Fandom: Éhezők Viadala

Karakter: Cato

Szituáció: Cato és te váratlan szövetségesek lesztek a 74. Éhezők Viadalán

Szavak száma: 4500

Author's note: ez a oneshot valójában egy könyvem akart lenni, végül rájöttem, hogy nincs időm újba kezdeni, ezért inkább most újraírtam. Ezért tér ki néhol jelentéktelennek tűnő dolgokra. Remélem így is élvezhető :)

Victor és az örökös sick kickje, Raney fél vállukon lógatták a táskát és kitörő magabiztossággal mentek végig az iskola folyosóján. Mindenki utat engedett nekik, sőt, egyesek még a tekintetük is kerülték, annyira tartottak tőlük. A magas, rendkívül kigyúrt szőke fiú, Victor Russ becsmérlően nézett végig a néhány fülét-farkát behúzó diákon. Mellette, Raney Andrew, egy hasonló felépítésű, mégis, egy leheletnyit alacsonyabb srác féktelenül vigyorgott, Victorral ellentétben, aki csak egy fél gúnymosolyt engedett meg az arcán. Szóval Rachelnek szája tényleg eljárt, gondolta a fiú, de a gúny nem tűnt el az arcáról. Nem is baj, legalább mindenki tudni fogja, hogy jelentkezni fogunk. A folyosó levegője izzott és feszültséggel telitett volt. Mindenki ismerte a Kapitólium játékait, mindenki tudja mire képesek. Mégis, a diákok közül szinte mindenki büszkeséggel és csodálattal nézett a két fiúra, a két óriásra, aki képviselni fogja őket a Viadalon és bizonyára nyerni is. A Körzet minden évben a legjobbakat engedi csak jelentkezni, nem enged meg semmilyen esélyt arra, hogy mind a két kiválasztott elbukjon.Victor idén akart jelentkezdni, mivel idősebb volt, míg Raney csak tizenhét. Az utolsó lehetőségüket dobják be.

Tudtad, hogy kik ők. Az osztálytársaid voltak, a Negyedik Körzet feltörekvő családjainak gyereke. Akik áhítoztak a Kapitóliumi dícsőségre. Noha talán belül ők is tisztában voltak vele, hogy nem nektek volt a legrosszabb sorsotok. A körzetetekben.

Tizennyolc éves voltál, ahogyan ők is. Ismerted őket. Évek óta hangoztatták, hogy jelentkezni fognak az utolsó évben. Ritka nálatok, a négyes körzetben a jelentkező, de akadt. Vannak családok, akik erre nevelik a gyermekeiket. Mindig is úgy gondoltad, hogy azok a szülők kigyót dédelgettek a mellükön.

Victor és Raney a folyosó végére ért ahol egy terem ajtajánál két lány várta magát. Egy magas, festett szőke hajú lány a haját igazította, míg mellette a falnak dűlő, szőkésbarna hajú lány gúnyos képpel az arcán figyelte a közeledő fiúkat.

-Szép vonulás volt, elismerem, olvadoztak a csitrik. – bókolt a szőkésbarna hajú lány

Raney és a szőke lány, Titiana nevetni kezdtek, Victor viszont csak húzta a száját. Rachel felvonta a szemöldökét és keresztbe tette a karját és állta a fiú gyilkos tekintét. Gyilkos, mindenki így jellemezné Victort, gondoltad, ahogyan a kigyúrt, vaskos vállú fiút nézte.

-Mintha ti nem azt csinálnátok. – vágott vissza Victor – Túl sokat jártatod a szád, Rachel.

-Nem lepődött meg senki, ne aggódj. – mondta teljes nyugodtsággal, cseppet sem zavartatva magát – Ha már úgy is magunk szerint hágjuk át a szabályokat, akkor már csináljuk rendesen.

Való igaz, értett egyet vele Victor egy része, most tartunk megbeszélést a mentorunkkal, akivel holnap kellene először találkoznunk. A fiú nem válaszolt, csak bosszúsan mérte végig a lányt. Nem először teszi ezt ilyen ellenségességgel. Többször tartotta már Rachel-t ellenségének, mint barátjának, dühítette a lány tudálékossága, kora elleni harci taktikája és maga a tény, hogy egy lány is lehet potenciális ellenfél. Elemelte a tekintetét Rachel-ről és a másik két körzet társára figyelt. Raney és Titiana személyes téren belül csevegtek, tehát a lány csak kellette magát és a barna hajú fiú meg ment az orra után. Sohasem tartotta többre a két körzet társát, mint kellékek, nem rendelkeztek különösebben kiemelkedő taktikával, vagy vezetői készségekkel, hiszen a két jövendő kiválasztott a szüleik pénzén vásárolta meg a 'lehetőséget', hogy versenyezzenek és az edzők, mivel jó harci modorral rendelkeztek, rábólintottak a jelentkezésükre. Ölni azt tudnak, a többi meg nem számít. Victor mindig is végtelenül büszke volt, hogy ő nem köszönheti a helyét másnak, csak saját magának. Ugyanez vonatkozott Rachelre is, ami szintén utálatra biztatta a fiút.Azt kellett mondanod, ismered őket. Kiismerted, idő közben. 

Sokkal jobban kiismerted, mint saját magad. A családod nem volt tökéletes. Az apád rendfentartóként dolgozott, alig láttad egész nap. A két szülőd közül az apádhoz álltál sokkal közelebb. Az anyád is dolgozik matematika tanárként az iskolában. Szigorú nő. Sylvia, a húgod két éve tolószékbe került a betegsége miatt. Te és anyád otthon tanítjátok, hogy ne maradjon le. Ám a szüleid lassan lemondanak arról, hogy a kisebbik lányuk bármikor is meg fog gyógyulni. Nem tudtad a betegsége nevét, de tudtad, hogy a végtagjaitól felfelé halad és megbénítja. Sylvia még képes használni a kezeit, firkálva is, de ír. Annyira igyekszik.

Néha sírsz miatta éjszaka, mert sajnálod, mert úgy érzed, aki nem érdemli ezt. Akármennyire is frusztrál, nem remélhetsz csodát attól a hónaponta egy adagnyi gyógyszertől. Tudtad, hogy a kezelés nem ennyiből állna. Ennyire telt. Nem hibáztattad a szüleid emiatt. Hanem a Kapitóliumot. Imádtad a húgod, a szíved szorult össze, ha rá gondoltál. Aki ilyen fiatal, annak nem kellene meghalnia. Úgy érezted, ha ő már egy nap nem lesz, a ház pokollá változik.

x

Az Aratás napja is eljött. Nyugtalan voltál, de mégis elhatározott. Ez volt az utolsó esélye annak, hogy ezt megtedd. A kezed remegett, ahogyan Sylviát a tolószékkel a többiekhez toltad. A sorba álltál, ahogyan végignéztél a többieken megértetted miért hívják Aratásnak. Mint a búzakalász a mezőn, ugyanúgy mindenki individuálisan állt. Nem belekapaszkodva a többiekbe. A kezed lecsúszott a húgod fejéhez és megsimítottad. Magadba ittad az érzést, mintha utoljára éreznéd.

Pointypa Grangclarke, a Kapitóliumi, akit a Négyes körzethez osztottak be a szimpadra lépett. Mindig is nevetségesnek találtad, ahogyan produkálja magát. Nevetséges szoknyában tipegett, alig tudtál ráismerni. A mohazöld haját is hozzá igazították. Fintorogtál. Beszélni kezdett, de te egy ideig inkább kizártad a rikácsolását, amíg meg nem ütötték a füledet a mágikus szavak:

- Hölgyeké az elsőbbség.

Ünnepélyesen a cetlikbe markolt, a műkörmét karcolta az üveg. Az állkapcsod megfeszült, érezted, hogy Sylvia a kezed után nyúl. Megszorítottad a kezét, szükséged volt még ennyi bíztatásra. Pointypa lassan mozgott, kirántott egy cetlit. Élvezte, a feszültség a tetőfokra hágott.

- Rachel...

A szemed elkerekedett, itt volt az idő. Elengedted a húgod kezét.

- Jelentkezem a viadalra! - kiáltottad.

A körülötted állók mind elsápadtak. Rendületlenül álltál, a kezed feltartva. A levegő megfagyott, minden másodpercet lassabbnak éreztél. Sylvia feléd fordult, próbált a kezed után kapni, de te gyorsan megindultál a szimpad felé. Nem mertél újra ránézni, mert féltél, hogy sírva fakadsz. Nem, a tévénézőknek egy magabiztos versenyzőt kell látniuk.

- Csodás. - vigyorodott el Pointypa, színlelt lelkesedéssel - Egy tapsot neki! Milyen bátor. 

Senki sem tapsolt. Egy idő után ő is abbahagyta. Ólomsúlyúnak érezted a lépéseid, de most már nem volt visszaút.

- Most pedig lássunk egy szép fiúkát is!

A szimpadon kötöttél ki, mellette. Undorodtál tőle, és a perverz tendenciáitól. Ahogyan lenéztél a magasból megértetted, hogy ezek az átkozott Kapitóliumiak miért imádják felhúzni minden évben a pódiumot. Még szerencse, hogy szabadtéren rendezték mindezt, mert kis híján érezted, hogy elfogyóban van a levegőd. A szél a hajadba kapott, azt kívántad, bárcsak kifújná Pointypa kezéből a cetlit is. 

- Victor Russ!

Senki sem jelentkezett helyette. A fiú megindult a tömegből a pódium felé. Egy gúnyos vigyorba húzódott a szád. Annyira féltek ettől a sráctól, hogy nem vették el a helyét. Pocsékolás volt őt kihúzni. Másképp ott lett volna az illúzió, hogy Victor valakit megment. Még az is megfordult a fejedben, hogy ez az egész meg lehetett rendezve, elvégre micsoda szerencse lett volna, ha éppen Rachel és Victor lenne a  kiválasztott. Ráncoltad a szemöldököd, az elég képtelenség. A fiú felért a pódiumra és kezet fogott Pointypával. Felvette veled a szemkontaktust, te pedig álltak. Victornak nagyon sötét szemei voltak, mint a szén, ami éppen kialudni készül. Ám tudtad, hogy a természete maga a tűz. Melléd állt, a méretes különbséget a magassátokat illetően kiemelve. Egy hófehér ing volt rajta, mindig is adott a megjelenésre. Megszakítottad a szemkontaktust, de érezted, hogy ő még rajtad tartja a szemét. Nos, ezentúl egymáson kell tartsátok a szemetek.

- Boldog Viadalt és sose hagyjon el titeket a remény!- kiáltotta be Pointypa.

x

Néhány percet kaptál búcsúra, de csak egy személyre vártál a szobában. Apádra. Úgy érezted Sylviára most nem tudsz ránézni. Egy perc múlva nyílt az ajtó és anyádat kísérték be, a szemei égtek.

- Miért tetted ezt?

Anyád pofon vágott. Tanárnő volt, az iskolában ez bevett szokása vol. Meg sem érezted, csak álltad a pillantását, olyan dühös volt mint még soha. Eddig még sosem ütött meg, nem emeltek rád kezet. Ráztad a fejed, tudtad, hogy nem értenek majd meg. De abban hittél, ha az apáddal találkozol ő majd megérti a céljaid. 

- Egyedül fogsz minket hagyni így... - fakadt ki anyád - Senkire sem gondolsz, csak magadra, mi?

Nos, igen, ha te meghalsz ő segítség nélkül marad a háztartást illetően. De nem ő lesz az, akinek huszonhárom vérszomjas Kiválasztottal kell szembe néznie. Ő biztosan nem fog kivérezni a csatatéren, veled ellentétben. Mélyet sóhajtottál, mégsem tartottál más valakit áldozatnak csak Sylviát.

- Én mindenkire gondolok, csak magamra nem! - kiáltottad, el pattant egy húr - Én Sylviára gondolok. Nincs pénzünk a gyógyszerekre, soha nem is lesz. De talán így..

Eleged volt abból, hogy hitegettek azzal, hogy majd jövő hónapban több pénz marad a gyógyszerekre. Az a jövő hónap sosem jön el. Nem akartad, hogy a szemed előtt haljon meg, lassan, szenvedve, ahogyan a reményeitől megfosztják. Tenni akartál valamit, és annak most jött el az ideje.

- Nem fogsz nyerni. 

A kijelentése szíven ütött. Ez minden volt, csak nem az, amit hallani akartál.Nem voltál eltelve magabiztossággal amúgy sem, de egy kicsi, egy kicsi remény kellett volna még . Pár percet adtak búcsúzóul, de azt is csak veszekedéssel töltöttem el, gondoltad.Anyád keresztbe tett kézzel állt, az ideig az utolsó táncukat járták.

- Apa hol van? - kérdezted tőle  - Miért nem jött el?

Beszívta a levegőt, válaszolni akart, ám akkor béke őrök nyitottak be.

- Vége a beszélgetésnek.

Elrángatták tőled. Amikor utoljára vissszanézett rád még mondani akart valamit. Minden szidalom ellenére meghallgattad volna. Majdnem sírva fakadtál, erősen szorítottad össze az állkapcsod, hogy hang nélkül kibírd a csendet. Pointypa lépett be és intett neked.

- Gyere, drága, találkozz most a mentoroddal!

Legszívesebben kirúgtad volna a magassarkúját, de türtőztetted magad. Vonakodva követted, valahogy úgy érezted elvesztetted azt a maradéknyi bizalmadat és lélekjelenlétedet. Egész testben remegtél, csak sejtetted, hogy más ezt nem láthatja. Egy ajtóhoz vezetett, és te ingerülten benyitottál.

Egy szépen megvilágított helység volt, valószínűleg kapitóliumiaknak fenntartva. Egy íróasztal volt a közepén, ahol egy férfi állt. Pointypa csicsergett még valamit, de te nem tudtál egyébre figyelni, csak az alakra, aki előtted állt.

Finnick Odair.

A körzeted szemében hős volt. Egy isten. Visszatért a halálból és nem is akárhogyan. Krémszínű, finom anyagú ingben volt, az arcán egy szomorú mosoly nyugodott.

- Szia, (Neved). - szólalt meg gyengéd hangon.

A szavak a torkodon akadtak. Körbenéztél, már csak ti ketten maradtatok. A másik ok, amiért sokan istenként kezelték: sosem volt a Körzetben. Finnick Odair általában a Kapitólium csecsebecséje. Mindenki azt várta, hogy végre lesz egy rendes mentorja a Körzetnek. Ám nem így lett.

- Sosem vállalsz mentoráltakat. - jegyezted meg, értetlenül. 

Finnick bólintott, aztán kiengedett egy nehéz sóhajt.

- Mert utálom őket a halálba kísérni.- válaszolta, majd intett - Foglalj helyet, ne állj ott.

Engedelmeskedtél. Még mindig nem jött, hogy elhidd: ő fog mentorálni téged. Hihetetlen. Valamennyire reménnyel töltött el, hogy őt látod most itt. Finnick ember volt, nem olyan, mint amilyennek leírták. Te nem hittél sosem a szóbeszédeknek. Az ismeretségetek évek előttre nyúlik. Az apád rendfenntartóként gyakran elnézett az ő családjának dolgokat. Tartotta a hátát miattuk. Finnick Aratása előtt a férfi gyakran nálatok vendégeskedett. Ez mind megváltozott, amikor ő győztes lett, azóta nem álltál előtte szemtől szemben.

- Amióta csak nyertem, minden évben, édesapád az Aratás előtti napon eljön hozzám és könyörög, hogyha téged választanak ki akkor legyek a mentorod.- kezdett bele Finnick - Ez lett volna az utolsó éved. Peches vagyok.

Bűntudat rád zúdult. Az ajkadba haraptál, nem akartál neki is magyarázkodni.  Annyira elszomorított a tény, hogy nem tudtál találkozni apáddal ezelőtt.

- De jelentkeztél, szóval feltételezem tudod mire vállalkoztál.- tárta ki a karjait.

Anyám szavai csengtek vissza a fejemben. Összeomlottam abban a pillanatban, elismerem. Reményt vártam tőle éppen az utolsó pillanatban.

- Talán tudok nyerni.

 Tisztában voltam, hogy az indokom szerény.

- A-a. Nem így állunk hozzá. - Finnick megrázta a fejét. - Ha nyerni akarsz, nyerni is fogsz.  Megtaníthatlak pár dologra, de rajtad is múlik, hogy mit produkálsz ott bent. - A legfontosabb, amit kihasználhatsz a megfigyelőképességed. Az egyész viadal nem más, mint csak feltételezés.

A szemedbe nézett, szinte érezted, hogy elhatározással tölt el az egész. Meg fogod csinálni, képes vagy rá. A kezed ökölbe szorult, ittad be a szavait.

- Mit tudhatsz valakiről, akit nem ismersz? - tette fel magának a kérdést - Sokat.

x

Finnick mindkettőtök mentora lett, sajnálatodra. Te is tisztában voltál, hogy nem kivételezhet veled. Magadénak érezted a mentorod. Ellenszenvvel pillantottál a másik fiúra, aki felszállt a vonatra. Ez lesz az út a pokolba. Mindhárman egy vagonba ültetek, szembe egymással az asztalhoz. Pointypa még máshol lézengett.

- Ez az út arra való, hogy megismerjétek egymást. -jelentette ki Finnick.

Valahogy ódzkodtál a gondolattól is, hogy időt tölts vele. Felkészültél mentálisan arra, hogy saját magadnak ellent mondj. Minél jobban ismered majd ezt a fiút, annál kevésbé fog tudni meglepni téged.

- Már ismerjük egymást. - vágta rá a melletted ülő fiú. 

A természetesség, amivel Victor ezt kijelentette meglepett. A sötét barna szemeiben számítás csillogott. Magabiztosságot sugárzott minden mozdulata.  Reflexesen ránéztél, hevesen. Sosem voltál reflektorfényben. Kételkedtél benne, hogy annyit tudna rólad.

- Tudom, hogy egy átlagos úszó, egy kiváló tanuló és valószínűleg egy csendes gyilkos.- jelentette ki.

Ketten játsszák ezt a játsszmát.

- Én pedig tudom, hogy egész életében erre edzett. Semmi egyéb nem számít csak a győzelem, úgy van gyúrva a kisujjával álmomban fog megölni, mert a barátnője helyét elvettem a Viadalon.- hadartad, szemed sem rebbent -Ja és még valamit tudok, hogy egy nagy seggfej.

A szemeitek villámokat szórtak, ha nem lett volna ott a mentorotok talán rosszul sül el a dolog. Azt hitted, hogy Finnick le fog szídni titeket, szentbeszédet mondani arról, hogy körzet társként össze kell tartani.

- Nem kényszeríthetlek titeket, hogy együttműködjetek.- szólalt meg Finnick, a halk hangja kitűnt a kiabálásotok mellett is - De ha mégis egymásnak ugrottok, akkor szóljatok, hogy jöjjek és nézzem a műsort. 

Finnick nevetve átment a másik vagonba. Valószínűleg azt hitte ez egy természetes versengés. Ám a gyűlölet és megvetés, ami a körzettársad szeméből ömlött ennek ellent mondott. Harcoljunk, gondoltad, el kell ütni valamivel az időt.

- Nem hiába Victor a nevem. -suttogta a füledbe -  Ezt ne felejtsd el.

Győzelem. Ki nevezné így el a gyerekét? Megborzadva néztél végig a fiú. Biztosan keményen fogták otthon. Victorba belesűrűsödött tizennyolc évnyi szigor és hatalomvágy. Egyszerre elítélted és nem.

x

Az első találkozásod a brutális Cato-val a gyakorló pályán volt. Éppen egy kötél pályán másztál fel a tetejére. Sikerült a tetején kikötnöd. Láttad, hogy nagyon figyelnek az őrök. Nem szabad öngyilkosságot végrehajts. Nem, annál sokkal elhatározottabb vagy. Mint a hangyák, a versenyzők szétszóródva gyakoroltak. Aprónak érezted magad, még ha fent is voltál. Lenéztél, Ő a kard edzésből tért vissza, nehéz kardot cipelt és még csak meg sem izzadt. Éberen nézett körül, már most, noha itt senki sem ölheti meg.

A tekintete megtalált téged. Leengedte a kardját, ami a szivacsba fúródott. Nem gondoltad volna, hogy ilyen ígéző szemei voltak. A szőke hajára rásütött a neonfény, angyalias külsőt kölcsönözve neki. Cato megtermett fiú volt, izmos és erős. Sokban emlékeztettett téged Victorra.

- Gyere le, nem bántalak. - szólt fel neked. 

Mintha a farkas mondaná a báránynak mielőtt megeszi.  Nem mozdultál, inkább csak kihúztad magad, ahogyan büszkén rá néztél. Viccesnek találtad volna, ha te lettél volna a farkas.

- Gyere fel, ha akarsz valamit.

Az ajkába harapott, tetszett neki a hívásod. Cato nevetett a fintorod látva, majd tovább állt. Ha még Hivatásosnak neveltek volna, akkor is elkerülted volna ezt a fiú. Nézted, ahogyan elhalad, kihúzva magát és mereven, a kardja a vállán pihent. Ismerted a szövetségeseit, de sejtetted, hogy őket is bármikor legyilkolná.

Feltételezések. Finnick arra tanított, hogy mindenkiről legyen feltételezésed. Hát íme: Cato az utolsók között lesz, aki meghal ebben a viadalban.

x

Finnick tanácsát megfogadva figyelted az ellenséget. A legjobb döntésednek tartottad, hogy nem vállaltál szövetséget senkivel sem. A körzet társad az első éjszaka átmetszette volna a torkodat. Egyedül dolgoztál. Egyben igaza volt Victornak: csendes gyilkos vagy. Csak két versenyző vére tapadt a kezedre. Egy ötös körzetes fiú és egy hatos körzetes lány, akiktől tekintélyes zsákmányt szereztél.

A táborod a víz közelében volt, ami a legkockázatosabb hely az egész arénában. Éppen ezért kerülte mindenki, tökéletes volt. Az emberek lassan elhullottak és sejtetted, hogy a top tízben már benne vagy. A zsákmányolt tőr mellé egy fejszét is kaptál a szponzoroktól. Finnick bizonyára szerzett támogatókat. Hálás voltál neki.

A többiekkel ellenben, te éjszaka barangoltál. Ahogyan jött a szürkület útnak indultál. Most viszont kellemes meglepetésre találták a tó környékén.

Victor és Cato nagy ellenfelek voltak, sejtetted, hogy össze fognak csapni. Most minkettejük hullájára bukkantál. Gyűlölted Victort, te céllal voltál itt, ő pedig csak szórakozásból. Két légy egy csapásra, gondoltad. Nem voltatok szövetségesek, inkább csak örültél, hogy végre nincs képben.

Ágyúdörgés hangja hallattszott. Felnéztél az égboltra, ahol a szürkületben Victor képe villant fel. Szóval tényleg halott. Idegesen feldolgoztad az információt. Na és Cato? Az ő ágyúja hol marad? Lehajoltál és megnézted a pulzusát. Még volt. Gondolatban számoltad össze, hányan lehetnek még életben: Katniss, Peeta, Tresh, Cato. Na és jómagad.

Azt latolgattad, hogy sorsára hagy-e a fiút előtted. Vér csorgott ki a karjából, ha nem segítesz rajta, biztosan az ő ágyuja sem marad el. Eszedbe jutott Finnick beszéde, hogy az egész csak egy feltételezés. Cato meg fog ölni, ha megmented. Cato meg fog ölni, ha nem adsz neki okot, hogy ne tegye.

A kezeit megkötözted, nehogy elszabaduljon idő előtt. Cato egy időzített bomba volt. A szőke haja mocskos lett a sártól és vértől. Nem hasonlított már semmilyen angyalira. A határa fordítottad és sérülések után kutattál. Egy kisebb szúrás volt a lábán, a másik a bal karján. Az utóbbi elég mély volt. Legalább nem érintett vitális szerveket. A fején megalvadt vér volt, remélted nem az övé. A sebei nagy részét helyben elláttad, a többivel úgy döntöttél később foglalkozol.

A helikopter nemsokára jön majd, hogy elvigye Victor hulláját. Egy utolsó pillantást vetettél a fiú hullájára. Nos, Victort rosszul nevezték el. Megsínyletted, hogy Cato sokkal súlyosabb volt nálad. Magad után kezdted vonszolni, a saját búvóhelyedre. Nem volt messze, mégis kimerültél. Szerencsére a fiú még mindig nem ébredt fel. Az ujjbegyeddel ellenőrizted a pulzusát, ironikus lett volna, ha egy hullát cipelsz. Életben volt, ez egyszerre nyugtatott meg és töltött el idegességgel. Megkötözted a karjait a háta mögé, hogy az első impulzusa ne egy pofon legyen.

Kis idő múlva Cato megmozdult, szürkület volt, először alkalmazkodni kellett a szemének. Kába volt és gyenge, éppen tökéletes állapot. Kicsit magához tért, amikor megpillantott téged. Láttad, hogy megfeszül és neked rohanna, ha tehetné. Idegesség töltött el, de már elhatároztad magad. Elkerekedett a szeme, amikor a következő lépésed nem volt más, mint a lábaira ülni.

- Akármennyire is szeretnél megölni engem, azt hiszem ezt ma mellőznünk kell. - jelentetted ki.

Cato ugrásra kész volt, de a Victor utáni harc nyomai és a kimerültség egyelőre határt szabott ennek. Örültél, hogy a csomó a kezén tartja magát. A hideg kék szemei rezzenés nélkül figyeltek, az álla megfeszült. Széttépne. A széldzsekiben is kivetted az izmait, a letális szándékai semmit sem csappantak, a fogyó ereje ellenére.

- Figyelj rám, együtt kell működnünk. - folytattad, majd egy kicsit közelebb hajoltál hozzá - Talán most is figyelnek ránk, úgyhogy csak egyszer fogom elmondani. 

Látta maga is, hogy jelenleg nem támadod, ám a vigilanciája nem lankadt. Talán mégis teljesült a kívánságod és most az egyszer Te voltál a farkas, ő a bárány. Mert valóban, kis erőfeszítésedbe került volna a tőrödet a nyakába szúrni. A saját vérében hagyni megfulladni. A megalázottság, hogy ezzel ő is tisztában van látszott a szemeiben. Valamilyen szinten még élvezted is a kialakult helyzetet. A kegyelmed alatt állt.

Hagytad volna ott a fűben meghalni, kivérezni. Nem sajnáltad volna, még talán bűntudat sem kerülgetett volna. Gyűlölted a fajtáját, morális kompromisszum, amit művelsz. Türelem játék, várni, mikor tépnek szét. Cato bólintott, de láttad, hogy az indulatait alig tudja féken tartani. Ha lenne ereje, már felszabdalt volna.

- Öten maradtunk. Tresh nem ellenfél, ha összedolgozunk. De Katniss Everdeent imádják a szponzorok. Ha mi négyen maradunk, nyilvánvaló, hogy mi lesz. - magyaráztad alig hallható hangon, Cato feszülten figyelt minden szavadra - A Kapitóliumiak tragikus párt akarnak. Adjuk meg ennek a módját. 

Még a tompa fejsérülése ellenére is felfogta, mit akartál. Nem válaszolt, csupán előre hajtotta a fejét, feléd. A homlokodnak döntötte az övét, csak a lehelete érte el az ajkad. Nem, túlságosan megvetettétek egymást, hogy elcsattanjon egy csók. Mégsem egy üres fejű, gondoltad, Csak tartsa magát a tervhez...

Este közeledett, a legjobbnak láttad, hogy a látszat és a taktika érdekében is összebújjatok. Ellenőrizted a sebeit, cserélted a kötést. Próbáltál minél gyengébbnek és gondoskodónak tűnni. Közben belül azon gondolkodtál, hogyha valami ok folytán az éjszaka mindenki meghalna és csak ti maradnátok, habozás nélkül elvágnád a torkát.

- Mire vársz? - kérdezte Cato türelmetlenül.

Az ölébe ültél, az egyik kezed a hátad mögött fogta a tőrt. Így talán nem fog nekik feltűnni, hogy a háta mögé nyúlsz és elvágod a köteleit.  A fiú arcát félig megvilágította a hold. Nyugodt volt, túlságosan nyugodt. Előre hajolt és megcsókolta az arcod. Megborzongtál a gesztustól, tudva azt, hogy mennyire számító cselekedet volt. Mikor úgy döntöttél, hogy a nép eleget kapott a műsorból, feloldoztad. Cato felsóhajtott, az izmai felszabadultak. Hideg türelemmel nézted, lesve a reakcióját. Az életeddel játszottál, mióta csak a Viadalba kerültél.

De soha, soha nem bíztad még ennyire rá magad valakire. Megfojthatna álmodban is... Azt hitted, hogy eléggé meggyőző voltál az imént: szüksége van rád. Cato igyekezett mindenkivel megjátsszani az érzéseit. A fejed a vállának döntötte, összebújtatok becsületesen. Jól esett a testhője a borzongató éjszakában. Érezted a karját, amint átölel. A fejed a mellkasába fúrtad. Szép lett volna, ha ez szerelemből történne. Érezted a szívverését, ami szintén szaporán vert. Nocsak, van szíve, fedezted fel gúnyosan. Nem merted lecsukni a szemed, nem, amíg ehhez a fenevadhoz kell simulnod. Cato kis idő múlva elaludt, vagy legalábbis nagyon jól színlelte ezt is. Te nem bírtál elszenderedni sem, kibújtál volna az öleléséből, ha nem lett volna annyira kényelmes. Undorodtál magadtól, de a túlélést most előbbre vélted. Egyszer csak egy kis üzenetet az égből, apró ejtőernyővel ereszkedett le eléd. Elkaptad és sietve kibontottad:

'' Büszke vagyok rád. - F.O. ''

x

Mindenki beette a dolgot, meglepően szponzorokat is szeretél. Hihető volt. Még te is majdnem megrendültél, amikor Cato arról beszélt, hogy mennyire fontossá váltál neki, hogy félreismerte a körzeted... Ejha, majdnem te is bedőltél neki. Egyre jobban megszoktad a dolgot, hogy kedvesen kell szólj hozzá. Szokássá vált az összebújás.

Nem is esett annyira rosszul egy idő után, hogy éjszaka melegítitiek egymást. Az is megjárta az agyad, hogy az aréna tervezői direkt hűtik le a levegőt. Próbáltad emlékeztetni magad, hogy aki mellett éppen téged ölel minden, csak nem egy szerelmes.

Csendbe és sötétbe burkolózott a táj. Összerezzentél, amikor egy ágyú hangot hallottál. Felvillant kisvártatva a kép is. Peeta meghalt. Egy gób lett a torkodban. Minél kevesebben maradtatok, annál jobban érezted, hogy szorul a hurok. Négyen maradtatok, még így is számításban vetted azt, hogy Cato megkockáztatná elvágni a torkod és aztán boldogulni egyedül. Neked megfordult a fejedben, sejtetted, hogy neki is. Ám egyik éjszaka sem tette ezt, még akkor sem mikor Thresh ágyúja is megszólalt. Beleélte magát a szerepébe, állapította meg. Egy részed szerette volna azt hinni, hogy egészen belül volt valami őszinte is a tetteiben, a szavaiban. Azok a kezek, amik kényszerből az arcod simogatták, fiatalokat ölt.

Halálos páros lettetek. Tisztában voltál vele, hogy Catónak a halott körzettársa a mérce. Nem becsmérelte a képességeid, elvégre szerelmes kellene legyen beléd. Egész ügyesen kezdtél bánni a fejszével. Azt kívántad ilyenkor bárcsak ne nézné a tévét a családod, de főleg a húgod fordítaná el a fejét, amikor ölni készülsz.

Tresh meghalt a kezeitek között. Most már nem volt más hátra, csak Katniss. Tőle tartottál a legjobban. Csendes volt, rejtélyes. Tudtad, hogy őt lesz a legnehezebb megölni. Sokáig bírta. Mert neki célja volt. Akárcsak neked. Nem akartad megölni, ám ezt nem tetted szóvá Catónak. Hallottad, hogy a húga helyett jelentkezett. Együttérzéssel gondoltál Katnissre, talán ha nem ilyen lett volna a helyzet barátok is lehettetek volna.

A hurok szorult, már csak hárman maradtatok. Láttad rajta, hogy ő is izgatottan rójja az erdőt. A machetéje lelógott, a füvet kaszálta. Elgyengültél, a fejed zúgott. Megálltál. Cato tett két lépést és szintén azt tette. Nem fordult meg, annyira bízott már benned, hogy megkockáztatta azt.

A kezed hezitálva a tőrödhöz nyúlt. Talán meg kellene most ölnöd, most, míg háttal áll neked. Jobb erőben volt már a fiú, de talán, talán nem ölne meg... Nem volt erőd.

- Nincs már sok a végig. - szólaltál meg, elhalkuló hanggal.

Nem bírtad már ideggel, sírva fakadtál. Fel akartad adni, az események kivasaltak, meggyötörtek. Nyitott szemmel is rémeket láttál. Megfordult, az arca sajnálattal telt el. Hozzád lépett, lassú és kimért mozdulatokkal. Mindig így közelített meg, mintha  nem akarna egy vadat elijeszteni. A kezeivel az arcodat keretezte, cirógatva. Olyan őszintének tűntek a mozdulatai. Nem gondoltad volna, hogy Cato ennyire jó színész is tud lenni.

- Meg foglak óvni. - ígérte meg.

Próbáltad nem kinevetni, mert ez annyira lehetetlen ígéret. A farkas megint ígérget a báránynak.

Hősies, gúnyolódtál. Szinte láttad magad előtt, hogy a Kapitóliumi népség olvadozik. Az erős férfi megvédi a lányt. Cato magához húzott, hagytad.

x

Katniss meghalt, de minkettőtökön sebet ejtett. Lenéztél a holttestére. Megöltük, zuhant rád a felismerés. Gyűlölted magad, gyűlölted Catót, gyűlölted a Kapitóliumot és az undorító eufórikus érzéseiket, amint a kiborulásod látják. A vérveszteség miatt nem tudtál gondolkodni, a lábadból ömlött a vér. Cato elvontatott a helyszínről és nekitámasztott egy fának.

Egy ideig tartottad az egyensúlyod, aztán erőtlenül leroskadtál a földre. Reménytelennek láttad a helyzetet. Sylvia jutott eszedbe, aztán Finnick. Nem akartál nekik csalódást okozni, de az erőd fogytán. A hatalmi helyzet fordult, a második körzetes fiú fölénnyel rendelkezett.

Felnéztél rá, várva az ítéletét. Eddig tartott a terv, hogy kibírjátok a fináléig. Nehezen vetted a levegőt, az idegességed a tetőfokra hágott. Nincs már sok. Erre vágyott mindig is Cato. Victor jutott eszedbe, ahogyan ő is éhezte a dicsőséget. Most már csak egy ujjnyújtásnyira  volt tőle. Beszívtad a levegőt, a tekintete a tiédet fürkészte.

Kegyelem, ez csillogott a szemében. Nem hitted volna, hogy bármikor is ezt látod majd. A vérszomjas fiú, akit egész életében ölésre neveltek most habozik. A legtöbb, amit most tehet, az hogy megrövidíti a szenvedésed. Megtörölte a homlokát, a fejéből folyt valahol vér újra.

- Nem tehetem. - jelentette ki határozottan - Szeretlek.

Annyira hihetőek voltak a szavai. Lehajolt hozzád és megcsókolt. Az ajkai cserepesek voltak és vér ízűek. A kezed megszorította a a tőrt, de nem tettél semmit. Remegtél az érzések kavalkádjától. Egek, nem értetted hogyan érezhetsz bármit is iránta. Továbbra is megtagadta azt, hogy megöljön.

x

A színész alakításotok gyümölcse volt az, hogy mindketten kijutottatok az Arénából. Nem kételkedtél abban, hogy Finnick-nek is volt valami beleszólása, hogy a Kapitóliumi emberek szíve annyira megolvadt.

Nem értetted, egyszerűen nem. Miért nem ölt meg akkor? Egyedül lenne most győztes. Megkapta volna mindazt, amiért jelentkezett. Cato rejtély maradt számodra, ami nem hagyott nyugodni. Talán mégsem volt minden feltételezésed helyes. Mégsem ismerted meg az ellenséget eléggé.

Azt hitted, hogy a színészkedésetek itt véget ért. 

Tévedtél.

Folytatást?