Julcsi1215blabla versenyére szello22 -vel együtt készült munkánk.

~~~

Február 14. Péntek

Ma volt talán életem legeseménydúsabb napja, ami akár olyan is lehetett volna, mint a többi. De teljesen más lett, mint azt gondolhattam volna. Volt bőven negatív, de azt hiszem bőven pozitív része is. Még az első csókomat is elvesztettem, de egyáltalán nem azzal és úgy, ahogy azt elterveztem.

Reggel, amikor a gondolataimba mélyedve bandukoltam fel a lépcsőn, lesietett mellettem Callum. A szívem nagyot dobbant, de nem szólt hozzám. Sosem szokta. Csak elmegy mellettem, nem vesz észre. Hisz ő a menő fiú, én meg a láthatatlan lány. Talán ezért van az, hogy tizedikes létemre, még sosem volt barátom.

A szekrényemhez léptem, és a kulcsát előhalászva valahonnan a zsebem mélyéről, unottan kinyitottam. Kivettem belőle a könyveimet, és már csuktam is volna vissza, ám kihullott belőle egy képeslap. Csodálkozva vettem fel a padlóról. Milyen különös? Ez vajon mi? Egy kép az Eiffel toronyról. Megfordítottam, és a szívem a torkomban dobogott. Egy rövidke üzenet állt benne. Álmodom? Vagy... Ez nekem szól? Igen, mert rajta van a nevem... Akkor ez az első Valentin-napi képeslapom! Teljesen fellelkesülve láttam neki az olvasásnak.

Drága Camilla!
El nem tudom mondani, hányszor volt az, hogy elmentem melletted a folyosón, és minden alkalommal alig bírtam rád nézni, hátha észreveszed, mennyire bámullak. Most, ha itt állnál előttem, ami persze fizikai képtelenség lenne, hisz nem merném ezt a szemedbe mondani, de biztos azt kérdeznéd, miért bámullak. A válasz egyszerű. Már az első pillanattól fogva tetszel, de ezt mostanáig még leírni sem mertem, mert féltem, hogy te nem úgy érzel ahogy én. De ha tévedtem, és én is tetszem neked, ma, a suli előtt megtalálsz. Várni fogok rád.
Callum

Miután felfogtam, hogy igen, ez nekem szól, hogy Callum levelet írt nekem. Hogy életem egyetlen szerelme adta nekem az első Valentin napi képeslapomat, amiben bevallotta, hogy tetszem neki. És arra is rájöttem, hogy ha mégis álmodnék, akkor nem baj, ha cselekszem, mert akkor az is álom marad. Tehát ezek után lerohantam a lépcsőn, és kifutottam a suli elé. Ott állt a menő cuccaiban, tökéletesen belőtt sötét hajával, meleg gesztenyebarna szemeivel, és a kint lévőkkel beszélgetett. Ám amikor meglátott, halványan elmosolyodott.

Mindig is vele képzeltem el az első csókom. Sőt, ciki, nem ciki, még álmodtam is róla. Sokszor volt, hogy az udvaron egy padon ücsörögtem, és őt figyeltem merengve, ahogy a fiúk körében ácsorog, és nevetgél. Ilyenkor mindig az lebegett a szemeim előtt, milyen lenne, ha egyszer ő is belém szeretne. Ahogy előttem állna, és megajándékozna életem első csókjával. Ahogy az ajkaink óvatosan egymás felé közelednének, majd találkoznának, és a pillangók a gyomromban örömtáncot járnának. Ahogy magához szorítana, és tudnám, hogy sosem engedne el. Hogy örökre az övé leszek és ő az enyém. És ez most mind valóra válhat!

Odaléptem hozzá, és a haverjai kíváncsi pillantásaival nem törődve elmondtam neki, hogy én is szeretem, hogy én nekem is a kezdetektől fogva tetszett, és hogy én se mertem a folyosókon sokáig ránézni.

Ekkor a haverjaival összenézett, majd hirtelen kitört belőlük a röhögés. Nem értettem, hogy most mi van. Próbáltam magam megnyugtatni, olyas féle gondolatokkal, mint hogy: mi van ha ez álom? Viszont ott álltam megszégyenülve, és szembesültem azzal, hogy ez nem álom. Ez nagyon is a valóság. A valóság, amiben Callum és a haverjai rajtam röhögnek. Ahogy ezt felfogtam, maró érzést éreztem, a kikívánkozó könnyeim fojtogattak, én pedig elrohantam.

Futottam, nem érdekelt hogy hova, és az sem hogy amúgy most iskola van...

Aztán arra lettem figyelmes, hogy megálltam, és azt is észre vettem, hogy az eső zuhog. Nagy, erős cseppekben hullott alá az égből pont, mint a könnyeim. A hajam vizes, a ruhám ázottan tapadt rám, én pedig átfázva álltam ott, és zokogtam. Nem érdekelt hogy megfázom, vagy hogy beázik a cipőm... vagy igazából semmi. Csak is az hogy most bizonyára az egész osztály, sőt iskola rajtam röhög. Még Callum is, sőt, ő a leginkább... Átvert... Ő, akit már időtlen idők óta szerettem, átvert... Nem lesz első csók, nem lesz barátom, nem lesz semmi. Még láthatatlan sem leszek többé, pedig az most jól jönne.

És miközben az eső és a könnyeim teljesen eláztattak, eszembe jutott valami. Iskola váltás. Az kell! Egyszerűen nem bírnék itt maradni, és mindennap tűrni, hogy mindenki rajtam röhög, hogy amikor elhaladok a folyosón valakik mellett, rám mutogatva, egymásnak sugdosnak, hogy a naív Camilla, milyen könnyen bedőlt a menő Callum trükkjének.

Időközben kialakult körülöttem egy láthatatlan kör, amit senki nem lépett át. Mindenki messziről kikerült. Voltak aki furán, voltak akik sajnálkozva, voltak akik dühösen, voltak akik teljesen boldogan néztek rám. Őszintén, semelyiknek sem örültem, semelyik sem segített rajtam, sőt megerősítették bennem azt az érzést, hogy mennyire béna vagyok. Na meg azt, hogy már nem vagyok láthatatlan...

De aztán feltűnt valaki. A könnyeim alkotta függönyön át csak annyit láttam, hogy kábé olyan magas, mint én, sötétbarna haja van, sötétkéknek kinéző szemei, kedves arca és, hogy fiú. A homályos látásom miatt nem ismertem fel, de tudtam, hogy már láttam valahol.

És ez a fiú átlépte az engem körülvevő kört, ami elválasztott mindenkitől. De tőle már nem.

– Megfogsz fázni.

Ennyit mondott csak, és a karomat megfogva kirángatott a szenvedésem fokozóját jelentő körből, egyenesen a közeli buszmegálló eresze alá. Itt már nem ért minket az eső, és a könnyeim is lassanként elcsitultak, mintha csak a kinti zivatar táplálta volna őket. Ő viszont egyelőre nem kérdezett semmit. Nem volt se sajnálkozó, se dühös, se boldog. Csak szótlanul vezetett oda a kis padhoz, majd ő is odalépett mellém, és az arcomra emelte a tekintetét.Lerogytam a padra, és csak bámultam magam elé.

– Szeretnéd elmondani? – kérdezte, és leült mellém.Rápillantottam, és most, hogy már láttam őt rendesen.

Luke volt. A fiú, aki több órán is mögöttem ült.

– Már biztos hallottad – csuklott el a hangom.

– Ezt-azt. De az igazat nem tudom – mondta, mire elkezdtem neki magyarázni, és újra sírni kezdtem.

Mindent elmagyaráztam neki. Hol sírtam, hol nem. Hol dühösen felpattantam a padról, hol visszaültem. De mindent elmondtam neki onnantól kezdve, hogy már nagyon rég óta bele vagyok zúgva Callum-ba, a képeslapon át, azon a pillanaton át, hogy a járókelők, hol furán, hol sajnálkozva, hol dühösen, hol pedig boldogan néztek rám, egészen addig, hogy iskolát szeretnék váltani, mert itt egyszerűen nem bírnék tovább lenni. Nem tudom miért, egyszerűen megbíztam benne.

– És eddig végig láthatatlan voltam, most pedig hirtelen mindenki rajtam nevet, engem néz – panaszoltam.

Luke türelmesen végig hallgatott, majd a szemembe nézve így szólt:

– Szerintem eddig se voltál láthatatlan...

Meghökkenve pillantottam rá. Nem tudtam, mit mondjak. De nem is kellett.

– Számomra sosem voltál láthatatlan.

Hogy mi van? Valaki észrevette, hogy létezem? Ráadásul nem most, hogy Calluméknak hála, mindenki ismeri a kis lúzer történetét, aki szerelmet vallott neki a haverjai előtt?

– Már az első nap feltűntél nekem, de féltelek megszólítani – folytatta Luke.

Felvont szemöldökkel néztem rá. Ez egy újabb vicc lenne? Hisz majdnem teljesen így fogalmazott Callum is.

– Emlékszem, amikor a suli első napján, a szekrényed előtt a könyveidet egyensúlyozva próbálták mindent egyszerre csinálni, de pont az ellenkező történt. Kiestek a könyvek a kezedből. Annyira aranyos voltál és gyönyörű, én pedig nem mertem odalépni segíteni. Amikor végre elszántam volna magam, akkor már minden megoldódott. Utána a mögötted lévő padból figyeltelek, és azt, hogy miket írkálsz a kis noteszodba. És lehet, hogy igazából nem is ismerlek, csak a naplódat olvastam, de azt hiszem, beléd szerettem.

Na, erre tényleg nem tudtam mit mondani. Mármint... Mi az, hogy beleolvasott a naplómba? Ott tárolom minden titkom!

De aztán megenyhült az arcom, most ahogy így belegondoltam, Luke nagyon jófej, és helyes srác. Csak az a kérdés, hogy nem ver-e át ő is?

– Oké, de ugye te most nem játszod el ugyanazt mint Callum? - kérdeztem.

– Nem! Callum nagyon szemét volt, nem értem miért élvezi ezt!

– Akkor mit akarsz tőlem?

Luke nem válaszolt, csak odahajolt hozzám, és gyöngéden megcsókolt.

Nem egészen így képzeltem el az első csókomat. Minden álmomban, minden kis képzelt pillanatomban Callummal történt meg. Ő ölelt, ő csókolt, ő szorított magához, ő ígérte nekem, hogy velem marad, amíg világ a világ. De mindez szertefoszlott abban a pillanatban, mikor átvert. Mikor teljesen tönkretett.

Ez most más volt. Nem Callum volt velem, hanem Luke. A fiú, aki már ki tudja, mióta ült mögöttem, de én semmi figyelmet nem tanúsítottam neki, mert csak Callummal és az iránta érzett gyötrelmes szerelmemmel foglalkoztam. A szerelemmel, ami talán sosem létezett.

De Luke mégis itt volt, hiába vettem olyan láthatatlanra, mint mások engem. Ő mégis engem ölelt, engem csókolt, engem szorított magához, mintha attól félne, hogy elszökök tőle. Az álmaim teljesen szertefoszlottak, csak a pillangók maradtak meg, amik úgy robbantak... Nem is lehetett hasonlítani semmihez.

És abban a pillanatban, amikor visszacsókoltam, úgy éreztem, elállt az eső, a nap kisütött, a könnyeim végleg felszáradtak. Ezt váltotta ő ki belőlem!

Mosolyogva magához szorított, én pedig ráhajtottam a fejem a vállára.

– Elfogsz menni? – kérdezte.

– Ahj... - sóhajtottam – igen! Nem bírnám, hogy minden nap, amikor elhaladok a folyosón, röhögve mutogatnának rám.

– És az nem számít hogy én itt vagyok? – kérdezte, én meg elbizonytalanodtam. Vajon igaza van, és maradnom kéne?

– De mit kezdjek ezzel, ha kiutálnak innen?

Luke arcán több érzelem is átsuhant az utolsó mondatomra, de láttam rajta, hogy beletörődött.

– Nem tudok, mit csinálni, ha elmész, nem tarthatlak vissza, viszont még valamit mondanék. Nem röhögnek rajtad, tisztelnek. Callum nem csak neked küldött képeslapot. Viszont te vagy az egyetlen, aki tovább tudott lépni. Nem röhögnek rajtad. De... a te döntésed. Csak azért jó, ha tudod, hogy egy valaki mindig melletted állt volna – mondta, azzal felállt a padról, és kilépett a zuhogó esőbe, majd elfutott.

~~~

 szello22 , jó volt veled dolgozni, nagyon élveztem a közös munkát ❤❤❤

~ Kira ~

~ 2022. május 13. ~