Lia Willel sétált az erdő felé. Percy elnavigálta őket a Will látomásában szereplő sziklához. Miközben kicsit lemaradtak, Lia Willhez fordult:

- Nem is említetted hogy látomásaid voltak. 

Will megvonta a vállát:

-Amióta megvakultam azóta gyakrabban vannak látomásaim. Régen naponta egy-kettő volt, de még csak három óra telt el a megvakulásom óta és már vagy tíz látomásom volt. Lehet hogy a testem így próbálja kompenzálni azt hogy már nem látok. 

Közbe odaértek egy sziklához, ami tényleg olyan volt mint egy ürülékhalom.  Percy felsorakoztatta a haderejüket. 12 Appolonos, 7 Démétéres, és 3 Dionüszosos. Will megállt előttük, és karba fonta a kezét. 

-Tehát... Ki tud bánni az íjjal?

Az összes Appolonos feltette a kezét, emelet négy Démétéres, és két Dionüszosos, meg persze Lia. Will bólintott. 

-Akkor ti felmentek a fákra, és ha jelt adok, akkor egyszerre lőtök.

-Mi lesz a jel?

Will intett a vállán üllő pacsirtának, aki  kettőt füttyentett. 

-Ez.  A többiek a földön maradnak és megakadályozzák hogy akiket nem szedünk le azok kijussanak a tisztásról. 

Mindenki elhelyezkedett. A Will melletti ágon egy hét-nyolc éves Appolon fiú üldögélt. Halványan elmosolyodott, de látszott hogy igazából fél. 

-Szia- szólította meg Willt- Én James vagyok. 

-Én meg Will. 

-Te nem félsz?

Will elgondolkozva "nézett" maga elé. 

-Nem- válaszolta végül- Nem ez lesz a halálom napja- tekintette a távolba révedt- Nem ez. 

-Te már biztos sok ütközetben harcoltál. Mit gondolsz nyerni fogunk?

Will bólintott. Ebben a pillanatban egy pokolkutya bukkant elő az árnyékból. Hamarosan újabbak jöttek. James az idegre tett egy vesszőt és várakozóan Willre nézett aki azonban még nem adta meg a jelet mert meg akarta várni hogy az összes felbukkanjon és a később felbukkanok ne felkészülten érkezzenek. Hirtelen azonban egy nyílvessző csapódott az egyik pokolkutyába. A pacsirtái felháborodva adták tudtára mi történt.  

-Idióta- mormogta Will, miközben intett a pacsirtáinak akik megadták a jelet. Azonban így is elkéstek. Pár pokolkutya már vissza is ugrott az árnyékba és nyilván figyelmeztetik a többieket hogy össze vissza bukkanjanak fel. A tisztáson maradt pár pokolkutyát gyorsan leszedték. Körülöttük eltévedt nyílvesszők hullottak földre. Körülöttük körös körül vonyítás hangzott. Will megérezte alattuk egy pokolkutya vizes bundájának a szagát. Gondolkodás nélkül a szag irányába lőtt. A pacsirtái füttye megerősítette abba hogy célba talált. A kis madarak folyamatosan dirigáltak hogy merre és milyen szögbe lőjön. Will hálát adott Erosznak ugyanis tőle kapta a madarakat. Hirtelen megmerevedett. Képek úsztak el a szeme előtt. Keze ösztönösen kinyúlt Jamesért és magához rántotta. A következő pillanatban egy tőr zúgott el ott ahol James ült az előbb. 

Lia látta hogy Will félre ránt egy kisfiút a felé repülő tőr útjából. A  következő pillanatban Percy neki ugrott a tőrt dobó fiúnak. A fiú 17-18 évesnek tűnt és egy remekül kidolgozott páncélt viselt. Percy a réseit célozta, a fiú pedig nem tett semmit hogy megállítsa. Percy a résebe döfte a kardját, de az hatástalanul félrecsúszott. A srác elvigyorodott és úgy rúgta mellkasba Percyt hogy a legközelebbi fáig repült és rongybabaként csuklott össze. Lia oda akart sietni de három vicsorgó pokolkutya útját állta.

-Hogy mennétek a Tartaroszba- morogta nekik, miközben felkészült a harcra. Legnagyobb meglepetésére azonban a kutyák bizonytalanul egymásra néztek majd halk szűküléssel porrá omlottak. Lia a fiú felé futott miközben egy nyílvesszőt küldött rá. A nyíl célba talált, de a fiú csak nevetett. 

-Nüx áldása megvédd engem a gyenge fegyvereitektől, ostoba!

A következő pillanatban Will nyílvesszőjétől előre bukott a feje. Lia Willre nézett és azonnal megértette mire gondol. Körbe-körbe rohangáltak és nyílvesszőkkel bombázták, hátha találnak egy gyenge pontot a páncélján és közbe egyre messzebb terelték a csatatértől. Közben igyekeztek elkerülni hogy felnyársalja őket a srác egyik tőre, amiket folyamatosan dobált. A fiú ú úgy tűnt megunta a fogócskát, mert Will felé lódult, aki hátrálni kezdett, de elbotlott egy gyökérbe. A fiú felé lendült egy tőrrel a kezében. Lia villámgyorsan egy nyílvesszőt küldött a nyaki illesztésbe. A fiú úgy állt meg mintha falba ütközött volna, összeesett és összekuporodva sírni kezdett. Will feltápászkodott. Lia pedig odasétált és kihúzta a nyílvesszőt a fiú nyakából. Meg se karcolta. Összeráncolta a homlokát.

-Fehér.

-Mi?

-Fehér a tolla.

Erre Will is összeráncolta a homlokát. Lia csak fekete tollú nyílvesszőket használt. Lia közben észrevette hogy a hegye kettétört szív alakú és egy üzenet van ráerősítve:

"Kedves Lia!

Ez a lelki fájdalom nyílvesszője. Boldog elő szülinapot! 

Erosz és Pszükhé"

Lia felolvasta a levelet Willnek. Aztán a fiú felé fordultak. Szemlátomást valamennyire megnyugodott. Hirtelen eltűnt. 

-Mi a franc!

-Az árnyékban állunk. Biztos elárnyékutazott.

-Oh.

-Láttam hogy megmentettél egy fiút. Szerencséd volt hogy látomásod volt erről, különben biztos nem veszed észre  a tőrt.

-Tényleg volt egy látomássom erről. De ott nem azt láttam hogy megmenekül.