Fandom: Detroit Become Human (újra)

Karakter: Gavin Reed

Szituáció: egy AX400 típusú Android és szerves része a felkelésnek. Egy rajtaütésen megküzdötök egymással, ami kihat a háború kimenetelére.

Kérte: ...

Szavak száma: 3800

Megjegyzés: út közben rájöttem, hogy ebből egy remek smutficet is lehetett volna írni, de nem az lett.

A hajpántot megigazítottad és fejeden, hogy eltakarja a led-ed. Így már megszólalásig hasonlítottál egy emberre. A ruhád koszos volt és szakadt, ez is az álca része volt. A külsőd elhanyagolt volt, a sebeid karban tartottad, de a többivel nem törődtél. Az arcodon helyenként sárfoltok ékeskedtek. A földre vetetted magad és a felvetted a lehető legkétségbeesettebb arcot.

- Ne lőj, veletek vagyok. - emelted fel a kezed védekezően - Itt tartanak túszként.

A katona felhúzta a maszkját és te szemben találtad magad egy kék szemű, zord tekintetű férfival. A homlokán izzadtságcseppek tapasztották a hajszálait, az arca fényes volt, a sisak alatt felfőtt a feje. Ráncolta a szemöldökét és nem engedte le a fegyverét, egy pillanatra sem remegett meg a keze. Erős markú ember, ezek szerint. Farkas szemet néztetek, álltad a kereső tekintetét. Nem az a tipikusan kegyelmes, rászedhető katona, de álltál a kihívás elé. Végignézett rajtad, a szemei a tested minden részét bevette és te számítottál arra, hogy az alkotóid adta test elvonja a figyelmét. Leengedte a fegyverét és lerántotta a maszkot a szájáról, szabaddá téve a száját.

- Gyere velem. – intett és te színlelted, hogy nem tudsz hirtelen felállni.

Hozzád lépett és hirtelen mozdulattal megragadta a karod. Sietni akart és éppen, hogy nem érdekelte, hogy mennyire erősen szorított meg. Nem volt annyira durva, hogy fájdalmat okozzon, (amit deviánsként éreztél volna) de annyira éppen elég volt, hogy felmérd a nyers fizikai erejét. Analíziseket futtattál le magadban: mekkora eséllyel tudnád egyedül leteríteni. Magas volt és izmos, az állása és a tartása merev, így reménykedtél abban, hogy a reflexein fogást találsz. Követted, ő nem visszahúzta a sisakját, mekkora hibát vétetett. Majdnem egy fél mosoly ült az arcodra, lehet, hogy ez az ember vad, de buta is: védtelenül hagyta egy részét előtted. Egy üzenetet kaptál Luther-től, jelzett, hogy a közeledben van. Csak egy jelzés és a férfi háta mögé tud kerülni, ha rosszul sülnének el a dolgok. A férfi néha-néha hátrapillantott rád, azért a gyanakodása megmaradt. Gavin ment elől a sötét folyosón, a fegyveréhez erősített lámpa világított. Egy üzenetet kapott az adóvevőjén, egy pillanatra lankadt a figyelme a környezetét illetően.

- Találtam egy túszt, a bal terminálba hívd a többieket, visszavonulunk. – szólt bele az adóvevőbe.

Szóval az ellenség egy helyre csoportosul, gondoltad. Áldottad a szerencsédet, hogy nem egy akármilyen katonát fogtál ki, hanem a kapitányt. Megtorpantál és megvártad, amíg a férfi is ugyanazt teszi. Látni akartad az arcát, amint rájön: csőbe húzták. Gavin megállt és hallgatózott, azt hitte, hogy egy külső zaj miatt álltál meg.

- Hallottad a parancsot, Marcus, gyújts alájuk. – szóltál az adóvevődbe.

A férfi villám gyorsan megpördült és lőtt, de te kitértél a lövés elől. Alábecsülted viszont, megragadta a kezed és darabos mozdulatokkal a földre terített. A végső csapás viszont elmaradt, Luther-nek hála.

x

Meggyőzted őket, hogy ezt az egyet tartsák életben. Saját kezükkel gyártottatok cellákat, az egyikbe zárták be. Még nem volt eszméleténél. Egy ideig mellette maradtál, mikor még ki volt ütve, ellenőrizted a láncait. Eszedbe jutott, hogy mennyire könnyűszerrel megbízott benned, mikor azt hitte a fajtája vagy. Az emberek naivitása. Leültél törökülésben a földre és csak bámultad. Ő volt az első hadizsákmányod. North azt mondta, ő már többször fogott el így embereket és tartotta a főhadiszálláson, majd elcserélte a túszt valami értékesebbre. Láttad már North túszait és ők sokkal rosszabb állapotban voltak, mint a tied. Kicsit elfintorodtál, ez a férfi tiéd. Azt mondták, rendelkezhetsz a sorsa felől szabadon. Oldalra döntötted a fejed, nem tudtad mire cserélnéd el az életét. Egy kapitány, vagy neves valaki lehet a rendőrségén, de ennek ellenére nem tudtad mennyire értékes.

A háta a hideg kőnek volt támasztva, megfosztották a mellényétől és néhány ruhadarabjától, egy ingben maradt, amin néhány csepp vérfolton láttál. Vörös vér volt, tehát a sajátja. A szemed keresni kezdte a sérüléseket, nem akartad, hogy kivérezzen, így semmi hasznotok nem lesz belőle. De a horzsolásokon és kék fontokon kívül nem találtál egyebet. Közelebb hajoltál és az egyik kezeddel a falnak támaszkodtál, a feje mellett. Még sosem voltál ennyire közel egy férfi emberhez, a gazdád egy nő volt, egyedül élt, így nem volt alkalmad a másik nemmel találkozni. A szemed végigfutott az arcán, nem tartottad szép férfinak. Így közelebbről még kihangsúlyozottabbak voltak a hegei és a marcona arcvonásai. Még álmában is harcias volt, az ujjaddal megérintetted a homlokát, kíváncsi voltál, milyen érzésű a bőre. Nem éreztél semmi különlegest. Egy röpke érintés volt, gyorsan elkaptad a kezed. Ahogyan tüzetesen figyelted, rájöttél, hogy az ajka fel volt hasadva, onnan érkezhetett a vér.

Itt állt előtted a bosszú lehetősége és haboztál, magad sem tudod miért. Nem voltál biztos benne, hogy van annyi benned, hogy kínozni tudd.

Az adóvevőjét kitépték a füléből és eldobták, nehogy kommunikálni tudjon. Megfosztották a lehetőségtől, hogy megtudja, hány embere élte túl a robbanást. Szidta magát százszor, amiért hibázott, azt kívánta, bárcsak rossz parancsot adott volna. Csak azt bánta a kedvenc Androidja most pont nem volt abban a terminálban.

Felébredt és egyedül találta magát, megrázta a láncait és tesztelte a távolságot, ameddig elmehet. Fanyar arccal látta, hogy nem sok a mozgástere. Cella ajtaja megreccsent és te léptél be rajta. Kihúztad a hátad és maximális magabiztossággal fordultál felé. Ő egyből felismert, a tekintete most már hajpánt nélkül a led-edre szegeződött. Nyilvánvalóvá vált, hogy ennek tudatában nem segített volna neked. E nélkül csak egy attraktív fiatal nő voltál, akit érdemes megmenteni.

- Tetszettem neked?

Elfintorodott és az arca undortól torzult el. Közelebb léptél hozzá és a szemed újra az arcát pásztázta. A bőrén bőséggel hegek ékeskedtek, amik mély sebek beforrt helyei voltak, még azt is megkockáztattad, hogy kis korában betört az orra. Egyáltalán nem hasonlított az Androidokra, akik körülvettek, mert ő emberien tökéletlen volt. Meg tudtad érteni, hogy Marcus miért vonzódott egy emberlányhoz, volt valami megbabonázó ezekben a lényekben.

Az elmúlás bája, hogy a testük nem tökéletes, vesztes harcok nyomait viseli és az idő kárt tett benne. Az Alkotód fiatal testet adott neked, ami sosem öregszik, ezeket te sosem fogod megtapasztalni. Lehajoltál hozzá, tudva, hogy a láncai nem fogják engedni, hogy hozzád érjen.

- Kibaszott Android. – sziszegett az orra alatt Gavin.

Oldalra döntötted a fejed és a szemébe néztél. Vak düh volt égett a szemében, most már közelebbről meg tudtad nézni a parazsat a tekintetében. A lánc a csuklóján és a lábain volt az egyetlen fék, ami visszatartotta. Az emberek szörnyetegek, ezt szentül hitted.

- Miért hiszik azt az emberek, hogy ebben a játékban ők az áldozatok? –kérdezted csendesen.

Gavin tekintete ölni tudott volna, láncolt és fújtatott. Úgy gondolatban már darabokra marcangolt. Nem féltél tőle, de a csontodig hatolt a dühe.

- Azok, akiket megöltetek, emberek. – préselte ki a fogai között a választ.

Tipikusan mártírt játszott. A hírekben mindig csak az emberi áldozatokról beszélnek, arról sosem, hogy nap, mint nap hány Android él elnyomásban, arról már nem. Emlékeztél arra a sebre, amit a gazdádtól kaptál.

- Miért érne a ti fájdalmatok többet a miénknél? – fakadtál ki - Mutatok neked valamit.

Lehúztad a pólód nyakát, hogy megmutasd, milyen ajándékot kaptál anno. A kulcscsontod alatt a következő állt:

A szolgáknak engedelmeskedniük kell.

- Minden betű egy nap. –suttogtad dühödten - A végén már ordítani akartam a fájdalomtól, annyira elviselhetetlen volt.

Látszott, hogy a sebet vésték. A kés átszakította a szintetikus bőrt és a belső részeket sértette fel, maradandó kárt okozott. Még mindig fel tudtad idézni a fájdalmat, amit akkor éreztél. Gavin nem tudta levenni a szemét a sebedről. Egy pillanatra azon gondolkodott, hogyha olyan régóta ott a seb, miért nem forrt még össze? A szeme elkerekedett és lesütötte a tekintetét. Az Androidok sebei sosem gyógyulnak be. Az emberek tovább lépnek és találnak más játékot, de a kár, amit okoztak ott marad. Eszébe jutottak mindazok a horzsolások és karcolások, amiket kiskorában szerzett. Azoknak beforrtak, de az emlék maradt. Ő a gondolataiba merült, de te éppen kicsattantál a dühtől, egy kést húztál elő és a nyakához fogtad.

- Mit véssek neked?

Egy pillanatra elkerekedett a szeme, de nem félt. Nem félelem volt a szemében, hanem valami más. A szeme provokált. Most te lepődtél meg, szüntelenül az arcod nézte, meg sem rezzent. Az arca érzéstelen volt, csupán a szeme lángolt. Egyáltalán nem félt attól, hogy mit tehetsz a késsel.

Elkezdted kigombolni az ingjét, hogy hozzájuss valamilyen bőrfelülethez, ahol te is hasonló sebet hagyj neki. Gavin összeráncolta a szemöldökét és nem értette, mire készülsz. Vigyázva a kés élével, nem mert hadakozni, csak a szemei parázslottak. Összerezzent, amikor az ujjbegyed a bőréhez ért. Mélyen beszívta a levegőt és sóhajtott, a levegő, amit kiengedett elérte az ajkad. Közel voltatok egymáshoz, nem gondoltad, ennyire közel. A kezed megfagyott a gombokon. Haboztál folytatni, a szemed sarkából az arcát fürkészted. Talán élvezi ezt az egészet? Kutakodtál a fejedben, eszedbe jutott, hogy az emberek szokták ilyen gesztusokkal szokták kifejezni a vágyaik. Elengedted az ingjét.

- Nem érdemled meg az időmet. – lökted el undorodva magadtól, amire nem válaszolt, keserűség öntött el - Csak szabad akartam lenni, ahogyan a többiek. Ennyit akarunk.

Rád nézett, üres szemekkel, úgy érezted a falnak beszélsz.

- Te ezt nem tudod megérteni, mert mindig szabad voltál.

Megkerülted és tétlenül jártál fel és alá a cellában, nem tudtad mit kezdj ezzel a gyűlő frusztrációddal. A férfi csendesen nézett, csak a testbeszéde provokált tovább. Azt akartad, hogy eltűnjön a gőg a szeméből, alázkodjon meg előtted, csak a módszert nem tudtad rá.

- Én meg csak azt akartam, hogy ne legyek árnyékban. – szólalt meg most már Gavin.

Most hallottad először igazán a hangját, hogyan lejti a szavakat.

- Meg tudom érteni őket. – jelentette ki - Összetörni a tökéletest, mint egy rossz gyerek. Van ebben is valami szép.

x

A múlt héten elértétek a rendőrség vonalát és Marcus a foglyod akarta visszaszolgáltatni, persze egy kis csekélységért cserébe. Ám nem született beleegyezés. Gyáva dolog volt a részükről így magára hagyni Gavin-t. Lebiggyesztetted az ajkad és jobban örültél volna, ha elviszik. Tisztában voltál, hogy nem tarthatod itt még sokáig élve. Később, döntöttél úgy, hogy mégis beszámolsz neki a sikertelen cserédről, hogy érezze, mennyire jelentéktelen.

- Az emberek itt hagytak.

Nem érkezett válasz, úgy tett, mint aki nem is hallott meg.

- Meddig akarsz még itt tartani, mint egy állat? – morogta Gavin. – Okosak, nem fognak bedőlni nektek.

Úgy tett, mintha nem lenne csalódott, mintha erre számított volna. Nem láttad az arcát, háttal neked a földön feküdt, az oldalán. Gyakran csinálta ezt, a háta elállt a sok üléstől. Rád sem nézett, ami felbosszantott, azért jöttél ide, hogy az orra alá dörgöld a füstbe ment szabadulását. Megkerülted és a lábába rúgtál. Gavin sántított, tudtad, hogy fájt neki, az ajkába harapott, de egy hangot sem adott ki. Makacs volt, a büszkeségét mindig is védte hevesen.

Előtte guggoltál, amikor ilyen közel merészkedtél, párbajba hívtad. Hozzászoktál ahhoz, hogy ő korlátozva van, nem féltél már közel menni. Ahogyan ő sem félt közeledni, mintha csak tesztelné a korlátait. Felült lassan, nem használhatta a kezeit. A tekintetetek most találkozott először, mióta beléptél. A tűz és a gyűlölet mintha lankadt volna a szemében, az első naphoz viszonyítva, inkább kihívás tündökölt bennük. Felhúzta a szemöldökét és az egész testbeszéde tiszta provokáció volt. Farkas szemet nézett veled és figyelte a reakciód, amint az arcát közelíti feléd. Nem akartad, hogy azt lásson reakciót is. Azt mondtad magadnak, nem félsz tőle, csak undorodsz.

- Vigyázz. –suttogta a füledbe - Én harapok is.

Ahogyan elkezdte visszahúzni az arcát, a bőrötök összeért. Megfagytál és próbáltad értelmezni ezt az egészet. Gavin az ajkába harapott és te most értetted meg mire gondolt. Visszahúzott és a falnak dőlt, studírozta az arcod egy gúnyos mosollyal. A kezed az arcodhoz kaptad és csak pislogtál. Nevetett rajtad, rájöttél, hogy csak viccnek szánta az egészet. Felpattantál és sietős léptekkel kiviharzottál a cellájából, megjegyezve magadnak, hogy ezért megszorítod az ételadagját és NEM adod meg neki még egyszer az örömöt, hogy a közeledbe kerüljön.

x

Gavin megbetegedett. Néhány napig magas lázzal küzdött, étvágytalan volt és köhögött. Azt hitted a cellában fog elpusztulni. Napokig alig volt ébren, amikor csak bejöttél és nem evett. Az a férfi, mikor ide érkezett, mindent magába tömött, ám most víznél egyebet nem fogadott el. Panaszoltad a tüneteket, de North nem lepődött meg, kijelentette, hogy a legtöbb ember megbetegszik idelent.

A túszod szenvedett. Első napokban úgy érezted, hogy megérdemli. Ám amikor súlyosbodtak a tünetei, majdnem meggondoltad magad. Ez a férfi az életéért harcolt. Nem tudtad, mit tegyél. Biztosra vetted, hogy senki sem adna neki gyógyszert, így nem is kérdeztél meg senkit, még kérdőre vonnának.

Nem akartad ápolni, de óhatatlanul is azon kaptad magad, hogy a cellájában vagy és a kezed a homlokodra tapasztod. Ahogyan ránéztél egy dolog jutott eszedbe: magány. A saját emberei hagyták őt itt pusztulni. A kezed lecsúszott a homlokáról le az arcához, a kézfejed a tüzelő bőrének nyomtad. Gavin neked támaszkodott és szinte érezted, ahogyan a teste fellélegzik a hidegtől.

- Hideg a kezed. – vacogta. – Mindig azon gondolkodtam, milyen érzésű lehet.

Olyan szívesen elrántottad volna a kezed, de valamiért nem volt benned annyi, hogy megtedd. Hagytad, hogy ez a roncs, megvetendő ember hozzád érjen... gyűlölted minden porcikáját és megvetetted a fajtája tetteiért, mégis, nem volt szíved nem enyhíteni a szenvedésein. Emberibb voltál, mint sok ember. Segíteni akartál neki, de a kezeid meg voltak kötve. Neki igazából, neked képletesen.

- Velem maradsz? – kérdezte megtört hangon.

Tisztában voltál azzal, hogy ez nem az igazi Gavin, csak egy megtört mása. Azt is letudtad magadban, hogy a láz és a szükség beszél belőle. De mégis, ez a férfi magához láncolt valahogyan. Egy göb volt a torkodban és magad sem értetted, miért habozol válaszolni. Féltél, mit fognak a többiek gondolni, féltél az ítéletüktől: nem akartad, hogy azt higgyék, érzel valamit iránta.

- Igen. – válaszoltad kisvártatva.

Egy újabb hidegrázás ment végig a testén és vacogott, a homloka és az ajka sütött, mint egy szenes katlan. Megfeszítetted az álkapcsod, nehezebb volt nézni, ahogyan vezekel, mint arra számítottál. Gavin lihegett és a meleg lehelete a kézfejed érte. Egy pillanatra kinyitotta félig-meddig a szemeit és lázzal árnyékolt szemekkel nézett rád. Nem tudta nyitva tartani a szemeit sokáig, becsukta és az arcát megfordította a tenyeredben. Csókot nyomott az ujjaidra és te földbe gyökerezett lábbal álltál a helyzet előtt.

A led-ed vörös izzott fel, elrántottad a kezed, mintha megégettek volna az ajkai. Egy szigorú pillantást küldtél a férfinak, aki csak lehajtotta a fejét és tovább küzdködött. A homloka verejtékben úszott, de egy szóval sem panaszkodott. Azon gondolkodtál, hogy az ő fejében is megfordult az a végkifejlet, hogy a föld alatt végzi. Nem könyörgött a megváltó halálnak, ez meglepett téged, emelt fővel várja a végét.

Reccsent a cella ajtaja és Luther lépett be rajta. Egy gyors pillantást vetett a fogolyra és tömören összefoglalta a véleményét, miszerint az utolsókat rúgja. Fanyarul bólintottál és megkérted, hogy segítsen Gavin-t az oldalára fordítani. A másik Android társaságában elhagytad a cellát és egy búcsúzó pillantást vetettél rá.

Amikor másnap rányitottál, a legrosszabbra számítottál. Ám Gavin még élt, lassan szuszogott, aludt az oldalán. A legnagyobb meglepetésedre, az elkövetkezendő napokban Gavin kis lépésekben rendbejött és legyőzte az ismeretlen betegséget. Magad sem tudtad, hogyan csinálta. Még North is elcsodálkozott ezen, majd legyintett és kijelentette: Nem csoda, az leggonoszabbak sosem halnak meg.

Az ajkadba haraptál, valamilyen szinten ezzel egyetértettél. Te tartózkodó voltál a véleményeket illetően. Úgy érezted, te ismered őt és ezért kijelentheted, hogy: Gavin egy harcos, nem adja fel egykönnyen.

x

- Ha elég okos volt, hogy kiszabaduljon, akkor hadd menjen. – jelentetted ki - Jelentéktelen.

Luther már készült átszökkenni a kerítésen, hogy Gavin után rohanjon. A led-je vörösen izzott és tudtad, hogy most az egyszer a férfi már nem úszná meg szárazon. De az Android hallgatott rád, a túsz a tiéd volt, te döntésed volt a végszó. Gyenge volt, alig jutott át a folyosón meg kellett állni egy pofa levegőt venni. Visszanézett és a szemetek találkozott, megráztad a drótkerítést és az esőcseppek lehulltak róla. Meghallotta a csörömpölést és a falnak támaszkodva mély levegőt vett, hogy erőt gyűjtött a továbbiakhoz. A szemetek találkozott megannyi kérdés kavargott a fejében, de egy kiült az arcára: Miért engedsz el?

Habozott tovább menni, nem sietett eléggé, büszke volt az eredményére. Tipikus Gavin, úgy érezted ismered. Kirántottad a fegyvered és egy szándékosan elvétetett lövést küldtél felé. Ez újra összerezzentette és újra menekülni kezdett. Utól tudtad volna érni, elvégre, sántított. De nem akartad, úgy érezted, hogy ennek így kell lennie.

x

Az bal lábad megsérült és thirium csíkot húztál magad után. Mint egy kopó követve a szagot, Connor utánad eredt és készült átszökkelni a kerítésen. Ám akkor egy kar visszarántotta és a földre küldte. Gavin egy homlokának szegezte a pisztolyát, a cső a bőréhez ért. Farkas szemet néztek, egyik sem mert mozdulni.

- Tudod, hogy képes vagyok meghúzni.

Az Android ebben száz százalékosan biztos volt, és abban is, hogy nagy valószínűséggel gyorsabban húzná meg a ravaszt, minthogy ő le tudná fegyverezni. A sérülés pedig, amit szerezne talán letális lenne.

- Reed detektív, maga hátráltat. – sziszegte Connor ridegen.

Gavin gyomron rúgta erőteljesen, így összeroskadt. A férfi ismerte ezt a gyengébb ellenállású pontját és ezt nem hezitált kihasználni.

- Ő az enyém, foglalkozz a saját dolgoddal. – parancsolta Gavin feszülten - A bal terminálnál én befogom.

Kételkedett a szavai hitelességében, ezért meglepődött, amikor az Android engedelmeskedett neki. Lassan feltápászkodott, majd megfordult és a másik irányba indult, a válluk egymásnak ütközött. Gavin egy pillanatig nézett utána, megbizonyosodva afelől, hogy nem tér vissza. Átmászott a kerítésen és a nyomodba indult.

A falnak támaszkodtál és lihegtél. Az egyik lábad megsérült az iménti harcban, lecsatoltad, mert már nem tudtad használni sem. Thirium buggyant ki az ereidből és a rendszered mérlegelte a kárt, ami túl súlyosnak ítélted, hogy egyedül megjavítsd. A helyzetetek siralmasan festett, az emberek erőteljesebb ütést mértek most már rátok.

Egyszer csak lépéseket hallottál, próbáltál fedezék alá csúszni, de sikertelenül. Szemben találtad magad azzal az emberrel, akit hónapok óta nem láttál. Gavin-en most már nem volt maszk, így kétség sem fért hozzá, hogy felismerd. A pisztolyát egy pillanatra lejjebb engedte, mintha nem számított volna rád.

- Fordult a kocka, nemde? – szólaltál gúnyosan.

Oldalra döntötted a fejed és egy mély beletörődés járt át. Tudtad, hogy most már esélyed sincs, hogy élve kikerülj ebből. Meg is jött az ember, aki véget vet a szenvedéseidnek. Szinte kiváltság a csatatéren meghalni.

- Nem húzom meg a ravaszt. – jelentette ki.

Leengedte a fegyverét, de nem tette el a hüvelyébe. A szeme egy pillanatra hagyta el a tied, benned pedig harag buggyant fel.

- Tipikus, egy cseppnyi kegyelem sem szorult beléd.

Azt hitted, hogy azért nem teszi meg, mert szenvedni akar látni. Pedig te akartad anno enyhíteni a szenvedését. Ha lett volna annyi erőd, hogy neki rohanj, már megtetted volna. Lehajolt hozzád és te megfagytál, ez a férfi mindig képes volt meglepni. Ez volt az első alkalom, amikor úgy kerültetek közel egymáshoz, hogy ő nincs lekötözve. Ám most te voltál a mozgásképtelen. Az arca elhatározott volt, a szemeiben másféle parázs égett.

- Nem számít, ha te vagy én meghalunk, attól nem jut senki sem előre. – suttogta a szemedbe nézve - Nem lesz ennek vége.

Magad sem hitted a szavakat, amik elhagyták a száját. Mielőtt még szólni tudtál volna, hirtelen a karjait érezted körülötted. Nem értetted, miért ölelne meg, ám akkor érezted a kezeit a térded hajlataiban és felemelt a földről.

- Életet életért.

A karjaiba emelt és beléd fúródtak a szavaid. Úgy érezted minden erő kiment belőled, az akkumulátorod sípolt és figyelmeztetett az alacsony thirium szintedre. Nem volt erőd ellenkezni és elnyúltál a karjaiban, amik erősen körülfogtad. Nem gondoltad volna, hogy valaha is itt kötsz ki. A fejed a vállának döntötted és néztél fel rá, ahogyan óvatosan cikáztok a folyosókon. Mutattad az utat, hol tudjátok kikerülni a többieket. Pár perc múlva már a páncélozott autóban ültetek be. Gavin átcsörtetett a bent ülő két rendőrön, akik felháborodva néztek végig rajta. A hátsó rész foglyoknak volt kialakítva, benned egy keserűség, amikor láttad, hogy odavisz. De magad is láttad, hogy nem volt más választása. A padra ültetett és figyelt arra, hogy ne veszítsd el az egyensúlyod, amikor megkapaszkodtál ösztönösen a golyóálló mellényében.

- A lány marad. - parancsolt rá a katonáira.

Gavin sosem nevezte az Androidokat más néven, mint: ez, az. Olyan furcsán csúszott le az ajkairól az a szó: lány. Oldalra döntötted a fejed és csak figyelted, ahogyan a többi emberrel viselkedik. Tekintélyt követelt és az emberek féltek tőle, egy pillantást vetettek rád, de aztán csak bólintottak. Gavin figyelemmel követte őket, míg elhagyják a helységet és becsapta az ajtót darabos mozdulatokkal. Hogyan tért vissza azokhoz az emberekhez, akik itt hagyták? Talán ez volt megfelelő taktikai lépés, de számodra ez akkor is csak árulás volt.

- Elviszlek a központba és ott kapsz új biokomponenseket. – magyarázta, amint feléd fordult.

A gondolataidban maradtak a rendőrtársai és a megvető pillantásuk. Gavin is ugyanezt tapasztalhatta, amikor a te foglyod volt. Az ígérete, hogy megjavítanak, nem csigázott fel, inkább csak elborzasztott.

- Én ott nem leszek más, mint egy gyilkos. – jelentetted ki csendesen - Mi lesz ott velem?

Gavin egyenes vonalba húzta a száját és kerülte a tekinteted. Leült melléd a padra és a könyökét a combjának támasztotta, kellett egy pillanat, míg kifújja magát. Úgy festett, mint aki most jött csak rá, mit tett.

- Ha tudod a választ és van benned kegyelem, akkor most lelősz.

Gavin sóhajtott és a szemei nem ígértek jót, az ajkába harapott. Tudtad, hogy nem önös célok vezérelték, de mégis nem tehettél arról, hogy kételkedő maradtál. Már nem egyszer megtapasztaltad mire képesek az emberek, hát most miért ne bántanának? Nézted, ahogyan újra kiegyenesedik és gondolkodik a válaszon. Alig hitted el, hogy ez az ember hozott el onnan. Gavin nem volt tökéletes és nem volt jó ember, de nem is ígért mást. Nem volt egy hazugság, tudtad, mire számíts.

- Nem tudom a választ, de mindent megteszek, amit csak tudok, hogy... – nem akart hazudni - Ennek vége legyen végre.

Értékelted az őszinteségét. Nem akartál ígéreteket és nem akartál hazugságokat sem. Bólintottál, nem kaptál választ arra a kérdésre, amire egyikőtök sem tudhatja a választ.

A led-ed halványodni kezdett, érezted, hogyha most nem kapcsolsz energiatakarékos üzemmódba, akkor nem lesz elég energiád újra bekapcsolni. A szemed lassan lecsukódott és az erő kiszökött a végtagjaidból. Önkéntelenül is a vállának döntötted a fejed. Gavin beszívta a levegőt és már kapott is utánad.

- Ne ijedj meg, csak standby-ba kapcsoltam. – magyaráztad egy fél mosollyal.

Gavin bólintott és te nyugodt szívvel kikapcsoltál, de nem hamarabb, minthogy az egyik karját körülötted érezted volna.

És most pedig egy kis önpromó. (elegetek lehet belőlem) De van egy youtube csatornám, ahová feliratkozhattok, néha töltök fel egy-egy béna videót. :) 

https://youtu.be/b0nyHnMw7io