-Apa, Will talált megoldást. Elvileg.

-Akkor megmenekültünk. Willt megbízható srácnak ismerem. Különben nem is engedném a közeledbe. Felmész hozzá?

Lia a fejét rázta. Végül is Will látja a jövőt, tehát csak tudja, hogy kell-e neki segítség.

-Azt mondta, hogy jól jönne egy hadsereg, de nem hiszem, hogy a szörnyek meghallgatnának. Szóval ha esetleg van valami ötleted...

-Várjunk csak!- emelte fel a kezét Thészeusz.- Te összeakarsz szervezni egy szörny hadsereget? Tudod hogy mennyi az esélye, hogy ellened fordulnak? Sok. Nagyon sok. Ez egész egyszerűen egy hülye ötlet. Bár tőletek ezt már megszoktam, de most én is itt vagyok!

-Megvan a mód arra, hogy gyorsan szerezünk egy hadsereget, ami nem fordul ellenünk. Bár nem olcsó, de fel lehet bérelni egy zsoldost.

-Itt olyanok is vannak?- vonta fel a szemöldökét Thészeusz.

-Pár éve egy félistennek eszébe jutott, hogy szervez egy csapatot, ami folyamatosan gyakorlatozik, és bárki felbérelheti. Így a Sötét testvérek jelenleg egy pár száz fős hadsereg, jó kiképzéssel, és állandó foglalkoztatottsággal.

-Meg tudsz beszélni a főnökükkel egy találkozót?- kérdezte Lia.

-Persze, fél óra múlva a nagyteremben?

-Negyed. Ott találkozzunk.  

Tartarosz tényleg betartotta az ígéretét, így tizenkét perc múlva egy magas, fekete hajú félistennel tért vissza a nagyterembe. Thészeusz visszafogta magát, és nem menekült a terem közepén álló asztal túloldalára, noha a másik fiú valami ösztönös rettegést indított el benne. Megszorította a zsebében a kis kockáját, és felállt a székből, hogy illően tudja fogadni a másikat. A fiú egy remekül kidolgozott fekete páncélt viselt, és első látásra látszott rajta, hogy tapasztalt harcos. Thészeusznak azonban úgy tűnt, mintha az árnyékok sötétebbek, a levegő pedig hidegebb lett. A zsoldosvezér arcán enyhe lenézés látszott amikor ránézett, és látványosan nem akart itt lenni.

-Hol van Lia?- fordult Tartarosz Thészeuszhoz.

-Honnan tudjam? Nem vagyok a bébiszittere. 

Tartorosz megforgatta a szemeit, de nem válaszolt. Thészeusz visszaült, amikor a másik fiú szó nélkül az asztalfőhöz sétált, és levetette magát az ott álló székbe. Pár percig néma csendben ültek. A feszültség érezhetően nőtt a terembe. A zsoldosvezér végül felpattant a székből, és az ajtó felé indult volna ha Thészeusz nem ugrik az útjába.

-Hová mész?

-Van jobb dolgom is- vágta rá a zsoldos.

-Nem nincs- szólt közbe Lia, aki akkor lépett be. Thészeusz kis híján eltátotta a száját, Lia ugyanis a korábbi farmer és pulcsi helyet egy teljes görög páncélzatot viselt, csupán a sisakja nem volt rajta. Korábban kibontott haját most összefonta, és emiatt sokkal idősebb és határozottabb benyomást keltett, mint korábban. Thészeusznak most először tűnt fel, hogy Lia valójában sok dolgot örökölt az anyja szépségéből. Lopva a másik fiúra nézett, aki viszont enyhén lesápadt. 

-Késtél- jegyezte meg Tartarosz.

-Azt mondtam negyed óra. Az az én fogalmaim szerint tizenöt perc. De igazíts ki ha tévedek- felelte Lia, és a zsoldoshoz fordult.- Szia, jó látni téged. Nem hittem volna hogy még találkozunk.

-Miért vagy itt?- nyögte ki válaszul a fiú.

-Nem is tudom, talán itt lakom. 

-Ti ismeritek egymást?- kapkodta közöttük a fejét Thészeusz.

-Persze- mosolygott rá Lia.- Tudod, csak nemrég ismerkedtünk meg, de egy nagyon érdekes történet.

-Megpróbáltál megölni!

-Érdekes, én fordítva emlékszem. De most ez lényegtelen.

-Lényegtelen?

-A világ sorsa forog kockán. Mivel elég jó okunk van rá, hogy ne akarjunk vele együtt elpusztulni, javaslom fogjunk össze.

-A Félvér táboros barátaid nem segítenek ki?

-Először is, nem a barátaim. Másodszor is, nem. Harmadszor is, ők egy csapat gyerek. Nem fogom háborúba küldeni őket.

-Gyerekek? Félistenek vagyunk, drágám! Nincs időnk gyereknek lenni! Egyébként te hány éves is vagy? Tíz körül?

-Közöd? Fel akarlak bérelni, nem pedig az élettörténetemet akarom elmesélni.

-Fel akarsz bérelni? És miből akarod fizetni? A zsebpénzedből?

-Majd az apukám kifizet. Ugye?

-Persze, amit csak a kislányom akar. 

-Ráadásul ha nem mész bele, akkor lehet hogy túl kevesen leszünk és elpusztul a világ. 

-A világ szívás.

-Akkor mondom másképp. Ha nem segítesz, lesz időm az esetleges apokalipszis előtt, hogy bosszút álljak rajtad.

-Mi a terved? Megkínzol? Sebezhetetlen vagyok.

-Ugyan. Csak lerombolom mindazt amit felépítettél, a felszínre kergetlek, és gondoskodom róla, hogy soha, egyetlen egy nyugodt perced se legyen. Már ameddig a világ tart.

-Elég komoly fenyegetésekkel dobálózol, kislány. Képes lennél be is tartani őket.

-Simán. 

-Szimpatikus vagy nekem. Ha megegyezünk egy összegben, már el is kezdhetem felkészíteni a csapatom. Mivel kivételes esetről van szó, ezért nem szükséges az összeg felét előre kifizetned.

-Kiváló- csapta össze a kezét Lia.- Apa, elintézed a tárgyalást? 

-Persze- bólintott Tartarosz. Thészeusznak feltűnt, hogy noha a zsoldosnak az arca rezgéstelen, úgy szorítja az övébe tűzött tőr markolatát, mintha darabokra akarná törni. Lia biccentett, és kisietett a teremből. 

-Rendkívül...- a zsoldos itt egy pillanatra elhallgatott és Tartaroszra pillantott.- Rendkívül határozott.

-Az hogy, úgy érzi jót cselekszik, mindig a legjobbat hozza ki belőle- mosolygott rá Tartarosz. Mosolya most kifejezetten büszkének tűnt.

Lia végig sietett a folyósokon a szobájáig. Menet közben egy gyors pillantást vetett a telefonjának a képernyőjére. Egy nem fogadott hívása volt Willtől. Habozás nélkül lenyomta a visszahívás gombot, és behúzódott üres szobába. 

-Baj van?- kérdezte, amikor Will végre felvette a telefont. 

-Csak egy aprócska. Kéne egy fuvar lefelé. 

-Az egyikük nem tud árnyék utazni?

-Elvileg. De nem igazán bírja a terhelést szerintem. Ráadásul a Tartaroszban kifejezetten nehézkes az árnyékutazás. Tudod, legutóbb is majdnem egy tűzfolyóba kötöttünk ki. 

-Rendben, vettem az üzenetet- mosolyodott el Lia.- Hova menjek értettek?

-Emlékszel a barlangra, amiről legutóbb beszéltünk?

-Arra amit nem fedezhettünk fel, mert valakinek rossz érzése volt vele kapcsolatban?- kuncogott Lia.

-Te most ki nevetsz?

-Még véletlenül sem...

-Akkor jó- Lia meg mert volna esküdni, hogy Will a vonal túl felén ugyanúgy vigyorog mint ő.- Szia.

Lia az árnyékba lépett. Amikor megérkezett, meg kellett támaszkodnia. Lehunyta a szemét, és kicsit élvezte a hűs szellőt, ami fújt. Átfutott a fején, hogy már túl sok ideje talpon van, és túl sokat árnyékutazott mostanában. De gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Őt arra nevelték, hogy bármire képes legyen, ha harcról vagy túlélésről van szó, és ha voltak is a képességeinek határai, akkor még nem érte el őket. Kinyitotta a szemét, és határozott léptekkel Will felé sietett. 

-Szia- köszöntötte. A fiú válaszul odasietett, és szorosan átölelte. Lia ösztönösen visszaölelte. 

-Valami baj van?- kérdezte, amikor a fiú elengedte. 

-Megvan a kapumedál- szólalt meg Eric. Liának csak most tűnt fel hogy Aaron is ott ácsorog a többiekkel.

-Hát te?- vonta fel a szemöldökét.- Nem a Félvér táborba kéne menned?

-Visszahívtam- felelte Eric.- Felgyorsultak az események, és szükségünk lehet rá.

Lia megvonta a vállát. Neki igazán mindegy volt, hogy a fiú ott van-e, vagy sem. Intett nekik, hogy jöjjenek oda, és kapaszkodjanak össze. Koncentrálnia kellett, mert nem volt könnyű ennyi emberrel árnyékutazni, de ennek ellenére szinte tökéletesen sikerült. A palota egy erkélyén bukkantak elő. Lia elmosolyodott, amikor meglátta társai ámuló arckifejezését. Tartarosz halálos volt, sivár, és idegen, de megvolt a maga pompája. 

Amíg elsétáltak a fő teremig, addig Will beszámolt neki nagy vonalakban arról, amit megtudtak, és amit csináltak.

-És csak úgy odaadta?- kérdezte a végén. 

-Lia- Will hangja furcsa volt, nem természetes.- Ez nem számít. De mindent kézben tartok. 

Ekkor értek oda az ajtóhoz.

-Erről még beszélünk- pillantott rá Lia, majd belépett a terembe. Hallotta amint Will halkan sóhajt mögötte. Tudta, hogy a fiú nem mond el valami fontosat, és nem állt szándékában annyiban hagyni. Érkezésükre Thészeusz felkapta a fejét, és amikor látta, hogy ők azok, biccentett. 

-Apa hol van?- érdeklődött Lia.

-Mivel gyorsan lerendezte a tárgyalást, valami olyasvalamit mondott, hogy elmegy aludni. 

-Tárgyalás?- kérdezte Nicholas.

-Velem- lépett a terembe a zsoldos.- Nem a legjobb ajánlat, amit valaha kaptam, de egy istennel nem szeretnék vitatkozni. Amúgy Liam vagyok- fogott kezet sorban az összes fiúval, kivéve Willel. Neki csak megveregette a vállát.

-Gondoltam, hogy nem hagyod egyedül a barátnődet. Bár egy ilyen lenyűgöző lányt én se hagynék sokáig magára- kacsintott Liára. 

-Mennyi segítséget tudsz hozni?- kérdezte a lány.

-Ötven szörny. Javarészt pokolkutyák. Ennyi idő alatt nem tudtam többet összeszedni. 

-Elég lesz- szólt közbe Will.- Van egy tervem, de ahhoz fel kéne tartoztatni Khaoszt, legalább egy rövid időre. Ha végeztem, akkor a kapumedál által létrehozott helyről mindenkit visszaküldök ide. 

-Várjunk csak- szólt közbe Nicholas.- Miért te használnád a kapumedált?

-Kijönnél velem egy pillanatra?- nézett rá Will. Nicholas érdeklődő pillantással sétált ki vele a folyosóra. Pár perc múlva visszatértek. Nicholas zavart arckifejezéssel lerogyott egy székre, Will pedig merev arccal megállt középen. 

-Fél óra múlva találkozunk a főkapu előtt- jelentette ki.- Készüljetek fel. 

A fiúk bólintottak, és elindultak kifelé. 

-Liam!- szólt utánuk Will.-Szeretnék veled négyszemközt beszélni. 

Liam bólintott, és bevárta az utána siető fiút. Will, mintha megérezte volna Lia mérges tekintettét, hátra fordult:

-Mindjárt jövök vissza.

Lia bólintott. Ameddig várt a fiúra dühösen járkált fel-alá. Vagy tíz percet kellet várnia, mire meghallotta a fiú lépteit a folyóson. Levette magát a székbe amiben korábban Thészeusz üldögélt, és igyekezett nem kimutatni mennyire ideges. Will belépett a terembe, megkerülte az asztalt, és leült Liával szemben. Egyikük sem szólalt meg. Végül Will sóhajtott, lehajtotta a fejét, és megszólalt:

-Nem akarok erről beszélni, de tudnod kell róla. Amióta tudomást szereztünk Khaoszról, azóta folyamatosan egy kép lebeg a szemem előtt. Az odavezető események mindig változnak, de mindig ugyanaz a vége. Reméltem, hogy elkerülhetem, de Khaosz emlékeztetett mik a következményei, ha nem törődünk a jóslatokkal. Lia, tudnod kell hogy te vagy a legfontosabb személy az életemben, és soha senkit nem szerettem még úgy mint téged. Pont ezért szeretném, ha te nem éreznél semmit irántam. Nem akarnálak soha elhagyni, de nincs más esély. Ha elhagylak, a világ élhet. Te élhetsz, és boldog lehetsz, és tovább léphetsz, hogy találj valakit, akit úgy szerethetsz, mint így én téged. A fenébe is, nem kellene ilyenekről beszélnünk- ezzel Will felpattant, és az ajtó felé indult. Lia habozás nélkül utána indult, és visszafordította maga felé. 

-Will, a pokolba is, nem hagyhatod figyelmen kívül az érzéseidet, csak azért mert tudod, hogy mikor fogsz meghalni. Egyszer úgyis meghalsz. Még az istenek is meghalnak. Szeretlek. A sors, az összes jóslat, sőt az istenek semmit sem érnek. Bármit is láttál, megakadályozzuk, és boldogan fogunk élni. Együtt. 

-Lia, ez nem fog menni. Nem mindent lehet megakadályozni.

-Hát akkor szeressük egymást, amíg lehet- felelte Lia, és megcsókolta Willt. A fiú válaszul magához húzta, és félkézzel finoman végig simított a lány arcán. Érezte, hogy Lia belesimul az ölelésébe. Tudta, hogy bármi is lesz, nem hagyja, hogy a lánynak bármi baja legyen. Nem fogja érdekelni az ígérete, a látomása, az apja véleménye. Csak Lia számított, és az hogy szereti. Magában megesküdött  a Sztüxre, hogy nem hagyja, hogy Lia meghaljon. Amikor elváltak egymástól, akkor érezte, hogy Lia sír. Szomorkásan elmosolyodott, és a lányhoz hajolva a fülébe súgta:

-Adj hát, csókokat, ezret, újra százat, 
s még, még, újra csak ezret, újra százat,
Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk,
számuk összezavarjuk, elfelejtjük:
egy gonosz se legyen, ki tudva számát
csókjainknak, irígyen árthat értük!*

-Egy pofátlan tolvaj vagy, Will!- suttogta Lia. Will átkarolta, és magához húzta még egy csókra. 

*Catullus verse, Devecseri Gábor fordításában

Sziasztok!
Nyilván mindenki mérges rám (teljes joggal), amiért ilyen hosszú ideig nem volt rész. Ennek egyszerűen az az oka, hogy baromira túlvállaltam magam ebben az iskolaévben. Szóval az én hibám, bocsánatot kérek miatta. Viszont jó hír, hogy már mindjárt elérkezünk a nagy csatához. Még két fejezet várható, igyekszem mindkettőt ebben a hónapban hozni. 

Apróka