Fandom: Harry Potter

Karakter: George Weasley

Szituáció: a bátyád, Lee Jordan a Weasley ikrek szobatársa, így évek alatt közelebb kerültél hozzájuk

Szavak száma: 3000

Kérte: Sophean

Nagyon szerettem megírni ezt a oneshotot, remélem ti is élvezitek majd olvasni is.

Egy ikerpár megesik egy évfolyamon a Roxfortban. De ők nem akármilyen ikerpár voltak.

Első évesen bizonytalanul léptél fel a vonatra. Izgatott voltál, hiszen most meg fog változni az életed. Szerencsésnek tartottad magad, hogy az egy évvel idősebb bátyád ott volt neked. Mindig könnyebben barátkozott, így ismeretségekből nem szenvedett hiányt. Közel álltatok egymáshoz, minden bajban együtt. Vásott gyerekek voltatok, az egyszer szent. Az egyik szülőd auror volt, a másik orvos. Anyud a Mágiaügyi Hivatalban dolgozott, elég ritkán láttad. Az édesapád mugli sebész, szintén időt követelő szakma. A gyermekkkorotokat hol a család varázsló részénél, hol a mugli részénél töltöttétek.  

Griffendél házba kerültél, a bátyádhoz, Lee Jordanhoz hasonlóan. Adott volt minden lehetőség, hogy megismerd őket. Ragyogó szemű eperszőke hajú fiúk voltak. Mókamesterek, szerették megtéveszteni az embert, akik nem tudták őket megkülönböztetni. Magad sem tudtad, főleg, hogy sokáig nem is beszéltél velük. Kicsit félénk voltál, nagyon rákoncentráltál a tanulásra, úgy érezted nagy elvárásokkal rendelkeznek a szüleid.

Hiába Lee támogatása, az órákra viszont egyedül kellett menned, elvégre Lee második éves volt. Átváltozástanra siettél, szinte késve értél be az órára. Mindenki körbeállta McGalagony professzort, hogy odafigyeljen a varázslatára. Egy fiú pöccintette meg a vállad, mikor hátra fordultál az egyik vörös hajúval néztél szembe.

- Szia, George vagyok. - mutatkozott be az egyik Weasley iker.  - Még nem mutatkoztam be neked.

Megszeppenve mutatkoztál te is be. A fiú ajkán pimasz mosoly ült, ragyogó szemekkel nézett rád. Elpirultál a hirtelen intenzív szemkontaktustól. Olyan izgágának tűnt, tudtad, hogy tuti elvonná a figyelmed az McGalagony professzor magyarázatáról. Visszafordultál, hogy ne maradj le az óráról. Néhány perc telt el és valaki újra megkopogtatta a vállad.

- Szia, George vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

- Már megint?

Ennek a fiúnak is kedves mosolya volt, akárcsak az előzőnek. Azt hitted, hogy ugyanaz a fiú mutatkozott be neked. A bolondját járatja veled? Felvontad a szemöldököd, kérdőn nézve rá.A fiú először rád pislogott, majd a homlokához kapott.

- Ööö azt hiszem, hogy Fred helyettem mutatkozott be. - nevette el magát - George vagyok,  most már tényleg.

Zavarban voltál, aranyosan nevetett. A kezét neked nyújtotta, meleg keze volt, biztosan az izgágasága miatt. Rád mosolygott, elviccelte a dolgot, ekkor jöttél rá, hogy igazi bajkeverőkkel lett dolgod. Azután, sosem tévesztetted őket össze. Különbségeket véltél felfedezni bennük, hogy George ajka máshogy vigyorog, vagy a bal szemöldöke húzódik fel jobban.

Gyakran ültek a közeledbe, s te is kerested a társaságukat. Felvillanyozták a napodat. Szükséged volt vidámságra, hogy ne rettenj meg semmitől. Ijesztő volt az első év. Egész megbarátkoztatok már. George nagyon álmos volt egyszer s mágiatörténet órán feltartottad a könyvet, előtte ültél, így a fiú el tudott bújni mögé. Fred azonnal csipkelődni kezdett és azután is rajtatok maradt.

x

Második évtől kezdve a bátyádat beosztották az ikrekhez szobatársként. 

- Mi sülhetne el balul? - kérdezte Lee lazán.

Ez lehetett volna a jelmondatuk is. Mert velük aztán akármi balul sülhet el.

Lee élvezte az egészet, páratlan humorgyárnak tartotta az ikreket. A korkülönbség ellenére is nagyon könnyen megbarátkoztak. Mindenhová az ikerpárral tartott, így te is. Elválaszthatatlan barátok voltak. Kedvelted őket, noha a tréfáikat néha a szívedre vetted. Ha nem volt kedved hozzá, nagyon rosszul tudtak esni. 

A befagyott tó felé sétáltál, egyedül. Kedvelten voltál, annak ellenére, hogy következett a téli szünet. Egyszer csak társaságod akadt, az ikrek a nyomodban loholtak, be akartak érni. Húzad a szád, nem volt kedved még egy tréfára. Egyedül akartál lenni, hogy gondolkodj. Hagytad, hogy útol érjenek.

- Ne haragudj. - kezdett bele bűntudatosan Fred - Nem akartunk megbántani.

Megvontad a vállad. Tudtad, hogy őszinte a bocsánatuk. Sosem tartottad a fiúkat rosszindulatúnak, így nem esett nehezedre fátylat vetni rá. Talán csak fel akartak vidítani és visszafelé sült el.

- Semmi baj. - ráztad a fejed - Nem miattatok sírok. Csak hiányzik az otthonom. Nem mehetünk haza a szünetben. 

George lehorgasztotta a fejét, el sem tudta képzelni milyen otthon nélkül. A kezét a válladra tette bíztatásképpen. A szüleitek túl elfoglaltak az ünnepekben és nem látták értelmét, hogy haza jöjj. Lee szerint más is szokott a Roxfortban maradni a Karácsonyra, tudtad hogy nem lesztek teljesen egyedül. De mégsem lesz otthon. Tudtad, hogy a legtöbbet kellene kihozd abból, amid van, de még nem mentél túl a duzzogás fázisodon.

- Igen, Lee mondta. - sóhajtotta George - Sajnálom. Hozunk majd neked valamit otthonról.

Az ikrek megöleltek és te visszatartva a könnyeid megnyugodtál. Egy szelet otthon volt. 

x

Fred és George harmadik évben tettek igazán szert hírnévre. A Kviddics csapat részévé váltak, páratlan páros, akik a csapat szíve-lelke. A bátyád és a két fiú annyit noszogattak míg te is beszálltál a csapatba. Született tehetség voltál. Egész kisgyerek korod óta érdekelt a sport, követted a meccseket. Oliver Wood csapatkapitány alatt, kérdés sem volt, hogy a Griffendél kviddics kupát fog idén nyerni. Lee felcsapott kommentátornak, a diákok hangja lett Quiddics meccseken. A felvágott nyelve és elmés beszólásai miatt nem egy ellenséget és rajongót szerzett.

A téli szünetet újra a Roxfortban töltötted. Lee-vel már gyakorlottan kezeltétek a helyzetet, nem viselt meg már annyira. Karácsony első napján egy csomagot találtál az ágyad mellett. Először azt hitted a bátyád ajándéka. Mikor megláttad a szálkás betűket egyből ráismertél a tulajdonosra.

''Nehogy azt hidd, hogy idén ajándék nélkül hagyunk. ''

Nem volt aláírás, mégis tudtad, hogy kiktől van. Egy Weasley anya kötötte pulcsi volt, a kedvenc színed volt. Egy mosoly úszott az arcodra, el sem tudtad képzelni azt a beszélgetést, amikor a fiúk megkérték rá erre az anyjukat. Elvörösödtél, nemt tudtad, mennyire vedd ezt baráti gesztusnak. A tavaly tömény mennyiségű édességet kaptál, ám ez most személyes volt.

A téli szünet után újra kezdődtek a kviddics mérkőzések és te több, mint izgatott voltál. Ez volt a tereped, a lényed szabaddá vált, amikor a seprőn felszálltál. A meccs előtt összefutottál a Weasley ikrekkel, akik nem tettek mást, mint fogást rendeztek a meccsre. Diákok álltak meg mellettük és fogadtak a nyertesre.

- Itt az ideje, hogy jó döntést hozz! - hangoztatta George, hogy még több diákot bevonzzon.

- Fogadj a Griffendélre! - tette hozzá Fred. 

Megálltál keresztbe tett kézzel. Nem voltál híve a fogadásoknak, de nem volt szíved leszídni őket. Fred hozzád lépett és próbálta rád beszélni a dolgot. Te csak ráztad a fejed, a pimaszságuk nem ismert határt. Csak még jobban izgulni kezdtél, tudva, hogy ennyien számítanak a maximális mellbedobásra.

- Fogadhatok magamra? Megtiszteltés. - gúnyolódtál velük - Igazán kaphatnék én valamit cserébe, hogy segítek nyerni. 

George felvonta a szemöldökét és sejtelmesen nézett rád.

x

A meccset megnyertétek és a Griffendél klubhelység új életre kelt. Mindenki ünnepelt, te vigyorogva ültél a lépcsőn és egy csokibékát majszoltál. Az ikrek hozzád léptek izgatottan egy erszénnyel a kezükben. Felvontad a szemöldököd és vonakodva nyúltál bele, amikor felajánlották. Azt hitted valami megharap vagy megráz. De helyette csak egy kitűző került a kezedbe, amit meglepetten kihúztál.

Quiddics Queen, ez állt rajta. Kviddics királynő.

Azt mondták a nagyszerű játékért kapod. Még sosem kaptál hasonló kedvességet. Elmosolyogtál és megölelted őket. A talárjukkal szinte betakartak, ahogyan magukhoz húztak. A szemed talán többet időzött George-on, ahogyan a mosolya a füléig ér és veled együtt örül. Annyira jó volt hozzá bújni.

Asztronómia órán egymás mellett ültetek, büszkén viselted a kitűződet. És azután jobban vigyáztál rá, mint a szemed fényére. Lee piszkálni kezdett vele, hogy ennek az értéke már felér egy jegygyűrűével. Nem a pénz számított, neked sokkal többet jelentett, mert tőlük kaptad.

- Ha egy kvaff eltalál biztosan csillagokat látunk. - suttogta Fred neked.

Grimaszoltál, visszafojtottad a kuncogásod, nehogy a tanárnő kiszúrjon titeket. George a jelvényed figyelte, majd felnézett az arcodra. Egy boldog mosoly ült ki az arcára is. Letette a fejét a padra és próbált aludni egyet órán. Az ikrek között ültél, a mókazónában. Pár perc múlva Fred újra hozzád fordult bizalmasan.

- Csak hogy tudd, az ő ötlete volt. 

Elvörösödtél, kerülni kezdted a másik iker tekintetét.

x

Negyedévre már menthetetlenül beleestél George-ba. A gondolataid önkénytelenül elfoglalták a merengéseid róla és többször vörösödtél, amikor kicsit közelebb kerültetek egymáshoz. Azt hitted a világ összes varázslója tudja már, hogy oda vagy érte, csak ő nem. Nem tudtad mit kezd ezekkel az érzésekkel, nem volt elég bátorságod, hogy kezdeményezz, George pedig látszólag nem a tettek embere. Sokszor azt gondoltad, hogy a fiú nem érez mélyebben irántad.

A kviddics csapat öltözőjében voltál, éppen copfba kötötted a hajad mielőtt feltennéd rá a sisakot. Egy pár kéz takarta le hirtelen a szemed, hátulról.

- Ki vagyok? - kérdezte a hang.

- George. - vágtad rá.

Az ajkán egy játékos mosoly ült, ahogyan elvette a kezeit és megfordultál felé. Gyakran csinálta ezt Fred is, de te mindig meg tudtad őket különböztetni.

- Ez teljesítmény. - a szeme megint csillogott - A saját anyánk nem tud minket megkülönböztetni.

Az évek gyakorlata tette. A keze egy ideig a válladon időzött, majd a hajába túrt és feltette a védősisakját. Egek, annyiszor gondoltad már azt, hogy inkább azok a kezek megfognák a tied, sétálnátok a hóesésben majd Karácsony előtt. Elképzelted, hogy kézen fog és haza visz a Weasley hajlékba,  bemutat a szüleinek. Befogad az életébe. Igazán. Hogy túllépd a barát zónát.

- Nem kell egy szerencse puszi a meccs előtt? - csipkelődött Fred.

Forgattad a szemed, nem hittél az ilyesmiben általában. De egy valakitől azért elfogadnád. Pimaszul mosolygott, évek óta szívat a feltörő érzéseiddel a testvére iránt. Soha sem ismerted el neki, hogy igazak.

- Nincs szükségem szerencsére. - vontad meg a vállad.

Fred puszit küldött, csak azért is. Ráztad a fejed és csak legyintettél. Nem kell a figyelemelterés most. Nem kell az, hogy a meccs közben is George ajkairól ábrándozz.

- De azt hiszem, George-nak van. - tette hozzá.

Az említett fiú fülig vörösödött, de rád kacsintott. Uralni akarta a zavarát, ám azt nem tudta megakadályozni, hogy pír fusson végig az arcán.  Igen, szívesen adtál volna egy szerencse puszit neki.

x

Mindenki ismerte a Weasley ikreket, már nem csak a kviddics miatt. Zseniális találmányokat kezdtek árulni, amik a saját kreativitásuk gyümölcse. Népszerűségnek örvedett a rókazó rágójuk és hasonló fondorlatosságuk. Azt tervezték, hogy miután végeztek nyitnak egy tréfa boltot. Minden erőddel támogattad őket.

Alig tudtad elviselni a többi lány pillantását, amint őket mustrálják. Vagy megkísérelik azt, hogy közelebb kerüljenek. Ám ezt nem hagytad, nem tágítottál. Vadul védted a pozíciód mellettük. Magad is jelentős fiú táborral rendelkeztél. Az is megfordult a fejedben, hogy valamelyik fiúval összejöjj, hogy George-ot féltékennyé tedd. Ám végül mégsem tetted, nem volt időd rá a tanulás és kviddics meccsek mellett.

Az évadvégi meccsre készültetek. Sokan el sem jöttek, mert az RBF-jükre készültek. Téged nem nagyon izgatott a dolog, az ikreket úgyszintén. Így a gyakorlás privátórává változott. Beöltöztetek a felszerelésbe és seprűre szálltatok. Elfoglaltad a védő pozíciód, készen állva bármire. Az ég borus volt, sötét fellegek keretezték a horizont.

Másfél óra múlva esni kezdett, lefújva az egészet. Nem kockáztattál meg egy meghűlést. A lövéseik közül mindet kivédted, végre elégedett voltál magaddal. A fiúk már dörzsölték a kezüket, hogy a kupát idén is megkaparinthatja a Griffendél. Harry Potter sem elhanyagolható Fogó volt, azt is meg kell hagyni.

- Túl jó vagy már. - bókolt George - Nem mintha bármikor is rémesen játszottál volna.

Csupom vizes volt, az ég megáztatott titeket. Lerázta a kósza esőcseppeket a sisakjáról. Néhány vörös tincse a homlokára tapadt. A hideg miatt pír úszott az arcára, amikor bejött. Emlékeztél, már amikor kisebb volt, mindig pirospozsgás volt az arca.

- Szeretnék hivatalos kviddics játékos lenni. - kezdtél bele vonakodva - De kétlem, hogy lenne esélyem egy nemzeti csapatban. 

Levetted a sisakod és Fred felborzolta az amúgy is szénakazal hajadat. Mérgedben utána dobtad a sisakod, pontosan telibe találva. A fiú feljajdult. George is felnevetett veled együtt.

- Ne viccelj. - nyögte ki Fred - Persze, hogy lenne!

x

Hatodéven azt hitted végre juttok valamire. Fred addig noszogatta, míg elhívott a bálra. Tudtad, hogy ez nem azt jelenti együtt vagytok. Viszont reményt adott. Végre az orruk alá pörkölhettél azoknak a lányoknak, akik szintén szemet vetett rá.

Egy ideje már elismerte neked a fiú is, hogy számukra te különleges vagy. De sokkal jobban szeretted volna, ha csak számára lennél az. Évekig úgy érezted, hogy George az érzéseit olyan kollektív véleménybe rejti. Hogy neki és az ikerpárjának fontos vagy, hogy ők kemény csajnak tartanak..stb. Szeretted volna, ha ezeket neked mondja és nem Lee-nek, vagy Frednek. Titkon figyelted a bátyád reakcióit, vajon mit ellenére lenne a dolog. Még neki sem merted beismerni, mennyire tetszik az egyik Weasley iker.

George-on olyan jól állt az ing és öltöny, hogy menten elpirultál, amikor megláttad. A fellegekben jártál, amikor melléd lépett. Lehajolt a füledhez, érezted, hogy libabőrös leszel:

- Megfulladok ebben a nyakkendőben. 

Nevettél a szenvedő arcát látva. Lábujjhegyre álltál és megkerested a nyakkendő gombját, hogy könnyíts a légzésén. Fred valószínűleg szándékosan szorította meg túlságosan. Újra kötötted neki, élvezted, hogy ennyire közel lehetsz hozzá. Érezted minden lélegzetvételét

- Segíthetünk ezen. 

Utolsó simításokat végezted, nem igyekeztél sietni vele. A bál percek múlva kezdődött, kicsit izgultál a tánclépéseid illetően. Pár órával ezelőtt még a hajaddal szenvedtél, csak imádkozni tudtál, hogy az éjszaka végéig ki fogja bírni. A fiú szeme végigfutott rajtad.

- Gyönyörű vagy ma. - motyogta George. 

Még sosem vörösödtél el ennyire, az arcod színe illett a fiú hajához. Láttad, hogy ő is kerüli a tekinteted. Egész éjszaka élvezted a közelségét. Ahogyan néha túl közel húz magához a tánc során, ahogyan elvesztek egymás tekintetében. Láttad, hogy Fred és Lee összesúg az asztal másik oldalán.

x

- Nem lesz ugyanolyan egy meccs sem a bátyád nélkül. - jelentette ki Fred - Szerencse, hogy mi egyszerre végzünk, nem lesz meccsünk nélküled.

A kijelentése elszomorított. Nem akartál tőlük elbúcsúzni, annyira hiányozni fog majd a Roxfort. És ők. Főleg George.

Nem aggódtál a Griffendél csapat további sorsa iránt. Ott volt utánpótlásnak a húguk Ginny Weasley, méltó utódodnak tartottad. Ron is ügyeskedni kezdett az utóbbi időben. 

Az idő elrepült. Umbridge bizony, hogy meg tudta megkeseríteni az utolsó évedet, féltél, hogy a gyakorlat hiánya miatt kevesebb esélyed lesz a válogatón. Tartozni szerettél volna egy nemzetközi kviddics csapathoz. Az északírországi Dallycastle-i Denevérek  nevű csapat újoncokat keresett a csapatába. Jelentkeztél a válogatóra, ami másfél hónap múlva lesz. A szüleid nem nézték jó szemmel, de nem tiltották meg. A jelentkezést követő idő után úgy érezted egyre inkább csappan az elhatározásod és az önbizalmad. Imádtad ezt a sportot, mindened volt. De rettegtél a kudarctól. Ha ebben nem vagyok elég jó, akkor miben vagyok az?, kérdezted sokszor magadtól.

Umbridge megtiltotta a kviddics játékokat és ezzel elpattant az utolsó idegszálad is. Annyira sok érzés összegyűlt benned, hogy egy ponton csak egyedül leültél a Griffendél klubhelyiségbe és sírva fakadtál. A lépcsőről éppen akkor ballagott le George. Nem habozott megvígasztalni, az évek során annyiszor sírtál már a vállán. Elpanaszoltad neki, hogy kételkedsz a képességeidben, elsírtad azt is, hogy ők is hiányozni fognak neked. Mindent beleadott, hogy megvígasztaljon. Megígérte, hogy tartani fogjátok a kapcsolatot, hogy minden meccseden ott lesz, hogy neked sikerülni fog mert Ő nem hiába adta neked a Kviddics Királynő nevet.

Elmosolyodtál, Fred valóban nem füllentett, amikor azt mondta George ötlete volt a kitűző, csak túlságosan zavarban volt, hogy egyedül odaadja. Amit éreztél iránta már több volt vonzalom, magadénak érezted a fiút, a részeddé vált annyi év alatt. George a szemedbe nézett, az arcotok közel volt egymáshoz. Egy vörös tincs a szemébe állt, szórakozottan simítottad ki. Annyira akartad, hogy a sok év után választ kapj: mit érez irántad. A fiú közelebb hajolt hozzád, ám akkor váratlanul belépett a helységbe az ikertestvére.

Fred megtorpant és elsápadt, amikor rájött, hogy megszakította a pillanatot. Éles fordulatot vett és kiment, közben morgolódott magában. Évek óta piszkálta az öccsét, hogy lépjen és most jól elszúrta az alkalmat.

- A macska rúgja meg! - kiáltott fel Fred.

Majdnem, suttogta a fiú melletted. Nem hallottad meg, de továbbra is vágyakozva néztél rá. Forró volt az arcod, a szíved majdnem kiugrott a helyéről az izgalomtól. Kis híján megcsókolt, frusztráltan nézted, ahogyan most már inába száll a bátorsága.

x

A bátyjuk, Charlie esküvőjére hivatalos voltál. Szinte egy éve nem láttad az ikerpárt. Közben a Dallycastle-i Denevérek védője lettél. Bejött az élet, mindig is erre vágytál. Látni akartad George-ot, főleg hogy most Tudjukki miatt bizonytalan idők jártak. Aggódtál érte, ez nem is volt titok. Így kaptál az alkalmon, hogy a Weasley esküvőre elmenj. Lee mindentudóan figyelte az izgatottságod. 

A sátorban zajos, kedélyes társaság mulatott. Ám a fantasztikus hangulat ellenére is kicsit úgy érezted, szükséged volt kiszellőztetni egy kicsit a fejed. A sátoron kívül mentél, hogy kifújd magad. Egy kicsit fáztál, de úgy gondoltad nem mész vissza egy felsőért, mert nem maradsz sokáig.

A sátor bejárata újra meglibbent és George Weasley lépett ki rajta. Végre. Egész éjszaka szemeztetek és mégsem kért fel táncolni csak Fred. Egy szégyellős pillantást vetett rád. Levette az öltönyét és minden habozás nélkül a hátadra terítette. A teste melegétől átizzodt a bőröd. Érezni akartad a bőrét, minden porcikáját saját magad. George aggódó arccal nézett rád. Törődés volt, őszinte szeretet. Egy megfáradt sóhajt engedtél ki. Évek óta vártad, hogy ez megváltozzon, hogy lépjen végre valamit. Ne hagyjon várni rád.

- Rég láttuk egymást, Weasley.

Végignéztél rajta, a haja újra megnőtt kicsit, a szemébe ért néhol. A sátor meleg fénye az arcára esett, kicsit megviseltnek tűnt. Mindenek ellenére, az ajka mégis mosolygott, ahogyan hozzád szólt:

- Mi a helyzet, Kviddics Királynő?

Megírtad neki még aznap, amikor sikerült felvételt nyerned a csapatba. Ha Tudjukki nem indított volna most háborút, biztosan beültetek volna egy vajsörre megünnepelni a csodás híreket. Továbbra is nagy becsben tartottad a kitűzőjét. Kabalává vált számodra, minden meccsre elvitted magaddal.

Egy ideje már nem hallottad a beceneved. Ráztad a fejed, ismerted azt a csillogást a szemében. George szeme kereste a tied, ahogyan közelebb lépett. Szemtől szembe álltatok, az egyik karja a derekad mérte közbe. Nyomban zavarba jöttél, a szíved hevesen kalapált. A dolog annyira hirtelen ért, ez a fiú maga a rejtély és meglepetés volt. Az égszín kék szemeit lehúnyta és mélyet sóhajtott.

- Valamit a múltkor elfelejtettem. - suttogta.

Megtette az utolsó lépést, közel húzott és megcsókolt. Azt hitted sírva fakadsz az örömtől. A kezed a hajába túrtad, érezni akartad, mert nem hitted magad sem: ez a valóság.

Fred kidugta a fejét a sátor bejáratából és elégedetten elmosolyodott. Már azzal kellett megfenyegesse a tétova öccsét, hogyha nem vall szerelmet végre, akkor ő kell elmondja neked az igazságot.

- Éppen ideje volt.