Fandom: The maze runner

Karakter: Thomas

Szituáció: Érkezés a Dobozban (mondhatni, Teresa helyett)

Szavak száma: 1650

Kérte: fla256

Amikor kinyitottad a szemed a tátongó semmi fogadott és te pánikolni kezdtél. Ez felébresztette az érzékszerveid és a túlélő ösztönöd is beindította: a szemed gyorsan hozzászokott a sötétséghez, már láttad tárgyak körvonalát, az enyhén pislákoló piros fényt. Úgy érezted, mintha sűrű lenne a levegő, párával telített, de te csak mély levegőt vettél, hogy lenyugtasd a légzésed. Az a valami, amiben rekedtél egyre ment feljebb és feljebb. Motorikus hang ütötte meg a füled, te pedig próbáltad lassan összerakni a darabokat Egy liftben voltál, ami egyre feljebb és feljebb vonszolt, te pedig remegve néztél fel hátha látod mikor áll meg. Kissé nehéz volt vezetned a gondolataid, mert zúgott a fejed és konkrétan semmire sem tudtál gondolni azon kívül, hogy vajon mi fog történni veled. Nem jutott eszedbe semmi magadról, sem a neved, sem a korod, semmi az ég világon és ez mint vérző seb tátongott benned. 

Remegő lábakkal felálltál, de abban a pillanatban a lift hirtelen megállt és te nekiestél a rácsos oldalának és éppencsak meg tudtál kapaszkodni. A lámpa zölddé váltott és a mennyezet ketté vált, fény szökött be a térbe, te pedig lesütötted a tekinteted. Hangokat hallottál fentről és megrémültél. A szemed máris valami rejtekhely után kutatott, de csak a körülötted lévő dobozokra tudtál hagyatkozni. Gyorsan elbújtál a dobozok mögé, mielőtt még teljesen kinyílt volna a mennyezet. A hangok felerősödtek, te pedig még jobban összehúztad magad. 

- Mi az, talán elfogyott a Zöldfülű? 

-Nem is baj, mind összepisili magát. 

A hangok határozottan fiúktól származtak, akik fent veszekedtek és civakodtak és készültek lejönni. Furcsán beszéltek, különös szavakkal, amit nem értettél. Arról is szó esett, hogy felviszik a dobozokat, neked pedig lassan gyomorgörcsöd volt a rémülettől. Nem tudtad mi ez a hely és ezek a fiúk? Mit akarnak tőled? Te hogyan kerültél ide? De a legfontosabb: miért nem tudsz semmit, egy papíralaknak érezted magad, hiszen még a neved sem tudtad felidézni. Néhány fiú lemászott a liftbe és te összehúztad magam, de tudtad, hogy már csak idő kérdése, hogy valamelyik megtaláljon. Lépések hangját hallottad és a szíved a torkodban dobogott. 

Egy fekete hajú fiú nyúlt a dobozod után, ami elrejtett és éppen leemelni készült, mikor meglátott és megtorpant. Az arca tiszta sokk volt és már nyitotta is a száját, hogy mondjon valamit, vagy felkiáltson. Annyira zavarodott volt viszont, hogy nem jött ki hang a torkán először, te pedig kérlelően rá néztél. Ráztad a fejed és az ujja az ajkadra helyezted, jelezve, hogy ne áruljon el. Ő nem tett semmit, hogy eláruljon, csak nézett rád, elcsodálkozva. Egy fiú viszont látta a fekete hajú fiú tétlenségét és rá szólt: 

- Mit láttál, Thomas?

Az említett fiú megrázta a fejét és habozva nyúlt a doboz után, de csak annyira mozdította el, hogy te még ne látszódj ki. Te egy pillanatra megrémültél a mozdulattól, majd kissé fellélegeztél.  

- Semmit. - motyogta zavartan

- Tényleg? - kérdezett vissza a fiú, aki megszólította, enyhén akcentussal beszélt, amit egyből kiszúrtál, ám még magad sem tudtad miért ugrott be, még azt sem tudod, milyen nyelveket beszélsz - Pedig plottyosul úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. 

A Thomas-nak nevezett fiú csak rázta a fejét, de vetett rád egy zavart pillantást, majd az őt szólongató fiúkkal vette fel a szemkontaktust és a helyzet kedvéért tette magát, mintha pakolna. 

-Csak lusta dolgozni. - szólalt meg egy új hang - Gyerünk Thomas, nem érünk rá egész nap!

-Nem, tényleg. Nincs semmi. - próbált blöffölni Thomas

Remek, gondoltad, ez a srác a legrosszabb hazudó a világon. De neked pechedre pont őt kellett kifognod. De a srácok békén hagyták egy kicsit. Thomas félrehúzott egy dobozt és ő már teljes egészében látott, a szeme kíváncsian, de értetlenül nézett végig rajtad. Azért te magad is végignéztél volna magadon, mert kíváncsi voltál hogyan nézel ki. A fiú egy picit közelebb jött, ám te elővigyázatosságból hátráltál. 

- Mit akarsz tőlem? - suttogta Thomas

Felnéztél a fiú élénk kék szemeibe és jóindulatot láttál, ami meglepett, de szimpátiát ébresztett benned. Sóhajtottál és egy lépést tettél a fiú felé, de nem szakítottad meg a szemkontaktust. 

- Segíts kijutni innen. - kérlelted halkan 

Thomas nagyot nyelt és elővigyázatosan körülnézett, mielőtt válaszolt volna:

- Hogyan? Minden dobozt felviszünk. 

Az ajkadba haraptál és keresztbe tetted a karod, kissé magadba süllyedtél. A fiúnak igaza volt és te is nagyon jól tudtad, de az agyad éppen most mondta fel a szolgálatot, mikor kellene igazán kieszelni valamit. Thomas hirtelen felemelte a fejét és elkerekedett szemekkel nézett rád, a szeme csillogott és közelebb jött, a hangja újra suttogó volt:

- Tudom, mássz bele az egyik dobozba. 

x

Hagytad, hogy elvigyen a dobozban. Még magad sem hitted, hogy ilyen könnyen rábíztad az életed erre az ismeretlen fiúra. De ha jobban belegondolni, nem is igazán volt választásod, úgy gondoltad racionálisan cselekedtél. Egyszer csak földet értél dobozostól és vártad, hogy felnyissák azt. Thomas, vagy akárki. 

De szerencsédre Thomas arcát pillantottad meg és nem rejtegetted a megkönnyebülésed. Leemelte fedelét és te kiléptél belőle. Körülnézve, egy erdőnek tűnő helyen voltál, a fák magasan tornyosultak fölöttetek, kellemes árnyékot vetve rátok. Leültél Thomas mellé a földre és láttad, hogy a fiú erősen lihegett, a homlokán izzadtság cseppek gyöngyöztek. Az arcod melegedni kezdett, mert arra gondoltál, hogy a te súlyod miatt esett nehezére a cipekedés. Mintha olvasott volna a gondolataidban, hirtelen megrázta a fejét és nevetett.  

- A doboz már egymagában nehéz. - magyarázkodott gyengén a fiú 

Nevettél, már csak ezért is, mert a fiú olyan gyengén hazudik. Thomas egy pillanatra elkomorodott és a szeme bemért, tetőltől talpig. Te csak visszanéztél rá és vártad, hogy bökje ki mi van a nyelve hegyén. 

- Alkotó vagy? 

Ismeretlen szó volt, persze, hogy nem tudtál mit felelni rá. Értetlenül bámultál rá, majd szemöldök ráncolva kérdeztél vissza:

-Mi? 

Thomas komoly arca nem változott, de volt valami hangsúlyváltás abban, ahogyan megismételte a kérdést. Türelemmel, odaadással, nem ítélkezve, csak tisztázni akarta a zavarát.

- Azt kérdeztem: Alkotó vagy? 

Már majdnem vissza akartál kérdezni, hogy nem akarja-e elmagyarázni mi az az Alkotó, de még úgy érezted, nem tetted magad túl a kezdeti sokkon. Mindent csak szép lassan. Thomas érdeklődő kék szemei tovább fürkésztek. 

-Nem hiszem, de nem tudom ki vagyok. - válaszoltál kisvártatva - Még a nevem sem tudom. Ez normális? 

Thomas arcán egy együttérző mosoly jelent meg, te pedig már nem is próbáltad letagadni, hogy kedveled a fiút, még ha ilyen furcsán is találkoztatok. A fiú segíteni akar és ez értékelendő, szükséged van szövetségesekre ezen az idegen helyen. Te egy pillanatra hagytad a szemed, hadd mérje be a fiú alakját, a szénfekete haját, tengerkék szemét, az ívelt állát, az alkatát, mindent. Nem mondta meg a korát, de te olyan tizenhatnak ítélted, ez az adat viszont azt juttatta eszedbe, hogy neked ellenben fogalmad nincs hány éves vagy.  

- Igen. - bólintott és a szórakozottan a bal kezével a füvet tépdeste - Mindannyian így érkezünk ide, aztán csak eszünkbe jut egyszer.  

Ez nyugtalanító, Thomas lazasága ide-vagy oda, ez a hely hátborzongató. Egy didergés ment végig rajtad és újra visszatért a zúgás a fejedbe, ami néhány percig ugyan nem kínozott. 

- El tudok itt valahol bújni? 

Igazából, már nem is számítottál arra, hogy tovább segíteni fog, hiszen már így is sokat tett érted. Bármi is ez a hely, biztosan nem fog ez következmények nélkül járni, ezt már most levontad magadban. Mint ahogyan azt is, hogy ha nem segít, te akkor is megpróbálsz küzdeni, ha kell egymagadban. Thomas köhintett és abbahagyta a fű cibálást. 

-Öhm, nos, igen, a Térkép szoba könyékén nem járnak sokan. - mondta elgondolkodva

Nem tudtad milyen hely az, de megbíztál Thomas ítélő képességében. Hirtelen türelmetlenség tört rád és hiába pislogtál a fiúra, az nem mondott semmi többet a helyről. 

- Hogyan jutok el oda? - kérdezted kertelés nélkül 

Thomas felpattant és előtted termett, te pedig elkerekedett szemekkel pillantottál rá és a kinyújtott kezére. 

- Várj, segítek. 

Elfogadtad a kezét.

x

Léptek hangja, te pedig jobban összekucorogtál, még levegőt is alig mertél venni, csak ne vegyenek észre. A léptek megálltak és te csak reménykedni tudtál, hogy nem látszott ki semmid a rejtekhelyedből a Térkép szoba mellől.  

- Csak én vagyok az, Thomas. - szólalt meg egy hang - Hoztam neked kaját. 

Fellélegeztél és felismerted a hangot. Lassan előbújtál és valóban a sötét hajú fiút láttad magad előtt, a kezében egy szendviccsel és almával. A hasad árulkodóan megkordult és hálásan néztél a fiúra, aki leheveredett a fa tövébe és a hátát a fatörzsnek döntötte. Te leültél mellé, a vállatok súrolta egymást, Thomas pedig átnyújtotta neked, amit hozott.  Amikor átvetted tőle, az ujjaitok egymáshoz értek, te pedig érezted a bőrkeményedést az ujjbegyein. Thomas még sosem nézett ilyen közelről, te pedig hirtelen nem tudtad mit csinálj.  

- Köszönöm. - mondtad csendesen - Úgy mindent. 

Thomas mosolygott és elmotyogott egy szívesen-t, a keze a nyaka tövét vakarta, idegesen fészkelődött melletted. Csendben ültetek, te pedig nyugodtan akartad elfogyasztani az ételt, de éhesebb voltál, mint gondoltad. Miután befejezted az evés, te voltál az első, aki megszólalt:

- Szerinted meddig húzhatom itt, míg megtalálnak? 

A fiú megvonta a vállát és tanácstalan volt. 

- Öhm, nem tudom. 

Ez a válasz elkeserített, vártál valami megerősítést, hogy nem kell máris szembe nézned a többi fiúval. Elfordítottad a fejed és csak néztél a semmibe magad elé. Ki kell találnod valamit, meg kellene először tudnod erről helyről valamit, egek, annyira akartál valami tervet, de semmire sem tudtad rávenni magad, csak azt érezted, hogy a pilláidra álom száll és egyre fáradtabbnak érzed magad, ám ezt még le akartad gyűrni Thomas közelében. 

Egyszer csak egy pehelykönnyű érintést éreztél a karodon és gyorsan visszafordítottad a fejed. Először azt hitted véletlenül ért hozzád, de aztán azt láttad, hogy Thomas nyugtató érintésekkel szórja a karod bőrét és téged nem visz a lélek, hogy rászólj. Az arcod égni kezdett amikor a fiú szeme találkozott a tiéddel és kedvesen elmosolyodott. 

- Hé, semmi baj. - mondta csendesen a fiú - Nem fognak bántani. Ahogyan én sem. 

Ez a mondat feloldott benned valamit, a nyelved az engedélyed nélkül válaszolt a kijelentésére, visszhangozva az affekciót, amit az ő szeme tükrözött. 

-  Tudom. 

{Flórám, remélem megfelelt az elvárásaidnak :D mert nem keveset gondolkodtam rajta, hogyan változtathatnék a hagyományos jelenten. Csillagozzatok és jelezzetek vissza, kérni pedig még mindig lehet}