentéktelen tudósakármi volt ezen a fedélzeten könyörgött, hogy téged is megpróbáljanak átváltoztatni a Na'vivá, mert szinte feldobtad a talpad. Úgy tűnik, hogy a Na'vi test képes ellenálli a rákos megbetegedéseknek. Ami nagyon meglepő és a fenébe is ellenállóbbá teszi ezeket a korcsokat.

Anya meghalt? A hír lesújtott. Könny gyűlt a szemeidben, a mérhetetlen fájdalom elöntötte a lelked. Törni, zúzni akartál, de még bent tartottad az érzéseid. Szóval egész végig rákos voltál? Miért nem mondta el? Hát azért sírt annyit az emlékeidben.

- Ez a test, amiben benne vagy most, egy Pandórán élő Na'vi teste - magára mutatott, letagadhatatlanul ugyanabban a cipőben jártok - Nos fogalmam sincs mi lesz ezután veled.

X

A gyász megroskasztott. Anya emléke megrendíthetetlen, tökéletes és szép maradt. A szeretete és áldozkészsége szent volt. Erőt adott. Erőt adott ahhoz, hogy felállj és elfogadd az ételt a bázis dolgozóitól. Lassan a ködből kirajzolódott valami új. Fel akartad fedezni mire vagy képes. Kíváncsi voltál Quaritchra és a többi emberre, akik Na'vi testet kaptak.

Egyre többször vágytál ki ebből a cellából. Pár kedves, kooperációt megígérő szóért cserébe Quaritch megengedte, hogy a többiek között lebzselj. Figyelted a dolgozókat, na és a többi Na'vi imposztort. Láttad, hogy ők is inkább emberek, mint Na'vik. Neked is nagyon furcsa volt ez a test, nem ismerted a benne rejlő potenciált. Nem értetted, hogyan akarják bevenni Pandórát, de foggal körömmel harcolni akartak. Egyáltalán nem osztottad a bosszúvágyukat.

Egyik nap azt láttad, hogy nagyon hevesen szervezkednek. Quaritch ingerülten parancsokat osztogatott és fegyvereket vettek magukhoz. Ez nem volt átlagos nap, ezt érezted. A levegőben...volt valami még.

Bevetésre mentek, nagyon elhatározottan és bosszúszomjasan. Itt volt az időd. Izgatottan akcióba léptél, megszoktad, hogy általában levegőnek néznek. Már azelőtt kifigyelted, hogyan ereszkednek le az emberek ebből a hajóból. Hát mibe telik, ha te is velük lopózol? Óvatos léptekkel lopóztál mögöttük fel a helikopterre. Egy méretes lőszeres doboz mögött prímán meghúztad magad. Tudtad, hogyha nem zúgna a helikopter könnyűszerrel kiszúrnák a szaggatott levegővételed.

A helikopter Pandórán landolt, a padló hirtelen kettévált. A dobozokkal együtt a földre zuttyantál. A Quaritch vezette osztag lefele menetelt. A rázkódástól viszont a doboz felborult, így te is lelepleződtél.

- Na fasza! Ez meg hogy került ide? - kérdezte az egyik harcos

- Küldjük vissza, ezredes? - vetette fel a másik.

A helikopter még nem szállt fel. Te tágra nyílt szemekkel néztél fel az ezredesre. Talpig fel volt fegyverkezve és nagyon autoritáns megjelenése volt. Annak ellenére, hogy fogalmad sem volt arról milyen helyen vagy képes lettél volna futásnak eredni, ha azt parancsolja hurcoljanak vissza. Te aztán vissza nem teszed a lábad arra a hitvány bázisra.

- Nincs időnk ilyen baromságokra - legyintett Quaritch - Ha már itt van... Csalinak vagy feláldozni még jó lesz.

Ökölbe szorítottad a kezed, mégis mit képzel magáról? Felpattantál és velük együtt meneteltél a könyökig érő fűben és az indák rengetegében. Ismeretlen bogarak szálldostak a levegőben, egzotikus virágok a talpad alatt. Olyan volt, mint egy tündérmese.

Egészen addig, míg el nem fajultak a dolgok. Az ezredes rátámadott és elfogott néhány Na'vit és egy ember gyereket. Ingerülted figyelted, hogy nem érted a nyelvüket. Más Na'vik voltak, ráadásul gyerekek. Sosem gondoltad volna, hogy találsz embereket Pandórán. A szőke, raszta hajú fiú egy ismeretlen nyelven beszélt (Na'vik nyelvén?), nem értetted mit mondhat, de sejtetted igazán színes káromkodás lehet. 

A többi Na'vi néha rád nézett, mintha segítséget várna. Tudtad, hogy kitűnsz a felfegyverzett Na'vi imposztorok között. A helyzet feszültté tett, nehezen tartottad velük a szemkontaktust. Nem értetted, hogy mi történik. Te is ugyanolyan tanácstalan voltál.

- Maradj veszteg - parancsolt rád Quaritch.

Nem válaszoltál. Nehezedre esett nézni őket, ahogyan megkötözötten keresik a menekvést. Tudtad jól, hogy milyen érzés. Próbáltad nem magadra vonni a figyelmet, ahogyan a zsebedbe  dugtál egy elejtett kést a fűből. Kerülted a feltűnést, ahogyan a bázison. Igyekezted feltérképezni a helyzetet. Pusztakezes harcban esélytelen kiszabadulniuk, még te sem tudsz rajtuk segíteni.

Négy Na'vi volt, és egy embergyerek. De mind közül egy ellopta a figyelmed. A legmagasabb közülük feltűnően bámult, te pedig próbáltad állni a tekintetét. Az élénk sárga szemek viszont tolakodóan figyeltek. Nem tudtad ki lehet, és miért néz ennyire. A ruháik annyira minimálisak voltak, zavarba hozóak. Nem mertél rájuk nézni sokáig, mert már így is érezted a legmagasabbik Na'vi tekintete lyukat fúr a fejedbe. Vártak valakire, a levegő nehéz volt a feszültségtől. A te hátadon is égnek állt a szőr. Valaki jön, ez az érzés megborzongtatott.

Aztán a csendből vihar lett. 

Megérkezett a felmentősereg. Két idősebb Na'vi fegyverkezésbe kezdett. Fedezékbe vonultál, de nem maradtál tétlen.  Ez volt a legjobb pillanat volt, hogy te is mozgásba lendülj és kioldozd a kisebb Na'vi gyereket. Amíg géptüzelés és harc dúlt láttad menekülésre fogták, te sem voltál rest.

Futásnak eredtél a földön, nem tudtad hogyan kell fára mászni. Ahogyan tudtad szedted a lábaid és a sűrű vadonba vetted az irányt. A fák és indák között cikáztál, a lélegzeted zihált volt. Magad mögött hagytad a katonákat, Quaritcht és az egészet. 

Nem tudtad mennyi ideje szaladhattál már, amikor megálltál. Hevesen szívtad be a levegőt és a hátad egy fának döntötted. A kezed a zsebedbe dugtad, de már hűlt helyét találtad a késednek. Remek, biztosan valahol út közben kieshetett. Teljesen kimerülve és fegyvertelenül álltál az idegenben. Nem tudtad merre, de sejtetted csakis előre mehetsz. A bázison nincs már helyed, de azt sem tudtad itt a Pandórán mitévő légy. Megálltál kifújni magad a semmi közepén. Lassan sötétedni kezdett, a pánik nagy erővel tört rád. 

Az adrenalin még a véredben lüktettet, amikor egy hirtelen neszt hallottál a bokrokból. Gyorsan lehajoltál, egy követ vettél a kezedbe és elhajítottad felé, akármi is legyen az. Tudtad a világ legerősebb fegyvere, de hátha elijeszt egy állatot, ami feléd tart.  

A sustorgás nem állt meg, egy alak lépett ki a bokorból. Összerezzentél, amikor felismerted benne azt a fiatal, magasabb Na'vit, akit elfogatott Quaritch. Most, hogy alig két méterre tartózkodik tőled rádöbbentél elég megtermedt és magas. Nem láttál a kezében fegyvert, de nem tartottad veszélytelennek. Láttad, hogy mikre képesek az idősebb Na'vik. A fiú vad szemekkel nézett rád, és közelített feléd, a szíved a torkodban dobogott. Talán jött bosszút állni, mert velük voltam? Vagy meg fog támadni?, ezek a gondolatok cikáztak a fejedben. Meghátráltál, de nem volt hová a hátad a fának préselődött.  

- Maradj ott - szóltál rá erősen, akármennyire megfélemlítőnek is próbáltál lenni - Ne gyere közelebb!

A Na'vi megtorpant. Mélyen beszívtad a levegőt, a szíved a torkodban dobogott. A másik felemelte a kezeit, megmutatva, hogy valóban semmilyen ártó eszköz birtokában nincs. Az aranyló sárga szemei még jobban elkerekedtek.

- Te emberien beszélsz - mondta meglepetten.

Nehezen nyeltél, még mindig földbe gyökerezett lábbal álltál előtte. De legalább már megállt és nem közelít feléd. Tisztán láttad magad előtt, hogy a tapasztalatlanságod miatt mennyire könnyű célpont is vagy most. Szívesen a fejébe láttál volna abban a pillanatban. A lábaidat megmeredtnek érezted, még ha futni akartál volna sem biztos, hogy sikerrel jársz. Saját szemeddel láttad a Na'vik fürgeségét.

- Mert ember vagyok -  vágtad rá, majd kissé ellágyult a hangod - Csak... ebbe a testbe kerültem.

 Úgy tűnt a fiú elgondolkodva állt előtted, mintha azt mérlegelné hazudsz neki vagy sem. Csendben volt, téged pedig lassan megölt a helyzet feszültsége. A szótlanságban az erdő hangjai kiélesedtek, a fákról és levelekről lecsöpögő eső. Az Ők territóriumában tartózkodtál. A félhomályban szinte világítottak a szemei, te pedig úgy érezted magad mint egy sarokba szorított préda. Kissé szídtad magad a meggondolatlanságod miatta, de tudtad már túl késő van ezen bánkódni. Jelenleg életedben először vagy szemtől szemben egy vad Na'vival, akinek a céljait még homály fedi.

- Most.. mit akarsz csinálni velem? - kérdezted csendesen.

Vad embereknek tartották, fenevadaknak, akik primitíven viselkednek. Agresszívan letipornak és elveszik, amit akarnak. Féltél attól, hogy elfog és bármit megtesz veled. Az emberi világban is féltél a másik fél hatalmi előnyétől. A kérdésed hallatán viszont a fiú megenyhült, egy pár lépést hátrált. Nem gondolta volna, hogy mennyire megrémíthet. Azt hitte te is egy vagy közülük. Tévedett. Ez megmagyarázza a csontig hatoló félelmet, amivel nézel rá. Kicsit elszégyellte magát, nem volt szándéka ezeket az érzéseket kiváltani belőled.

- Gyere velem - szólalt meg gyengéd hangon - Nem maradhatsz itt.

Gyorsan kellett mérlegelni, mert a Na'vi már intett és szedte is a lábát. Az agyad elég szkeptikusan állt hozzá, elvégre egy idegen miért ajánlaná fel a segítségét? Ezt a gondolatot inkább elnyomtad most, úgy gondoltad, ha bántani akart volna már megtette volna. A megérzéseid ritkán vertek át. Tudtad, hogy még messze nem vagy túl a veszélyen és Quaritch embereinek könnyű célpont lennél. Jobb opció jelenleg nincs.

Meneteltél utána a földön, gyors tempóban. Vakon követted a lépteit, remélted helyesen döntöttél. A fiú gyakran hátrafordult, hogy ellenőrizzen. Úgy tűnt egészséges gyanakvás benne is ott van. 

- Te honnan tudsz emberien? - kérdezted kíváncsiskodva - Vagy én tudok Na'viul?

- Nem, nem tudsz Na'viul - rázta meg a fejét a fiú.

Ó. Kissé csalódottan fogadtad a választ. Nos, már csak az volt a kérdésed, hogy ez a Na'vi fiú meg honnan tud emberi nyelven. Ám nem jutott sor, hogy ezt megtudakold, mert a fiú mélyet sóhajtott és feléd fordult, az arca gondterheltnek látszott.

- Fel kell másznunk, így nem jutunk majd sehová - szólalt meg a Na'vi - Megsérültél?

- Nem vagyok sérült, de én nem tudok fára mászni.

- Olyan nincs - rázta a fejét komolyan, mire te bólogattál - Hát, akkor meg kell tanítsalak.

Egy pillanatig azt hitted viccelt, a kategorikus és ellenkezést nem tűrő hangneme nem illett a gyengéd hangjához. Aztán lefagyott a mosolyod. Hát miért is viccelne? Kissé tériszonyosnak tartottad magad, ami gyermekkorodban alakult ki, amikor leestél egy függőágyról. Noha nem esett nagyobb bajod a zuhanástól való félelem veled maradt. Tisztában voltál vele, most nincs más választásod mint ezzel megharcolni. A Na'vit kell követned, egyedül semmi esélyed a ma éjszakát túlélni. A félhomályban még azt sem látnád mi közelít feléd. Nincs időm a félelemre, mondtad magadnak.

Lehuppantál a földre és szorgosan kioldottad a lábadról a cipőfűzőid. Lehúztad a cipőd és a talpad érintkezett a nedves talajjal, a fűszálak csikolták a talpad. A Na'vi fiú csak elgondolkodva oldalra döntötte a fejét, mintha te lennél a legkülönösebb lény, akit valaha látott. Nem tudtad, mivel érdemelted ki, már a megkötözésekor is az osztatlan figyelmét, de képtelen voltál figyelmen kívül hagyni a csiklandozó érzést gyomrodban emiatt.

Talpra álltál, a Na'vi pedig gyorstalpalót adott a hadműveletből. Kezdted érezni mennyire más ez a test, mint egy emberé. A kezed erősebben tudott kapaszkodni a rücskös fatörzsben, a saját súlyodat is könnyebben megtartottad. A Na'vi fiú mászott elől, folytonosan utasításokat és tanácsokat adva. Tényleg a fejébe vette, hogy megtanít. Magadban értékelted a kedvességét.

Minden szép és jó volt, egészen addig, míg véletlenül le nem néztél. Megbénított a félelem, a kezeid remegni kezdtek. Hirtelen egy rántást éreztél a karodon, ami felhúzott. Becsuktad a szemed az ijedtségtől. A kezeit érezted a derekadon, ahogyan teljes erejéből felhúzott az ágra, egy kis ideig magához húzva. Egy röpke pillanatig egymásra néztetek, szemtől szembe. A karjai körülfontak és helyben tartottak. A helyzet meg kellett volna rémítsen, de éppen ellenkezőleg. Megnyugtatott, biztonságot adott. Megmentett a zuhanástól. Farkasszemet néztél vele, míg el nem fordult. Nem akart újra megrémíteni, így inkább elengedett. A közelséged felkavarta, megígézte. Nem idevaló vagy, felcsigázta megismerni mindazt, ami vagy.

Aztán elengedett, te pedig zavarba jöttél. Forrónak érezted az arcod és újra feléledt az a bizonyos érzés a gyomrodban. Hirtelen mozdulattal egy közeli faágba kapaszkodtál, még zihálva az adrenalin pezsgésétől. A Na'vi fiú is kifújta magát, látszólag neki is stresszes minden lépésed figyelni.

- Feljutottál valahogy - motyogta, jól kiemelve az utolsó szót - Most, ha lehetséges ne ess le.

A kezeddel sziklaszilárdan kapaszkodtál az ágba, mert a hideg rázott a gondolattól, hogy leess innen.

- Sokat kérsz - nyögted ki, titkon féltél attól, hogy mindjárt kihúzod nála a gyufát és sorsodra hagy, mert megelégeli az inkompetenciádat.  

De a fiú éppen ellenkezőleg viselkedett. Türelmesen feléd nyújtotta a kezét és újra mélyen a szemedbe nézett. Rájöttél, mindig ezt teszi, amikor magára akarja hívni a figyelmedet. Nem tudtad levenni a szemeid az övéről, sosem láttál még ilyen aranysárga szempárt. Mintha csak a tekintetével próbálna harcra ösztönözni, és megbabonázni.

- Meg tudod csinálni - bíztatott hajthatatlanul - Egy Na'vi testébe vagy.

Megemberelted magad és megtetted az első lépést. A faágnak meg sem kottyant. Nehezen nyeltél, de folyton arra gondoltál nincs más út csak ez. Nem akartad, hogy az osztag utólérjen. Nem volt idő félelmekre. Felbárodva lépkedtél a faágon és próbáltad vele megtartani a tempót. Valóban, máshogy érezted magad, nem is szédültél egyáltalán. Az ember félt benned, de a Na'vi nem.

Viszont az a Na'vi nem volt benned tévedhetetlen. Egy igen reccsenős faágra léptél, anélkül hogy észleld a veszélyt, Neteyam megfogta a karod és visszarántott. Eddig mögötted menetelt, most egy-két lépést tettél hátra és érezted nekiütköztél. A vállaitok egymáshoz súrlódtak, a karod kilógott az emberi ruhákból. Először érezted a saját bőrödön az övét. Meleg volt és meglepően puha. Közel kerültetek egy pillanatra, magadon érezted a tekintetét.  Neteyam elfordította a fejét és csak intett, hogy folytassátok az utat. Biztosra vetted, hogyha ember bőröd lenne most nagyon-nagyon vörös lenne az arcod. Nem ismerted ezt a fiút, semmit sem tudtál róla de mégis annyira megfogott minden cselekedete.

Egy óráig meneteltetek hol a földön, hol a fákon egyensúlyoztál. Szívest örömest elvesztél volna abban, hogy a lenyűgöző tájat figyeld, csak nem tehetted. Sietni kellett akárhová is visz téged ez az idegen Na'vi. Egyet tudtál: nem szerettél volna találkozni Quaritch haragjával.

Az ágak faházakhoz vezettek, láttad a világító, kíváncsi sárga szemeket kikukucskálni a kunyhókból. Behatolónak érezted magad, aki nem tartozik ide. A Na'vi egy bizonyos kunyhó fele vezetett. Már a nyelved hegyén volt, hogy megkérdezd pontosan hol vagytok, amikor egy idősebb Na'vi lépett elétek.

- Neteyam, apád és én aggódtunk és te... - szólalt meg harciasan egy Na'vi nő, ám a hangja hirtelen szisszegésbe váltott át.

Azon kaptad magad, hogy te is szisszegsz. Jaj de nagyon furcsa ösztön volt. Miért csináltam ezt?, kérdezted magadtól, Olyan voltam mint egy dühös macska. Ám a nő, aki elétek futott még mérgesebbnek tűnt. Felismerted, ő harcolt Quaritch-al és az embereivel. Rád vicsorított és a saját nyelvén kezdett beszélni, már nem értetted mit mondhat.

Neteyam (hiszen úgy vetted ki így hívják) eléd tárta ki a kezét, mintha megvédene. Akármit is mondott neki, az arca komolyra váltott. Gyorsan körbenéztél, féltél most mindenki neked ugrik és szétszednek. 

- Visszamentem érte - szólalt meg Neteyam - Bolyongott.

Eléd állt, noha kissé görnyesztett lett a testtartása. Csak azért is emberi nyelven felelt, hogy te is megértsd. Ez csak olaj volt a tűzre az anyjának. Megértette, hogy miért dühös rá, de nem hagyhatta, hogy neked ugrodjon.

- Neytiri, hagyd rám - szólalt meg a másik Na'vi.

A testtartásásból ítélve ő lehetett itt a főnök. Bánatodra elvezette Neteyam-ot, úgy érezted azonnal pajzs nélkül maradtál. Neytiri csendben, de ugyanannyi megvetéssel figyelt. Feszengve álltál előtte, sejtetted, hogy nem tűnsz valami megbízhatónak, mert Quaritch ezredes csapatához közöd volt. Csak remélted Neteyam nem hagy most sem cserben és nem ölnek meg.

Az egyik levélsátorból kikukucskált egy fiatal Na'vi. Rámosolyogtál, majd felismerted, hogy róla vágtad le a kötelet, mielőtt futásnak eredtek. A kis Na'vi előbújt a sátorból és kíváncsian körbejárt. A legfiatalabb gyerek, akit láttál. Az ő gondolatait még nem járta át az előítélet és a keserűség. Neytiri mogorván nézte a helyzetet, de nem lépett közbe.

- Anya, neki öt ujja van.

Ó, szóval ő is tud emberi nyelven. Meglepett a felismerés, hogy eddig szinte mindenki tudott a nyelveden beszélni. Neytiri eléd lépett, durván a kezed után kapott, hogy maga is lássa. Megszámolta, valóban öt ujjad volt. Nem értetted miért meresztenek nagy szemeket az ujjaidra.

A levélsátorban Neteyam katonás állásban vezekelt a megszegett parancs miatt Jake, az apja előtt. Nagyon ritkán került ebbe a helyzetbe, általában a fivérét éri ez a megtiszteltetés. Szereti teljesíteni az apja parancsait, nem szokott ellenkezni, ezt az alkalmat leszámítva.

- Rád bíztam a testvéreidet - kezdett bele idegesen Jake - Elég nekem, hogy Lo'ak sosem hallgat rám, ezt nem gondoltam volna rólad.

Neteyam lehorgasztotta a fejét, nem szokott hozzá ahhoz, hogy az apja ennyire megszídja. Érezte, hogy csalódott benne. Nem szerette, ha csalódik, jó fia és katonája akart lenni. Az öccse mindig gondot okozott, ilyenkor helyesnek látta, ha átvállalja a felelősséget. Most azonban csak a saját döntése mellett kell kiállnia.

- Vissza kellett mennem - felelte csendesen Neteyam - Azt hittem egy közülünk, akit elvittek. De nem. Ő is olyan, mint te, Apa.

Jake felkapta a fejét erre, mintha csak fájó sebbe nyúltak volna.

- Nem, Ő olyan, mint Quaritch! - kiáltott fel Jake, a dühe még jobban kitörni látszott - Ki tudja milyen nyomkövetőt rakhattak rá?! Ez egy csapda is lehet. És ő éppen ide vezeti őket.

Neteyam továbbra sem merte felemelni a tekintetét az apjára. Mélyen beszívta a levegőt, tudta mennyire őrültségnek tűnhet, amit tett. A szíve azt diktálta. Nem látta benned a gonoszságot, amit az anyja mondott neki. Amikor megkötözték Quaritch emberei a te szemeidben ugyanolyan félelmet látott. Azt látta, hogy te is szabadulásra vágysz. Mellesleg, úgy érezte tartozik ennek az idegennek, aki a húgán segített. Letérdepelt, őszintén sajnálta, hogy megszegte az apja parancsait, de úgy érezte ez a helyes döntés.

- Segített Tuuk-nak kiszabadulni - folytatta Neteyam - Úgy éreztem tartozom ennyivel.

Jake sóhajtott, nem szeretett a nagyobbik fiával veszekedni. Akármennyire is féltette a fiát, be kellett látnia, hogy a fiú szíve helyén volt. Csak fogalma sem volt mennyire kockázatos művelet volt. A legnagyobb félelme az volt, hogy az újdonsült potyautas egy kém és Quaritch utasítására maradt Pandórán.

Feladatának érezte, hogy meggyőződjön arról igaz-e a feltételezése. Kilépett a Neteyammal együtt a sátorból. A földön ültél, Tuuk és Kiri társaságában, akik érdeklődve figyeltek. Jake hosszasan nézett rád, amíg nem találkozott a tekintete. Neytiri hozzájuk lépett, sietve.

- Öt ujja van - suttogta Neytiri - Ki ez a lány?

- Nem tudom - válaszolta elgondolkodva Jake - De ki fogjuk deríteni. Öltöztesd át, aztán hozd át a ruháit. Nem hagyhatom, hogy lekövessenek minket.

Neytiri engedelmeskedett neki, bement a sátorba, hogy előkeressen ruhát a Na'vik viseletéből. A két Na'vi lány, akik melléd ültek bemutatkoznak. A kisebbiket Tuuk-nak, a nagyobb veled egyidősnek tűnt és Kiirinek hívták. Kicsivel arrébb a fiú testvérük ült Lo'ak. Az idősebb férfi Na'vit, Jake-nek hívták feléd közeledett, az oldalán Neytirivel. 

- Vajon mit csinálnak most Gekkóval? - kérdezte Kiiri - Megkínozzák?

Mielőtt bármit is reagálhattál volna, Neytiri karon ragadott és a levélsátorba terelt.

- Te velem jössz - szólt hozzád, most már emberi hangon - És ezt felveszed.

Láttad, hogy a Na'vi szúrós tekintettel néz rád egész végig, nem szívesen hagytad ott a többieket, hogy kövesd. A sátorban megvárta, míg minden ruhát leveszel és a nagyon szerény öltözéküket magadra öltöd. Neytiri felkapta a ruháid és szó nélkül ott hagyott. Úgy érezted nagyon sok bőrt hagy szabadon a szoknyád és a felsőd, szívesen vettél volna vissza még a régi ruháidból. Olyan meztelennek érezted magad. Ez az öltözék inkább illett egy fürdőruhának, mintsem mindennapi viseletnek. Ki akartál menni, hogy kérj még valami öltözéket, de ahogy kidugtad az orrod a sátorból megláttad Neteyamot és az öccsét Lo'ak-ot. Gyorsan megfordultál és beszaladtál. Aztán egy halk nevetés csapta meg a füled, biztosra vetted, hogy rajtad nevetnek.

- Nagyon furcsa ez a lány - nevetett Lo'ak. 

Hirtelen meglibbent a sátor levele és megláttad Neteyamot. Eltakartad magad szégyenedben.

- Ne gyere be - sikoltottad el magad - Pucér vagyok!

Neteyam gyorsan eltakarta a szemeit és elfordult. A szíved majdnem kiugrott a helyéről, összehúztad magad. Mekkora szerencse, hogy éppen ő jött be hozzád. Zavarba jöttél a jelenlététől is, hát még ilyen félig öltözött állapotodban. A fiú lenyelte a szavait és engedelmesen hátatfordított neked. Igazán nem volt szándékában megszégyeníteni, csupán érdeklődni akart hogyan érzed magad. Neteyam megilletődött, idegesen vette a levegőt, fogalma sem volt most mit gondolhatsz róla. De ő nem akarta kihasználni a helyzetet. Nem, mert meg sem figyelni igazán, megesküdik akármire, hogy nem bámult meg téged. Főleg nem azért, hogy kihasználjon. Szídni kezdte magát, amiért meggondolatlanul belépett a sátorba.

Még megfordulva is a szeme előtt tartotta a kezeit, hogy megmutassa nem jelent veszélyt rád. Az apja biztosan megszídta volna, amiért hátat fordít az ellenségnek. De ha az ellenség egy meztelen lány, akkor megteheti. A gondolatait nem tudta fékezni ezek ellenére sem, noha a testének egyértelműen tudott parancsolni.

- Mi a baj? - lépett be a sátorba Kiri. 

Neteyam azonnal elé állt és védelmezően kitakart téged.

- Kiri! Nézd meg tényleg nincs rajta semmi?

Kiiri lábujjhegyre át és a bátyja válla fölött feléd nézett. 

- De hiszen nem pucér - vágta rá Kiiri.

- Én... én csak azt hittem lesz még rajtam ruha - motyogtad szégyenkezve, olyan butának érezted magad - Nem elég szemérmes öltözék.

Lesütötted a tekinteted, tényleg kicsit felfújtad az esetet. Neteyam mélyen kifújta a levegőt és szó nélkül hevesen kilépett a sátorból. Aggódva néztél utána, ahogyan feléd se néz csak megy előre. Még szóra sem méltatott?

- Sajnálom - suttogtad bűntudatosan - Most haragszik rám? 

Keresztbe fontad a karod, elszomorodtál a gondolatra, hogy az első szövetségesed megutáljon és hátat fordítson neked. Kiiri kitörően nevetni kezdett.

- Dehogy, csak jól zavarba hoztad - mondta kedvesen, az ajkai nevettek még - Gyere velem, megmutatom hol fogsz aludni...  És ne félj, nem vagy pucér. 

Vonakodva követted, kiléptél a sátorból vele együtt. Ahogyan elhaladtatok előtte, Neteyam még mindig kerülte a tekinteted. Remélted a Na'vi helyesen állapította meg a testvére hozzáállását és nem szereztél benne egy ellenséget. Kiirit követted, próbáltál emelt fővel járni, ám nehéz volt, mert nem érezted magad kényelmesen a ruhákban. Az az igazság még nem érezted magadénak ezt a Na'vi testet, annak ellenére, hogy hetek óta benne vagy. Az emberi ruhák segítettek elrejteni azt, hogy idegen és ismeretlen vagy saját magadnak is.

Egy tágasabb sátorhoz értetek, ott megláttad Neytirit és Jake-et vitatkozni. Úgy tűnik az érkezésed sok port kavart. 

- Semmi, semmit sem találtam - hallottad az idősebb Na'vi hangját - De nem mernék...

- Apa, (Név) merre fog aludni ma este?  - szakította félbe a suttogást Kiiri.

Jake kissé frusztrált sóhajt engedett ki, te érezted a levegőben a feszültséget, kissé összehúztad magad. Neytiri intett, mire mindketten követni kezdtétek a sátrak között. Biztosra vetted, hogy már el is tévednél. Sőt, el is fogsz. Többszáz méterre voltál a földtől, fákon kellett mászkálnod és ingatag fa hídakon, a félelmed tetőfokon volt. 

Kaptál egy saját levélsátort, leültél a földre és kifújtad magad. Annyira sok minden történt veled, hogy észhez sem kaptál. Ha Neteyam nem jön érted, most biztosan nem lennél biztonságos helyen. Habár, nem mertél megesküdni arra, hogy a főnök, Jake és Neytiri megbíznak benned. A többiek elég nyitottak voltak feléd. Na és ott van Neteyam, vele úgy érezted ingatag talajon jársz. Magad előtt voltak a mély sárga szemei, amik a lelkedbe látnak. Felcsigázott, tagadhatatlanul vonzott valami felé. Inkább magadban arra fogtad a dolgot, hogy Ő volt az első Na'vi, aki ennyire könnyen engedett magához.

Csend vett körül, a természet hangjai körülöleltek. Megnyugtatott. Nem volt ágyad, így elnyúltál a földön. Fejest vetetted magad az ismeretlennek, ezernyi veszély várt rád és temérdek dolog miatt aggódhattál volna, de mégsem tetted. Egy mély megnyugvást éreztél, amit az elmúlt hetek óta soha. A halk búgás elálmosított. Anyádra gondoltál, amikor becsuktad a szemed és úgy érezted, mintha simogatna valami. Kinyitottad  szemed, de semmit sem láttál. A kellemes elszenderülés csábított.