Lia sok őrültséget csinált már. Hat évesen leugrott a Tartaroszba. Teázott a istenek leggonoszabbjaival. Megfürdött egy tűzfolyóban. Elnevezett egy griffet Muffinnak. De a napszekér ellopása dobogós helyet érdemelt a "Hát ebbe bele kéne halnom" listán. Pedig meglepően könnyű volt. Elárnyékutaztak a Nap garázsához. Miközben Will elment azzal hogy szerez sofőrt, Lia belopódzott a garázsba, és istenekre is ható altatott kevert Apollon nektárjába. Az isten nem sokkal hajnal előtt lépett be, szinte oda se figyelve egy húzásra megitta az italát, majd immár kicsit imbolyogva elkezdett pakolászni. Öt perc múlva már a padlón horkolt. Lia elkúszott a rejtekhelyéről, és nagy nehezen elrejtette egy szekrénybe a vártnál sokkal nehezebb alvót. Mielőtt rázárta volna az ajtót még elvette tőle a kocsikulcsát, majd kényelmesen elhelyezkedett és várta Willt.

A fiú hamarosan felbukkant az ajtóban, egy magas, szőke hajú férfival az oldalán, aki egy elegáns öltönyt viselt. Bizonytalanul álldogált a napszekér mellett.

-Lia, Héliosz. Héliosz, Lia- mutatta be egymásnak őket Will.- Mivel Appolonnak nagyon fontos küldetésre kellet mennie, ma Héliosz vezeti a napszekeret.

Lia elismeréssel adózott Willnek a kifogásért. Nem volt elképzelhetetlen, és úgy mondta mintha tökéletesen meg lenne róla győződve, hogy igaza van. Héliosz úgy tűnt hit neki, mivel odasétált a Napszekérhez és nekiállt leellenőrizni. Közben szeretetteljes mosollyal végigfuttatta a kezét a motorháztetőn. 

-Elvisz minket?- súgta oda Lia Willnek. A fiú bólintott:

-Akár be is szállhatunk. 

Héliosz ült be elsőnek és átalakította az egyszemélyes sportautót egy kisbusszá. Will és Lia egészen hátul helyezkedtek el, ahol elkezdték tervezni hogy mit fognak mondani Uranosznak, hogy felfedjék a szándékait, és hogy lehetne megelőző csapást mérni rá. Közben felszálltak és Lia bármennyire komoly volt a küldetésük, eltöltött fél órát azzal hogy a tájat nézte és leírta Willnek. Ahogy egyre magasabbra emelkedtek, még utoljára leellenőrizték a fegyvereiket, majd az egyik ablakhoz sétáltak. Már a felhők fölött jártak. Néhány eltévedt isten vagy legalábbis hasonló hozzájuk suhant el mellettük. 

-Már majdnem elértük a legmagasabb pontot- pillantott rájuk Héliosz. Lia nagy levegőt vett, kicsit lehúzta az ablakot és kiordított:

-Uranosz!

-Hagyjál!- kiabált vissza egy hang ami úgy tűnt mindenhonnan jön.- Még kell pár ezer év hogy emberi alakot is felvehessek.

-Meglepően könnyű volt megtalálni- jegyezte meg Will.

-Várj!- Héliosz megfordult, és teljesen elengedte a kormányt.- Ti Uranoszt keretétek? Mégis minek? Úgyse tudd testet ölteni.

-De lehet hogy nincs annyi időnk.- Uranosz folytatta mintha meg se hallotta volna őket.- Valami hatalmas és kiszámíthatatlan közeleg. 

-Honnan?

-Rajtam túlról jön. Valami ősi. És már nagyon közel van.

-De az égen túl nincs semmi csak a...- Héliosznak elakadt a szava.

-A Káosz- fejezte be Lia hulla sápadtan. Will fájdalmas arccal a kezébe ejtette a fejét:

-Ne, ne, ne...

-Mi az?

-Látomás. Tényleg Káosz közelít. A világ ellen. El akarja pusztítani.

 Héliosz döbbenten nézett rájuk:

-Azonnal riasztanunk kell az isteneket.

-Tegye azt. Mi szólunk a gonosz isteneknek és a szörnyeknek. Mindenkire szükségünk lesz.

Héliosz Will kezébe nyomot egy kocsikulcsot:

-Miniatűr nap. Ki tudja mikor kell. Kitegyelek benneteket?

-Megyünk árnyékutazással. 

Héliosz rájuk pillantott: 

-Nincs esélyünk igaz?

-Nem tudom- ingatta a fejét Will.

-De azért szabadítsa ki Appolont a szekrényből ha visszaér.

Héliosz hitetlenkedő pillantásával nem is foglalkozva, eltűntek az árnyékban. Az elindulásuk helyén bukkantak fel. Eric éppen arra sétált, de amikor meglátta őket megtorpant:

-Ti mégis hová tűntetek? Már majdnem egy napja nem láttunk benneteket.

Will Liára nézett:

-Tudom, hogy azt mondtad mindig maradjunk nyugodtak. De azért most szabad pánikolni?

Lia sápadtan nézett rá:

-Szabad.