A nevem [név] Nanase. Én és a bátyám a víz megszállottai vagyunk. Bár én nem annyira mint Onii-chan. Ha vízet lát akkor le kell fogni, mert képes bele ugrani.
Jut eszembe! Most vagyok 12 éves. A bátyám csak öt percel idősebb nálam. Amikor 6 évesek voltunk megismerkedünk egy Makoto nevű sráccal. Ő is imád úszni, és a bátyám vele és még egy Rin nevű sráccal jártak versenyezni. Na meg persze ott van a kis Nagisa. Meg ott van a legjobb barátnőm Gou, Rin húga.
És most hova tartunk? A suliba. Pontosabban Én, Onii-chan, Makoto, Rin, Gou és Nagisa. Egy suliba járni a bátyámmal igazi isten verés... Vele ellentétben én nyitott vagyok, és könnyen barátkozom.

-Nee, [név]-chan! - szólt Gou. - Te kiváncsi vagy Makoto barátjára? Állítólag kosarazik, és van egy nagyon aranyos kis öcse!

-Oh... Gou... Igen kiváncsi vagyok. - válaszóltam mosolyogva, míg odaléptem Makoto mellé. - Mako-chan, pontosan hogy néz ki a barátod?

-Oh... Felfogjátok ismerni! - mosolygott ránk. - A suli legfiatalabb kosárlabdázója. Ahoz képest, hogy fiatalabb és alacsonyabb a többieknél nagyon jól játszik! - jelentette ki.

-Hm-hm. Igaza van Makotonak! - helyeselt Rin. - Majd ma amikor elmegyünk az edzésre meglátjátok! Nagyon jól csinálja! Oh... Tényleg! Kérjük majd meg, hogy kosarazon velünk!

-Igen! - ugrott Rin mellé Nagisa. - Ki tudja? Jól jöhet még! Ne, Haru... Mi a baj? - mindenki a bátyámra nézett.

-Semmi. - válaszólta szűkszavúan.

-Úgyan már Onii-chan! - mosolyogtam rá. - Biztos kedves! Makoto barátai kedvesek! - kuncogtam.

-Igaza van [név]-channak! Haru! - mondta durcás hangon Gou. - Légy egy kicsit boldogabb! Hiszen egy taggal bővűlhet a csapat!

-Igen, igen! - helyeseltem. - De... Az a vesztes aki utolsónak ér be a suliba! - kezdtem el futni.

Egészen a suliig futottunk. Természetesen én voltam az első aki beért. A többiek még a kanyarban voltak, amikor én elindultam az ajtó felé, de valakinek neki mentem. Ránéztem az illetőre akinek rózsaszín haja és lila szemei voltak. Hátrébb léptem.

-Bo-bocsánat! Ne-nem akkartam! - dadogtam, mire ő csak rám mosolygott.

-Semmi baj. Ne! Makoto! - kiabált az éppen ide érkező csapatnak. - Miért futottatok? - nézett le az éppen térdén támaszkodó Makotora.

-Mert... Hah... [név]-chan előre futott. - mosolygott rám. - Jut eszembe! - csapta össze kezeit. - Ha már mind itt vagyunk akkor be is mutatkozhattok! - mosolygott tovább. - Bár én azt hittem, hogy az edzésed után kerül erre sor!

-Csak megakartalak várni titeket Makoto! Sejtettem, hogy nem egyedül jösz! - mosolygott el a srác.

-Rendben... Akkor. Ő itt [név]-chan. Ő a leggyorsabb a csapatban. Kedves és barátságos! - tette vállaimra kezét Makoto.

-És kicsit szétszórt... - motyogtam miközben [hajszín] színű hajammal játszottam. - Örülök a találkozásnak! - intettem kezemmel.

-Én Kisumi Shigino vagyok! Részemről a szerencse! - simogatta meg a vállam, mire az előbbi eset miatt bocsánatott akartam kérni, mire ő szóra nyitotta a száját. - Nem kell bocsánatot kérned. Bárkivel előfordulhat! - megöleltem amit viszonzott, majd egy kedves mosollyal mellé alltam. A többiek peddig csak furcsálva néztek minket.

Mindenki bemutatott Makoto és elindultunk a termeinkbe. Mikor leültem észre vettem, hogy Kisumi is bejött utánnam és Onii-chan után. Leült elém és hátra fordult. Kedvesen mosolygott rám én peddig egy kis pirral az arcomon viszonoztam.

-Hát... Új osztálytársatok lesz... - nevetett. - De legalább titeket már ismerlek! - erre én kuncogtam.

-Így legalább nem csak a lányokkal leszek és Onii-channal! - mosolyogtam Kisumira. - De hívj csak [név]-channak!

-Oh. Rendben [név]-chan! - rátette kezét a padodra. - Engem szólíts csak Kisuminak! De ha neked jobban tetszik akkor Shiginonak. Esetleg Kisu-channak? - gondolkodott el, mire én egy kisebbet kuncogtam.

Lassan a terem is megtelt élettel és az osztályfőnök is megjött. Megkérte Kisumit, hogy mutatkozzon be amit a lányok nyál csorgatva hallgattak, a fiúk pedig ámuldózva.
Az óra hátra lévő részében pedig párokba állítottak minket. Kisumit az egyik, számára idegen, osztálytársunkkal akkartak összerekni, de amint a tanárnak leesett, hogy mi már ismerjük valamennyire egymást így mi alkottunk egy párt.
Szünetben kint voltunk, és a többiekkel beszélgettünk. Dél után pedig megnéztük Kisumi edzését. És tényleg, remekül kosarazik!
Kint ültünk a parkban az egyik fánál és mindenki a saját napját mesélte. Volt amikor nevettünk, volt amikor együtt szomorkodtunk mert nem olyan jegyet kapott valamelyikünk, vagy egyszerűen csak történt valami.
Amikor rám került a sor, hogy elmondjam a napom nem igazán tudtam mit mondani, amit ne tudott volna Kisumi, hisz egész nap együtt voltunk.

-Igazából... Nem történt semmi izgalmas. Ne, Kisu-chan? - bólintott. - Igazából csak a lányok másztak rám is és rá is.

-És rád még a fiúk is tapadtak [név]-chan! - mosolygott rám. - Bár egy csinos lányra ki ne meresztene szemet? - nevettek a többiek míg ő csak egy elégedett mosolyal nézett rám, én pedig pirosló arcal néztem szemeibe. - De a batyád nem hinném, hogy engedné bárkinek is, hogy rámásszon a hugára.

-Így van! - mosolygott Onii-chan. - Az én hugomat csak az szeretheti akit én jó fejnek találok!

Lassan mindenki idult haza, mikor Kisumira hasonlító kis fiú elkezdett felénk futni. Kisumi a fiú hóna alá nyúlt és a levegőben megpörgette. A fiú boldogan kacagott és egy nő is megjelent a távolban.
Már csak én és Onii-chan voltunk még Kisumival. Kisumi lette a fiút aki boldogan nézett fel rám. Leguggoltam hozzá és ő megölelt. A nő mosolyogva beszélt Kisumihoz aki mellém guggolt.

-Úgy látszik tetszel az öcsémnek! - mosolygott és összeborzolta a fiú haját aki lassan elengedett. - Harut nem öleled meg? - kérdezte az öcsét. Lassan odament Onii-chanhoz aki felvette a földről és megölelte.

-Szia! Biztos Makoto barátai vagytok! - lépett elém a nő.

-Igen anya. Bemutatom [név]-chant és Harut! - mutatott rám, majd az éppen a kis fiúval játszó Onii-chanra.

Meghajoltam és beszélgettünk még Kisumi anyukájával ketten, mert a három fiú inkább a fűben fogocskázott, amit a kicsi kacagva díjjazott.
Megtudtam, hogy Kisumi rengeteg rajongóval dicsekedhet, és azt is megtudhattam, hogy nincs barátnője meg egy kacsintást is kaptam jelzés kép.
Szóltam Onii-channak, hogy ideje lenne menni, és Kisumi holnap elhívott magukhoz minket. Persze mi igent mondtunk.

Mikor haza értünk, elvégetük esti rutinunk és megvacsoráztunk a családdal. Jó éjt kívantunk egymásnak, és elnyomott az álom.