Fandom: Death Note

Karakter: L

Szituáció: L új társat kap maga mellé és ez legkevésbé sem fekszik neki.

Kérte: az én kicsi lelkem

Szavak száma: 3100

Spoiler mentes rész. Újraéltem a gyermekkorom és rájöttem, hogy L-t miért is szerettem annyira. He's a weirdo.

- A kapitányság kihelyezett melléd. - szólaltál meg lelkesen - Nagyon örülök, hogy megismerhetem végre, L.

Magabiztos léptekkel léptél be a terembe, ahol félhomály uralkodott. Az egyetlen fényforrás csupán a falra szerelt pár képernyő, amiken rendőrség kameráitól kivetített felvételeket nézte. Te egy futó pillantást vetettél a monokróm képekre, a félvetelek összeúsztak a szemed előtt. Sosem voltál hozzászokva a képernyők bámulásához, a te feladataid eddig a rendőrségnél praktikusabbak voltak ennél. De nemrégiben egy jól zárult eseted fellendítette a karriered és azon találtad magad, hogy nem más mellé helyeztek ki, mint a világ legjobb detektíve mellé: L. A Kira ügy megrengette a népet és több, mint büszke voltál magadra, hogy a japán rendőrségnek szüksége volt a szolgálataidra. Csak, hogy éppen itt volt a bökkenő, a rendőrségnek volt csak szüksége: L-nek nem.

Nem reagált néhány másodpercig a szavaidra. Háttal ült neked a székben, nem láttad lecsüngeni a lábait, így biztosra vetted, hogy görnyedve ül.  A szavaid csend követte, azon gondolkodtál talán megismétled. Mielőtt viszont a székhez indultál volna, L megtisztelt válasszal:

- Én vagyok a kapitányság. - jelentette ki ridegen -  És nincs szükségem társra.

Először hallottad a hangját modulátor nélkül, és magad is elkerekedett szemekkel bámultál előre. Álmodban sem gondoltad volna, hogy ilyen fiatal valójában. Kellemes hangja volt, még akkor is, ha nem jöttek ki kedves szavak a szájából. Miután gyorsan túlléptél a kezdeti meglepettségen, már szinte forrt is a véred a látszólagos napképűségétől. Yagami parancsnokra néztél, kérdően. Ő csak megvonta a vállát, maga sem számított ilyen válaszra ezek szerint. Nem számítottál ilyen fogadtatásra, hogy a híres L ennyire nem csapatjátékos. Keresztbe fogtad a vállad és az elszántságod nem lankadt. Megkerülted a széket és elé álltál, hogy csak a sziluetteden keresztül legyen rálátása a felvételekre.

- Ha tetszik, ha nem, én létezem és mivel együtt kell velem dolgozz.

A fiú csak felemelte rád a tekintetét és végignézett rajtad unottan. A makacsságod általában váltott ki reakciót az emberekből.

A szemetek találkozott és te egy pillanatra elvesztél a mély örvényben, a tág pupilláiban és átható tekintetében. Közel álltatok látszólag korban, te is egy fiatal zseni voltál, a legfiatalabb a kriminalisztikán.  És éppen ezért tudtad ennyire jól kiszámolni a jellemét: úgy érzi jogosult arra, hogy parancsoljon. Jól ítélted meg, egy fiatal férfi, szinte csak egy fiú, akihez nem illett ennyi autoritás. Ez csak még jobban feltüzelte az elhatározottságod, hogy te csak azért is a Kira ügyet veszed a nyakadba. És semmilyen fiú, vagy férfi, vagy halálisten ennek útjába  nem állhat. Akkor döbbentél rá, hogy ha itt akarsz maradni először meg kell küzdened L legendás makacsságával is.

- Tudni akarod, miért nem akarok veled dolgozni? - húzta a száját L - Nem venném hasznodat.

Úgy beszélt, hogy közben egyetlen érzelem sem ült ki az arcára, mint egy tökéletes maszk halott szemekkel. Szinte megborzongtál, ahogyan belenéztél és csak hallgattad a monoton hangját, amikből lándzshegyekként álltak a korholó szavak. Csak egy kölyök és mégis tudott annyira lesújtani, hogy a fogad összeszorítottad és állnod kellett mereven előtte. A szobában amúgy is félhomály volt, úgy érezted L a sötétségbe olvadt és valamiféle röntgen szemmel néz rajtad keresztül, látva minden hibád.

- Forró fejű vagy, mert te inkább rendőr vagy, mint detektív. - morogta az orra alatt - Lehet, hogy a pisztolyod éles, de velem nem így működik. Itt az eszed is számít.

Aztán arrébb gurult a forgós székkel és a képernyőre koncentrált, átnézve rajtad teljesen. Beszívtad a levegőt és türelmet parancsoltál magadba. A hangjából csöpögött a magabiztosság és te meg kellett erősítsd magad, hogy igenis szükség van rád és a munkádra. Nem szeretted sosem a gőgöt és jöjjön ez a világ legjobb detektívjétől is, nem jogosítja fel erre. A Kira ügy olyan nagy falat, hogy még ő sem tudja ezt lenyelni. Viszont megértetted, hogy a kihívást látja benne, elvégre te is így tekintettél rá: a híres L lesz az új kihívásod.

x

Úgy döntöttél azzal fogod bizonyítani a rátermettséged, hogy türelmes maradsz minden ellenére. L egy gyerek és szeret játsszani. Az idegeiden főleg. Az utóbbi napokban keményen dolgoztál, hogy bármit is fel tudj neki mutatni, egy helyes következtetést, hogy végre elismerje: tudod használni az eszed is.

- Megnéztem a gyilkosságok időpontját, mióta azt feltételezted, hogy diák megváltozott a programja. Óránként öl és nem csak délután, mintha csak be akarná bizonyítani a teóriánkat. - vontad le a következtetést - Kira belsős és tudja, hogy gyanusítottuk.

Jelentésekkel a kezedben álltál meg előtte és a képernyőt takartad ki. L szájából egy nyalóka lógott ki és érdektelenül bámult rád. Nem nyűgözted le, még mindig. Oldalra húzta az ajkát, de nem mosolygott. 

- Nem gondolod, hogy ezt már észrevettem? - kérdezte nyugodtan - Az új gyanusítottam Light Yagami.

L kivetített egy felvételt, ami az említett fiút figyelik meg. Semmi különös viselkedést nem mutatott, mégis, valami megfogott benne téged. Kimért volt, nem kacagott, inkább ridegen viselkedett még a családtagjaival is. Kicsiben hasonlított L-re, jegyezted meg magadban. Ám Light viselkedése a szociális mércének megfelelő volt, túl tökéletes volt és ezt tudta is magáról. Éppen ezért húztad a szád, amikor végig kellett nézd a felvételt. Alapjában véve Kira és L nem sokban különbözött a szemedben, mindketten a saját maguk igazát akarták teljesíteni. És mindkettejükben van egy felsőbbrendűség-érzés.

- Light illik hozzá. - jelentetted ki - Kira pedáns és naprakész, ráillik egy éltanulóra.

Maga is így gondolta, de kíváncsi volt a reakciódra.

- Hm. - bólogatott L, majd eldobta a nyalóka szárát.

Ez volt az első alkalom, hogy valamiben is egyetértettetek.

x

L elmélyülten nézett, majd az ajkát megcsípte az ujjával. Próbálta kitalálni a karaktered és a motivációid, de főleg azt, hogy miért nem adtad fel mellette a munkát. Hogyan tudtad elérni azt, hogy ő megszokjon? Akarata ellenére elfogadott, noha azt hitte csak nehezíteni fogod a munkáját. Viszont azt nem engedted, hogy ugráltasson. Te nem vagy olyan, mint a többiek. Te nem akartad kiszolgálni. Nem rohangálsz neki édesség vagy kávé után. Egyenlő társként kezelted és nem fennsőbbrendűként. Nem tudta honnan vetted a bátorságot... Fújt egyet és bekapott egy cumicukrot, amin elrágódott. A szeme sarkából mert csak nézni, hogy ne kelljen válaszoljon, ha rajtakapod.  

Nem telt el sok idő, az új társad hozzád nőtt. Szó szerint élősködni kezdett rajtad. Szisztematikusan elcsente a süteményeidet, amit magadnak készítettél uzsonnára. Csokis volt és nagyon édes. A csapdád nagyszerűen működött. Felvontad a szemöldököd, amikor végre megtaláltad a kezében az eltűnt süteményes dobozt. Azt akartad, hogy ráfüggjön és ezt sikerült is elérni, L sokban hasonlított egy elkényesztetett kölyökre, aki édességen él.

- Ezt te sütötted? - kérdezte tele szájjal. - Évek óta nem ettem házi süteményt.

Oldalra pillantottál L-re, aki nem vette le a szemét a kimerevített képről a képernyőn, a másik kezével markolta a dobozt. A gépből áradó fény megcsillant a szemében.Rád emelte a tekintetét és szinte lelkesedést láttál a szemében.

- Tudom, hogyan lehetnél hasznomra.

- L? A frászt hoztad rám. - pislogtál rá - Mit keresel itt?

Éppen csak hazaértél az üzletből, ahova munka után rohantál le. És mikor felértél a fiút találtad elterülve a kanapédon, a híres nevezetes sütid majszolva. Sejtetted, hogy hétfőre újra megkívánja, de azt gondoltad, hogy ennyire ki lesz éhezve. Ahogyan arra sem, hogy képes lesz betörni érte. Ma nem hoztál süteményt, hogy kicsit az agyára mehess. Azért te is szerettél vele játsszani és nem csak fordítva.

- Ma reggel sütemény illatod volt és sejtettem, hogy van itthon. - válaszolt L, megvonva a vállát.

L számára sok helyzetben a cél szentesíti az eszközt.Simán betört. Teljesen otthon érezte magát és te visszafojtottál egy nevetést: ki gondolta volna, hogy a világ híres detektíve ennyire cukor-függő. Egy ponton már az egészsége miatt is kezdtél aggódni, de aztán ráhagytad, amikor azt mondta az édességtől tud gondolkodni.

- Ha jól viselkedsz, akkor kaphatsz még belőle. Ezt el kell nyerni, L. - nevettél és lepakoltad a csomagjaid a pultra, hirtelen észbe kapva, hogy sietésben vagy - De ma nincs időm utánpótlást sütni neked, úgyhogy ha megeszed, ennyi volt.

A szekrényhez léptél és elkezdtél válogatni a ruhák között, feleslegesnek tartottad magyarázkodni. Randid lesz? kérdezte L szeme, de az ajkát egy szóra sem nyitotta. Lenézően futott a szeme végig rajtad. L arca érzéstelen maradt, csak elfordította a fejét és inkább a sütire figyelt. 

x

- Abból ítélve, hogy frusztráltnak tűnt nem sikerülhetett jól a randid. - jegyezte meg hétfőn reggel.

Csak dühösen fújtál egyet és kivetted a kezéből a nyalókát, majd kettőt léptél és a szemetesbe céloztad. Semmiképpen sem akartad megosztani vele a legújabb szemétládát, amibe sikerült beleakadnod megint. L nem kapott az édesség után, csak húzta a száját és tetőtől talpig bemért, nem látott még ennyire robbanékonynak.

- Mire pazarolni az időt, keresni egy felesleges kapcsolatot?

Előhúzott a zsebéből egy másik nyalókát és a szájába dugta. Te sóhajtottál, újra úgy érezted egy gyerekkel veszekedsz, aki ebből mit sem ért. L. tapasztalatlansága a kapcsolatok terén lesütött és te egy ideig hezitáltál, hogy válaszolj a kérdésére. Kicsit kifújtad a dühödet és felé fordultál. A tekintetetek találkozott és L szinte megfeszülve várta a válaszod.

- Mert mindenkinek szüksége van valakire.

L nem ellenkezett és nem szólalt fel, de tudtad, hogy nem azért, mert egyetértene. Neki sosem volt szüksége senkire. Jobb volt így, mert nem volt kivel problémái legyenek. Azt hitte az űrt magában nem ezzel tudná majd kitölteni, hanem a folytonos játsszma amit a bűnözőkkel vívott eléget tesz neki. Nem akarta elismerni, de voltak pillanatok, amikor szinte hiányolt maga körül valakit.

A gondolataiba merült és maga sem akarta elhinni, hogy a reggeli beszélgetésetek ennyire mély nyomot hagyott benned. Valamiért olyan hiányérzete lett és nem találta a helyét a székben, még a kedvenc poziciójában sem. Felhúzta a lábait és bambán bámult a képernyőre, csak a hangod szakította ki a transzából:

- Hé, te még itt ülsz?

L. felkapta a fejét és a szeme végigfutott az aggódó arcodon. A szemeid elkerekedtek és tudtad, hogy egész nap nem mozdult és nem beszélt senkivel. Aggódni kezdtél, amikor túlórába rúgott át az egész. A fiú szája megrándult, de egyéb reakciót nem adott. Az érzései még nem nyugodtak le. Te rontottál el benne valamit és még ide jössz...

- Igen, valakinek dolgozni is kell az ügyön, nem csak randizgatni. - jegyezte meg hidegen.

Meglepett, hogy annyira rideg volt veled, mintha akarná, hogy a szavai fájjanak.

- Mi ütött beléd? - emelted fel a szemöldököd, majd hirtelen felindulásból a kezed a vállára tetted, gyengédebben szólaltál meg újra - Hé, L.

A kezed gyengéd köröket írt a pólóján, amin keresztül a bőrére. Feszült volt, aztán mintha megnyugodott volna egy sóhajjal. Az ujjaid lassan lecsúsztak a hátán, majd újra fel. Oldalra pillantottál és láttad, L szempillái szinte lecsukódnak. Gondoltál egyet és az ujjaid elérték a nyaka bőrét érintetted meg. Ám ekkor az izmai megremegtek az izmai és hangosan beszívta a levegőt.

- Most jobb, ha mész. Eltereled a figyelmem. 

Felemelted a kezed és úgy érezted L visszautasított valamit amit még fel sem ajánlottál.

x

- Kerülsz. - jegyezte meg L. - És nekem hiányzott az íze. Nem tudtam neki ellenállni.

Újra a süteményed majszolta az irodában, annak ellenére, hogy a hát simogatós esetetek után jobbnak láttad, ha kerülöd. Nem értetted min vesztetek össze és miért sértette meg ennyire az, hogy megérintetted. Ám a fiú kissé hiányolni kezdte azt, hogy felüdítsd a perceit a gépek előtt. Na és persze a süteményeid. Így kevésbé volt hozzáférése. Viszont te merted hinni, hogy itt már nem csak az édességekről van szó, egy részed kezdte azt hinni L-nek érzései vannak irántad.

- Miért érdekelt? Hogy én mit csinálok esténként? - kérdezted hevesen - És mielőtt azt mondod, hogy nem érdekel azt is vedd figyelembe, hogy nem hiszem el. L, van valami köztünk?

A sötét szemek elkeredtek és a fiú megvonta a vállát. A szájában tett egy újabb darab süteményt és jó lassan rágta meg. Benned egyre nőtt a feszültség.

- Mégis mi lenne? - motyogott az orra alatt -Vissza kell térnünk egy hivatalosabb kapcsolatra. Csak akkor...

Itt elakadt, te pedig célszerűnek érezted a cselekvést. Tudtad, hogy jobb módja sincs az igazság kiderítésének, ha végre kizökkented L-t. Újra lehajoltál hozzá és a kezed a vállára helyezted, majd úgy tettél, mintha véletlen lett volna.

- Elfelejtettem, hogy nem szereted a fizikai kontaktust. - szólaltál meg ridegen, kidobva a csapdát.

Készültél elhúzni a kezed, de L megfeszült.

- Érints meg. - suttogta. 

Gyengéd érintésekkel szórtad a karját, majd a hátára kúszott a kezed. Kemények voltak az izmai és nem akartak kiengedni. Finoman masszírozni kezdted a karját és a hátát, L pedig lassan elfojt a kezeid alatt. Úgy éhezte az érintést, hogy azt már elkezdte szégyellni is. Te pedig a hatalmat megszimatolva felbátorodtál. Egy ponton a kezed becsúsztattad a pólója bő nyakán keresztül a hátásra. Ez volt az a pont, amikor L hangot adott a hatásnak. Hangosan sóhajtott és te elvörösödtél. Ő is rájött, hogy lebukott, az ajkába harapott. Most érezted taktikailag alkalmasnak, hogy lelépj, mikor legjobban élvezi: mert így legközelebb ő fog keresni.  

- Jobb, ha megyek. - köszörülted meg a torkod.

Nem tudtál a szemébe nézni egy ideig, tudva azt, hogy igazad volt, L és közted van valami.

x

- L, tényleg abba kell hagynod ezt a lopózást.

Betört újra a házadba, ám most már gyorsan rajtakaptad. A konyhából sétáltál ki és szemben találtad magaddal. A fiú egy szót sem szólt, csak kecsesen az asztalodra dobta az egymásra helyezett aktákat.

-Ó, köszönöm. - jegyezted meg gúnyosan, majd sóhajtottál és a kicsi türelmet parancsoltál magadba, egész éjszaka ezen a fiún járt az eszed és most erre újra itt van - Kérdezhetek valamit, L?

Leült a székre a jellegzetes poziciójában és bámult rád. Mélyen sóhajtott és elfordította a fejét.

- Úgyis megteszed. 

Ő is rájött, hogy neked már beadta a derekát, innen már nincs visszaút. Jól esett az egódnak a tudat. Most láttad az esélyét, hogy megtörd. Lassan közelítetted meg, mintha csak félnél, hogy elfut előled.

- Állt valaha is közel hozzád bárki? Engedtél közel valakit magadhoz?

L fogadni mert volna, hogy valami hasonlót fogsz kérdezni. Készült rá, és arra is, hogy válaszoljon. Mert először önmagával kellett megvitassa, hogy egy ehhez hasonló kérdesre fog-e egyáltalán reagálni. Először el kellett döntse, hogy mennyire vetkőzik le előtted. Azt is kissé nehezen tudta feldolgozni, hogy egy pillanatra szüksége volt rád a tegnap.

- Amikor az árvaházban voltunk sem kaptunk sok gyengéd érintést, ha ez érdekel. - kezdett bele, majd eltépte rólad a pillantását és az utóbbit kissé halkabban mondta - És még sosem csókoltam meg senkit sem.

Mindig azt hitted csupán L egy nagy gyerek volt, egy felnőtt testben: nem csak az édességek, de a játékosság és makacsság terén is. De nem kételkedtél abban, hogy mélységeket is rejteget ez a fiú. Egy gyerek, aki még mindig éhezi az érintést. Mégis úgy gyanítottad vannak érzései irántad, hiába kerülte el a múltkor, amikor a kötődésére kérdeztél rá. Úgy gondoltad, leteszteled a teóriádat. A kezeid két oldalt a vállára helyezted. Lehajoltál hozzá és az ajkaidat gyorsan az övéhez érintetted. Hamar félrehúztál és egyenesen a szemébe néztél. L pislogott és egy sóhajt engedett ki.

- Miért csináltad ezt? 

L le volt fagyva egy pillanatig, elkerekedett szemekkel nézett rád, értetlenül. Az örökké betegesen sápadt arcát nemsokára vörösség öntötte el. Elmosolyodtál és az ajkadba haraptál, a markodban érezted végre.

- Te vagy a világ legjobb detektíve, találd ki magad.

Leültél az ágyra és a telefonodat nyomkodtad, csak azért is bosszantva tovább. Rájátsszottál a gyerekességére, a forrófejűsűgére. Szeret játsszani, de csak akkor, ha mindig ő nyer. És pedig most igen is te álltál nyerésre. L megtört, érezted, amikor a kezed utánad kapott, amikor félrehúztál, ám akkor a büszkesége utat állt. Most már kivetve a csalit, már kevésbé habozott utánad jönni. Így nem kellett sok míg melletted termett és sietve újra az ajkait a tiedhez érintette. Heves volt, de tapasztalatlan, elvégre eddig még sosem akart megcsókolni senkit sem. Inkább csak érintés volt, a többi pedig rád maradt. Kicsit a kezedbe vetted az irányítást és szétnyitottad az ajkaid, kicsit megkönnyítve az illeszkedést. A kezed a nyakán fontad körül és magadhoz próbáltad húzni. L engedett és közelebb húzódott, kissé különös volt ennyire közel menni valakihez.

- Nem tudom neked megadni azt, amire vágysz. - suttogta megtörten - Neked egy kapcsolat kell.

Kerested a tekintetét és újra megborzongtál, hogy mennyire átható.Tudtad, hogy a szavai ki kellett volna ábrándítsanak, de te úgy érezted ez csak még jobban erősíti a kapcsot közöttetek, nehezen rántottad el szemed az ajkairól. L vörös volt és borzasztóan ideges, szóval őt is ki lehet zökkenteni a kimértségéből.

- Én üres vagyok, ezt tudhatnád.

A kezed megtalálta az övét és furcsa összhangban csúsztak az ujjaitok. A hangjában mély szomorúság csengett, olyan, amit még sosem hallottál. L. nézte az arcod, amint megváltozik. Ezért sem akart kapcsolatot, hogy ne legyen kinek csalódást okozni. A gyomra görcsbe rándult, mert az arcod elkomolyodott és akármennyire is tagadta, hogy lennének érzései: nem akart elszomorítani.

- Kezdhetjük lassan is. - szólaltál meg halkan - Mi veszíteni valónk? Azt hiszem azon a ponton vagyunk, hogy ez már nem lehet úgysem a régi.

L meglepődött a pozitivitásodon, neki sosem volt szokása bármiben is hinni ok nélkül. Főleg, hogy már a fejében csak százalékokat látott, hogy vajon mennyi esélye annak, hogy a szerelmetek túléli.

x

- Név? 

Az ágyban feküdtetek, de csak a lelketek volt mesztelen. L karja a derekadon nyugodott, te pedig a fejed a mellkasára fektetted. Belélegezted a létét, azt. Kiváltságosnak érezted magad, hogy közel engedett, annak ellenére, hogy tudtad nincs még bérelt helyed a szívében. Ugyanaz a fehér póló volt rajta, ami mindig. Eddig nem jöttél rá, mennyire imádod a karamell illatát a szöveten.

-Hmm?

L. sokáig nem válaszolt, csak forgatta a szavakat a nyelvén, nem tudva hogyan lesz a legjobb. Felemelted a fejed és szembe néztél vele. A szemei alatt sötétség ült és valami, valami nagyon nyomasztotta. Sokszor érezted úgy, hogy L a világ terheit hordja a vállán hangtalanul.

- Megsebezne, ha te lennél Kira. - sóhajtotta - De nem tudom mihez kezdenék, ha Kira elkapna.

Próbáltátok a kapcsolatotokat titokban tartani, de azt nem tudtátok mennyire védhetitek meg egymást. Az ajkadba haraptál. Nem szerettél az ágyban a munkáról beszélni, de a Kira ügy jelenleg megfeneklett, érthető, hogy L aggódik. Az arcán mély komorság ült és még több fáradtság. Megcsókoltad a homlokát és egy apró mosolyt küldtél neki. Felkeltél és leoltottad a villanyt az éjjeliszekrénynél.

- Minden rendben lesz. - suttogtad és még jobban hozzábújtál.

L bólintott, életében először nem akart érveket és nem akart teóriákat vagy százalékokat. Csak hinni akart neked, hogy minden jó lesz.  Hiszen még a karjaiban érzett. Behúnyta a szemét és átadta magát az álomnak.