Fandom: American Horror Story

Karakter : Tate Langdon

Szituáció: új városba költözöl a szüleiddel. Az anyukád pszichiáter, akinek rögvest meg is érkezik az első betege akit otthon kezel. Felkelti az éreklődésedet, és a tilalmak ellenére barátkoztok , beleszerettek egymásba. Ám nem is sejted, hogy a fiú igazából sötétebb titkot rejt, ami rajtad is nyomot fog hagyni.

Szavak száma : 1500 körül, 1470 és..

Kérte:  ClownPrincess538

A zenét felhúztad még hangosabbra, csak hogy ne kelljen halljad a hangjukat. A szüleidét. Kiakasztanak a hülyeségeikkel, az egyikkel főleg  ami most a költözés. Azért ülsz a kocsitokban, fejhallgatóval füleden és méregben úszva, mert kitalálták, hogy el kell mennetek egy másik városba apukád munkája miatt. Pedig te szívesen ingáztál volna, sőt, annak meg jobban örültél volna ha lett volna két lakás,  a régiben pedig egyedül lehettél volna. De nem, nem az akaratod szerint történt minden és ezt csak a rock zene tudta elnyomni a fejedben. Új város, új emberek, egy teljesen új környezet. Mégis, egyben biztos voltál, utálni fogod.

X

Anyukád otthon fogadta a betegeit, mert még nem volt ideje rendelőt szerezni. Ám ez azt is jelenti, hogy otthon sem volt nyugtod. A betegek ki s be jártak a házban. Morogva húztad fel csak azért is a zenét. Az, hogy mégis megtették, mégis újba rángattak bele és ez ellen nem tehettél semmit. Utálatad ezt az új helyzetet és így végképp a hobbiaidba kezdtél temetkezni, hogy ne figyelj a téged körülvevő dolgokra. Bosszantott minden, a világ valóban iszonyatos és fekete, tele romlott, életre sem méltó emberekkel.

Az emeleti lépcsőn ültél és telefonoztál, amikor váratlanul kinyilt az ajtó és anyukád beengedett egy fiút. A szemed egy pillanatra a fiúra fixálódott, mint egy ragyogó pontra a sötétben. Ám amikor elkaptad a fiú sötét barna szemeinek pillantását, érezted, hogy ez a fiú minden csak nem fény. Azok a túl sötét barna szemek élettelenül ragyogtak a fiú arcáról és a bőre olyan volt, mint egy szellemé, mintha nem is ezen a világon járna.

A pillantásotok találkozott és hosszan néztétek egymást, amíg anyukád rosszálló pillantást nem küldött neked és elvezette a fiút. Te még utána néztél, a szőke üstök megragadta a figyelmed, ahogyan a valami ami körülvette anyukád betegét hasonlatos volt egy mágneses vonzalomhoz.

Kihallgattad az anyáddal folytatott beszélgetését és még jobban érezted, hogy akár a vasszegek a mágnestől, te sem fogsz sokáig távol maradni tőle. Az a fiú egy remekmű. Egy szétszaggatott, elmázolt festmény. Úgy látta a világot, ahogyan te, rózsaszín szemüveg nélkül úgy ahogyan van: romlott és gonosz. Az a göndör szőke hajú fiú pontosan az én másom, állapitottad meg. Őt is bántották, neki is elege van a körülötte lévőkből, úgy mint neked.

X

Kint ültél a konyhában és nézted, ahogyan készül a kedvenc kajád vacsorára. Anyukád a konyhában sertepertélt, te pedig unottan ültél az asztalnál. Egyszer csak letetted a telefonod és újdonsült érdeklődéssel fordultál anyukádhoz.

- Mi volt a fiú neve? - kérdezed nyugodt hangon

Néhány másodperc, majd egy elmélázó hang válaszolt neked:

- Tate Langdon.

Egy mosoly formálódott az arcodon, amit viszont gyorsan elrejtettél. Anyukád a hallgatásod kissé furcsálta, ezért rád emelte a szemeit egy rosszálló arccal.

- Csak kérdeztem. - mondtad megvonva a vállad

Ám anyád arca nem változott, még a szemöldökét is ráncolta, erős tiltakozzással, hogy még hozzá se érj.

- Barbara, nem. - szólt rád szigorúan anyukád -  Ő egy beteg fiú.

Anyukád sok mindenkiben megtalálja a hibát, sok mindenkit nevez segítségre szorulónak, ezt tudtad, éppen ezért nem vetted komolyan amit mondott. Csak távol akar tartani, mert tetszik, gondoltad és makacskodva zártad le ennyivel a helyzetet. Hogy ő szülő és túloz és felesleges. Ez nem fog neki sikerülni neki, gondoltad, majd felemelted a tekinteted és ártatlan szemekkel mondtad:

- Én nem csinálok semmit, anya.

Anyukád mégsem lehetett olyan jó pszichiáter, ha nem jött rá a benned rejlő hazugságra.

X

Legközelebb akkor kerültél közel hozzá, mikor mikor még egyszer eljött. Te nyitottál ajtót neki. Gyorsabb voltál anyukádnál, csak az Ő kopogására vártál. Sosem szoktál betegeknek ajtót nyitni, de tudtad, hogy kedd délután ötkor Tate Langdon neve van írva anyukád füzetébe.

- Szia. - mondta meglepetten a fiú, nem számított rád az ajtóban

- Szia. - válaszoltad gyorsan és tágra nyitottad az ajtót és beengedted a Tate-et

A fiú belépett és te máris a sarkában voltál, hogy becsukd az ajtót mögötte. Hosszasan végignézett rajtad, te pedig visszafojtottad a vigyorod. A fiú barna szeme mégis, azt kell mondanod közömbös volt, volt az egész lényeben egy fásultság, ami feltette számodra a kihívást. Az ajtót kulcsra zártad, mintha attól féltél volna, hogy a szőke fiú elmenekülne, majd mikor megfordultál, szemtől szembe találtad magad a mély barna szemekkel.

- Tate vagyok. - mondta unott hangon

Nem hallottad még ennyire közelről a hangját, de mégis tetszett a lejtése, csak még jobban elérte benned, hogy magadhoz láncold ezt a szőke démont.
Egy lépést tettél felé és félig mosolyogtál.

- Tudom. - felelted magabiztosan- Én Barbara Benson.

A fiú szeme elkerekedett és először igazán pillantott rád másképp. Te nem akartad, hogy másképpen nézzen rád, mert az anyád a pszichiátere. Ígyhát elvigyorodtál és közel léptél hozzá, az ajkad a szája mellé érkezett, bosszantás gyanánt, kihivás gyanánt. Érezted, hogy Tate megfagy, a levegő a látványtól a mellkasában szorult. Nem értél hozzá, ő sem hozzád, az egyetlen találkozási pont az ajkaitok volt aztán.

X

Szombat délután az ajtóhoz futottál és egy kis habozás után kinyitottad, a halk kopogás megszűnt. Tate állt az ajtóban, egy bordó felsővel és zavarodott barna szempárral, a szőke fürtök szanaszét álltak, azzal kísértve, hogy beletúrj. Amikor a pillantásotok találkozott,  kissé jobban kinyitottad az ajtót és az ajkadba haraptál. Nem emlékeztél arra, hogy Tate szombatra is be lett volna írva.

- Most nincs itt anya. - mondtad megvonva a vállad

Lesütötte a tekintetét egy pillanatra,  majd az ajkába harapott. A szemed követte a mozdulatot és bizsergett mindened. Mikor Tate szemei újra megtalálták a tiéd, már volt benne egy határozottság, ami újra felkeltette az érdeklődésed. 

-Tudom.

Vajon őt is távol akarták tartani tőlem, ahogyan akarta velem?, gondoltad.Minden esetre, kisérteni akartad a szerencséd, tudni akartad ez a Tate nevű démoni angyal azért jött, amiért a teste, a szeme kiált, amit te is szeretnéd, hogy megtörténjen?

- Nem akarsz feljönni a szobámba?- kérdezted kertelés nélkül, keresztbe téve a karod

Nem érdekeltek anyád tiltásai, neked más sem kellett, mint a fiú ajkai. Tate ajkai szétnyiltak a csodálkozástól, de csak bólinott. A szája sarka felkanyarult, mikor kézen ragadtad és felhúztad a lépcsőn.

-Ez ennyire egyszerű?- kérdezte gúnnyal nevető, hitetlen szemekkel

Magadtól is ezt kérdezted, hogy ilyen egyszerű lenne magdhoz láncolni ezt a fiút? Higgadtan szátszottál vele, hirtelen megfordultál, amikor nem számitott és a hátát a falnak nyomtad.

- Hm. - bólintottál és egy gúnyos vigyorral néztél végig rajta, ahogyan ő is rájön a helyzetetekre; a kezed elsimitotta a pólóján a ráncokat - Készültél felszedős dumával?

A szobád ajtajában voltatok. Tate habozott válaszolni, egy pillanatra lepillantott az összekapcsolt kezetekre, az ajkadra, majd újra láttad a halál barna szemeit. Megköszörülte a torkát, a szemében ismeretlen csillanás volt.

- Szia, Tate vagyok. Halott. Dumálunk?

Több lett abból, mint beszélgetés, amikor megcsókoltad és a keze a derekad fonta körbe.

X

-Tudod, nem kellene velem legyél.

Felnéztél az arcára és nem akartad elhinni amit mond. Ezt te is tudtad, de nem akartad hallani. Mégis, Tate olyan hangsúllyal mondta, hogy rájöttél, ő sem gondolta azt komolyan, úgysem tudnátok ez után ott hagyni egymást. A kezed felszaladt a csupasz mellkasán és elérted a haját, amibe élvezettel beletúrtál.

-De igen. - válaszoltad gyorsan,  mire Tate sóhajtott

Megcsókoltad, csak hogy jobban bizonyitsd az állásod. Tate a csókba olvadt és akkor rád hagyta. De nem sokáig, mert a hátadra fordított és a nyakadba csókolt.

- Nem ismersz. - suttogta rekedten

A kezed a mellkasára tetted és magához húztad, azt suttogtad, hogy nincs igaza, hogy neked ő nem idegen. De egyszer csak visszahúzott a csókból és vadul a szemedbe nézett.

- Nem, Barbara. Nem érdekel mennyit hallgattál a terápiámból, de abból sosem fogod megtudni milyen vagyok igazán.

-Akkor mutasd meg amit nem hallhattam. - suttogtad kérlelően, Tate arca viszont elsötétült

És megmutatta. A vért, a kínt, a sötétséget. A kezed a szád elé raktad és egyben akartad tartani magad. Ez is ő volt, ez is Tate, mondod magadnak és belekapaszkodsz abba, ami a fiúban legerősebb: a téboly.

X

Végül ugyanaz maradt neked is, amibe fent oly erősen megkapaszkodtál. Mert nem akartad elhinni, hogy Tate Langdont elkapták, hogy meg fogják torolni azért, amit tett. Nem, nem akartad, hogy egy ujjal is hozzáérjenek a szőke fürtjeihez, hogy rá merjék emelni a kezüket.

Anyád becsapta a szobád ajtaját, azok után, hogy egy hosszú monológot lenyomott arról, hogy ő figyelmeztetett, hogy maradj attól a fiútól távol. Üres szemekkel néztél rá, egy semmitmondó film volt neked.

Mikor kiment a szobából nyitva hagyta az ajtót. Nem is strapáltad magad, hogy felállj és bezárd. Úgysem fog már sokáig zavarni, a pirulák már ki voltak készítve az éjjeli szekrényre. Kimért mozdulatokkal nyúltál utánuk.

{Remélem tetszett és elkaptam a hangulatát. A befejezés csak ilyenre tudtam elképzelni, de irtad is, hogy rám bizod. Ugyanakkor, a narráció kissé szaggatott, ami remélem nem egy fekete pont, én csak igy tudtam magába foglalni mindazt amit kértél. }

{A kéréseket egyelőre beszüntettem, de fel a fejjel, lesz ez még igyse! :))}

Következő oneshot egy kedves kis vámpirral és az olvasóval lesz, SaberRosebane7 kérésére.

Raphael Santiago x Olvasó következik!