Fandom: Gyűrűk Ura (Noha a OS a Hobbit idején játsszódik)

Karakter: Zöldlomb Legolas

Szituáció: Legolas látogatóba megy az unokatestvéréhez Ilvir-hez, akit nemsokára megkoronáznak. Ilvir elmondja, hogy nőül szeretne venni egy lányt keletről, és arra kéri a tündét, hogy hozza őt el neki. Legolas vonakodva ugyan, de engedelmeskedik az akaratának, nem is sejtve, hogy beleszeret az emberlányba.

Kérte: Melokonozmosz

Szavak száma: 5000 (nem sajnáltam az időm, azt hiszem ez életem egyik leghosszabb OS-ja, szófosásom volt)

Figyelmezetetés: traumák, erőszak, iszákosság.

Nemrégen volt Orlando Bloom születésnapja, így gondoltam írok egy Legolas oneshot-ot :D

Legolas nosztalgiázva járta a kastélyt. A bíborba öltözött fa, amely a középpontban állt lenyűgöző volt. Mintha az erődítmény tőle indult volna ki, az ékessége volt. A birodalom neve Vörös Hegy volt, sok időt töltött az unokatestvérével, Ilvirrel. Bakacsinerődőtől még északabbra helyezkedett el. A sok fenyőfa borította hegy közül kiemelkedett a vörös Hegy, a tündék birodalmának kapuja, ahol csakis bíborba öltözött fák nőttek.

Itt játszottak gyermekkorukban. Alig száz évesek voltak, Ilvir folytonosan csínytevésekre vette rá, hogy az apját bosszantsák. Az öreg tündekirály sosem tudta rendre osztani a fiát, de ha még mellette Legolas is rendetlenkedett fékezhetetlen párosnak bizonyultak. A kastély most olyan kihaltnak tűnt, még tündékkel is alig találkozott. Nem csoda, gyászidő volt. A festmények némán bámultak rá.

Legolas kezei végigsimították az öreg fát, ami csak szilárdan állt a kastély centrumában. Az elmúláson gondolkodott. Vörös Hegy tünde királya a múlt napokban húnyt el, a nép gyászban állt.

- Legolas! - hallott egy hangot a háta mögött.

Megfordult és az unokatestvérét látta maga előtt. Ilvir szemei ragyogtak, noha az ajzomorú mosolyra húzódtak. Fehérben gyászoltak, ez volt a bevett szokásuk. Ilvir haja fekete volt, ragyogó kontrasztot adva az öltözetének. A kinézete szöges ellentéte volt Legolasénak, mivel Ilvir az anyja vonásait örökölte. Hosszú haja lelógott a válláról, a hófehér köntösére hullott. Legolas meghajolt előtte, a leendő király állt előtte.

- Nyugodjon békében - suttogta mély szomorúsággal Legolas.

Ilvir bólintott, a szőke tünde látta, hogy a háta mögött az apját keresi a szemével. Sajnos mindhiába. A családjaikat még egy haláleset sem tudta jobban összekötni. Thranduil és Ortuil nem voltak jó kapcsolatban az utóbbi évszázadokban, hiába testvérek lévén elhidegültek. Egy ősi viszály szakította el őket egymástól. A bakacsigerdei király arra sem méltatta, hogy eljöjjön a fiával a fiatal uralkodóhoz. Legolas kissé neheztelt az apjára, mert nem fáradt át a másik birodalomba a temetésre sem. A közöttük levő viaskodás viszont sosem szegett ellent a két ifjú barátságának. Mindig szívesen látták egymást hol Bakacsinerdőben, hol Vörös Hegyben. Talán született egy közös megegyezés, hogy az ő összetartásukat nem szabotálják.

- Mikor lesz a koronázásod? - kérdezte Legolas, érdeklődve.

Ilvir mélyet sóhajtott, mintha csak most szembesült volna újra a ténnyel, hogy egy nép felelőssége fog nehezedni a vállára. Hercegből királlyá válni egy hatalmas változás. A szőke tünde azon elmélkedett vajon Ilvir készen érzi erre magát?

Legolas szabálykövető volt, engedelmes. Ám Ilvir szabadszellemű és lázadó. A szöges ellentét talán annak is volt köszönhető, hogy Ilvir anyja egy harcos tünde volt. Megmentette a király életét, ő pedig beleszeretett és elvette feleségül. Nos, Ortuil ugyanúgy szeretett olykor fittyet hányni a szabályokra, ahogyan a fia tenné.

- A legközelebbi hold töltekor.

Legolas bólintott. Az kilenc hónap múlva lesz. Úgy döntött, itt marad a koronázásáig, támaszt szeretett volna nyújtani a gyászból éppen csak kilábaló rokonának. Mellesleg sejtette, hogy az előkészületek nem a legegyszerűbbek. A tünde koronázásoknak külön rituáléja és szertásai voltak. 

- Sejtem, már tudod melyik hajadont választod. 

Ilvir szélesen elmosolyodott.

- Nos, igen, már döntöttem. Az álmaimban láttam.

Legolas kissé furcsállta ám bólintott, de mielőtt még megszólalhatott volna Ilvir szavába vágott:

- Egy ember lány. Keletről. Láttam az arcát az álmaimban, a királynőm lesz.

A hangja szerelmetes volt, álmodozó és rejtélyes akárcsak egy rejtvény. Legolas ráncolta a szemöldökét, ez igen váratlan volt. A tünde királyok általában nőül a nemes tündék közül választanak. Nem holmi emberlányok után vágyakoznak. Meggondolatlan cselekedetnek hangzott. Ilvir cselekedete nem csak szokatlan, de szinte felháborító volt. A tünde királyok igyekeznek tiszták maradni és fajon belül nősülni. Legolas sosem nézte le az embereket... de ha tény, hogy Ilvir ezzel beszennyezné a királyi vérvonalat.  Ez a tény viszont úgy tűnt cseppet sem zavarónak az unokatestvérének. Az apja sem ragaszkodott a konvenciókhoz.

- Tudom, mit gondolsz... De ezt akarják tőlem - sóhajtott Ilvir, a hangja kissé feldúlt lett - Talán nem fog örökké élni, ahogyan mi. De élete végéig az én királynőm lesz.

Legolas az ajkába harapott. Egy ideig szótlanul követte a leendő királyt. A lépéseik halkan koppantak a palota kövén. Nem tudta hogyan téríthetné jobb belátásra a barátját, úgy tűnt itt a ráció már semmit sem ér.

- Kilenc hónap még sok idő, megfontolhatod.

Ilvir megtorpant, a tekintete égető elhatározottság volt.

- El kell őt hoznod nekem, Legolas - parancsolta hevesen - Ez az egyetlen kérésem van hozzád.

Mi van, ha nem akarsz jönni? És mi van, ha már másé vagy? A tündék számára mindig előnyt élvezett a tisztesség és becsület, nem adhatták a fejüket holmi vágyaknak. Legolas megkérdőjelezte a döntése moralitását. A leendő királynője nem szerelmes belé, hisz nem is ismerik egymást. A leányrablás viszájt szíthat az emberek és tündék között. Legolas tudta jól, milyen kockázatos cselekedetet fog véghez vinni, mégis megtette. Az Égiek biztosan nem hiába választottak téged ki, hogy Vörös hegy királynője légy.

x

A piacról visszatértél, amikor a fogadó felé haladtál el. Az apád ebben az átkozott fogadóban issza el a vagyonotok, míg te próbálsz legjobb életet nyújtani a testvéreidnek. Az édesanyád már évek óta eltávozott az élők sorából, a családod pedig sajnos összeomlott. A két testvéred, akik még kicsik voltak maradtatok egymás támaszai. Egy elhanyatott kis falu volt ez, amely egyetlen bevétele a halászat volt, ám most az is úgy tűnik megcsappant.

A fogadó kerítéséhez két sukár paripa volt kötve. Nemesek lovainak nézted, noha még azoknak sem ilyen egészségesek és szépek az állataik. Megálltál, hogy megsimogasd a lovakat, mindig is különleges szereteted volt az állatok iránt. Ők fegyelmezetten tűrték a simogatásod.

A fogadóból egyszer csak két magas alak lépett ki, te megfagytál egy pillanatra. Még életedben nem láttál tündét. Az egyiken nem volt csuklya, így gyorsan kiszúrtad a kegyes fülét. A másik ugyanolyan magas lehetett. Szemed megakadt rajta és egy jó ideig bámultad, mígnem a tünde észre nem vette. Először a hosszú szőke hajút vetted nagyító alá. A csuklya szinte fedte a fejét, de a haja tengerként folyt le a vállairól. A bőre sima és égi fényű volt. Az arca megnyúlt és a tekintete átható, a világos égszerű szemekben volt valami bizalmat sugárzó. Világos kék szövet helyett sötétebb kéket viselt, a hátán íjat és tegezt viselt. A nyakában egy lánc lógott, amit az inge alá dugott, ezt leszámítva nem viselt megkülönböztető jeleket. A szőke tünde mellett egy másikat pillantottál meg annak föld színét idéző haja volt. A barna tincsek hegyes tünde fülek mögé voltak tűzve.

Egy ponton elpirultál és rájöttél, mennyire tiszteletlenül megbámultad őket, s elkapta róla a tekintetét. Elléptél a paripáktól és utadra indultál, mintha mi sem történt volna, erszénnyel a válladon.

Legolas a külsőd pásztázta, hiszen egy látvány voltál, a hajad nem volt teljesen kifésülve, tincsekre szedett és színes cérnákkal volt összesodorva, mintha csak egy gyerek műve lett volna. A tincseid annak örültek volna legjobban, ha rakoncátlanul a szemeidbe eshettek volna.  Az arcod pirospozsgás, az ajkaid egyenes vonalba húzva. Megrettentél tőlük, noha Legolas nem szeretett volna elijeszteni.

A szőke tünde feléd közeledett, a léptei hangtalanok és könnyűek voltak. Az arcán egy előzékeny mosoly volt, megtartott egy tisztelettudó távolságot és meghajolt, néhány tünde-gesztust követően. Úgy kéri a tisztelet, hogy előbb ő mutatkozzon be neked. Te ijedten megtorpantál.

- A nevem Legolas, ő pedig Alastair a Vörös Hegy tünde birodalom követei vagyunk - szólalt meg lágy hangon - Ilvir tündekirály királynőjévé szeretne tenni téged. 

- Nem - suttogtad, majd sziklaszilárdan megráztad a fejed, hogy biztosan megértsék.

További szóra se méltattad. Menekülőre fogtad, szaladni kezdtél. Hátranéztél és láttad, hogy nem követnek. Ezek az idegenek el akartak vinni. Féltél, hogy miért akar téged egy tünde király feleségül venni. Haza értél biztonságban, majd próbáltam elrejteni az ijedtségedet. Enni adtál a testvéreidnek, de gondolatban már azon járt az agyad, hogyan fogsz legközelebb is étellel szolgálni. 

Hallottad, hogy apád csapkodva és részegen ér haza. Karon ragadtad a kicsiket és a pajtában rejtőztetek el. A szénakazal tetején ültél, kisírt szemekkel. Itt nem vár rád egyéb, mint nyomorúság. Talán jobb lenne, ha elmenne a tündékkel. Ez olyan egyszeri alkalomnak tűnt, amit vétek lenne elszalasztani.

Lépned kell valamit, érted és értük. Lecsusszantál a kazal tetejéről, a testvéreidet arra utasítottad, hogy itt maradjanak míg visszatérsz. A fogadóba mentél, remélted még nem álltak tovább. A hely a pia szagtól bűzlött és kétes alakok hemzsegtek. Az egyik sarokban megpillantottad őket, a két tündét. Nehéz léptekkel mentél feléjük, úgy érezted a döntésed súlya összeprésel.

- Szöktess meg - szólaltál meg, a hangod kétségbeesettnek hangzott, meg ragadtad a szőke hajú tünde köntöse ujját - Könyörgöm.

Legolas finoman megfogta a vállad és kivezetett a fogadóból, a mulatozás hangjai és a csapondár környezet nem volt arra való, hogy itt nyugodtan beszélgethessetek. Alastair követett titeket. A friss levegő kicsit felébresztett. Szemben találtad magad Legolas nyugodt és aggódó kék szemeivel.

- Ezt kívánod? - kérdezte halkan, nem akarta a saját (és Ilvir) akaratát rád erőszakolni, nem lett volna helyénvaló elrabolni téged még akkor sem azt a csillagok kérik.

Magad is érezted, hogy elhagyni a családodat mekkora bűn lenne. Zokogva megráztad a fejed, leroskadtál a fatönkre. Itt volt az esély a szabadulásra és mégsem tudtad megtenni. Sajnáltad a testvéreid itt hagyni vesztükre a semmirekellő apáddal. 

- Nem vihetjük őket is? Könyörgöm - esedeztél előtte -  A testvéreim nem maradhatnak itt. Nem akarom őket hagyni a vesztükre. 

A barna hajú tünde mellé lépett, fontoskodva.

- Hercegem, Ilvir erről nem rendelkezett.

A testvéreid nem voltak képben, de sejtette, hogyha ilyesmire kérne akkor összetörne téged a választás. Legolas szíve megenyhült, noha erről nem volt parancsa nem cselekedhetett embertelenül. 

- Magunkkal visszük őket is.

x

Az apád hangosan horkolva feküdt a földön a házban, nem figyelt arra mi történik. Éjszaka leple alatt csaptak le, szereztek neked még egy lovat, hogy megkönnyítsék az utat. Néhány esszenciális dologgal felpakolva karon ragadtad a testvéreid és elindultál a nagyvilágba. Órákon át lovagoltatok a sötétségben, míg egy erdőben tábort vertetek. Az erdő sűrűjében vertetek tábort. A tündék meleg takarókat osztogattak, nehogy megfázzatok. Az egyik testvéred homlokát simogattad, míg el nem aludt. Magad viszont nem tudtál pihenni, az események újra és újra kétségekbe sodortak.

Össze voltál kucorogva. Legolas sajnálattal nézett rád. Kimentett a kelepcéből, de a traumák nyomát nem tudta elfedni. Láttad, hogy a csuklód dörzsölgeted. Úgy döntött felajánl neked egy gyógyítókenőcsöt. El akarta nyerni a bizalmad, valahogyan. Amíg elfordult a tündebarátja lépett hozzád.

- Alastair a nevem, felség, a Vörös hegyi tünde őrség vezetője – mutatkozott be - Szolgálunk és védünk. Ha valami baj van, nyugodtan fordulhat hozzám.

Bólintottál, majd te is elmondtad a neved. A szőke tündét megbabonázta a neved, ami lecsúszott az ajkaidról. Legolas a társához hasonlóképpen mutatkozott be. Remélte, hogy valamennyire bízni fogsz benne, hiszen őrként mutatkozott be ő is. Nem akarta elárulni, ő valójában egy herceg.

- Nem kell félned többé - próbált megnyugtatni - Biztonságban vagytok velünk.

Velem.

x

Az elkövetkezendő hónapokat együtt töltöttétek, faluról falura mentetek, de mégis inkább az erdőkben vertetetk tábort. A tündék imádták a sűrű erdőket és nagyszerűen tájékozódtak is benne. Egyszerűen lenyűgözött téged minden velük kapcsolatban. 

Legolas egész megszerette az emberek társaságát. Különösen a tiédet. Mindenkivel olyan szeretetteljesen beszéltél. Empatikus és csodás királynő fog belőled válni, tudta jól. Kevésbé akarta elismerni magában, hogy elkezdte megszeretni minden porcikád. Megrázta

A hónapokig tartó út annyira rövidnek tűnt. Élvezted a tündék társaságát. Sokszor azon merengtél a leendő férjed majd hogyan fog veled bánni. Nem tudtad letagadni, hogy kicsit féltél tőle. Minden tünde olyan ridegnek tűnt.

Legolas. Ő volt az egyetlen, akit ennyire magadhoz közel engedtél. Évek óta kerülöd a férfiak társaságát és bizalmatlan vagy velük szemben. Ám ő más volt. Nehezedre esett elismerni, hogy kötődsz hozzá és ha még csak kezdetlegesen is, de vonzódsz hozzá. Ezeket a gondolatokat igyekeztél elhessegetni, mivel nem helyénvaló ez tudva azt, hogy az út végén nőül mész egy tünde királyhoz.

De nem szídtad le túlságosan az érzéseid miatt. Tetszik neked, de majd elmúlik. Megpróbáltad ennyivel letudni. A hangja melodikus volt és nyugodt, habár az első benyomásod az volt, hogy ő valamivel tűzről pattantabb, mint a másik tünde. Sokszor rá akartál kérdezni, vajon azért ennyire lassúak és nyugodtak a tündék, mert örökké élnek? Noha az arca fiatal és életvidám volt, te öntudatlanul is azon merengtél, valójában milyen idős is lehet Legolas.

- Hányszor idősebb és mégis magáz? – bátorkodtál rákérdezni, már szöget ütött a fejedben a kérdés egy ideje.

Úton voltatok, most vágtatok át egy mezőn. Legolas melletted lépdelt.

Nem tartottad magad olyan embernek, aki szeret a dolgok közelébe csapni, ám el kellett magadban ismerni, hogy a tünde személye szinte beszédre késztetett akaratod ellenére. Talán a barátságosság, ami a szeméből áradt, talán a bizalom, amit a szerepe nyújt, de nem érezted kényelmetlenül magad mellette. Legolas szinte megilletődött a kérdéstől, nem szeretett a koráról beszélni, nem is számított arra, hogy az ember lány kíváncsi rá. Az évek során minden helyzetre felkészült, amikor szerette volna elkerülni a választ, így szeme sem rebbent, amikor egy újabb mosoly tört utat az ajkaira.

- Hiszek még a tisztelet erejében, felség – felelte szerényen.

Azért magázott, mert jobbnak tartotta ha megszokja a tisztséget amit viselni fogsz. Jobb, ha elfogadja minél hamarabb, hogy a Vörös Hegy királyának felesége leszel. A magázás ridegebb volt. Úgy gondolta jót tesz majd azzal, ha kicsit eltávolít téged az érzéseitől. Te csak húztad a szád és tovább ostromoltad kérdésekkel.

- Miért hívtok felségnek? 

Legolas felvonta a szemöldökét. Magától értetődő volt.

- A király felesége leszel.

Keresztbe tetted a karod a mellkasodon. Magad sem értetted miért bántott annyira az a megelőlegezett tisztelet, amit kaptál. Igen, a királyé leszel, úton vagy affelé, hogy megtedd. A felség hívás viszont mintha nyomást gyakorolt volna rád.

- De még nem vagyok az. 

Legolas szíve ugrott egyet, amikor duzzogva elhaladtál mellette és a vállatok egymásnak súrlódott. Utánad nézett, ahogyan lehajolsz a testvéredhez és csitítgatod mert lehorzsolta a térdét egy fában. Akkor döbbent rá, mennyire is kétélű az, amit tett. Te menekülni akartál a nyomorból, de nem voltál szerelmes az unokatestvérébe. Csodálatból és hálából nem él meg egy szerelem, akármennyire is szeretné azt Ilvir. Még mindig kételkedett abban, hogy helyesen cselekedett azzal, hogy megszöktetett.

x

Fokozatosan, hónapok alatt szeretett beléd, akárcsak egy lassan ölő méreg. Mint amikor az ember fokozatosan ereszkedik a hideg vízbe... Legolast egyre jobban felismerte magában az erkölcse hanyatlásának jeleit. Bűntudata volt, nem kellene a rokona mennyasszonya iránt epekednie. Az utóbbi időkben egyre nehezebb volt az öntűrtöztetés. Egyre bonyolultabb volt kifogásokat keresni azért, hogy elűzze azokat a melengető gondolatokat rólad.

De hogyan is tehette volna ezt meg? Hiszen te voltál a fény az éjszakában. Nem láttál még tündét ennyire jókedvűen nevetni, nem csak a szája, de a szeme is nevetett, a kék szemeiben volt egy érdekes csillogás. Azt hitted a tünde őrök mind morcos, komoly emberek. Kemény dió.

Meg akartad ismerni Legolast, sajnos sokkal jobban mint a leendő férjedet. Noha sokszor kérted tőlük, hogy meséljenek Ilvir-ről, valahogy sosem győzött meg eléggé arról, hogy mellette a helyed. De már nem volt visszaút. Úgy érezted nincs már más választásod, mint férjhez menni hozzá. A testvéreidnek is jobb helye lesz a tündék között.

Legolasszal bevett sokásotok lett a tűz melletti beszélgetés éjszakánként. Főleg akkor, amikor rajta volt a sor, hogy őrt álljon éjszaka. Alastair elbóbiskolva feküdt a tűz mellett.

- Hallottam, hogy tegnap Alastair hercegnek hívott.

A tünde egy szomorú félmosolyba húzta az ajkát.

- Én vagyok a király, Ilvir unokatestvére - magyarázta Legolas - Bakacsinerdő hercege.

A szád meglepetten nyílt szét. Legolas nem vágott fel, egyáltalán nem sütött le róla a hataloméhség vagy irányítás vágy. Szinte máshogy néztél rá, eddig azt hitted, hogy ő is egy őr. Egy herceg ült mellette, aki nem félt bepiszkolni a kezét és cselekedni. Örültél, hogy a leendő családod részévé válik a tünde is. Egy kis vörösség lett az arcodon.

- Ezek szerint mi rokonok leszünk - mosolyodtál el.

Olyan gyönyörűnek látott abban a pillanatban, és tökéletesnek. Nem érdekelte, hogy nem vagy tünde. Megértette, hogyan is tudott Ilvir beléd szeretni egyetlen pillantással. Mellette ültél, alig pár centire és a szemeid ragyogtak. Elpirulni olyan emberi dolog, mégis a tünde kellemes melegséget érzett a közeledben. Legolas szomorúan nézett rád, amikor nem figyeltél. Igen, rokonok lesztek, de nem akármilyenek.

Te feleség leszel, de nem az övé. Legolas a körmét az íj hímesen kifaragott részébe mélyesztette. Itt volt a határ. Azon kapta magát, hogy olyan dologért epekedik ami nem az övé. A szentség, a moralitás, becsület. Egy pillanatra mindent eldobott volna egy csókért.

x

Egy veszélyes napot éltetek túl, egy csúnya orksereg szinte bekerített. Ha Legolas nem ment meg utolsó pillanatban mostanra biztosan már a túlvilágon lehetnél. Szerezett is egy csúnya sebet a karján emiatt. Ragaszkodtál ahhoz, hogy te kösd be a sebet, noha Legolas erősködött hogy az ő sebei gyorsan gyógyulnak. Beadta a derekát. Amikor a tekintetetek találkoztál, beleremegtél az intenzív kék szempár pillantásába. Újra és újra ezt művelte veled.

Éjszaka volt, ezüstös fény töltötte be a tópartot, de a hold még nem nyerte vissza kerek valóját. A sátor a néhány méterre volt, de mégis a parton ücsörögtél, egy kövön ülve. A gondolataidba merültél. Harcolsz, túlélsz minden napot. De mégis mi célból? Noha az útad vége Ilvir karjaiba vezet, mégis céltalannak érezted magad. Ugyan miért menj hozzá egy férfihez, aki iránt még csak nem is érzel tiszteletet sem? Úgy érezted egyre jobban félsz attól, hogy egyszer meg is érkeztek Vörös Hegyhez. A gyomrod görcsbe rándult, csak szótlanul bámultad magad a víz tükrében.

Egy apró fűszál megmozdult, ez csakis a halkan járó tünde barátod lehet. Meg sem fordultál, úgy szóltál hozzá.

- Legolas, én nem vagyok olyan, mint egy tünde. Hogyan fognak szeretni?

A kezeid végigfutottak a színes tincseiden, szinte durván kaptál beléjük. Gyűlölted azt az érzést, hogy nem vagy elég. Önmarcangolásba kergetett. Legolas szíve összeszorult. Hogyan kételkedhetsz abban, hogy szerethető vagy? Letérdepelt melléd a parton. Gyengéden lefejtette az ujjaidat a tincseidről, majd maga gyönyörködött benned.

- Hadd segítsek ebben.

Elkezdte kioldani a fonatokat, a durva és színes cérnákkal megoldott tincseket. Az ujjai olyan finoman bántak a hajaddal, még csak meg sem húzta. Emlékeztél, még kicsi korodban az anyád mennyire durván fésült meg, nem kímélt. Az egész tested elárasztotta a melegség, amikor Legolas ujjai véletlenül a nyakad bőrét súrolták.

Tündét varázsolt belőled, a hajad egyenes  volt és leomlott a válladon. A tó tükrében elkaptad Legolas pillantását. Elmélyülten és feszülten figyelt rád, elveszett a látványodban. A gyomrodban pillangókat éreztél repdesni. Hátrafordultál, Legolas bűntudatosan elkapta a kezeit a vállaidról. A tündék szemében még ez a tett is mocskosnak számított. Az önmegtartóztatás és tisztaság többet ért minden emberi vágynál.

Nem tudtad letagadni most már magadban, hogy a hónapok során beleszerettél a tünde hercegbe. El is felejtetted miért is mész Vörös Hegybe. Elfelejtetted, hogy Ilvir király felesége leszel. A napjaid betöltötte egy másik tünde a gondoskodó szeretetével és el sem tudtad képzelni azt a napot, amikor már nem lesz melletted, hogy figyelmeztessen minden veszélyre. Az apádra sosem számíthattál, egyszerűen éhezted a gondviselést. Legolas iránt nem voltak már baráti érzéseid, ez akkor vált világossá, amikor miután megmentett egy csata során erősen magához húzott. Az erős mellkasa védelmet nyújtott.

Megfordultál, a szemeid le sem estek róla. Szemtől szemben álltatok, Legolas hátrálni kezdett, hogy helyet nyerjen közétek, de te megállítottad. A kezedet a vállára tetted, a tünde összerezzent. Várta, éhezte ezt az intim pillanatot, most mégis készült meghátrálni. Nem szabad ilyesmit tennie, hiszen Ilvir mennyasszonya vagy! Nem lehetsz és nem is leszel az övé, akármennyire is szeretné.  A kezével le akarta választani a tiédet a válláról, de ehelyett képtelen volt rá. Te lassan átszelted a közöttetek lévő távolságot, ám a tünde továbbra is ellenállt.

Legolas az utolsó cseppnyi önuralmába kapaszkodott. Nem engedhette meg, hogy elengedje magát. Mert félt, hogyha egyszer megteszi akkor újra és újra ugyanúgy kívánni fog.

- A király felesége leszel - szólalt meg Legolas, elgyengült hangon.

Felhúztad a szemöldököd. Ez egy érv akart lenni? Könnyűvérűnek érezted magad, de nem érdekelt. Ezt akartad, őt és jelenleg a kötelességeid sem tartottak vissza. Egy ideje már fontolgattad ezt, de nem volt elég bátorságod lépni.

- De még nem vagyok az - suttogtad makacsul. 

Szaggatottan kilégzett. Legolas előre hajolt és megcsókolt. Az ajkaitok bűnös táncot járt, a tünde közelebb húzódott, a kezei óvatosan ölelték át a derekad. A hosszú selymes hajába túrtál, az ujjaid megsimították a füleit, mire Legolas beleremegett. Ez volt az első csókod, neki adtad és minden percét élvezted.

A sátradban ébredt, noha alig hajnalodott még. Felöltözött és az ágyad szélére ült, úgy ítélte azt még ki tudná magyarázni, de ha a karjaiban fekszel azt már nem. De nem tudott ott hagyni téged csak úgy. Elnyúlva feküdtél a pokrócok rengetégben, olyan békés voltál. Annyira szerette volna eltörölni azokat a traumákat, amiket a faludban átéltél. Csak remélni merte, hogy ezután jobb életed lesz.

A napkelte megvilágította a bűneinek súlyát. Kegyetlenül megítélték a napsugarak, Legolas lelke háborgott. Csalódott magában és nem értette az erkölcsi bukását. Tisztán és ártatlanságban kellett volna elhozza a hajadont Ilvirnek, ám ehelyett árulta a tulajdon vérét a tettével. Tudta, hogy nincs mentség arra, hogy beléd szeretett, hiszen a leendő király jegyese vagy. Felháborító, Legolas a fejéhez kapott és eltakarta a szemeit, azt kívánta bárcsak egy álom lenne az egész.

Hangtalanul lépett ki a sátradból, remélte nem találkozik össze Alastairral. Titokban kell ennek maradnia. A sírjába vinni az érzéseit.  Bárcsak te is így gondoltad volna.

x

Legolas bűntudatban fuldokolva hallgatta az unokatestvére bánatát. Bántotta, hogy a kapcsolata a feleségével nem a legfényesebb. Hogy nem az vagy, akit ő megálmodott. A szőke tünde merőben ellenkezett volna az utóbbira, hiszen semmilyen hibát nem lelt benned. Azon gondolkodott, vajon így alakultak volna a dolgok akkor is, ha nem szeret beléd?

Próbáltál megfelelni a férjednek, de azt nem tudtad erőltetni, hogy szeresd is. Tisztelted, teljesítetted a parancsait, de hideg maradtál vele szemben. Annyira nehéz volt elrejteni az érzéseid a rokona iránt. A szerelmed nem hanyatlott Legolas iránt. Ennél tiltottabb már nem is lehetett volna. Éppen ezt élvezted.

Teltek az évek, de mindig csak azt vártad, hogy Legolas megjelenjen látogatóban. Maszkíroztad a lelkesedésed, jó színésznek is tartottad magad. Nem bántad meg ugyan, hogy feleségül mentél Ilvirhez. Legalább a testvéreid biztonságban voltak és jó életük lett. Feláldoztad a boldogságod értük.

A tested égett már az izgalomtól, róttad szótlanul a palota folyosóit. Tudtad, hogy valahol összefutsz vele.

Megtaláltad.

Legolas arca meglepett volt, de a szemei máris árulkodtak a benne lakozó érzésekről.Egyedül voltatok, vagyis legalábbis azt sejtetted. Legolas próbált veled egy darabig rideg lenni, erőltetetten beszélt és kerülte a szemkontaktust. Tudtad mit érez, bűntudatos. Egy áruló. Egy viszonyt folytat. Ezek az érzések felőrlötték. Mindent, amit tettél életedben másért tetted és nem magadért. Ezt az egyet meg akartad hagyni magadnak, még akkor is ha esendő cselekedet.

- Most már nem mondhatjuk azt, hogy nem vagy a király felesége - mondta elfojtott hangon Legolas

Legolas kifogást keresett, hogy ne szeressen tovább. Persze arra hamarabb nem talált kifogást, hogy ne szeressen beléd. Késő bánat, mondta magának.

- Feleség vagyok, de nem vagyok az övé.

Legolas teste belerezzent a szavaidba. Egy mélyet sóhajtott, amikor érezte a kezed a mellkasán. Egy ravasz mosoly nyugodott. A kezeit próbálta a teste mellett tartani, de azok mégis inkább mágnesként tapadtak a tiédhez. Hogyan tudott volna neked nemet mondani? Elgyengül, a pillantásod alatt a teste tűzben égett. Hagyta, hogy a palota egy eldugott zúgába húzd és mélyen megcsókold.

x

Ilvir tudta.

A játsszma itt megállt. Évekbe nyúló huzvavonának szakított véget. Legolas elsápadt.

A csupasz padlón térdelt, a tünde mivolta a sarokban, úgy térdelt a padlón, mint egy bűnös. Megbocsátásért esdekelt, ám tudta, hogy bűnére nincs bocsánat. A bőre veszített a fényéből, erőtlen volt és meggyalázott, nem is hasonlított már egy tündére, a holdfény tisztaságát eladta hálátlanul. A szégyen és a felemésztő bűntudat mellett ez volt a másik szétmarcangoló érzés, a gondolat, hogy nem méltó a fajára. A fejét még jobban lehajtotta, a kard azonnali csapása lett volna a megenyhítő vég, amit meg sem érdemelt. A halála nem taszította vissza egyáltalán, inkább egy menekülő út volt, amivel maga mögött hagyhatná a szégyenét. De csak a saját szégyenét, másét nem. A tiédet sem. A szíve még jobban összeszorult. Szégyent hozott magára, a királyára, a nőre, akit szeret. A tünde király elé lépett, a mozdulatai kiméretlenek és sietősek voltak.

Legolas rá sem ismert. A barátja szabad szellem volt, akit legtöbbször nem érdekelték a szabályok és a természet hangját többre vélte az emberekénél. Ám most egy kegyetlen bosszúálló állt előtte.

Ilvir kirántotta a kardját a hüvelyből és idegesen forgatta a kezében. Lenézett az előtte térdelő tündére, nem is látta az arcát, csupán a fehér szövetbe burkolt testét és a napsugár színű haját. Az évek során ápolt barátságuk sutba ment.

Elárulták. A legrosszabb módon méghozzá. Csalódottan, dühösen nézett le a szőke tündére. Hogyan lehetett ennyire aljas? Miért éppen Legolas? Egy tündét sem érdeklte volna egy halandó ennyire. Egy másik tünde nem kockáztatta volna a szentségét egy holmi emberlány miatt. Mire, mikor az életük csupán töredéke az övéknek. Legolas más volt, mint a többiek, és éppen ez volt a veszte.

Ilvir görcsösen és zakatoló szívvel nézte a barátját, aki a lehető legádázabb módon elárulta. Ha láttam volna előre, Valar, csak láttam volna előre, fohászkodott magában. Az ilyen árulók sorsa a halál, a tünde árulása pedig zsigerig vágott. A szeme a tündét pásztázta, tanácstalanul. Ha nem ő állna előtte, már halott lenne. Mélyen szívta be a levegőt és rázta a fejét, tudta, hogy ezt nem tudja elnézni, akármennyire is diktálja azt a szíve.

- Az egyetlen dolog, ami visszatartja most kardom, az a barátságunk.

A tünde bőre szinte szürkés volt, egy beteges árnyék ült a szemei alatt és remegett előtte. Mint egy hulló csillag, ami nem bírja már sokáig és elhalványul. Azok az emlékek peregtek le a szemei előtt, amik a barátságuk igazolja. Nem akarta kiontani az életét, de a törvény és a becsülete mást követel. Mit vársz hát tőlem, mit cselekedjem most veled? Töprengett magában. Félig ő maga is tünde, hát hogyan tudná csak úgy kioltani a másik életét? Valar szemében mindketten egyenlők, tünde és tünde, nincs különbség. Tudta, ha vért ont ma éjszaka az ő büntetése sem marad el. A másik oldalon pedig ő egy királyság feje, kötelességei vannak. A tétlenség tépte szét, az ajka remegett és keserűen sóhajtott fel:

- Mit tegyek veled, amit szívem, vagy amit kardom kíván?

Legolas fel sem merte emelni a fejét, nem várt kegyelmet, mert tudta, hogy nem érdemli meg. Ő vétkezett és most elszenvedi. Azt sem hitte, hogy a lelke túlélné a gyötrelmét ennél tovább. Viszont azt sosem gondolta, hogy majd így végzi legvégül. Ám, ha valaki meg kell ölje, akkor már inkább szeretett barátja tegye meg. A halál előtti pillanatban is tanúsítja, szereti a barátját és nem akarta ilyen módon elárulni. A bűntudat nem sodorhatja ennél mélyebb szakadékba. Úgy gondolta, ha majd túl idős lesz, akkor nem fog elhajózni a népével, hanem inkább keres egy csendes erdőt, lefekszik a földre és ott rá bízza magát a természetre. Porból lenni és porrá lenni. Behunyta a szemeit és a lehető legnagyobb alázattal bízta rá magát Ilvir-re.

- Tégy, amit jónak látsz. – lehelte ki Legolas - Nincs már olyan, amitől én félnék.

Vérző szívvel nézett az unokatestvérére. A tulajdon vére... Hiszen annyi emlék kötődött hozzá, hogyan ölhetné meg? Ilvir szemei könnybe lábadtak. Úgy érezte, ha nem teszi meg akkor kevésbé marad férfi. A szemében könny tündökölt, Ilvir felemelte a kardot a levegőbe, hogy lesúlytson.

De aztán megállt a levegőben a kard.

Ilvir nehezen légzett, a keze remegett, de mégsem... mégsem tudott lesúlytani rá. Ott volt előtte, a barátja, aki teljesen kiszolgáltatja magát neki és a döntésének. Azt hitte összeroppant a döntés súlya alatt.

Egyszer csak kinyílt az ajtó és te léptél be rajta. Rémülten néztél vele szemet, annyi megvetés volt a tekintetedben, hogy Ilvirt csak még jobban feldühítette. Te is elárultad a szeretőddel és még... Elkerekedett a szeme. A tekinteted ismerős volt. Ilvir akkor döbbent csak rá, hogyan is néztél rá mindig is. Féltél tőle. Rájött, hogy sosem szeretted. Legolasra esett a pillantása, te már a földön kúsztál, szinte a testeddel védted a tündét. Egy ember sosem áldozná fel egy tündéért. 

- Könyörgöm, ne bántsd - kiáltottad sírva fakadva - Inkább engem ölj meg, mintsem őt.

Ilvir a földre zuhant, Legolas mellé és szorosan átölelte. Nem volt szokásuk a tündéknek ilyesmire.  Mindketten zokogtak,te pedig remegve nézted a jelentet, értetlenül. Ilvir úgy szerette a szőke tündét, mint testvérét. Azt sosem bocsátotta volna meg magának ha most nem eképpen cselekszik. Ahogyan magadhoz ölelted Legolast, ahogyan zokogtál megindított benne valamit. Mintha csak fátyol esett volna a szemeiről, hirtelen tisztábban látott. Göb lett a torkában, és mély undorral gondolt magára.

- Hibáztam - szólalt meg elfojtott hangon Ilvir - Olyasvalakit kívántam meg, aki sohasem kellett volna az enyém legyen. (Neved), én láttalak álmaimban a palotában, boldog voltál. Azt hittem én leszek az, aki ezt megadja neked. Sajnálom.

Felemelted a fejed, alig volt bátorságod felnézni rá. A tömény dühből csupán a megbánás maradt az arcán. Soha sem kért tőled eddig bocsánatot semmiért, szóhoz sem jutottál. A döntése, a vak parancsa változtatta meg az életed. Szinte akaratod ellenére rendelt ide, csupán azért mert megtetszettél. Egy felszínes érzések vezette cselekedet volt, még esélyt sem hagyott neked, hogy belé szeress.

- Téged kényszerítettelek arra, hogy őt elhozd nekem - most Ilvir a másik tünde felé fordult - Én hibáztam, Legolas. Gőgös voltam.

A tekintete végigfutott rajtatok, Legolas karjai még szorosabban húztak magához.

- Látnom kellett volna, hogy egymáséi kellene legyetek - tette hozzá - De elvakított a szerelem, az idealizálás.

- Ilvir... - kezdett bele Legolas, de a másik tünde csak félszeg mosollyal csitította le.

Ilvir eldobta a kardját, hangosan ért földet. Saját magát fegyverezte le, az arca megbánó volt. De mégis így érezte helyesnek a döntését.

- Nem állok többé utatokba - sóhajtotta szomorúan Ilvir, az arca megtört megannyi érzés futott át rajta - A csillagok bizonyára megbocsátják ezt majd nekem.

Sietve távozott a teremből, a sötét haja fátyolként libbent utána. Te még mindig riadtan bámultad a kardon a padlón. Az a fegyver elvehette volna Legolas életét. Teljes testedben remegtél, le sem törölt könnyek időztek az arcodon. Legolas magához húzott, mint még soha. Gyengéden törölte le a könnyeidet.

- Az enyém leszel?

- Az életem végéig.

Legolas örömkönnyekben tört ki. Szoros csókba vont, mintha félne, hogy ez csupán egy álom és annak végén te szertefoszlol. Úgy érezte, mintha ősidők óta béklyóba lett volna verve és most felszabadult volna. Soha sem gondolta volna, hogy ilyen bűnre létezik megbocsátás, hogy létezik jó vég. Úgy tűnik a tündék sem tévedhetetlenek.

Külön gifek Melokonozmosz